Életveszélyben... - MV Clavigo (4)

Január 27. Kedd. úton, Mersin. Szokás szerint az Iskenderuni-öbölből erős szél fújt, így egy kicsit később érkeztünk, mint számítottuk. Azonnal elkezdtük a kirakást. A parancsnok éjfél körül ment el feküdni. Nem győzte kivárni, hogy Juszuf visszajöjjön a beígért kebabbal és rakival (ánizspálinka).

Január 28. Szerda. Mersin, úton. 
én viszont azonnal magamba toltam, amint megérkezett. Hajnalban vettem észre, hogy egy táviratom jött Balogh Zsolttól. Encsike üzent, hogy András öcsém többször próbált már hívni, de nem sikerült.
Otthon megbeszéltük, hogy a szombat déli élelmiszer magazinba csinál velem egy riportot, valószínűleg ezért keres. Megadtam a számot, de nem tudtam mit kitalálni, hogy mikor hívjon.

Korai vendég

éjjel háromkor kedves vendégünk volt: bejött a kikötőparancsnokságról egy szépen dekorált figura - nem beszélt angolul! - és ellenőrzést tartott. Karel kimondhatatlanul örült, hogy két órai alvás után felkelhetett. A török belekötött a Tűzvédelmi tervbe, mert nem volt rajta a Clavigo név.
- Sebaj - mondta a barba -, két perc és ráírom.
- Nem úgy van az captain! - ellenkezett. - Ezt hivatalos ellenőrnek kell egyeztetnie a hajó terveivel, és csak ő írhatja rá.
Nem is bürokratikus eljárás. Elrendelte, hogy az összes mentőgyűrűt ki kell cserélni, mert a kapaszkodó kötelek foszladoznak (igaza van). Ezután a személyzeti listába kötött bele, mert a gépészünk nem matrózként van feltüntetve. Ugyanis a hajóokmányok szerint négy matróz kell a hajóra, és nekünk csak három van, a szakácsot is beleértve (minő borzalom!).
A rakodás reggel tízre lett csak kész, pedig hajnali háromra ígérték.
Délutánra elromlott az idő, természetesen mindig szemből jönnek a hullámok, akármerre is megyünk. Huszonnégy órája is szemből kaptuk, mostanra megfordult, hogy megint elölről jöhessen.

Január 29. Csütörtök. úton, Haifa. 
Kimondott vihar lett hajnalra. Visszafogta a hajót, és csak délre érkeztünk. Egész délután a horgonyzóhelyen lityegtünk, a szél időnként viharossá fokozódott, egyszer őrült felhőszakadás is volt. ötkor kötöttünk ki.
Parttól elfújó szél van, így állandóan "stigózunk", azaz a hajó előre-hátra csúszkál, hol eljön a rakparttól, hol nekiütődik, s időnként felemelkedik, majd lesüllyed, ahogy a hullámok jönnek. Nem biztonságos rakpart ilyen rossz időben. Amennyi kötelet tudtunk, azt mind kiadtuk. Hátul öt, elől négy tartja hajót. Reméljük nem szakadnak el.
Megpróbáltak rakodni, de a darus nem tudta megfogni a konténert jó negyed óráig. Akkor abbahagyták, és elmentek. Talán holnap reggel jobbra fordul az idő...

Január 31. Szombat, úton. Megjavult az idő, szépen süt a nap, kellemes az utunk, holnap hajnalban érkezhetünk.

FEBRUÁR

Február 1. Vasárnap, úton, Alexandria. 
Hajnali kettőkor érkeztünk, a külső horgonyzóhelyen álltunk meg. Délután bejöttünk a belsőre. Azt tudtuk, hogy Alexandriában, és egész Egyiptomban dühöng a korrupció, de ilyennel még nem találkoztam:
Az, hogy mindenkinek cigarettát kell adni, az megszokott. Kap a két pilot, a pilotcsónakok, a vontatósok, a katonaság, a rendőrség, a vám, az egészségügyiek, a darus, a munkavezető. ám ma, amikor bejöttünk a Port Control toronyból így búcsúzott a diszpécser:
- Captain, ha van valami ajándék a számomra, adja a pilotnak.
Az ajándékon természetesen legalább egy karton Marlborót kell érteni.

Gudrun, a katona

Elkezdtem valamit írni, a fenti címmel. Fogalmam sincs, milyen terjedelmű lesz, eddig tíz oldallal vagyok kész. Azt hiszem az alapötlet nagyon jó.
Játszottam a komputeren, és akkor jutott az eszembe a téma. Egy kommandós egy feladat teljesítésére indul, s váratlanul egy kisfiú kerül a közelébe. A katona már többször megkísérelte a feladat végrehajtását, de eddig sikertelenül. Most a gyerek segítségével sikerül teljesíteni a küldetést.
A poént nem lövöm le... 

Február 3. Kedd, úton, Haifa. 
Estére megérkeztünk. Azonnal kimentem telefonálni. Encsike már nagyon várta a hívásomat.
Elmondtam, hogy nagyon jól érzem magam a hajón, ennek valóban szívből örült. Otthon minden rendben.

Február 4. Szerda, Haifa, úton, Este tizenegykor bekapcsoltam a Kossuth Rádiót. Szörnyű híreket mondott. Valamit hallottam már Haifában is...

Háborús veszély

Irak újra háborúra készül. Vegyi és biológiai fegyverekkel fenyegeti az Egyesült államokat és a szövetségeseit. Bill Clinton kijelentette, hogy van elég hatékony fegyvere, s nem vet be nukleáris fegyvert Irak ellen.
Nagy nemzetközi diplomáciai akció kezdődött. Tony Blair tárgyalt Jelcinnel, mielőtt Clintonnal beszélne.
Jézusom, mi lesz Izraelben? Ez az őrült vadállat, Szaddam Husszein első célpontja Izrael lesz! és ha vegyi, vagy biológiai fegyvert vet be, akkor nem tudom, hogy mi lesz velünk, ha akkor Haifában leszünk.

Február 5. Csütörtök, úton, Alexandria.
Jöttünk, megjöttünk, horgonyra álltunk.
írom a könyvet. úgy látom, regény lesz belőle. Már harminc oldal körül járok.

Február 8. Vasárnap, úton, Haifa.
Hajnalban érkeztünk, 11-kor kikötöttünk. A barba kiment Judithoz, így tíztől folyamatosan fent voltam.
Shai, az ügynök megadta a rakományt, 2000 tonnát veszünk fel. Megcsináltam a rakodási tervet, és beraktuk a hajót. Akkor derült ki, hogy hetven centit orra bukunk. A ballasztolás után! Kinyomtam a Fore Peak (orr) tankot, a kettest, a hármas szárnytankokat, és megtöltöttem a hatos magastankokat, és ezzel se tudtam kiegyenesíteni.
Ez jellemző rájuk, hogy a megadott súlyok nem mérvadóak, illetve úgy rakják a hajót, ahogyan akarják.

Február 9. Hétfő, Haifa, úton. Indulás előtt jött Shai, hogy baj van: a rakományszámláló komputere elromlott, így nem tudják megadni a konténerek elhelyezkedését. Amikor berakják a hajót, egy pasas a hajó mellett lebzsel, és beüti egy kis adatgyűjtő, hordozható komputerbe a konténer számát, és elhelyezkedését. Amint kész a berakás, ezt csatlakoztatják a nagy géphez, és azonnal ki tudják nyomtatni a rakodási adatokat. Kérdezzem meg a barbát, vállalja-e a papírok nélkül az indulást, mert egyébként csak délelőtt indulhatunk. Karelba alig lehetett lelket verni. Reggel hattól fent volt, délután alvás helyett Juditozott, háromnegyed éjfélkor elaludt. Háromszor nyomtam neki a riasztót, aztán tíz percig üvöltöttem a kabinajtóban, végül Shai bement, és lelket vert belé.
Természetesen elvállalta az indulást, a stabilitás oké, mondta. Shai a kezébe nyomta a konténerek jegyzékét.
Elindultunk.

Javított GM: 39 cm...

Biztonság kedvéért megcsináltam a stabilitási számítást. Kiderült, hogy nem kettőezer tonna, hanem 2803 van bennünk. Ehhez a rakománysúlyhoz szükség lenne azokra a tankokra is, amiket ki kellett üríteni, hogy ne legyünk annyira orra bukva. (A plusz súlyt előre rakhatták). Erre a barba azonnal felébredt, magához tért, és elkezdett "aggódni". Ugyanis a stabilitásunk igen gyenge lábakon állt. A javított GM 39 cm, a kötelező minimum: 37.
Ez azt jelenti, hogy a stabilitás határán vagyunk. A szélnyomásra megengedett dőlésszög 12,3°, ha a dinamikus dőlés összeadódik a szélnyomással, felborulunk. Karel felhívta Shait, és úgy leteremtette, hogy csak hápogni tudott. Egyszerűen átvert a ravasz askenázi, valószínűleg egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy hat ember életét kockáztatja...Vagy másfél órán keresztül dühöngött a parancsnok, aztán elment aludni.
Nem mondom, bennem volt és van még most is a frász... Ha Isten segítségével megérkezünk Alexba, csak akkor tudunk mindketten megnyugodni.
Zárójelben: ha Karel jobban odafigyel (mondjuk nem Juditoz), akkor indulás előtt észbe kaphatott volna, s akkor a Carmel viszi el a balhét, mert kirakhattunk volna vagy tíz konténert a fedélzetről a második sorból, s nincs semmi baj...