2013. augusztus 28., szerda

A következő hajóm: MV Clavigo (1)

Folytatom a naplóim közlését.A Humberről hazajőve megcsináltam a hosszújáratú kapitányimat Lengyelországban.Emiatt kicsit hosszabbra sikeredett a szabadságom,mint terveztem.De ki hallott mégolyat, hogy karácsony előtt behajózzanak?Így januárban szálltam be a MV Clavigóra.

Íme:

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA


M/V CLAVIGO


1998. január 11. - március 16.



Január 10. Szombat. Délelőtt csomagoltam, este vendégek jöttek. Kálmán sokat mesélt izraeli útjáról. Főleg a biztonsági rendszabályok voltak érdekesek, amiken átestek a repülőtereken. Elintéztem az utolsó telefonokat. Taxit rendeltem vasárnap reggel háromnegyed négyre, és ágyba zuhantam. Szerencsére el tudtam aludni. 

Január 11. Vasárnap. Kelés hajnali négykor, telefonébresztésre, a taxi időben érkezett, s irány a 

Ferihegy 2

Encsike elpityeredett, szegény egyre nehezebben viseli az elmeneteleimet, pedig most csak bő két hónapról van szó, ha minden igaz. Vártam, hogy a csomagjaimat majd szigorúan ellenőrzik, mert Izraelbe utazom. A biztonsági szolgálat szerint ez Frankfurt gondja. Kálmán is mondta, hogy bár Tel Avivba megy a csomag, az átszálló helyen kiadják, és újra ellenőrzik. Tehát igaza volt. 
Indulásra várva néha begazoltam, mert kétszer is - hogy tengerész kifejezéssel éljek -, black out, azaz teljes áramkimaradás volt a gépen. Lehet, hogy ennek tudtam be azt is, hogy úgy tűnt: a pilóta későn emelte fel a röpülőt... 
Frankfurtban egy jókora távgyaloglás után lerogytam az izraeli járat várójában. Vártam, hogy miféle különleges rendszabályok lesznek, de semmi érdekes. Egy átlagos biztonsági eljárás volt, mondjuk olyan, mintha kommunista országból jöttem volna. A táska és a kabát átment az átvilágító készüléken, engem fémdetektorral végignéztek, még a gatyámat se kellett letolni...
Kellemes repülőutam volt.
Milyen érdekes, ha az ember felülről nézi a földet! Amikor az Alpok felett repültünk, a magas lánchegység csúcsai közötti völgyek megmutatták, hogyan keletkezett valamikor hajdanán, a termőföld. A lezúduló víz lemosta a talajt, megállt a völgyekben és feltöltötte. Pontosan olyan volt, mint amikor a M/V Humber raktárában a cukrot lemosta a beömlő víz. Fentről simának tűnik a talaj, mint a megfolyt cukor felszíne. és ott vannak a falvak, a völgy közepén országút kanyarog. A hegyi folyók befagyva, opálos a felszínük. Nimród most nem tudna vadvízi - white water - túrát tenni!
Végigrepültünk az Adria partjánál, azt hiszem Rijekát láttam is. Gyönyörű napsütéses időben szeltük át a Kelet-mediterránt. Rodosz szigete élesen kirajzolódott a kék vízben, még a halászhajókat is ki tudtam venni! Amint közeledtünk a parthoz, úgy láttam, hogy a tenger fodrozódik, apró, fehér tarajos hullámok borították. S mit ad Isten? Tel Avivban borús idő fogadott, a gépet egy kicsit megdobálta a fel-feltámadó szél. Mire az érkezési csarnokba értünk, már dörgött. villámlott, s hamarosan megeredt, mintha dézsából öntötték volna...
Megérkeztem Izraelbe
Az első, amit nagyon rossz néven vettem, az az volt, hogy hosszú sort kellett kivárnom, amíg az útlevél ellenőrzésen átestem. Az is dühített, hogy még soha nem tolakodott ennyi ember elém. Egy francia házaspár volt a legszemtelenebb (újabb rossz pont a franciáknak!). A férfi majdnem fellökött amint elém tolakodott, de a szó legszorosabb értelmében... Szóhoz se tudtam jutni!
Legalább ötven percbe tellett, mire kijutottam a váróba. Egy pasas várt, magasra tartott egy táblát:

M/V Clavigo
Haifa kikötője
eng.israports.co.il)

Azt mondja, déltől vár, megkérte a vízumot is számomra, de erről a hivatalnokok persze semmit se tudtak. Nem volt különösebb baj, mert öt perc alatt megkaptam. A parkolóban egy bódénál veszekednie kellett, s tolakodott is egy sort, mire megkapta a parkolócéduláját, aztán kocsiba ültünk, és irány 

Haifa
Welcome in Israel, mondta, s útközben be nem állt a szája. észre se vettem, s megtettük az utat a kikötővárosba. Mint egy vérbeli idegenvezető, magyarázott, lelkesedett, szimpatikus ember volt. Közben az ég egyre sötétebb lett, nagyokat villámlott. 
- A hajó még nincs a kikötőben! - mondta, és ezt egyáltalán nem bántam! Többszöri sikertelen próbálkozás után felhívta a Carmel Shippinget, s örömmel hallottam, hogy szállodába kell mennem, Clavigóék nem tudnak bejönni a kikötőbe. Lehet, hogy azok a fodrozódó hullámok, amiket hatezer méter magasból láttam, nem is olyan kicsik voltak? Haifa egy dombra épült, a tengerpartig húzódig a Carmel hegy - innen a Karmelita rend neve is (?) -, s a városban amit csak lehet, Carmelnek hívnak. Állítólag igen finom a Carmel nevű fehér bor is. (Lehet, hogy Jézus is azt itta? Később Carmel Merlot-ot is láttam).
Fantasztikus érzés volt, hogy 

A Biblia földjén autózunk
Sokat dolgozik a taxis az ügynökségnek, így többször hozott magyar tengerészeket a kikötőbe. Azt mondja, nem találkozott még egy olyan nemzettel, aminek az "átlagpolgára" annyit tudna a bibliai történetekből, mint a magyarok. Még az olaszok, spanyolok és a filippinek tájékozottak ennyire. Az amerikaiak seggfejek, ez volt a legenyhébb kifejezése rájuk... Mesélt Jeruzsálemről, Betlehemről, Názáretről, sorra vette a Krisztushoz kapcsolódó történeteket. Megbeszéltük, hogy "én" askenázi vagyok - az lennék, ha zsidó volnék -, mert a Földközi-tenger mellől származó zsidók a szefárdok, s a többiek az askenázik. Csodálkozott, hogy tudtam. 
Román mama és osztrák apa gyereke, beszéli is mindkét nyelvet, ezen kívül az olaszt és a spanyolt is, az itt kötelező három nyelven kívül: héber, arab és angol. így sofőröm hét nyelven beszélt. Elmondta, hogy volt Budapesten, ami egy "very beautiful city", azaz gyönyörű város. Evett gulyást, és halászlét, ami valami csodálatos volt. Témánál voltunk. Kérdeztem ismeri-e a mamaligát (puliszka, románul). Vigyorogva bólogatott, és sajnálkozva mondta, hogy csak az édesanyja csinált, a felesége - aki libanoni - nem tud. Aztán, hogy zsidó szívét megmelengessem, a sóletet dicsértem. Eleinte azt hittem, nem tudja miről beszélek, de kiderült, hogy szereti, csak túl nehéz kaja. 
Haifában elhozott a Shulamit Hotelba. 
- Tudja-e, honnan a neve? - kérdezte. - Heródes királynak táncolt egy bizonyos Shalome nevű hölgy. A királynak megtetszett a tánc, és amikor a nő befejezte, azt mondta, hogy egy kívánságát teljesíti. Na, tudja-e mit kért? - nézett rám.
- Keresztelő Szent János fejét - mondtam, és elismerően bólintott. Ezután zsidó viccel traktált. Sajnos csak angolul érthető, és mindössze szójáték, de a barátom nagyot röhögött rajta, hogy ez aztán a jó vicc!
Szóval:
- Izraelben három nagy város van. Jeruzsálem, Tel Aviv és Haifa. Melyikben mit csinál a zsidó?
- Haifában lakik, Tel Avivban játszik, Jeruzsálemben imádkozik.
Angolul, hogy a szójáték érthető legyen: In Haifa STAY, In Tel Aviv PLAY, In Jerusalem PRAY.
Valóban, marha jó vicc,még most is röhögök rajta...
Megmutatta a Morav bevásárlóközpontot, s megjegyezte, hogy a gyerekei szeretnek az ilyenekben hamburgert meg pizzát enni, de ő nem igazán kultiválja.
- Szintetikus kaják, még végszükség eseten se megyek be szívesen... - súgtam meg a véleményemet.
- Hát ez fantasztikus, ilyet még nem hallottam! Még hogy szintetikus étel! - hahotázott, és azt mondta, hogy ezt mindenkinek elmeséli! Jobb mint egy vicc! A három városnál biztosan kacagtatóbb!
Aztán azzal traktált, hogy a kikötő mellett van egy irdatlan nagy épület. Az a világ legdrágább épülete. Gyémántüzem. A nyers gyémántot felvásárolják szerte a világon, majd feldolgozzák, csiszolják. A világ csiszolt gyémántjainak 70%-a itt készül! Nesze neked Amszterdam, holland - zsidó - gyémántcsiszolók. A haifai taxihiradó szerint évi hárommilliárd dollár a termelése. 

Hotel Shulamit

Nem egy kimondott Hilton. A szobában hideg volt. Még jó, hogy van elektromos fűtés. Lepakoltam, majd első dolgom volt, hogy elmentem, a Morav bevásárlóközpontba. Az ajtóban egy security - de nem kopasz -, belenézett a kis táskámba. Látta, hogy nincs nálam bomba, beengedett. Kerestem egy számítástechnikai üzletet, s vettem a nyomtatóhoz tintakazettát. Megkerestem a polcon, megnéztem, 117 sékelbe került. Ma egy dollár 3,5 sékel. Ez harminckét dollár körüli ár, nem olcsó, mert otthon 4300 forint, azaz huszonkettő dollár. Viszem a pénztárhoz. A pasas beüti, aztán zavartan fordul hozzám: 
- Elnézést, uram, rosszul áraztuk, csak 72 sékelbe kerül (húsz dollár hatvan cent, azaz a nemzetközi ár)... Ezt hívják úgy, hogy becsületes kereskedő. ő volt az első, akivel "üzleti" kapcsolatba kerültem Izraelben. Ide kellett jönnöm, hogy ilyet lássak! Egyébként a pénzük neve "új sékel", mert régi teljesen inflálódott. Ha jól emlékszem, a hetvenes évek végén beszéltek tíz és százezrekben. 
Míg a bevásárlóközpontba mentem, esett az eső. Amikor visszaindultam, zuhogott a jég! A sofőröm szerint a Kálvária hegyen ma havazott! Akkor most mondja meg valaki, hol vagyok? Skandináviában, vagy a Közel-Keleten? 
Vacsora:
Csontleves, húsgombóc kapri mártással, csirke provance-i módra sárga vajbabbal és szezámmagos rizzsel, káposztasaláta, kávétorta. (Az ügynökség fizet mindent...) 
Encsit felhívtam, röviden beszéltünk, inkább holnap is hívom a kártyával.

Január 12. Hétfő, Haifa. Kellemes éjszaka után reggeli előtt a hallban tébláboltam, amikor telefonon kerestek.

Kútba esett Názáret
- Hello, chief! - köszöntött a tegnapi taxisofőr. - A kikötésről nem tudnak semmit, elmegyünk Názáretbe? - kérdezte.
- Sajnos nem tudok. Tegnap teljesen elázott minden ruhám, és nem száradt meg - kellett szomorúan válaszolnom. - Jó, ha ki tudok menni a szállodából a megfázás veszélye nélkül, ha ma délelőtt bejön a hajó. 
- Tizenegykor hívja az ügynökséget - tette le a kagylót.
A reggeli svédasztal volt. Csipegettem: edami és trappista sajtot, brinzát, kapros-, szezámmagos- és natúr túrókrémet, kétféle füstölt halat, kétféle tojássalátát, kávét és narancslevet ittam, s narancs, ananász és grapefruit szeletekkel fejeztem be.

Egy kis papírboltban
Reggeli után kimentem neszkávét venni, mert amit a szállodában adnak, az gyenge, és kevés. Két képeslapot is vásároltam. Amikor kiderült, hogy külföldi vagyok, a tulaj nem azt kérdezte, hogy hova való vagyok, hanem azt, hogy milyen nyelvet beszélek. 
- Magyar az anyanyelvem. 
- Köszönöm - mondta magyarul, s átvette a három sékelt, mert a képeslap itt se olcsó. Majd angolul folytatta: - Nézi a szállodában a magyar tévét? - kérdezte legnagyobb meglepetésemre. - Azt tudjuk fogni, aminek három kék hullám az emblémája. (Nem a logója, ahogy azt ma Magyarországon "művelten" mondani kell!) én nézem, bár nem értem. Tegnap is nagyon jó cigányzenét adtak. A zenei műsorokat mindig megnézem. Látja, itt a program... - mutatta a héber nyelvű újságot. - Az itteni magyarok nagyon szeretik! - mosolygott. A felesége megkérdezte, hogyan mondjuk, hogy kérem, tessék, és akcentus nélkül visszamondta. Hiába, a sémi népeknek kiváló a nyelvérzékük. - Majd kérje meg a portán, hogy állítsák be magának az adót - ajánlotta, amikor elpanaszoltam, hogy nálam nem jön.

Carmel center
Tizenegy órakor felhívtam az ügynököt. Sajnos nem tudnak a kikötésről, mondta, és ezt egyáltalán nem sajnáltam. Délután háromkor kellett újra hívnom. így más program nem lévén, nyakamba vettem a várost. Gyalogoltam egy nagyot. Csodálkoztam magamon, amikor nem a főutat követtem, hanem egy gyér forgalmú utcába mentem be, de a "tengerész centrum-ösztönöm" nem hagyott cserben. Egyenesen a városközpontba, illetve a Carmel hegyre vitt az út. Onnan lebandukolhattam volna az óvárosba, a tengerpartra, de nem tettem meg. Már fáradt a lábam, így beültem egy sörre, de előtte kisétáltam a Panoráma center nevű bevásárlóközpont kilátójához, és megtekintettem az M/V Clavigót. Ott áll a horgonyzóhelyen, többedmagával. Lefotóztam a kikötőt, és sajnáltam, hogy nincs itt a kamerám. (Biztosan tudom, ha elhoztam volna, akkor a reptérről egyenesen a hajóra mentem volna, s nem lett volna alkalmam városnézésre...) 
A sör kilenc sékel volt, a busz oda-vissza ugyanannyi, így pénz az ablakban, és edzettem egy kicsit, mert otthon már igen eltunyultam, ellustultam, szükség volt a mozgásra, a sétára. 
Laza délután

Ebéd: tojássaláta, ha reggelről is maradt, jó volt. Teljesen vegyes zöldségleves, még olyan izé is volt benne, amit nem ismertem. Utána rántott csirkemell, citromkarikával és petrezselyemmel díszítve, főtt burgonya, párolt karotta - sárgarépa - és a reggel megmaradt zöldségekből saláta. Desszertnek friss gyümölcs: egy alma, egy mandarin, és egy paradicsom. Ez utóbbi nem teljesen volt biztos, mindenesetre felhoztam a szobámba, és eltettem délutánra. A színe, formája paradicsom, de a szára nagyon gyanús! A kávét a szobámban szervíroztam, langymeleg csapvízből és neszkávéból. Kenyeret nem ettem, és mégis jóllaktam. Ebéd után egy kis pihenés direkt jót tett... 
Délután háromkor újra telefonáltam az ügynökségre. Este lehet, hogy behozzák a hajót, fél hét felé újra hívjam, volt az ukáz. Ezért egy kicsit belenéztem a fejembe, alvást színleltem, és mivel senki nem ébresztett fel, hogy horkolnék, valószínűleg egészen fél hétig csak úgy tettem, mintha aludnék. 
De hiába az ukáz, ha a hajó nem kötött ki. Így ébredés után, félálmosnak látszva, hiába magyaráztam telefonon egy öreg zsidónak, hogy én vagyok az M/V Clavigo új első tisztje, őt ez a tény marhára nem érdekelte... Nem volt más hátra, hogy újra tárcsázzam a Carmel Shipping Co. számát, s ekkor nem is tévesztettem el. Megtudtam, hogy az éjszaka folyamán lehet, hogy bejön a hajó, de engem minek akkor, késő éjszaka felébreszteni - nahát, hogy milyen kedves, szimpatikus ez a zsidó fiatalember! - aludjak, s csak reggel megyünk be a kikötőbe. 
Össze is tegeződtünk, mert délelőtt megkérdezte a nevem, hogy ne kelljen chiefnek szólítani. 
Székely István vagyok, mutatkoztam be. Most így köszönt: 
- Hi, Székely -, azaz: Szevasz Székely. (így legfeljebb a fiamnak köszönnek az osztálytársai, ha olyanjuk van, de nem tettem szóvá...)
Vacsora 

Ezentúl, ha valakinél a reggeli tojássaláta túléli az ebédet is, akkor azt este Nelson salátaként kell előételnek adni a kedves vendégnek, mint tették ma a Shulamit hotelben. (Ezt hívják házikosztnak: nincs maradék, tessék mindent szépen felzabálni!) Utána minestronét adtak, remélem a déli leves nem éli túl a mai vacsorát. Ezért tűnt délben olyan tökmindentbele levesnek. Miután a mellettem levő asztalhoz csirkemellet Wien módra hoztak, már tudtam, hogy így hívják étlapilag, amit délben ettem, ezért marhaszeletet kértem. Tuti, hogy mindenki kitalálta, mi volt a köret. Az! Főtt burgonya petrezselyemmel, és Vichy carrots. Azaz Szabolcs kedvenc, déli maradék sárgarépája. De azért nem olyan szegények ezek a népek, hogy ne tettek volna a tányérra két főtt, aszalt szilvának látszó, főtt, aszalt szilvát. Délben az összes salátát felzabáltuk, ezért kénytelenek voltak frisset hozni. Sok volt. Nem tudtam mind megenni. Ezért egy picit gonosz voltam: a maradékra rászórtam egy fél tartónyi fehér borsot. Ha ezt másnak feltálalják...! A desszert reggeliről maradt, de a hűtőben jól elállt. Gyümölcssalátát kaptam. 
Vacsora közben érkezett egy tipikus amerikai házaspár. ők is leültek, de előbb a férfi körbevideózta a helyiséget. Közben elismerően bólogatott. Kezében a kamerával. Gyönyörű, hullámzós, ingó-lengő felvételek lesznek. Lefilmezte a pincért, amint az asszonnyal beszélt. A pasas feltette a kérdést, hogy hozzon-e levest. 
- Yes, please - kérte a termetes hölgyike.
- És rántott csirkétkét kér? 
- Miért, csirkeleves van? 
Azt hiszem, elég diszkréten röhögtem. Aztán az úr beállította a fényképezőgépét, és megkért, hogy fotózzam le őket. Lehet, hogy több dolguk már nincs is Haifában... 
Vacsora után telefon Enikőnek. "R" beszélgetést kértem, és ők vállalták. Minő rendes feleségem van! Azt mondja, hogy ne haragudjak, de nem tudja idejét, mikor aludt ilyen jól! Senki se horkolt a szobában (kapna is, ha másként lenne...!), kényelmesen elfért (ahol én elférek kényelmesen, ott nyilvánvaló, hogy ő se lóg le az ágyról), és szeret. Én is. 

Esti séta Haifában

A beszélgetés után séta... Nagyváros, jó közlekedéssel, jó tájékoztatással. Háromnyelvű feliratok igazítanak útba: héber, arab és angol. és minden táblán rajta: tartsuk tisztán városunkat. Igaz, az üzleteken többnyire héber a felirat, a tulajdonos tetszésére van bízva, kiírja-e angolul? Azt hiszem, kevesebb az angol üzleti felirat, mint Pesten. és láss csudát: mégse akartam a Pierre Cardin üzletben venni a tintakazettát a nyomtatóhoz... Lehet, hogy csak én vagyok ilyen hallatlanul okos, ezt a külföldiről otthon nem tételezik "felfelé"... 
Először mérges voltam, mert a buszmegállókon csak héber feliratok vannak, így ki tudja, hogy melyik buszra kellene szállnom, ha akarnék? De aztán észrevettem, hogy bizony kétnyelvűek. Mindegyik hátulján ott az angol nyelvű felirat. De ebbe egy kis rufkót vittek: a buszmegállóban levő esővédő tetejére tették. Menetiránnyal szemben, hogy aki érkezik jól láthassa a hébert. A hátoldalán az angol. Tehát ha felmásznék a bódé tetejére, akkor rendesen el tudnám olvasni az angol szöveget is, mert azt lentről takarja a tető. De mit tegyek, ha a köszvényem nem engedi, hogy felkapaszkodjak? Nem ők a hibásak. Erről jutott az eszembe (és nem "juteszembe"), hogy mit tartanak (magukról): ha egy zsidó eszes, akkor nagyon okos, de ha buta, akkor borzasztó seggfej. Ezeket a buszmegállós táblákat az utóbbiak találták ki.
Ami kóser: mindenki beszéli az angolt (az arabot is, de erről nem tudok meggyőződni). Bárkihez fordulhatok, biztosan jó angolsággal válaszol. Tehát nem úgy, ahogy a született angolok teszik, mert azokat nehezen értem. Még a koldus is beszélte. Tartotta a markát, hiába mondtam, hogy nem értem. 
- Jó a dollár is - mondta kiváló angolsággal, mert nem tesz faji megkülönböztetést a pénzek között. 
A portán (jó, tudom, hogy recepció, de a portás a portán dolgozik, ha magyarul beszélünk...) üzenet várt az ügynöktől: holnap reggel 8-kor itt a taxi értem, bevisznek a hajóra. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése