A 45-ös cipő nem jön a lábamra, túl magas a rüsztöm.
Kértünk egy nagyméretű hűtőszekrényt is, valóban az. Oly annyira, hogy még nagyobb is, mint amit megadtunk a maximum méretben. Most aztán egy ajtón se fér be a felépítménybe.
Leadtam a papírjaimat a parancsnoknak, és nem felejtettem el a számlákat se, kifizetik a Bp. - Gdynia vasutat, a szállodát, még a taxit is fizetnék, de amilyen ökör vagyok, arról nem kértem számlát (vesztettem 95 zlotyt, azaz 23,5 dollárt). Így is visszajön 87 dollár.Este, induláskor (pontban ötkor) megmértem magam, csak 115 voltam. És este!
Pedig
Pacinsky, a szakács
jól főz. Azt szoktam mondani, hogy milyen főzőember az, aki nem szeret enni? Hát ő nem ilyen!Tegnap estére olyan thai sült rizst készített, hogy egy negyed adagot muszáj volt ennem. Igaz, attól éheztem meg igazán, de erős voltam, mint a Krupp-acél, s inkább kimentem, amikor a többiek repetázni kezdtek. Ebédre gulyást főzött (makaróni és uborka nélkül ettem, csak pár kocka húst), de a leves helyett tálalt salátából nagyot kértem. Ez jó, hogy nincs leves - francia szokás, állítólag este eszik a levest -, helyette a saláta sokkal célszerűbb.
Reggelire lengyelesen tálal, tehát hideget, a kenyeret sajttal helyettesítem.
Elindultunk
Ötkor felhúztuk a horgonyt, és elindultunk Port au Prince-be. Jó két és fél nap az út. Gregory, a kadét a watchmanom.Szinte az egész őrség alatt szóval tartottuk egymást.
Nos, azonnal kiderült, hogy nem arab, bár ránézésre annak tartottam, de színes bőrű. Guadeloupe szigetén lakik, a helyi kormányzóságtól kap ösztöndíjat, és így tud Nantes-ban, a tengerészeti akadémián tanulni. A szigeten, illetve a fő sziget mellett egy aprócskán született, négy éves korában átköltöztek Európába, majd amikor tíz éves volt, visszamentek. Azt mondja, az a pici sziget (öt négyzetkilométer, 1500 lakos) a világ legszebb helye.
Ez jól is van, de csak azért mondja, mert még nem látta Budapestet!
Először botanikusnak készült, de nem akart egyetemet végezni, és átnyergelt a hajózásra. Szerencséje volt, mert magának kell társaságot keresni, és az Orbigny örömmel alkalmazta, mert a hajó eddig Port-á-Pitre (Guadeloupe) és Fort de France (Martinique) között járt, s így nem kellett költeni az utazásra.
Délután végre megkaptam az asszony telexét, ez azt jelenti, hogy nemcsak megérkezett az enyém, hanem ők is tudják kezelni a programot, és talán azt is, hogy rendben kinyomtatódott, mert attól tartok, nem tudják az otthoniak, ha gond van a nyomtatóval, akkor mit kell tenni? Erre van egy frappáns megoldásom, de nem tudom, mennyire vihető keresztül. El kell hozni Barbudára, és a hivatalos szervek "megoldják a problémát", hiszen azért vannak.
Éjfél előtt válaszoltam is, így holnap reggel hat előtt már meg is kapták.
Október 31. Vasárnap, úton. Úgy elaludtam reggel, ahogyan az elő vagyon írva. A nagyobb baj az, hogy nem tudom, mi az oka, hogy nem érkezett meg a faxom, mert a visszajelzésen az állt, hogy nincs ilyen állomás.
Délben újra elküldtem, és amikor elolvastam, rájöttem, hogy miért nem kapták meg: rosszul írtam be a faxszámunkat! Kijavítottam, és öt percen belül megjött: kézbesítve. Tehát délután hatkor már meg is kapták.
Mennyivel más így faxolni, hogy hazamegy, mintha az unokatesómnak címezném! Elképzelem, hogy most berreg fel a nyomtató, és az asszony ugrik, hogy mi ez, és amikor meglátja, hogy tőlem jött az üzenet, akkor összeörüli magát. Aztán a géphez ül, és mindössze ötven perc alatt begépel másfél sort, és elküldi telexként a hajóra. Ha többet nem is használnám, már akkor is megérte. Igazándiból itt, a világ másik felén van szükségünk erre a lehetőségre, hogy írásban és azonnal üzenni tudjunk egymásnak.
Délben a fedélzetmester szomorúan mesélte, hogy egész nap a festékraktárral kell foglalkozniuk, mert az éjszaka Gregory elöntötte vízzel.
Ez akkor lehetett, amikor bejelzett az egyik alarm, és bekapcsolta a szivattyút, mert azzal kell a vizet kiszívni az orrsugár-kormánytérből. Hát mellényúlt, és a tűzoltórendszert indította be a festékraktárban.
November 1. Hétfő, úton. Az éjszakai őrségben politizáltunk Gregoryval, rettenetesen panaszkodott a franciák rasszizmusára, nyelvészkedtünk, a kreol nyelvről tartott rövid bemutatót (Guadeloupe-on - és sok karibi szigeten - ezt beszélik, megmutatta a CD-it, hallgattunk gudeloupe-i zenét, segítettem előkészülni a ma reggeli csillagászati helymeghatározásra.
A reggelinél harsány kacagás közepette közölte, hogy Puerto Rico szigetén vagyunk a számításai szerint.
Ebéd előtt Ricard-t ittunk a főgépésszel, utána mangó volt, szóval nem élünk rosszul.
November 2. Kedd, úton. Délelőtt elértük Hispaniola szigetét, már Haiti alatt jártunk, amikor vagy háromszor is leállt a főgép. Ebédre azért megjavították.
Egy kissé bennem van a félsz az érkezéstől, ez mindig így van az első kikötő előtt. Remélem, rendben mennek a dolgok.
Szerelmesek a tükör előtt
Tegnap elkezdtem a délelőtti őrségben olvasni a Szerelmesek a tükör előtt című könyvet, ha nincs a black-out, akkor ma be is fejeztem volna. Azt hiszem, túl randa világban élünk, hisz apa arról kesergett otthon, hogy még az író-olvasó találkozókon se ez a könyv fogy igazán, hanem a magyar várakról írott. A szépirodalom huszadrangú ügy lett, nem keresik és nem olvassák az emberek. Pedig ezt érdemes lenne...Számomra nyilvánvalóan másak apa könyvei, mint az "átlag" olvasó számára. Amikor elkezdtem, nem a duxi kastélyt láttam magam előtt és Casanovát, ahogyan a feljegyzéseit olvassa a nemzetközi vendégsereg előtt, hanem apát, amint ül a Rositext előtt, és szorgalmasan veri a billentyűket, vagy félhangosan mormolja az előző nap megírt fejezetet. Ettől a képtől igen nehéz volt ám szabadulni, de olvasás közben lassan eltűnt előlem a zöld képernyő (ugyanis elolvastam a szövegszerkesztőben azt a fejezetet, amiben Casanova megérkezik a budai Bomba térre, s büszkén száll ki a Fehér Kereszt fogadó előtt "magamutogatni"), s maradt a pergő cselekmény, a tizennyolcadik századi lovag, aki a testi gyógyulás reményében jön a "vidéki" Budára, s megtalálja az "öregkori" szerelmet (ráadásul duplán).
Azt hiszem, ez mindennél többet mond. Elragad a cselekmény, megszűnik a külvilág az olvasó számára, ettől jó a jó könyv. Meg attól, hogy hirtelen leteszem, felugrok, és beleképzelem magam abba a helyzetbe, amiről az imént olvastam...
Isten bizony, sajnálatra méltó az, aki nem olvassa el. Milyen szenzációs élménnyel lesznek szegényebbek! Persze így nem tudják, mit vesztenek... Azt hiszem, a rég megírt, de ki nem adott Ovidiust ebben a történetben "rehabilitálta" egy kicsit apa. Most sajnálom, hogy nem olvastam az Ars Amatorát - gimnazista koromban a kezemben volt, de kit érdekelt még akkor? -, de azt hiszem, meg lehet megszerezni...
Még ha tudjuk is: arról, hogy Casanova mit csinált Pesten és Budán nincs feljegyzés, akkor is elhiszem, hogy így történt, mert olyan szuggesztív, és magával ragadó az események sodra, hogy fel se merül bennem: mindez bizony csak az írói fantázia terméke, valódi környezetbe csomagolt, hiteles figurák által megszemélyesített mese. Arra kíváncsi lennék, hogy melyik a Zöld oszlopos fürdo (talán az, amelyik oly közel van a Casanova bárhoz, a Ganz utca végében)?
És még egy valami: ha lett volna valaki a hídon, azt hihette volna, hogy valami humoreszket olvasok, olyan jót kacagtam. Jó, tudom, a könyveket az élet írja, de azért van némi köze az írónak is a cselekményhez. Egy biztos: ha valaha is történelmi regényt írnék, egy szereplőm se fejti majd ki ily szabatosan mint Casanova Ikóniának, hogy egy Kos mire termett, a Vízöntő mely jegyeket hordoz magában. (Legfeljebb azt, hogy az Oroszlánnak mindig igaza van...)
Éjjel fél tizenkettőkor érkeztünk Port au Prince horgonyzóhelyre. Mindent el lehet mondani erről a faluról, csak azt nem, hogy fővárosias, pedig az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése