Kécza Sanyi mesél:
Ehhez hasonló - csak jóval nagyobb vasbeton uszályokba rakodtunk annak idején Vietnamban |
Igen
ám, de hogyan szabadítsák ki a foglyot? Pillanatok alatt megszületett a terv,
behatolnak a katonák kabinjába, lefegyverzik, lefogják őket, és a csajokat
kiviszik a partra az addigra vízre bocsátott csónakkal. (Megjegyzem, gőzerővel
folyt a rakodás, a hajónk két oldalán ott sorakoztak az uszályok, tele
rakodókkal…) És a terv realizálódott! Csónak lent, motorja beindítva, az egyik
menekült már bent ült, mikor a legénység markosabb tagjaiból összeállított
kommandó betört a katonákhoz. Lefogták őket, pisztolyukat elvették, a tárat
kivették a fegyverekből, és a csajt kimenekítették. Fél órát számoltak a
partraszállásra, és a visszatérésre, addig kellett őrizni a katonákat. Még
bevittek nekik két vodkás üveget, az egyikbe hagytak is némi italt, hogy
bizonyíthassák, részegek voltak az őrök. Azok persze nem hagyták magukat,
küzdöttek, ordibáltak, amit megunt szakácsunk – ő volt az egyetlen vietnami méretű a sok drabális tengerész között –, és a kis emberek bátorságával szájon
vágta a legjobban kiabálót. Hirtelen csönd lett, a vietnami tért magához
elsőnek, felkapta a pisztolyát, nekiugrott az ajtóban álló matróznak, és máris
kint termett a folyóson. Rohantak utána, de nem lehetett elérni, úgy szedte a
lábait az apró ember. Felrohant a fedélzetre, és …utána lőtt a távolodó
csónaknak! Ugyanis a fegyver csőre volt töltve, hiába vették ki a tárat, egy
golyó még maradt a csőben! A fiúk rávetették magukat a hadfira, visszacipelték
a kabinba – most már tüzetesebben átnézték a fegyvereket –, és vártak. Várták,
hogy visszatérjen a csónak. És az nem jött! Letelt a félóra, egy óra…csónak
sehol! Már mindenki a legrosszabbra gondolt, elsüllyedtek, valakit eltalált a
lövedék, letartóztatták őket a parton…azután, két órás várakozás után lassan
előpöfögött a mentőcsónak a sötétből. Kiderült, a csajokat sikeresen partra
tették, de visszafelé ráfutottak egy zátonyra, és csak az érkező dagály tudta
leemelni őket.
A
katonákat szabadon engedték, azok persze rögtön a hajórádión akarták hívni a
partiakat, ami megtagadtak tőlük, Végül a csónakosokkal üzentek ki, milyen
csúfság esett meg velük az éjszaka. Addigra már hajnalodott, és kénytelen,
kelletlen, szembesíteni kellett a parancsnokot az éjszaka történtekkel! (Más
verzió szerint végig tudott mindenről, belegyezett a tervbe.) Reggelre azután
mellénk állt egy őrhajó, katonák szállták meg a hajót, a parancsnokuk felment a
kapitányhoz. És hogy ott mi történt, homály fedi! Azaz sejthető, miután
kisvártatva, cigarettás és viszkis kartonok vándoroltak le az őrhajóba. Délután
persze hajógyűlés, lebaltázás. A legfőbb bűnös, a tisztjelölt, fegyelmit
kapott, eltiltották a partra lépéstől az amszterdami érkezésig, és egyben
kötelezték, hogy vásárolja meg a hajónak, amit a vietnamiak elvittek.
(Tekintélyes mennyiség volt, igaz, a tettestársak beszálltak, volt ennyi
betyárbecsület bennük.) És befejezésül még két „jó” hírt közölt velünk barbánk:
a két csajt elkapták, és már úton is voltak egy átnevelő tábor felé. A másik: a
lányok nemi betegek voltak, az érintettek számolhatnak a következményekkel.
Ez bizony beigazolódott! Manilán a
kárvallottak vándoroltak ki az orvoshoz, mindegyikük megfertőződött. Kaptak
gyógyszert, és jó pár hétig oltogatta őket a második tiszt, hogy azután még Amszterdamba
is várjon rájuk egy kontroll (Sajátságos, trópusi fertőzést kaptak, volt, aki
még itthon is hetekig bejárt a Szent László kórházba.) Drága koitusz volt!
Hogy
miért írtam minderről kívülállóként? Mert a 8-12-es őrséget adtam, és történések
idején mélyen aludtam, a hölgyekkel sem volt dolgom. Csak másnap értesültem a
történtekről, s szedtem össze ezt a sztorit az érintettektől. Nagy valószínűséggel
így történtek a dolgok, bár számtalan verzió keringett még tengerész berkekben,
és van, aki másként emlékszik a történetre, én emellé tettem le a voksomat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése