Az első igazán nehéz döntés
Ami ezután jött, az a legrosszabb álmaimban se jöjjön elő.
Kezdődött azzal, hogy a manőver kezdetekor nem volt bal főgép. Később helyrehozták a hibát, de már ideges voltam.
Amint megyünk a kikötőben, hallom, hogy Fos Port Control viharjelzést ad: éjfél körül 11-12-es szelet jósolt a környékre. A legerősebb vihar, amiben eddig voltam, az tízes erősségű széllel járt. Ehhez hozzátartozik, hogy indulás előtt megnéztem az időjárás-jelentést, és semmi különös nem volt. Egyszerűen nem értettem. Közben már a kikötő bejárata közelében voltunk, határoznom kellett: vagy nekimegyek az ítéletidőnek, vagy horgonyra állok, és kivárom a végét.
Felhívtam a hajóbérlőt, és elmondtam, milyen idő várható, és közöltem, ledobom a horgonyt Marseille előtt. A pilot jó védett helyre hozott, lehorgonyoztunk, és elment.
Lefeküdtem éjfélkor. Egykor arra ébredtem, hogy veszettül dülöngélünk. Fel a hídra. Odakint üvöltött a szél, a hajó a horgony körül forgolódott, és amikor oldalba kapta a hullámokat, akkor olyan dülöngélésbe kezdett, hogy az őrület. Marek is felkelt, a matrózokkal lement a raktárba, ellenőrizni a rakományt. Az egyik kamion elmozdult, nagy nehezen megkötötték.
Olyan ideges voltam, hogy beszélni alig tudtam. Megálltam, horgonyon vagyok, ahelyett, hogy mennék - egy hajóbérlő sincs oda az örömtől, ha a hajó horgonyon áll, és ezt kevés parancsnok engedi meg magának (a menedékbe vonulást) -, és ha itt, horgonyon törik össze a rakomány, akkor jól nézek ki! Szerencsére kitaláltam, hogy beindítom az orrsugár-kormányt és azzal tartottam a hajót merőlegesen a hullámokra. Hajnali fél hatkor mentem el szundítani egy kicsit.
December 28. kedd, Marseille, úton. Reggel későn ébredtem
Az a fránya időjárás
Kilenckor megkérdeztem a Kikötőkapitányságot, hogy mit mond a meteorológia, mert csak francia nyelvű időjárást ad a francia parti őrség. Ugyanazt mondta, mint este, nyugati, északnyugati 10-11-es szél. Leadtam egy táviratot a Sudcargos-nak, hogy milyen az idő, s még nem indulok. Erre azonnal visszajött egy üzenet, hogy nézzek jobban utána az időjárásnak, mert nekik azt mondták a kikötőben, hogy 3-4-es erősségű szél van. Ez azért pofátlanság, és ráadásul senki se írta alá a táviratot. Ebből azt lehet kiolvasni, hogy igen jó néven vennék, ha elindulnék. Éppen akkor vette a Navtex a következő időjárást (a francia haditengerészettől, ez mindig korrekt), hogy továbbra is 10-11-es a szél, délutánra javulás várható, akkor csak 8-9-es lesz. Lefénymásoltam s elfaxoltam a Sudcargos-nak. Utána meg se nyikkant a telex.Ettől függetlenül remegett a gyomrom, ideges voltam, mert később sehol se találtam friss jelentést az időről. Végül négy órakor úgy döntöttem, elindulok. Szerencsés döntés volt, mert viszonylag normálisan mehetünk. Indulás után jött a következő időjárás, valamivel kedvezőbb időt adtak, ez megnyugtatott.
Szerencsére a haditengerészet forgalom ellenörző pontján engedélyezték, hogy szorosan a part mellett haladjak (ugyanis veszélyes rakományunk van 150 tonna, s ezzel az előírások szerint nem lehet 7 mérföldnél közelebb hajózni a francia partok mellett). Így viszonylag jó - 7 csomó - sebességgel megyünk. Holnap este Barcelona, ha az Isten is úgy akarja.
Indulás után kiengedtem, feloldódott a feszültség, és megnyugodtam.
Őrületes felelősség megtalálni a helyes döntést a biztonság és a hajóbérlő érdeke között. Tulajdonképpen egész idő alatt az nyomasztott, hogy tudtam: helyesen döntöttem, de nem veszik jó néven. Azt tudják, hogy nem adhatnak utasítást semmilyen körülmények között, a felelősség, tehát a döntés joga is az enyém, de az természetes, hogy elvárják: a hajóbérlő érdekeit is tartsam szem előtt.
Mennyivel más (könnyebb) elsőtisztként átélni a dolgokat! Azon tűnődöm, kell-e nekem mindenáron parancsnoknak lennem?
Ja, és még valami: most én aggódtam, és Pierre ült a babérjain, csak az a különbség, hogy ő nem kap tőlem szivart...
December 29. szerda, úton, Barcelona. Teljesen nyugodt napunk volt (a tengeren). Az idő - partközelben - jó volt, sütött a nap és 8 fok volt, így aztán fáztam.
A lüke szakács
Szegény Ryszard jóindulatú, de azt hiszem, egy kicsit szétszórt, egy kicsit lezser. Nem főz különösebben kiemelkedően, de rosszat még nem tett elém.
Kezdem azzal, hogy a marseille-i ügynök az elmúlt úton adott 8 kiló mazsolát és nyolc kiló datolyát, hogy ez "speciális ajándék" a Ramadántól szenvedő szegény algériai partnereiknek. Ryszard nem számolta át, és kiderült, hogy másfél kiló datolyával kevesebb volt. Ki kellett mennie és megvenni. Tulajdonképpen nem is a három zacskó datolya került sokba, hanem a taxi oda és vissza.
Nem tudom, hogyan számolja ki, hogy mennyi élelmiszer kell egy hónapban, de tulajdonképpen nem is igen érdekel, ez az ő dolga. Ma ebéd után mondja, hogy milyen klassz tortát csinál szilveszterre. Belesütött egy egyfrankost, és akihez kerül, annak valami ajándék jár majd. Úgy döntöttem, kap egy üveg whiskyt.
Erre mondtam, hogy ma délután úgysincs időm aludni, tehát megcsinálom a bejglit. Valami nem volt kristálytiszta, mert nagy lelkesen rendezgette a hozzávalókat, de többször mondogatta, hogy ráér holnap.
Oké, nem erőltettem a dolgot.
Vacsora után azt mondja, kimenne a szupermarketba egy órára. Nem értettem, miért kell neki a boltba menni, de hadd menjen, gondoltam. Amikor visszajött, belenéztem a szatyrába, hát három kiló lisztet vett. Kiderült, hogy nincs egy deka se a hajón. Vagy elfelejtett rendelni Marseille előtt, vagy elszámolta magát, vagy egyszerűen nem használnak annyi lisztet, mint mi - és ez igen valószínű -, tehát nem aggódott különösebben azért, mert kifogyott.
Azt hiszem, magában elátkozott, hogy a "hülye magyar starekra" (parancsnok, egymás között így hívják a barbát: öreg) most jött rá a süthetnék. Azt hiszem, nem merte megmondani, inkább kiment, és vett lisztet a saját pénzén.
December 30. csütörtök, úton. Kellemes nap, csendes vizeken hajózunk. Délután bejglit sütöttem. Azt hiszem, soha ilyen jól nem sikerült.
Felhívott Encsike, de valami nincs rendben a telefonnal, mert nem csöngött. Véletlenül kézbe vettem, és éreztem, hogy remeg, rezeg. Próbaképpen felvettem, és mit ad Isten, az asszonyka volt.
No problem, Petra Oran fin de anno...
Távirat érkezett, ékes francia nyelven, s úgy sejtettem, hogy a kétezres évvel kapcsolatos dátum gondok miatti intézkedéseket tartalmazza. Átvittem Pierre-nek, aki imígyen fordította le:
- No problem Is tevan, Petra Oran fin de anno...
Nohát, ez nem túl sok, gondoltam, de azért táviratoztam a CMO-nak, hogy valóban ezt küldték-e? Gondolom, jót vigyorogtak a táviraton, mert este megkaptam az angol nyelvű utasításokat a biztonsági rendszabályokról, amiket a biztosító előírt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése