Február 21. csütörtök, úton. Eddig megúsztuk, mert állandóan viharjelzést kapunk, de gyönyörű szép az időnk.
Láttam Sebestyén Juli kűrjét, azt hiszem a kötelező program volt, ezzel a hetedik helyen állt, amikor elmentem feküdni. Még korábban láttam, szerintem a világ eddigi legnagyobb "malac" olimpiai aranyérmét: azt hiszem férfi 500 méteres gyorskorcsolya volt, s öten futották a döntőt. A favoritok, és ez a négy másik versenyzőt jelentette, a cél előtt 30 méterrel buktak, és a teljesen esélytelen, jókora hátrányt összeszedő ausztrál kényelmesen bekorcsolyázott, cseppet se sietve, és felemelt karral ünnepelte magát. Szerintem a mai napig nem hiszi, hogy ő az olimpiai bajnok...
Február 22. péntek, úton. Megyünk. Még van só a főzéshez...
Mindenféle botrányok vannak a téli olimpián (ha minden igaz), dopping miatt. Ez a lengyel favoritnak, Malysznak jól jött, két arannyal mehet haza, még akkor is, ha más a szája íze, mintha a pályán nyerte volna. Kizárták a női sífutásból az orosz győztest, neki már ez a negyedik olimpiája. Az edző szerint nem doppingolt, csak menstruál, és ettől ment fel neki az izéje, amit a buta amik doppingnak gondoltak.
Február 23. szombat, úton. Éjszaka átjöttem a Messinai szoroson. Nappal szebb lett volna, bár éjjel egykor a komphajókon kívül nem volt csónak, kishajó, bárka, amelyik zavarta volna a navigációt.
Estére bedurrant az idő, 8-as, 9-es nyugati szél fúj, legalább 6-8 méteres hullámok görögnek pontosan szembe, s megfogják a hajót, alig megyünk öt és fél, hat csomós sebességgel.
Február 24. vasárnap, úton. Egész nap viharos tengeren jöttünk, szemből kaptuk, így csak a sebességünk csökkent le.
Február 25. hétfő, úton. Viktor egy picinkét lebukott. Már úgy szakmailag, a tűzoltó rendszerek kapcsán. Ez úgy jött elő, hogy havonta egy jelentést kell írni a tűzoltó gyakorlatról. Ebben a hónapban azt találtam ki, hogy kigyulladt a festékraktár. Leírtam, hogy mi a feltételezett tűzoltási eljárás.
Viktor belekötött, hogy ez nem jó, mert, a festékraktárban nincs vízzel működő, beépített tűzoltó rendszer.
Pedig minden hajóra ez az előírás. Itt a víznek nem csak oltási szerepe van, hanem hűtési is, hogy nehogy felrobbanjon a keletkezett hőtől a többi festék.
Amikor előrement, hogy megnézze, és megtalálta a vízpermet rendszert, akkor jött a dumával, és majdhogynem kimagyarázta, hogy milyen igaza volt neki, mert pontosan erre gondolt.
Február 26. kedd, úton. Kitört rajtam valami bőrnyavalya... Már másodszor jön elő, a Paduán volt régebben. Majd kimegyek orvoshoz, úgy is nagy bolondokháza lesz Rotterdamban.
Február 27. szerda, úton. Elkészültem a hóvégi adminisztrációmmal. Nagyon utálom, ha értelmetlenséget kell csinálnom.
Építjük a szocializmust
Előírás, hogy a túlóra nem lehet több, mint havi 93 óra, mert ez benne van mindenkinek a fizetésében, mint átalány. Viszont kevesebbet se lehet elszámolni, ugyanazon oknál fogva. Tehát minden hónapban írok egy munkalapot 93 órányi túlórával. Minek? Mindenki tudja, hogy nem igaz, amit leírok.
Antiguai előírás, hogy mindenkinek meg kell adni a megfelelő pihenőidőt. Tehát nekem rajzolnom kell egy gyönyörű grafikont, hogy ki mikor volt szolgálatban, de tudjuk, hogy nem igaz. Szorgalmasan írom, hogy kikötőben a parancsnok reggel 6-12 között és 18-24 között van szolgálatban, hogy nekem meglegyen a pihenőidőm, de a valóság az, hogy reggel nyolctól másnap hajnali négyig voltam egyhuzamban, pihenés nélkül szolgálatban. Viktor meg a délutáni alvás után azon sóhajtozott, hogy "jaj, ez hosszú nap lesz"...
Na, ja.
Nekem.
Tisztára úgy megy, mint a régi "szép", szocialista időkben. Adminisztrálunk a főnökök érdekében, aki meg dolgozik, dögöljön meg.
Február 28. csütörtök, úton. Szép csendes időben megyünk, elhagytuk Cabo Sao Vincentet, a portugál délnyugati csücsköt, és befordultunk északra.
Kiborult a bili
Megyek ebédelni, a szakács azzal fogad, hogy voltam-e már idiótával a hajón?
Fogós, ravasz kérdés, ilyenkor, kora délben.
- Hát persze, nem először vagyok hajón... - mondtam.
Mutatóujjával felbökött a hídra.
- Ez az! - mondta, és én valahogy a parancsnokra gondoltam
Ő is volt Wojciech begyében.
Természetesen a hó végi leltár kapcsán.
- Azt mondja, pazarolok, meg nem tudok gazdaságosan főzni. Ez a kretén meg 70 kiló halat rendelt a Boszporuszban!
- Tizenhetet... - javítottam ki, mert az angolban a két számot könnyű összekeverni, ha nem tiszta a kiejtése valakinek, és én egyébként is harmincról tudtam, pedig az is rengeteg.
- Nem, hét-nulla, hetven kiló, gyere, nézd meg! - és mutatja a mélyhűtő ládát, amiben két 20-20 kilós doboz volt, meg egy rahedli hal, nájlonacskóban. Kezdtem magamban igazat adni neki. Hat embernek ez másfél évi halszükséglete, még akkor is, ha tudjuk, sok foszfort tartalmaz, és az agyműködésre kiváló hatással van, ám biztos forrásból tudom, hogy a tengerészeket nem tanársegédként alkalmazzák a hajón, hogy ennyire fontos lenne az agymunka raktármosás közben...
Fél egykor, megjelent a hídon, azzal, hogy adjam oda a telefonomat, mert a beszélni akar Mr. Eckhoffal, a tulajdonossal. Vissza kellett utasítanom, és meg is mondtam, hogy nem tehetem, hogy a parancsnok háta mögött ilyet tegyek (még akkor is, ha privát ügyről van szó), mert nekem most nagy szükségem van a jóindulatára és a jó véleményére, ha meg akarok ragadni a cégnél.
Ezt el is fogadta, azzal, hogy Leszek majd odaadja.
Közben megjelent Viktor, és megint jól egymásnak estek.
Én meg jól elhúztam a csíkot, mondván, kazettát kell cserélnem a nyomtatóban - ami igaz is volt -, ők meg marják egymást.
Marták is, már lent jártam a kémény mellett, de ott is hallottam, hogy zeng a híd, ahogy társalognak.
Viktor a szakács fejéhez vágta, hogy rendelt húsz Sambal Oeleket (Erős Pista, de négyszeres mennyiségű, mint otthon), a szakács meg lehülyézte, hogy nem igaz, Viktor leidiótázta, a szakács üvöltött, a barba viszontharsogta magát, szóval jól elvoltak...
Amikor visszajöttem, akkor Viktor nekem panaszkodott, és nyilván volt abban is igazság, amit elmondott.
Most mindketten durcásak, és alszanak, én meg jól vagyok a hídon.
Ezzel vége a hónapnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése