2013. január 31., csütörtök

Arat az arab - MV Humber 51. rész

Vasárnap, január 19. Alexandria, horgonyon. Sajnos továbbra is fáj a gyomrom... És ahelyett, hogy fogytam volna, egy kicsit híztam! Rettenetes! 98 kiló vagyok, és ez már hiteles, mert kiegyenesítettük a hajót, nem mozgunk...

Ő az Ali...!

Hajnali fél egykor hívott az ügynökség, a Memphis Shipping. A parancsnokkal akartak mindenképpen beszélni. Nagyon fontos, ébresszük fel, mondták. Végül, ha nehezen is, de elárulta a pasas, hogy mi ez a fontos dolog: az, hogy ő az Ali! (Sic!) És a parancsnok ne írjon alá semmit addig, ami ő (az Ali) nem érkezik a hajóra. És mindezt hajnali fél egykor kellett elmondani!
- De legalább annyit mondjon meg Mr. Ali, hogy mikor kötünk ki, ha ennyire sürgős volt a mondanivalója -, jegyezte meg Sz. Gyula, az ügyeletes tiszt.
Arról neki nincs információja...
Délelőtt megint jelentkezett, és elmondta, hogy ma este vagy, holnap kikötünk. Aranyos ez az Ali!
Folytatom a "Nagy riport"-ot
Tegnapra végeztem a Nagy Riport első részének átolvasásával, és elkezdtem tovább írni, illetve folytatom. Tetszik! Nem tudom, hogy mi sül ki belőle, de azt hiszem jót írok!
Amikor Klaipéda előtt leálltam vele, egy kicsit ki is fulladtam, mert nem tudtam, hogyan folytassam. Elképzelésem volt, de nem találtam meg a formát. Most újra jól megy az írás, és ennek igazán örülök!

Hétfő, január 20. Alexandria, horgonyon. Délig semmi se történt, még Ali se hívott... Aztán beindult az őrültekháza:
kikötöttünk...

ALEXANDRIA

Arat az arab

Mert a parancsnok bejelentette, hogy nem jó a jobb horgony. Igaz, mi megcsináltuk, de kritikán aluli ferrodolt hoztak be Piloszon, így a horgonydobáskor leégett...
Mondjam, hogy ez milyen jól jött a pilotoknak? Mind a tengeri, aki a belső horgonyhelyre hozott, mind a kikötői, akivel a parthoz jöttünk, fejenként nyolc karton Marlborót követelt magának. Jó, ez rendben van... De ami utána jött, az legrosszabb álmomba se jöjjön elő:
Jöttek a vontatósok, mooringmenek (ők kezelik a kikötőkötelet a parton), és mindenki, aki él és mozog, és követelték a cigarettát... A barba később elmondta, hogy majdnem megverték, mert már elfogyott...! Még csak két manőveren vagyunk túl! Pedig lesz itt még több is. Ide azért hoztak, mert itt veszik a mintát a rakományból. Innen a belső horgonyzóhelyre megyünk, majd arra a rakpartra, ahol kirakunk. És az indulás... Az Isten cigarettája nem lesz elég!

Ügynökségek, arab módra

Még jó, hogy van belőlük több: a Memphis Shipping a hajóbérlőé. Az International Enterprise Agency a hajótulajdonos ügynöke. És vannak a Travel Agencyk, az utazási irodák...
Namármost: Mr. Ali, a Memphis embere, aki többször hívott minket, sok hasznos instrukcióval ellátott amíg horgonyon voltunk. De kikötéskor ide nem dugta volna, azt a mocskos képét... Kikötöttünk, én szépen elszortíroztam a bejövőket: az utazási ügynököt Zsoltra bíztam, mert ő is el akar menni Kairóba, tehát szervezze ő. (Ninó is jelentkezett.) Azt a gyönyörű, tarka nyakkendős "úriembert", aki a Memphistől jött, és Ali néven mutatkozott be, felvittem a barbához.
A parancsnok kedvesen fogadta, és megérdeklődte, hogy mi van a manifeszttel (rakománybevallás a vám felé)? Ali csak nézett, mint a lőtt medve. Látszott, hogy fogalma sincs arról, mi az a manifeszt. Utána mondta neki Ali (a miénk, a barba), hogy a raktárak nyitásához kell ő (mint a Memphis embere), a P&I képviselője, és a tulajdonos ügynöke. Erre ennek az Alinak igen kikerekedett a szeme a csodálkozástól.
- Miért kellek én ehhez captain? - kérdezte.
- Mert a hajótulajdonos így rendelkezett - közölte a barba, ellentmondást nem tűrő hangon. Ali megvonta a vállát, és beleegyezett.
- És addig semmi papírt nem írok alá, amíg maga nem egyezik bele, mint ahogy a VHF-en keresztül említette - volt a következő kijelentés a parancsnok részéről. Ali még jobban csodálkozott.
Amikor elment, megállapítottuk, hogy ez egy különlegesen barom, és buta ügynök, akinek abszolúte semmi fogalma sincs a dolgokról.
Este egy újabb jóember a Memphistől.
- Minek jött? - kérdezte a parancsnok -, hiszen a kollégájának mindent elmondtam - és megmutatta a névjegyet, amit Első Ali itt hagyott.
- De parancsnok, ez az ember nem tőlünk jött, ez egy ship's chandler...!
Hoppá! Most már értettük, miért nézett mindenre olyan hülyén...
Nyolckor megjöttek a draft surveyorok. Éjjel tizenegy után mentek el... Nekem meg szét akart robbanni a fejem, annyira fájt. Természetesen cigarettát kértek...

Ramadán van

Tetszik tudni ez mit jelent? A Próféta egy hónapos böjtöt rendelt minden igazhitű számára. De azért megcsavarta egy kicsit. A böjt napkeltétől napnyugtáig tart. Tehát nappal mindenki agonizál az éhségtől, este megindul a nagy zabálás, és elkezdenek élni... Ez azt jelenti, hogy mindent akkor intéznek gőzerővel. A hajón is... Mintha mi is tartanánk a Ramadánt, és éjjeli baglyok lennénk.
De mi lesz itt a kirakáskor? Reggeltől délután négyig dolgoznak ilyenkor, és utána nem lehet élő arabot munkára kényszeríteni.
Tehát annak hiszek leginkább, aki azt mondta, hogy a kirakás nagyon elhúzódik majd.
Természetesen, Ramadánból kifolyólag éjjel tizenegykor megjelent egy "úr", és közölte, hogy mintát vesz a rakományból. Kettőszáz kiló cukrot visz el, nézze a parancsnok, ott a parton a vám, az orvosok. Igen szomorú volt, amikor a barba elzavarta, azzal, hogy jöjjenek holnap, és csak a P&I és a két ügynök jelenlétében lehet a raktárakat kinyitni!
A horoszkóp szerint ma felesleges energiáimat a munkában kell kamatoztatnom...
Hogy ez milyen igaz volt...!

Hétfő, január 21. Alexandria.

Mintavétel

Reggelre a raktárak nyitásra vártak... Nem is kellett sokat várniuk, délután megjöttek, és mintát vettek, öt zsákkal, azaz kétszázötven kiló cukrot vittek el. Ez egyben azt is jelenti, hogy a gyerekek otthon cukorba fulladhatnak... Ez már a hűtőhajóval is így volt, amikor a Wittsandal itt jártam. Viszik mint a cukrot, vizsgálják veszettül, és mi várunk...
Egyébként minden rendben, senki nem tud semmit, nincsenek rakománypapírok, nincs Bill of Lading, semmi. Legfőképpen az információ a hiánycikk. Este jött egy pasas, és szerinte holnap átállunk kirakni. Nocsak...?
A horoszkóp szerint ma kiderül, hogy a leleteimmel nincs baj, de le kell fogynom, abbahagyni a cigit, és többet mozognom.
Sajnos ez szó szerint igaz, csak akkor miért fáj a gyomrom?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Címkék

8-as (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (2) black gang (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) botlek (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) Dagenham (1) Dávidházy András (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) húsvét (1) Inmarsat-C (1) internet (1) Írország (1) Isartal (3) Izland (2) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) KK_döntő (1) komposzt (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marina di Carrara (2) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (65) MV Kambo (14) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (17) naan (1) Napló (213) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) Pancon 3 (23) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) Pireusz (3) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) pumping shanty (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rotterdam (3) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (8) Sharpness (5) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (2) Szingapúr (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (2) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (8) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) Tisztás (1) TME (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)