MV Lys Chris - 29. rész, a delírium tremens...

 NOVEMBER

November 1. hétfő, úton. Azt hiszem, bizonyos dolgokban az asszonynak igaza van. Például, ne kiabáljunk el semmit. Éjféli váltás előtt a folyosón találkoztam a barbával, már ment aludni.

Még mindig a barba a téma

Na, ez legyen a legnagyobb gond, gondoltam. Aztán mikor a hídra értem, láttam, hogy van nagyobb is! Mentünk be az olajfúrótornyok közé ezerrel... Igaz, mellettünk egy őrhajó sétált, gondolom szemmel tartott minket, és ha kell eltoltak volna a torony mellől...
Valamikor fél tizenegy körül elfordult, és úgy hagyta a hajót. Azt hiszem, egy fúrótoronynak tért ki, mint a viccben az amerikai hadihajó. A naplót természetesen nem írta, sokkal jobban elhanyagolta a navigációt mint eddig.
Pedig tegnap azt hittem, most már rendbe jön. No, hiszen! Jól nézünk mi ki!
Korán, tízkor ébredtem. Arra, hogy bűzlik a kabin, mint a jó fene... Ez még a tengervíz hatása, mert mint említettem volt a padlószőnyeg jól megszívta magát. Kíváncsi leszek, mikorra szárad ki teljesen. Tíz perccel dél előtt jön a barba:
- István, nekem aludnom kéne...
- Jó, menj, az a tíz perc nem oszt, nem szoroz.
Felmentem, természetesen 3 mérfölddel a rotta mellett hajókáztunk, de ez most nem számított, mert körülöttünk csak víz és víz van. A napló tök üres, úgy látszik már természetes, hogy én írom az ő őrségét is... Ami viszont teljességgel érthetetlen számomra, a naptár októberi oldala gondosan leszakítva, és a novemberiben az elseje szépen áthúzva. Vajon a részeg agyában mi zajlik ilyenkor, hogy ezt oly fontosnak érezte megtenni? Este azonban watchmant teszek mellé, mert az Ekofisk olajmező mellett megyünk el. Igaz, én viszem "be" a hajót, ha az előreszámításom helyes, neki csak nem kell kanyarogni, és akkor minden rendben lesz. Viszont a legénység már morgolódik, hogy ez tűrhetetlen. És ugye ebben igazuk van. Hatkor mondom neki, hogy:
- Jó lenne watchman éjszakára...
Látom, hogy nem tetszik neki, de azt mondja:
- Persze, jogodban áll megtenni, ha úgy látod jónak, de már leálltam, nem kell... Már abbahagytam... Valaki javasolta, hogy tegyél mellém watchmant?
- Nem, senki - hazudtam. Hiszen mindenki helyeselt, amikor mondtam a szalonban, és igazság szerint Vito mondta először, hogy felmegy este...
- És ki jönne fel?
- Emanuel őrsége... - mondtam. Láttam, nem tetszik neki. - Arra gondoltam, hogy nyolc után jönne fel.
- Inkább Jacek nézzen fel időnként... - motyogta alig hallhatóan.
- Oké, ahogy gondolod, jó őrség... - búcsúztam el.
Lent mondom a srácoknak mi újság. Jacek mondta, hogy persze, felnéz időnként. Aztán 23.40-kor kelek, Jacek még mindig nyomja az autóversenyt a Playstation 2-őn, kérdem mi van? A fejét ingatja, és mutatja, hogy nagyjából rendben van minden. Bementem a konyhába, feltettem magamnak a kávévizet, jön le a hídról Vito.
- őrségben voltál?
- Igen - mondja vigyorogva.
- Minden rendben?
- Többé kevésbé... mondja.
Az ember nemcsak az örömöt szereti. Ugyanannyira szereti a szenvedést is. Ezért soha nem fog lemondani az igazi szenvedésről, vagyis a rombolásról és a káoszról. Idézetgyűjtemény - Popper Péter gyűjtéséből - Modern ezoterikusok

November 2. kedd, úton.Viszonylag jól volt, nem is bűzlött nagyon amikor felmentem éjfél előtt öt perccel. Erre kényes vagyok, mert egyszer szólt, hogy azt nem tűri, hogy késve jöjjek fel, amikor pontosan éjfélkor mentem fel. Azért ez meglehetősen sajátos hozzáállás, nem? Arra se volt ereje, pedig ugye azt mondta, hogy leállt, hogy a naplót beírja, meg hogy hozzányúljon a robotkormányhoz, ahogy hatkor beállítottam, úgy volt éjfélkor is.

Hogy kezeljük a delírium tremenst?

Hajnali ötkor megjelent a hídon. A pasas egy összefüggő reszketés volt, mindene vibrált, ingott, remegett, cidrizett, rezgett. A radarszékbe se leült, hanem bele nyeklett.
- István nem tudok aludni, nagyon rosszul vagyok - jött panaszkodni. - adj valami gyógyszert...
Na, hiszen, jól nézek ki! Hiszen ezeken a hülye coastereken a gyógyszertár német, és ami angol nyelvű segédletünk van, abban nem találtam meg a gyógyszerek számozását! Az orvosi segédlet a parancsnokok részére pedig egy hülye kiadvány, mert a szülés benne van, de a delírium tremens kezeléséről szinte semmi, pedig nekem el lehet hinni, hogy a tengerész többet részeg mint kilencedik hónapos terhes! És nincs benne az IMO által előírt nemzetközi gyógyszerlista a megfelelő számozással. Na, most sto gyelaty?
Elő a notebookot, előbányásztam egy német szótárt, mert emlékeztem, hogy van valahol, de eddig sose volt rá szükségem, indítom, kikerestem mi németül a nyugtató. Le a gyógyszertárunkba, elő a német kézikönyvet, na hol nyílt ki? Nem kell találgatni: ahol a nyugtatók, köztük a legerősebb, vagyis a delírium tremens gyógyszere van... (31-es számú, ezt most jól megjegyzem, nem magam miatt!) Adtam neki két kapszulát, azzal, hogy fél óra múlva vegyen be még kettőt. Ez ugyanis rajta van a használati utasításon, persze németül, és én ugyan nem beszélem a nyelvet, de úgy éreztem, hogy jól értelmezem: ugyanis ott van leírva, amilyen tájon az adagolás „szok” lenni, és az initial az angolul is kezdetet jelent, aki pedig a 2-4 Kapseln jelentésére nem jön rá, az álljon be hozzám patikusinasnak.
Azzal búcsúztam, hogy fél óra múlva benézek, és nyolcig hagyom aludni.
- De nehogy valamelyik matrózt küldd be, te gyere... - mondta már az ágyból. Úgy látszik, szégyenli magát előttük. Nem értem, mit kényeskedik?
Nyolckor felkeltettem. Negyed kilenc felé tóplált fel a hídra. Kikérdeztem, hogy jól van-e, amennyire a remegése engedte elmondta, hogy nem, de valamivel jobban, mint hatkor. Vitot maga mellé rendeli őrségbe. Elköszöntem, de még le se értem a lépcsőn visszahívott.
- István, remeg a kezem, képtelen vagyok megírni a telexeket...
Nyilván visszamentem, leadtuk a 4 telexet, volt vagy kilenc, mire le tudtam menni aludni. Háromnegyed tizenkettőre állítottam be a vekkert. Nem is ebédeltem, inkább alvásra használtam az időt.
Délben valami telexszel bajlódott, beírtam a naplót helyette, kikérdeztem hogy van, azt mondta, jobban néz ki, mint amilyen ocsmányul érzi magát.
Nem is ebédelt, tűzött aludni.
Kettőkor mentem le, hogy egyek valamit, utána találkoztam vele a folyosón.
- István, van vérnyomásmérőd? - kérdezi, és mutat a csuklójára. Nyilván kifigyelte, hogy van, de nincs, mert beázott La Coruna után, és nem műxik (internetes nyelvújítás (nyelvrontás?) a működikre), kell venni egyet. De azért elővettem a hajóét (ezután használom), megmértem neki, hát 185/105, nem mondom, hogy alacsony lenne. Viszont nem mertem semmi vérnyomáscsökkentőt adni neki, mert mit tudom én, hogyan fér össze a Distraneurin kapszulával amit delírium ellen találtam neki.
Azért egyre jobban van. Nem hagyja el magát, most fogott hozzá a hó végéhez, és a munka, a tevékenység egyre inkább megnyugtatja, simítólag hat az idegeire. Remélem, most már nem dobja fel nekem itt a hajón a talpát...