Bejelentkezés
A hajózás biztonsága érdekében az Angol csatornában a hajóknak be kell jelentkezniük. A két végében: Ushant traffic a délnyugati bejáratnál, és Dover Coast Guard a keleti, ha délre, és Griz Nez traffic ha északra tart a hajó. Középen van Jobourg traffic, ott kell keresni, valahol Cherbourg környékén. Ezek figyelemmel kísérik a hajókat a radarjukon, s ha kell segítséget is adnak.
Hallgatom a hajókat. Néha érdekes dolgokat mondanak. De újabban egyre többet dühöngök.
- Dzsoooobul tlaaa pppi - hallom a VHF rádióban, és tudom, hogy egy szerencsétlen kis kínai birkózik a számára borzasztóan nyelvtörő angollal, próbálja kimondani a pokolian nehéz "Zsobur trafik" szavakat. És kínlódik a szerencsétlen, ő nyilván tudása legjavát adja, de ez egyszerüen a nullánál is kevesebb. Tessék mondani, ha ez a hajó bajba kerül, hogyan kommunikál a mentőegységekkel? Mert akkor nincs lehetőség szótározni, és kiejtési gyakorlatot, illetve kísérletet tartani. A hajózás nyelve az angol az olcsó lobogó alatt, és megengedett, hogy úgynevezett "munkanyelvet" használjanak, ha mindenki érti a hajón. Ezek a kínait nyilván munkanyelvnek használhatják, de a hivatalos nyelvhasználatnak nem felelnek meg. (Nemzeti lobogó alatt nyilván a nemzeti nyelv a hivatalos.)
Nyilvánvaló, hogy ezeket a hajókat le kellene állítani a személyzet alkalmatlansága miatt. De nem teszik, mert van egy hallatlan nagy előnyük az európai legénységgel szemben: elképzelhetetlenül olcsók, és ez fontosabb szempont, mint a biztonság, és most itt nem az ő biztonságukról, hanem a többi hajóéról van szó.
- De ezek a hajók hogyan tudnak végigmenni a csatornán, átkelni a Doveri szoroson ilyen körülmények között? - kérdezhetné bárki.
- Sehogy! - ez a válaszom. Ezek (általában nagy, többtízezer tonnás hajók) a csatorna közepe előtt, valahol Jobourg környékén úgynevezett mélytengeri révkalauzt vesznek fel helikopterről, s az viszi a hajót Rotterdamba, Antwerpenbe, Hamburgba.
Azt hiszem, az, hogy a hajózást nem árasztotta még el a kínai legénység annak az oka az angol nyelvtudásuk. De ha egyszer megtanulnak... Remélem, addigra nyugdíjas leszek. Azt mondják, a Marlow ugrásra kész, hogy megnyissa az irodáját Kínában, s akkor érzékeny búcsút vehet minden európai tengerész tőlük.
Vége, mára már visszavonhatatlanul megszünt a klasszikus hajózás.
Ez ipar, ez rohanás, ez ámokfutás, csak papírmunka, és spórolás, meg a személyzet kiszipolyozása, egyre lejjebb adják a színvonalat, amellett, hogy egyre magasabb követelményeket támasztanak. Lassan-lassan gombnyomogató tisztek lesznek, nem is kell majd olyan tengerész, aki navigálni tud a klasszikus módszerekkel. Azt hiszem, ha ma egy harmincéves tisztnek szextánst nyomnánk a kezébe, szívszélhüdést kapna, ha egy helyzetpontot kellene számolnia. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára szextáns a kezemben. De hiába is venném, nincsenek meg a hozzá szükséges táblázatok a hajón, akkor meg minek a szextáns? (Hogy be lehessen mutatni a Port State Controlnak! Másra ugyanis nem lehet használni...)
Ha egy hajó véletlenül egy vasárnapot nem a tengeren tölt, akkor a tulajdonos vagy hajóbérlő kiütéseket kap a méregtől, mert egy napot vesztett. Ritka, mint a sátoros ünnep, ha egy-egy napot kifogunk valamelyik kikötőben. Persze ez csak ott számít, ahol ki tudok menni, Vlissingenre ez egyáltalán nem vonatkozik. Ugyanis ott a város olyan messze van, hogy reménytelen, még az álmodozás is a kimenetelről. Néha Montrose és Pasajes vagy Bilbao. Kész. Ennyi a partra lépési lehetőség. Hogy egy napra elmenj valahova? Nevetséges! Nekem ez utoljára a Priwallon, 2001 nyarán adatott meg, amikor Sharpnessből elmentem Berkely-be Gáti Lucó jóvoltából.
Ezek a nyavalygások a coasterrel történő hajózásra értendők. A konténeres hajók még nagyobb rohanásban vannak, legyenek bármekkorák. Talán egy ömlesztett-áruszállító hajó még kivétel, de ők meg a térkép szélén állják le a pár napjukat a kikötőben. Arról nem beszéltem, hogy az új, modern kikötőket a városok kiparentálják jó messze a központtól.
Hol van a hetvenes évek kényelmes, kellemes hajózása? Amikor három-négy nap minden kikötőben kijárt, nem volt az embernek 250 túlórája egy hónapban, a rakodás normális mederben, reggel nyolc és este öt-hat-nyolc óra között volt, s leginkább a szovjetek dolgoztak 24 órán át megállás nélkül. Ha akkor egy tisztnek azt mondták volna, hogy kétszer hat óra az őrség, egy hétig egyfolytában félrebeszélt volna! Persze ehhez hozzátartozott a Vörös-tenger légkondicionáló nélkül, és általában sokkal "mostohább" élelmezési körülmények között voltunk.
Örülök, hogy a részese lehettem még az igazi, klasszikus hajózásnak.
Ötven év múltán vajon min fog keseregni egy akkori tengerész?
Lesz-e neki mire nosztalgiával emlékeznie?
Én persze nem látom azt, amire a mostani kezdő tengerész majdan jólesően emlékezhetne.
Tulajdonképpen most jön az a részlet, ami miatt ezt a naplót most közkinccsé teszem:
És egész úton beszélgettünk, volt is miről, volt közös téma bőven, hiszen a fia barátnője magyar, immár hároméves a kapcsolat, s házasság nem lehetetlen. Mindketten személyhajón szolgáltak, onnan az ismeretség.
Volt egy érdekes kérdése:
- Nos, a mólón áll egy tengerészkapitány, bizonyos Michiel de Ruyter szobra. Csatában megverte a spanyol hajóhadat, s kiszabadította...
- ...a gályarabságban szenvedő magyar protestáns papokat! - fejeztem be, mert biztos voltam benne, hogy csak erről lehet szó.
Igazam volt. Ők azok, akiknek Debrecenben emlékművet emeltek. Vajon rajta van-e a hollandus "kollégám" neve?
Érdekesség, nekünk magyaroknak: a hollandok azt mondják: hollandul beszélünk. Ugye mi azt tartjuk, flamand a nyelv, amit beszélnek, aki hollandot mond otthon, hát... Szerintük a belgák beszélik a flamandot.
A Holland egy terület a Németalföldön. Csak a Rotterdam környékiek hívják magukat hollandnak, a többiek németalföldiek (nederlandse). A pilot szerint.
Hallgatom a hajókat. Néha érdekes dolgokat mondanak. De újabban egyre többet dühöngök.
- Dzsoooobul tlaaa pppi - hallom a VHF rádióban, és tudom, hogy egy szerencsétlen kis kínai birkózik a számára borzasztóan nyelvtörő angollal, próbálja kimondani a pokolian nehéz "Zsobur trafik" szavakat. És kínlódik a szerencsétlen, ő nyilván tudása legjavát adja, de ez egyszerüen a nullánál is kevesebb. Tessék mondani, ha ez a hajó bajba kerül, hogyan kommunikál a mentőegységekkel? Mert akkor nincs lehetőség szótározni, és kiejtési gyakorlatot, illetve kísérletet tartani. A hajózás nyelve az angol az olcsó lobogó alatt, és megengedett, hogy úgynevezett "munkanyelvet" használjanak, ha mindenki érti a hajón. Ezek a kínait nyilván munkanyelvnek használhatják, de a hivatalos nyelvhasználatnak nem felelnek meg. (Nemzeti lobogó alatt nyilván a nemzeti nyelv a hivatalos.)
Nyilvánvaló, hogy ezeket a hajókat le kellene állítani a személyzet alkalmatlansága miatt. De nem teszik, mert van egy hallatlan nagy előnyük az európai legénységgel szemben: elképzelhetetlenül olcsók, és ez fontosabb szempont, mint a biztonság, és most itt nem az ő biztonságukról, hanem a többi hajóéról van szó.
- De ezek a hajók hogyan tudnak végigmenni a csatornán, átkelni a Doveri szoroson ilyen körülmények között? - kérdezhetné bárki.
- Sehogy! - ez a válaszom. Ezek (általában nagy, többtízezer tonnás hajók) a csatorna közepe előtt, valahol Jobourg környékén úgynevezett mélytengeri révkalauzt vesznek fel helikopterről, s az viszi a hajót Rotterdamba, Antwerpenbe, Hamburgba.
Azt hiszem, az, hogy a hajózást nem árasztotta még el a kínai legénység annak az oka az angol nyelvtudásuk. De ha egyszer megtanulnak... Remélem, addigra nyugdíjas leszek. Azt mondják, a Marlow ugrásra kész, hogy megnyissa az irodáját Kínában, s akkor érzékeny búcsút vehet minden európai tengerész tőlük.
Vége, mára már visszavonhatatlanul megszünt a klasszikus hajózás.
Ez ipar, ez rohanás, ez ámokfutás, csak papírmunka, és spórolás, meg a személyzet kiszipolyozása, egyre lejjebb adják a színvonalat, amellett, hogy egyre magasabb követelményeket támasztanak. Lassan-lassan gombnyomogató tisztek lesznek, nem is kell majd olyan tengerész, aki navigálni tud a klasszikus módszerekkel. Azt hiszem, ha ma egy harmincéves tisztnek szextánst nyomnánk a kezébe, szívszélhüdést kapna, ha egy helyzetpontot kellene számolnia. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára szextáns a kezemben. De hiába is venném, nincsenek meg a hozzá szükséges táblázatok a hajón, akkor meg minek a szextáns? (Hogy be lehessen mutatni a Port State Controlnak! Másra ugyanis nem lehet használni...)
Ha egy hajó véletlenül egy vasárnapot nem a tengeren tölt, akkor a tulajdonos vagy hajóbérlő kiütéseket kap a méregtől, mert egy napot vesztett. Ritka, mint a sátoros ünnep, ha egy-egy napot kifogunk valamelyik kikötőben. Persze ez csak ott számít, ahol ki tudok menni, Vlissingenre ez egyáltalán nem vonatkozik. Ugyanis ott a város olyan messze van, hogy reménytelen, még az álmodozás is a kimenetelről. Néha Montrose és Pasajes vagy Bilbao. Kész. Ennyi a partra lépési lehetőség. Hogy egy napra elmenj valahova? Nevetséges! Nekem ez utoljára a Priwallon, 2001 nyarán adatott meg, amikor Sharpnessből elmentem Berkely-be Gáti Lucó jóvoltából.
Ezek a nyavalygások a coasterrel történő hajózásra értendők. A konténeres hajók még nagyobb rohanásban vannak, legyenek bármekkorák. Talán egy ömlesztett-áruszállító hajó még kivétel, de ők meg a térkép szélén állják le a pár napjukat a kikötőben. Arról nem beszéltem, hogy az új, modern kikötőket a városok kiparentálják jó messze a központtól.
Hol van a hetvenes évek kényelmes, kellemes hajózása? Amikor három-négy nap minden kikötőben kijárt, nem volt az embernek 250 túlórája egy hónapban, a rakodás normális mederben, reggel nyolc és este öt-hat-nyolc óra között volt, s leginkább a szovjetek dolgoztak 24 órán át megállás nélkül. Ha akkor egy tisztnek azt mondták volna, hogy kétszer hat óra az őrség, egy hétig egyfolytában félrebeszélt volna! Persze ehhez hozzátartozott a Vörös-tenger légkondicionáló nélkül, és általában sokkal "mostohább" élelmezési körülmények között voltunk.
Örülök, hogy a részese lehettem még az igazi, klasszikus hajózásnak.
Ötven év múltán vajon min fog keseregni egy akkori tengerész?
Lesz-e neki mire nosztalgiával emlékeznie?
Én persze nem látom azt, amire a mostani kezdő tengerész majdan jólesően emlékezhetne.
Tulajdonképpen most jön az a részlet, ami miatt ezt a naplót most közkinccsé teszem:
Pilotmesék
Fél kettőkor vettem fel a révkalauzt. Ismeretlen, idős úr jött. Érdekes, más-már ismerem a pilótokat, legalább is látásból. Hamar beszédbe elegyedtünk.És egész úton beszélgettünk, volt is miről, volt közös téma bőven, hiszen a fia barátnője magyar, immár hároméves a kapcsolat, s házasság nem lehetetlen. Mindketten személyhajón szolgáltak, onnan az ismeretség.
Volt egy érdekes kérdése:
- Chief, tudja-e mi Vlissingen magyar vonatkozása?
Hát persze, hogy nem tudtam. - Nos, a mólón áll egy tengerészkapitány, bizonyos Michiel de Ruyter szobra. Csatában megverte a spanyol hajóhadat, s kiszabadította...
- ...a gályarabságban szenvedő magyar protestáns papokat! - fejeztem be, mert biztos voltam benne, hogy csak erről lehet szó.
Igazam volt. Ők azok, akiknek Debrecenben emlékművet emeltek. Vajon rajta van-e a hollandus "kollégám" neve?
Érdekesség, nekünk magyaroknak: a hollandok azt mondják: hollandul beszélünk. Ugye mi azt tartjuk, flamand a nyelv, amit beszélnek, aki hollandot mond otthon, hát... Szerintük a belgák beszélik a flamandot.
A Holland egy terület a Németalföldön. Csak a Rotterdam környékiek hívják magukat hollandnak, a többiek németalföldiek (nederlandse). A pilot szerint.
Ha szeretnél többet megtudni de Ruyter Mihályról, akkor ballagj el Somlóvári László hajóskapitány honlapjára és olvasd el amit összegyűjtött róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése