2003. május:
Léptek az éjszakában (krimi két felvonásban)
Fél háromkor feküdtem. Persze ilyenkor nem megy olyan könnyen az elalvás, már hozzászoktam az éjfél utáni fennléthez. Minden apró zajra felkapom a fejem.
Mintha valaki járkálna a fedélzeten. Nincs oka, mindent bezártam, ki lenne? Elhessegetem a gondolatot.
Megint. Kipp-kopp-kopp, pont az ablakom alatt.
Kinézek, persze senki. Lefekszem.
(Második felvonás)
Megint hallom. Most határozottabb a léptek zaja, ez egészen világosan kivehető a szél zúgása, és az apró hullámok csobbanása közül.
Nincs mit tenni, ki kell menni, ki az, megnézni, és kérdőre vonni, mit keres a hajón?
Azért felfegyverkezem, az egyik kezemben viszem a lópatkót, hátha szerencsét hoz most is.
Hozott.
Ugyanis az ablakom alatt állok, nézelődök, és megint kipp-kopp-kopp. De senkit nem látok, én se mászkálok, hát a spring (előretartó kikötőkötél)! Feszes, mint a hegedühúr, és amint a hajó picit eltávolodik a rakparttól, megfeszül a kikötőbakon, kipp-kopp-kopp: recseg a kötél...
(Függöny, ruhatár, tolongás, hazamenet nem kell taxi!). A képen láthatod, hogy az első spring hátra tart, a hátsdó előre. Pont ellentétesen dolgoznak, mint az orr- és farkötelerk (amik nincsenek berajzolva a képen) A brest line keresztkötél. A fender ütköző(ballon), távol tartja a hajótestet a rakparttól.
Innen már nyugodtan alszom, nem érdekel, ki járkál továbbra is az ablak alatt.
Reggel nyolckor pilot, annak ellenére, hogy délnyugati szél van, Wandelaar dolgozik. Jó ramaty időnk lesz, a parancsnok már kezdi a mensch-mensch-mensch-t, meg a jonge-jonge-jongét. És sájze is akad a szótárában...
Kinézek az ablakon, már kint vagyunk a parti vizeken, hát minden koszos-fehér, az iszapot is felkavarja a szél, a sötétszürke, de a napfényben inkább fekete hullámok taraja fehér, a szél vízszintesen hordja a permetet, amit lelopott a felkorbácsolt vízről.
Most mi a franc ette a billentyüzetet, hogy tudok folyamatosan írni? Be is másoltam a naplóba.
Mindenféle szörnyüséget kitaláltam elalvásig a könyvemmel kapcsolatban, hogyan fogom megírni. Teljesen át kell dolgozni, meg kell hozzáolvasni, nem lesz könnyü. De meg kell próbálnom.
A délutáni őrség alatt olvastam. Az Ezredvéggel kezdtem. Az első írás, egy novella Tabák Andrásé. Hallatlanul kedves, és emberi.
Az első mondatok furcsák. Nekem, mivel tengerész vagyok, és úgy tünik, hogy "tengerész" sztori, és ugye az ember nem tud a szakmájától elszakadni...
A végén kiderül: az unokájával játszik tengerészest, nagyon tetszett! Egy dolog elmaradhatott volna: nem vagyunk gyerekek és a tanulságot le tudjuk vonni. Bár lehet, nem tudom... Nincs is nagyon levonva.
Május 4. vasárnap, úton. Na, nem az "én kedves komputerem" lenne, ha itt nem döglött volna be a billentyüzet, s ki kellett hagynom teljes 16 órát.
Május 5. hétfő, úton. Most megint azzal kezdem, amivel a múltkor, a billentyüzet természetesen feldobta a talpát. Mikor tudok majd írni?
Délután Jan röhögve jön a hídra:
- Gennagyij az utolsó! Ma kérdezi, hogy miért megyünk ilyen hosszan Montrose-ba?
Ehhez tudni kell, hogy kijöttünk Flushingból, és Edmondo azonnal megjegyzi:
- Úgy látszik, Sheernessbe megyünk. Mert nem északnak, hanem nyugatnak tart a hajó...
ő azonnal észrevette. Pedig borús volt, még csak nem is lehetett a napot látni. Ki tudja, hogyan lehet megállapítani az irányt, ilyen időben?
Fogós ravasz kérdés, és persze ez a fekete matróz úgy látszik még elég közel áll a természethez.
Na, senki?
Hát akkor elmondom: ki kell nézni a partra. Ha jobbról van, akkor Steenbank felé megyünk, ha balról, akkor nyugatra. Persze ha tudod a szélirányt, akkor csak a hullámokra kell vetni egy pillantást. Most délnyugati a szél...
Olvasom a Hitelt.
Május 6. kedd, úton. Gyülölöm, rettenetesen gyülölöm ezt a rohadt komputert, fel kéne négyelni, kerékbe törni, elégetni, halálnak halálával halatni!
Nem lehet így dolgozni!
Elkezdtem írni a Munyókát, hát negyed oldal után bedöglött, nem lehet folytatni. Pedig öt hónapja hordom magamban az ötletet, nem tudtam kiírni magamból, most végre megvan, hogyan s miként, s akkor, tessék. Ez egyébként érdekes: nem tudok semmit megírni azon melegében, ahogy kitalálom! Az Aranka piros autója is hónapokig érlelődött, a Bolond vagy tíz hónapig, Munyóka ötlete pedig karácsony táján jött. Megpróbálkoztam többször is vele, de abbamaradt. Persze egészen más lett, mint amilyennek az ötlet jött, de persze jobb, sokkal jobb lett. Kitaláltam, hogyan nem kell szószátyárkodni.
Aztán vannak pár sorosaim, ezek meg: pakk!, és kész. És ezek minél többet szórakozom velük, annál inkább "kínja-írások" lesznek.
Este úgy ahogy helyrejött a billentyüzet, hát befejeztem a Munyókát. Nem "úgy" akartam, ahogy mostanában írok, de végül rákényszerültem, mert a billentyüzettel nem lehet ilyenkor írásjelezni, hát írtam, írtam, aztán áttettem "kisbetüs" formára. Ez persze így nem sokat mond, ismerni kell, ahhoz, hogy tudd, miről van szó. Nem tudom, honnan vettem a "Munyóka" szót, csak úgy jött. Egyébként "ő" egy fakanálbaba... Lehet, hogy a "Mutóka" ihlette? (ő Encsike keresztmamájának az anyja, vagy anyósa volt...) Persze az egészet nem tudom, honnan veTtem, Na megint beszart A billentYüzET hOGY a fene essen bELe!
Szolgálati közlemények:
Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése