Tegnap kaptam ezt az ímélt, közreadom, tudom, sokak érdeklődésére számot tarthat:
Szervusz Pista
bácsi!
 |
| A fotó csak illusztráció, egy panamax hajó |
Azt sem tudom
melyik kikötőben fekszem le, és melyikben ébredek…
Ja, a kalóz
sztori, amit ígértem!
 |
| A Bab el-Mandeb szoros |
Az érdekesség
az, hogy bár teljes kalózőrségben voltunk, nyolcan a hídon, jobboldalon két
kormányos-matróz (AB), a bal oldalon másik kettő, a hídon az első tiszt,
harmadik tiszt, no meg az épp váltó második és én.
Amikor az
elölről jövő kis hajókat észleltük, irányt változtattam, tizenöt fokot jobbra,
persze ettől a hajó sebessége le is csökkent – ellentétben a sok okos
kapitánnyal, aki azt írja, hogy növelték a sebességet. Bullshit. Hazudnak. Egy száztízezer
tonna vízkiszorítású hajónál te soha nem fogod megnövelni a sebességet!
Na a lényeg, hogy
miután lecsökkent a sebességünk úgy 9 csomóra, a két gyors csónak jobbról-hátulról
rohant felénk, nagyjából huszonöt csomóval. Miután elég sokat gyakorlatoztunk,
az egész hajó legénysége tudta a hídon, mi a teendője. Az egyik AB átvette a kormányt,
az elsőtiszt bekapcsolta a szivattyút a már előkészített vízsugártömlőkhöz, így
szép kis vízsugár fogadta a látogatókat.
Mikor úgy 50
méterre jöttek közelebb láttuk, hogy hatan ülnek a csónakban és szép kis Kalasnyikovot
tartanak a kezükben. Miután a kiképzés alatt, elrendeltem, hogy a híd mindkét
oldalán helyezzenek el lejárt rakétákat, szerencsére volt vagy 42 darab a
hajón, elrendeltem a második és harmadik tisztnek, hogy kezdjenek lőni a levegőbe,
majd a hajó körül. Közben felvettem a kapcsolatot a UKMTO bázissal, majd a
hajótulajdonossal és a VHF 16-on a koalíciós hadihajóval. Egy amerikai hadihajó
válaszolt is a segélyhívásunkra és ígérte, harmincöt percen belül küldi a
rakétahordozó repülőgépet. Így tudtuk, nagyjából harmincöt percünk van kitartani,
hogy a kalózok ne tudjanak közelebb jönni. Kormánymozdulatokkal tudtunk egy kis
hullámot kelteni, a vízsugár és a sok vészjelző rakéta megtette a hatását, és
bár szorosan mellettünk maradt a két kis csónak, nem tudtak közelebb jönni. Közben
megérkezett az amerikai rakétahordózó és sűrű lövésekkel megbombázták a
csónak környékét. Egyetlen egy sem ment a csónakba, csak a közelébe! Ezzel
is mutatták, nem akarnak megölni senkit csak figyelmeztették a kalózokat, akik
végül feladtak a harcot és eltávolodtak a hajónktól.
Még egy
érdekesség, amikor a repülő közeledett a kalózok letették e fegyverüket és
felkaptak egy-egy esernyőt, így a repülőről, csak tizenkét esernyőt láthattak ..
Hát ennyit
erről. Persze később nekem volt kemény háromnapi papírmunkám és ezernyi ímélt
kellett küldenem, amikor jelentettem az esetet az összes érintett félnek.
Később, úgy jó
egy hónap múlva a tulaj megjutalmazott minket xx ezer dollárral, miután megúsztuk
a kalóztámadást.
Na most
megyek vissza a raktárba, megnézni a kötözést
Szia: Zsolt
Érdekes az iras, köszönöm... de nem igazan értem, hogy miért is az esernyők ? hogy ne készüljön róluk portré fotó ? és mi van, ha éjjel történik a kalóz támadás? Nem a kedvezőtlen fényviszonyok okozta fotó minősége érdekel, hanem, az hogy észre sem veszik a közeledő kis hajókat, vagyis nincs mód az effajta félkészülésre, a vendégek fogadására, de még a segítség is többet várat magara, mint ez-esetben. Na, akkor mi történik ? Önerőből megküzd a hajószemélyzet a betolakodókkal szemben, mint a kalandregényekben ?
VálaszTörlés