Hát, megmondom az őszintét, én ezt igazából nem tudom, mármint azt, hogy milyen is volt ez a cég. Én sodródtam az árral, el voltam a hajón, mint a befőtt, utaztam, mint egy kuffer, de egy dolog biztos, élveztem a hajóztást. Ez onnan is látszott, hogy lehettem vagy három hetes tengerész (és civilben 25 éves), amikor azt találtam mondani Fecónak, a fedélzetmesternek, hogy:- Sztromó, nekem ez a hajózás annyira tetszik... az biztos, hogy innen megyek nyugdíjba!
Erre Fecó lekapta a sapkáját, levágta a horgonygép mellé (horgonydobásra vártunk valahol éppen), és vadul ugrálni kezdett rajta:
- Még a seggén a tojáshéj, azt se tudja, merre van a hajó eleje, de ilyeneket mond! - és csinálta a műbalhét, mindenki dőlt a röhögéstől, én is. Oszt Fevó pár év múlva elment kalocsára tűzoltónak, én meg valóban a tengerről mentem nyugdíjba.
Szerettem hajózni. Szerettem a hazajárókat is (Székesfehérvár, Cegléd, Újpest), pedig ezeken több volt bizonyos munka, mint más hajókon. Ott kézzel kormányoztunk, ami azt jelentette, hogy ketten adtuk az őrséget, és éjszaka óránként váltottuk egymást a kormányon. Nappal egyszer egy óra, egyszer két óra, s a pihenős a két órában a fedélzeten dolgozott.
Szerettem hajózni, és szerettem a földközi-tengeri kikötőket.
Alig vártam, hogy az MS Hévízzel Bejrútba érjünk. A kezdők figyelmét erősen felhívják néhány dologra: nem mi vagyunk otthon, mindig a helyieknek van igazuk, csak megbízható helyen együnk, és inni csak palackozott italt, vigyázni az értékeinkre. Szóval amint lehetett, tűz a partra. A régi Bejrút fantasztikus város volt, a Rivoli tér a hatalmas nyüzsgássel, és a bazár... ahol mindent megvehetsz, a rád szakosodott árusok magyarul köszöntenek, a csehet csehül, az oroszt oroszul. A tér felső végén voltak líra-lírás mozik, ahol egy líráért három filmet nézhettél: egy westernt, egy háborúst és egy akciós filmet. Erre a tengerésznek volt egy jó kifejezése: csókos, tankos, aktatáskás filmek. A mozi mögötti utcában volt a Suny Radio, ahol mindenféle baromságot lehetett venni, például kakaskát. Ez magyarul petárda, és az ember füle baszottul tudott csengeni, ha valaki bedobta a klotyóba, miközben trónbeszédet olvastál...
Szóval tűz ki! Megettem egy saurmát a mozik mögött, majd a szemközti kocsmában (a korsósban) egy sört, és szép volt az élet. (A képen saurmát láthatsz, és azt hiszem, minden tengerészkollégám annak hívja, hiába adnak neki olyan hangzatos neveket, mint gyros, ami egyébként hibás, mert girosznak kell írni, csak a buta kereskedő nem ismeri a magyar nyelvtant.). Séta közben megláttam egy csillogó villogó szerkezetet. Egy idősebb férfi tolta, majd letette, s azon nyomban megszállták, gyerkek, felnőttek álltak sorba, s vették a portékát. Én is beálltam. Amikor sorra kerültem, kifizettem a 25 piasztert, s kaptam cserébe egy pohár világoszöld italt. Megkóstoltam. Finom. Cukornádat préselt a szerkezet, és mindneki itta a hűvös finomságot.
Még sétáltam kicsit, aztán be a hajóra. Egy óra múlva rám tört a borzalom! Irtózatos hascsikarás, rohanás be a klotyóba. Ilyen helyen, ha az ember rosszul van, akkor két lehetőség van: vagy az alső végén jön belőle, vagy a felső végén. Nos nekem az volt a problémám, hogyha ráültem, nem tudtam hova hányni, mert mindkettőt egyszerre kellett. Az ülést részesítettem előnyben, de annak olyan "illata" volt, hogy azonmód meg kellett fordulnom, és megfigyeltem, mi jött ki belőlem, és... nem részletezem, csak annyit, hogy vagy egy órát voltam elfoglalva, és ezért aztán a tiszti klotyóban volt tumoltus, mert aki bejött a lenti vécébe, az visítva rohant ki...Ahogy visszaolvastam ezt a bejegyzést, kiderül, hoyg ezen keresztül nem sokat tudsz meg a Mahartról, de mit tegyek? Ez jutott eszembe arról, hogy volt a cégnek egy réni csoportja, amelyik a Közel-keletre küldte a hajókat.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése