Egyem a kis szívét!
Megmondtam a barbának, hogy menni akarok, mert nekem fontos, hogy Encsivel tölthessek pár napot, kettesben.
Egyre érkeztünk volna, de távirat jött, hogy négykor lesz szabad a rakpart. Aztán hatig itt kóvályogtunk Marseille előtt, hét is elmúlt, hogy kikötöttünk.
Encsike nagyon szívesen jönne, de mégis úgy döntöttünk, hogy maradjak még egy utat, s utána egyenesen menjek haza, Gdyniába meg majd egyedül kiugrom.
Hát ez van...
Elkészültek a fényképek, amiket a hajón csináltam, fantasztikusan jók lettek. A srácok elkérték a negatívot, mert csináltatnak róla maguknak. Nekem a Sudcargo ügynöke ajándékképpen hívatta elő. Este vodkáztunk egy kicsit, s fél tízkor már ágyban voltam.
Augusztus 5. csütörtök, Marseille, úton. Délelőtt csak a garázsban dolgoztak. A régi Mahart szóhasználat szerint úgy nézünk ki, mint egy
Megpakolt szénásszekér
A raktár háromnegyed már tele volt. És akkor jönnek nekem, hogy ide márpedig beraknak ezer köbméter darabárut.Be is raktak! De hogyan?
A mennyezetig megtömték. Igaz, az elején nem volt gond, mert a hatalmas ládákra hőszigetelő tekercseket raktak, ami könnyű és terjedelmes, jól kitöltötte a teret. De amit azután műveltek, az rémregénybe illik: Hozunk vagy harminc tonna gyógyszert. Ezek könnyű paletták, tehát a forklift nekifarolt, hogy összenyomja egy kicsit. Amikor szörnyülködtem, csak legyintettek:
- Írjon kárjelentést. Algírba megy, nem probléma.
Hát írtam. Két oldalt. Közben elgondolkoztam azon, milyen vicces lenne ezt a harminc tonna gyógyszert beleönteni a főváros vízhálózatába. Ugyanis hashajtó... Ha nem használják fel a másik húsz tonnás tételt, még gond se adódna abból, hogy le kell tolni a nadrágot (mert leesne futás közben). Ugyanis az meg gatyagumi...
De viszünk gépeket, alkatrészeket, eü. brosúrát, gipszet, műanyag granulátumot, útépítő gépeket, mini úthengert, óriás bulldózert, katonáéknak valami hadi eszcájgot, és még ki tudja, hogy mi mindent?
Encsikével is beszéltem. Jól van, csak izgul a hazamenetelem miatt, főleg a pénz miatt. Majd a pénz egy részét hazautalom.
Hogy köszönjünk az Európai Unióban?
Délután elutazott André Gaugen, s megjött az új főgépész. Állítólag. Persze André nem vette a fáradtságot, hogy elköszönjön, és az új még nem mutatkozott be.Lehet, hogy az intelligens franciáknál ez így szokás.
Vagy az Európai Unióban ez a kötelező magatartásforma.
Mondom, hogy lehet, mert a chief engineer indulás után kifejtette a barbának, hogy nem hozott magával útlevelet, mert "ő Európai Unió", és Olaszországba nem kérhetik tőle. Úgy látszik az Uniós tagságnak feltétele az állampolgárok korlátoltsága is. Vajon mit mond majd a barom Algériában, vagy ha mégis bejön az út, Albániában? Ott nem hiszem, hogy respektálják azt az állatot, aki képes útlevél nélkül hajóra szállni...
Egyébként még nem köszönt.
Persze, az is előfordulhat, hogy nem az Unió miatt ilyen bunkó, hanem csak azért, mert francia (vagy belga). A felesége és a kisfia (aranyos két-három év körüli kölyök) tudnak köszönni, igaz a hölgynek előre köszöntem, mert mi még nem vagyunk az Unióban. A srác meg még nem nagykorú, ezért hangos "au revoir"-al köszönt el, amikor elment. Biztosan az anyja nevelése...
Augusztus 6. péntek, úton. Jó párás meleg van, semmi egyéb. Ja, Albánia törölve, és a következő út Marseillében kezdődik tehát megyünk vissza.
B. Tibi
Fél öt körül beszóltam a VHF rádióba:- Magyarok, magyarok...
Erre azonnal jött a válasz: - Itt vagyok, mondjad...
Azt hiszem, én lepődtem meg a legjobban, hogy választ kaptam. B. Tibi válaszolt, aki a Penelope 2 első tisztje. Természetesen be sem állt a szánk az őrség ideje alatt. Háromnegyed nyolcig téptük a szánk. Ami a legmeglepőbb volt, hogy Tibi is a lengyeleknél hajózik. Őt a Polcrewing Agencja alkalmazta. Ez a cég a volt lengyel "Mahart", a régi PLZ levantei szekciója, Maciej szerint nagy maffiózó banda, rokoni alapon megy minden, csodálkoztak, hogy Tibi munkát kapott tőlük. Igen ám, de kiderült, hogyperfekt lengyel, valamikor (18 éve) a lengyeleknél kezdett tanulni, de itthon szerezte meg a tiszti képesítést. Amikor jelentkezett a Polcrewing irodájában, megkérdezte, hogy nem baj-e, hogy magyar útlevele van. Akkor rökönyödtek meg, hogy nem lengyel. Ennyit a nyelvtudásáról (ha igaz, mert messziről mindenki azt mondhat, amit akar, főleg egy tengerész). Azt is említette, hogy az irodában emlegették neki a magyar kadétokat (ugyan azok, akikről Adam engem kérdezett, meg még egy páran), meg voltak velük elégedve, szerették őket.
Tavaly kint volt Alfred Naskrent iskolájában, és megszerezte az első tiszti papírt. (A legendás Humberen a harmadik tisztem volt.) Közben összeismerkedett egy lengyel hölgyeménnyel, s most Gdyniában lakik, lehet, hogy össze is házasodnak. Erre mutat az is, hogy a pénze odamegy...
Egyedül külföldi a hajón. Finnországból szállítanak fát és papíralapanyagot a Kelet-Földközi-tengerre. Most Alex - Haifa - Ashdod - Szaloniki az útjuk. Kiválóan érzi magát a hajón, akár csak én. A hajó nagy, kényelmes a kabin: dohányzó és külön szalon meg iroda jár hozzá, nem úgy, mint nekem... A pénze kevesebb vagy háromszáz dollárral, de nem rossz.
Haza akar menni augusztus végén vagy szeptember elején, mert a mamája beteg. Azt ókumláltuk ki, ha nem akarják váltani (emberhiányra hivatkozva), akkor megmondja, hogy hajlandó vagyok beszállni helyette. Megadtam az otthoni számomat, most várom, a fejleményeket...
Augusztus 7. szombat, úton, Algír. Az őrségem végére érkeztünk meg. Hajnalban nem tudtam Tibivel összejönni a 4641-es KHz-en, gyengén, de hallottam, ám két portugál úgy üvöltözött, hogy nem lehetett kivenni, mit mond.
Borzalmas hőség van...
Kikötéskor a stivador elborzadva szemlélte, hogy mennyi rakományt hoztunk, kapásból közölte, hogy három nap a kirakás, de ma inkább nem is kezdenek a garázshoz (így viszont keddnél előbb nem szabadulunk, mondom én).
UTC 16:00-kor sokkal jobban hallottam Tibit, de csak pár szót váltottunk, mert éppen hívtak a fedélzetre. Vacsora után whiskyztünk egyet Maciejjel, aztán egy kis tévé, Napló, s alvás...
Augusztus 8. vasárnap, Algír. Amikor kinyitottuk a raktárt kitört a parasztlázadás. Ugyanis az vandál berakás, amit Marseille-ben műveltek, még az ittenieknek is sok volt. Legalább egy órába került, amíg nagy nehezen nekiálltak. Azután már ment minden, ahogyan itt szokásban van: lassan.
Este bedobtam egy üveg whiskyt, mindenkinek jutott egy adag. (Tíz ember hét decire, nem lehet mondani, hogy bárkinek is megártott volna. Utána alvás...
Augusztus 9. hétfő, Algír. Reggel megpróbáltam beszélni Tibivel. Nehezen jött össze a kapcsolat, és nem is ért rá, mert már hárman voltak a hídon. Holnap reggel is próbálkozunk. Lassan raknak.
Andrzej kezd kitérni a hitéből, mert egyre húzódik az indulás (15-én akar a családdal Görögországba menni), ráadásul ma megváltozott az útirány: előbb Genovába megyünk, nem úgy, mint mondták, hogy Marseille lesz az első kikötő...
Nagy nap ez a mai!
Ugyanis az Európai Unió ma köszönt! (A nevét még titkolja...) Ez most fordult elő először. Ennek két oka lehet:
- az egyik, hogy megfeledkezett magáról,
- a másik, hogy napok óta törheti a fejét, hogy miért köszönök neki kihangsúlyozottan, és jó előre, és talán rájött, de ezt egyáltalán nem feltételezem róla.
(Igaz, csak egy egyszerű "hello" volt, de akkor is... Ajándék (hel)lónak ne nézzem a fogát, nem igaz?) Ráadásul ebéd előtt esett meg. Bár azt is hozzá tettem, hogy "bon apetit", de ezt elengedte a füle mellett, lehet, hogy az a véleménye, hogy mi közöm hozzá, hogy mit, s hogyan eszik?
Ráadásul ebéd közben még beszélgettünk is! Teljesen le volt ereszkedve a balkán és a szlávok közé...
Augusztus 10. kedd, Algír, úton. Délelőtt Maciejnek mutattam néhány trükköt a számítógépen. Látszik, hogy meg akarja tanulni, és van is érzéke hozzá. A fizetési jegyzékkel tökölődik...
Jó késő délután indultunk. Az idő nem a legjobb, de nem panaszkodom, lehetne rosszabb is.
Augusztus 11. szerda, úton. Ma nagy nap volt otthon. Teljes napfogyatkozás. Nekem meg kell várnom a 2096 szeptemberit, hogy láthassak teljest, mert még tévén se nézhettem. Az antennát javították, és nem lehetett semmit behozni. Így csak azt láttam, hogy dél körül kicsit sötétebb volt, mint kellett volna lennie. A Földközi-tenger közepén csak 30%-os volt. A végén belenéztem a hegesztőszemüveggel (ez is biztonságos), konstatáltam, hogy az égi útitárs még nem hagyta el a napkorongot, és annyi. Ilyen az élet: ez biztosan eget rengető nagy esemény volt otthon, én meg úgy érzem, hogy semmiről se maradtam le, az élet megy tovább teljes fogyatkozás nélkül is. Igaz, én 1992 őszén megértem egy teljes fogyatkozást, Brazíliában voltunk, de az ég Rio Grande előtt felhős volt, csak azt láttuk, hogy nem látunk semmit, s hogy miért nem látunk, azt megláttuk, amikor megnéztem a hajózási évkönyvet: teljes napfogyatkozás volt azon a területen...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése