A 2002-es évben járunk a Napló szerint...
December 26. csütörtök, Bilbao, horgonyon. Hülye idő van, megveszekedett déli szél fúj, a hőmérséklet 20 fok éjszaka!
Délben felhívtam a családot. Encsike röviden beszámolt a szentestéről. Amikor gyertyagyújtás volt, a fiam elővett egy papírzsebkendőt, mondván:
- Anya, én készültem. - magyarán Encsike nyugodtan bőghet.
Szép karácsonyuk volt.
Felhívtam apát is, köszöntöttem, éreztem a hangján, hogy örül.
Hiába ígérték a bemenetelt, marad holnapra. Állítólag a hajó, amelyik a helyünkön áll, még nincs kész. Ez nem különösebb baj, csak az, hogy az időjárás-jelentés 8-as erősségü észak-északnyugati vihart jósol, s ez itt nem jó, nincs hova elbújni előle, mehetünk vasalni. (Le-fel járkálni...)
Sajnos ez azzal is együtt járt, hogy este nem aludtam. Vártam a bemenetelt, aztán már késő volt lefeküdni.
December 27. péntek, Bilbao. A hajnali őrséget lenyomtam, négykor hallottam, hogy egy hajó kijön a kikötőből. Elképzelhető, hogy ennek a helyére jöttünk, mert még nem volt nyolc óra, amikor a barba keltett horgonyt húzni.
Na, ez az egy dolog az, ami egyelőre hülyeség ezen a hajón, s én vagyok a szívó ágon. Ugyanis mi a francnak kell a hajó legénysége felének ott lenni a horgonygépnél? Edmondo kezeli a vincset, Joseph az elemlámpát, én meg figyelek, de marhára. S időnként megmondom a hangosanbeszélőn a barbának, hogy mi a helyzet.
Ezt a müveletet minden kis hajón a matrózok elintézik. Itt nem.
Végül is nem gond, ha nem az alvási időmből vennének el ezzel egy csomót. Mert negyed kilencre érkeztünk oda, ahol G. Lucó (a MV Priwall kaftánja - parancsnoka) szokott kelteni.
A lényeg, kikötés után azt mondja a barba:
- Egész nap, 24 órában raknak. A két matróz lesz szolgálatban, mi pedig készenlétben. Ha valami van, akkor szólnak.
Magyarán: nem kell hatórázni, éjjel alhatom.
Ennek örömére tizenegykor ledőltem a szófára, egy órácskát aludni.
Megcsináltam a hóvégémet.
Este hétkor beszólt a nyitott ablakon a barba:
- Lefeküdni, lehet, hogy éjfél után kelni kel!
Szófogadó gyerek voltam világéletemben, ezért tíz perc múlva aludtam.
December 28. szombat, Bilbao. Negyed ötig aludtam egyhuzamban. Alaposan kipihentem magam. Raknak, úgy tünik éjszaka sem álltak, szerintem el is mehetünk ma.
Egyre jobban szeretem a Linuxot.
Igaza volt Szalai Lacinak Szegedről, amikor rábeszélt. Ugyanis minden olyan program megvan, ami kell ahhoz, hogy kellemesen használhassam a gépet.
Van egy Winamphoz hasonló lejátszó, most például, amikor a Naplót írom Cseh Tamás énekel Branyiszkóról.
Van egy profi szövegszerkesztője, egy ingyenes, OpenOffice.org nevü programba integrálva. A beépített Mplayerrel lehet videót, DVD-t nézni, és még a kamera képeit is tudom kezelni, bár valamiért nem ismeri fel a Nikonomat, nincs gond, mert mágneses adathordozóként megjeleníti, ugyanúgy, mintha floppy egység lenne, csak 32 MB-os, és a fájlkezelővel ki tudom másolni. A képekhez egy profi képkezelő is van.
Van beépített profi szótára.
Mi kell még?
Pasziánsz is van benne.
És nem fagy le, mint a Windows.
És a szövegszerkesztő nem akad ki azzal, hogy "nincs több memória", s nem veszett még el egy betüm se, nem úgy; mint a Worddel.
Reggel bokafájósan ébredtem, egész nap nyilallt.
Délben sétáltam egy kört, megnéztem, hova hozzuk az ócskavasat Egy hatalmas "pléhdoboz" a gyár, de ez egy komplett acélgyár. Készítettem pár fényképet.
A kirakás végén aki élt és mozgott, gyerünk le a raktárba, söpörni, mert a gyár csak buldózert adott, nekünk kellett kiszolgálni. Ezután, hogy éjfélkor ne kelljen elmennünk aludni, előreshifteltük a hajót jó ötven métert (shiftelés - úgy halad a hajó, hogy a kikötőkötelekkel húzzák magukat a rakpart mentén. Előrehúzzák a hajót, majd az egyik kötelet előreviszik a következő kikötőbakra - bitára -, s tovább húzzák magukat, amíg a megfelelő helyen nincs a hajó. Nemszeretem munka, ha mindent mi csinálunk...). Kész, nosza rajta bulkhead (mozgatható válaszfal) állítás, raktármosás, szóval tízre teljesen kikészült a lábam. Holnap reggel nyolckor indulunk.
Szolgálati közlemények:
Az utóbbi időben már jártam úgy, hogy egy-egy buzgó admin letiltotta a bejegyzéseimet. Ez természetes a nagy számok törvénye alapján, nemcsak dicsérik az írásaimat, hanem pár embernek szúrja a szemét. Nem vagyok egy vitatkozó, hőbörgő típus, inkább odébb állok.
Ezért aztán létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.
Folytatom a könyveim bemutatását. Erről kicsit hosszabban írok, mert erre vagyok a legbüszkébb...
Szavak a hullámok hátán, szóolvasmány
Kiadta: Plimsoll Kft., Budapest, 2012
A kötet három részből áll:
1. Hogyan mondják tengerészül?
2. Ahogyan a folyamosok beszélnek
3. A vitorlázók szavai
2012-ben megjelent a Szavak a hullámok hátán!
Az ötlet és a megjelenés között 10 év telt el! Ez a hosszú idő persze nem azt jelenti, hogy szakadatlanul ezen dolgoztam. De mindig jelen volt az életemben. Volt úgy, hogy zsongott a fejem a szavaktól, volt úgy, hogy nyomasztott: nem halad a munka, nem jutok előre semmit.
Sokat tanultam közben. Voltak, akik segítettek, nem is kevesen. Ahhoz, hogy belevágjak, nem sok nógatás kellett, hiszen mindenki szereti a kihívásokat, és amikor Balázs Géza tanár urat megkerestem az ELTÉ-n, azt mondta, hogy:
- Kapitány úr, ezek a szavak nem a szlenghez tartoznak, hanem nyelvünk egy fontos része, hiszen a tengerész szubkultúra szavait alkotják, és mindenképpen megmentésre érdemes. - úgy döntöttem, hogy meg kell csinálni.
Akkoriban elég aktív voltam a HIX Nyelv levelezőlistán, ott feltettem a kérdést: kit lehet megkérni, hogy szakszerűen összegyűjtse?
Racskó Tamás szerint egyértelmű volt, ezt nekem kell megcsinálni, és azonnal "megfogta a kezem" és bevezetett a szótár szerkesztés rejtelmeibe, elmondta, hogyan kell bizonyos dolgokat megvalósítani.
Ez elég volt, és nagy elánnal kezdtem a munkába.
Sok szót gyűjtöttünk, mert sikerült sok tengerészt belelkesíteni, és hozták a listákat, adták a szavakat. Később a belvízi hajósok is hasonló örömmel küldték a szócikkeknek valót... Itt nem sorolom fel őket, de a kötetben benne van mindenki, aki akárcsak egy szót is adott, mert erre külön felhívta a figyelmem Balázs Géza tanár úr.
Az hogy milyen fontos dologba vágtam a fejszém az is mutatja, hogy az Akadémiai Kiadó kapva kapott az ötleten, ez még akkor volt, amikor a feladata a tudomány (benne a magyar nyelv) szolgálata volt. De amint bevonták a külföldi tőkét, profitorientált lett, és azonnal visszaléptek a kiadástól.
Közben a szóanyag egyre bővült. Bevettem a hajósok, a belvízi kollégák szavait és a vitorlázókét is, így aztán a Hogyan mondják tengerészül cím már nem volt aktuális, ezért lett a jelenlegi.
Közben kerestük a kiadási lehetőségeket.
A győri Széchenyi István Egyetem tanára, Hartványi Tamás próbált kiadási lehetőséget találni az egyetemen. Ígéret lett az önköltségi árra. Most már volt lehetőség, csak egy apróság hiányzott: a pénz.
Szponzorokat kerestünk.
Ígéretet kaptunk eleget, majdnem annyit, hogy ki lehetett volna fizetni a kiadást. De csak majdnem. Várni kellett. Nekem nincsenek üzleti kapcsolataim, és akinek voltak, annak más dolga is volt, így aztán állt a dolog.
Egy rádióriport hozott gyökeres változást: Pais Judit készített velem egy beszélgetést a szótárról, és ez elhangzott a Kossuth Rádió Disputa című műsorában. Ezt hallotta prof. dr. Fábián Zsuzsanna tanárnő, aki az Akadémia Szótári Bizottságának tagja, és foglalkozik a magyar nyelv olasz eredetű szavaival. Megkeresett, és ettől számítom azt, hogy a műkedvelő szótár elkezdett alakilag is közelíteni a tudományban elfogadott szótárhoz.
De én nem vagyok szakember, nekem kevés a tudásom ahhoz, hogy minden előforduló problémánál megtaláljam a megfelelő megoldást.
Amikor azt gondoltam, vége a gyűjtésnek, a munka lezárult, átküldtem a szótár olasz eredetű szavait Fábián tanárnőnek (próbáltam kimondatlanul is büszkélkedni), hamarost visszakaptam kijavítva...
Akkor úgy döntöttem, hogy a szavaimnak a szóolvasmány műfaji meghatározást adom - erre viszont copyrightot jelentek be :).
Közben jelentkeztem a Tinta kiadónál, amelyik szótár kiadására szakosodott, de anyagi okok miatt nem tudták elvállalni. Ezután hamarosan egy szlovákiai kiadót találtam meg, akik olyan jónak tartották a kéziratot, és Révkomárom részéről vállalhatónak (hiszen ott van Szlovákia legnagyobb vitorlás központja), hogy még pénzt is pályáztak a kiadáshoz. Nem kapták meg, így ez a lehetőség is kútba esett.
Ekkor volt az, hogy elkeseredtem, és azt mondtam: feladom. Megírtam mindenkinek, aki addig segített, hogy köszönöm és kész... eddig volt, nincs tovább. Elfogyott az erő.
A szponzorokat is megkerestem.
- Nincs pénz, nem tudom vállalni a korábbi ígéretem, - ezeket a válaszokat kaptam.
Jelentkeztem a Plimsoll Kft.-nél is.
- Nem megy a kiadás, nem jött össze a pénz...
- Pistikém, ezt nem hagyjuk annyiban! - mondta a Kft. ügyvezetője, Szalma Botond (aki amúgy a főiskolai osztálytársam és barátom) - ezt a szótárt fontos megjelentetni. Ki adja rá a pénzt, ha nem egy hajózással foglalkozó cég, ahol régi, mahartos tengerészek dolgoznak?
Ezt 2011. novemberében mondta, és április 12-én kezembe vehettem a kötetet.
Most is köszönöm Botond, hogy nem hiába dolgoztam, dolgoztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése