Veperdi András emlékezései - 0. rész

Örülök, hogy egy újabb "grafomán" tengerész írásainak adhatok helyt. Bár eredetileg nem gondoltam arra, hogy mások is megszólaljanak a Seafalcon mesél blogban, de természetesen mindenkinek helye van, aki leírja, hogy mi is történt azokban a hajdani "szép időkben".

Bandival én nem hajóztam, de ismerjük egymást, a MATE (Magyar Tengerészek Egyesülete) honlapján több írása is szerepel. Most elindul egy sorozat vele is.

Íme: 

TENGERÉSZÉVEIM

Veperdi András tengerészkapitány, ex - első tiszt

ELŐSZÓ

Mit is tart kezében az olvasó? Egy volt tengerész személyes emlékeit, aki akkor kezdte a pályafutását, amikor a II. világháború után a magyar tengerhajózás csillaga felfelé ívelt, és aki akkor hagyta ott különféle okokból, amikor az elérte a tetőpontját, de apró jelekből már a hanyatlására lehetett következtetni. Akkoriban azért még senki sem gondolt arra, hogy a magyar tengeri hajózás a század végére megszűnik, és a tengerészek maradéka külföldön keres munkát.

Amíg hajóztam, vezettem bizonyos feljegyzéseket, no nem naplót, hanem csak a zsebnaptáramba írogattam, hogy mikor hol jártam, és milyen érdekesebb események történtek. Ez igen nagy segítségemre volt az emlékeim időrendbe szedésében, és a régi bejegyzések böngészése közben már-már feledésbe merült dolgok jutottak az eszembe.

Mindamellett az elkészült írás, bár törekedtem rá, hogy az időrendiség megmaradjon, nem egy olyan elbeszélés, mely a kezdetektől indulva, részletesen beszámol az egymást követő eseményekről, hiszen az ilyen stílusú memoárokból akár a fiumei Mária Terézia mólót is fel lehetne építeni. Ehelyett, néhány más munkához hasonlóan, inkább apró történeket vagy eseményeket vetettem papírra, melyek egy-két kivétellel, akár önállóan is megállnák a helyüket.

A célom nem az önreklámozás, hanem egy olyan szakma, mesterség vagy foglalkozás kis szeletének bemutatása, mely a generációm kihalása után teljesen el fog tűnni a magyar köztudatból, hiszen már a magyar tengerésztisztképzést is felszámolták. A médiában nagy ritkán „kis színesként” felbukkanó többnyire nagyon felszínes és banális riportokból, melyekre nem is nagyon figyelnek már oda, jóformán semmi nem derül ki abból, hogy milyen is volt valójában a magyar tengerészek élete, munkája. Ennek szeretnék valami kis emléket állítani a magam szerény irodalmi képességeivel. A „szerény” jelzőt nem a szerénységem mondatja velem, mert hát igaz, ami igaz, a kis lélegzetű dolgozataimból kiderül, hogy nem pályázhatok írói babérokra, de amint már említettem nem is ez, hanem a dokumentálás vágya vezetett. Korábban többször ösztönöztem arra a régi kollégákat, hogy írják le azt a sok történetet, amit mesélgetni szoktak, mert ha a kései utókorban akad valaki, aki ezt a területet szeretné kutatni, akkor micsoda kincsesbányára bukkanhatna. Eddig nem sok sikerrel jártam, bár tőlem függetlenül már megjelent egy-két, volt tengerész által írt visszaemlékezés. Nos, ezek sorát szeretném egy újabbal gyarapítani.

Kinek ajánlanám ezt a munkát? Nos, a volt tengerészeknek, a mai tengerészeknek, továbbá mindazoknak, akiket a téma érdekel. Talán nem lesz haszontalan az az idő, amit az olvasására fordítanak.

Veperdi András

Budapest, 2012.