Az utolsó kapcsolja le a Kambót... - utolsó rész

2000. augusztus 19. szombat. A fedélzeten és a gépben dolgoznak, egyébként semmi.

Este tűzijáték volt, biztosan, mert holnap lesz a nevem napja…

Augusztus 20. vasárnap. Encsike felhívott a nevem napján, és megköszöntött. Szegényke elsírta magát, nagyon egyedül van…

Augusztus 21. hétfő. Dolgozunk. Lehet, hogy nem lesz olyan egyszerű a faxprogram elintézése, de nem tűnik reménytelennek.

Augusztus 22. kedd. Mr. Broskowski behozott egy programot, beüzemelte, és most van faxom…

Két óra múlva valami gond adódott, és nem volt faxom.

Egyébként a napok unalmasan telnek. Itt kell rostokolnom, és telefonügyeletet tartok. Ugyanis most a mobiltelefon a fax, a másik beépített, tehát nem nagyon tudok mozogni, mert a tulaj napjában 3491-szer felhív.

A gépet kiszedték, és elszállították Meppenbe, ahol a cég „főműhelye” van.

Augusztus 23. szerda. Isten éltesse a Román Szocialista Köztársaságot és Emőke húgomat.

Reggel korán keltem, háromnegyed hétkor már a szalonban voltam, és legnagyobb meglepetésemre Sörensen a szalonban ücsörgött. Éjjel ideette a fene…

Kíváncsi a gépre, és el akar menni Goscickivel.

Napközben mindenféle rémhírek terjengtek, hogy hazaküldi a fedélzeti személyzetet, aztán, hogy nem küldi, stb… Ahogyan az már ilyenkor lenni szokott.

Este elmentek Andrzejjel…

Augusztus 24. csütörtök. Ma itt volt a faxszakértő és úgy beállította, hogy azóta minden rendben a faxommal…

Az értőknek: a komputerben nincs modem, viszont vagy egy program, ami szimulálja a modemet, ezt használja egy vacak maroktelefon, így aztán nem csoda, hogy sok volt a baj (és még lesz is, mert Sörensen nem akar beleinvesztálni nagyobb pénzt, hogy vegyen megfelelő készülékeket…)

Andrzej felhívott Meppenből, hogy van főgép.

Kettő is… Jövő héten repül Indiába, és beszerzi.

Mindenki hazamegy, kivéve a gépészeket.

Ez is a spórolás egyik módja: nincs karbantartás a fedélzeten, nem kell fizetni a matrózokat… Majd isszuk a levét később…

Augusztus 25. péntek. Minden rendben, dolgoznak a fedélzeten, és a gépben…

Este felhívtam Achimot, Isten tudja hányadszor. Végre otthon voltak. De csak Achim és Maik. Simone szanatóriumban van. Meghalt Simone nagymamája Berlinben, hétfőn lesz a temetése, és kedden Achim meglátogat a hajón.

Augusztus 26. szombat. Laza nap, minden csendes.

Augusztus 27. vasárnap. Még lazább nap…

Augusztus 28. hétfő. Minden csendes. Legalább is eleinte úgy tűnt. Délután felhívott Goscicki, és nem tudom, hogy mennyire jó hírrel szolgált.

A tulaj azon gondolkodik, hogy mindenkit hazaküld hó végén, csak Waldek, a gépész marad, felügyelni a hajót.

Este felhívtam apát, elmondtam, mi újság van. Örült a hívásnak.

Augusztus 29. kedd. Délelőtt megjött hivatalosan: mindenki hazamegy négy hétre, egy kis szabadságra, s utána mindenki visszajöhet. Attól tartok, hogy ez újabb négy hónapos szerződést jelent, és az Északi-tengeren nem egy leányálom télen hajózni…

Sörensen holnap jön, és hoz pénzt a személyzetnek.

Achim tizenegykor érkezett. Nagyjából elmesélte mi van velük, hogy vannak, semmi különös. Meghívott jövő nyárra Rostockba. Remélem, el tudunk menni.

Augusztus 30. szerda. Egész nap a hóvégét készítettem. Reggel telefont kaptam az ügynökségtől, hogy a tulaj azt szeretné, hogy vonattal menjek, mert (gondolom úgy olcsóbb) szerinte a repülőút hosszú, és majdnem egy nap, amíg hazaérek. Valószínűleg elfogadom, mert vonattal még nem jártam ezen a környéken, és egyszer miért ne? Hálókocsiból végignézni az utat kellemes lesz.

Sörensen megjött a pénzzel, de csak este hét után. Persze nem hozott eleget, volt bajom elég, amíg elosztottam a legénység között. Waldek itta a levét, mert nem tud hazaküldeni a feleségének. semmit.

Este megtartottuk Piotr születésnapját.

Beszéltem Maciejjel is, most hajót keres és új ügynökséget. Kíváncsi vagyok, mikor talál, és milyent.

Augusztus 31. Duisburg. csütörtök. Reggel felhívtam a vasúti információt. Este hat negyvenkor indulok, és nincs hálókocsi. Ezt jól megkajoltam…

Délelőtt beszéltem Goscickivel, és megmondtam, ez az utolsó, hogy vonattal utazom.

Egyelőre ennyi, holnap otthon folytatom…

2000. szeptember 1. péntek. Budapest. Életem legrohadtabb vonatos utazása volt. A Berlin - Nürnberg között közlekedő Intercity talán a világ legkényelmetlenebb vonata. Jó, van légkondi, slussz… Az ülések borzalmasan kemények, a két üléssor között kevesebb a távolság, mint a repülőn, az ülés borzasztóan keskeny, kényelmetlen, nem lehet mozogni, és csak másodosztályú kocsikkal közlekedik, holott nekem megvolt az első osztályra… Még az a jó, hogy Nürnbergben éjszaka rákérdeztem, és kiderült, hogy a pestin sincs első osztály, tehát kaptam egy kupont, amire visszafizetik a különbözetet.

Senki se várt az állomáson, dolgoznak (Enikő, iskolába járnak Szabolcs és külföldön vannak Ninó).

Jó volt hazaérkezni.