Jin és Jang Tunéziában - MV Padua (13)

November 13. Péntek. úton. Nem jött be éjfélkor a Szülőföldünk. Azt hiszem, kikerültünk a Dél-Amerikának sugárzott adás vételi sávjából...

Jin és Jang

Éjjel elkezdtem írni. Az eleje és a vége kész... A címe Jin és Jang lesz, és természetesen egy tengerészről szól, mi másról is...? Azt mindenki tudja, hogy a két szó mit jelent? A Jin a nő: a fekete, és Jang a férfi: fehér, és a két egymásba fonódó csepp egy kört alkot, benne csak hullámvonal választja el őket. A férfi és a nő, és az élet ellentétpárjait jelképező, ellentétes ám egységbe fonódó tulajdonságoknak ősi kínai szimbóluma.
Eszembe jutott a MV Budapest egyik tisztjének az esete, 1977-ben hajóztunk együtt, Istenem, de régen volt! Talán az első olyan kötet lesz, aminek úgy ülök neki, hogy nagyjából tudom a teljes történetet, az egyes részek sorrendiségét, az események miértjét, a mozgatórugókat... Nagyon élvezem, kilenc flekket megírtam a mai nap. A történetnek az a kerete, hogy Kollányi Géza nagyon boldog. úgy érzi, hogy ezt feltétlenül meg kell írnia egy könyvben, s kiderül, hogy a bevezető sorokon kívül semmit se tud a papírra vetni. Így indul a cselekmény, s Kollányi úr behajózik. Aztán hat hónap után, amikor hazajön, őrjöngve és kétségbeesetten, akkor nekiül, és kirázza a kisujjából a történetet...

November 14. Szombat. 74 nap. úton. Hajnalban is, és délután is írtam, Huszonkét flekk van már a gépben. Este megérkeztünk Bizerte elé. Még nem voltam ebben a tunéziai kikötőben. Kíváncsi vagyok, most is olyan szigorú lesz-e a vám, mint régebben. Abban bízunk, hogy a korábbi rosszindulat a hatóságok részéről a kommunista országnak szólt, és mára már nem szúrnak ki velünk, magyarokkal. Egyébként is, ciprusi lobogó alatt hajózunk...

November 15. Vasárnap. Horgonyon, Bizerte. Rosszul jön a Szülőföldünk, valami mérgező gázkitörés van Zalában. Nem igen értettem, hogy mi történt.
Reggel hatkor kikötöttünk, a Maci elküldött aludni, így hozzám nem jött be a "black gang", a vámosok kutakodó csapata. Hétfőn lehetünk készen.
Nem teljesen értem, hogyan is működik az írás... Sokat nyűglődök, mert amikor van egy kis szabad időm, és nem ülök a szövegszerkesztő elé, akkor kissé furdal a lelkiismeret... De mit tegyek, ha nincs miről írni?
Most meg két nap alatt 36 flekket megírtam. Harminckettő oldalt a Jin és Jangból, s a délutáni kávé alatt bekattant egy ötlet, és muszáj volt egy két és fél oldalas groteszket írnom, Alternatív állatkert címmel...

November 16. Hétfő. Bizerte. Hála Istennek, éjszaka nem dolgoztak, így fél tízkor már aludtam. A mai változat a következő útra:
Bizerte, innen egy szajnai kikötő, nem messze Rouentől. Hídégen hengerélt acélt vinnénk.
Délután négyre befejezték a kirakást, s megjött a harmadik változat, igaz, nincs sok változás az előző variációhoz képest:
Bizerte - Saint Wandrille (a szajnai kikötőbe 2100 tonnát) - Antwerpenbe 900 tonnát viszünk. Három napra vállalták. Nyolc óra alatt berakják egy normális kikötőben... A kirakásra összesen tíz óra van a fuvarlevélen megadva.

A Jin és Jangról...

Este írtam pár oldalt a Jin és Jangból. Egyelőre úgy tűnik, hogy jó (vázlat lesz belőle?). Vannak (elnagyolt?) részek, amiket később kibővíthetek. Azt hiszem, ilyen stílusban még nem írtam. Most úgy látom, ha így folytatom, akkor mintegy hatvan, hetven oldal lenne, de pergő a cselekmény, igen kevés leíró résszel.
Olyan, mintha valaki elmesélné a történetet, vannak részletes részek, ahol szükséges, és vannak olyan események, amit pár mondatban elmondok. Ezek többnyire azt a célt szolgálják, hogy a cselekmény szálait összetartsák, megmagyarázzanak bizonyos dolgokat. Mindenesetre élvezem.
Azonban van egy másik gondom is. Lehet-e olyan történetet megírni, amelyiknek nincs pozitív hőse. Itt ugyanis mindenki hülye... (Mint a valóságban, mert megtörtént eset a sztori alapja...) Kollányi Géza, a tengerész géptiszt egy idióta (bár jóindulatú). Szekeres Éva, a felesége, egy hülye kis kurva. Kovács doktor egy szemét... Ez az első könyvem, aminek nem szeretem a szereplőit!

November 17. Kedd. Bizerte. Itt, a hajó mellett van az üzem, megnéztem, hogyan készítik a rakományunkat, holnap videóra akarom venni az egész műveletet. Ide hozzák a melegen hengerelt acélt Tarantóból, és itt nyújtják, és horganyozzák. Azaz az olcsó árut itt tupírozzák fel, és megy Észak-Európába a drága készáru.

November 18. szerda. Bizerte. Egy kicsit megijedtem, mert feltöltöttem a videkamera új akkuját, és amikor ki akartam próbálni, nem volt benne feszültség... újra próbáltam, mintegy négy percnyi felvételt tudtam készíteni. Jól nézek ki, ha elromlott...
Egy napot csúszunk, mert nincs kész az antwerpeni rakomány. Most készítik, és lassan megy.

November 19. Csütörtök. Bizerte. Ha nem is megy gyorsan a berakás, de azért lassan haladnak. Na, persze nem úgy, mint civilizált helyeken.
Bárkit kérdezek a rakományról, széttárja a karját, és azt mondja: "domain", azaz holnap majd mindent megtudunk. Több holnap is eltelt azóta. Ma délelőtt szélesen vigyorogva jöttek, hogy a francia rakományt berakták, csak az antwerpeni van hátra.
A hír természetesen igaz, de nem teljesen ebben a formában. Ugyanis még hátra van a franciák részére is jó pár darab, mert sikerült úgy összekeverni, ahogyan azt csak egy (vagy még inkább sok) arab tudja! Egy sor antwerpeni, két sor francia, aztán három sor vegyesen. Csak néztek mint a hülye... Én meg szentségeltem. Pedig a parton van egy rakományszámláló, aki ellenőrzi sorszám szerint a tekercseket, de az is kötötte az ebet a karóhoz, hogy egy darab belga tekercs nincs a hajón, hát ő már csak tudja... Csak tudnám, hogy mit tud!
Így a mai nap legnagyobb része azzal ment el, hogy taszigálták a rakományt, innen oda, onnan amoda, amonnan meg ide. Azért holnap elmehetünk...

November 20. Péntek. Bizerte, úton. Esős nap volt, majdnem itt ragadtunk, az utolsó négy tekercset esőben rakták be. Ha nagy nehezen is, de elmentünk. Szerencsénk van. Félhátulról jön a szél és a hullámzás. A Földközi keleti felén dühöng a 8-9-es vihar.

November 21. Szombat. úton. Nem lehet igazán panaszkodni az időre, mert továbbra is keleti szél van, nem túlzottan hullámos a tenger, de vasrakománnyal a legkisebbet is megérezzük. Kemény a mozgás, lökdös a hajó, nehéz a lépés, ráadásul mostanában a derekamban valami fájdalmat érzek ilyenkor...
Annál inkább lehet panaszkodni a tunisziak munkájára. Trehányul kötözték meg a rakományt, illetve az lehet a baj, hogy ócska minőségű pántot használtak, ami az első billegéskor meglazult. Sok tekercset újra kellett kötözni, reméljük, nem lesz baj, amíg Franciaországba érünk, illetve Antwerpenbe.

November 22. Vasárnap. úton. Hajnalra kicsit javult az idő, a szél forgolódik, hol jobbról, hol balról jön. Azért annyira nincs jó idő, hogy hosszabban üljek a szövegszerkesztő előtt, és folytassam a Jin és Jangot.