November 5. Péntek, úton. Hasonló a tegnapihoz. Gweg ebédnél közölte, ma nagyon beteg, így csak a felét ette a szokásos kaja adagnak. Én meg csak salátát és gyümölcsöt ebédeltem, a mozgást az én gyomrom se veszi jó néven.
Délután számolgattam egy keveset, mert két nehézdarut rakhatnánk be olasz kikötőben, (200-200 tonna darabja, és negyven méter hosszú).
Az előzetes számítások szerint a stabilitás oké, csak a probléma az lesz, hogy a garázsajtó 5,85 m. magas, s a rakomány 5,2. Mondhatná a laikus, hogy akkor simán befér, de gondoljunk arra, hogy mi van, ha ráhajt a rámpára, és közben a hajó fara lesüllyed vagy nyolcvan centit a kétszáz tonnás terhelés miatt! A művelet közben ballasztolni kell, nem lesz valami gyors berakás, de legalább állandóan ott kell lenni, és számolgatni...
Fogathajtó lettem
Na, persze csak álmomban, mert úgy látszik ez a sorsom, minden hajón álmodok valami vadbaromságot.Ez így túl egyszerű lenne, tehát a fogathajtásból csak arra emlékszem, hogy valami irdatlan hegy meredek oldalán volt a rajt, és felborult a szán. Ja, mert tél volt, tehát logikus, hogy szánt - olyan trojkaféle, kecses alkalmatosságot tessék elképzelni -, kellett hajtanom. Na most éppen azzal küszködtem, hogy valahogyan felállítsam a felborult versenyjárművemet, amikor arra biciklizett a bükkszenterzsébeti Teri néni.
- Miért nem segítesz az Istvánnak, te lyány? - kérdezi, és akkor láttam, hogy ott áll egy fának támaszkodva egy csaj, talpig nercbundában, és unott arccal pörget egy világító jojót.
- Én csak a segédhajtó vagyok! - mondta, és rágózott tovább.
Teri néninek megeshetett rajtam a szíve, mert leszállt a bringáról, és felállítottuk a szánt. Mielőtt elkerekezett, még jó tanáccsal is szolgált:
- Ilyen lapos kerékkel nem nyered meg a versenyt! Jó lenne, ha felfújnád!
Nézem, hát valóban tök lapos a hátsó kerék.
Nem tudom, próbált-e már valaki mínusz negyven fokos hidegben, fürdőgatyában, egy biciklipumpával felfújni egy szán hátsó gumiját? Rohadt egy meló, az biztos! Ráadásul a külső (piros színű) csupa lyuk és szakadás volt, ahogy pumpáltam, a belső kitüremkedett a réseken, olyan lágy, nyúlós, fehér valami volt, és teljesen behálózott.
Slussz.
Itt ébredtem fel. Aki tudja, fejtse meg, és küldje el az eredményt...
November 6. Szombat, úton, Sint Eustatius, úton. Este ötre érkeztünk a holland gyarmatra. Felvettük az olajat, és elindultunk Európába.
Valami gubanc van a komputerrel. Szerencsére nem az enyémmel, hanem a hajóéval. Estére annyira helyrehozták, hogy a benne levő anyagot ki lehetett menteni, innen az jön, hogy meg kell formázni a winchestert, mert a Works 4.0 nem megy, és sok program azon fut. Sajnos, ugyanis nem szeretem, az Excel sokkal jobb.
Egy órát előreállítottuk az óráinkat, ez minden, ami történt. Nem sok...
November 7. Vasárnap, úton. Jó tíz-tizenkét napig nem látunk mást, mint vizet. Amire számíthatunk: viharos, vagy viharosabb lesz az elkövetkező napokban. Már most is szépen lityegünk, mi lesz itt később! Gweg rosszul van a gondolatra is...
Folytattam a "Szuburbánus dekameront". Tulajdonképpen kíváncsi vagyok magamra, mi sül ki belőle. Nem olyan, ami önálló, egységes kötetbe való lenne.
