Humber
1996 február 19.- 1997. március 23.
Február 19. hétfő. Este
apával beszéltem.
Meglepődött, hogy itthon vagyok. Hogy gondolta, tán elmegyek úgy, hogy ne
hívjam fel...? Mindenesetre elmondtam, hogy megjött Balázs Tibor levele, és milyen jókat (a könyvről) és milyen
rosszakat (a megjelenés esélyéről) írt.
Február 20. kedd HMS telefon: pénteken indulok 11.40-kor
Amszterdamba, 15 óra valamikor tovább
Memphisbe, majd onnan New Orleansba!
Február 25. vasárnap.
Megérkeztem a Humberre...
Hogy is volt? Pénteken gépre ültünk. Encsike szerencsére ki
tudott kísérni. Az egyik anyanapját áldozta fel. A másik a hazajövetelemre
tettetett félre.
Amszterdamba villámgyorsan megérkeztünk. Azt ígértem
Enicinek, hogy hozok neki egy rádiót. Azonnal megvettem a
reptéren. Szuper! Testhezálló, kicsi, sztereó, a kazettás magnója is az. Aiwa. Már biztos, hogy Encsike kap
majd egy másikat, és ez lesz az enyém, a hajóra hordozós, mert könnyű, kicsi,
miegymás...
Milyen jó, hogy a dohányzásról leszoktam. Ahogy az amerikai
gépre felszálltunk, attól kezdve csak a nolai (New Orleans-t hívják így, „amerikaiul”) repteret
elhagyva lehetett rágyújtani! Irtó hosszú, és nagyon fárasztó volt a kilenc és
fél óra Amszterdam és Memphis között.
A hajó nem part mellett várta, hogy beszálljunk, hanem horgonyon
állt. Borzasztó nehéz volt felcipelni a csomagjaimat! A bőröndöm 30 kg!
Másnap átadás átvétel, és délben elmentek a hazautazók. Boldogok
voltak!
A hajó egy öreg rozsdatemető, 1972-ben épült, nagyon
elhanyagolt. Két salvadori, két hondurasi, két magyar matróz van, és a
fedélzetmester.
Az jó, hogy hamarosan, azaz május környékén huszonöt éves
javításra megy a hajó. Vagy Konstancára, vagy a Távol-Keletre. Ez
persze nem rossz! A legjobb Konstanca lenne, mert akkor Encsike lejöhetne, és lent is maradhatna úton!
A parancsnok szerint ezen a hajón az az idegesítő, hogy nem
tudjuk, mi romlik el aznap. Ehhez adalék: tegnap felszakadt az egyik darumotor
fékje a talapzatról. Vissza kellett hegeszteni. Ma: megtelt a bal lánckamra
vízzel, a fore-peak ballaszttank lyukadt ki, és átfolyt a víz. A lyukat
behegesztették.
A legénység: főleg magyarok. A matrózokat már említettem. A
gépben egy indiai, két hondurasi, egy magyar s egy salvadori gépész teljesít
szolgálatot... A két pincér is salvadori. Ezek közül az indiai beszél angolul,
és a salvadori első pincér. A koszt jó! Finom rozslisztes kenyeret csinál a
szakács! Sok a zöldség is, zöldhagyma, paprika, paradicsom, retek... És
vitamindús körömpörkölt is akad, meg báránysült...
Hatalmas hajó!
A kabinom kicsi! A Präsidenten nagyobb volt, és ami a röhej, nincs egy szófám,
ahova le tudnék dőlni egy kicsit... Akárcsak a német hajón! Ez japán építésű,
és mint ilyen 110 voltos. Azt hittem, szívszélhűdést kapok, hogyan fogom
használni a komputert, hogyan a videót, hisz a töltő...! És milyen rendesek a japánok,
koreaiak! Mindkét szerkezet 110-240 volt közötti bármilyen feszültségről működtethető!
Sajnos a kabin nemcsak kicsi, de eddigi pályafutásom alatt a
legmocskosabb is volt, amit átvettem! Még az arab első tiszt is tisztább kabint
hagyott hátra, mint az előző chief. Ma egész nap a fürdőmet
sikáltam, fertőtlenítettem. Most is szívesebben lennék a zuhanyzóban, mert ott
legalább tisztaság van, míg a kabinban minden ragad, ami nem az íróasztal körül
van! Ugyanis itt már rendet tudtam csinálni!
Február 26. hétfő. Eltört
a fékpofa kitámasztó a kettes daru jobb oldali motorján. A hegesztők
nekieshetnek. Nagyon jó szakemberek! Amit tegnap csináltak a lánckamrában,
azzal több hasznot hajtottak a tulajnak, mint négyük két hónapi keresete! És
vidáman, fütyölve dolgoznak. Jópofa fickók!
Amerika, hajónézetből...
Délre pilot ígérte magát. Négyre végeztünk a manőverrel, a
Mississippin két horgonyon állunk. Ennyit a berakásról New Orleans-ban. Ezek
szerint ez spórolós kikötő lesz! Most
eszembe jut, hogy mit mondott apa: New Orleans nagyon szép, „francia” város. Hát, majd ha
erre járok, megtudom (turistaként!). De biztosan nem jövök erre, mert minek?
Miért van az, hogy eddig egy tengerészt leszámítva, senki se
tudja elviselni az amerikaiakat, Amerikát, utálnak az USA-ban kikötni?
Sok a külvárosi lerobbant épület, bádogváros, szeméthalmaz,
szegénység (biztosan nem magyar mércével mérve), mocsok, kosz, ócskaság, ha nem
a belváros felé mész. Tengelytörő utakért nem kell Európába jönni... Sajnos a
reptérről a kikötőbe vezető úton ezt lehetett tapasztalni! Mást meg nem láttam…
A felhőkarcolók világával nem a tengerészeknek dicsekednek. Azok elérhetetlen távolságra
vannak a kikötőktől. Reménytelenebb odajutni innen, mint Európából átruccanni. Egész egyszerűen: nincs hova
kimenni... Hova is menjen a tengerész? A hajó, jelen esetben ez a szerencsétlen
Humber megáll a
Mississippin, (mellesleg a Dunához kézcsókra járulhatna, mint a hatalmas
testvéréhez, ha a szélességét nézzük) és ha jön is egy csónak hatvan dollárért,
akkor hova lehet menni? Shopping centerbe, hogy szép magyar kifejezéssel éljek.
De minek? Ott csak a pénz megy! Enni sem lehet! A Mc Donald'sba járjanak az amik! Nekik való... Egy
valamirevaló étterem nem a mi zsebünkhöz mért árakkal dolgozik, és főleg nem
arrafelé vannak, ahova mi eljutunk... Máshova nem lehet kimenni. Tehát érdemes?
Nem, hacsak nincs valami fontos vásárolni valója az embernek, és nem számít, mi
mennyibe kerül. (Mert borzasztóan drága minden, ha rá kell számítani a borsos
árú taxit...)
Akkor már sokkal többet várok Puerto Cabellótól, a venezuelai várostól,
ahol nagy a bűnözés, lerobbant, ócska kisváros, de emberléptékűek az emberek, a
város is, és milyen jókat lehet kajálni! Legalábbis így mondják!
Február 27. kedd.
Amerika tengerész szemszögből...
Tegnap este elkezdték a berakást. Hogy ne csak szidjam a „happy
end” országát, és a tökös szupermenek lakóhelyét: fantasztikus szerkezettel
rakodunk. Horgonyon állunk, idejött egy úszódokk, ránk kötött, és jobbra-balra
huzigálja magát, mi csak nézzük. Aláúszik két uszály, abból kimarkolják a
szójalisztet egy garatba, és az elevátor befújja a hajóba. Csúcs szerkezet, és
hatékony! Ma estére készen leszünk, 18.450 tonnát rakunk be, mintegy 30-35 óra
alatt.
Tegnap néhányan kimentek. Tévedtem: kocsmából sok van, oda lehet
menni, és jól berúgni...
Délelőtt bent volt a Coast Guard, azaz a Parti Őrség. Nagyon
nemszeretem banda. Irtózatos kekecek, aktakukacok, mindenbe belekötnek,
szőrszálhasogatók, a rugalmasság teljesen hiányzik belőlük. Valószínűleg ott
képzik ki őket is, ahol a szovjet hatóságokat valaha... A hozzáállásuk a dolgokhoz:
-
A hajó amerikai tulajdonosé, tehát logikus, hogy mindennel fel van szerelve, ha
bármi hiányzik, az a személyzet bűne, a tulajdonost szó nem érheti! Mert
amerikai! És ez egy abszolút logikus érv. Nekik!
Édes Jó Istenem...! Nekünk miért csak ez jut Amerikából!
Én, kérem szépen, igazán nem akarom szidni ezeket a népeket,
mert a lakosság döntő hányada semmivel se rosszabb bármely más népnél, de az
felettébb bosszantó, hogy a propagandájuk szupermeneknek próbálja beállítani
őket, és szomorúan azt kell tapasztalnunk, hogy a munkához való szocialista
hozzáállást se mi találtuk ki...! Még ezt is elveszik tőlünk...
Ugyanis van egy darumotor a hajón. Illetve néha volt, néha nem
volt. Szóval az történt, hogy elromlott, s ez egy tisztességes darumotornál
mindig előfordulhat. Tehát logikus, hogy kivitték javítani a csúcsország
csúcsműhelyébe, s átadták a csúcsmelósoknak, hogy javítsák ki. Természetesen
csúcsidő alatt visszahozták, s nini! Nem működött a csúcsjavított motor.
(Gondolom a mi áramunk volt a hülye!) Tehát újra elvitték, visszahozták, s nem
kell rosszmájúnak lenni, mert igenis beindult. Hiába mutatta az elektrikus,
hogy csúcsék rosszul kötötték be, csak mosolyogtak, s megnyugtatták, hogy ezt
amerikai módra javították meg! Hát semmi baj se volt vele, amíg dolgozni nem
kellett a daruval, mert az első emelésnél leégett (de a csúcsmáz a pofájukról
nem). Így most amikor beszálltam, akkor vártuk, hogy a harmadik javítás után
behozzák. Behozták…
Most már az elektrikus nekem is megmutatta, hogy a motor nem
illeszkedett pontosan a házába, amikor vissza akarták tenni, így
csúcstechnológiával elkalapálták azt a peremet a motorházban, ami nem engedte
be a motort a helyére. Így most egyszerű magyar technikával az elektrikus
szétszedte, és egy rossz bekötést is kijavítva összerakta. Igaz nem
csúcstechnikával, de így legalább most jó! (Reméljük!) Legközelebb talán a
NASÁ-hoz kell kivitetni, mert azok valóban csúcstechnikával rendelkeznek.
Eddig jutottam a naplómban, amikor átmásolom és levélként
hazarepül, hogy hírt vigyen a jósoromról Amerikában!
Február 28. szerda. Az
első menetnap. Hajnalban a Mississippin, délután már a tengeren. Eső,
köd, és sima víz fogadott.
Február 29.
csütörtök. Hóvégézem. Itt is kell túlóralap. A nem magyarok túlórapénzt
kapnak. Hát nem keresik túl magukat!
Pablo Sanchez, hondurasi matróz. Úgy adták
át, hogy sötét, mint az éjszaka, de ha nem agytornát adok neki, akkor úgy
dolgozik, mint a gép. Luis Rosales, salvadori kormányos matróz.
A legjobb, a legeszesebb az összes között. Ha festeni kell, akkor az ő kezébe
adják az ecsetet, mert szépen dolgozik. Rafael Orellana, matróz, Hondurasból jött a hajóra. Dumagép.
Kérés nélkül mesél a családról, mindenről, az nem zavarja, hogy egy magyar
esetleg nem érti. Mondjuk én értem kissé, de ez nem általános... Jól érzi
magát, már lejárt a szerződése, de nem megy haza. Juan Carlos Flores, második hajós matróz, a
legfiatalabb a csapatból, talán tizenkilenc éves lehet, ő is el salvadori. Négyszáz
dollár a fizetésük, kettő tíz a túlórapénz, havi 150-160 túlórát teljesítenek,
ezzel 700 dollár körül jön ki a keresetük. Egyéves a szerződésük. Jó melósok,
és tisztelettudók.
Délután rájöttem, hogy az előző chief jól kiszúrt velem. Nem vezette folyamatosan az
adminisztrációt, és így most a nyakamba szakadt egy csomó munka. A baj az, hogy
ő ezt könnyedén megcsinálhatta volna, mert folyamatában látta az elvégzett
munkákat.
Szombat, március 2. Szépen
megyünk Venezuela felé. A matrózok nagyon várják, mert széplány
ügyben érdekeltek. Állítólag, s ebben miért kételkedjek, amikor utolsó
alkalommal eljöttek Cabelloból, akkor a lányok tűzijátékkal
búcsúztatták a hajót! Az el salvadori és hondurasi legénység tarol köztük, hisz
nincsenek nyelvi problémáik. Majd mindnek van szíve hölgye, s többen állítják,
hogy atyai örömök elé néznek! Mit szólhat a vad költekezéshez a nem is olyan
messze levő, s két-három porontyot is nevelő, s férjváró feleség?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése