2015. november 27., péntek

Megérem a következő világvégét! - MV Petra (2) - 1. rész

HAJÓABLAK A NAGYVILÁGRA:


PETRA (2)

1999. DECEMBER 16 - 2000. MÁRCIUS 3.



December 16. csütörtök, Plomin, Barcelona. A taxi tizenegyre jött meg. Mindenkitől elbúcsúztam, Marian megemlítette, hogyha úgy hozza a sors, szívesen átszállna hozzám a Petrára. 
Egy órakor Trieszt, azaz nem is Triesztbe érkeztem, hanem a Friuli - Venezia-Giulia "megyei" repülőtérre. Pénzt váltottam, meglepő, hogy mennyit romlott a líra, most 1895-öt kaptam egy dollárért. Megebédeltem az étteremben, majd a hajón kifizetem magamnak, ugyanis jár az ellátás az utazás alatt, s a gép csak 16:00-kor indult.
Rómában szétnéztem a reptéri üzletekben, de nem vettem semmit, mert minden nagyon drága. (Ruha kellene.)
Egy biztos: ha valaki Olaszországban repülőre száll, akkor az indulási idő azt jelenti, hogy nem előbb. Triesztben 16:30-kor indultunk négy óra helyett, Rómából 21:00-kor fél kilenc helyett.
Barcelonában várt az ügynök, szállodába vitt. Jó helyen - a Ramblán - volt a hotel, de a szoba olyan pici, hogy el nem tudom képzelni, hogy valaha is kivennék egy ilyet ha turistaként jönnék. 

December 17. péntek, Barcelona, úton. Reggel kilencre ígérte magát a taxis. Addig sétáltam - elég hideg volt, 6 fok - készítettem néhány percnyi videót, majd taxi, és irány a kikötő. 
Még nem végeztek a kikötéssel, mikor megérkeztem. 
Nagyon jó érzés volt újra meglátni a hajót. 
Csak négyen vannak a régiek közül, de Maciej és Wadek hazamegy Marseille-ből, így csak Marek az elsőtiszt és Jozef, az egyik matróz marad az ismerősök közül. Azt hiszem, nem is baj, hogy nem ismernek a többiek. Számomra jó hír, hogy Heniu, a szakács, Janusz a második gépész és Adam az elektrikus januárban visszajönnek. 
Két és fél órát töltöttünk part mellett, s máris indultunk. 
Egy órát pihentem, majd háromkor elkezdtük Maciejjel az ismerkedést a papírmunkával. Egyszerűen őrület! Azt hiszem, nem parancsnok leszek, hanem navigációs titkárnő. 

December 18. szombat, úton, Marseille. A kikötés kicsit rázós volt, mert egy tanonc pilot is jött, s nem a legjobban sikerült, de azért megérkeztünk, majd folytattuk az átadást átvételt, este kilencre végeztünk. 
Utána lementünk a szalonba, én egy üveg Sligovicát, Maciej egy üveg pezsgőt és egy üveg vodkát dobott be. Wadek már nem volt szomjas, amikor lementünk, és egész este vitte a hangot. Meg kell, hogy mondjam, felemelő érzés volt, hogy akik régebbről ismertek, nem győzték a kezemet szorongatni, és örömüket kifejezni, hogy én jöttem parancsnoknak! Énekeltek a tiszteletemre, valami olyasmit, hogy: 
Sto lat, sto lat...(száz év...) meg: nowy kapitan (új kapitány), és végén koccintani kellett mindenkivel. Ha a száz éveket összeadom, akkor megérem a világvégét...
Persze a stary kapitanra (régi kapitány) is koccintottunk nóta kísérettel, meg a nowy bosunra, meg a stary bosunra, na, nem folytatom...

December 19. vasárnap, Marseille, úton. Reggel hatkor elment Maciej. Mivel megígértem, ezért felkeltem, hogy elbúcsúzzam. Az órát beállítottam hatra (ugyanis mindig negyed órával előbb csenget), de most cserben hagyott. Ugyanis ötkor csengett. Majdnem széttapostam dühömben. Miután elmentek, felköltöztem a parancsnoki kabinba. Felhívtam Encsikét, nagyon örült, éppen a karácsonyi bejglit készítette, és a receptet is elmondta. Nem tudom, hogy meg tudom-e csinálni, lesz-e rá időm egyáltalán. Azért itt nem úgy mennek a dolgok, mint pl. a Humberen, ahol az egyik barba legfőbb gondja az volt, hogyan tudja a napi whiskyjét és karton sörét meginni? Tettem, vettem, adminisztráltam ahogyan azt egy jól nevelt titkárnőnek illik (hú, de lassan megy egyelőre, de majd belejövök!), közben a hajót kirakták meg berakták, és aztán eljött az ideje a manővernek.
Nem mondom, hogy nem voltam ideges. De csak éppen hogy. Szerencsére jó pilot jött, minden rendben ment. Elmesélte, hogy mi történt vagy négy öt napja:

Ki a valódi bűnös?

Nem tudom a hajó nevét, de egy böhöm nagy tankerről van szó (biztos vagyok benne, hogy otthon mindenki hallotta, és a tévékben is benne kellett, hogy legyen). Valahol az angol partok mellett kettétörött (beszúrás 2001-ből: az Angol csatornában), és most szennyezi a környezetet. Ez még szokványos baleset lehetne, de az már pikánssá teszi a dolgot, hogy engedélyt kért St. Nazaire hatóságaitól és a haditengerészettől, hogy menedékhelyre menjen, mert bizonyos gondjai voltak, és meg akartak valamit javítani. (Egy rossz pont a franciáknak.)
A nagypofájú gallok elzavarták őket, nem adták meg az engedélyt. S az eredmény a tragédia. Persze a parancsnokot azonnal börtönbe vitték, de hogy nem egyedül viszi el a balhét, arra mérget mernék venni. Állítólag a franciák keresik a felelőst, de eddig nem találtak senkit alkalmasnak erre a szép feladatra. Viszont a franca parancsnokok egyesülete megfogadja (megfogadta?) neki az egyik legjobb ügyvédet. (Egy jó pont a francia tengerészeknek.)
Az esti őrség gyorsan elszaladt. Végig dolgoztam, a formanyomtatványokat készítettem elő a mostaganemi érkezésre. 
Őrségben most hat órát vagyok, este nyolctól éjfélig, és reggel tíztől délig. 

2015. november 23., hétfő

Utolsó nap a hajón - MV Clipper Caraibes 11. rész



December 12. Vasárnap, Plomin. Most három napos gyászban van az ország, így van mire fogni azt, hogy itt ácsorgunk.

Beszélgetünk...

Bizonyos fokig irigylem azon nemzetek fiait, akik többé-kevésbé megértik egymást. Tegnap este kint voltunk a Koralban (a kocsma a focipálya mellett), megittunk két deci forralt bort, és közben a pultos hölgy beszélgetett Mariannal és Zygmunttal. Persze mindenki a saját nyelvén, horvátul és lengyelül mondta a magáét. Ennek ellenére jól elbeszélgettek.
A beszélgetés apropóját a tegnap esti sétánk adta, Mariannal elsétáltunk a következő faluig, Vitoviciig. Ott láttunk egy útjelző táblát: Zastavici. A beszélgetés ma este így zajlott:
Marian: - A Zastavákat Zastaviciben gyártják?
Pultos csaj: - Az enyém tíz éves, nem jó.
M: - Csak tíz kilométer?
P.: - Van egy új Seat Cordobám, az csak egy éves.
Zygmunt: - A Zastava gyárban Seatot gyártanak?
P.: - Sok alkatrész kell a Zastavához, drága.
Z.: - Az igaz, hogy drága a Seat, de keveset fogyaszt.
P.: - Még egy forralt bort fogyasztanak?
M: - Nem, nekem Opel Astrám van.
P.: - Az Opel a férjemé, nekem Seatom van. Az Opel a vendéglő előtt áll...
Közben jókat vigyorogtam magamban, mert igaz, hogy nem beszélek horvátul, de néhány szót tudok, és főleg azokat, amik különböznek a két nyelvben, időközben közbeszóltam, de sajna csak olaszul, ezt viszont a hölgy értette, így én voltam az, aki nem beszélt félre az est folyamán.

December 13. Hétfő, Plomin. Ahogy gondoltam, úgy történnek a dolgok. Párizsból jött a hír: holnap érkezik az új lengyel első tiszt, én 15-én indulok Barcelonába. Ha itt lesz a váltóm, akkor mondom csak, hogy hurrá.
A matrózoknak rögtön az jutott az eszébe, hogy akkor ma este party lesz. Inni csak akkor fognak, ha a barba kinyitja a vámszekrényt. Ez pedig nem ma lesz!
Marian azt mondta, ha esetleg januárban mennie kellene neki is innen, szívesen jönne hozzám a Petrára. Ez minimum azt jelenti, hogy kedvel...
A mai program: mosás és kabintakarítás.
Hamarosan megjött a telex is, az utazási időpontokkal, lengyel első tiszt és egy matróz is jön. Nem értem igazán, miért van az, ha helyettem lengyel chief jön, a matrózok méltatlankodni kezdenek, hogy jobb lenne, ha maradnék? Itt sincs másként. Csak most az a különbség, hogy nagyon szívesen megyek vissza a Petrára.
Valamilyen isteni sugallatra a legutóbbi kantin nyitáskor kivettem egy üveg rumot. Most nagyon jól jött, mert mindenki gratulált a parancsnoki beosztáshoz, és a kihajózáskor is be kell dobni valamit.

December 14. Kedd, Plomin. Holnap Velencébe megyünk, ez a reggeli hír. Az esti az volt, hogy maradunk. Fél tizenkettőig vártam a váltókat, aztán lefeküdtem.

December 15. Szerda, Plomin. Reggel egy óra alatt átadtam a dolgokat, s attól kezdve idegesen vártam, hogy mi történik velem?
Délután megjött, hogy holnap 16.00-kor Trieszt - Róma, 20.25-kor Róma - Barcelona. Tíz után érek a katalán fővárosba. Remélem szálloda, s onnan a hajó.
Most jött el az ideje, hogy eltegyem a komputert, s csak a Petrán vegyem megint elő.

2015. november 18., szerda

Kalauz lettem - MV Clipper Caraibes 10. rész

December 7. Kedd, Horgonyon, Plomin, horgonyon. Reggel kilencre megérkeztünk, és délben eljöttünk, ahogy az egy vonaljáratot teljesítő hajóhoz illik. Az újságban is benne vagyunk, bár megrónak bennünket, hogy minek, ha nincs rakomány?

Újra a Petrán?

Délelőtt jött a hír:
Maciej mindenképpen azt akarja, hogy én váltsam, és utána is maradjak a Petrán. Tehát a tudomány mai állása szerint a következő történik velem a közeljövőben:
December 14-ig elsőtiszt vagyok a Clipper Caraibes-on.
December 15 - január 20. parancsnok a Petrán.
Január 20. - április 20. között első tiszt a Petrán.
Mondtam a barbának, hogy vállalom, mert elsőtisztként a Petrán jobb a pénz, mint itt, és egyáltalán nem olyan unalmas, mint ez a hajó.
Csak venni kéne egy táskát, és egy öltözet normális ruhát...
Annyit azért megtettünk, hogy elmentünk Ravennáig, utána felnéztünk Velence elé, majd visszafordultunk, hogy reggelre megjöhessünk, ha már egyszer megjártuk az utat... (Ezt a baromságot!)

December 8. Szerda, Úton, Plomin. Amióta tudjuk, hogy (valószínűleg, ha minden jól megy, ha semmi nem jön közbe, stb. stb.) a Petrán barba leszek, a parancsnok állandóan magyaráz, segít felkészülni. Manővereknél elmondja a miérteket, ma kaptam tőle egy klassz programrendszert, amivel a hó végét gyerekjáték lesz elkészíteni. Csak az a baj, hogy nincs megerősítés...
Azt mondja a captain, hogy a legnagyobb gondja a cégnek, hogy nem kap se parancsnokot, se első tisztet. Hát persze, ki az a marha, aki karácsony, és a 2000. újév előtt be akar hajózni. Lehet, hogy nem lesz aki leváltson itt?
Délután kint voltam, láttam mákot és pirospaprikát, holnap veszek, és karácsonyra kellene csinálni bobajkát...

December 9. Csütörtök, Plomin, úton, Ravenna, úton. Végre elkezdtük a vonaljáratot

Kalauz lettem

Nem tévedés, én vagyok a kalauz. Hogyan másként lehet hívni azt, aki odamegy az utasokhoz, hogy:
- Kérem a jegyeket!
Na, meg az útleveleket is beszedem az utasoktól és a gépkocsivezetőktől. A matrózok megmutatják, hogy hova álljanak be a kocsik, biztonságosan megkötik a tengeri útra. Én elkészítem az utaslistát, átadom a rendőrségnek az útlevelekkel együtt, majd ellenőrzés, és a rakománypapírok átvétele után elmegyünk.
Ma mindez elég sokáig tartott, mert a behajózástól számított egy óra múlva indultunk. Ez pedig túl hosszú idő. De azt hiszem érthető a késlekedés, ha elmondom hogy mennyi rettentő nagy tömegű gépkocsikat és a kísérő utasokat szállásoltunk be a hajóba:
Egy Zastavát a vezetőjével. Megnyugtatok mindenkit: nem volt a kocsi zsúfoltan a raktárban. Azt hiszem, a hatóságoknak, az ügynökségnek, és mindenkinek, aki a hajóval foglalkozik, még egy kicsit bele kell jönni a dolgokba...
A mai nap 14 óra munkaidőt jelentett, ám ez jó, mert eddig nem volt túlóra, pedig az hozza a pénzt. Mármint a dugit, a zsebpénzt, mert a kereset a családé...
Megjött az új kápó. Szimpatikus pasas, csak kicsit nagyobb a hasa mint az enyém. És ért a komputerhez, hozott Excelt és Word-öt, így újra tudunk dolgozni minden programunkkal.
Ravennából felhívtam Encsikét Hungary Directtel, végre nem kellett sürgetni, hogy siessen, mert lejár a kártya. Szabolcs második díjat nyert irodalmi pályázaton, és bekobzolta magát egy zenei versenyen a budapesti döntőbe. Nimród valami norvég céggel áll kapcsolatban, hajót keres. Remélem, majd átvisz magához...
Apát is felhívtam. Ma jelent meg a legújabb verseskötete, holnap visz belőle Encsikének és a fiúknak.
A tökéletlen Zygmunt Kreft lebeszélte a 400 lírát az olasz kártyáról, így nem tudom, hogyan beszélek legközelebb Olaszországból, mert itt hiába ingyenes a hívás, kártya kell hozzá.
A barba megkapta a hajó mobilját, beszélt Párizzsal, próbálnak első tisztet találni helyettem, de nem könnyű (ki az a bolond, aki karácsony előtt hajóra akar szállni?). Este távirat jött, a digó még nem írta alá a hajóbérleti szerződést, nem kötött biztosítást a hajóra, így ha nem teljesíti a kötelezettségeit, akkor Plominban maradunk holnap...
Kíváncsi vagyok, mikor indul be a járat rendesen? Azt hiszem, nem érem meg a hajón!

December 10. Péntek, Úton, Plomin. Délelőtt kikötöttünk. Utána kimentem a boltba, és vettem a hajónak WC papírt, mert elfogyott. Én szerencsés voltam a vásárlással, mert kaptam. A barba nem annyira, ugyanis a shipi nem jön, és talán ma este még tudunk enni valamit, holnap már vendéglőbe kell menni. Azt hiszem, a Humberen fogyott ki ennyire a kaja az Argentína és Szíria közötti úton.
Mr. Zsivkovics - az ügynök - kissé idegesen ment el a hajóról, mert a parancsnok biztosította, hogy ha nem intézkedik a digó, akkor nem indulunk este, és az azt is jelenti, hogy holnap se és vasárnap se. Ennyit a túlórákról. Később beigazolódott a sejtésem, mert a barba közölte: indulás hétfőn 16.00-kor.
Este láttuk a Berlini Filmszemle gálaestjét. Számomra jól végződött, hiszen Koltai Lajos kapta a legjobb operator díját és Szabó Istváné a legjobb forgatókönyv díja.

December 11. Szombat, Plomin. Most igazán nem tudom, minek örültem volna jobban: ha a hajón maradok, vagy egy hónap parancsnokság a Petrán a jobb-e?
Ugyanis a hajó december 22-től "off hire" lesz, ez azt jelenti, hogy a tulajdonos kiveszi a hajót a bérletből és hajógyárba küldi. Javítás után folytatódik a hajóbérleti szerződés. A hajógyár itt lesz valahol a környéken, 27-én dokkolnak ki, gondolom az összes lengyel feleség lent lesz a hajón, csak Encsike nem tud lejönni hozzám. Biztosan maradnék, mert most örül a cég, ha van valaki a hajón, még mindig nincs meg a váltóm. Bár az is lehet, hogy levennének váltó nélkül, minek a javításra első tiszt? (Nem Mahart hajó...) Azt hiszem, nem érdemes erről polemizálni.
Nagyot politizáltunk a barbával, a francia és magyar parlamenti rendszerről volt szó.

Új járaton a Petra

Este gondoltam egyet, és telexet küldtem a Petrára, Maciejnek. Csak annyit akartam tudni, hogy mikor érnek Marseille-be, hogy tudjam, mire számíthatok. Na, és azt is megkérdeztem, hogy ő jön-e vissza, vagy egy másik lengyel parancsnok?
Szinte azonnal megjött a válasz. Ő jön vissza január végén, így vele leszek első tiszt, ez sokkal jobb helyzetet teremt, mert nyilvánvaló mindenki előtt, hogy csak helyettesítettem. (Zárójelben: júliusig lehet a hajón, és akkor ha áprilisban hazamegyek, akkor minden további nélkül válthatom a nyáron, mint parancsnok!)
A hajó most más útvonalat jár: Marseille-Mostaganem-Oran-Valencia-Barcelona. Azt hiszem, ez sokkal húzósabb lesz, mint a Marseille-Alger-Genova járat volt. December 16-a körül érhetnek Barcelonába, oda kellene utaznom, és Marseille-ben veszem át a hajót.
Most már csak az kell, hogy legyen váltóm!

Dr. Franjo Tudjman meghalt

Tegnap este elhunyt a horvát elnök. A barba táviratot küldött az ügynöknek, amiben részvétét fejezte ki. Erre bejött a fullajtár, hogy ellenőrizze, vajon a lobogók félárbocon vannak-e? Egész nap csak Tudjman van a tévében (persze érthető). Egy pillanatra feltűnt Orbán Viktor is, amikor Európát körbeinterjúvolták ez elnök halála miatt.

2015. november 14., szombat

Dinka, a plomini Keresztapa - MV Clipper Caraibes 9. rész

A hajónk a plomini ro-ro terminálon kikötve.December 3. Péntek, Plomin. Délelőtt meghozta a hírt a pilot, hogy aláírták a charter-partyt, és hétfőn indulunk Velencébe. Nem tudom, mikor kapnak le, lehet, hogy egy-két utat megteszek én is ezen a járaton. Elég húzós lesz, mert minden nap délben indulunk Plominból, érkezés este nyolckor Velencébe vagy Ravennába, indulás éjfélkor, érkezés Plominba reggel fél kilenckor. Szombat reggeltől hétfő délig itt állunk. Ezek szerint én leszek a rakodótiszt, a második és a captain a két navigátor.

December 4. Szombat, Plomin. Délelőtt tettem-vettem, tacepaókat készítettem, amiket kifüggesztünk hajószerte, hogy az utasokat eligazítsa. Ebéd után jött a kolosszális ötlet, minek következtében pillanatnyilag csak a fenekem fáj, de holnap lesz nagy sírás és rívás, és az fogaknak csikorgatása.

Felső-Plomin

Ugyanis a falucska két részből áll, mint azt már említettem. Az alsó Luka Plomin - ne tessék idétlenségre gondolni, luka horvátul kikötőt jelent -, és a dombon van a "felsőváros". Hát gondoltam egy merészet és nagyot, és a kamerát a vállamra véve nekiindultam. Nagy vállalkozás volt, mert függőlegesen háromszáz métert kellett megtenni, ehhez egy két és fél kilométeres út áll rendelkezésre, hát mit mondjak, az utolsó száz méter rettenetes volt...
De megérte felcaplatni.
Nem siettem, ötven percbe telt az út. Közben videóztam, meg-megálltam gyönyörködni a tájban. Szép a környék, a hegyoldal vörösesbarnába öltözött, itt-ott zöldellő foltok mutatták, hol vannak az örökzöldek. Ahogy a bekötőútra ráfordultam, elkezdett emelkedni, és végig kaptatón kellett haladnom. Ami szép, és szomorú volt, hogy végig az út mentén ott vannak a négy-ötszáz éves házak, elhagyatottan, félig romos állapotban. De majd mindegyik mellett van valami, egy sufni, egy tatarozott kis épületrész, és lakják. Valaha szép udvarházak lehettek. De láttam két gyönyörűen felújított épületet is, biztos pénzes pasas a gazdája.
Minden fáradtságot megért felmenni.
Valami soha nem tapasztalt érzés kerített a hatalmába. Ilyen helyen még nem voltam. A városka házainak kétharmada romos, de párat azért laknak. Minden pillanatban azt vártam, hogy középkori olaszok bukkannak fel a sarkon túl, vagy talán tógát viselő rómaiak. A girbe-gurba, vállszélességű utcák tökéletes középkori hangulatot árasztanak. A templomát már renoválták, és itt is akadt két-három jó karban levő épület. A campanilében ott a harang, de nincs kötele...
Fenséges a kilátás az előtte levő kis térről. A tenger párás volt, de a kis öböl gyönyörű, s a végében ott állunk a vadonatúj kikötőben. A látványt persze az erőmű uralja, háromszázötvennégy méteres kéménye vonzza a tekintetet.
Fél óra alatt az egész várost bejártam, utána beültem az étterembe egy sörre.
Lefelé menet talán jobban megkínlódtam, mint idejövet. Legalább harminc fokos szögben kellett hátradőlnöm, hogy orra ne bukjak. Megviselte a vádlimat és a combomat.

A hajónk kikötve
December 5. Vasárnap, Plomin. Nem is fáj a lábam (nagyon). Ez egyszerűen fantasztikus! Már azt hittem, hogy sosem lesz jó lábam (persze most se 100 %-os), és tessék, kirándulok, mászkálok, és utána nem fetrengek a következő nap a kabinomban, és nem borogatom a lábfejem! Egyszerűen hihetetlen, azok után, amivel az ortopédián riogattak!

Újra Gweg

Amikor megérkeztünk teljesen el volt kenődve, mert azért hajózik, hogy világot lásson, s tessék, ide küldte a cég a hajót, az Isten háta mögé. Aztán bement Labinba - tizenöt kilométerre van ide -, és összeismerkedett fiatalokkal, s boldogan jött be a hajóra:
- Chief, nem a világ végén vagyunk, ez egy nagyon jó hely. Szereztem barátokat, este találkozunk a partin!
És valóban, az erőmű nyitó buliján ott volt két csinos kislány (húsz év körüliek) és egy fiatalember. Gregory nagyon vidám volt, és feldobott.
Tegnap reggel azzal ment Labinba, hogy talán diszkóba is mennek, meg elmennek Pulába is mert várják a barátai. Megmondtam, hogy feltétlenül nézzék meg a világ harmadik legnagyobb ókori színházát (állítólag a legnagyobb Mexikóban van), a második a Colosseum, és a harmadik itt van, az Isztria csücskén fekvő kis városban.
Ma reggel kilenckor találkoztak.
Nem voltak diszkóban, elkerülték egymást, rendőrök molesztálták (mondtam, hogy én is arabnak néztem) a bőrszíne miatt, learabozták, lefektették a földre, megalázták...
- Minél előbb haza akarok menni, chief - mondta szomorúan. - Haza, csak haza... Mindenütt ez a sorsom, az egész világon, a bőröm és az arcom miatt.
Sajnálom Gweget...

Kézcsókom, Dinko

Azt már elmondhatom, hogy szokásunkká vált Mariannal, a 2. gépésszel kimenni esténként egy kellemes sétára. Elvégre kilenc napja vagyunk itt, és még nem hagytunk ki egyet se. Nem mindig, de többször is beültünk egy-egy sörre. Egy ilyen este ismertük meg Dinkót. (Azt hiszem, már leírtam.) Találkoztuk vele a "nagy buliban" is. Az asztalunknál ült, és kellemes beszélgetőpartnernek bizonyult. Abszolút szerény, csendes fiatalembernek ismertük meg. Még azt is felajánlotta, hogy kocsival bevisz Labinba, ha pénzt akarok váltani.
Tegnap este a Porat vendéglőben ücsörögtünk, bejött Dinko, odaült az asztalhoz. Beszélgettünk. Bejön két sötét külsejű tag. Odasomfordáltak az asztalunkhoz, beszéltek valamit Dinkóval, majd távoztukkor kezet csókoltak a barátunknak!!! Ugye tudjuk, hogy kik az ilyen marcona alakok, és kinek szoktak kezet csókolni (az olaszoknál)?
Dinkó látva a csodálkozásunkat, csak magára mutatott, és annyit mondott: "boss", vagyis főnök. (Azannyát!)
Várom a holnapot, na, nem a Mikulás miatt, hanem mert kaphatnék valami hírt a sorsomról...

December 6. Hétfő, Plomin. A dög unalom közepette megjött a pilot, azzal, hogy kimegyünk horgonyra. Erről persze mi mit se tudtunk.

A sötét ügylet

Mert az valóban! A hajóbérlőnek semmiképpen se jó a menetrendünk, ugyanis az esti érkezés Olaszországba a vám hivatalos órái miatt nem oké. Ötig dolgoznak, tehát nekünk négyre kell megérkeznünk. Ez azt jelenti, hogy reggel indulunk Plominból.
De ehhez el kell intézni bizonyos dolgokat Itáliában, tehát ezért halasztották csütörtökre a járat indítását.
A horvát minisztérium azonban nem értékeli a döntést. A járat meghirdetve, minden hivatalos és nem hivatalos fórumon, ha törik, ha szakad, indulni kell. Tehát azt találták ki, hogy indulunk. De nem érkezünk!
Csak kimegyünk a horvát felségvizekről, és ledobjuk a horgonyt. Aztán holnap délelőtt megérkezünk, hogy sajnos nincs még áru olaszhonból.
Ezt tervezték, és azt gondolták, hogy ez csak úgy ukk-mukk-fukk megy.
A parancsnok beintett. Amíg nincs a kezében az összes hivatalos papír a hajó kibéreléséről, addig nem mozdulunk. Most az után futkosnak, hogy az ügynök megkapja a felhatalmazást az olasz bérlőtől, hogy a nevében aláírhat.

Lehet, hogy ez lesz életem nagy napja?

Kettőkor távirat jött a cégtől, de pechemre nem volt nálam a szemüvegem, így csak homályosan láttam, hogy a Petráról capt. Maciej Kraus kérte a váltását, és én vagyok a cég jelöltje a parancsnoki posztra...
Remélem, a barba mielőbb pontosan elmondja, hogy mi van a táviratban... Szóval az áll benne, hogy december 20. és január 20. között kellene parancsnoknak lennem a Petrán. Kérdezi a cég, hogy vállalom-e?
Azt hiszem, ez nem lehet kérdés. Ezért végeztem el a kapitányi tanfolyamot, hát persze, hogy vállalom. Csak ideges vagyok, ami érthetőnek tűnik. Leginkább a manőverektől félek, és attól, hogy a rakománypapírokkal ne verjenek át. De azt hiszem, ismerem a járaton dolgozókat annyira, hogy tudom, ilyen nem történik meg.

Beindult a járat

Ahogyan egy vonaljáratnak illik, a meghirdetés napján megjött a pilot, és elindultunk. Még egy újdonász (zsurnaliszta) is idejött Zágrábból, aki cikket szándékozik írni rólunk.
Eljöttünk, és Isztria csücskénél ledobtuk a horgonyt. Majd holnap visszamegyünk, hogy:
- Elnézést, de nincs rakomány Velencéből.
És ez így megy majd csütörtökig, csak holnap Ravennába nem megyünk.

2015. november 10., kedd

Barátom a horvát miniszterelnök - MV Clipper Caraibes 8. rész

November 30. Kedd, Plomin. Gomolyog a köd, és mínusz három fok volt reggel. Unatkozunk. Valójában nincs mit csinálni, mert semmit se tudunk, kibérelik-e a hajót vagy se? Festék nincs, így imitáljuk a munkát.

Minden jó, ha a vége jó

és ennek a hónapnak a vége valóban jól sikerült, ha eltekintünk attól, ami nem sikerült jól... Mert nem sikerült pénzt váltanom, nem sikerült a Hungary Direct számon felhívni az asszonyt, de kaptam száz kunát a pilottól, aki délelőtt bejött, és este Carlo mobilján felhívtam Encsikét.
Úgy gondolom, ez így nem teljesen tiszta. Este kimentünk Mariannal, a második gépésszel. Sehol se váltották a dollárt, sehol se volt telefonkártya. Egy kioszknál, pardon, csak egy van, tehát "a kioszknál" egy vidám fickó (lehetett vagy hatvanöt éves), isztriai (nem horvátok a helyiek), örömmel adta tudtunkra, hogy a focipálya melletti büfében kapható telefonkártya. Látszott rajta, hogy örömmel beszéli az olaszt (illetve a venetói, számomra nem túlságosan érthető tájszólását), és kedvére van az útbaigazításunk. Meg is találtuk a büfét, de telefonkártya nem volt.
Bánatomban, hogy hiába a kuna (a húszason Jelasics van, ebből is látszik, aki az egyik oldalról nézve "nem gyere be", az a másiknak hős...), ha nincs kártya, meghívtam Mariant egy sörre. Közben a szomszéd könyöklőpulttól át-átszólt egy pasas, látszott, szívesen elegyedne szóba velünk. Mariannal németül beszélt, velem olaszul. A német neki se ment, Mariannak se igazán, de érdekes volt látni, hogy egyre jobban belemelegszik az olaszba. Eleinte döcögősen, a szavakat keresve beszélt, de a végére folyékonyan beszélgettünk. Isztriai olasznak tartja magát, de nagyon régen beszélt az anyanyelvén.
A most megnyílt - illetve csütörtökön adják át hivatalosan -, erőműnek a főelektrikusa. Carlo a becsületes magyar neve. Annyit tud magyarul, hogy "nem tudok magyarul". Ez is szép egy istrianótól. Mesélt a családjáról (mindkét lánya építésznek tanul Velencében, nem keresnek rosszul, a felesége fogorvos), és hamarosan ott tartottunk, hogy a helyzetük nem a legrózsásabb Horvátországban, lévén megtűrt kisebbség.
Meghívott két sörre, s közben jót politizáltunk. Az lett a vége, hogy mindhármunknak odaadta a mobil telefonját, hogy hívjuk fel a családot (közben megjött Zygmunt Kreft, a gépmesterünk is). Cserébe meginvitáltuk a hajóra. Megígérte, hogy pénteken tiszteletét teszi, holnap bolondokháza lesz az üzemben, készülnek a megnyitásra.

DECEMBER

December 1. Szerda, Plomin. Unalmas dolog itt állni, és semmit se csinálni, csak várni, hogy mi történik a hajóval? A hajóbérlő még gondolkodik, hogy kivegye-e a hajót. Úgy tudom, hogy hamis információt kapott (18,5 csomós sebességű hajóra van szükségük). Ha beindul a járat, akkor hétfőn, szerdán és pénteken Plomin - Velence, kedden és csütörtökön Plomin - Ravenna utat járnak majd.

December 2. Csütörtök, Plomin. Mondom, hogy járnak, mert délután táviratot kaptunk a cégtől, ha a hajót kibérelik, akkor betartják a hazai előírásokat, és 4 francia lesz a hajón: a parancsnok, a főgépész, az első tiszt és a 2. gépész. Ez azt jelenti, hogy ez a járat nélkülem indul be. Ám arról, hogy mi a tervük velem, mélyen hallgatnak, ami nem is csoda, mert minden a levegőben lóg, semmi se biztos...

Barátaim, a miniszterelnök és a helyettese(?)

A személyhajó előtt folklórműsor a magasrangú vendégek tiszteletére
Mármint a horvát. Az úgy működik, hogy én integettem, és ő, mint a barátom, visszaintett (barátságosan)... Ma van az erőmű hivatalos megnyitója. Délelőtt tízkor megérkezett a kikötőbe a második, az Iris nevű személyhajó. Fél ötkor érkezett a miniszterelnök és négy busznyi "libling", majd hajóra szálltak, hogy egy kis kirándulásra menjenek. Ezalatt történt a "barátkozás értékű integetés".
Örömmel fedeztem fel a tömegben Carlót, integettem, ő visszaintett, sőt még a hajóhoz is jött, pár szót váltottunk, és hívott, hogy este legyek az erőműben, mert partit adnak a lakosságnak, és mi is beletartozunk a helyiekbe... Lesz ingyen kaja és itóka...
Volt egy másik barátom is a "bandában", amikor megmutatott neki Carlo, akkor ugrándozva integetett, és angolul kiabálta, hogy este találkozunk a partin. Visszaintettem, és mondtam, hogy, persze, ott, és akkor találkozunk, de hiába töröm a buksimat azóta is, hogy ez a barátom kicsoda, nem tudok rájönni, pedig tegnap este is összebarátkoztunk két helyi pasassal a másik kocsmában. Lehet, hogy ez a miniszterelnök-helyettes, de ahhoz elég slendriánul volt öltözve, és túl részeg is lehetett, mert állandóan ölelgette Carlót, az nagyokat röhögött, és együtt integettek.
A hajó és a háttérben a plomini új erőmű
A barba már fél ötkor kiment a pilottal, én majd fél hétkor Mariannal megyek.
Közben távirat jött a cégtől, amiben kérdezték, kinek mikor jár le a szerződése? Vajon mit akarhatnak?

A nagy buli

Mint mondottam volt, a hivatalos megnyitó után a plebsnek bulit szerveztek a németek. Öten kimentünk, a sátorban találkoztunk Gweggel és a főgépésszel. Irtózatos tömegnyomor, hőség, és büdös volt. De azért jól érezte magát mindenki. Találkoztam Carlóval, Dinkóval, és a kis öreggel, aki útbaigazított első este. Főtt kolbászt ettünk, és hatvan vödör sört megittunk. Én módjával, mert amikor Andrzej megjelent a tálcával, rajta zsúfoltan a söröspoharak, akkor mindig elmentem videózni. 
Három zenekar is volt. Egy rezesbanda, sramlit játszottak, meg régi nótákat, egy másik banda (Rijekából jöttek) olasz és horvát zenét játszott, és itt volt Horvátország No.1 (Némber Van) zenekara is aus Zágráb, mert a német ad arra, hogy minőséget hozzon a dolgozónak. Még most is zúg a fülem, olyan minőségi ricsajt csaptak. Jelzem a zenéjük nemcsak a fiataloknak tetszett, hanem nekem is.
Húsz percnyi videót készítettem, azt hiszem egy kicsit túl sok az üvöltésből...

2015. november 6., péntek

Első hajó vagyunk Plomin vadonatúj kikötőjében! - MV Clipper Caraibes, 7. rész


November 23. Kedd, úton, Brindisi. Délben távirat jött Orbigny-tól. Angola törölve, a marseille-i javítás törölve, kirakás után álljunk horgonyra, várakozzunk a hét végéig. Ha addig sikerül hajóbérlőt találni, úgy tovább megyünk, ellenkező esetben a hajót Franciaországban, egy földközi-tengeri kikötőben leállítják, és leszerelik. Hát ez a nagy újság!
Mindenképpen egy hét, és megtudom, hogy mi lesz a sorsom!
Este fél hétkor érkeztünk, azonnal elkezdték a kirakást, és nyolcra be is fejezték! Ezért kellett három hétig jönni, s tizennyolc napon át "lityegni"! Nem az a típusú hajózás, amiért élek-halok.
Tulajdonképpen már este kimehettünk volna a horgonyzóhelyre, de a barba maradt éjszakára, hogy a legénység tudjon telefonálni. Majd mindenki (még a parancsnok is) az én olasz kártyámat használta, mert ezeknél a digóknál kell a "direct" híváshoz is. Felhívtam Encsit. Örültünk egymás hangjának. A fiammal nem tudtam beszélni.

November 24. Szerda, Brindisi, majd horgonyon. Hatalmas szélben manővereztünk, mintha odaszegezte volna a hajót a rakparthoz. Végül vontatót kellett hívnunk, s akkor sikerült elszakadni. Várjuk a parancsot...
A parancsnokkal arról beszélgettünk, hogy ki merre hajózott. Többek között elmondta, hogy járt Damiettában (nílusi kikötő a deltában). Erre elmeséltem, hogy van ott egy falu, amelynek lakói a mai napig magyar eredetűnek vallják magukat, mert a törökkel együtt harcoló magyarok alapították.

November 25. Csütörtök, Brindisi, horgonyon. Horgonyon állunk. A barbával a francia nyelvről, az angollal való kapcsolatáról beszélgettünk. Én persze a magyart mutattam be néhány szóval, ő meg csak szörnyülködött. Nincs ukáz a tulajdonostól.

November 26. Péntek, Brindisi, horgonyon. A barbával a francia borokról, a régi francia sörről a "cerveza"-ról (ez a spanyol helyesírása a szénsav nélküli, és melegen fogyasztott sörnek, franciául is valami hasonló) beszélgettünk, és az almabor készítéséből is ízelítőt kaptam, s a legvégén a Calvados se maradhatott ki. Még az anyósa is beszédtéma volt, aki a házilag főzött Calvados titkát még a vejének se árulta el (hol, hogyan és mikor készítik), ugyanis a (másik) vej finánc...
Este hat körül megjött a várva várt hír: Olaszország és Horvátország között kibérelték a hajót 45 napra. Fél óra múlva azt is tudtuk, hogy Velence vagy Ravenna lesz az egyik kikötő. Később megjött, hogy az Isztria félsziget keleti partján (Fiume alatt) egy picike kikötőbe visszük a rakományt. Éjféltől szól a szerződés, de holnap délelőtt adják meg az ukázt. Egyébként térképünk egy szál se, csak átnézeti van az Adriáról.

November 27. Szombat, Brindisi horgonyon, úton. Délelőtt a francia pilotok helyzetét tárgyaltuk ki a barbával, és arról beszélgettünk, hogy némely hajóbérlő ravasz, mint a róka, a másik típus pedig hülye, mint a sárga föld. Ehhez hozzátettem a magam történetét a Humberről, melyből kiviláglik, hogy egy amerikai hajótulajdonos még ezeken is túl tud tenni (hülyeségben persze).
Elindultunk Plominba. Az ügynökünk Velencéből jelentkezett, ezért nagyon remélem, hogy Velence - Plomin útvonalat járjuk majd. Jó lenne, ha nem Mestre, hanem valóban Velence lenne a kikötőnk! Holnap délután érkezünk, kikötés hétfő reggel, akkor okosabbak leszünk.

November 28. Vasárnap, úton, Plomin előtt horgonyon. Fél egykor megérkeztünk Plomin elé. Sehol semmi, csak hegyek, és egy szoros, állítólag odabent van a kikötő... Pilot egy szál se, aki válaszolt volna, így csak állunk horgonyon, bele a vakvilágba... Rijekából a kikötőkapitány azt mondta, hogy valami Rusanyt kell hívnunk, de ez se nem az igazi, mert nem válaszolnak...

November 29. Hétfő, Plomin. Reggel hatra jött a pilot, tizenegyre kötöttünk ki. Tízig horgonyon álltunk, mert a csodálatos, festői kis öbölből csak úgy gomolygott a köd, nem lehetett látni semmit.
Izgatottan vártuk a híreket. A vizsgálattal megérkezett a zágrábi televízió is, felvételt készítettek a hajóról (rólam is), mert történelmi nevezetesség lettünk: az új plomini kikötőben az első hajó mi vagyunk!

Plomin

A második világháború előtt volt kikötője. Egy kis folyócska ömlik itt a tengerbe, egy gát védte az öböl vizét az iszap ellen. Ám Mussoliniék felrobbantották a gátat, s az öböl feltöltődött, jó nyolcszáz(!) méter hosszan ötven év alatt.
Az idén márciusban elhatározták, hogy a kikötőt újjáépítik. Ehhez az is kellett, hogy egy német cég villamos erőművet építsen a faluban. Úgy kapták meg az engedélyt (a régit privatizálták), hogyha munkalehetőséget adnak a helyi lakosságnak, és egy járatot létesítenek Olaszország és Plomin között. És így lőn. Készült egy ömlesztett-áru kikötő, ahova a szenet hozzák, majd újra kiásták a régi medret, és elkészült a ro-ro terminál is. A helyi lakosok nem akarták elhinni, hogy újra a "tenger" partján van a falu. Most mi kezdjük a vonaljáratot, Velence és Ravenna a két olasz kikötő, ahova majd rendszeresen járunk. Utasforgalom most nincs, ezért nem kell még valódi komphajó. (Bár tizenkét utast - kamionsofőrt -, mi is fel tudunk venni.)
Áru is kevés lesz, tíz-tizenkét kamion. Ezzel el akarják kerülni, hogy az olasz árunak két határon kelljen várakozni. A szlovének egy kicsit betartanak a horvátoknak, órákig tart a vámkezelés...
Így most itt vagyunk, és várunk. Ha a hajóbérlő elfogadja a hajót (egyelőre kevesli a sebességünket, nem lehet egy nap alatt megjárni a két kikötőt), akkor majd pörgünk, mint a jó nyavalya, ha nem, akkor pénteken irány Bari horgonyzóhely, s várunk a jó szerencsére. Azért valami nem teljesen tiszta. Ugyanis a bérlő, amikor kiveszi a hajót, és aláírja a szerződést, akkor megkap minden adatot a tulajdonostól, amivel elhatározhatja, hogy kell-e neki a hajó, vagy nem. Na, mindegy, az Orbigny-nak jól jött ez a szerződés, és azt hiszem, hogy mindent megtesz, hogy elsüsse a hajót. Amíg itt vagyunk, addig se lityegünk, kellemesebb itt lenni, a világ végén, ahogyan Gweg hívja ezt a falut - nagy elkeseredésében, mert nem Franciaországban vagyunk, s ő a javításra fente a fogát.
Encsikének táviratot küldtem, nem akar-e lejönni kikötőire? (Tudom a választ: szeretne, de nem tud.) Hogy milyen igazam van, az kiderült, amikor megkaptam a választ, valóban szeretne, de nem tud jönni.
Délután bejött három pasas. Két elsőtiszt, és egy főgépész. Kiderült, ők az új személyzet. Ez persze meglepetésként ért, engem is, a parancsnokot is, sőt még az ügynököt is. Olyannyira, hogy megmondtuk, nem "nézhetik" meg a hajót, majd ha a mi kezünkben lesz a távirat, hogy váltanak, akkor jöhetnek fel.
Valami sötét erők működhetnek a háttérben. Szerintem ezeket jól átverték, hogy itt helyben kapnak munkát. Illetve: a velencei ügynök elmondta, mert ő is átjött az érkezésre, hogy egy olasz hajóval akarták a járatot indítani, horvát személyzettel, de az olasz szakszervezet betartott, olasz lobogó alatt nem hajózhat teljes horvát személyzet. Így az a hajó ugrott, és biztosan ezért bérelik a miénket csak negyven napra, mert addig a másikat átlobogózzák, és elintézik a papírjait. Jelzem a pilot is, az ügynök is mondta, hogy politikai harcok vannak a kikötő körül...
A faluban nem lehet pénzt váltani, a telefon nem működik kártya nélkül, ezek a kimenetel utáni hírek. Szép a fekvése Plominnak, ezen kívül nincs más elmondani való róla. Hűvös van, bár Gweg vacog, mint aki a déli-sarkon kódorog... Ja, nekem sincs meleg ruhám, a tréningre veszek overallt, ez a napközbeni öltözékem. Még jó, hogy nem rövidnadrágban jöttem le, és a kabát is kellett a leutazáshoz, így legalább a kimenetelhez fel tudok úgy-ahogy öltözni...

2015. november 2., hétfő

Bélyeg helyett hajópecséttel megy a levél haza - Clipper Caraibes - 6. rész

November 13. Szombat, úton. Romlik az idő.
"Most jókedvemben írok a tavaszról", írta egy nagyreményű ifjú költő. Utána szabadon: most jó kedvemben írok a Tisztásról.
Mert elolvastam, elejétől a végéig, minden betűjét, és elégedett vagyok. Azért, hogy ezek között a szerzők között én lehetek az "új hang". Csak kevés köztük a fiatal...
Először az a pár apróság, ami bosszanthatja Molnár Géza főszerkesztőt. Pont az ő írásából maradt ki, azt hiszem egy oldal és vált zavarossá az egyik remeknek induló anekdota. Az m.g. monogram csak őt jelentheti. Minden szerzőről olvashatunk pár sort, kivéve Németh Emilt, pedig fantasztikusan jó verssel van a kötetben, s minden szerzőről elolvastam a bemutatkozó pár sort, de róla hiába kerestem. Hát ennyi, ami bosszanthatja az embert, és a főszerkesztőt.
Egy írást kivéve, mindegyik tetszik. Benke László Költözködése jól indul, de a közepénél zavaros lesz, s a végére az ember nem tudja, hogy mit is akar kihozni belőle, az eleje s a vége két teljesen külön világ, s nincs meg az összekötőkapocs, legalábbis számomra nem világos.
Ahogy a kötet indul: Faludy, Baranyi, Pomogáts, Bárány Tamás, mind-mind kiválót adtak. Faludy recski élményeiről (szabadulásáról) ír, szinte szégyellem, hogy ugyanakkor Pestlőrincen a felhőtlen boldogság állapotában leledztem. Nem átkoz, nem vádol, csak leírja, hogyan szabadultak a táborból. Mélyen humánus írás. Baranyitól a Szín és szív pöre fantasztikus. Türr Istvánról, a Garibaldi seregében harcolóról ír. Ahogyan a prózát, Türr-ről szóló regényrészleteket, elegyíti a verssel, a szövegre verssel felel, különleges élményt ad. Apáról: A Tangó a Kék Huszárban a Casanovára rímel, csak röviden, tömören, csattan, de mekkorát, hogy az ember szíve belesajdul! Nem mesélem el, akit érdekel, olvassa el... Bartis Ferinek az Itároz - Zoráti karcolatait is szeretem. Ahogyan három mondatban felruház egy embert egy rendszer minden jellemzőjével, hogy aztán jelenséget, embereket figurázzon ki, viselkedési típusoknak fricskázzon az orrára, vagy vétót emeljen az emberi méltóság érdekében, nagyon élvezetes és tanulságos. Bárány Tamás Ólomsúly című novelláját olvasva érdekes volt felismerni a szereplőket (Márai és felesége) és azokat az írókat, költőket, politikusokat, akiket csak keresztnéven, becenéven említ. Egyre nem tudtam rájönni, hogy ki lehet: "a gimnazista külsejű pubi...", "... a korlátlan hatalmú kultúrbonc és egyben remek költő, akinek mára már klasszikus versében ilyen sorok fényeskednek: Dögölj meg, apám, dögölj meg anyám!". Pomogáts a kötetben a "Tanár Úr". Tanulmányt írt Faludy: Nagy Imre verséről. Szórakoztatva elemzi a művet, az ember azt hiszi, hogy valami érdekfeszítő történelemkönyvet olvas, nem pedig verselemzést.
Lehet, hogy elfogult vagyok a Napló műfajjal, de Gergely Mihály és Huszár Sándor adták az egyik legmaradandóbb élményt. Na, és Gergely Ágnes és Vihar Judit műfordításában a Szimmetrikus négykezes: A négykezes egy már megírt négysoros költeményre, szigorú szabályok szerint rímelő újabb négysoros, de más költőtől. Erre azt hiszem, nincs jobb szó, mint az, hogy bravúros fogása az ázsiai (japán) költészetnek.
Mindezt nem azért írtam le, hogy lássék: kik közé kerültem. De az igazsághoz tartozik, hogy erre egy kicsit büszke vagyok.

November 14. Vasárnap, úton. Rossz az idő. Nem tudtam elővenni a szövegszerkesztőt. A fiam reklamálta, miért nem válaszolok a táviratára? Azonnal a gép mellé ültem, s küldtem is a kért adatokat. Naná, hogy nem lehetett kapcsolatot teremteni. Nyilván ott álmodozott, hogy vajon megérkezett-e, vagy se? Egy óra múlva elküldtem egy újabbat, ezzel a szöveggel: "teszt". Megérkezett. Azonnal küldtem az igazit, az is sikeres volt. Az ötödik próbálkozásra!

November 15. Hétfő, úton. Rosszabb az idő. Nem tudtam elővenni a szövegszerkesztőt.

November 16. Kedd, úton. Még rosszabb az idő. Nem tudtam elővenni a szövegszerkesztőt.

November 17. Szerda, úton. Ma csak rossz az idő. Baj van. Bedurrant a derekam. Az a fajta, fájdalom nélküli állapot, amikor érzem, hogy egy rossz mozdulat, és kész... Alig tudom felvenni a zoknimat, a cipőmet. Apropó cipő: emberemlékezet óta nem volt ennyit a lábamon, és nem fáj a bokasüllyedésem, mintha elfújták volna. Hála annak a tudománynak, amelyik gyógyítani képes!

November 18. Csütörtök, úton. Reggelre már kevésbé volt rossz az idő. Közeledünk Gibraltárhoz. Holnap reggel érkezünk. A Taranto - Salerno - Anzio út törölve, helyette sokkal jobbat találtak ki: javítás után két fekete-tengeri kikötő, és onnan Angola. Itt még nem voltam, de ha levesznek a javítás elején, nem is leszek...

November 19. Péntek, úton, Gibraltár, úton. Reggel érkeztünk, délben eljöttünk. Végre egy parancsnok, aki ismeri a Földközi-tenger áramlási viszonyait, és az algériai partok mellett hajózik keletre.

Bernard Andrieux

Szeretem a parancsnokot. Lassan már az lesz a kivétel, ha nálam idősebb lesz a barba, nos ő nem kivétel. Persze a kor nem számít, hanem az, hogy milyen ember. Mintha nem is francia lenne, illetve ez nem jó... Nem olyan francia, mint akiket eddig megismertem. Kellemes pasas, jól el lehet vele beszélgetni, azt hiszem, felsőfokon ismeri a szakmát, és minden érdekli. Nem kicsinyes, elfogadja, természetesnek veszi, hogy ilyen hajón nem voltam - vajon hányszor írom még le ezt? -, mindent elmagyaráz, kikéri a véleményem. Ráadásul, hogy nem cseréltünk Trinidadban lobogót, tehát a francia előírásoknak kell megfelelnünk, vannak bizonyos dolgok, amiket helyettem elvégez, lévén a francia nyelvismeretem eléggé hiányos.
Kár, hogy csak egy hónapos a szerződése, s hogy mi lesz velünk, azt senki se tudja, mert a cég titkolózik, semmit nem közöl idejében. De hónap végén úgyis minden kiderül.
Az első levelet Marseille-ből adom fel, de nem légipostán. Ugyanis, ahogy a barba elmondta, a hajó Kreugelen szigetén van bejegyezve - másodosztályú francia regisztrálás -, ez annyit jelent, hogy a szigorú francia előírások alól bizonyos felmentést kap a hajó, például a személyzet 40%-a kell csak, hogy francia legyen. Az anyakikötőnk is ott van, a távoli déli kontinenshez közel fekvő magányos francia szigeten: Port aux Francais. Na, most jön a nagy durranás. Még mindig érvényben van a rendelkezés, hogy az említett kikötőben bejegyzett hajó esetén a parancsnok bérmentesítheti a leveleket. Tehát így küldöm haza, és nem hiszem, hogy manapság túl sok lenne otthon hajópecséttel és a parancsnok aláírásával bérmentesített, a Keurgelen szigetéről érkezett levél. Ugyanis bárhol adják ezeket a leveleket postára, azt a francia postahivatal úgy kezeli, mintha a távoli szigeten adták volna fel, s továbbítja. Igaz, nem légipostán, hanem csak amúgy, gyalogosan, de akkor is, filatéliai ritkaság lesz otthon a levelem borítékja!

November 20. Szombat, úton. Úgy megyünk, mint a megveszekedett jónyavalya. Napi átlagban 15 mérföldes átlagsebesség jött ki! Egyébként, ez van.

November 21. Vasárnap, úton. Mint tegnap. Őrségben a Kortárs októberi számát olvasom. 
Csodálatos verseket olvastam a számban: Nagy Gáspár: Hullámzó vizeken kereszt, Kiss Dénes: Szilánk, és Döbrentei Kornél: Betilthatatlan szívdobogás, Ferenczes István: Sekler songs. Egy tanulmányt képtelen voltam elolvasni, Margittai Gábortól a Halász Gábor tanulmányáról szólót, túl száraz, és olyasmiről szól, amiről nem tudok.
Délutánonként a Felvidéki várak történeteit olvasgatom. 

November 22. Hétfő, úton. Holnap érkezünk Brindisibe.

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)