Viktor megtáltosodott, és négyszer fordult a hajó és a piac között. Vagy másfél kilométerre van, az elmúlt úton felfedezték, ma meg kimentek Leszekkel és bevásároltak. Két forduló alatt csak sört hoztak, a harmadik és negyedikre pedig gyümölcsöt, zöldséget, szalámikat, kenyeret. Hogy el tudják hozni, kikölcsönözték a bevásárlókocsit (Viktor a mobilját hagyta letétben), és buzgón tolták be a kikötőbe. Az utolsó pár száz méter kissé kemény lehetett, mert a kis kerék a macskaköveken nem az ideális. Az eredménye is meglett, mert éjfélkor láttam csak igazán, a lámpafényben, hogy a parancsnok karja, nyaka, feje búbja szép pecsenye pirosra sült. Na, ja, harminc fok a napon!
Négykor én is kimehettem Leszekkel, kivittem egy tekercs filmet előhívatni. Elég jól sikerültek a képek, egy, amit Mo i Ranából jövet készítettem, kimondottan jó. Mindenkinek nagyon tetszett. Szemben egy hegy, az alkony halvány vörösre festi, két oldalt a másik kissé sötétebb, és fehér a hótól, a víz sima, mint a tükör, és benne minden szépen tükröződik.
Több képre lecsapott Viktor, kettőre Leszek, de a negatív végül is nekem maradt.
Kiszállt Pascal, beszállt Johnny Soares.
Vele nem fogok versenyezni kötélhúzásban, a manőverkor rám vert egy "fél" orrkötélnyit, azaz kézzel beszedte az övét, aztán az enyém felét. Hagytam.
Este kilenckor indultunk La Corunába.
Április 24. szerda, úton. Csinosítjuk a hidat. Azt meg kell adni, Viktor érti a módját a karbantartásnak, mindenre odafigyel, meghajtja a matrózokat, de a hajó csillog-villog, olyan, mintha új lenne.
Április 25. csütörtök, úton, La Coruna, úton. Hajnalban érkeztünk, fél ötkor part mellett voltunk.
Átírom "a Nagy Fecót"
Reggeliig leszondáztam, nehogy tétlenül ücsörögjek.
Fél nyolckor jött a draft surveyor, naná, hogy nem tudtuk az első merülési mércét leolvasni - kevesebb volt a merülés elől, mint negyven centi, hatvannál kezdődik a jelölés -, vissza kellett tölteni az orrtankot. Fél órát késett a berakás, a stivador (rakodásvezető) morcos volt, de később befogta a száját, amikor a rakodó ketyerén, amivel a kavicsot zúdítják belénk, leégett villanymotor, s álltunk jó három órát, amíg motort cseréltek.
Délután jön egy pasas, cigit akart venni. Nem kapott, mert ez a trafik Norvégiában üzemel, itt árufeltöltés van csak. Meglátja Manut a folyosón:
- Ez török? - kérdezi legnagyobb megelégedésemre. Felvilágosítottam, hogy zöld-foki.
- Az arca, mint egy török harcosé a szultán seregéből - mondja az öreg spanyol, s nekem eszembe jutott, hogy én is janicsárnak gondoltam a matrózunkat, amikor először megpillantottam.
Most nem volt baj a merüléssel, rakodás végére szépen kihoztuk a harminc centis trimmet, de ennek az volt az ára, hogy a raktár közepén tornyosult a rakomány kétharmada, hátra alig jutott (a közepéhez képest), elől pedig megint szenet raktak "big bag"-ben. Egy zsák egy tonna, ez elég big bag, azaz nagy zsák.
A zsákrakodókkal volt bajom elég, senki nem volt szomjas közöttük, valamit ünnepelhettek, mert tömény piaszag lengte körül mindegyiket, és állandóan estek-keltek a zsákok között. Amíg az első sor zsákot le nem rakták, lent voltam, hogy saját kezűleg tegyem eléjük a pozdorja lemezeket, amivel elkülönítjük a zsákokat az ömlesztett kőtől.
A draft survey este hétre ért véget, fél nyolckor pilot. A manőverben nem vettem tevőlegesen részt, mert mire előre vánszorogtam Johnny már beszedett minden kötelet. Az biztos, hogy ha észt jönnek rabolni a hajóra, a nyakunkon marad, de ha meg kell fogni a kötél végét, akkor elemében van. Láttam, hogy itt rám nincs szükség, vissza a kabinba, háromnegyedkor zuhany, s nyolckor bezuhantam az ágyikómba.
A Nagy Fecó azt írta: "Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás...", nos, ezt így írtam át: Húsz óra munka, négy óra pihenés, a többi szórakozás...
Lehet, hogy a szótagszám nálam nem jön ki, de a szórakozás se, így kvittek vagyunk.
Illetve volt némi szórakozás: lefekvés után nem jött össze az elalvás a szokott "sebességgel", egyébként (hál' Istennek) nálam ez igen gyorsan "be tud következni". Mindenki ismeri azt az állapotot, amikor olyan fáradt, hogy nem tud elaludni. Jó félórányit szórakoztattam magam azzal, hogy dühöngtem: nekem most aludni kell, nekem most aludni kell, aztán azt vettem észre, hogy a mobilom veszettül csörög háromnegyed éjfélkor, mert azt használom ébresztőórának.
Április 26. péntek, úton. Éjfélkor megyek a hídra, hát a mi Viktor bátyánk veszettül hortyog. Ül a szófán, minden villany lekapcsolva, és húzza a lóbőrt. Az vesse rá az első követ, akivel ez még nem esett meg, egy olyan nap után, mint a tegnapi.
Köszöntem egy harsány "gúd mónyingot", jól becsaptam az ajtót, azonnal talpra ugrott, és közölte, hogy éppen azon gondolkodott, hogy mikor érkezünk Thamshavnba.
Azt bizony ki kell gondolni...
Így rá nem érvényes a "húsz óra munka, négy óra pihenés...", mert a négyhez hozzárakott az őrségben pár(?) percet.
Április 27. szombat, úton, Vizcaya. A tulajdonoskabinban aludtam, mert az enyémnek a falát állandóan kopogtatták az elszabadult sörös dobozok a túloldalon. Ott van a sörraktárnak használt ambulancia.
A Vizcaya most nem viselkedik rendesen, oldalról kapjuk a hullámokat, és lityegünk szépen.
Hatkor alig tudtam elaludni, mert valami éktelenül püfölt valamit, minden egyes billegésre hangos zakatolás volt a válasz. Délben Manu megtalálta a bűnöst: a CO2 palack szállítókocsijának a karja szabadult el, volt vagy húsz centi szabad játéka, és ez zakatolt.
Április 28. vasárnap, úton, Angol csatorna. Megyünk. Viktor csúcsot javított, 18:00-24:00 óra között 78 mérföldet tett meg. Ezek szerint én kapom szemből az áramlást. Ritkán fordul elő velünk, hogy a vihar nem szemből jön, most ilyen különleges nap van, délnyugati vihar nem hátráltat.
Április 29. hétfő, úton, Északi-tenger. Itt már jött a Kossuth adó hajnalban. Várakozással telt el az őrség, de hiába: nem érkezett telex Ciprusról a váltásokkal kapcsolatban. Pedig bíztunk benne, hogy a mai nappal okosabbak leszünk.
Az idő csendesedett, de le is hűlt, már csak 7 fok van napközben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése