November 9. Hétfő. úton. Megváltozott az idő! Hála istennek, az eddigi szarhoz betársult az eső, és a köd is. Éjjel egy méterre nem láttam, olyan tejfehér volt minden. Persze a szél alább hagyott. Akkor örültem. Aztán jött az eső, és a szél feltámadt, nehogy a hullámok lecsillapodjanak... Ha még nem említettem volna, van egy teli hócipőm...
Éjfélkor, szolgálatba jövet akkorát pereceltem, mint egy ólajtó. Kicsúszott alólam a lábam, és vízszintesen zuhantam a fedélzetre. Beütöttem a könyököm, és a hátam. Remélem, semmi komolyabb következménye nem lesz, mert minden mozog, forog, és nem fáj (nagyon).
Délre elmúlt a szél, és az időjárásjelentés is csupa kettes-hármas időt ad. Csak az öt-hat méter magas döghullámok vannak meg továbbra is, és amíg azokra felmászunk, s a túloldalon lecsúszunk, olyan érzése van a tengerésznek, hogy semmi se változott, mert a hajó továbbra is dülöngél, lityeg, rollázik, aztán ha kicsit félpofáról jön a dögje, akkor belevágja az orrát a hullámokba, ilyenkor egy pillanatra lecövekel a hajó, persze a lendülettől minden haladna tovább: a híd, a tányérok, és a székek, de nem tudnak, mert a hülye hullám visszatartja testet, s ami tárgy csak teheti felugrik, pattog, szánkázik, és a hajón csörög, rözög, döcög, römög mindön... De leginkább a nyugalomra vágyó agyunk... Még jó, hogy van egy nagyszerű találmány: egy gumiháló, ezzel takarjuk le az asztalt a szalonban, és így amit ráhelyezünk, az nem csúszkál. Csak ami benne van. Ilyenkor lehet megtudni, hogy a leves mily fürge tud lenni, és a krumplikrokett öt méteren hármat rá tud verni a vadasmarhára... A tengerész meg kapkod, hol a kanala után, hol a villáért, hol a sárgarépáért, csak az marha forró. Azzal az a leghelyesebb eljárás, ha hagyjuk átugrani a szemközt ülő poharába, mert akkor lehűl, és a pohárból már sokkal nehezebb kiugrania.
Na, azért nem kell elkeseredni, mert amint látható, már a komputert is elő mertem venni, és bepótoltam az elmúlt két napi kihagyást.
November 10. Kedd. úton. Éjfélkor kellemesen csalódtam, mert a forduló után nem nagyon billegtünk, mozogtunk. Bekapcsoltam a rádiót, most nem felejtettem el, s
Hallgattam a Szülőföldünket
Az Agrobank vezetőjét Göncz Árpád kegyelemben részesítette.Öt éve szűnt meg a SZER. Az egyedüli rádió, amelyik azért dolgozott, hogy megszűnhessen. Jól dolgozott.
Irodalmi blokk volt a hírek után.
A színészmúzeumban Szörényi Évára emlékeztek. "Itt születtem én, ezen a tájon..." szavalta - sok más szép vers között -, s elszorult a torkom. Elképzeltem azokat a magyarokat, akik valahol messze, a világ másik felén ülnek a rádió mellett, s szerencsésnek érzem magam, hogy nem vagyok gazdag "amerikás magyar".
Délre teljesen elcsendesedett a tenger. Most mocskosszürke vízsivatagban hajózunk. A piszkosszürke égbolt összeolvad a közeli horizonttal, a láthatóság nem a legjobb, alig pár mérföld. Hol tejfehér köd vesz körül, hol hirtelen felszakad körülöttünk, s csak a lassan hullámzó, méltóságteljes, alig fodrozódó hullámokat látjuk. Mintha szél által lekoptatott homokdűnék lennének. Csak ebben a sivatagban a szél munkája szemmel látható. A lapos vízdombok lassan közelednek. A hajó nem billeg, hanem felemelkedik a lüktető hullámhegyre, majd óvatosan lesiklik az oldalán.
A szürkeséget időnként csillogás töri meg. A nap erőlködik, hogy átsüssön a vastag párarétegen, de sikertelen a próbálkozása. Egy tenyérnyi helyen azért eléri a vízfelszínt, és felragyog a szürke, érdekes, hogy ez a semleges szín is milyen szép tud lenni. Nemsokára vékony, füstszerű csík jelenik meg a jobb oldalunkon, s észre se vesszük, máris újra nedves, nyúlós köd veszi körül a hajót. Most nincs tenger, nincs égbolt, lebegünk az Atlanti-óceánban, valahol a két közeg, a víz és a nedves levegő határán. Nem tudjuk szabad szemmel megállapítani, hogy merre van előre, hátra, jobbra vagy balra, csak annyit lehet érezni, merre van a fent: ott, ahol a tejszerű, híg masszán kis fényes folt látszik. Ott erőlködik a nap, hasztalan. Még át se tudja szúrni a hajónkat beborító búrát.
Ebben a semmiben úgy érzem, mintha teljesen egyedül lennénk. Életnek nyoma sincs. Nem látni sirályokat, nem ugrálnak delfinek, nem habzik a víz az apró halak körül, ahogyan a ragadozó elől menekülnek. Hiába van a radaron hat mérföldre egy kis sárga pont, jelezve hogy egy kolléga halad nem messze tőlünk, Olyan, mintha ott se lenne. A köd, a szürke vízpára elszakít a környezettől, és magára hagyja a tengerészt. Nem csoda, hogy hajdanán rettegtek ködben hajózni. Bármelyik pillanatban előbukkanhat a semmiből a valami, csakhogy amikor meglátták, akkor már a halálos veszélyt jelentette az alig száz méterre levő másik hajó...
Ma már ködjelzést se adunk. A radaron mindent látni, a kijelölt hajózási út biztosítja, hogy nem cirkálnak össze-vissza a hajók, csak a halászokra kell ügyelni. Nekik meg állítólag fejlett életösztönük van, s elkotródnak az útból, pontosan tudják, hogy nem ajánlott helyen halásznak...
Vacsorára nagyon finom spagettit készített Jenő. Sissi módra zagyikolta össze (a vendéglőjük specialitása). Tejszínes, gombás, sonkás, erősen fokhagymás mártást - sajnos a libamáj átalakult csirkemájjá útközben... - tett a tésztára.
November 11. szerda. úton. Még nem szakadtak át a gátak a Tiszán. A Bodrog nem tud apadni, a tiszai magas vízszint miatt.
Úgy néz ki, hogy befejeztem a Gudrunt. Százhatvan oldal lett. Azt hiszem, a vége most jól sikerült, mert azzal szokott a legtöbb baj lenni.
Egész nap szép időnk volt. Olyan, amilyenre minden tengerész vágyik. Napsütéses, kellemes hőmérséklet (25 fok), és síma víz. Lehet, hogy Bizetrébe (Tunézia) megyünk.
November 12. Csütörtök. úton. Nagyon jól jön a Szülőföldünk. Legalább van valami kapocs az otthonnal. A műsor nagy része az árvízhelyzettel foglalkozott.
Éjjel elértük Gibraltárt. Itt a hajóknak be kell jelentkezniük, bemondani, hogy honnan-hova mennek, mi a poziciójuk (radaron beazonosítják őket, s szemmel tartják, amíg áthaladnak a szoroson), van-e veszélyes rakományuk. Bemondtam a hívójelünket - P3SL4 - és nevünkön köszöntöttek, benne vagyunk a komputerben. Ez a hajózás biztonságát szolgálja. Bejelntkezett egy bulk carrier. Perth-ből - Ausztrália - indultak és Port Arturba, Kanadába visznek műtrágyát. Azt hiszem ez a Guiness útvonal, a két kikötő közötti legnagyobb távolság tekintetében.
Megjött, hogy valóban Bizerte a kirakó kikötő. Érkezéskor kikötünk, és 48 óra alatt vállalták a kirakást. Ha nyolc órás műszakot jelent, akkor az hat nap lenne, de ilyet nem adnak meg, két nap múlva elmehetünk.! Ez azt jelenti, hogy 17-18-án már beszélhetek Encsikével telefonon...
Vége a magyar tengerhajózásnak...?
Olvasom a Népszabadság október 13-i számában, hogy a MAHART eladja a tengeri hajóparkot. Ez egy igen népes flotta! A legnagyobb hajó az eladásra szántak közül a MV Vörösmarty. A legkisebb az MV Vörösmarty. A második a sorban az MV Vörösmarty, és utoljára az MV Vörösmartyt adják el. Magyarán, már csak ez a szerencsétlen ócskavashalmaz hajózik magyar lobogó alatt.Szomorú...
Szétverik, elherdálják az értékeket. Illetve dehogyis herdálják el! Hiszen pontosan az a cél, hogy maguknak mentsék meg! Azt hallottam, hogy a Bodrog, amit harmincezer dollárért adtak el, az egy mahartos csúcsvezető tulajdonába került - persze a külföldön alapított cége vette meg. Nem kell találgatni, görög a cég, és görögök a partnerek. Állítólag azok alapították, akik éveken keresztül abból éltek, hogy hamis javítási számlákkal fejték a Mahartot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése