Következő hajóm a Padua - (1)

M/V PADUA

1998. július 27 - 1999. február 3.

ShipSpotting.com

© Frits Olinga

A fotón a MV Niklas ex Padua látható, a naplómban megtudod az átnevezés igen furcsa eseményeit is...

Indulás...

Gyorsan befejeztem otthon a csomagolást, a taxi a megadott időben várt. Nimród elkísért, Szabolcs sokáig integetett, még az erkélyre is kijött...
A reptéren kiderült, hogy egy szlovákiai matróz is jön, sajnos őt nem Istvánnak, hanem Stefánnak hívják...
Amikor az útlevelemet kezelték, még egy utolsót integettem Encsinek, már csak jövőre látom, ha minden igaz.
Kellemes utam volt Budapest - London - Larnaka között.
Az érkezés fantasztikus volt. Ahogy egyre közelebb értünk Londonhoz, mintha egy makett város terült volna el alattunk. A klasszikus angol építkezés: utca, előkert, házsor, mögötte kert, másik kert, házak, előkertek, utca. Szabályosan, ahogy az meg van írva minden angol regényben. A Temze fentről mocskosnak látszott. Lehet, hogy csak iszapos, de élesen elütött a kristálytiszta tavak vizének színétől.
A Heathrow óriási. Az 1-es terminálra érkeztünk, és onnan is indult a gép Larnakába. Négy órát kellett várakoznom. Sajnos csak angol fonttal lehetett fizetni, így a vécébe kellett mennem, ha szomjas voltam. Húsz dollárt nem érdemes beváltani, mert négybe kerül a jutalék...

Július 28. Kedd. Vassilikos. Isten éltesse a kisebbik nagy fiamat, Szabolcsot a neve napján. Kényelmetlen volt az út, már elgémberedett minden tagom, mire leszálltunk fél órás késéssel a ciprusi repülőtéren. A rendőrséggel ugyanúgy meggyűlt a bajunk, mint 1994-ben Athénban, amikor az MV Pancon-3-ra szálltam be. Lekapcsoltak, és megkeresték a taxisofőrt, aki a hajóra visz. Ugyanis nála volt a tengerész vízumunk. Három óra elmúlott, amikor mehettünk a csomagokért. Mindkettőnket itt ért a kellemetlen meglepetés.

Elveszett csomagok

Nem találtam a bőröndömet.
Pista matrózzsákja félig volt, Vagy kilopták a cuccot belőle, vagy kibomlott, és elveszett. Nem maradt egy ruhája se. Nagyon be volt gazolva. Én nem különösebben, főleg akkor amikor sorra kerültünk az elveszett csomagok pultjánál. Jó fél órát kellett várakozni, mert öten voltak előttünk. Megnyugtató volt, hogy tudtak rólam, már értesítették Ciprust, hogy nem jön a bőröndöm, tehát biztosnak látszott, hogy utánam küldik.
Pista ott szerencsétlenkedett, hogy vele most mi lesz? Látszott, hogy nem tudja, mi a teendő, ha egyedül utazik, akkor simán kiment volna, és senkinek nem szól...
A taxis megnyugodva várt, mert tudta, hogy itt vagyunk, csak azt nem értette, hogy miért késünk olyan sokat. Amikor elmondtam, hogy mi történt, bosszúsan legyintett.
- Uram, a múlt héten száz utas reklamálta az elveszett csomagját a British Airways ugyanezen járatánál... Nem a régi már a társaság!
Ötre értünk a hajóra. Ugyanaz a típus, mint a MV Clavigo volt, de első látásra sokkal jobb állapotban van. Béla, a matróz nyitott ajtót, mert kulcsra volt zárva a hajó, mindenki aludt. Ledőltem, fél hétkor keltem.
Érdekesség: napra pontosan három éve szálltam be Konstancán az első Marlow hajóra, a MV Presidentre. Azaz akkor 27-én érkeztem, most akkor indultam.

Első nap

Reggeli. Hamar lejött az új parancsnok a szalonba. Szép ember. Ugyanis a szép ember 100 kiló fölött kezdődik Karcsi sógor szerint (amióta ő is veri a 100-at). Így a barba nagyon szép, mert legalább 160! A szakács se sovány.
Elmondtam, hogyan jártunk a csomagokkal, megígérte, hogy intézkedik. Egész nap ezt tette. Ki kellett állítanom egy listát, hogy mi volt a bőröndben, mert ha nem lesz meg, akkor fizetnek. De a komputert nem! Ettől rosszul lettem.
Minden attól függ, hogy mikor megyünk el. A fedélzeten van négy súlyos hídelem, 35-35 tonna darabja. Ha azt ki tudják rakni, akkor elmehetünk még ma. De szerencsére egész nap tökölődtek, nagy nehezen kiraktak egy elemet, hoztak két autódarut, és a legszélsőt sikerült három óra alatt partra varázsolni. Délutánra hoztak egy hetvenöt tonnás darut, de az is kicsi volt, mert túl messze kellett benyúlni a hajó fölé, és nem bírta el a rakományt. Így most várjuk, hogy mit találnak ki. Mögöttünk egy óriás bulk carrier szenet rak ki. Ha végzett, akkor hátramehetünk, és ki lehet pakolni a fedélzetről. Utána a raktárból a ládákat és a vasat, majd Bejrútba megyünk. Ott tengervíztől károsodott cukrot rakunk ki, Antwerpenből hozta a hajó. Hm, csak nem a Humberé?
Tizenegy óra felé jött meg a hír, hogy megvan a bőrönd. Ha nem megyünk el, akkor holnap este behozzák, ha elmegyünk, akkor a Marlow elhozza a reptérről, és Bejrútból jövet megállunk Ciprus előtt, s csónakkal kimegyek érte. Milyen szép kilátások: tíz napig ugyanabban a ruhában, fogkefe és váltó fehérnemű nélkül!
Ilyen szép hajón még nem voltam. Soha nem láttam hajószalonban virágot, itt a plafon majdnem teljesen be van futtatva... A folyosón kis ládában egy díszcserje... A hidat fával burkolták, és tévé is van, a radar mellett... Minden szépen lefestve, a híd alatti fedélzet egy része üvegezett, és grillsütésre alakították ki.
A parancsnokságot a régi chief vette át, német. úgy néz ki, hogy ki lehet jönni vele, neki is van komputere, és akkor már rossz ember nem lehet.
Délután Pista bement ruhákat vásárolni, mert kapott vagy 1500 márkát az elveszett holmijáért.
Este szólt a barba, hogy éjjel kettőkor bemegyek a reptérre, mert ugyanaz a járat hozza a bőröndöt...
Korán lefeküdtem.

Július 29. szerda. 182 nap. Vassilikos. Fél kettőkor ébredtem, a taxi pontos volt, és két óra múlva már cipeltem a dög nehéz bőröndöt. Kipakoltam, és megírtam a Naplómat, mert ez a legfontosabb... 
Már nem feküdtem le. Délután manőver volt, új rakparthoz álltunk, és két óra alatt megszabadultunk a nehéz hídelemektől, amit a helyi hőerőmű rekonstrukciójához hoztunk.
A kikötő kicsi, és semmi sincs a közelben, csak egy cementgyár, így tök olyan, mintha Novorosszijszkban lennénk. Minden szürke és koszos. Limassol és Larnaca között van félúton, Vagy öt kilométerre van három étterem és strand, kulturált hely, a srácok ki is mentek, de nekem túl messze van. Illetve csak a lábamnak. Így nem tudok telefonálni. Nincs a közelben készülék.
Reggeli: virsli, de én kukoricapelyhet ettem tejjel. Ebéd: Francia hagymaleves, sült oldalas mártással, sült burgonya és bimbóskel. Vacsora: milánói makaróni, szőlő. Vacsorakor nemcsak a meleget esszük, hanem mindenféle hideg is terítékre kerül: hajszálvékony, vörös sonka (nem gép-, hanem füstölt-), szalámi, kenőmájas, párizsiszerűség, Philadelphia dobozos sajt (nagyon szeretem), háromszögletű is van, de nem olyan apró, mint az otthoni Medve, legalább háromszor akkora. Aztán van kvarglihoz hasonló, éktelenül büdös, tehát nagyon finom. Hozzá tószt-, fekete- és barna kenyér.

Július 30. Csütörtök. 181 nap. Reggeli: mexikói rántotta, (paprikával, paradicsommal, hagymával). Mindig terülj-terülj asztalkám van. Filteres Lipton-, menta-, kamilla- és csipketeát készíthet aki akar. Az édesszájúak málna, szamóca és baracklekvárt ehetnek korlátlanul, de a Nutella se hiányzik. Van kukoricapehely és müzli is.
A barba most megy először Bejrútba, be van sózva a három négyzetméternyi popsija, állandóan érdeklődik, hogy mi a helyzet, mert 1996-ban voltam, ismerem a helyzetet. Eddig jó a véleményem róla. Vidám fickónak tűnik, de egyelőre nem akarom elkiabálni, mert lehet, hogy később bizonyítani akarja, hogy jó parancsnok, és akkor rajtaütésszerűen meghülyülhet. Most először barba, ha azt a két hetet nem számítjuk, amíg egyszer kommandírozta a hajót. Két éve van a MV Paduán.
Ebéd: libaleves, rántott csirke spárgával és hagymás-paprikás tört burgonyával, paradicsomsaláta, őszibarack. A délutáni kávéhoz képviselőfánkot kapunk tejszínhabbal. HOGYAN TUDOK LEFOGYNI??? Egy biztos, a szakáccsal jól kijövök - és mindenkivel -, ezt az ember hamar megérzi, és a beszélgetésekből kiderül, hogy jó a hangulat, szeretik egymást, mint kollégát.

Július 31. Péntek. 180 nap. Beirút. Hajnali kettőkor érkeztünk. Ledobtam a horgonyt, de volt egy kis probléma: a libanoni haditengerészet ad engedélyt a horgonyzásra, és mivel a kikötő előtt mély a víz, közel kell állni a hullámtörőhöz. Közben beszélni kell velük, nem tudtam kétfelé koncentrálni, meg kellett állnom, és kitárgyaltuk magunkat, majd megkaptam az engedélyt a horgonydobásra.
Elindultunk Bejrútból.
Nyolckor már hullafáradt voltam, a barba elküldött aludni, mert éjfélkor a hídon a helyem. Semmi panasz rá, délután a kabinjában együtt videóztunk, egy kedves horror végére ültem be, még jó, hogy nem előbb hívott, és nem kellett megmondanom, hogy irtózom az ilyen emelt szintű kultúrától...