A szakács azzal fogadott délben, hogy Maci is megy haza Hamburgból, mert capt. Lohmann, aki megvette a hajót lejön parancsnoknak egy útra. A hídon megkérdeztem, hogy mi igaz belőle. Nagyot nézett. Végül is a hír igaz, mondta, mert a hajót megvette. Az egy út is igaz, csak nem jön, hanem volt (még májusban megnézte a hajót). Így Maci marad Livornóig, onnan akar hazamenni. Sajnálni fogom, mert jól kijöttem vele.
November 26. Csütörtök. 62 nap. úton. Nincs rossz idő, de azért annyira dülöngélünk, hogy nincs kedvem elővenni a komputert. Ilyenkor olvasok a szolgálatban. O. Jenő látta el a hajót legutóbb olvasnivalóval...
Jenő kicsit furcsa ember. Benne van a Magyar Könyvklubban, úgy húsz százalékkal olcsóbban veszi a könyveket. Ez mindenképpen dicséretes. A hajóra legalább 6-8000 forint értékű új könyvvel jött le. Három Wilbur Smith, négy Lőrincz L. László könyvet hozott le, és négy UFO-król szólót. Most olvasom a harmadik Wilbur Smith könyvet. Közismerten az egyik leghíresebb bestseller író. Egy könyv tizenkét óra, ezen Jenő ki van akadva, hogyan lehet, egy hétszáz oldalas könyvet egy nap alatt kiolvasni...? kérdezi. Hát úgy, hogy nem erőlteti meg az agyat, ez nyilvánvaló. Nem kell gondolkozni se közben, se utána. Szó se róla, elvan az ember, amíg olvassa, de hogy pénzt kiadni ezekért...? Jenőnek megvan mind a huszonhét, magyarul megjelent könyve...
Ami fájdalmas, hogy Danielle Smith könyvét is lehozta, aminek a legnagyobb érdeme, hogy Wilbur Smith felesége, és ez nagy betűkkel rajta is van a címlapon. Egyébként unalmas könyv... A legizgalmasabb a fülszöveg. A saját nevével még nyugaton se igen lehetne eladni...
Na, mindegy.
De Jenőnek legalább megvan a Klapka Katonái című könyv, és felírta apa nevét, és a legutóbbi könyveit, mert meg akarja venni. Ugyanis szereti a történelmi regényeket. Amikor elsoroltam, hogy mi mindent írt az apám, a következőket mondta:
- Akkor ma apád és Nemskürthy a két legnagyobb történelmi regényíró (aranyos!)...
Mert Jenő legalább ismeri Nemeskürthy nevét, és amikor hajón van, akkor olvas is.
Igaz, a Maci is. A parancsnok egyik nap elmondta, hogy az első könyvet hajón olvasta életében!!! Addig csak képregények jelentették az irodalmat a számára! Most, hogy van műholdas antenna, csak a tévét bámulja egész nap. Ilyenkor, amikor mozgunk, és nem lehet tévét nézni, ő is ráfanyalodik az írott szóra. Itt van a hídon a könyv, amit olvas: James A. Michener: Alaska. Ezerháromszáz oldalas könyv, már a kilencszázadik oldalnál tart, de ezt négy hónap alatt hozta össze...
Persze nem jobb a helyzet a magyaroknál se. H. Pista azt mondta, hogy nem tud egy könyvet elolvasni hat hónap alatt... Van aki csak videót néz, időnként egy-egy bestsellert kézbe vesz... M. kezében nem láttam könyvet... Bár a helyzet a fizikai beosztásokban kissé más... Más ember, ha fizikailag fáradt, nem biztos, hogy ugyanarra vágyik, mint én...
Sz. A., az új fedélzetmester azt mondja, hogy ezek a könyvek idegesítik, akárcsak az akciófilmek, a valódi irodalmat keresi, bevallása szerint. Mondtam, hogy olvassa el a Bonzsúr...-t. Kíváncsi vagyok, mikor kéri el, mert megígérte. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy az az igazi irodalom...
Várom, hogy megérkezzünk, és beszéljek az asszonnyal. Kíváncsi vagyok az otthoni hírekre, főleg arra, hogy a Rouenből elküldött leveleimre van-e válasz?
November 28. Szombat. úton, Saint Wandrille. Jöttünk, láttunk, megérkeztünk...
Most már leírhatom: szerencsések voltunk az úttal: végig jó időben jöttünk! Este fél tízre kikötöttünk. A Szajna utolsó nagy kanyarjában van a rakpart, csak egy vasáruraktár van a parton, semmi más. Mintegy három kilométerre van egy kis városka, holnap kimegyek.November 29. Vasárnap. Saint Wandrille. Hideg volt éjszaka, először kellett befűteni. Ez egyszerűen rettenetes, mert a befúvó levegőjét fűti a kazán, és borzalmasan száraz.
Nagyon szép helyen állunk.
A Szajna itt keskeny mederbe kényszerül, előttünk egy szép híd, balról dombok, jobbról síkság, és a kanyarban egy festői kisváros. A víz felett köd gomolyog.
Vasárnapot tartunk. Elengedjük a rakományt, és kész... Mára nincs több munka.
Délután kimentem. Saint Wandrille egy kis falu, be se mentem, a műút Caudebec en Cauxba vezetett. Nincs messze, két és fél kilométer. Kijött a három matróz is, találkoztam velük, de ők sokkal gyorsabbak mint én, így lemaradtam. Vettem képeslapokat, végigvideóztam a kisvárost. Szép, XV-XVI. századi, gótikus temploma van.
Beszéltem apával. Küldött levelet, azt mondta, hogy a Casanova talán márciusban megjelenik.
A "Na, gyere ide, édes fiam...!" nagyon tetszik, magasan az eddigi legjobb írásom! Azt mondja, el kéne juttatni a Móra Könyvkiadóhoz.
A telefon után beültem egy bárba, megittam egy Pastist (Bákhót mondaná, hogy patisszont). Utána besétáltam, megnéztem a videót (jól sikerült!), és megírtam a Naplót.
Lekopogom, nincs semmi baj a video elemével!
November 30. Hétfő. Saint Wandrille. Szerencsés vagyok. Tegnap gyönyörű idő volt, ma reggel esőre ébredtünk, igaz, később kiderült.
Egész nap fájt a lábam a tegnapi séta miatt. Kétszer is kellett shiftelni a hajót, ráadásul tízig dolgoztak, fárasztó nap volt.
Ma derült ki, hogy a srácok maguk között Verne Gyulának hívnak...! Soha rosszabbat!
Délelőtt bevásároltunk egy kicsit, mert majdnem olyan üres a kambúza, mint a Humberon a lattakiai érkezéskor. Csuda finom sajtokat és szalámikat vett a parancsnok. Ezért jó, ha valaki szereti a hasát, márpedig a Maci nagyon...!
December 1. Kedd. 57 nap. Saint Wandrille, úton. Jó hideg van, a fene egye meg. Reggel fél hétkor két fok volt. A híd fűtése nem az igazi, mert csak tizenhét fokra lehet feltornázni a hőmérsékeletet, egy fűtőtest van, és egy meleg levegőt lehelő ventillátor. Jól fel kell öltözni... Délre kirakták a gurigáinkat, és eljöttünk. A szakács megnyugodott, lesz váltója.
Kaptam egy festékkazettát a nyomtatómhoz. A barba vette, hajópénzen, mert ha dolgozom a nyomtatóval a hajónak, akkor minden másodikat megveszik, ami így igazságos és logikus. Még kérni se kellett! Egy picikét meghökkent, amikor kiderült, hogy 230 frank az ára (80 márka, sajnos otthon is ennyi...! Ha a marhája fejjel együtt veszi a tintakazettát...)
December 2. szerda. 56 nap. úton, Antwerpen. Délben amikor felmentem a hídra, csalódott lettem, mert a Maci elküldte a Jumbóba (vámmentes üzlet) a hajó rendelését, csak engem nem kérdezett meg, pedig egy-két dolgot vettem volna. Főleg meleg holmit, mert abból nagyon csehül állok.
Maci azt mondja, hogy az RMS kibérelte a hajót egy évre, és beállítják Bréma és Sagunto között vasgurigákat hordani. Hát nem irigylem őket, bár legalább kilenc-tíz napos utak lesznek, ami nem rossz. De bakot ugranak majd a rossz időben...
Este érkeztünk, fél nyolckor kötöttünk ki. Nyolckor megérkeztek a váltók. Az első, ami érdekelt természetesen a postám volt. H. J. hozta. Encsike elküldte a CÉH teljes számát, és levelet is írt, amit már előre jelzett, amikor beszéltünk. Az Ezredvég októberi száma nem volt benne... Lehet, hogy nem is vették meg? Lehet, hogy nem is jelentem meg benne...?
Apa a levelében sok mindenről beszámolt, de persze elsőként az írásomat vette sorra. Nagyra értékeli a "Na, gyere ide, édes fiam...!"-at. Szépnek tartja. A humor mellett sugárzik belőle az emberség. Azt írja, hogy ennek a kötetnek van előzménye a magyar irodalomban (Karinthy).
Az igazsághoz tartozik, hogy amikor írtam, sokszor eszembe jutott ám a Tanár úr kérem. Én nem hasonlítom hozzá a kéziratot, de volt olyan szándékom, hogy ez a könyv valami hasonló képet adjon a mai fiatalokról. A korosztály nagyjából ugyanaz. Mennyivel másak a maiak!
Úgy gondolom, hogy a kötetből kiviláglik, hogy csak a kor más, a stílusban van különbség, de ugyan olyanok a fiatalok (a belső értékrendet tekintve). Azt akartam, hogy egy kicsit korrajz is legyen... A gimnazisták szemével nézve...
Amikor Encsinek betettem a borítékba a két utolsó fejezetet, még akkor is jókat vigyorogtam magamban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése