Megcsúsztunk Barkingban - Padua (4)

Augusztus 26. szerda. úton, Barking. A matrózok tegnap este nyolctól éjjel háromig mosták a raktárt, és tízkor folytatták, délig. Nagy hajtás volt...
Utálom a német térképeket. Nagyon hülyén jelölik a bójákat, és majdnem kimentem a sekély vízbe. De szerencsére idejében észrevettem, és nem lett baj. A Temze torkolatában ledobtam a horgonyt, egészen délután egyig álltunk. A pilot háromnegyed kettőre ígérte, hogy beszáll. Hajszálpontosan érkezett a kijelölt pontra. Majdnem a kikötőig vittem a hajót, a barba csak az érkezés előtt jött fel.
Az első pilóttal sokat beszélgettem, jó fej volt. Kikérdeztem, hogy mi is történik a világban, mert a német híreket nem értem, és olvastam valamit egy bizonyos bin Laden nevű terroristáról. Ez az őrült kémiai fegyverekkel riasztja a nyugati civilizációt, jelesül New Yorkot és Londont. Ugyanis egy terrorista támadásban mintegy kétszáznegyven amerikai állampolgár vesztette életét Kenyában és Tanzániában, amikor megtámadták a két USA nagykövetséget. Válaszul Bill Clinton elrendelte egy afganisztáni terrorista kiképzőtábor és egy szudáni vegyi üzem megtámadását. Ez utóbbi lehet, hogy melléfogás volt - nyolc vagy tíz ember halt meg -, és állítólag egyszerű gyógyszergyár volt...
Ennek a két támadásnak a megtorlására rendel el bin Laden szent iszlám háborút... Őrült mindenképpen...
Jó kis helyre álltunk! Apálynál csak az iszap volt alattunk, a víz vette a kalapját, és elvonult, vagy hat méternyire volt a hajótól... Érkezéskor azonnal elkezdték a berakást. Holnap este 17:00 órára be kell fejezniük, ha el akarunk indulni a magas vízzel.
Árpi, a szakács most olvassa a Bonzsúr...-t. Nagyon jónak tartja. Így mondta:
- Tök szuper...
Na, azért!

Megcsúsztunk

Ehhez azt is tudni kell, hogy Béla házassági évfordulója van, a szakáccsal és H. Pistával kimentek megünnepelni. M. Karcsi is kiment, így csak a Maci, M. Jani a watchman, és én voltunk a hajón.
Este kilenc körül - a barbával beszélgettem a raktár mellett, amikor megmozdult a hajó... Recsegést hallottunk, mint amikor egy hegedűhúr elpattan, és hatalmas csattanás a pupa irányából. Aztán a hajó megindult, és elkezdtünk siklani hátra. A Maci és én is, csak néztünk, aztán észbe kaptunk:
A rakpart mellett a fenék nem egyenes. Az orrnál egy pukli van, arra ültünk fel. A víz kiment alólunk, és a hajó elkezdett csúszni. A kötelek nem tartották meg, mögöttünk pedig egy cölöpsor volt, hajdanán rakodóberendezés volt rajta. Ha annak nekicsattanunk, akkor oda kormánylapát és a csiga.
A parancsnok elküldött, hogy dobjam le a horgonyt, hátha megfogja a hajót, addig ő és Jani hátul csinálnak valamit a kötelekkel. Kioldottam a féket, és a horgony megmozdult, majd úgy maradt, mert nem készítették elő dobásra, a biztosító ék megfogta a láncot. Persze én is megnézhettem volna, de remegtem az idegességtől, és nem volt rá figyelmem. Addigra már megállt a csúszás...Ahhoz, hogy ledobhassam, vissza kell húzni a láncot. Hogy be tudjam indítani a horgonygépet, be kell kapcsolni a szivattyút. A fedélzeti ház ajtaja kulcsra zárva. Hátrarohantam a kulcsért. Vissza a picóhoz. Idegességemben alig találtam a lyukba. Aztán beletörtem a kulcsot, mert nem akart nyílni.
Hogy mi a fenének bezárni ilyen helyen, ahol a kutya se jön a hajó mellé, ráadásul éjjel őrszolgálatot is tartottunk! Mivel a hajó nem csúszott tovább, hátramentem, és segítettem köteleket kiadni a partra. Még egy farkötelet, két előre tartó kötelet (spring), és egy keresztkötelet adtunk ki.
Aztán gyerünk előre!
Kiderült, hogy vagy húsz métert szánkáztunk a síkos iszapon. Az a kötél, amit az orrból kiadtunk, és hátra tartott, most vagy tizenöt méterre előttünk volt, és a másik orrkötéllel együtt feszes volt, mint a hegedűhúr. Ki lehetett volna sétálni rajta... Elöl is kiadtunk köteleket, de hogyan húzzuk meg őket? A hajó az iszapban, a segédgépeknek nincs hűtővize, mert nincs honnan szívni... A barba megkockáztatta, hogy egy szivattyúval beinduljunk, és végül sikerült megkötni a hajót.

Augusztus 27. Csütörtök. Barking. Egy hónapja vagyok a hajón! Éjjel hasmenésem volt, márt ötödik napja egyfolytában. Így el is aludtam, fél hét helyett csak nyolckor ébredtem. Hajnali négykor úsztunk fel, az egész személyzet felébredt, csak én nem.
A Maci előrement, hogy ellenőrizze a köteleket, hát H. Pista édesdeden aludt a raktár elejénél egy halom deszkán. Nem ébredt fel még arra se, hogy a barba háromszor is rákiáltott. Azért kellett szolgálatban lennie, hogy a köteleket figyelje...
Reggel a parancsnok benaplózta. Nem tudom, a németeknél ez mit jelent...
Délután kivittek orvoshoz.
Nos, mit mondjak? A váró olyan mocskos volt, hogy ihaj! A dokit se skatulyából húzták ki... Elmondtam, hogy megy a hasam, azonnal írt gyógyszert, és már ki is ment... Otthon legalább úgy tesznek, mintha érdekelné őket a páciens, és kikérdezik. Remélem, a gyógyszer ennek ellenére használ.

Elindultunk...

Kaptunk friss élelmiszert is, azt mire visszajöttem már behordták a srácok. Ötre befejezték a berakást. A hajó balra dőlt, vagy három fokot, mert újra alacsony víz volt, és ültünk az iszapban. Vártuk a hogy a dagály felúsztasson. Elől már öt méter volt a víz, de meg se mozdult a hajó. Az orrban gépre tettük a hátra tartó köteleket, hátul a farköteleket, és megpróbáltuk lehúzni magunkat az iszapdombról, ami hajó orrát tartotta. Meg se mozdultunk! Mi lesz, ha nem úszunk fel? Tíz napot kellene várnunk, amíg újra "spring tide" lesz (olyan dagály, amikor a Hold és a Nap hatása összeadódik, ilyenkor a legmagasabb a vízszint).
A barba megpróbált géppel hátraveretni, de semmi! Ez azt jelentette, hogy elég magas az iszapdomb az orrnál, és mélyen beleágyazódott a hajó...
Már kezdtünk arról humorizálni, hogy háton hordjuk majd az ócskavasat Spanyolba, amikor egyszer csak megmozdultunk, az orr felvágódott, és elkezdünk a part felé dőlni. Azt hittem, hogy felborulunk! Úgy rakták meg a raktárt, hogy a jobb (a part felőli oldalra) jóval több rakomány került, és vagy nyolc foknyira dőlve maradtunk! A markoló elkezdte a jobb oldalról az ócskavasat balra átrakni, ez segített egy kicsit, majd menetben ballasztvízzel kiegyenesítettük magunkat.
Hát ez történt nem egészen huszonhat óra alatt!

Halál egy német hajón...

Ki tudta, hogy az ócskavas veszélyes rakomány? És ha igen, akkor miért? Életveszélyes lemenni a raktárba, ha már 24 órát benne volt a vas!
A megoldás egyszerű: a vas tovább rozsdásodik, s ez ugyebár égés. Ehhez pedig oxigén kell. Egy nap alatt kivonja a lezárt raktárban levő levegőből az oxigént, és marad a tiszta nitrogén és némi szénmonoxid. Nincs szaga, csak ha valaki lemegy, akkor megfullad!
Maci elmondása szerint ilyen eset fordult elő az ötvenes években egy német hajón. Egy matróz lement valami szerszámért, mert a fedélzeti raktárba a rakodótérből kellett bemenni. Nem volt oxigén, összeesett és meghalt. A másik meglátta, lement, hogy segítsen, az is ott pusztult. Ezután már ketten mentek le segíteni, ők is ott maradtak. Hatan haltak meg, mire valakinek leesett a tantusz, hogy mi lehet az oka. Gyertyát engedtek le, és már fent, a búvónyílás szájában elaludt...!
Hogy teljes legyen a napom, manőver közben eltörtem a szemüvegem, és nem találom a tartalékot. M. Karcsi ideiglenesen megdrótozta...
És ráadásul nem találom a kabinkulcsomat.
Egyébként minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve...

Augusztus 28. Péntek. úton. Semmi se történt. Megyünk, gyönyörű az idő, ez szokatlan az Angol-csatornában.

Augusztus 30. Vasárnap. Pasajes. Kettőkor érkeztünk, így nem láthattam a Belga Nagydíj startját, ahol a kocsik majd mindegyike karambolozott az első kanyar után. Randa, esős időben rajtoltak. A megismételt rajt után a kedvencem, Mikka Hakkinen kiesett. Így aztán azért drukkoltam, hogy Michael Schumacher ne nyerjen. Hál' Istennek, ő is kiesett. David Coulthard kocsijának hátulról nekiment, és a jobb első kereke valósággal elröpült. Három kerékkel gurult be a box utcába, és nagyon mérges volt. Jelzem én nem...
Délután háromkor kötöttünk ki ebben az északi spanyol kisvárosban. San Sebastiannal majdnem összeépült, gyönyörű a fekvése, főleg ahogy a kikötőbe jövünk be, az valami fantasztikus! Kétoldalt hatalmas, meredek sziklák emelkednek, és egy viszonylag keskeny, kacskaringós szoroson kell bejönni. Sajnos a város nem különösebben érdekes, így nem is videóztam. Persze kimentem, főleg azért, hogy felderítsem a terepet, szerezzek pénzt, és megnézzem, hogy holnap hol vehetek olvasószemüveget. Két órát sétáltam, kivettem 2000 pesetát a forint számlánkról, többet nem adott, mert az automata szerint csak ennyi volt rajta...