Túlraktuk a hajót - Padua (5)

Szeptember 1. Kedd. úton, Bordeaux. Csendes idő volt a Vizcayán, de amikor a La Gironde-ra értünk, az idő megbolondult, és eszeveszett szél kerekedett. A pilot nem tudott hova lenni a csodálkozástól. Délkeleti szél itt sohase szokott lenni, mondta, ráadásul ilyen meleg. Ma nem rakodtak, ez a barbát kellemetlenül érintette, mert így a hétvégéről lemarad, mármint nem szombaton reggel érkezünk Hamburgba.

Oda a Naplóm...?

Délután azt hittem, hogy megbolondulok: elszállt a Naplóm a szövegszerkesztőben. Azt írta ki, hogy nem lehet megnyitni, és akármit csináltam, nem sikerült. Elveszett a július hónap első tizenhat napja! Egyelőre fogalmam se volt, hogy mit csináljak. úgy éreztem, mintha ellopták volna az életemből ezt a 16 napot! Hogyan pótolom? Azt hiszem, erre nem lett volna mód semmiképpen! Majdnem elsírtam magam. Már annyira hozzátartozik az életemhez, hogy el se tudom képzelni a napjaimat nélküle! Kár, hogy nem kezdtem bele sokkalta előbb.
Persze erre mondják, hogy a hír igaz, de nem ebben a formában. Dombóváron - gimnazistaként - írtam naplót! Bizony! Nekiültem, vettem egy füzetet, ráírtam: Napló, talán aláhúztam, vagy bekereteztem, ez most nem fontos, a lényeg, hogy elkezdtem. Semmi lényegtelent nem írtam bele, gondolok itt olyanokra, hogy mi történt az iskolában, a kollégiumban, egyáltalán nem ÉN voltam fontos, hanem leírtam, hogy mi volt reggelire, ebédre és vacsorára. Pár napig csináltam, aztán ráéreztem, hogy ez azért nem az igazi... Talán ha akkor kezembe kerül egy valódi napló, akkor talán másként lett volna... Ha nem lettem volna olyan borzasztóan gátlásos, Talán Gömöry tanár úrtól kérhettem volna segítséget... De hát nem volt merszem hozzá...
Délután stabilitást számoltam. Kukoricát viszünk, és ezt általában nem kezdik el berakni, amíg a számítást le nem adja a hajó. Valami van ezzel - és a MV Clavigóval -, mert sehogyan se akar kijönni a jó eredmény. Próbálkozhatunk, ahogyan csak akarunk, egy kritériumnak nem tesz eleget az eredmény (12 foknál jobban nem szabad megdöntenie a hajót a rakománynak). Csak a kézikönyvben lehet a hiba, az aktuális oldalt utólag tették bele, ez látszik, mert az összes többi komputer nyomtatta oldal, ez pedig írógépen írt, stencilezett lap. Ezen van rajta a maximálisan megengedhető dőlési nyomaték... (Ez mindig kisebb, mint az aktuális.)
A kikötő mellett van egy kocsma, de nem váltják a márkát. Ez csak azért érdekes, mert így nem tudtam frankhoz jutni, és így nem is telefonálhattam az asszonynak.

Szeptember 2. szerda. Bordeaux, úton. Nem is kellett a stabilitási számítás (azért nem hagy nyugodni az eredmény!)
Reggel hatkor kezdték el a rakodást, és fél ötkor végeztek. Közben másfél óra esőszünet is volt. Hosszú volt a nap, mert szemmel kellett tartani őket, főleg a végén. Ugyanis azt akartam, hogy minél jobban feltöltsék a raktárt (hogy az az átkozott dőlési nyomaték minél kisebb lehessen), és ezért sokat talpaltam.

Szeptember 3. Csütörtök. úton. Szép, napos időnk van. Elég sok adminisztrációval elmaradt a Maci, amíg első tiszt volt, ma délután behoztam a szemétkiadási naplóban az elmaradást, Antwerpen óta nem vezette. Nem kell ezen mosolyogni, mert ez mára igen sarkalatos kérdéssé nőtte ki magát. A MARPOL - a tengerek szennyezéséről szóló nemzetközi egyezmény - megköveteli a napló vezetését, és a kikötőkben pedig, ahol szemetet adunk ki, hatósági bizonyítványt kapunk, hogy valóban elvitték a hulladékot - tehát nem dobtuk a tengerbe. Ebben az is szerepel, hogy milyen szemetet adtunk át: nylont, olajos rongyot, műanyagot egyáltalán nem szabad kidobni, sehol se a világtengereken.
Egy kicsit állatkert vagyok: megnéztem videón a Batman című iszonyatos borzadályt, amit az a Spielberg "alkotott", aki a Csillagok háborúját olyan kiválóan megrendezte. Hogy a fenébe van egyáltalán nézője ennek az állatságnak...?
úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban a Naplóm elvesztését. A Scandisk programmal végigvizsgáltam a hard diszket, és megtaláltam a hibát. Így nem veszett el semmi! Hurrá! Azért egy kicsit néha már túl okos is vagyok, ezt magamnak is bevallom (újra és újra), minden dicsekvés nélkül...!

Szeptember 4. Péntek. úton. Pótoltam a Naplóban a kimaradt három-négy napot, most teljes...

Easy Rider disznó!

Hírek a rádióból: Lezuhant egy svájci repülőgép Kanada partjainál, Halifax környékén.
Nagy az Isten állatkertje: a Sat 1-en láttam egy tetovált disznót! De nem is akárhogyan, mert "easy rider" módra csinálták szépre a coca bőrét. Hearly Davidson embléma és egyéb ilyen marhaságok díszítik a rózsaszín bőröcskéjét a szerencsétlen jószágnak...

Szeptember 5. Szombat. úton. Semmi különös, megyünk, viszonylag jó időben. Délután H. Pista kimosta a kormányállást, közben beszélgettünk. Főleg a szlovákiai helyzetről, és a magyar nyelvről. Miután az édesanyja szlovák, nem akartam szóba hozni a helyzetet, de ma ő fakadt ki Meciar, és a politikája ellen. Miután elmondta, hogy ő mindig azt írja a hivatalos okmányokra, hogy nemzetisége magyar, megkérdeztem, hogy miért nem veszi fel az István nevet. Azt válaszolta, hogy eddig fel se merült benne. Ő mindig is Stefan volt... Egyébként a törzshelye Komáromban a Fekete Lyuk, ami Fekete Istváné, Feri öccséé.

Írom tovább a Gudrun-t

Eddig átolvastam, javítottam: beleírtam, kihúztam. Azt hiszem, egy jó ötlet jutott az eszembe: mivel a gyerek, Bobby, Gudrunnal kommandóst játszik, lövöldöz, harcol, és élvezi a pusztítást, a részek közé beszúrom a karácsony esti történéseket, ez éles kontrasztot ad.
Az a baj, hogy amikor gyorsan írok, akkor a cselekményekre koncentrálok, és később kell "kifejtenem" az eseményeket. Nem hiszem, hogy túl hosszú lesz, most a 76. oldalnál tartok, és azt hiszem, több mint a felét megírtam.

Szeptember 6. Vasárnap. 143 nap. úton, Hamburg. Éjjel kettőkor kezdtem csak, mert Maci vitte végig a hajót az Elbán Hamburgig.

Hamburg, tengerészklub

Délután ötkor kötöttünk ki. Kimentünk a tengerészklubba. Nagyon csinos hely. Kulturáltan lehet lerészegedni, mint ahogyan azt tette egy burmai tengerész, aki a vécében előbb egy piszoárra esett, majd átkarolta, és megköszönte M. Karcsi által felajánlott segítséget, de nem kért belőle. Miután visszajött, beesett az asztal alá, és békésen elaludt. Egy órai alvás után eltántorgott a buszig, amelyik bevitte a hajóra.
Egyébként valóban kulturált hely. Vettem egy sötétkék pólót amin a tengerészklub emblémája van.
Mi is söröztünk, és telefonáltunk. Encsike nagyon megörült, hogy újra jelentkeztem. Megjelent az Ezredvég és benne a "Na, gyere ide, édes fiam..." című leendő kötetem első két fejezete.
Fél éjfél volt, amikor bejöttünk. Árpiék még danoltak egy kicsit (kettőig). Igen szép videó felvétel készült róluk, nem én, hanem M. Karcsi vette fel.

Szeptember 7. Hétfő. Hamburg. Enyhén fogalmazva, igen sűrű napunk volt. Kezdjük azon, hogy "dolphin"-ra kötöttünk ki. Ez a vízben álló oszlopokat jelenti, amihez a partról benyúlik a rakodó-berendezés. Így ahhoz, hogy a partra menjünk, fel kell mászni vagy öt méter magasra, majd végigmenni a daru hídján, amin a hajóig tudunk jönni, majd arról le kell menni a partra.

Egy nehéz nap

Nos, ilyen körülmények között senki se csodálkozik, ha azt mondom, hogy nem örültünk, amikor megjelent a teherautó, és hozta az élelmiszert, és minden egyéb anyagot, amit rendeltünk. Szerencsére a daruval be tudtuk emelni, de így is 1200 kg. árut kellett elhordani, s helyre tenni.
Utána a hajót előre kellett húzni húsz métert. Közben a matrózok a raktárt takarították, fokozatosan, ahogy ürült a kukoricától.
Közben megjött egy újabb kamion, hogy elvigye azokat a kötözőláncokat, amit Antwerpenben hoztak be, és a Vassilikosba szóló rakományt kötözték meg. Az alsó fedélzeti raktárból fel kellett hordani a fedélzetre. Onnan a daru hídjára. Onnan elhordani a rakparton várakozó teherautóba. Húsz darab konténerlánc, és tizenhét feszítővasat kellett elcipelni. Utána shiftelés előre öt métert. Tíz óra húszkor kész a kirakás, tizenegy órakor manőver. Átálltunk a berakó rakpartra, a Kalikaira. (Itt többször is rakodtam műtrágyát a MV Csokonaival, akkor Brazíliába mentünk, mennyivel jobb volt!) Aki azt hiszi, hogy a tengerész most már nyugodt szívvel lefeküdhet, akkor téved. Most kezdődött a raktármosás. Holnap reggel hétkor kezdik a berakást - műtrágya Livornóba -, addigra a raktárnak tisztának, és a lehetőségekhez képest száraznak is kell lennie. Na, most lehet menni feküdni! Igaz, már holnap reggel fél hét is elmúlt...

Szeptember 8. Kedd, Hamburg. Pontosan kezdtek, hétkor megjött az uszály. Természetesen én nyitottam raktárt, mert a matrózok elmentek aludni, csak egykor kezdenek. Markolóval kezdték a hajóba rakni a műtrágyát, majd egy szállítószalag is mellénk állt, és az is elkezdett dolgozni. Azt mondták este hétkor végzünk.

Lassan megy a berakás

Ám a rakomány (az uszályban) kemény, mint a kő nem haladtak úgy ahogy akartak. Csak éjfél körül leszünk kész, mondták.
Ám a szállítószalagra is uszályból vitték a rakományt, és az is kőkemény, így bevallották, hogy csak hajnali négykor tudják befejezni a berakást.
Ám a daru behorpasztotta az uszályunk raktárát, ezért meg kellett állniuk, és sajnálkozva közölték, hogy holnap reggel kilenc előtt nem tudunk elindulni.
A tudomány mai állása szerint ez a helyzet.
Családi uszályokból rakjuk a rakományt a hajóba. Elől a matróz lakás, hátul a tulajdonos, vagy ha nem saját a bárka, akkor a kormányosé. Benéztem az ablakon, mintha egy normál lakás lenne, kényelmes bőrgarnitúra az ablaknál. A lakótér tetején egy autó volt, mellette motorcsónak, és két bringa. Műholdas antenna és normál földi vevő. A raktártetőket elektromos, önjáró szerkezettel lehet nyitni. Ezeket két személy könnyen eligazgatja, sokszor egy teljes család van rajta. Mint most is: a tulaj egy sajtfejű, nyüzüge, negyven körüli holland pasas. A felesége viszont tanulmány! Az asszony a matróz, úgy kezeli a köteleket, hogy egy tengerész se jobban. Legalább olyan kövér volt, mint a Maci. Ő is hívta fel a figyelmünket a csajra. A nőnek borzalmas iksz lába volt, faklumpát viselt, és hozzá zokni volt TETOVÁLVA a bokájára. És kiválóan beszélt angolul, ami már csak azért is érdekes, mert a férje, a hollandokkal ellentétben - nem tudott.

Szeptember 9. szerda. Hamburg. Éjféltől a berakás lelassult. Reggel hatig nem tudtak 500 tonnát berakni.

Túlrakták a hajót

Azt hiszem, ez egy kicsit szerencse volt számomra. Ugyanis a parancsnok fejezte be a rakodást. Amikor ebédre felkeltem azzal fogadtak, hogy túl vagyunk rakva vagy száz tonnával.
Maci ideges volt az indulásnál, és aggódott, nehogy a vízi rendőrség kiszúrja. De amikor kifordultunk a kikötőöbölből az Elbára, a sarkon ott állt egy rendőrségi csónak, és távcsővel figyeltek. Schulaunál, ahol egyébként minden hajónak eljátsszák a nemzeti himnuszt, egy másik motoros utánunk jött, és közölték: be kell mennünk Cuxhavenbe, és a túlsúlyt ki kell raknunk!
Ajjaj!
Eddig a mese, amivel az ebédnél traktáltak.

Az igazság:

Őrségváltáskor a barba már nevetve mesélte, hogy amikor meglátta a rendőrségi motorost, majdnem szívrohamot kapott. Amikor a konténerkikötőnél észrevette, hogy távcsővel figyelik a hajót, akkor is alig fért volna be a zabszem! Hát még amikor felhívták a hajót! S miért? Mert a farunknál egy kikötőkötél lelógott a vízbe.
- Parancsnok, húzzák be, mert még elkapja a hajócsavar!
Azért Cuxhavenig nem raktuk el a köteleket...
Brunsbütteltől egyedül vittem ki a hajót a tengerre. Este nyolcig voltam szolgálatban, viszont csak éjjel kettőkor kell majd felmennem.