A katalógus feleség - M/V President 13.

November 6. Hétfő, Angol csatorna. Éjszaka befejeztem a munkát a könyvvel, már ami az áttételét jelenti a WinWord 2.0-s szövegszerkesztőre. A fejezetek elé egy rövidke alcímet szúrtam be. Pl.: Első fejezet. Melyben Zsan ezt, meg azt csinál, ez és az történik....

Most továbbra is elégedett vagyok azzal, amit eddig írtam... De más, más elégedett lesz-e? Ez a kérdés!

Egész délután a komputerrel foglalkoztam, majdnem belebolondultam, hogy egy véletlen folytán, majdnem elrontottam mindent, amit eddig írtam... Napló, Zsan, stb...!

Beleolvastam az Atlantic Starba. Azt hiszem, most sokkal jobban megírnám. De nem írom, marad olyannak, amilyen. Az így, ahogy van, az első! Ha belejavítanék, akkor nem lenne első könyvem!

A hajdanvolt ünnep: november 7, Kedd, Angol csatorna, Rotterdam. Ma tudtam meg, hogy lelőtték Rabint. Ilyen az élet! Gondolom a világ felháborodott, a sajtónak volt téma napok, (hetek) óta! Egy arabképű fazont láttam a TV-ben, katonák, rendőrök hurcolászták... Gondolom a merénylő. Mikor követte el tettét? Nem tudom. Valószínű, hogy nem is tudom meg soha napra órára, pedig most a sajtó tele lehet vele. A lényeg: a világból elment egy ember, és alapjában véve nem történt semmi különös. Hiszen a hajó ugyanúgy megy, dolgozunk, bosszankodunk az apróbb-nagyobb kellemetlenségek miatt, örülünk, ha van minek, és nem tudunk semmiről. Nekünk ez a 6 hónap politikamentes, általában utólag értesülünk mindenről, és semmi, de semmi probléma nem adódott még ebből. Elment Rabin... Ha véletlenül nem kapcsolom be éjfélkor a TV-t, akkor esetleg évek múlva feltűnik, és megjegyzem:

- Nahát ez a Rabin, hogy visszavonult a politikától, nem hallani róla semmit...

Akkor esetleg valaki emlékszik:

- De hát 1995 novemberében lelőtték!

- Na ne mondd! Valóban?

És kész. Ennyi. Sajnos így van mindenkivel. Hiányzik a családnak. Hiányzik a barátoknak. Hiányzik a politikai ellenfeleinek, hisz nincs ki ellen kikelni... De valójában nem történt semmi. Beülnek a helyére, átveszi a helyét, talán arra érdemesebb valaki...

Ugyanez a helyzet az otthoni dolgokkal is. Idén az első hat hónapot a Pancon 3-on töltöttem. Tudtam, hogy létezik egy mumus, egy politikai ördögfajzat, "valami Bokros" de addig, amíg haza nem mentem, nem létezett. Számomra. És ha számomra nem létezik, akkor valójában nem is létezik. Olyan, mint a II. Világháború. Hallottam róla, de nem éltem át, bármilyen közel is volt a születésemhez, számomra történelem.

 

MOZAIKOK

Számomra a világ 3-4-6 hónapokra létezik, úgy, ahogy otthon mindenki mindennap megéli. És 6-8-10 hónapos szakaszokra oszlik, ahogy a világkuncsorgó tengerészeknek adatott... Az én életem rövidebb hosszabb szakaszokból álló két párhuzamos mozaikkép. Egyet úgy hívnak: hajózás. A másikat: a család, az otthon, a barátok. Most a hajózáshoz teszek apró darabokat. Behajózáskor gondolatban letérdelek egy doboz színes, csillogó kövecske mellé. Csak a legfelső látszik. Izgalmas játék beletúrni, kivenni egyet, és megnézni, mit írtak rá az istenek (vagy az istenek nevében a kereskedők, akik a hajónak a rakományt szerzik). Aztán a kupac elkezd lassabban, gyorsabban fogyni. Nézem a mostani fogyó halmot:

Az első kövek: Konstanca, Galatz. Ezekből van már egy-egy, de kifakultak. Ott vannak elől, alig látszanak. A Hévíz motoroson, első hajómon szedegettem össze... Boszporusz, Dardanellák. Ezekből több van már a hosszú mozaikban, s a boszporuszi mindenütt ékkő, de a Dardanelláké is szépen csillogóak… Az idén beépítettem egy szép, értékes mozaiklapocskát, amit a másik képhez, az otthon készülőhöz is szeretnék hozzáadni. A komáromi Fekete Feri barátságát, aki úton volt a hajógyár jóvoltából.

Szép kő a lisszaboni. Aprócska, de kedves a maríni. A huelvai Kolombuszt idézi, a roueni a nem szeretett, de mindig megcsodált Frankhont, a sokadik, magamse tudom hányadik trieszti is megunhatatlan. A triesztiek közül a legemlékezetesebbek, amiket Encsikével együtt tettünk hozzá. Nem egyedül építem a tengeri mozaikomat se... 1976 óta néha-néha Enikő is besegít... A legszebb köveim közül valók - már-már drágakőszámba veszem - az antwerpeniek: az elsőt 1977 szilveszterekor adtuk a tarka, s akkor már négy éve készülő monumentális, akkor még végtelennek tűnő mozaikszőnyeghez Encsivel. A második 1993 júliusában került bele, mindannyian ott voltunk, a gyerekek is hozzátették a maguk darabjait. S az utolsó idén augusztusban: Fekete Ferinek mutattam meg a várost, a Grote Marktot, elsétáltunk a Schelde partra, és így magyaráztam: itt is jártunk Encsivel, ott ült le a gyerekekkel, ebben a presszóban fagylaltoztunk, s itt ittam a Leffe sört, ami számomra azóta is a világ legjobb söre!

A Präsidenten az idén készülő mozaik kicsit elnagyolt. A kövei aprók, alig látszanak, a színek sem az igaziak. De sose lehet minden tökéletes... Majd a következő... De ettől az évtől kezdve a mozaik szilárd lesz, betonba ágyazom. A naplóm adja a kötőanyagot. Persze, ha belegondolok, én mindig is törekedtem az élményeim megörökítésére. Az első évekből hatalmas diagyüjteményem van. (És ki fogja megnézni? Szabolcsban bízom, hogy egyszer talán kíváncsi lesz rá...) Három és fél éve a hajón készült videóknak az "Egy tengerész naplójából..." címet adom. De ez a napló az igazi!

Délelőtt jött a hír Duisburgba megyünk. Érdekel, és izgalmasnak ígérkezik az út. Vacsorára Dordrechtbe érkeztünk, holland város R'damtól nem messze. Most arra várunk, hogy nyissák a hidat, és elinduljunk a 14-15 órás viziútra a Rajnán, a Ruhr-vidék egyik fellegvárába, Duisburgba... Bár az örömöm nem teljes, mert akik voltak ott, a hatalmas acélgyárban, azt mondják, hogy nagy a hajtás, őrültekháza, és minden. Az áru Saguntónak és Barcelonának szól, ugyanúgy, mint a második utunkon, csak akkor Antwerpen volt a berakó kikötő.

November 8. Maas - Rajna, Duisburg.

DUISBURG

Fantasztikus!

Mintha egy tejesköcsögben hajóznánk... Olyan sűrű a köd a folyón, hogy nem látjuk a hajó orrát. Ez nem túlzás! És teljes sebességgel haladunk, egymás után passzáljuk a "családi" uszályokat (egy család lakik az uszályon, és hajóznak keresztül-kasul Hollandiában, Belgiumban, Németországban) és Franzi, a kormányos, egykedvűen ücsörög, szívja a bagót, issza a kávét, ezt csinálja 6-án este tíztől egyfolytában! Akkor lépett szolgálatba, lehozott egy hajót Dordrechtbe, utána beszállt hozzánk, és visszamegy Duisburgba, ha minden smakkol, akkor de. 9-re érkezünk. Több mint harminc óra egyhuzamban, nem kis teljesítmény! És ezután csak egy-két napnyi pihenő jár. Állítólag igen jól megfizetik őket…

A hajót fantasztikus biztonsággal kormányozza! Egész idő alatt a folyami radar (ez speciális, km-ben mutat mindent, és más funkciói vannak, mint a tengerieknek.) képernyőjére meredt. Hiába nézett volna ki, semmit nem láthatott volna... A köd miatt. Én is figyeltem a képernyőt. Ha híd látszott a képernyőn, akkor felálltam, az ablakhoz léptem, és meresztettem a szemem, mikor látom meg? Volt olyan, hogy a hajó orra már átment a híd alatt, mire megláttam a magasban lévő úttestet. Máskor, talán elbóbiskoltam, vagy csak a figyelmem lankadt, azt vettem észre, hogy a hajó orra felett, kb. 15 méter magasan vonat robog át! Csak a világító vonatablakok látszottak, sejlettek át a tejfehér függönyön.

9-kor ébresztett a barba, hogy öt perc múlva érkezünk. Felmentem, mindenütt sűrű köd, semmit nem látni. Ezután egy éles balkanyar, egy még élesebb jobbkanyar, és bent voltunk a hajógyár udvarán. Előttünk egy viszonylag széles öböl, a vége hosszában megosztva, az egyik fele fedett hangár! Várakozóhelyre kötöttünk, semmi információnk sincs... A rakodás a hangárban lesz. P.-ék a Norsteinnel és a Franciával számtalanszor voltak itt, azt mondják, ez a legjobb hely, mert itt shiftelés nélkül beraknak. Adja Isten!

A kikötésnél egyébként a szakács a főszereplő: mikor a hajó egy méterre van a rakparttól, kiugrik, és ő szedi el a köteleket! Ő is szerzett már gyakorlatot már a Francián... Csak én néztem itt mindenre, mint egy bocika...

ERRŐL KÖNYVET LEHETNE ÍRNI!

Azt hiszem, tudom mi lesz a következő könyv témája. Ma kávénál ötlöttem ki, illetve ugrott be. De! Ennek is valahogy, valami köze van a Zsanhoz: Zsan ötletét egy otthoni néger állami gondozott kislány adta, akit megsajnáltam. Éva, a könyvbeli barátnője az az erdélyi nő, akivel Galacban beszélgettünk, és megsajnáltam.

Most is adott az a nő, akit megsajnáltam. A barba felesége! Nem látom sokat. Alig találkozom vele. De soha nincs olyan érzésem, hogy a felesége lenne. Nincs egy kedves szó köztük, egy villanás, amiből látnám, összetartoznak. Nincs egy cirógatás, egy simogatás, egy titkos kézszorítás. Azt mondaná valaki, régi házasok, minek? Kilenc hónapja vette el. Illetve kilenc hónapja vette meg. Nem láttam egyszer se mosolyogni. Két idegen ember ül az asztalnál egymás mellett, nincs beszédtéma, nincs közös nyelv. Illetve az asszonyka(?) pötyög valamit angolul, de ez édeskevés ahhoz, hogy, mint férj-feleség beszélgethessenek... Az ábra a következő lehet: a parancsnok vett magának egy nőt, aki minden este aláfekszik, kimos rá, takarít. Kész. Ennyi. De ehhez minek feleségül venni? Az asszony nyilván soha nem álmodott jólétbe került az ukrajnai mindennapokból. De kérdés: megéri-e elcserélni egy Aduira, egy mosógépre, egy videóra a mindennapok mosolyát?

Ráadásul szegény a tengert se bírja. Állandóan hányt eddig is, ahogy a szakácsnak mondta, és most a tél jön, a hírhedten viharos Vizcayán végigszenvedheti a legrosszabb időket.

Végül is ez csak egy csak egy téma. Ki tudja, megírom-e? Vagy csak egy epizód lesz egy könyvben! Mindenesetre felírtam magamnak. Adja Isten, hogy ne legyen igazam, és ez csak a látszat legyen! De: este kilenckor bekopogtam, a rakodás miatt. Az asszony TV-t nézett, a barba komputerezett. Családi életet éltek?

Délután hatalmast aludtam. Az éjszakai őrség után két óra alvás jutott csak, aztán kikötés, és utána már nem tudtam visszafeküdni. Ebédre rántott csirkét csinált. S. Ez köztudottan koleszterinmentes kaja, így jóízűen ettem belőle. Nem úgy a barba. Neki sütni kellett, mert ha rántja a szakács, akkor ő szalmonellás fertőzést kap! Ajjaj! Ezek szerint a "Paniert Mehl"-ben, azaz a prézliben lakozik a rá ártalmas speciális szalmonella, mert reggelikre általában tojást eszik!

Apróságok, bosszúságok: P.-ék a hidat festették belülről. Egyszer lefestették 12.00 és 16.30 között. Akkor a barba azt mondja, ötig fessék le még egyszer! És ha éjjel lesz rakodás, akkor egész éjjel fessék, hogy indulásra kész legyen! De nem rakodnak...

November 9. Csütörtök, Duisburg. A fene egye meg! Írom a Zsant, egy mondat közepénél elhívtak, és fogalmam sincs mit akartam mondani. Nemcsak az, amit akkor írtam, de az egész párbeszéd lényegét elvesztettem. Mert ez egy fontos rész lett volna...! Pont a 300. oldalt (flekket) írom. És hiába töröm az agyamat, nem ugrik be, hogy akartam továbbvinni.

Nem is mondtam: az új kabinom jóval tágasabb. Majdnem megfelelő. De itt sincs egy normális méretű szófa, ahova ledőlhetnék tíz percre. És természetesen ágytakaró sincs, hogy az ágyra lehetne leheveredni, ha csak pár percem van, és dög fáradt vagyok. De van íróasztal, egy kis tárgyalóasztal, vannak fiókjaim, szekrénykéim, bent van a fürdő és a WC, ez mind-mind nagyon fontos. Frizsiderem is van, és napok óta most jöttem rá, hogy már nem kell lemennem a konyhába, ha hideg vizet akarok inni.

A rakodást váratlanul elkezdtük este hatkor. Nyolcra be akarták fejezni, de a kiballasztolás nem ment olyan gyorsan, így elmentek, azzal, hogy holnap reggel 6-ra visszajönnek, mivel a Rajna vize csak 305 centi, és a mi merülésünk 320 lesz, el se tudunk menni... Így egy szabad este, természetesen telefon! Hála Istennek, minden rendben otthon...

Folytatása következik

.