Keringő a tengeren - Niklas 4 (ex Padua 19)

December 30. szerda. 28 nap. úton. Éjfélkor teljesen meghatódtam. Őfelsége Hatodik Lojzi kapitány úr úgy ment le a hídról, mint egy málhás ló. Vitte a fitnessteáscsészéjét, a paradicsomos kistányért, a műanyag vágódeszkát, a margarint, a philadelphia sajtot, és a kávéstermoszát. Ez a művelet annyira megrendítő volt számára, hogy zavarában még köszönni se felejtett el, pedig az nála teljesen normális. Ebben az egészben az a megható, hogy nem tört le a keze, ami egyébként nyilván annyira le szokott, hogy a MV Pandorán a szakáccsal hordatta le a hídról az edénymocskát. Nekem már csak egy kávésbögre maradt, amibe egy vizespohár van beleragadva. Na, csak azért viszem le, mert úgyis le szoktam menni körülnézni a lakótérben, és így K. Gabinak nem kell külön feljönnie érte.
Délután átjöttem a Messinai-szoroson. Végig videóztam, már erről is van felvételem. Utána megcéloztuk Milazzo kikötőjét - rögtön a szoros mellett van -, mert a MV Pandora ott rakodott, illetve este hatkor indultak. Így most szépen, látótávolságban, követ minket. Felséges Lojzi igazgató úr nagyon fel van dobva, ötkor már leküldött a hídról, mert végig pofázta az időt a Pandora barbájával.
Amíg vártuk a kapcsolat létrejöttét, pletykált egy kicsit:
Moerdijkba Mr. Lohmann jön le parancsnoknak. Három hét múlva - amikor Lojzi visszajön -, a Pandorára száll át, és ő lesz az állandó parancsnoka. Ez várható is, mert ugye ha valaki, akkor a tulajdonos ott hajózik, ahol akar. Az első tisztje E. Laci lesz - a MV Csokonain volt a chiefem -, míg K. Kornél átszáll ide, és Lojzinak ő lesz a tisztje. Ez azt is jelenti, hogy nincs állandó helyem...
Na, majd meglátjuk...

December 31. Csütörtök. 27 nap. úton, Szilveszter...
Éjfélkor Lojzi azzal fogadott, hogy lassan megyünk, hogy a Pandora be tudja hozni az előnyünket, és akkor úgy kell haladni, hogy tartani a sebességet. Reggel nyolckor át akar menni mentőcsónakkal.
Negyed egy felé felhívtam Kornélt, a Pandora tisztjét.
Semmit se tudott azokról a hírekről, amit a tegnapi napnál leírtam, de nagyon feldobódott tőle. Ugyanis májusig lent akar maradni, és a mostani parancsnokot nem igazán szereti, sokkal jobb lenne neki, ha átjöhetne, mert Ilonkával - jellemző, hogy ők így hívták Lojzi igazgató urat - jól kijött. Elmeséltem a viselt dolgait, jókat vigyorgott rajta, ő is szolgált rövid színesekkel, amik jellemzők a barbára.
Az első napokban egy kissé megijedtem, hogy a Lojzi egy pedáns, precízpepi lesz, de Kornél megnyugtatott, hogy ez csak periodikusan jön rá, nem kell attól tartani, hogy ez stabil állapot lenne.
Ha esetleg összejönne az, hogy májusban visszaszállni, és amíg a Lojzi otthon van szabin parancsnokként hajózni, az jó lehetne... Majd meglátjuk.
Még életemben nem beszéltem ennyit VHF-en keresztül. Kikérdeztük egymást mindenről, még arra is sort kerítettem, hogy elmeséljem a Pancon-3 viselt dolgait is.
Tizenegykor arra ébredtem, hogy veszettül dülöngélünk. Mint kiderült, Lojzi befordult, aztán éreztem, hogy a hajó szinte megáll, úgy levette a fordulatot. Ebéd után felmentem a hídra, mindenki a fedélzeten dolgozott. A srácok kicserélték a csövek merevítő ékeit. Lojzi hallott valami kopogást a csövek felől. Kimentem, leellenőriztem a munkát, meg kell mondani, hogy jobban megcsinálták Attiláék, mint az olaszok.
Aztán lementünk a raktárba, mert a kopogás nem akart megszűnni. Egy tengely elszabadult, azt is megkötözték.
A raktárban tisztán lehetett hallani, hogy a fedélzetről jött a dübörgő hang, de sokkal erősebb volt, mint amit a hídról hallani lehetett. Kiderült, hogy a raktártető mozog, csúszkál jobbra-balra. Nem veszélyes, mert nem tud elszabadulni, de azért valóban félelmetes volt hallani.
Mire újra elindultunk, a MV Pandora 11 mérföldet vert ránk. Utána eredtem, este hatra már csak három és félre voltak. Gyorsabbak vagyunk náluk.
Délután háromkor a két hajó legénysége beszélt egymással. Beszéltem P. Árpival, aki 13 nap szabadság után szállt be a Pandorára november 3-án.
A vacsora finom volt, kolbászhússal töltött pulykatekercs, majd diókrémmel töltött körte, csokiöntettel, és tejszínhabbal.
Főtisztelendő Lojzi igazgató úr úgy kitett magáért, hogy az na, mert két teljes üveg vörösbort utalt ki a hat embernek, hogy duhajkodjanak és italozzanak kedvükre szilveszter alkalmából.
Egy decit lenyomtam, és elmentem aludni, hogy ne zavarjam a "részegeskedést".

1999

Január 1. Péntek, 26 nap. úton. Éjfél előtt tíz perccel felrendelte a fiúkat Lojzi a hídra. újabb két teljes üveg lőrét (spanyol, asztali rozé) bőkezűsködött. Felhívtuk a Pandorát, már egy mérföld se volt köztünk a távolság. Ott kissé vidámabbnak tűnt a hangulat. Nagyon hiányzott a Himnusz éjfélkor. Azért nem felejtettem el az otthoniak egészségére koccintani. Lélekben az igazi éjfél éjjel egykor volt, mert a Szülőföldünkben volt a Himnusz, és a Szózat is, ahogyan az a pezsgőbontáshoz otthon dukál.
Volt már sokkal vidámabb, hajón töltött szilveszterem is...
Éjfél után megint összejöttem K. Kornéllal az URH rádión. Most már jó lenne személyesen is megismerni, bár lehet, hogy látásból ismerem, mert előttem végzett egy évvel a főiskolán. Lehet, hogy ez a gibraltári olajozásnál megtörténik, mert mindkét hajó oda megy, s csak Finsterre után válnak szét az útjaink, ők Cardiffba tartanak.
Csináltunk egy GMDSS gyakorlatot, a DSC-n meghívott, és utána a rövidhullámú rádión nem beszélgettünk, mert nem jött össze a kapcsolat.
Délután megismételtük a GMDSS gyakorlatot, az URH rádión sikerült felvenni a kapcsolatot. Nem tudom, hogy a rövidhullámú adón miért nem? Egész délután pofáztunk. Megbeszéltük, hogy ha távol leszünk egymástól, akkor a rövidhullámú rádión, előre megbeszélt periódus időben összejövünk egy kis dumára...
úgy megyünk egymás mellett, mint egy szerelmes pár, csak nem kéz a kézben, mert nincs egy mérföld hosszú karunk, ugyanis ennyire követjük a Pandorát. Gibraltárban együtt olajozunk. úgy látszik a Főméltóságú Lojzi igazgató ezt is megteheti, hogy lelassítunk, és késünk egy, vagy másfél napot a kirakó kikötőben, csak azért, hogy a haverjával összejöjjön egy kis dumapartira.
Jó az idő, ez az új évi ajándékunk...

Január 2. Szombat. 25 nap. úton. Reggel tízkor ébresztett H. Pista Félénken kopogott, mert a Lojzi küldte, hogy keltsen fel, mert tíz percen belül megközelítjük a Pandorát 100 méterre, és videózzam le. Felkeltem, megközelítettük és levideóztam. Körbe keringtük egymást, megelőztük, átvágtunk előtte, lassítottunk, megelőztek... Olyanok voltunk, mint egy jól nevelt, fegyelmezett táncospár a francia négyes közben...
Lojzi Gibraltárban akarja átvenni a Pandora felvételét, ők meg a miénket... Már egy napot késünk (Gibraltárig), mert a két parancsnok úgy egyezett meg, hogy hétfő reggel érkezzünk, az sokkal jobb, mint a vasárnap este. úgy lészen. úgy látszik, ők megtehetik, szegény Maci meg rohant mindig, mint a hülye, s mégis lapátra került, pedig szívesen visszajött volna...
Délután a hídra szabadult I. Csaba, mert a komputert a 2. tiszti kabinból fel kellett hoznia. Lojzi most éppen átformálja a hajót saját akarata szerint. Csaba másfél órán keresztül, szinte egyfolytában beszélt Kornéllal. A MV Tayon hajóztak, vagy három éve.

Komputerizáljuk a hidat

Előbb leszerelte az ablak melletti könyvespolcot, s utána beállította a komputert - ma még csak ideiglenesen. Délutáni őrségváltásnál mutatom a Lojzi igazgató úrnak, hogy: íme, itt a komputer, s itt a draft survey program. Idegesen legyintett.
- Milyen játék van rajta, chief...? - ez volt az első kérdése.
Megmutattam.
Ennek következtében a Pandora vagy három mérföldre lehagyott, vagy tizenöt fokkal eltérő irányt tartottunk, és éjfél után ment le a hídról, ami eddig még nem történt meg vele.
A híd egy meglehetősen elhanyagolt harctér benyomását kelti.
Az idő elromlott, szemből jönnek a hullámok, ami vasrakománnyal inkább jó, mint rossz. Ha oldalról jönne, akkor veszettül billegnénk...

Ki beszél keptenül? - MV Niklas 3 (ex Padua 18)

December 25. Péntek. 33 nap. Taranto. Hiába, a bizalom a legfontosabb. A digók meg is hálálták. Annyira, hogy reggel megígérték, hogy ma se dolgoznak. (Ez persze nem jelenti azt, hogy más hajót ne raknának.)
Ez is egy fajta karácsonyi ajándék...
Szóval szép, csendes napunk volt, csak K. Gabit nem lehet leállítani, és úgy töm minket, mintha attól függne az élete, hogy napi hány kilót hízik a csapat. Vacsorára tésztában sült csülök volt. (Bejgli, csoki, marcipán...)

December 26. Szombat. 32 nap. Taranto. Ma végre folytatták a berakást. Egy kicsit tele lett a hócipőm, mert reggel héttől este tizenegyig voltam, a végére tisztességesen megfájdult a lábam. Holnap folyt. köv.

Kutyák...

A legtöbb kikötőben van egy-két kóborló jószág. Azt hiszem, azonban Tarantóban van a legtöbb, ha az egy méter rakpartra eső kutyák számát nézzük. Öt hajó fér el egymás után, és mindegyik járójánál ott a szeretetcsomag a szakácsoktól. Olyan urak azek az ebek, hogy a marcipánt már meg se eszik, hagyják ebek harmincadjára... Amikor 23-án telefonáltunk K. Gabival, sült májat kaptak, és ezzel bekerültünk a szívük csücskébe.
Ma délelőtt összejött mindegyik a vagonok között - pedig nem volt nálam máj -, szám szerint nyolc, és mivel én nagyon szép és kívánatos vagyok (kutyaszemmel is, főleg ha májat hozok magammal...) ezért letámadtak, hogy csak a csóválódó farkak látszottak (aláhúzom: csak a kutyáké...). Persze koszosak is ahogy az egy kikötői házőrzőhöz illik. Nem győztem kimosakodni, olyan büdös lett a kezem, mire mindegyik füle tövét végigvakartam, és elhessegettem valahogyan őket.

December 27. Vasárnap. 31 nap. Taranto. Azt mondják, hétfőn mehetünk el. Ma is hasonló a program a tagnapihoz. Raktárból a fedélzetre, onnan az irodába érdeklődni, aztán a vagonokra, megvizsgálni minden egyes tételt, hibalistát csinálni, veszekedni, idegeskedni (a parancsnokkal együtt, mert egy kicsit elbaltáztuk a berakást, lehet, hogy jó nagy fartrimmel kell indulni, de ő rendelkezett úgy hogy meg kell cserélni a rakományt, és a könnyű csöveket előre rakatta, így hátra került a nehéz rakomány).
Azt mondja, majd meglátjuk. Igen ám, de akkor már késő lesz, mert maximális mennyiségű vasat veszünk fel, és akkor már nem lehet ballaszttal egyenesíteni...
Hát nem örülnék, ha ezt a stílust kellene a jövőben folytatnom...
Bár a Macival se lenne most másképp, ez azért nagyon fárasztó munkarend a számomra. A fiataloknak való... Délben már nem éreztem a lábam. Kell vagy három menetnap, hogy helyrejöjjön.
Nem baj. Ma kezdtem meg a hatodik, azaz az utolsó hónapomat! És bízom benne, hogy nem kell napra kitölteni a szerződést, bár a pénz nagyon kellene. A tudomány mai állása szerint holnap berakják a fedélzeti rakományt, és elmegyünk.

December 28. Hétfő. 30 nap. Taranto. Kicsit hosszú volt a tegnapi nap. Reggel héttől ma reggel nyolcig egyfolytában. Amikor kész volt a berakás, még egyeztetni kellett az irodában, merülés alapján meghatározni a berakott mennyiséget, leszámlálni a hajóban levő rakományt, szóval nem unatkoztam, csak közben nagyon fájt a lábam...
Délelőtt kötözik a rakományt a raktárban, délután berakják a fedélzetre a 150 tonna csövet, és este elmehetünk...

A tudomány egy helyben toporog...

Egy tapodtat se haladt tegnap óta. Ugyanis a mai állás szerint nem ma, hanem csak holnap indulunk, s ez tegnap is így volt.
Történt az, hogy reggel fél nyolckor már le is feküdtem, és erősen meghagytam K. Gabinak, hogy egy vacak ebéd miatt fel ne ébresszen! Nem is keltett fel délben. A barba már fél tízkor kivert az ágyból, mert gondja volt a rakománnyal, és nélkülem egy lépést se! Amikor felmentem a hídra, idegesen kérdezte, hogy mi a túró a "tube". Megmondtam, hogy csövet jelent angolul. Ő eddig abban hitben élt, hogy "pipe"-nak hívják, de ezt a szót csak a kis átmérőjű esetében használják.
- Ah, so! - mondta, és okosan bólogatott, mint aki nem érti, hogy ez a frappáns megoldás miért nem neki jutott az eszébe, s máris mehettem volna aludni, mert a rettentő gondjára ilyen hamar gyógyírt találtam.
Mint a fenti ábra is mutatja, angolban nem egy durranás a pasas, ami egyáltalán nem zavarja, mert ő tökre érti amit magyaráz. Azt hiszem az a hozzáállása a személyzethez, hogy az ő dolga, hogy megmondja amit akar, a mi dolgunk az, hogy értsük is, amit mond... Eközben úgy tudja a némettel keverni a hohdajcs tájszólású angolját, hogy az már szép. De szerintem ezt észre se veszi.
Pl.: Azt kérdezte Gabitól, hogy kész-e a kávéja, ezt én úgy értettem, hogy kinyomtattam-e a megjegyzéseket a rakományra. Hiába, "keptenül" tudni kell, és Gabi már ismeri, mert hajózott vele.
Szóval a rakománnyal volt baja, és ebből kezdődött a balhé...
Az a harci helyzet, hogy a fedélzeti rakomány eléggé veszélyes dolog, ilyenkor télidőben. A hajó veszettül billeg (a lengési periódus kicsi, rángat a hajó), tehát ha a decken viszünk valamit (most 12,5 méter hosszú és 50 centi átmérőjű csövekről van szó), azt rendesen meg kell kötni.
A raktártető oldalán vannak speciális nyílások, ahova 10x10-es vasoszlopokat lehet behelyezni, hogy (eredetileg farakományhoz készítenek ilyet) a csövet oldalt megtámassza. Érkezéskor megbeszéltük, hogy két-két oszlopot készítenek a digók a műhelyben, egy oldalra, egy blokkhoz. úgy egyeztünk meg, hogy két blokkban vesszük föl a rakományt.
A barba most kitalálta, hogy blokkonként 4-4 kell, és három blokkot csinálunk. Ehhez természetesen le kell gyártani az oszlopokat, így azt az éjjel elkészítik, és holnap indulhatunk is...
Hogy miért nem akkor találta ki, amikor 21-én megbeszéltük, hogy hogyan kötözik meg a rakományt, azt senki se nem tudhassa...
Így az olaszok pipák, mi pedig egy éjszakát nyertünk...
Délután fél egykor ledőltem egy picit, és négy után ébredtem arra, hogy csurom víz vagyok - a kabinfűtés túl jó. Jót aludtam, de kellett is, mert ahogy kinéztem a fedélzetre, hogy megtapasztaljam a dolgok állását, azt vettem észre, hogy a barba már el is húzott, s egyedül maradtam. Annyit még megtett, hogy odaszólt az olaszoknak, hogyha valami gondjuk van, akkor velem beszéljék meg, mert én vagyok a hajó "cargo manager"-e. Azért utána mentem a hídra, és kikérdeztem, hogy mi az elképzelése, hogyha az olaszok kérdezik, akkor válaszolni tudjak. Lehet, hogy rossz néven vette, mert megzavartam a Deutschewelle híreinek hallgatását...
Szóval este 11-ig én rakodtam. Akkor a melósok elmentek, és én is lefeküdtem. Igaz, félálomban még hallottam valami gyanús csörömpölést a fedélzetről, de álmomban se gondoltam volna, hogy visszajöttek, és suttyomban dolgozik a kötözőbrigád.

December 29. Kedd. 29 nap. Taranto, úton. Reggel arra ébredtem, hogy a digók éjjel előkészítették a rakomány kötözését. Tehát nem volt más dolgom, mint megmondani, hogy egy csövet át kell rakni, mert egyedül állt a blokk tetején. Szétszedték a befűzött drótköteleket, és átrakták.
Becs' szóra mondom, hogy először hallottam, hogy Olaszországban a melós operaáriát énekelt munka közben. De amíg szétszedték a kötözést, valami hasonló volt az ária szövege:
- La donna é mobile, puttana Madonna... (Az asszony ingatag, a kurva anyját... (kb.))
Fél kettő is elmúlt, mire befejezték a munkát. De amit mondtam, azt becsülettel megcsinálták.
Akkor kértek fejenként egy-egy kólát, Lojzi (inkább így, vagy igazgató úrnak hívjuk egymás között a barbát, a Zámbó Jimmy nem terjedt el a köztudatban) azt mondta, hogy nem vagyunk bár, ott lehet kérni. Végül kaptak fejenként egy egész dobozzal. Valahogy nem tudták megszeretni a parancsnokot. Ebbe egy kicsit be is segítettem, mert volt egy acéltekercs, amit rondán megbarmoltak rakodás közben, leszakították a védőburkot, a tekercs meg is sérült. Megtettem a megfelelő megjegyzést, és aztán amikor arra akartak rávenni, hogy szépítsük a dolgot, akkor megmondtam, hogy a barba nem járul hozzá, ami igaz is volt. Egyébként jól kijöttem velük. Azt külön értékelték, hogy beszélek olaszul.
A rakománypapírokat 17 órakor hozták.
Már majdnem végeztek a papírmunkával, amikor behívott a parancsnok, és jajongva kérdezte, hogy miért nem tettem megjegyzést a 24 darab mit tudom én milyen vasdarabra? Ugyanis az szerinte nem volt "tiszta" rakomány.
Egyem a kis szívét. Akkor miért írta alá? Amikor megcsináltam a listát a megjegyzésekről, azt mondta, hogy minden rendben van. Azért az egy dolog, hogy valaki lusta, mint a dög, de azt, ami a saját felelőssége, már ne akarja áthárítani rám! Azt már megfigyeltem, hogyha mondok valamit, az sokszor az egyik fülén be, a másikon ki, és sokszor az utolsó utáni pillanatban ébred. Amikor az ügynök elment, akkor a halántékát böködve mutatta, hogy mi a véleménye a barbáról.
A Macival jobb volt hajózni. Persze, a dolgok egy kicsit el vannak túlozva, mert azért nem rossz pasas, csak meg kell ismerni, és az hogy az "ellenfél", a rakomány feladója nem kedveli, az nem jelenti azt, hogy nem a barbának van igaza, amikor a hajó érdekeit védi. És a hülyeségeit abszolút természetesen adja elő - ezért nem zavar különösebben -, mintha minden magától értetődő lenne. Ha ugyanezeket úgy csinálná, hogy abból azt érezném, hogy kiszúrásből teszi, vagy azért, hogy éreztesse, hogy ő az übermensch, az nagyon bökné a csőrömet. Pontosan ezért utáltam Jens Cohrs parancsnokot a MV Presidenten, mert bár sokkal kevesebb hülyesége volt, mindig éreztette, hogy ő német mivoltában mindenki felett áll.
Magyarán mondva: Őfelsége Lojzi kapitány egy egyéniség...

I. Csaba

Szeretem, mert szorgalmas fiú, és érti a szakmáját. Állandóan bütyköl, mindent megcsinál, amihez szerszám és alkatrész van a hajón. Csak még nem ismeri teljesen a hajót, de ez hamar elmúlik. 
Ezen kívül szórakoztató. Be nem áll a szája. Mindenről eszébe jut valami, mindenhez kapcsolódik egy-egy sztori.
Gyakran feljár a hídra délutánonként beszélgetni.

Mi vagyunk a Paduai Szent Niklas - MV Niklas 2 (ex Padua 17)

December 21. Hétfő. 37 nap. úton, Taranto. Korzika felett alacsonynyomású ciklon van, lassan halad keletre, már adják a viharjelzést. Remélem reggelig nem jön meg a rossz idő, és abban is reménykedem, hogy bevisznek horgonyra a külső kikötőbe. Ez azt is jelenthetné, hogy a régi kikötőbe megyünk, ahonnan ki tudnék menni, és felhívhatnám a családot!
K. Gabi egy disznó, olyan ropogós, puhabelű bucikat csinált vacsorára, hogy muszáj volt ennem...
Lehet, hogy a Maci már megvette a negyedik (ha azt is számítom, amit M. J.-nek adott ajándékba, akkor az ötödik) maroktelefonját, mert Alfrédnak színes kijelzős Siemense van, és Macinak majd elcsöppent a nyála, amikor meglátta. Kézbe vette, percekig forgatta, simogatta, csak éppen nem csókolta körbe, s közben mondogatta:
- Farben display, farben display...
Hát, nem is ember az, akinek nincsen színes kijelzős maroktelefonja!

Mégis Niklas vagyunk...

Érkezés előtt felhívtam Taranto Port Controllt, ahogyan az elő vagyon írva. Bejelentkeztem, itt a Padua, és megadtam az érkezést, reggel 6.45-re. Marhára csodálkoztak, hogy vajon mi a túrót keresünk itt.
Később visszahívtak, hogy sorry, mi nem a Padua vagyunk, hanem a hajó neve Niklas. Még jó, hogy a digóktól megtudtuk, mert a tulajdonos tojik a fejünkre, és elfelejtette megemlíteni ezt a tényt, oly annyira, hogy a telexen, amit kaptunk még a Padua szerepel...
Egyre kikötöttünk. Rakodni csak holnap kezdenek. Este felhívtam Encsikét, igazán megörült. Beszéltem Szabolccsal, lefordította olaszra a Na, gyere ide, édes fiam...-at, igaz, hogy csak a címét, igaz, hogy azt is rosszul, de a lényeg a műfordítás...!

December 22. Kedd. 36 nap. Taranto. Kellemes éjszakám volt, hiszen végigaludtam. Reggel zuhogott az eső, aztán kiderült, és most hülye hideg szél fúj. Tipikus hidegfront! Remélem, mire elesz innen minket a fene, addigra minden jó lesz. Megkérdeztem a barbát, hogyan adjuk a szolgálatot.
- Huszonnégy órából negyvennyolcat te leszel... - mondta vigyorogva. Aztán megegyeztünk, hogy én adom az éjszakai ügyeletet, és nappal ő felügyel. Lám, vele is lehet dolgozni (a MV Pandorán nem állt ki, legalább is így mondta K. K.), bár azt hiszem, hogy csak azért ilyen engedékeny, mert Moerdijkból vagy Antwerpenből megy haza.
Jó lenne, ha Lohmann, a tulaj jönne le parancsnoknak. Akkor egy kicsit tovább is maradnék, mint január vége, hátha be tudom magam építeni a céghez...

Mégis Padua vagyunk

Bejött a Kikötőkapitányság embere, és teljesen fel volt háborodva, hogy most milyen hajó vagyunk, mi a nevünk? Megmutattuk az okmányokat, hogy Padua névre szólnak.
- Na, akkor ez a hajó neve! - tette le a voksát, és kiállította a hivatalos papírokat a Paduának.

Mégis Niklas vagyunk

Délben kaptunk egy táviratot a tulajtól, hogy a hajó december 18. déli 12 órától a Hermann Lohmann Shipping Co. Bremen tulajdonában van, a neve Niklas, más nevet használni tilos!
Legközelebb talán Paduai Szent Niklas néven kellene bejelentkezni a kikötőbe...

Nyugodt szentesténk lesz

A stivador reggel jó hírrel állított be. Egy hajó elindult Thesszalonikiből és hoz még 800 tonna vasat számunkra, azt meg kell várnunk, és átrakni. 
December 24-én érkezhet, remélem jó későn, mert ahol most jönnek jó kis vihar tombol (ha másnak, akkor hál' istennek...!).
Így a karácsonyi ajándékom az lesz, hogy felhívom apáékat, remélem délután kettő körül András is ott lesz.
Este a barba elküldött aludni, ő volt éjfélig. Minden csak idomítás kérdése...

December 23. szerda. 35 nap. Taranto. Éjfélkor kijöttem, sehol senki. Este tízkor elhúztak a melósok, mint a vadlibák, így visszafeküdtem, és reggelig aludtam. (Pedig féltem, hogy nem tudok elaludni, szerencsére keveset, talán ha 3/4 órát aludtam éjfél előtt.) Eddig 500 tonna csövet raktak be, az összrakományunk 3500 tonna lesz.
Reggel faxot találtam a hídon, az unokatesómtól jött, karácsonyi üdvözlet volt. Küldtem én is.
Ezután készen álltunk a berakásra, de csak álltunk, álltunk, és ők is álltak, nem lett semmi belőle. Egész nap vártuk a rakományt, végül kinyökögték, hogy sajnos nincs kész. A hajó, amit várunk ma reggel azt adta, hogy huszonötödikén érkezik. Hál' Istennek, mondom én.
Mivel deckrakományt viszünk, ezért bejött a stivador, és megbeszéltük, hogyan kötözik meg a fedélzeten a csöveket. Ezzel a mai napra rendelt szolgálat letudva.
Megcsináltam az útvonalat Moerdijkig, az lesz az első kikötő, még akkor is, ha nem látszik logikusnak, mert Antwerpen közelebb van.
Utána egy kicsit

Törtem, zúztam...

Elsőnek elhajítottam a legjobb zseblámpát, összetört az izzó benne, szerencsére valami amerikai spéci szerkezet, így alig találtunk hozzávaló körtét.
A barba délután kitalálta, hogy át kell rendezni az irodát és a 2. tiszti kabint, amit segédirodának használunk, ott van a hajó komputerje - nem egy nagy durranás, 286-os processzora van, hiába no, 92-es típus - és a fénymásoló. Amikor a fénymásolót átvittem az irodába, egy kicsit szétkaptam, de úgy, hogy I. Cs. segítsége kellett hozzá, hogy összerakjuk. Kihullott belőle a fénymásoló por, aki ismeri az tudja, hogy egy kicsit zsíros, hogy jobban tapadjon, na, ez tapadt mindenhez: a kezemre, az asztalra, a padlóra, a porszívóra - amivel kitisztítottuk, mert belül is csupa fekete trutyi lett -, a falra...
Miközben felraktuk a fémkeretet az asztalra, ez tartja, hogyha a hajó dülöngél ne essen le, elvesztettem a hatos fúrót. Persze valahol meg kell lennie ebben a dimenzióban, de valakinek meg is kellene találnia.
Levertem a ragasztórudat az asztalról, letörött a tekerője, filléres dolog, de ez az egy tartalék, és a hídon már fogytán van, ha elveszne, nem lenne mivel térképet javítani.
A hidat nem tudtam kinyitni, majdnem beletörtem a kulcsot. Hát persze, hogy nem nyílott, mert nyitva volt...
Fürdéskor, amikor levettem a trikómat, a nyaka a kezemben maradt, most van egy nyakam, meg egy hátamelejem...
K. Gabi adott hat karácsonyi üdvözlőkártyát, a vacsorához akarja dekorációnak kitenni szentesete, megkért, hogy írjam rá angolul, hogy kellemes karácsonyt, de a lelkemre kötötte, nehogy ma lássak hozzá... (Ő viszont ma készítette el a karácsonyi bejglit, le a kalappal előtte!)

De a telefon sikerült!

A telefon viszont elsőre bejött, és amikor megszakadt, akkor nem én rúgtam ki a csatlakozót a falból, hanem Szabolcs.
Elbúcsúztam Encsikétől, és megbeszéltük, hogy holnap pontban hétkor gyertyát gyújtanak, történjék bármi, mert pontban akkor gondolok rájuk. De én úgy tervezem, hogy pontban akkor telefonálok haza, ha nem lesz túlzsúfolt a nemzetközi vonal. Pontban akkor...
Szabolcs megvette a 2zsiráfot. Jól megöregítettek. Negyvenhét évesen kezdtem írni, és 1977-ben jelent meg az első könyvem a lap szerint, tehát ma hatvannyolc éves vagyok. És még hajózom! Ilyen barom is csak én lehetek...
Nagyon klassz grafika van az íráshoz, egy pizsamás, szivarozó pacák tesped a karosszékben, a szőnyeg szélén egy srác, zöld színű trikóban. Az első részt adták le, ami benne volt az Ezredvégben is, úgy látszik, Neudl Erika elfelejtette, pedig megmondtam neki, hogy az már megjelent!

December 24. Csütörtök. 34 nap. Taranto. Boldogságban, és szeretetben töltött Kellemes Karácsonyt kívánok mindenkinek, a gyerekeknek gazdag Jézuskát!
Boldog Karácsonyt mindenkinek!
A magunk módján mi is ünnepélyessé kívánjuk tenni ezt az estét. Például: reggel héttől nem dolgoznak, kíváncsi vagyok, hogy háromtól éjjel tizenegyig jönnek-e? Ugyanis délelőtt meghoztak egy csomó nylonzacskóba burkolt finomacél árut, ami gyanúsan a miénk.
Délelőtt átmentem egy másik hajóra, mert a Cabo de Gata körüli új szeparációs rendszer adatait szerettem volna megtudni, de nekik sincs meg. Óriási hajó. A deadweightje 55.000 tonna, ami annyit jelent, hogy ennyi a hordképessége (ballaszttal és üzemanyaggal együtt). A szívem fájt, amikor megláttam az első tiszt kabinját, nagyobb, mint a mi teljes lakóterünk (az irodájával együtt)! 
Január 4-ig rakodnak, tizenegyezer tonna csövet visznek valahova. Filippínó a személyzet.
Ma már az ebéd is finom volt: póréhagyma leves, sült csirke rizi-bizivel. És hatalmas fürt szőlő... Ebédnél mondta a barba, hogy az új parancsnok csak két vagy három hétig lesz, azután visszajön, s nyárig marad. Az ő hajója lesz a MV Padua (Niklas), mert ez ciprusi lobogó alatt marad, míg a MV Pandora antiguai alatt hajózik majd, és az fizetés szempontjából nem előnyös a számára. Gondolom a Macinak se, de ő még nem ugrálhat... Így aztán mindenképpen tűzök haza ahogy letelik a szerződésem (feltéve, ha nem mondják, hogy maradjak addig, amíg Bücker vissza nem jön...).
Ebéd után felhívtam apáékat, ahogyan számítottam, Andrásék is ott voltak. A Casanova korrektúráját már megkapta apa, tehát úgy néz ki, sínen van a könyv. Megjelent egy verseskötete is. Soha rosszabb karácsonyi ajándékot.
Rendes időben volt a vacsora. Semmi különleges ünnepi hangulat, de azért van fánk (nem farsangi, hanem karácsony-) - igaz, hogy műanyag, s ezért egy igazi fenyőgallyat is beszereztünk -, ünnepi vacsora volt, borleves, rántott hal, majonézes burgonyasaláta, diós és mákos bejgli, ír kávé, bor, mogyoró, marcipán, banán, mandarin, sajtos rúd. Részegség nem volt.
Vacsora után kimentem. Milyen digók ezek az olaszok, hogy még este hét előtt tíz perccel is rakodtak az olasz hajónál?
A telefonfülkénél vártam egy picit, úgy intéztem, hogy

Pontban hétkor hívtam a családot

Fantasztikus volt. Encsike majd az eszét vesztette örömében. Azt mondta, hogy ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is adhattam volna. Pontosan akkor csengett a telefon, amikor már bekapcsolták a magnót, én is hallottam, hogy szól a Mennyből az angyal, még a csillagszóró sistergése is behallatszott, igaz nagyon halkan, a telefonba. Egy kicsit én is közöttük voltam. Majdnem négyesben - de tizenkét percig biztosan - együtt ünnepeltünk...
Elpofáztam Encsinek, hogy apa verseskötete megjelent, de Szabolcs megsúgta, hogy ez meglepetés lenne az asszonynak, így rábíztam, hogy altassa el az anyja éberségét.
Beszéltem Ninóval is.
Jó hogy van telefon...
A két fiú kapott egy-egy kiló aprópénzt is...
Visszaindultam, K. Gabivl találkoztam, s attól kezdve váltottuk egymást a telefonnál. Fél tizenegyig beszélgettünk, akkor átmentem az irodára, hogy megkérdezzem, lesz-e éjszakai műszak. Az ügyeletes széttárta a karját:
- Ha jönnek munkások, akkor igen. Ha nem, akkor nem...
Abban bíztam, hogy a második variáció jön be...

Parancsnokváltás és átnevezés - MV Padua (16) - MV Niklas (majdnem 1)

December 11. Péntek. 47 nap. úton. K. Gabi elolvasta a Bonzsúr...-t. Azt mondta, hogy jó, pergő, cselekményes. Elkezdte a Jaminaországot is, ez jobban tetszik neki. Ki érti az olvasókat? Aki eddig elolvasta mindkettőt, a Bonzsúr...-t többre tartotta. Persze ez szép az életben, hogy mindenkinek más az ízlése. A Zümzümbogár elő két fejezete, az Ezredvégből, is elnyerte a tetszését.
Érdekes, aki megtudja, hogy írok, a harmadik kérdése az, hogy biztosan jól meg lehet belőle élni, akkor mit keresek itt a hajón? És amikor elmondom a nehézségeket, szinte nem is akarják elhinni. Mindenki azt látja, hogy csomó új könyv jelenik meg, nagy üzlet lehet benne... Valakiknek biztosan, de nem azok közé tartozom - és nincs is rá esély -, és azt hiszem, nagyítóval kell keresni az írók között, akik az írásból, és csakis az írásból megélnek.
Nagy takarításban van a Maci, kifestettette a fiúkkal a kabinját, készül a parancsnok váltásra. Ebből adódóan két napig nem lehetett megmaradni a felépítményben, mert büdös volt a festéktől, hozzá jött még az állandó mozgás, nem volt igazán kellemes...

December 12. Szombat. 46 nap. úton. Ma végre megint jól jött a Szülőföldünk. Megint kezdenek robbantgatni...; Orbán össze akarja vonni a Napi Magyarországot és a Magyar Hírlapot, nem hülyeség ez?
Nem rossz, hogy van ez az adás, de nem egy nagy durranás. Igaz, nem "hazai" magyaroknak készül. Nekem több hírre lenne szükségem. Túl sok a semmilyen műsor, az érdektelen beszélgetés. Jó lenne tudni a szerdai Bajnokok Ligája eredményeit, hogy a magyar bajnokiról ne is beszéljünk.
Többé-kevésbé jó idő van...


December 13. Vasárnap. 45 nap. úton. Ma megyünk át a Gibraltári-szoroson. Hajnalban megnéztem a SAT 1-en a Bundesliga hétvégi fordulójának összefoglalóját. Négy csapat eredményeit figyelem:
1., Werder Bremen, mert ugye brémai cég vagyunk, és a Maci is nekik drukkol, és marha jót lehet sajnálkozni azon, hogy már megint kikaptak. Bár jönnek fel az utolsó helyről, mint a talajvíz, már a 11.-en vannak. Szombaton 3-0-ra győztek a Stuttgart ellen.
2., Hansa Rostock, nem kell magyarázat, Achimék ott laknak, és Maik a vezérszurkolójuk... 0-1-ről 2-1-re fordítottak.
3., Hertha BSC, O. J. fiát leigazolták, bár még csak 18 éves. Ráadásul Király, a válogatott kapusunk is ott véd. Hamburgban lemosták a HSV-t 4-0-ra!
4., Mától a K'lauternt is figyelem. Hrutka olyan gólpasszt adott a 90. percben, hogy mindenki a földhöz csapkodta magát! Félpálya közepéről, pontosan a 16-oson belülre, csak be kellett rúgni, és ezzel 2-1-re győzni az Eintracht Frankfurt ellen!
Délután a spanyol TV-t néztem. Van egy vetélkedőjük, tízmillió pezetát (tizenöt millió forint) lehet nyerni annak, aki egy tenyérben elvisz huszonöt teniszlabdát. A mai két versenyző 18-18-nál esett ki!
Délután sokat beszélgettem I. Csabával. Értelmes fiatalember, a Rabroson volt gépüzemvezető. Előtte a Tay-on volt második gépész. Máris tele a hócipője a hajóval. Visszalépés minden téren az ilyen hajó, pénzben is, szakmailag is. Sajnos én is így érzem. Az a röhej, hogy egy nagy hajón többet kereshetnék, és sokkal kényelmesebb lenne.
Azt hiszem, hogy Livornóban sok minden eldőlhet, a jövőt illetően is.

December 14. Hétfő. 44 nap. úton. Ha minden igaz, akkor Niklas lesz a hajó neve... A.-nak azt mondta Mr. Lohmann - állítólag -, hogy Livornóban kereszteljük át.
Hajnalban újra átolvastam a "Na, gyere ide, édes fiam..."-at. Itt-ott belejavítottam. Azt hiszem, egyre jobban tetszik...
Délelőtt telefonos útvonalon haladtunk, ez azt jelenti, hogy a lehető legközelebb a parthoz, hogy a maroktelefonon legyen vonal.
Az új parancsnok vasárnap érkezik, tehát a hétvége Olaszországban lesz! Amint a hajó üres, Mr. Lohmann átveszi, nem személyesen, csak elméletben. Kirakás pénteken és szombaton, két daruval, hajrá, gyerünk, durrbele, azannyát neki...!

December 15. Kedd. 43 nap. úton. Jött egy ötletem, nem tudom, hogy mi valósul meg belőle. Elkezdek valamit írni...
Egész hajnalban írtam, és azt hiszem, hogy ebben a formában nem írom tovább. Mindössze hat flekk...
A tudomány mai állása szerint csütörtökön kezdik a kirakást.

December 16. szerda. 42 nap. úton, Livorno. Jól jött a Szülőföldünk.
Az M3-as fizető autópálya lesz január 1-től. Kilenc forint kilométerenként. Fót előtt kell majd lemennem, ha Veresre megyek, bár onnan legfeljebb egy százas a szadai leágazásig, de hát kocsim se nincsen.
Befagyott a Balaton...
Hajnalban írtam egy húsz soros "X - akták"-at

Rakétázunk

Délben kilőttünk két kötélkilövő rakétát. Ez a szerkezet arra szolgál, hogy ha bármi okból el kell juttatni kötelet a hajótól - távolabb levő másik hajóra, megközelíthetetlen partra -, akkor a rakéta maga után húzva 260 méter vékony zsinórt, a célba juttatja. Ezzel aztán már a vastagabbat (pl. kikötőkötelet) át lehet húzni a másik hajóra.
Tegnap lecseréltem a három lejárt rakétát. Három évig érvényes, utána kidobandó. Nos mi gyakorlat keretén belül csak úgy, kötél nélkül kilőttük. A háromból csak kettő működött! Gondolom Korzikán összecsinálták magukat, hogy most elfoglaljuk a szigetet, és Magyarországhoz csatoljuk...
Maci baromira készül haza, a kirakás gyorsabb lesz, azt hiszem, szombaton délben elmehetünk. Akkor mikor jön az új barba?

December 17. Csütörtök. 41 nap. Livorno. A kirakás nem olyan ütemben halad, hogy attól kellene tartani, hogy hű, de gyorsan készen lesznek.
Délután kimentem, vettem egy kávédarálót és egy habverő gépet a hajónak, a Macinak egy discmant (hordozható digitális lemezjátszó), ugyanis a sajátja a hídon van, és macerás leszerelni, ezért inkább kiadott 210 márkát egy újért.
Megbeszéltük K. Gabival, hogy este hétkor találkozunk a városban, negyed nyolckor visszajöttem a hajóra, aztán itt derült ki, hogy a hajó előreállt vagy 150 métert, ezért nem tudott időben kijönni.
Este a tévében láttam, hogy az USA bombázta Irakot. Semmit nem hallottam előzetes fenyegetésekről, de ez nem az én hibám.
Összedőlt egy négy emeletes lakóház Rómában. Sok a halott...

December 18. Péntek. 40 nap. Livorno. Megvan az utunk, Taranto - Moerdijk - Antwerpen. Így a karácsony menetben lesz, és nagy valószínűséggel a szilveszter is...
Délután fél négykor megérkezett az új parancsnok: Alfred Bücker. "Természetesen", ahogy ez a Paduán szokás, lazán, könnyedre véve a figurát, csomagok nélkül, mert azok Rómában maradtak. Alitáliával jött, Tarantóba küldik utána. Kicsit "gigerli" fazon, illatfelhőt húz maga után, a frizura bedolgozva, és emellett kappanhangú, valamint kicsit selypít. De amúgy nem néz ki rossz tagnak. Ki hitte volna, hogy ő az új parancsnok? Amikor megérkezett, azt hittük, hogy valami lebzselő digó, és csak a hajót akarja megnézni, csak akkor lett gyanús a dolog, amikor A.-nak "málcájt"-ot köszönt.
Este újra felhívtam a családot. Beszéltem Ninóval, Encsivel, és Szabolcs felolvasta az egyik versét, amit karácsonyra írt, és hiányol benne az ünnepekről... Mondtam is neki, hogy egy kis büdös disznó, aki ilyen szépeket tud írni...
Este tízkor befejezték a kirakást, Maci 22:30-kor elhúzott, mi 23:00-kor indultunk. Negyedkor fent voltam a hídon, a barba negyvenkor ott hagyott... Hát nem csinál lelkiismereti problémát a szolgálatból...
Tovább folyik Irak, azaz Bagdad bombázása.

December 19. Szombat. 39 nap. úton. Mint említettem volt, Alfred Bückernek nem okoz lelkiismereti problémát a szolgálat. Ez abból is látszik, hogy háromnegyed hatkor kell keltenem, aztán hat előtt öt perccel, és ha hatkor nincs fent, akkor menjek le, és kopogjak az ajtaján.
Így reggel hatkor lementem, és kopogtam...
Egyébként egy évvel fiatalabb mint én (jó, csak kilenc hónappal), és Buenos Airesben született. Az első amit gondoltam:
- Jé, a papát náci bácsinak hívták...!
De nem lehetett túl nagy halacska, mert visszajöttek Németországba. Cuxhavenben lakik, és már átpasszolta az úti jelentések kidolgozását, a déli pontok összesítését, és a személyzeti jegyzék vezetését, amit eddig a Maci csinált...
Igaza lehet K. Gabinak, hogy dög lusta, és ezt be is tartja. Ám úgy látom, hogy vele is ki lehet jönni. Végül is, ha csinálom a dolgom, akkor mindenki happy, ő is, én is, a tulaj is, és jó gyakorlat a jövőre nézve. A műholdas antennával valamit csinálhatott, mert délutánra eltűnt az összes égi csatorna.
Megcsináltuk K. Gabival a karácsonyi menüt. Szenteste borleves, rántott hal burgonyasaláta, és pozsonyi kifli lesz. Huszonötödikén sült pulyka, vacsora töltött káposzta.

Clintont bíróság elé állítják(?)

Állítólag a Monica Lewinsky ügy miatt. Degenerált társadalom... Az egyik kolléga szerint milyen rendszer az, ahol támogatják a buzikat meg a transzvesztitákat, és üldözik a szegény kurvákat? Ehhez csak annyit lehet hozzátenni, hogy nincs igaza, mert ott a kurvák sokkal előbbre valók, mint az elnök. Egy Lewinsky féle prosti mellé kiáll a fél ország...
És ez a "demokrácia" a követendő példa szerte a világban. Szégyen...

December 20. Vasárnap. 38 nap. úton. Megvan a barba "új" neve is. A srácok Zámbó Jimmynek hívják. Olyan kappanhangú - ezt már mondtam -, és hasonló "művészfrizurát" visel. Ezenkívül fitness minden mennyiségben: energiaitallal, gyógyteával és szőlőcukorral jár a hídra, és ehhez fehér selyemsálat visel, hanyagul körbetekerve a nyakán, és a vége a háta közepét verdesi.
Újra van műholdas tévé. Nem csoda, ha nehezen ébred reggel a barba, ma hajnalban még fél háromkor "pattintgatott", azaz kóborolt a csatornák között... Utána viszont aljasul lekapcsolta, így nem nézhettem a hídon!

MV Niklas

Délután megkaptam a Charter Partyt, azaz a fuvarozási szerződést, ebből világosan kiviláglik, hogy a hajó neve MV Niklas, világos? De mi továbbra is Padua néven hajózunk, mert a hajóbérlőnél (RMS Bremen) ezen a néven futunk.
Lassítottunk délben, így reggel hat után érkezünk. Horgonyon tartunk egy mentőcsónak- és tűzoltógyakorlatot. Utána átvizsgáljuk a hajót, és minden hiányosságot összeírunk, mert azt még az előző tulajdonosnak kell kifizetnie.
Szép, napsütéses idő van, odakint 17 fok, sima a tenger. Korzika körül - arról a vidékről jövünk - bedurrant, és 8-as, 9-es nyugati szél fúj.

Egy átlagos hét - MV Padua (15)

December 3. Csütörtök. 55 nap. Antwerpen, úton. Reggel nyolckor kezdték a kirakást, fél tízkor már elmentek, kirakták a 930 tonna gurigát...! Hát ezért nem érdemes Antwerpenbe jönni. úgy dolgoznak, mint az ördögök!
Utána már csak arra vártunk, hogy a hazautazók elmenjenek - ők dobták el a kötelet a parton -, s mi is indultunk.
A következő hazautazó csapatban én is benne leszek!
A zsilipben a MV Parsival állt mögénk, Wessels hajó. Figyeltem a manőverüket a kézi VHF rádión. Amikor a barbájuk úgy köszönt el, hogy "egeszseg", akkor gyanús lett a dolog, s beszóltam én is. Két magyar volt rajta, a chief és a gépész. Egyiket se ismertem, de akkor is jó magyarokkal találkozni az idegenben... Két ukrán matrózuk van, lengyel a szakács, német a barba. Jó vegyes legénység...
Sietnünk kell, mert szombat déltől valami áramszünet lesz a kikötőben, és szeretné az RMS, ha elmennénk előtte. Majd meglátjuk, most megyünk, mint az olajozott mennykő, 840-es fordulattal pörög a gép, a megszokott 800 helyett...

December 4. Péntek. 54 nap. úton. Hamburg. Jól jöttünk, délután háromra már az Elba világítóhajónál voltunk. Macinak eszébe se jutott, hogy megkérdezze, hogy viszem-e a hajót a folyón? Végül is ismerem a felső szakaszt, a torkolattól. Jó gyakorlás...
Aztán szembe kaptuk az áramlást, és éjfélkor kötöttünk ki.

December 5. Szombat. 53 nap. Hamburg. Irtó hidegben manővereztünk. Két napja esett a hó, tegnap egy kicsit melegebb volt, és éjszaka megfagyott. Minden csúszik, síkos.
Érkezésre bejött Mr. Held és Mr. Lohmann, a tulajdonosok közül kettő. Lohmannal beszéltem. Megkérdeztem, hogy csak német parancsnokokkal hajóznak-e?
- Nem! - mondta. - Nagyon elégedett vagyok a magyarokkal, soha semmi baj nem volt velük, nem ragaszkodom a német parancsnokhoz. Van egy jó barátom, ő kap hajót, a többit meglátjuk.
- És lenne lehetőség visszajönni? Megvan a Master Mariner papírom, Lengyelországban szereztem.
- Azt hiszem, nincs akadálya. Persze még nem ismerem magát - mondta. Felírta a nevem, megmondtam, hogy április közepén akarok behajózni. - Ha erre nem, akkor a testvérhajóra - mondta.
- Hát persze...
Nos, meglátjuk.
Két hét múlva átnevezzük a hajót, Mr. Lohmann gyerekének a nevét kapja, vagy a fiáét, vagy a lányáét, hogy melyiket, azt még nem tudni...
Kiadja a hajót egy évre, Bréma-Barcelona vasrakománnyal, és Sagunto-Bréma vagy Cuxhaven műtrágyával vissza. Ez már nem rossz...
Nagyon tetszett neki a rakodási program, amivel a hajón dolgozom.
A Maci háromkor elküldött aludni, de négykor felkeltem, mert éjfél előtt kialudtam magam, így nem voltam álmos. És reggel fel akarom hívni az asszonykámat.
Tízre be akarják fejezni a berakást...

Apa levele

Megjött apa levele. Azt írja, hogy akinek megmutatta az Ezredvégben megjelent írásomat, mindenkinek tetszett, jót nevettek rajta.
Kérdezi, hogy mi az, hogy Gudrun? Annyit tud róla, hogy német női név. Én meg azt, hogy egy katona...
Délelőtt megjött az élelmiszer és a fedélzeti anyagok, kaptunk egy új hűtőt a konyhára, mert a régit Árpi leolvasztotta, véglegesen...
Jó sűrű nap volt. Szerencsére a délutánt már pihenésre fordíthattam... Nem tudom idejét, mikor aludtam ilyen jót!

Egy "kis" baleset

Egészen tizenegyig jól haladt a munka, de az utolsó uszályból nem tudták kirakni a műtrágyát, így hála Istennek itt maradtunk. Holnap reggel hétkor folytatják.
Ebéd előtt kimentem merülést nézni. Itt az árapály van vagy négy méter. Ráadásul a hajót jól lerakták, ez azt jelenti, hogy amikor legmélyebben vagyunk, akkor a híddal van egy vonalban a rakpart. Kimenni a partra nem a legegyszerűbb. Egy kis létrát támasztottunk a csónakfedélzetről a parthoz. Felmentem, a legfelső fokon álltam, amikor a létra megcsúszott, és bal lábam sípcsontjára zuhantam. Szerencsére meg tudtam fogózkodni a szállítószalag-daru sínjében, így nem estem vissza. A csónakdaru is megfogta a létra alját, "csak" két létrafoknyit csúszott. De ez is elég volt ahhoz, hogy egy tenyérnyi folton lejöjjön a glazúr a sípcsontomról. Ráadásul a derekamba is belenyilallt.
Mutattam a Macinak, hogy ha rosszabbodna, akkor hajóbaleset legyen, mert akkor kapok némi pénzt a biztosítástól.
Délután lefeküdtem aludni egyet, mert éjszaka nem aludtam. A derekam nem fáj - ettől féltem leginkább -, de a lábamra alig tudtam ráállni. Minden lépésnél nyilallt, de pár perc alatt elmúlt. Mozgatni tudom, nincs törés, legfeljebb egy kicsit megzúzódott a csonthártya...
Ez is elég.

December 6. Vasárnap. 52 nap. Hamburg, úton. Fél nyolckor kezdték, és nyolcra kész volt a berakás. Volt egy kis vitánk, mert szerintük még nincs meg a rakomány, de a merülés szerint túlraktak. Jó hideg volt, ideje melegebb éghajlat alá mennünk. Sajnálom, hogy Achimot nem hívhattam fel, jó lett volna találkozni velük - feltéve, hogy eljöttek volna.
Cuxhaventől én vittem ki a hajót.
Elég rossz időnk volt, oldalról kaptuk a hullámokat.

December 7. Hétfő. 51 nap. úton. Reggelre fordultunk, így megszűnt a mozgás, de nem hiszem, hogy sokáig örülhetünk. Rossz időt ad az időjárás-jelentés.
Elkezdett fájni a lábam. Amikor pihen, utána pár percig lüktet, ha felállok, de nem tart sokáig, így bízom benne, hogy nincs gyulladásban. Mindenesetre lekezeltem, leragasztottam. Nincs nyílt seb, csak egy helyen van egy háromszög alakú bemélyedés, ott zúzódhatott a csonthártya. Ha kell, Livornóban kimegyek orvoshoz.
Nagyon nemszeretem munkám van, mert megjöttek a térképekhez a javítások jegyzéke, ez jó sokáig eltart, ráadásul rossz időben nem lehet csinálni rendesen.

December 8. Kedd. 50 nap. úton. Éjjel Dovernél voltam. Nem egyezik a rakomány általunk számított súlya, és a berakó cég által megadott súly. Valaki téved. Mi is lehetünk, mert amilyen hullámos volt az idő, nem lehetett rendesen leolvasni a merülést, és egy centi különbség a merülésben tíz tonna súlyt jelent, összesen harminc tonna a differencia...

Hülye álmom volt...

Este hatkor lefeküdtem, és kilenckor arra ébredtem, hogy hangosan sírok. Hogy miket nem tud az ember álmodni?!
Pátkán voltunk, vendégekkel, de nagymama és Gyigyike is ott volt, a Balázsiak, és még többen. Egy háromkerekű, áruszállításhoz használatos robogóval vittem mindenkit. Este hatkor sürgettem a bandát, hogy indulnunk kell. Valami bődületesen meredek domboldalon kellett leereszkedni, Gyigyi és nagymama voltak az elsők, Bogi, aki három éves volt, Karcsiba kapaszkodott bőgve, Bence és Gabi már nagyok voltak. Beültünk a robogóba, amibe jó esetben ha három személy elfér, és elindultunk.
Közben kiderült, hogy a robogó valami különleges berendezés...
Hegyre fel, völgybe le, úttalan utakon mentünk, és egy romvárosban elakadtunk. Nem találtam a visszautat. Beérkeztünk egy faluba, kiderült, hogy Kaposszecskő (Dombóvárral van majdnem összeépülve). Megálltam, megkérdeztem valakit, hogy merre kell Pestre menni. Nem tudta, de mondta, hogy menjek el hozzá, majd megnézi az autós térképét. Egy kertes házba mentünk, a trágyadomb alól kivette az atlaszt, sötétkék volt, kihajtott egy lapot, kiteregette, hogy az Kaposszecskő térképe, de azon egy hatalmas kör alakú építmény volt, és mind a négy sarkában különleges épületek, mintha Makovecz tervezte volna, nádtetős, és egy templomot vettek körül.
A pasas sajnálkozott, hogy nincs rajta feltüntetve, hogy merre kell Pestre menni. A fia azt mondta, hogy tud segíteni, menjek vele. A kertek végébe mentünk, és mindenféle törmelék és rom között egy régi vasúti peron alá kerültünk. Egy romos lépcsőn akart felküldeni. Amikor félig felértem, akkor körülnéztem, láttam, hogy a síneket régen nem használhatták, visszanéztem, akkor a srác már néger volt, ezért visszamentem a lépcsőn, és elfutottam.
Megtaláltam a robogót, és már sötétben elindultunk. Hideg volt, siettem, és közben szidtam mindenkit, hogy "Ugye megmondtam, hogy korábban induljunk!". Beértem egy másik városba, ami kísértetiesen hasonlított Caudebec en Caux-ra, ahova Saint Wandrille-ból bementem.
Egy kb. húsz méter széles folyó szelte át a várost. Valaki azt mondta, hogy az egyik irányban Veszprém van, a másik Békéscsabára vezet. Akkor azt mondják meg, hogyan jutok Nagyszékelybe, vagy Székesfehérvárra, kérdeztem. Egyikről se hallottak. Közben barangoltam keresztül kasul, és teljesen eltévedtem. Egy modern vasútállomásra kerültem, minden kék volt, és nagy tömegnyomor, kérdeztem az embereket, hogy hol vagyok, de senki se válaszolt.
Milyen városban vagyok, kérdezgettem, de csak a vállukat vonogatták. Hol a robogóm? Mindenki elment mellettem, és egyszer csak kiürült a peron.
Akkor elbőgtem magam, hogy:
- Mondja meg már valaki, hogy hol vagyok...?
Azt hogy "hol vagyok" már hangosan bőgtem, de olyan artikulálatlan, mély, rekedt hangon, hogy arra felébredtem... A szám ki volt száradva - rettentő száraz meleg a levegő, amit a kabinba befúj a ventillátor. Ocsmányul éreztem magam, de megnyugodtam, hogy csak álom volt az egész.
Utána elmentem vacsorázni, és éjfélig beszélgettem I. Csabával.

December 9. szerda. 49 nap. úton. Eddig nem nagyon panaszkodhatom az időre, bár csak pár órás nyugalmi időszakaink voltak.

K. Gabi

Vele már hajóztam a MV Dinán. úgy látszik a jókedvét megőrizte, és a beszélőkéje se dugult be. Jól kijövünk egymással, mint ahogyan a szakácsokkal általában.
Két nap alatt megszerette a hajót, mert nyugi van. Az előző hajóján két szarkeverő is volt, túl sok egy hétfőnyi legénységű hajón...
Most kezdem olvasni a könyveit. Teljesen más típusúakat hozott le, mint Jenő. Ő Wudhouse kötetekkel van tele. Eddig elolvastam a "Folytassa Jeeves" címűt, most olvasom a Forduljon Psmith-hezt. Jó értelemben vett angol humor...
Az újságjait negyed perc alatt végignéztem: Pszt, Kacsa, Zsaru, Hócipő...
Odaadtam a Bonzsúr...-t, kapásból felismerte azt a két tengerészt, akikről Meggyesit mintáztam, a főhőst.
Az előző hajója a MV Pandora volt, így ismeri az új parancsnokot, aki valószínűleg a Macit váltja. Nincs túlzottan feldobva tőle, mert neki kissé nehéz pasas lesz. Fel kell vinni a hídra a reggelit, sokat cseszegeti a szakácsokat, de azért nem rossz, így mondta. Dög lusta, ami számomra jó lehet, mert hagyja az embert, hogy csinálja a munkáját.

December 10. Csütörtök. 48 nap. úton. Bent járunk a Vizcayán...
A lábam kicsit javult. Már kevéssé lüktet, ha pihenés után ráállok.
Most megint "alkotói szünet" van, egyelőre nem folytatom a Jin és Jang-ot, és egyáltalán nem írok semmit, a Naplón kívül.

Ki hogyan olvas? - Padua (14)

November 24. Kedd. úton. Kiértünk az Atlantira... Szombaton lehetünk a Szajna torkolatánál, hétfőn kezdik a kirakást. Az idő úgy, ahogy tűrhető.
A szakács azzal fogadott délben, hogy Maci is megy haza Hamburgból, mert capt. Lohmann, aki megvette a hajót lejön parancsnoknak egy útra. A hídon megkérdeztem, hogy mi igaz belőle. Nagyot nézett. Végül is a hír igaz, mondta, mert a hajót megvette. Az egy út is igaz, csak nem jön, hanem volt (még májusban megnézte a hajót). Így Maci marad Livornóig, onnan akar hazamenni. Sajnálni fogom, mert jól kijöttem vele.

November 26. Csütörtök. 62 nap. úton. Nincs rossz idő, de azért annyira dülöngélünk, hogy nincs kedvem elővenni a komputert. Ilyenkor olvasok a szolgálatban. O. Jenő látta el a hajót legutóbb olvasnivalóval...
Jenő kicsit furcsa ember. Benne van a Magyar Könyvklubban, úgy húsz százalékkal olcsóbban veszi a könyveket. Ez mindenképpen dicséretes. A hajóra legalább 6-8000 forint értékű új könyvvel jött le. Három Wilbur Smith, négy Lőrincz L. László könyvet hozott le, és négy UFO-król szólót. Most olvasom a harmadik Wilbur Smith könyvet. Közismerten az egyik leghíresebb bestseller író. Egy könyv tizenkét óra, ezen Jenő ki van akadva, hogyan lehet, egy hétszáz oldalas könyvet egy nap alatt kiolvasni...? kérdezi. Hát úgy, hogy nem erőlteti meg az agyat, ez nyilvánvaló. Nem kell gondolkozni se közben, se utána. Szó se róla, elvan az ember, amíg olvassa, de hogy pénzt kiadni ezekért...? Jenőnek megvan mind a huszonhét, magyarul megjelent könyve...
Ami fájdalmas, hogy Danielle Smith könyvét is lehozta, aminek a legnagyobb érdeme, hogy Wilbur Smith felesége, és ez nagy betűkkel rajta is van a címlapon. Egyébként unalmas könyv... A legizgalmasabb a fülszöveg. A saját nevével még nyugaton se igen lehetne eladni...
Na, mindegy.
De Jenőnek legalább megvan a Klapka Katonái című könyv, és felírta apa nevét, és a legutóbbi könyveit, mert meg akarja venni. Ugyanis szereti a történelmi regényeket. Amikor elsoroltam, hogy mi mindent írt az apám, a következőket mondta:
- Akkor ma apád és Nemskürthy a két legnagyobb történelmi regényíró (aranyos!)...
Mert Jenő legalább ismeri Nemeskürthy nevét, és amikor hajón van, akkor olvas is.
Igaz, a Maci is. A parancsnok egyik nap elmondta, hogy az első könyvet hajón olvasta életében!!! Addig csak képregények jelentették az irodalmat a számára! Most, hogy van műholdas antenna, csak a tévét bámulja egész nap. Ilyenkor, amikor mozgunk, és nem lehet tévét nézni, ő is ráfanyalodik az írott szóra. Itt van a hídon a könyv, amit olvas: James A. Michener: Alaska. Ezerháromszáz oldalas könyv, már a kilencszázadik oldalnál tart, de ezt négy hónap alatt hozta össze...
Persze nem jobb a helyzet a magyaroknál se. H. Pista azt mondta, hogy nem tud egy könyvet elolvasni hat hónap alatt... Van aki csak videót néz, időnként egy-egy bestsellert kézbe vesz... M. kezében nem láttam könyvet... Bár a helyzet a fizikai beosztásokban kissé más... Más ember, ha fizikailag fáradt, nem biztos, hogy ugyanarra vágyik, mint én...
Sz. A., az új fedélzetmester azt mondja, hogy ezek a könyvek idegesítik, akárcsak az akciófilmek, a valódi irodalmat keresi, bevallása szerint. Mondtam, hogy olvassa el a Bonzsúr...-t. Kíváncsi vagyok, mikor kéri el, mert megígérte. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az az igazi irodalom...
Várom, hogy megérkezzünk, és beszéljek az asszonnyal. Kíváncsi vagyok az otthoni hírekre, főleg arra, hogy a Rouenből elküldött leveleimre van-e válasz?

November 28. Szombat. úton, Saint Wandrille. Jöttünk, láttunk, megérkeztünk...
Most már leírhatom: szerencsések voltunk az úttal: végig jó időben jöttünk! Este fél tízre kikötöttünk. A Szajna utolsó nagy kanyarjában van a rakpart, csak egy vasáruraktár van a parton, semmi más. Mintegy három kilométerre van egy kis városka, holnap kimegyek.

November 29. Vasárnap. Saint Wandrille. Hideg volt éjszaka, először kellett befűteni. Ez egyszerűen rettenetes, mert a befúvó levegőjét fűti a kazán, és borzalmasan száraz.
Nagyon szép helyen állunk.
A Szajna itt keskeny mederbe kényszerül, előttünk egy szép híd, balról dombok, jobbról síkság, és a kanyarban egy festői kisváros. A víz felett köd gomolyog.
Vasárnapot tartunk. Elengedjük a rakományt, és kész... Mára nincs több munka.
Délután kimentem. Saint Wandrille egy kis falu, be se mentem, a műút Caudebec en Cauxba vezetett. Nincs messze, két és fél kilométer. Kijött a három matróz is, találkoztam velük, de ők sokkal gyorsabbak mint én, így lemaradtam. Vettem képeslapokat, végigvideóztam a kisvárost. Szép, XV-XVI. századi, gótikus temploma van.
Beszéltem apával. Küldött levelet, azt mondta, hogy a Casanova talán márciusban megjelenik.
A "Na, gyere ide, édes fiam...!" nagyon tetszik, magasan az eddigi legjobb írásom! Azt mondja, el kéne juttatni a Móra Könyvkiadóhoz.
A telefon után beültem egy bárba, megittam egy Pastist (Bákhót mondaná, hogy patisszont). Utána besétáltam, megnéztem a videót (jól sikerült!), és megírtam a Naplót.
Lekopogom, nincs semmi baj a video elemével!

November 30. Hétfő. Saint Wandrille. Szerencsés vagyok. Tegnap gyönyörű idő volt, ma reggel esőre ébredtünk, igaz, később kiderült.
Egész nap fájt a lábam a tegnapi séta miatt. Kétszer is kellett shiftelni a hajót, ráadásul tízig dolgoztak, fárasztó nap volt.
Ma derült ki, hogy a srácok maguk között Verne Gyulának hívnak...! Soha rosszabbat!
Délelőtt bevásároltunk egy kicsit, mert majdnem olyan üres a kambúza, mint a Humberon a lattakiai érkezéskor. Csuda finom sajtokat és szalámikat vett a parancsnok. Ezért jó, ha valaki szereti a hasát, márpedig a Maci nagyon...!

December 1. Kedd. 57 nap. Saint Wandrille, úton. Jó hideg van, a fene egye meg. Reggel fél hétkor két fok volt. A híd fűtése nem az igazi, mert csak tizenhét fokra lehet feltornázni a hőmérsékeletet, egy fűtőtest van, és egy meleg levegőt lehelő ventillátor. Jól fel kell öltözni... Délre kirakták a gurigáinkat, és eljöttünk. A szakács megnyugodott, lesz váltója.
Kaptam egy festékkazettát a nyomtatómhoz. A barba vette, hajópénzen, mert ha dolgozom a nyomtatóval a hajónak, akkor minden másodikat megveszik, ami így igazságos és logikus. Még kérni se kellett! Egy picikét meghökkent, amikor kiderült, hogy 230 frank az ára (80 márka, sajnos otthon is ennyi...! Ha a marhája fejjel együtt veszi a tintakazettát...)

December 2. szerda. 56 nap. úton, Antwerpen. Délben amikor felmentem a hídra, csalódott lettem, mert a Maci elküldte a Jumbóba (vámmentes üzlet) a hajó rendelését, csak engem nem kérdezett meg, pedig egy-két dolgot vettem volna. Főleg meleg holmit, mert abból nagyon csehül állok.
Maci azt mondja, hogy az RMS kibérelte a hajót egy évre, és beállítják Bréma és Sagunto között vasgurigákat hordani. Hát nem irigylem őket, bár legalább kilenc-tíz napos utak lesznek, ami nem rossz. De bakot ugranak majd a rossz időben...
Este érkeztünk, fél nyolckor kötöttünk ki. Nyolckor megérkeztek a váltók. Az első, ami érdekelt természetesen a postám volt. H. J. hozta. Encsike elküldte a CÉH teljes számát, és levelet is írt, amit már előre jelzett, amikor beszéltünk. Az Ezredvég októberi száma nem volt benne... Lehet, hogy nem is vették meg? Lehet, hogy nem is jelentem meg benne...?
Apa a levelében sok mindenről beszámolt, de persze elsőként az írásomat vette sorra. Nagyra értékeli a "Na, gyere ide, édes fiam...!"-at. Szépnek tartja. A humor mellett sugárzik belőle az emberség. Azt írja, hogy ennek a kötetnek van előzménye a magyar irodalomban (Karinthy).
Az igazsághoz tartozik, hogy amikor írtam, sokszor eszembe jutott ám a Tanár úr kérem. Én nem hasonlítom hozzá a kéziratot, de volt olyan szándékom, hogy ez a könyv valami hasonló képet adjon a mai fiatalokról. A korosztály nagyjából ugyanaz. Mennyivel másak a maiak!
Úgy gondolom, hogy a kötetből kiviláglik, hogy csak a kor más, a stílusban van különbség, de ugyan olyanok a fiatalok (a belső értékrendet tekintve). Azt akartam, hogy egy kicsit korrajz is legyen... A gimnazisták szemével nézve...
Amikor Encsinek betettem a borítékba a két utolsó fejezetet, még akkor is jókat vigyorogtam magamban.

Jin és Jang Tunéziában - MV Padua (13)

November 13. Péntek. úton. Nem jött be éjfélkor a Szülőföldünk. Azt hiszem, kikerültünk a Dél-Amerikának sugárzott adás vételi sávjából...

Jin és Jang

Éjjel elkezdtem írni. Az eleje és a vége kész... A címe Jin és Jang lesz, és természetesen egy tengerészről szól, mi másról is...? Azt mindenki tudja, hogy a két szó mit jelent? A Jin a nő: a fekete, és Jang a férfi: fehér, és a két egymásba fonódó csepp egy kört alkot, benne csak hullámvonal választja el őket. A férfi és a nő, és az élet ellentétpárjait jelképező, ellentétes ám egységbe fonódó tulajdonságoknak ősi kínai szimbóluma.
Eszembe jutott a MV Budapest egyik tisztjének az esete, 1977-ben hajóztunk együtt, Istenem, de régen volt! Talán az első olyan kötet lesz, aminek úgy ülök neki, hogy nagyjából tudom a teljes történetet, az egyes részek sorrendiségét, az események miértjét, a mozgatórugókat... Nagyon élvezem, kilenc flekket megírtam a mai nap. A történetnek az a kerete, hogy Kollányi Géza nagyon boldog. úgy érzi, hogy ezt feltétlenül meg kell írnia egy könyvben, s kiderül, hogy a bevezető sorokon kívül semmit se tud a papírra vetni. Így indul a cselekmény, s Kollányi úr behajózik. Aztán hat hónap után, amikor hazajön, őrjöngve és kétségbeesetten, akkor nekiül, és kirázza a kisujjából a történetet...

November 14. Szombat. 74 nap. úton. Hajnalban is, és délután is írtam, Huszonkét flekk van már a gépben. Este megérkeztünk Bizerte elé. Még nem voltam ebben a tunéziai kikötőben. Kíváncsi vagyok, most is olyan szigorú lesz-e a vám, mint régebben. Abban bízunk, hogy a korábbi rosszindulat a hatóságok részéről a kommunista országnak szólt, és mára már nem szúrnak ki velünk, magyarokkal. Egyébként is, ciprusi lobogó alatt hajózunk...

November 15. Vasárnap. Horgonyon, Bizerte. Rosszul jön a Szülőföldünk, valami mérgező gázkitörés van Zalában. Nem igen értettem, hogy mi történt.
Reggel hatkor kikötöttünk, a Maci elküldött aludni, így hozzám nem jött be a "black gang", a vámosok kutakodó csapata. Hétfőn lehetünk készen.
Nem teljesen értem, hogyan is működik az írás... Sokat nyűglődök, mert amikor van egy kis szabad időm, és nem ülök a szövegszerkesztő elé, akkor kissé furdal a lelkiismeret... De mit tegyek, ha nincs miről írni?
Most meg két nap alatt 36 flekket megírtam. Harminckettő oldalt a Jin és Jangból, s a délutáni kávé alatt bekattant egy ötlet, és muszáj volt egy két és fél oldalas groteszket írnom, Alternatív állatkert címmel...

November 16. Hétfő. Bizerte. Hála Istennek, éjszaka nem dolgoztak, így fél tízkor már aludtam. A mai változat a következő útra:
Bizerte, innen egy szajnai kikötő, nem messze Rouentől. Hídégen hengerélt acélt vinnénk.
Délután négyre befejezték a kirakást, s megjött a harmadik változat, igaz, nincs sok változás az előző variációhoz képest:
Bizerte - Saint Wandrille (a szajnai kikötőbe 2100 tonnát) - Antwerpenbe 900 tonnát viszünk. Három napra vállalták. Nyolc óra alatt berakják egy normális kikötőben... A kirakásra összesen tíz óra van a fuvarlevélen megadva.

A Jin és Jangról...

Este írtam pár oldalt a Jin és Jangból. Egyelőre úgy tűnik, hogy jó (vázlat lesz belőle?). Vannak (elnagyolt?) részek, amiket később kibővíthetek. Azt hiszem, ilyen stílusban még nem írtam. Most úgy látom, ha így folytatom, akkor mintegy hatvan, hetven oldal lenne, de pergő a cselekmény, igen kevés leíró résszel.
Olyan, mintha valaki elmesélné a történetet, vannak részletes részek, ahol szükséges, és vannak olyan események, amit pár mondatban elmondok. Ezek többnyire azt a célt szolgálják, hogy a cselekmény szálait összetartsák, megmagyarázzanak bizonyos dolgokat. Mindenesetre élvezem.
Azonban van egy másik gondom is. Lehet-e olyan történetet megírni, amelyiknek nincs pozitív hőse. Itt ugyanis mindenki hülye... (Mint a valóságban, mert megtörtént eset a sztori alapja...) Kollányi Géza, a tengerész géptiszt egy idióta (bár jóindulatú). Szekeres Éva, a felesége, egy hülye kis kurva. Kovács doktor egy szemét... Ez az első könyvem, aminek nem szeretem a szereplőit!

November 17. Kedd. Bizerte. Itt, a hajó mellett van az üzem, megnéztem, hogyan készítik a rakományunkat, holnap videóra akarom venni az egész műveletet. Ide hozzák a melegen hengerelt acélt Tarantóból, és itt nyújtják, és horganyozzák. Azaz az olcsó árut itt tupírozzák fel, és megy Észak-Európába a drága készáru.

November 18. szerda. Bizerte. Egy kicsit megijedtem, mert feltöltöttem a videkamera új akkuját, és amikor ki akartam próbálni, nem volt benne feszültség... újra próbáltam, mintegy négy percnyi felvételt tudtam készíteni. Jól nézek ki, ha elromlott...
Egy napot csúszunk, mert nincs kész az antwerpeni rakomány. Most készítik, és lassan megy.

November 19. Csütörtök. Bizerte. Ha nem is megy gyorsan a berakás, de azért lassan haladnak. Na, persze nem úgy, mint civilizált helyeken.
Bárkit kérdezek a rakományról, széttárja a karját, és azt mondja: "domain", azaz holnap majd mindent megtudunk. Több holnap is eltelt azóta. Ma délelőtt szélesen vigyorogva jöttek, hogy a francia rakományt berakták, csak az antwerpeni van hátra.
A hír természetesen igaz, de nem teljesen ebben a formában. Ugyanis még hátra van a franciák részére is jó pár darab, mert sikerült úgy összekeverni, ahogyan azt csak egy (vagy még inkább sok) arab tudja! Egy sor antwerpeni, két sor francia, aztán három sor vegyesen. Csak néztek mint a hülye... Én meg szentségeltem. Pedig a parton van egy rakományszámláló, aki ellenőrzi sorszám szerint a tekercseket, de az is kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy darab belga tekercs nincs a hajón, hát ő már csak tudja... Csak tudnám, hogy mit tud!
Így a mai nap legnagyobb része azzal ment el, hogy taszigálták a rakományt, innen oda, onnan amoda, amonnan meg ide. Azért holnap elmehetünk...

November 20. Péntek. Bizerte, úton. Esős nap volt, majdnem itt ragadtunk, az utolsó négy tekercset esőben rakták be. Ha nagy nehezen is, de elmentünk. Szerencsénk van. Félhátulról jön a szél és a hullámzás. A Földközi keleti felén dühöng a 8-9-es vihar.

November 21. Szombat. úton. Nem lehet igazán panaszkodni az időre, mert továbbra is keleti szél van, nem túlzottan hullámos a tenger, de vasrakománnyal a legkisebbet is megérezzük. Kemény a mozgás, lökdös a hajó, nehéz a lépés, ráadásul mostanában a derekamban valami fájdalmat érzek ilyenkor...
Annál inkább lehet panaszkodni a tunisziak munkájára. Trehányul kötözték meg a rakományt, illetve az lehet a baj, hogy ócska minőségű pántot használtak, ami az első billegéskor meglazult. Sok tekercset újra kellett kötözni, reméljük, nem lesz baj, amíg Franciaországba érünk, illetve Antwerpenbe.

November 22. Vasárnap. úton. Hajnalra kicsit javult az idő, a szél forgolódik, hol jobbról, hol balról jön. Azért annyira nincs jó idő, hogy hosszabban üljek a szövegszerkesztő előtt, és folytassam a Jin és Jangot.

Ködhajózás... - Padua (12)

November 8. Vasárnap. úton. A jó nyavalya essen bele, aki az ilyen időjárást kitalálta. Tegnap délelőtt berobbant az Angol-csatorna, és azóta "robbangat". Nyolcas időnk van, mert mint említettem, ez egy menő szám mostanában.

November 9. Hétfő. úton. Megváltozott az idő! Hála istennek, az eddigi szarhoz betársult az eső, és a köd is. Éjjel egy méterre nem láttam, olyan tejfehér volt minden. Persze a szél alább hagyott. Akkor örültem. Aztán jött az eső, és a szél feltámadt, nehogy a hullámok lecsillapodjanak... Ha még nem említettem volna, van egy teli hócipőm...
Éjfélkor, szolgálatba jövet akkorát pereceltem, mint egy ólajtó. Kicsúszott alólam a lábam, és vízszintesen zuhantam a fedélzetre. Beütöttem a könyököm, és a hátam. Remélem, semmi komolyabb következménye nem lesz, mert minden mozog, forog, és nem fáj (nagyon).
Délre elmúlt a szél, és az időjárásjelentés is csupa kettes-hármas időt ad. Csak az öt-hat méter magas döghullámok vannak meg továbbra is, és amíg azokra felmászunk, s a túloldalon lecsúszunk, olyan érzése van a tengerésznek, hogy semmi se változott, mert a hajó továbbra is dülöngél, lityeg, rollázik, aztán ha kicsit félpofáról jön a dögje, akkor belevágja az orrát a hullámokba, ilyenkor egy pillanatra lecövekel a hajó, persze a lendülettől minden haladna tovább: a híd, a tányérok, és a székek, de nem tudnak, mert a hülye hullám visszatartja testet, s ami tárgy csak teheti felugrik, pattog, szánkázik, és a hajón csörög, rözög, döcög, römög mindön... De leginkább a nyugalomra vágyó agyunk... Még jó, hogy van egy nagyszerű találmány: egy gumiháló, ezzel takarjuk le az asztalt a szalonban, és így amit ráhelyezünk, az nem csúszkál. Csak ami benne van. Ilyenkor lehet megtudni, hogy a leves mily fürge tud lenni, és a krumplikrokett öt méteren hármat rá tud verni a vadasmarhára... A tengerész meg kapkod, hol a kanala után, hol a villáért, hol a sárgarépáért, csak az marha forró. Azzal az a leghelyesebb eljárás, ha hagyjuk átugrani a szemközt ülő poharába, mert akkor lehűl, és a pohárból már sokkal nehezebb kiugrania.
Na, azért nem kell elkeseredni, mert amint látható, már a komputert is elő mertem venni, és bepótoltam az elmúlt két napi kihagyást.

November 10. Kedd. úton. Éjfélkor kellemesen csalódtam, mert a forduló után nem nagyon billegtünk, mozogtunk. Bekapcsoltam a rádiót, most nem felejtettem el, s

Hallgattam a Szülőföldünket

Az Agrobank vezetőjét Göncz Árpád kegyelemben részesítette.
Öt éve szűnt meg a SZER. Az egyedüli rádió, amelyik azért dolgozott, hogy megszűnhessen. Jól dolgozott.
Irodalmi blokk volt a hírek után.
A színészmúzeumban Szörényi Évára emlékeztek. "Itt születtem én, ezen a tájon..." szavalta - sok más szép vers között -, s elszorult a torkom. Elképzeltem azokat a magyarokat, akik valahol messze, a világ másik felén ülnek a rádió mellett, s szerencsésnek érzem magam, hogy nem vagyok gazdag "amerikás magyar".

Délre teljesen elcsendesedett a tenger. Most mocskosszürke vízsivatagban hajózunk. A piszkosszürke égbolt összeolvad a közeli horizonttal, a láthatóság nem a legjobb, alig pár mérföld. Hol tejfehér köd vesz körül, hol hirtelen felszakad körülöttünk, s csak a lassan hullámzó, méltóságteljes, alig fodrozódó hullámokat látjuk. Mintha szél által lekoptatott homokdűnék lennének. Csak ebben a sivatagban a szél munkája szemmel látható. A lapos vízdombok lassan közelednek. A hajó nem billeg, hanem felemelkedik a lüktető hullámhegyre, majd óvatosan lesiklik az oldalán.
A szürkeséget időnként csillogás töri meg. A nap erőlködik, hogy átsüssön a vastag párarétegen, de sikertelen a próbálkozása. Egy tenyérnyi helyen azért eléri a vízfelszínt, és felragyog a szürke, érdekes, hogy ez a semleges szín is milyen szép tud lenni. Nemsokára vékony, füstszerű csík jelenik meg a jobb oldalunkon, s észre se vesszük, máris újra nedves, nyúlós köd veszi körül a hajót. Most nincs tenger, nincs égbolt, lebegünk az Atlanti-óceánban, valahol a két közeg, a víz és a nedves levegő határán. Nem tudjuk szabad szemmel megállapítani, hogy merre van előre, hátra, jobbra vagy balra, csak annyit lehet érezni, merre van a fent: ott, ahol a tejszerű, híg masszán kis fényes folt látszik. Ott erőlködik a nap, hasztalan. Még át se tudja szúrni a hajónkat beborító búrát.
Ebben a semmiben úgy érzem, mintha teljesen egyedül lennénk. Életnek nyoma sincs. Nem látni sirályokat, nem ugrálnak delfinek, nem habzik a víz az apró halak körül, ahogyan a ragadozó elől menekülnek. Hiába van a radaron hat mérföldre egy kis sárga pont, jelezve hogy egy kolléga halad nem messze tőlünk, Olyan, mintha ott se lenne. A köd, a szürke vízpára elszakít a környezettől, és magára hagyja a tengerészt. Nem csoda, hogy hajdanán rettegtek ködben hajózni. Bármelyik pillanatban előbukkanhat a semmiből a valami, csakhogy amikor meglátták, akkor már a halálos veszélyt jelentette az alig száz méterre levő másik hajó...
Ma már ködjelzést se adunk. A radaron mindent látni, a kijelölt hajózási út biztosítja, hogy nem cirkálnak össze-vissza a hajók, csak a halászokra kell ügyelni. Nekik meg állítólag fejlett életösztönük van, s elkotródnak az útból, pontosan tudják, hogy nem ajánlott helyen halásznak...
Vacsorára nagyon finom spagettit készített Jenő. Sissi módra zagyikolta össze (a vendéglőjük specialitása). Tejszínes, gombás, sonkás, erősen fokhagymás mártást - sajnos a libamáj átalakult csirkemájjá útközben... - tett a tésztára.

November 11. szerda. úton. Még nem szakadtak át a gátak a Tiszán. A Bodrog nem tud apadni, a tiszai magas vízszint miatt.
Úgy néz ki, hogy befejeztem a Gudrunt. Százhatvan oldal lett. Azt hiszem, a vége most jól sikerült, mert azzal szokott a legtöbb baj lenni.
Egész nap szép időnk volt. Olyan, amilyenre minden tengerész vágyik. Napsütéses, kellemes hőmérséklet (25 fok), és síma víz. Lehet, hogy Bizetrébe (Tunézia) megyünk.

November 12. Csütörtök. úton. Nagyon jól jön a Szülőföldünk. Legalább van valami kapocs az otthonnal. A műsor nagy része az árvízhelyzettel foglalkozott.
Éjjel elértük Gibraltárt. Itt a hajóknak be kell jelentkezniük, bemondani, hogy honnan-hova mennek, mi a poziciójuk (radaron beazonosítják őket, s szemmel tartják, amíg áthaladnak a szoroson), van-e veszélyes rakományuk. Bemondtam a hívójelünket - P3SL4 - és nevünkön köszöntöttek, benne vagyunk a komputerben. Ez a hajózás biztonságát szolgálja. Bejelntkezett egy bulk carrier. Perth-ből - Ausztrália - indultak és Port Arturba, Kanadába visznek műtrágyát. Azt hiszem ez a Guiness útvonal, a két kikötő közötti legnagyobb távolság tekintetében.
Megjött, hogy valóban Bizerte a kirakó kikötő. Érkezéskor kikötünk, és 48 óra alatt vállalták a kirakást. Ha nyolc órás műszakot jelent, akkor az hat nap lenne, de ilyet nem adnak meg, két nap múlva elmehetünk.! Ez azt jelenti, hogy 17-18-án már beszélhetek Encsikével telefonon...

Vége a magyar tengerhajózásnak...?

Olvasom a Népszabadság október 13-i számában, hogy a MAHART eladja a tengeri hajóparkot. Ez egy igen népes flotta! A legnagyobb hajó az eladásra szántak közül a MV Vörösmarty. A legkisebb az MV Vörösmarty. A második a sorban az MV Vörösmarty, és utoljára az MV Vörösmartyt adják el. Magyarán, már csak ez a szerencsétlen ócskavashalmaz hajózik magyar lobogó alatt.
Szomorú...
Szétverik, elherdálják az értékeket. Illetve dehogyis herdálják el! Hiszen pontosan az a cél, hogy maguknak mentsék meg! Azt hallottam, hogy a Bodrog, amit harmincezer dollárért adtak el, az egy mahartos csúcsvezető tulajdonába került - persze a külföldön alapított cége vette meg. Nem kell találgatni, görög a cég, és görögök a partnerek. Állítólag azok alapították, akik éveken keresztül abból éltek, hogy hamis javítási számlákkal fejték a Mahartot.

Én is kimentem a hét végén...

A hét vége erődemonstrációról szólt. Én is kimentem.
Szombaton.
Tudom, ez sokaknak a szemét csípi, de nekem a szívem oda húz... és ehhez valójában senkinek semmi köze. De egyszer erről is kell beszélni. A hangulat kiváló volt. Voltak zászlók, transzparensek! és mi fél szavakból is megértjük egymást! Egy szemvillanás, egy kézmozdulat... mi itthon vagyunk! Akárki, akármit mond, ez a mi otthonunk, és ebbe nincs beleszólása senkinek.
Az igazsághoz tartozik, hogy nagyon régen voltam ehhez hasonló rendezvényen, de most kedvet kaptam, alig várom a következőt! Hogyan is mondja a latin közmondás?
Similis simile gaudet. A hasonló a hasonlónak örül! Nagy igazság!
Örülök, hogy kimentem, örülök, hogy ott voltam, a baj csak az, hogy nem jött ki minden velem egyformán gondolkodó. És kevés volt a biztatás. De most bízunk a jövőben. Leszünk mi még hangosak is, elnyomjuk az ellenfél hangját, mert nekünk ellenfelek, nem ellenségek, akik a másik oldalon állnak. Ezt azért sokan megtanulhatnák.  Azért, mert a szíve máshova húz...
Szóval jó volt, szép volt, örömteli volt. És az angyalföldi fiúk legyőzték három nullra a ceglédieket! Hát még az is lehet, hogy jövőre sokkal szebb lesz a Vasas stadionba kimenni!

Radarszerviz Casablancán - MV Padua (11)

Október 29. Csütörtök. 90 nap. Casablanca. Tegnap ezer tonnát raktak ki. Reggel az ügynök azt mondta, hogy estére száz százalék, hogy kész leszünk. Így aztán maradtunk, mert csak 700-at sikerült ma teljesíteniük.
Este megírtam a novellát, amire már napok óta készültem, A semmi közepén címmel. Mindössze 5 flekk. Azt hiszem, hogy jó, sőt... Persze egészen más lett, mint amilyennek elterveztem, de így van jól.
Ma a következő utunk lesz: Gijón (észak Spanyolország) - Salerno (Nápoly mellett).

Október 30. Péntek. 89 nap. Casablanca. Éjszaka, M. Jani kibányászott a raktárból három potyautast. Egyszerűen érthetetlen, hogyan képzelik ezek, hogy el tudnak bújni egy ilyen kis hajón, ahol minden kulcsra van zárva, csak a raktárba lehet lemenni, ott pedig három helyre bújhatnak, és mindig ott is találják meg őket. A múltkor (júniusban) is onnan szedték ki az önjelölt, ingyen turistákat...
Bolondok ezek...
Este nyolcra kirakták a 2300 tonna lópúdert.
Egész nap szép, ködös idő volt. Kilenckor jött a pilot. A folyami radar is bedöglött. Szépen összemaszatolta a képernyőt, és kiírta: SHF failure. Aki tudja, hogy mit jelent, az okosabb mint mi, mert nyomát se találtuk se a használati utasításban, se a szervízkönyvben. Ennek egyenes következménye, hogy nem indultunk el sehova se. Éjjel kijött a radarszervíz.

Október 31. Szombat. 88 nap. Casablanca, úton. Két órára megcsinálták a tengeri radart, a Maci összeszörnyülködte magát, hogy 600 márkát kellett fizetnie, az ékszíj volt elszakadva, ami a motorról átviszi a hajtást a forgó antennára. Így már volt radarunk, csak pilot nem. Hála Istennek, csak reggel hétkor jött.
Így elindultunk, sehova se.
Ugyanis megint a szokott tészta: induljanak el Finisterre felé (az Ibériai-félsziget északnyugati csücske), hétfőn (délután lehetünk ott) talán tudunk rakományt szerezni. Majd akkor telexezek az asszonynak, mert most csak annyit tudnék, hogy: Valahova megyünk, amikor ott leszünk, akkor felhívlak onnan...
Franc a szakácsba, olyan lekváros buktát csinált, hogy ha arabul nem is, de 1000-1 nyelven beszélt! Sajnos ő is jól főz, nemcsak az előző. Otthon is dolgozik, a vár egyik éttermében, kivett hat hónap szabit, és eljött egy behajózásra.
Jenő szeret olvasni. Megvan az összes Wilbur Smith könyve, és apától a Klapka katonái is...! Tetszett neki az Ezredvégben megjelent írásom, csakúgy mint H. P.-nek. Pista megkérdezte, hogy ez milyen könyv (?), mármint az Ezredvég. Életében nem hallott még irodalmi folyóiratról.

NOVEMBER

November 1. Vasárnap. úton sehova... Egyelőre tart a jó idő, csak a levegő hűl erősen... 
Soha ilyen jól nem jött a portugál tévé, mint ma. Végignéztem az utolsó Forma-1-es futamot. Hál' Istennek, M. Schumacher (a kis pökhendi, beképzelt, agresszív német) a 31. körben kiállt, mert defektet kapott. Így a kedvencem, M. Hakkinen nyerte az idei VB-t.

November 2. Hétfő. úton. Éjszaka hallgattam a Szülőföldünket.
Tolnai Klári emlékműsor volt, ezek szerint meghalt... Nyolcvanöt éves volt. Szegény. Szerettem, nagy színésznőnek tartom, ő is kiváló - kivétel és egyben - példa arra, amit apa szokott mondani, hogy nem az iskola teszi a mestert, jelen esetben a színészt.

November 3. Kedd. úton. Hülye, dülöngélős idő van, tele a hócipőm a hajóval. Letelt a három hónap, és megint szűknek érzem, nem találom a helyem, mennék haza. Ideges vagyok, három héten belül harmadszor járunk a Vizcayán, ez nem fehér embernek való hajózás. Nem hiszem, hogy még egyszer rá tudnak venni, hogy ilyen kis hajóra jöjjek. Még jó, hogy a személyzettel és a parancsnokkal jól kijövök, mert egyébként kibírhatatlan lenne...
Lehet, hogy már megyünk valahova. Az RMS azt mondta, hogy a Pandora rakományát elvihetjük Rouenből Tunéziába. Szépen nézünk ki, megint arabokhoz megyünk. Még ez is...
Délután irányt változtattunk, most kreuzolunk egy kicsit. Este hatig cikkben megyünk, utána 90 fokot fordulunk cakkba. A Maci se bírta már az eszeveszett dülöngélést. A kabinom romokban hever, minden a földön van, alig tudok bemenni, de nincs értelme összeszedni, mert minden újra lezúg a földre.

November 5. Csütörtök. úton, Rouen. Éjszaka jöttünk végig a Szajnán, videóztam, mert nappali felvételeim vannak, így össze lehet hasonlítani, hogy milyen sötétben (és időnként fene nagy ködben) hajózni a folyón...

Francia panasznap...

Két pilot hozott fel, mindkettővel jót beszélgettem. Panaszkodtak a közbiztonságra, borzasztóan sok az arab és a néger (elnézést, nem afro-franciák mert itt így mondják), és hallatlanul agresszívak, rabolnak, fosztogatnak, lehetetlen visszafogni őket. Párizs Európa legveszélyesebb városa, a metrón egyedül utazni nem életbiztosítás. Az egyedüli megoldás az lenne, ha kirúghatnák őket. Afrikában nincs velük baj, mert ott a rendőrség rettentő szigorú, majdhogynem kegyetlen, mondta a párizsi születésű révkalauz. Franciaországban nem tudnak velük mit csinálni, nem lehet kordában tartani őket. (Nesze neked liberalizmus, esélyegyenlőség, meg demokrácia...) Valahogy nem tudom sajnálni a frankokat... sőt magamban vigyorogtam: ti tettétek őket franciákká, most mi a fityfenét hőbörögtök? Semmi, de semmi alapja nincs a panasznapnak!
Ma nem raktak. Biztosan azért, mert sütött a nap, és holnapra esőt mondanak.

Telefon haza...

Délután rendeltünk klub buszt, de nem győztem kivárni, ezért elindultam gyalog. A kikötőből felhívtam a családot hét óra körül. Szabolcs volt otthon, az asszonyka fogadóórán volt a gimiben. Lesz majd "Na, gyere ide, édes fiam...!", ha hazajön!
Írogatja a verseket, a kötete valószínűleg csak a költészet napjára jelenik meg, és nem karácsonyra. Lesz egy felolvasóestje a gimiben (a végén még emléktáblát kap...), és összekobozza az aulát valami ünnepélyen. A beszélgetés után bementem a városba. Sokkal messzebb van, mint ahogyan emlékeztem...
Negyed kilenckor újból telefonáltam. Még mindig "fogadott" az asszony. Kérdeztem a fiamat, hogy mi a helyzet a 2zsiráfnál. Encsi beszélt velük, és a karácsonyi számban benne leszek. Amit hazaküldtem írásokat (Zümzümbogár) Szabolcs szerint nagyon jók, jobbak, mint az első részek... (Na, ja..., mert itt rajtam is vigyoroghat...!) Szabolcs két verse benne volt az októberi számban.
újabb séta, már nyomta a sarkamat a lúdtalpbetét, megnéztem a Luna Parkot a rakparton (két híd között teljes hosszában), majd begyalogoltam a kikötőbe. Érdekes, most sokkal rövidebb volt, mint kimenetkor.

November 7. Szombat. úton. Az időjárásjelentés megint viharjelzést ad... Nem értem, vagy 2-es erősségű a szél, vagy kilences. Ezek nem ismerik a közbülső számokat?!
Olvastam a Szagos Ervin könyvtárban (klotyó) a Nők lapját, és láttam Lázár Ervin új könyvét (a Hitel prózai szerkesztője), kicsiknek, gyerekeknek szól. Az Ozirisz kiadó adta ki. Lehet, hogy vevők lennének a Zümzümbogárra?
Szülőföldünk: súlyos az árvízveszély otthon. Holnapután tetőzik a Tisza Tokajnál. Több helyen gátszivárgás van... Ukrajnában már árad... Romániában is súlyos a helyzet.
Eltemették Tolnai Klárit.
Délután már tisztességesen lityegtünk.
Nem is lehetne másképp, szemből jön a szél, mert mindig ezt csinálja velünk. Amikor Casába mentünk, akkor is szemből kaptuk. Egy hét alatt volt ideje megfordulni a dögnek, így Rouenba menet újból a pofánkba fújt. Most, hogy megint délre megyünk, újra megfordult, és szemből kapjuk.

Concorde

Délután találkoztunk a Concorde-dal. Na, nem a tengeren. De őrségátadáskor, azaz tizenkettőkor két irtózatos dörrenés volt. Néztem jobbra-balra, a Maci meg csak vigyorgott. Felmutatott az égre. "Concorde", mondta. Kimentem, s valóban. Irtózatos sebességgel húzta a csíkot, ment Dél-Amerikába. A csőrös gépmadarat nem láthattam, csak egy parányi, csillogó pont volt az égen, s mögötte a fehér csík mutatta, hogy merre, s milyen irtózatos sebességgel száguld. A két durranás az lehetett, amikor átlépi a hangsebességet. úgy emlékszem, hogy azt olvastam valahol, hogy csak az óceán felett száguldozhat kedvére, ezért is járja a Párizs-Dél-Amerika útvonalat, mert így lakott hely felett nem kell pukkogtatnia... Este hatkor hallottam újra, kiszaladtam, s valóban, a csík ott volt az égen, már visszajött az óceán túlpartjáról! Erre a pesti ember azt mondja: azért ez nem semmi!