November 8. Hétfő, úton. Az óceán átkelés nem tartozik a legizgalmasabb, legérdekfeszítőbb utazások közé. Ma is mentünk, megtettünk vagy 280 tengeri mérföldet, enyhén lityegünk, ennyi...
Ma is egy órával szegényebbek lettünk, csak 23 órát éltünk...
November 9. Kedd, úton. Telexet kaptunk: Brindisibol kirakás után Tarantóba majd Salernóba megyünk, mindkét kikötőben berakunk egy-egy nehézrakományt. Tarantóban egy 260 tonnás, 44 méter hosszú hóbelevancot, Salernóban egy kisebbet, csak 200 tonnás, 25 méteres frincfrancot. Mindkettő öt méter húsz magas (a rámpa ajtaja 5,80 m. magas). Kíváncsi vagyok a muveletre. Mindkét rakomány Anzióba szól.
Folytatom a Szuburbánust. A hajón három részt írtam eddig, persze ezeket nem lehet elmondani, ezek hangulatok, érzések. A Tisztásban megadták a műfaji meghatározást, teljesen találóan: hangulatképek.
November 10. Szerda, úton. Megkezdődött a lityegés. Annyira dülöngélünk, hogy reggel a barba irányt változtatott, óvni kell a rakományt, és Európa, vagy Afrika mindenképpen útba esik, ha keletre megyünk.
Telex otthonról
Telexet kaptam az asszonytól, ideges, hogy mi van velem? A fiam szombaton utazik Szicíliába, és holnap nem megyünk az asszonykával színházba, bár a jegy már indulásom előtt megvolt.Milyen érdekes: az, hogy milyen a kapcsolatom a legénységgel, nagyban befolyásolja a hajó felépítése. A Petra dög kicsi volt, de állandóan együtt voltunk. Itt a tiszti szalon külön van, csak nálunk jó a videó és a tévé (bár semmit nem lehet befogni), külön kávézunk, külön eszünk, teljesen elszeparálódunk a matrózoktól, így a kapcsolat is más. Nem rossz, de más. Nincs az a hangulat, mint a Petrán, persze ehhez még egy fontos tényező is belejátszik: aki jól beszél angolul, az Gweg, a gaudeloupei kadét, a lengyelek közül még a második tiszt és második gépész is igen haloványan beszéli a nyelvet.
Marian, a második gépész két évvel idősebb nálam - tegnap derült ki -, éppen hogy pötyög valamit angolul, de legalább azt képes felfogni, hogy nem vagyok perfekt lengyel, s amikor anyanyelvén beszélgetünk, akkor lassan, kimérten, azaz érthetően mondja a szavakat.
Nem tudom, Andrzej, a szakács mindig ilyen-e, de még nem láttam vidámnak. Állandóan morcos képpel jár-kel, sose tudom, hogy haragszik-e, vagy megorrolt-e rám valamiért? De jókat főz. Sajnos mérni nem tudom magam, mert a mérleg - elektronikus lévén - a legkisebb mozgás esetén se hajlandó megmutatni a súlyomat.
Éjszaka segélykérést fogtam a rövidhullámon. Megnéztem a térképen, hát Kamcsatka mellett van veszélyben egy hajó. A világ másik végén. Vajon ott fogta-e valaki a közelben?
November 11. Csütörtök, úton. Reggel leállt a főgép, és 12 órán keresztül javították a gépészek. Igaz, reggel azt ígérték, hogy mindössze egy órára lesz szükségük, de aztán...
A főgépész számomra eléggé közömbös pasas. Nem rossz, nem jó, itt van... De minek? - kérdezem sokszor magamtól. Többször is kérdeztem, elemi dolgokról: mennyit szállít óránként a ballaszt szivattyú?
- Nem tudom -, volt a meglepő válasz. Sint Eustatius után:
- Melyik tankba vételezték az olajat? - kérdeztem, mert tudnom kell a stabilitás miatt.
- Nem tudom, talán a második gépész tudja...
Hát akkor mit tud vajon?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése