Hétfő, április 1. Bolondok
napja! Az
argentin vám csinál belőlünk bohócot! Őrültek, mint a tunéziaiak! Újabb jó pont
az USÁ-nak! Azok nem ilyen eszelősek…
Nem igaz, hogy mi mindent kell beírni a vámbevallásra! Hány doboz gyufám
van, hány villanykörte, hány szappanom, és a jó ég tudja, mi mindent! És ezt a
hajódeklarációban[1] is
fel kell tüntetni! Hány szakkönyv van a hajón, hány méter új és hány használt
kötél, zsinór, spárga. (Eltitkolom, hogy van hat spulni gépselyem nálam.)
Mennyi folyékony és porfesték van a hajón, hány zoknim van, és mennyi
fogkrémem? Mennyi a száraztészta, a lekvár, és a bors? Van-e konzerv,
golyóstollbetét és munkásruha? Szörnyű! Borzalom! Hajmeresztő! Csak B. T. vigyorog ezen,
mert kopasz.
A Paraná
folyón hajózunk, éjfél után érkezhetünk meg S. Lorenzóba. Szép volt a napkelte.
Hatalmas síkságon kanyarog, hömpölyög a folyó, és ősz lévén, napkeltekor
beködölt a part mentén, a fák magasságáig. Szép volt felülről a gomolygó köd, a
fák között megült, a csípős őszi levegő kellemes, tüdőtágító, mint otthon
október végén, november elején...
Van nekünk egy szép Alföldünk. Azonban ez a síkság végtelen (a
keresztrejtvényekben: dél-amerikai síkság - llano), ahol hajnali hat óta
megyünk...! Fantasztikus! Sokat videóztam...
Megkaptuk telexen a kirakó kikötőket: Beirut (1978-ban voltam
utoljára) és Lattakia
(1974). Rosszul imádkoztam, mégis arabokhoz megyünk.
Kedd, április 2.
Megérkeztünk San Lorenzóba
Ilyet még nem pipáltam! Továbbra se térek magamhoz, mennyire
fantasztikus vidéken jöttünk keresztül! Száz és ezer négyzetkilométereken nem
lakik senki, érintetlen természet, lápvidék, árterület, és mint megtudtam
elvadult lovak, és szarvasmarhák. A pilot mesélte, ha borjúhúsra támad kedvük,
átkelnek a Paraná
másik oldalára, az árterületre, és lőnek maguknak borjút, tehenet... Azaz ők vadásznak
a vadmarhákra!
Ha idejönnék lakni, és százezer dollárért földet szeretnék, az
állam tárt karokkal vár. Egyébként nem. Szegény ember akad nekik is bőven!
Este tízre érkeztünk meg. Előre mentem horgonyt dobni, és közben
csudára élveztem a távoli hatalmas villámlásokat. Egészen addig, amíg a
horgonyzáskor -
amikor már nem volt módom hátramenni -, eleredt az eső. Hűvös,
őszi zuhé… Ennél jobban csak Santosban
áztam el, de most is eljutott a ruházatom arra a fokra, amikor már nem képes
beszívni egy csepp vizet se, mind lecsurgott! Féltem, nehogy a derekam
megfázzon! De eddig semmi baj. Ma hajnali négyre ígérték a manővert…
Be is jött a pilot. Horgony fel, manőver a rakparthoz. Olyan
hatalmas szél fújt, hogy az üres hajó nem volt képes a part mellé állni.
Gyerünk a felső horgonyzóhelyre, horgonyt le, esőben, de én már rafinált
vagyok, és vittem magammal esőkabátot. Nyolcig voltam szolgálatban,
horgonyőrségben, ekkor újabb manőver. Na most kikötünk, mondta a pilot.
Horgony fel, fordulj meg. Elsőre nem sikerült. Másodikra se.
Harmadikra pláne nem! Felmentünk a folyón vagy tíz kilométert, ott végre
csendesedett a szél, megfordultunk. Lejöttünk a rakpart alá, újra megfordulni…
Na, most elsőre sikerült, persze, mert a szél segített. Így aztán nem kísértjük
az Istent, meg se próbáltunk kikötni, újra ledobtuk mindkét horgonyt, és most
várom, hogy miként zajlik a napi manővergyakorlat tovább.
Tehát ebéd után újabb gyakorlat, horgonyt fel, ezután a pilot
elbizonytalanodott, mintegy háromnegyed órára, és utána kikötöttünk.
Két nap berakásra számíthatunk.
Szerda, április 3. Reggel
a Rafa örömmel újságolta, hogy milyen szerencsés: este kiment a Fekete Macska nevű cicababás
vendéglátó-ipari egységbe, és amilyen jóképű legény, az első csaj fülig
beleszerelmesedett. A mázlista! Igaz, midőn közölte a szerelmes hölggyel, hogy
momentán nincs rá pénze, az elbúcsúzott tőle, hogy: bár szereti, azért elmegy
dolgozni. Persze fő a szerelem! A többi az mellékes... (és pénzkérdés).
Tegnap este azt hittem összesem a fáradságtól. Este 8-kor már
aludtam, reggel 5.50-kor ébresztettek, és úgy éreztem, hogy alig aludtam!
Meglehetős bolondokháza volt egész nap. De azért volt időm arra,
hogy sokat videózzam. Felmentem a rakodóberendezés vagy hétemeletes háznyi
épületének a tetejére, és klassz panoráma képeket csináltam!
Este kisétáltunk a barbával és P.-vel. Nem különösebben kellemes
kisváros, semmi különös, lapos és poros, megittunk egy literes sört hárman,
(két és fél dollár egy üveg) és bejöttünk. A peso még mindig egy dollár. Állítólag az éves
infláció 0,2 %, (Japánban 0,4 %), de hiszi a piszi, mert a dolláré évi 6 %, és
ha tartja az árfolyamot, akkor a pesóé is annyi kell, hogy legyen! Egy picit
hazudnak…!
Elképzelhetőnek tartom, hogy valami gikszer csúszott a fogyási
programomba, mert talán olyan a súlyom, mint amikor lejöttem, esetleg csak egy
picivel több… (Ajjaj!!!) Azért ez őrület, nem?
Csütörtöki, április
4. Nagycsütörtök,
sok dologgal... Hajnalban elment K.,
elvitte a leveleket.
Reggel hétkor meglepve tapasztaltam, hogy Edu, az első pincér nincs
sehol. Később megláttam: a jobb szemét eltakarta egy véres húscafat, és az arca
akkorára dagadt, mint egy cipó. A daganat mellett hatalmas nyílt seb, a karja csupa
kék zöld. Most nem verekedett. A fedélzeten nem lehet közlekedni, mert konténerek
állják el az utat. Ezért ha be kell jönni a felépítménybe, akkor fel kell menni
a raktártetőre, és le kell jönni róla. Amikor lekászálódni készült, megbotlott,
és fejjel előre zuhant. A karját maga elé kapta, de így is borzalmasan összetörte
magát. Amikor a folyósóra ért, nekiment a falnak, és összeesett. Valószínűleg
az agyrázkódás hatására vesztette el a mozgáskoordinációs képességét… Öt nap
ágynyugalmat rendelt az orvos.
Kettőkor elindultunk. Két pilotunk van, akik nem mertek este
hajózni, így ledobtuk a horgonyt. Háromnegyed nyolckor kellett előre mennem,
és fél tízre végeztünk. Őrület, hogy
mennyire bizonytalan mindkettő. A manőver úgy zajlott le, hogy forduláskor ledobtuk
a jobb horgonyt, és azt vonszolva lendületesebben kell a hajónak megfordulnia.
A barba akkor kezdett ideges lenni, amikor szóltam neki, hogy
lehet, hogy mi állunk, de akkor a part jön sebesen felénk. Aztán a bokrok
susogtak alattam, és a kecskebékák már a hátam megett kuruttyoltak… Azt hiszem
az utolsó millimétereknél álltunk meg!
Na, ma végre elmondhatom, hogy dög fáradt vagyok (tegnapelőtt is
az voltam!), s csak azért mentem le vacsorázni, mert akkor 20 percet ülhettem!
Most kéne aludnom egy sort.
Kellemes volt felszab. ünn. mindenkinek...!
Nagypéntek, április 5. Ködös, esős idő. Délután
megálltunk. A főgép egyik hengerfeje elrepedt. Szép Húsvét elé néznek a gépészek.
Kellemes helyen dobtunk horgonyt. A parton vidám társaság jött
össze. Vagy húszan kempingeztek, itt töltik a hosszú hétvégét. Letáboroztak,
tüzet raktak, pecáztak, jól érezték magukat. Ahogy a hajó swingelt a horgonyon
(csúszkált jobbra balra) néha húsz méterre is kijöttünk a parthoz. Az egyik
kissrác úgy behajította a pecát, hogy „megfogta” a hajót. A lobogórúdra
tekeredett a zsinór.
Egész éjjel itt álltunk.
Szombat, április 6. Reggel
fél hétkor indultunk. A szél megfordult. A tegnapi huszonhét fok után a reggeli
tizenhárom kegyetlen hidegnek tűnt. Hogy aludtak a sátorban? Eddig délkeleti
szél volt, így reményünk volt arra, hogy ki tudunk menni a tengerre, annak
ellenére, hogy egy lábbal túlmerülünk a megengedettnél. A révkalauz közölte,
hogy a szél kifújja a vizet a kotort csatornából, így legalább 30 órát kell
várakozni, hogy megjöjjön a magas víz. De nem emiatt állunk most. Fél óra menet
után a kicserélt hengerfej kifújt, így újra ki kell cserélni.
Az a helyzet, hogy Nolában
három hengerfejet hoztak be a hajóra. Akkor a kápó reklamálta, hogy nem
javították meg rendesen. A repedéseket speciális technológiával elektromos
hegesztéssel kellett volna kijavítani, helyette, olyan amerikás
lelkiismeretességgel, és csúcstechnikával megforrasztották. Itt az eredmény. És
a most behelyezésre kerülő hengerfejnél is ugyanezzel a problémával nézünk
szembe, ha betesszük, az is újra megrepedhet perceken belül, és akkor nincs mód
arra, hogy megjavítsuk!
Most erre mit mondjon az ember? A csúcstechnikájukkal elmehetnek
a fészkesbe...
Van mindenféle gondunk. Amikor megérkeztünk, akkor azonnal
választ kellett adni arra, hogy a rakományt fel tudjuk-e venni kétszer 10.500
tonnás tételben, természetes szeparálással. Nehezen, de kiokoskodtuk. Most
kiderült, hogy ha így járunk el, akkor a lattakiai kirakás után égnek áll a
hajó orra, a fara meg lesüllyed! 7 méter lenne a szintkülönbség, ami nem
engedhető meg, így nem lehet kirakni a rakományt annak megfelelően, ahogy
beraktuk. Ez van...!
Az átvevő le van ejtve. Nem volt elég két hét, hogy rákérdezzenek?!
Húsvét vasárnap, április 7. Montevideo előtt vagyunk, a
barba megnyugodhat. Vitustáncot jártak az idegei az elmúlt napokban. Volt
gondja bőven:
Érkezés előtt a tulajdonos nem nyilatkozott, mennyi rakományt
vegyünk fel. Ehhez tudni kell, hogy a folyón 31 lábnyi vizet garantálnak, ha
többet merül a hajó, akkor az a mi rizikónk. A tulajdonos vacillált, végül is
átpasszolta a labdát: vegyük fel a maximálisan felvehető rakományt. Később,
amikor már nem lehetett módosítani, akkor arra utasított, hogy 30 lábnál kisebb
legyen a merülés. Kedves…
Berakás után kiderült, hogy a hajó fél lábnyira orra van bukva,
és elől 31,5 láb a merülés! A ballasztvizet nem tudták úgy kiszivattyúzni,
ahogy kalkuláltunk. Később kiderült, négyszáz tonna víz volt bennünk, ennyivel
túl voltunk rakva. Ezt a plusz vízmennyiséget állandóan próbáltuk kiszívni, de
kevés sikerrel. Itt volt a lehetőség, hogy nem tudunk a merülésünk miatt
kijönni a folyóról, és könnyen lehetett volna 20-25 napot várni a kedvező vízállásra.
Á. fejét vették volna…
Aztán a géphavaria: tudunk-e menni? Nem szalasztjuk-e el a
kedvező vízállást a gép miatt? (Nem szalasztottuk el.) Ha az utolsó hengerfej
is elromlik, akkor egy hengert ki kell iktatni, akkor csak fél erővel mehetünk
Szíriába. Elég lesz-e a vizünk, mert szűkösen számítottuk ki, hogy a lehető
legtöbb rakományt felvehessük!
Amikor kijöttünk a csatornából, Buenos Aires előtt megfordult a
szél, a kérdés: eljutunk-e a nyílt vízig, megfeneklés nélkül?
Hát most ezeken a gondokon túl vagyunk, de itt a nagy kérdés, a
rakomány elhelyezése a hajón, amit a tegnapi napnál részleteztem...!
Hogy mondta V. parancsnok úr?
-
Mindenki azért van a hajón, hogy dolgozzon, a parancsnok azért, hogy aggódjon!
Hát itt lehetett mit aggódni!
[1] deklaráció - vámbevallás
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése