2000. augusztus
15. kedd, Rajna - Duisburg, hajógyár. Reggel
kilenckor telefon a tulajtól: Duisburgban van, csónakot keres,
amivel a hajóra jöhet. Öt perc múlva újabb telefon, ő a
biztosító szakértője, Duisburgban van, csónakot keres, amivel a
hajóra jöhet.
Megadtam
Sörensen telefonszámát, keressenek csónakot ketten, akkor hátha
gyorsabban találnak…
Tízkor
a hajón voltak a hajógyár emberével.
Első
útjuk a gépházba vezetett.
Jön
fel a tulaj: – Captain, sajnos hajógyárba kell mennünk…
Utána
a biztosító embere jött: – Master, hajógyárba kell menniük…
Amikor
a hajógyár embere jött, megelőztem: – Csak nem hajógyárba
kell mennünk?
Ő
csak bólintott. Kicsit szomorúnak láttam, hogy nem tudott újat
mondani.
Sörensen
egyébként mindennek kinéz, csak „komoly” hajótulajdonosnak
nem. Olyan „Jó fej” tanár fazon, a narancssárga pólójában és
a térd fölött levágott, és kirojtozott farmerjében. Egyébként
szimpatikus fazon. Tipikus skandináv, magas szőke, és minden
itteni (angol, német) nyelvet jól beszél. Még dánul is, bár ez
nem túlzott csoda.
Kettőkor
már megjött két vontató, az egyik oldalt kötötte meg a hajót,
a másik kötélre vett minket, és két óra alatt bevittek a
hajógyárba. Gyorsabban mentünk vissza, mint lefelé…
Hja,
kérem, most egyszer 3500 és egyszer 1500 KW-os gép hajtott…
Sörensen
szerint 3-4 hét alatt kijavítják a gépet.
Goscicki
szerint 4-5 hét kell a javításra.
A
hajógyár szerint, jó, ha hat hét múlva elmehetünk, ha a tulaj
vesz egy új gépet, s nem kell a javítással bíbelődni.
Szerintem
tök mindegy, dög unalmas lesz az elkövetkező másfél hónap.
Viszont
lesz időm az adminisztrációra.
A
tulaj délelőtt felhívta az ügynökséget, hogy kell két
gépszerelő (fitter) és egy elektrikus. Délután jött a telefon,
hogy holnap hajnalban már a hajón is lesznek.
2000. augusztus
16. szerda, hajógyár. (Ezt
a továbbiakban nem írom, mert irtó unalmas lenne.) Megjöttek a
gépészek és az elektrikus. A marha taxis elhozta őket a
hajógyárig, aztán nem találta a hajót, visszavitte az állomásra
őket, és eltűzött haza.
Tegnap
Sörensen még azon morfondírozott, hogy a deck személyzetet
hazaküldi, de Piotr kisírta, hogy maradhassanak.
Na,
most itt van a három plusz ember, de hova tegyem őket? Egy kabinunk
van csak, abban Andrzej lakik, így marad az egy szem ágy a
térképszobában, amit a pilotok használnak, ha itt éjszakáznak.
Oda mehet az elektrikus.
Nem
volt más választásom, a két szerelőt a hídon kell elhelyezni
valami fekvőalkalmatosságon… A helyzet kísértetiesen hasonlít
a Petrához, amikor 6 katona jött volna pluszban, kísérni a
rakományt.
Délután
kimentem, vettem szerszámokat az elektrikusnak, mert az előző
hajója elsüllyedt Japán és a Fülöp-szigetek között, minden
szerszáma odaveszett, a hajón meg nincs semmi…
Vettem
két kempingágyat, hozzá két kispárnát és két felfújható
matracot.
Kicsit
ódzkodtam, mert attól féltem, hogy nem fogadják el,
kényelmetlennek tartják majd (az egyik fazon 125 kilónyi
színlengyel…
De
tévedtem. Nagyon meg voltak elégedve, hogy ni csak, vadonatúj
holmit kaptak, még piros és kék törülközőt is. (Na, nem a
Vasas szívem miatt, hanem mert más nem volt.)
Annak
ellenére, hogy az egész éjszakát úton töltötték, becsülettel
dolgoztak este nyolcig…
Az
elsőtiszt mondta, hogy nem lesz gond. Örülnek, hogy van munka,
mert sok otthon a hegesztő, sorban állnak hajóért, és minden
alkalmat megragadnak. hogy szerződéshez jussanak. És a pénz se
rossz, öt dolláros órabért kapnak a fitterek, napi 80-at az
elektrikus.
Augusztus
17. csütörtök. Estére
szétszedték a főgépet, a hajógyár kivágta a raktárt és a
gépházat elválasztó falat, holnap ki lehet(ne) emelni a főgépet,
ha lenne daru.
De
nincs, és ez nem a hajó hibája.
Ez
egy olyan hajógyár, hogy na…
Nincsen
parti áram, nincsen daru a parton, csak egy nagy köves síkság…
Van
egy lófarok frizurás fazon, aki reggel megjelenik, lébecol egy
kicsit, szidja a németeket és az országot, aztán elmegy, de amúgy
segítőkész. Azt tudja magyarul, hogy „edzs, kezit csókolom, jo
estét”. A nagymamája magyar volt, bizonyos Kertész. Az apja
újvidéki német.
Délelőtt
beszéltem Sörensennel. A hajón van két mobiltelefon. Az egyik
fixen beépítve, ehhez van egy speciális fax kártya, a másik egy
teljesen hétköznapi maroktelefon.
A
fax valami miatt nem üzemel. Amikor a tulaj itt volt, megpróbálta
megbűvölni a faxot, de nem tudta.
Ma
azt mondta, hogy én intézzem el a szervizt.
Aranyos. Ezt általában a menedzsment teszi.
2000. augusztus
18. péntek. Reggel úgy
döntöttem, hogy akkor itt az ideje, hogy elintézzem a faxot. Gond
egy szál se lehet, hiszen itt vagyunk az európai civilizáció
kellős közepén, és mindenki arra vár, hogy nekem európai szintű
szolgáltatást nyújtson.
Ramóna faxa
Tehát
reggel beszéltem Ramónával. (A lófarkast hívjuk Ramónának,
mert állandóan a Club Ramonával oltja a népet, hogy menjenek,
mert sok új ukránka érkezett…)
Egyébként
tengerész volt, jól beszél angolul, és segítőkész. Egy kis
furgonnal jár, tegnapelőtt is ő segített a bevásárlásnál, ő
hozta be a sok cuccot.
Amíg
megyünk a városba, általában szidja a németeket, lefasisztázza
őket. Az a baja, hogy nem fogadják be a szüleit, mert bácskai
németek. Ugyanis csak az a német, aki itt született (persze nem
hivatalosan). A többiek idegenek, betolakodók, élősködők.
Szóval
Ramóna (egyébként Robert) elintézte, és bejött egy pasas,
bizonyos Herr H. Hess, aki másodállásban a Siemensnek dolgozik, de
a Nokiához is ért, mert a cége azt is forgalmazza.
Megszakértett
mindent, és kijelentette, kell egy kábel, meg egy fax program, de
neki nincs, és vette az európai kalapját és elment. Beszerezni
túl kacifántos, mondta, és neki erre nincs ideje. De kifizetem,
próbáltam ellenkezni. Akkor se volt ideje…
Viszont
adott egy címet, a duisburgi hivatalos Nokia forgalmazóét.
Ramóna
el is vitt a megadott címre. Elegantos, frinces-francos üzlet, tele
mindenféle elvihető reklámtárgyakkal, de ezt csak elhinni lehet,
mert nem hoztam se D2 telfontársaság kitűzőt, se Siemens
papírmobiltelefonmásolatutanzatot, se összecsukható Nokia
igyenkatalógust. Az üzletben csak néztek, amikor azt kértem, hogy
jöjjenek ki, és szakértsék meg a helyzetet.
–
Mit
csináljak? – kérdeztem.
–
Vegye
meg ezt a kábelt, és állítsa össze a készüléket.
–
Ez
az a kábel, amit H.H.Hess ajánlott?
–
Nem,
ez laptophoz való…
–
És
ha nem jó, visszaveszik a kábelt?
–
Nem…
– Ezt nem teljesen értettem, és elég hülyén nézhettem az
eladóra, aki egyébként igen elegáns volt, ahogyan az egy igen
komoly Nokia dealerhez illik, aki mindent megtesz a vevőért… Hogy
tudjam, merre hány óra, kisegített. – Ha nem jó a kábel, adja
el, vagy dobja ki.
Jött
a mentő ötlet. Elő a mobilt, felhívtam Sörensent, ás adtam az
eladót, hátha zöld ágra tud vele vergődni. Amikor letárgyalták
a dolgot, a tulaj azt mondja:
–
Captain,
ez nem jó cég, menjenek egy Nokia szervizbe…
Kérdem
Ramónát, hol van szervíz. Csak legyint.
–
Ők
azok… –, mondja, és árad megint belőle a panasz a németekre,
hogy már nem a régi az ország, senki nem akar „dolgozni”, csak
a fehérgalléros munkahelyeket keresik, ahol napszámra meresztik a
feneküket, legfeljebb telefonálniuk kell.
Nyilván
eltúlozza a dolgokat, de biztosan jó adag igazság is van a
panaszaiban.
Na,
most a fenét csináljak?
–
Menjünk
a főnökhöz… – mondja Ramóna.
–
Miért,
ő ért hozzá?
–
Nem,
de kiterjedt kapcsolatai vannak…
Igaza
volt a lófarkasnak. A főnök telefonált ide, telefonált oda, de
persze péntek lévén legtöbbször csak üzenetrögzítővel
beszélt. Amikor eljöttünk, Ramóna kacsintott.
–
Elintézi
a főnök, meglátja parancsnok.
Kétkedve
fogadtam a szavait.
Délután
négykor megjelent egy fiatalember.
A
főnök veje, egyetemista.
Megszakértette
a dolgot, elmagyarázta, hogy a kis mobillal tudunk faxot küldeni,
ha akarunk, de venni nem tudunk, kell egy kábel, és egy program.
Hazamegy, szétnéz az Interneten, hol vehet ilyen kábelt, behozza a
szoftvert, és összeállítja, beüzemeli, és fizetni csak akkor
kell, ha elégedett vagyok. Használjam egészséggel, és indulás
előtt elintézzük az anyagiakat…
Úgy
látszik, neki csak a pénz kell, még nem „német üzletember…”.
Estére
a gépészek levették a főgépről a tengelykapcsolót, hétfőn,
vagy kedden a gyár kiveheti a régi gépet.
Kezdem sajnálni, hogy miért nem akartam gyerekkoromban hajóskapitány lenni.
VálaszTörlés