1., Nem én, hanem a ruháim.
2., Nem tejben és vajban, hanem Maresiben.
Na, ehhez egy kis magyarázat kell. Amikor otthonról elindulok, mindig hozok magammal egy üveg Nescafét és egy zacskó Maresit, ugyanis a szállodákban nincs iható, és elegendő kávé, de van langymeleg víz a csapban, ami annyira-amennyire, megfelel kávé készítésére.
Amikor összekészítettem a csomagomat, a Clipper Caraibes-on, ezt a tetejére tettem, hogy kéznél legyen a hotelban, Barcelonában. Ott is volt, csak nem bírta a gyűrődést, és kétharmada kiömlött a ruháimra.
Amikor a szállodában elővettem, örömmel láttam, mindenem Maresivel van finoman bevonva. Tegnap irtó óvatosan kellett kicsomagolnom, mert elég lesz a ruhákat kimosnom, nem akarom a kabinomat is (bár az a szakács dolga, mert a parancsnoknak jár a takarítás). A kezem olyan ragacsos lett, mire végeztem, hogy azt hittem az ujjaim összeragadnak.
A csudapók
Minden hajón akad egy-egy különleges fazon. Most Pierre, a főgépész az. Nem mai gyerek, ötvenkilenc éves, és nagyon szépen beszél franciául, szereti a whiskyt és a Ricard-t és borzasztó barátságos. Azt mondják, hogy ez minden jó, amit el lehet róla mondani, s ez Marseille-ben, egy szépen terített asztal mellett elég, de nem a gépházban.
Barátságosan veregette a hátam, amikor megérkeztem, miközben nyakig ültünk Maciejjel a munkában, többször átjött, hol Ricard-t hozott, hol whiskyt, és nagy hangon megnyugtatott, hogy: "lö masin no problem, lö oil no problem, lö fresh water (mosdóvíz) no problem". Ez örvendetes, de mit csinálok majd, ha a "lö masin" problem lesz? Hogyan beszéljük meg a gondot?
Maciej azt tanácsolta, hogy a kezébe kell nyomni a telefont, és beszél Párizzsal. Na ja, de menetben? Akkor a 2. gépésszel kell beszélni, aki viszont nem egy kimondott észlény.
Hamarosan kiderült az is, hogy a "raport dö voájázs" az már problem. Szóval az úti jelentést már nekem kell megcsinálnom. Megnéztem a komputerben, nem egy ördöngös dolog, megnyugtattam Pierre-t, hogy "lö raport, no problem". Akkora pohár Ricard-t kaptam a kezembe azonnal, hogy az na!
Egyébként nem issza le magát. Kaja előtt aperitív, kaja után emésztést segítő, délután meg már nem dolgozunk, mondja, bár délelőtt tízkor ma az ágyból húztam ki, nyilván ott gondolta át a gépház ügyes-bajos dolgait.
Szóval az alapvető baj, hogy nem beszél angolul. Így Maciej is, meg én is - eleinte - valami nemzetközi pidgin nyelvet próbáltunk összehozni, hogy megértessük magunkat. Mert Pierre nagyon szeret beszélgetni, és az nem zavarja, hogy nem értjük teljesen. De tegnap este kikérdeztem:
- Jú laksz Marseille?
- No, mon casa Corse.
- Tü bambino lá?
- Jes.
- Allora tu parli italiano, é vero? (akkor beszélsz olaszul, igaz?)
- Jes, oui, si... - derült fel az arca, és barátságosan bólogatva mondogatta: - Is tevan (ez én vagyok) fenomen. Szpík anglé, habla italiano, boku bueno.
Szóval ilyen szépen beszél olaszul. Egyébként az olasszal jobban boldogulunk, amióta nyugodtan keveri spanyollal, mert azt is pötyög (én is).
December 21. kedd, úton, Mostaganem. A éjszakai őrség papírmunkával telt, az az igazság, hogy amíg nem jövök bele, nagyon sok időt elvesz, de már átlátok néhány rutinfeladatot. Évek óta a legrosszabb éjszakám volt, nem tudtam elaludni, hajnali négykor még megnéztem az órámat. Utána egy kicsit elszundítottam. Délutánra befejeztem a dolgomat (remélem, nem felejtettem el semmit), s most várom az érkezést. Ez egy kicsit szokatlan lesz, mert a Coast Gard bejön, mielőtt a hajó kiköt (természetesen cigarettáért), s ha rossz lesz az idő, akkor cikis otthagyni a hidat, s velük bajmolódni.
Azt már látom, hogy a tisztekkel jól jártam, Marek (ugyanúgy, ahogy én) önállóan berakja a hajót, a második tiszt, Krzysztof Pieniek is érti a dolgát, és remekül kéz alá dolgoznak mindketten. A többiekről egyelőre semmit, de azt már látom, hogy a szakács nem egy nagy fenomén, közepes szintű kaját főz, nem különösebben tiszta, pedig ez létkérdés náluk! Így viszont nem is kap mellékest. Várom, hogy visszajöjjön Henryk Laskowsky.
Remélem, legalább a karácsony estét part mellett töltjük. Erre jó esélyünk van, mert úgy gondolom, csak holnap kezdik a kirakást (Ramadán van), s akkor csak este érkezünk Oranba (mindössze négy óra az út). Legalább másfél nap a kirakás, és teljes rakomány üres konténert viszünk, ez is elvesz legalább egy napot. Persze a legjobb az lenne, he 25-én is part mellett lehetnénk.
Az első érkezés Algériába
Jelentem, túléltem az estét, bár rám jött egyszer a hasmenés érkezés előtt. Őszintén megmondom, hogy rettentő ideges voltam. Az még egy lapáttal rátett, hogy vagy hat hajó állt horgonyon a picinyke öbölben - rendszerint nem állnak horgonyon, de most Ramadán van, s aki tudja, hogy ez mit jelent, annak nem újság, hogy lassan dolgoznak -, és van egy veszélyes sziklazátony, a térképen csak hozzávetőlegesen jelölték azt a helyet is, ahol egy hajó elvesztette a csavarját. Mindehhez hozzájön, a helyi baromság:
Először a Coast Gard jön a hajóra, lezárják a vámszekrényt, addig a hajó mintegy négy-öt kábelnyire a hullámtörő gáttól sodródik (az elsőtiszt felügyeletével). Na mármost. Mire a parti őrség előbújt a kikötőből, eltelt egy óra húsz perc. Addig egy helyben ácsorogtunk. Ennek mindenki örülni szokott, mert addig ott fáznak a fedélzeten, vagy elbújnak a szalonba, de nincs pihenés. Háromnegyed éjfélre kötöttünk ki. Nem volt semmi probléma a manőverrel. Utána a hivatalos vizsgálat, igyekeztem morc képet vágni - s aki ismer, tudja, hogy sokszor akkor is megy, ha nem akarok -, amikor elkezdték a cigarettát kunyerálni. Sikerült is két kartonnal kevesebbel megúszni, mint ahogyan Maciej szokta (az elmondása szerint 10 kartont oszt szét érkezéskor, én eddig hatnál tartok, de a vám még hátra van).
Éjjel egykor elküldtem az érkezési táviratokat, fél kettő volt, amikor lefeküdtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése