MV Isartal - 33. rész, telefonhajkurászás, a meglepetések napja

 2003. április

Április 7. hétfő, úton. Irakban még háborúznak. Mikor akarják befejezni?
Nem érzem jól magam. Nem fizikailag, nem érzem betegnek magam. Nem tudom, hogyan fogalmazzam meg. Rossz érzésem van. Nem tudom, miért, nem tudom, mitől. Afféle oka nélküli búvalbéleltség.
Továbbra is olvasok a délutáni őrség alatt, a két Holmi hallatlanul érdekes, egyik jobb, mint a másik. Az első számban Kosztolányi Dezsőné Schlesinger Halmos Ilona naplója, igaz, manipuláltan, mert ezek nem igazi naplók, hanem visszaemlékezések, még akkor is, ha voltak vonalvezető korabeli jegyzetek. Mindez nem von le semmit az értékéből. Hallatlanul érdekes.
A zsidó kislány hogyan találkozik a kirekesztéssel, és a világra csodálkozó értetlensége, sértettsége... A keresztény lányokat a gimnáziumban keresztnevükön szólítják, engem meg csak a vezetéknevemen. És nem is barátkoznak vele, ő meg a zsidó lányok közeledését utasítja el. Nyilván azt hiszi, akkor talán befogadják.
Érdekes látni az alsó-nagypolgári család elszegényedését a kislány szemével, akinek addig nem volt szabad beszélnie a pénzről: ne kérdezd az árát, mindent megkapsz, amire szükséged van, s ettől aztán az a kényszerképzete támad, hogy a pénzről beszélni ugyanolyan illetlenség, mint a pisilésről, és nem érti, hogy fatelep tulajdonos apja halála után miért hallja állandóan: erre sincs pénz, arra se...
A korszakra csak egy utalás van, az egész napló dátumozatlan:
Van egy nagynéni, bizonyos Karolina néni, aki nem szereti a gyerekeket, csak a papagáját. Mégis, rendszeresen kell látogatni. Karolina néni a spórolás megtestesülése. A köménymagot és a borsot kiveszi a levesből, kiszárítja, és még egyszer kifőzi. Só alig fogy náluk, míg Ilonáéknál kilószámra (kilenc testvér, szülők, Fraulein, cseléd). És mégis, Karolina néni a három háza egyikének legfelső emeletéről leveti magát, amikor a Tanácsköztársaságban elveszik tőle a bérházait. A kislány kommentárja:
- Miért? Hiszen olyan kevés só, bors és köménymag kellett neki...
A napló akkor ér véget, amikor 16 évesen bekopog egy akkor híres színészhez, és az a Színiakadémiára küldi.
Mint tudjuk, színésznő lett belőle, később írt is, de Kosztolányi mellett "nem rúghatott labdába"
És utána a szerkesztő, Borgos Anna elemzése is élvezetes.
Ugyancsak élvezettel olvastam a két folytatásban közölt Tolnay Károly naplórészleteket és levelezését. Ezek afféle kukucska a kulcslyukon igényeket elégítenek ki, azzal együtt, hogy remek korrajz az egész összessége. Pletykákat, magánéleti intimitásokat kapunk, elcsodálkozunk: jé, ezt is ismerte?
Azt hiszem, most már itt az ideje, hogy átrágjam magam a két Esterházy könyvön, a Harmonia Caelestisen és a Javított kiadáson. Azzal nem áltatom magam, hogy élvezetes és gördülékeny olvasmány lesz, azok után, amit a kritikák írnak. De legalább adnak bizonyos támpontot az értelmezéshez...

Április 8. kedd, úton, Pasajes. Hát, nem semmi nap volt, mondhatom, hogy a meglepetések napja!
Kezdődött rögtön éjfél után, amikor megírtam a naplóm, és hiába akartam elmenteni, nem tudtam. Kiderült, a szövegszerkesztő valami miatt feldobta a talpát! Nem volt mit tenni, újra kellett telepíteni a Linuxot, és benne a szövegszerkesztőt, így most tudok dolgozni.
Már hatvankét oldalt írtam. Ez a szövegszerkesztő alkalmas arra, hogy A5-ös formátumban úgy írjam, hogy a majdan nyomtatott oldalak szerint tördel. Így kell a 62 oldalt érteni, nem flekkben.
Reggel a másik meglepetés, hogy bekapcsolom a Kossuthot, és ragyogóan jön!
A következő nem várt hír: meghalt Szaddam.
Ezt az amerikai tévéállomások üvöltik, így aztán nem kell ám rögtön elhinni, a Magyar Rádióban figyelik az arab adókat, egy sem erősítette meg.
A következő meglepetés: ebédre töltött káposzta volt főtt krumplival és uborkasalátával.



Április 9. szerda, Pasajes. Nagy nap a mai! Reggel megjött az ügynök, aki eddig le se tojta a fejünket, és elmondta a menetrendet: kettő után kezdik a kirakást, este kilencig dolgoznak, majd holnap reggel folytatják. Ha egy picit késtünk volna, akkor úgy jártunk volna, mint az utánunk jövő hajó, azt hétfő reggel kezdik kirakni!
Így aztán jó alkalom volt, hogy kimenjek, és megpróbálkozzam megint egy telefon beszerzésével.
Egy utcát eltévesztettem, és ezért egy teljes dombot megmásztam, kikeveredtem Pasajes egyik lakótelepébe, de a dombtetőről legalább beláttam a várost, és így kiszúrtam a vásárlós utcákat.
Hát mondjam, hogy nem akadt utamba egy telefonbolt se?
Már kezdtem kiakadni, amikor egy vegyesboltban (elektromos készülékek, vegyesen) megláttam a kirakatban két készüléket. Arra jó volt, hogy az eladó elmagyarázta, hogy merre keressem a szaküzletet.
MoviStar volt. Bementem.
- Open, libero telefon kell - mondom. Egy kedves kis hölgy kotorászik a katalógusban, aztán megmutat egy Alcatel készüléket.
- Ez 169 Euro.
- És biztos, hogy müködik a kártyámmal? Addig nem lehet szó az üzletről, amíg ki nem próbáltam! - Okultam a montrose-i esetből.
- Ha félóra múlva visszajön, addigra kiveszem belőle a blokkoló kódot - mondja.
Kezet rá!
A fél óra séta alatt találtam egy Vodafone-t, egy Alcatel és egy másik MoviStar üzletet. A Vodafone-nál egy telefon 360 Euróba került volna, de köszöntem szépen, olyan pici volt, hogy nem férfi kezébe való. Jó, tudom, a férfiak ebben versenyeznek, hogy kinek van kisebb, de engem ilyen sznobságok sose érdekeltek. A másik két üzletben nem volt nem szerződéses telefon.
A félórába egy sör is belefért (nocsak, már megint!).
Vissza az üzletbe, ami igazából nem csak üzlet, hanem szerviz is (szerintem ezért tudták kikódolni), kipróbáltunk egy Nokiát, és csodák csodája, müködött. Ez is 169 pénzbe került.
Nézem a hajón a dobozát: Made in Hungary.
Jól eljöttem érte ide Európa egyik végébe, igaz?
Feltöltés, és azonnal akartam telefonálni, de az asszony megelőzött. Szegényke telesírta a mobilt, ugyanis akkor ért haza a reptérről.
Este még felhívtam apát. Jól van, a lába fáj, hamarosan megjelenik a Bábánál a Liszti grófról írott könyve, utána a reggeli útravalók, csak úgy ontja a könyveket...
A háború: az amerikaiak Bagdadot elfoglalták, nem találják se Szaddamot se a kormányt. Ledöntötték Szaddam szobrát. Nem akar ez a faszi a hatalomból menni, ezt a ledöntés is mutatta, mert csak vízszintesbe hajolt, és úgy maradt! Úgy látszik, még kell egy kicsit ráncigálni.
Azt hiszem, most már mernek örülni az irakiak, most már biztosnak látják Szaddam vereségét, a nagyvilágban nyilván kétség nem férhetett hozzá.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

MV Isartal, 32. rész, oroszokról, lópatkóról, evezős regattáról

 2003. április

Április 4. péntek, Leith, úton. Egyelőre nem tudjuk, hogy hova megyünk, de ahogy a hajóbérlőt ismerem érkezés előtt ez is kiderül.
Délelőtt térképet javítottam. Az ushanti szeparációs zónát kijjebb helyezték 15 mérfölddel, ez azt jelenti, hogy a jövőben, hiába lesz telefonom, nem tudom hívni az asszonyt, amikor itt vagyunk. Ilyen családellenesek ezek a franciák.
Szép, napos időnk van.

Gennagyijról

Valamire rájöttem a délelőtti kávé alatt. A barbával arról beszélgettünk, hogy Németországban jelenleg kétféle orosz van: az egyik dolgozik, hajt, húz, és hamar egyről a kettőre jutnak. Házat építenek, jól tartják a családot. A másik nem dolgozik, nem tanul németül, a szociális háló nyakán él, nem iskolázza a gyerekeit, esélye nincs, hogy ember legyen belőle vagy a gyerekeiből. Legyen meg a napi 500 gramm vodka, és kész. Felőlük indíthatnak számukra német tanfolyamot nappal, vagy este, nem tanulja meg a nyelvet, legfeljebb ökölharcba keveredik a török fiatalokkal.
Szóval erről beszélgettünk, Gennagyij meg kedvesen mosolygott. Halvány dunsztja nem volt róla, miről volt szó. Ezek szerint nem a szakállamtól fél, hanem az angol tudása kivételesen szegény. Akkor miért nem tanul? Annyi ideje lenne, hogy sok is...
Nyilván nem szokott ahhoz, hogy oroszul nem tudja magát megértetni.
Erről a birodalmi magaviseletről le kellene szokniuk. Mára Európa szegényei közé tartoznak, vége annak, amikor a világ vezető hatalma voltak, saját bevallásuk szerint, és e szerint is viselkedtek.
Nem azt mondom, hogy Oroszország csóró, mert természeti kincsei és lehetőségei vannak, de az orosz népnek, úgy ahogy van, befellegzett, sose lesznek európaiaik...
Az csak álom.
A maffiához tartozók, lehet, hogy Európában fognak lakni.
A nép meg mindig szegény lesz, európai szemmel elképzelhetetlenül szegények. Az uralkodók kordában tartják őket, mindegy hogyan hívatnak: bojár, párttitkár vagy maffiózó. (Milyen érdekes ezt 2022-ben olvasni! Persze javítás nincs, mert a napló attól napló, hogy az akkori gondolataimat tükrözi.)

Szerencsém lesz

Egy ilyen jó kis ócskavasrakodón előbújik az emberből az ősember, és neki kezd gyüjtögető életmódot folytatni. Szerencsére nekem semmire nincs szükségem, csak szerencsére, és azt találtam is, mert egy lópatkóval lettem gazdagabb. S mint tudjuk, az szerencsét hoz, s hogy így van, az abból is látható, hogy találtam egy lópatkót, ami szerencsét hoz.
Ám Gennagyij sokkal többet gyüjtött be. Egy ócska heverőnek a kerekeit kiszerelte, kiszedett belőle valami kerek furnért, hogy abból milyen frankó asztal lesz, meg valami csöveknek is boldog gazdája lett. Talált egy izét, amiből sok drótot ki tudott szedni (kíváncsi lennék, hány szakadás van benne).
Edmondónak nincs ideje, meg kedve se gyüjtögetni, ő állandóan kiszalad a városba. Most fél egykor azzal jött vissza, hogy:
- Chief, gyorsan, találtam egy telefonboltot, és egy open mobil 60 font!
Adtam neki ötvenet meg a SIM kártyát, mert nincs több pénzem, elrohant, de fél óra múlva búsan jött vissza:
- Megette a fene. Az a telefon nem open. De egy másik, amiben müködött a kártyád, az 90 fontba került, annyi pénzem meg nem volt. De olyan szép Samsung, volt benne kamera, és hatalmas display, lehet vele képet küldeni... Legközelebb veszek, ha ide jövünk!
Na, azt várhatjuk!
De akkor én is veszek!
És hogy végül is milyen szerencsés napom volt, az abból is látszik, hogy az ócskavasban sétálva találtam még négy lópatkót! Így most van a pótkerékre is.
Kérdem Edmondót, tudja-e ez micsoda?
- Hogyne tudnám, chief - bólint, és mondja: - lócipő.
Persze az igazság azért az, hogy angolul a patkó bizony "lócipő", azaz horseshoe.

Meglepődtem

Teljesen megilletődtem, amikor vacsoratájt kijöttünk a kikötőből. A hajó mellett két gyönyörü hattyú úszkált, méltóságteljesen, kecsesen, aztán amikor megunták, hogy olyan lassúak vagyunk, felszállt az egyik. Megelőzte a hajót, és a zsilip közelében landolt.
Na, most fogózkodj meg!
Pontosan úgy tette, ahogyan a KLM reklámfilmben lehet látni. Repül, szárnyait legörbíti, fejét felemeli, lábát előre, és elkezdi a sarkát a víz felszínén "szánkáztatni", és amikor elveszti a sebességet, akkor letoccsan.
Teljesen paff voltam! Ezek szerint a reklámfilmben semmi trükk, csak egyszerüen egy szuper jó felvétel a hattyú vízre szállásáról. Itt megnézhetik az újszülöttek a reklámvideót.
Odakint fantasztikusan szép idő fogadott, hétágra sütött a nap, a láthatóság eszményi, a skót hegyeket lehetett látni, a Forth végéig beláttam az öblöt.

Kimaradok valamiből

ami megint olyan nagyon brit. Nézem a tévét. A beharangozó filmben Livingstone család feje, John előre dörzsöli a kezét. A fia benne lesz a vasárnapi nyertes csapatban a Temzén rendezendő Oxford - Cambridge evezősversenyen, és én sajnos nem láthatom. Ugyanis az egyik fia az oxfordi, a másik a cambridge-i egyetem hallgatója, és mindkettő csapattag. (Ez azt mutatja, hogy a papa eléggé tehetős.) Ilyen még nem fordult elő a két egyetem hagyományos küzdelmében! Nem az, hogy tehetős papa fiai üljenek az evező mögött, mert gondolom csak azok...

Április 5. szombat, úton. Éjfélkor azt mondja a barba, hogy azt mondja a Deutschewelle, hogy azt mondja Bush, hogy az nem is Szaddam volt a bagdadi utcákon. Viszont az al-Dzsazíra, az arab hírtelevízió szerint az összes arab állam ellene van az USÁ-nak. Nyilván nem Szaddam mellett vannak, hanem az amerikai politika ellen.
Az iraki tájékoztatási miniszter szerint a bagdadi repülőteret a Köztársasági Gárda ellenőrzi. Viszont a tévé mutatta, amint ami katonák kószálnak a check-in környékén, hát nem sok gárdista kérte a jegyeket kezelésre.

Április 6. vasárnap, úton. Olyan napot szeretnék, mint a tegnapi volt. Eseménytelent, szépidőset...
Borult ég, 10 fok, enyhe északkeleti szél, sose legyen rosszabb.
Az ilyen napokon jól lehet olvasni. Az ember leül a radar elé, felteszi a lábát a müszerpult sarkára, s féloldalanként körülnéz...

Holmi

Hát olvasom a Holmit. Benne Gábor Miklós Naplóját, abból is az 1986 nyarán írottat, amikor a Kútvölgyi és az Érsebészeti Klinika lakója volt, váltakozva, s a végén boldog lehetett, mert nem kellett levágni a lábát.
Természetesen nagyon élveztem.
Bár nem azt adta, amit vártam, amikor megláttam a tartalomjegyzékben. Ugyanis a napló szubjektív, és arról szól, ami éppen az íróját foglalkoztatja. Ezért nagyobb hangsúlyt kap benne, hogy tudott-e aznap pisálni és szarni (az ő kifejezései), mint az, hogy mi újság a színházban, a színészek világában. (Kicsit túlzok ám!)
Persze szó van benne arról is. Meg Jóskáról, Feriről és Pistáról. Jó lenne tudni, hogy kiket takarnak a becenevek. Mert Márkus Laci egyértelmü. És Latinovits is. A szerkesztő, aki sajtó alá rendezte, lábjegyzetelhette volna.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

MV Isartal, 31. rész, egy birodalom maradványa...

2003. március

Április 1. kedd, úton. Reggel néztem a BBC-t. Galloway parlamenti képviselő kijelentette, hogy Tony Blair és Bush hazugok, mert tudatosan vezették félre népeiket a háború előrelátható időtartamára nézve. Na, ezt szépen kimagyar fejeztem... Később se vonta vissza a kijelentését.
Ha hinni lehet a barbának, és nem áprilisi tréfa, hogy Bush szerint a háborút "égi sugallatra" indította, akkor kórosan klinikai eset, mielőbb zárt osztályra kell küldeni.
Maradjunk inkább annál, hogy megettem az április elsejei tréfát, bár a parancsnok szerint nagyon is komoly...

Április 2. szerda, úton, Montrose, úton. Jól bedurrant az idő, de azért a kitüzött érkezésre csak egy órát húztunk rá. Ez viszont azt eredményezte, hogy délben érkeztünk, s én végigaludhattam a szokott időt.
Manőver, raktárnyitás. Csak egy gang rakodik. őrült szél, s egy izé belement a szemembe. Mutatom a parancsnoknak.
- A szemhez nem nyúlok, ha nem muszáj. Menj ki orvoshoz.
Gyengélkedőn
Így nem volt mit tenni, irány az ügynökség. Zuhany után éreztem, hogy már nincs benne, de most már nem visszakoztam. Még jó, hogy itt van a hajótól 70 méterre az iroda, s két hölgy kíséretében nyomás az ambulancia. Nincs kórház, csak valami gyengélkedő - idevalósiul: infirmary, azt hiszem ez kisebb kórházat is jelenthet -, pár ágy, és egy doktor. Nem értem: az Egyesült Királyságban és Írországban még sehol nem találkoztam fehér köpenyes orvossal, mind utcai ruhát visel. Jó, igazi, nagy kórházban nem voltam még, szerencsére.
A nőket elengedtem, mondván, gyalog bemegyek, hiába szörnyülködtek, hogy az nagyon messze van. Még be akarok menni a Tescóba, mondtam, erre megnyugodtak.
A doki megnézte a szemem, üres, nincs benne semmi, mondta. Kenőcsöt kaptam, valami löttyöt, és egy tubust a hajóra, hogy négy napig szorgalmasan kezeljem a szemem. Valami azért kapar, nyilván felsértette a hámot, és amíg meg nem nyugszik, úgy érzem, hogy van benne valami...
A doki el, de a nővér felvette az adataimat. Mindenfélére szüksége volt, még azt is megkérdezte:
- Are you from Hundzsiéjarwáj?
- Hogy mi? - kérdeztem, mert valami nem smakkolt a kérdésben.
- Az ország, ahol lakik, az Hun G, A, R, Y?
Ez valami fantasztikus, hogy mennyire rááll ezeknek a népeknek a fülük a betüzésre. A másik, hogy a néninek fogalma sincs, hogy mi az hogy Hungary, és hogyan írják.
Utána a Tesco: nem kaptam vekkert, pedig az volt a fő cél. Így vettem egy dezodort, és három tábla csokit, mert a tengerész mit vegyen? Rumot?
A Woolworth-ban se kaptam ébresztőórát...
Ilyenek ezek a skóciai áruházak. Na, most tessék hozzászólni!
Viszont szemben van egy "fontos" bolt, ott kaptam, 99 pennyért. Ja, minden árucikk egy font, azért fontos bolt. Most kicseleztem a telefonokat, ugyanis eddig arra ébredtem, és Flushingban a szakácsot kellett megkérnem, hogy ébresszen.
Edinburgh kikötőjébe, Leithbe megyünk, ócskavasat rakunk be, a kirakó még nincs meg.
Este veszettül szúrt a szemem.
Hétkor már aludtam, negyed kilenckor arra ébredtem, hogy egy ajtó veszettül csapkod, így aztán már nem tudtam aludni. Kénytelen voltam megnézni a Litvánia - Skócia 1-0 meccset és az Anglia - Törökország 2-0 meccs második félidejét.
Nem tudom se a Lengyelország, se a Svédország elleni meccsek eredményét. Borzasztó!

Április 3. úton, Leith (Edinburgh). Lassú menetben jövünk. Az esti indulás nem a legszerencsésebb, ha a berakó kikötő 5 órányira, azaz 50 mérföldre van. Most ezt a távolságot kell beosztani este nyolc és reggel háromnegyed hét között.
Most megyek, és visszafordulok, utána folytatom.
Visszafordultam.
Ma már tudtam folytatni a könyvemet is. Nem írtam sokat, de fontosat.
Úgy érkeztünk, ahogyan kellett: 06:45-re voltunk a révkalauz beszállóhelyen.

Egy zsilipen keresztül lehet bemenni Leith kikötőjébe, annyi már biztos, hogy nem kell az árapállyal foglalkoznunk.
A legelső kikötőmedence a komp- és átkelőhajóké, s az utascsarnok előtt ott áll kikötve a királyi család jachtja. Illetve a valamikori, mert mára már múzeum. Ahogy eljöttünk előtte, láthattuk, hogy a part felől állandó hídon lehet felmennie a látogatónak. Állítólag a belépő 14 font. Királyi...

A birodalom maradványa

Nem volt valami könnyü bejönni a kikötő legbelsejébe. Két elforgatható hídon is keresztüljöttünk, mire beértünk. A rakpart mindössze hetven méter hosszú, a hátuljunk jól kilóg.
Mellettünk van egy szárazdokk.
Szeretem a régi épületeket, építményeket. A szivattyúház homlokzatán az évszám: 1881. Nem mai. A szárazdokk kapujáról még fényképet is készítettem. Kíváncsi lennék, milyen régi? Mert nem vas, hanem félméter vastag facölöpök vannak összeillesztve, megvasalva, a vasalások szépen besüllyesztve, összecsavarozva. Jó ránézni, már annak, aki szeret a mestermunkákban gyönyörködni. A hatalmas kapuszárnyak tetején átvezető keskeny út korlátjai biztosan egy idősek az épülettel. A 19. században készítettek ilyen kecses, tetszetős, öntöttvas munkadarabokat.
Ez az egyik oldal.
A másik, hogy a valamikori ipari forradalom bölcsője mára itt áll megfürödve a bölcsőből származó és mára többszörösen elaggott építményeivel, piciny kikötőivel (melyek hajdanán nyilván nagyok voltak, de ahogyan a hajók nőttek, úgy lettek a csatornák, átjárók egyre keskenyebbek), félkarú óriásként szomorkodó, ócskavasminőségü daruival, melyek hajdanán a technika csúcsát jelenthették, a modernség csimborasszója lehetett a maga 3 tonnás teherbírásával, a táncterem méretü darufülkéjével. Ezek a szerencsétlenek hogyan vehetnék fel a versenyt egy hetventonnás Liebher vagy egy száztonnás Gottwald autódaruval? És ott állnak elhagyatva a rakparton, a sínjét benőtte a gaz, nem törődnek vele, rontja a környezetet, a rozsda hullik róluk, a darusfülke ablakai kitörve, szomorú látványt nyújtanak.
Elnézem a valamikor szép de mára már lepusztult, senki által nem karbantartott raktárépületeket, nagy valószínüséggel egerek táncpalotái, mert nincs pénz a felújításukra. Illetve egy pilot mesélte, hogy eladják a régi gyárépületeket, olcsón, de azzal a kikötéssel, hogy kívül helyre kell állítani, benne meg azt csinálnak, amit akarnak, így aztán vannak, akik lakásnak használják az óriási csarnokokat...
És akkor ez a szerencsétlen (ahogyan az ügynök mondta), valamikori birodalom, pechjére még megnyeri, illetve a II. Világháború győztesei között van, s ennek jogán elvihették a szovjetekkel karöltve Németországból az összes, már akkor elavult gyárat, gépet, berendezést, lehetőséget adva ezzel a németeknek a fantasztikus iramú fejlődésre, hogy Európa vezető ipari és minden vonatkozásban első számú hatalmává váljanak.
Ha nem is teljesen igaz, hogy Anglia a mai napig használja a Krupp és a Siemens 30-as évekbeli technikáját, s nem tudják, hogyan szabaduljanak meg tőle, addig Németország csúcstechnikát alkalmaz, s nem kétséges, a britek nem rúghatnak labdába mellettük.
Még azt is el kell mondjam, hogy Anglia semmiben se marad el Magyarország mögött az elhanyagolt ipari területek kinézetében. Sőt! Azt hiszem, nálunk már nem lehet ilyen lerobbant, s magára hagyott, elgazosodott, koszos ipari udvarokat, telepeket látni. Mára inkább a volt szovjet utódállamokkal kell összehasonlítani. Ventspilsben volt hasonló káosz a valamikori szovjet hadikikötőben.
Ez a rakpart is jobb sorsa lenne érdemes. Míg más ócskavas telepeket lebetonoznak, vagy hatalmas acéllapokkal fedik be a talajt, addig itt a földre öntik, s innen markolják fel. Nyilván a talaj porhanyós már, nincs ideje kőkeményre döngölődni, az ócskavas között több a föld és a por, mint a vas. És mindent beborít ez a kosz, a szél pont ránk hordja... Körülötte a gazos fü magas, ahhoz túl sok benne a szemét, hogy le lehessen vágni, és túl magas a gaz ahhoz, hogy a szemetet össze lehessen gyüjteni.
Hatra beraktuk mind, ami a rakparton volt, s egy kikötő-medencényit előre, illetve visszamentünk, s a következő pici rakparthoz jöttünk, hogy kiegészítsük a rakományt. Itt már európaibbak a körülmények, betonon van a rakomány, legalább nem lesz olyan kosz. De a beton repedezett, közötte felveri a gaz, sok az aszfalttal betömött lyuk, ilyet nem látsz nyugat európai kikötőben! Aztán szép vaskerítés, mögötte gyönyörüen leaszfaltozva, modern irodaház, mellette raktár, szépen karbantartott parkoló...
(Az a baj, hogy az ilyesfajta elmefuttatásokat hetek múltán már nem lehet ugyanúgy megírni. Ez az elveszett naplóm kapcsán jutott az eszembe, mert még mindig mérgelődöm miatta. De már nem akarok sírni!)


Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

MV Isartal - 29. rész, hatalmas viharban "darálunk"!

 2003. március

Az időjárásról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon!
Bár nem vagyok brit, azért néha valóban említésre méltó az, amit a természet produkál. Garruchából jövet a Gibraltári szorosban irtózatos orkán tört ránk. A szél 11-12-es volt, szerencsére keleti, így hátulról kaptuk. A szorosban pedig nem tud igazán nagy hullámokat kavarni. Egy tanker bejelentkezett Algecirasnak, hogy üzemanyagot vételezne és személyzetváltás is lesz.
- Sajnos captain az öbölben olyan rossz idő van, hogy az üzemanyag-szállító bárkák nem tudnak kimenni...
- Akkor nem állunk meg. Majd veszünk olajat az USA-ban.
Püff neki!
Sajnálom szegény hazautazókat, akik már átöltözve várhatták a csónakot, amivel egy óra múltán partra szállhatnak, s utána irány: haza! Most várniuk kell pár hetet...
Ilyenkor kerül elő a whiskys üveg, s mészárolja le magát a tengerész amúgy Istenigazából...
S hogy mi lesz azokkal, akik Algecirasba utaztak, hogy beszálljanak? Majd elmennek az USA-ba, persze ha van vízumuk.
Másnap is kísért a rossz idő. Sokszor úgy éreztem, hogy a hullámok betemetik a hajót. Délután Edmondo feljött a hídra:
- Chief, a hullámok beborítják a pupát, ilyen magas a víz - s mutatja lelkesen a mellmagasságot - believe me, believe me chief (higgyen nekem chief, higgye el...) - s nekem nem volt semmi okom kételkedni. Edmondo leszaladt, s a csónakfedélzet végéből nézték Octavióval, hogyan forr, zubog a víz az alsó fedélzeten. A hullámok kissé megemelték a hajót, de aztán lassan átbuktak a habvédlemezen, s pillanatok alatt feltöltötték a hajó hátulját. A hullám előrement, s a víz fél méteres vastagságban zuhant ki a hajóról. Amit a habvédlemez visszatartott, az zubogott, fortyogott, fehér habot kavart, összetörte magát a kötélcsörlőn, a kikötőbakok között bukdácsolt, míg lassan-lassan kicsorgott a lemez és a fedélzet közötti résen. Persze kiürülni nem tudott, mert jött a következő hullám, s folytatta a szemet igéző színjátékot. A két matróz vagy fél órán keresztül bámulta csillogó szemmel. Edmondo időnként felnézett a hídra, s felemelt hüvelykujjal mutatta, hogy klassz, tetszik a tenger játéka...
Persze a természet nemcsak vihart küld. Amint eljöttünk Flushingból beködölt, és Montrose-ig totál sürü ködben jöttünk. És ez folytatódott a visszaúton is. A barba attól félt, hogy nem lesz pilotszolgálat Stenbanknál. A félelme alaptalan volt. A hollandok magánkézbe adták a révkalauz-szolgálatot, nem is függesztik fel a munkát olyan sürün, mint a belgák Wandelaarnál, persze ők állami cég. Csak ma, 31-én délután sütött ki a nap, s szívta fel a napok óta tartó sürü ködöt.

A telefonomról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Benne volt a telefonom története. Időközben teljesen "megtelefontalanodtam", ugyanis a barba beejtette az övét a fenékárokba a gépházban (ott gyüjtik a szennyvizet és szennyolajat), így aztán beázott, tönkrement, s nekem vissza kellett adnom azt a készüléket, amit Oltmanns olyan rendesen kölcsönadott.
Montrose-ban megpróbáltam venni egyet. Mindenki azt mondta, hogy magától értetődik, hogy a telefonok kártyafüggetlenek, olyan SIM kártyát teszek bele, amilyet akarok. Az eladó is megnyugtatott, hogy mit képzelek én, persze, hogy használhatom a kártyámat a készülékben.
Naná, hogy nem! Nem is lehet kapni telefont másmilyent, csak szerződéssel. Persze miért tudná a hétköznapi fogyasztó, hogy milyen lehetőségek vannak, amikor nem is akar venni kártyafüggetlen telefont, lévén drágább, mint a szerződéssel.
Befelé jövet a gyomrom biztosan nézett, hogy miféle csodálatos világnap ez a mai, négy hónap szárazdokk után egy kocsmában egy egész pohár sört bedorbézoltam a szervezetbe. A baj csak az volt, hogy a hajón derült ki, hogy nem használhatom a telefont, mikor elkezdtem tölteni, és összeszerelni a készüléket. Tehát volt még egy utam, vissza a Woolworthba, ahol reklamálásomra természetesen visszakaptam a pénzt.
Most aztán nézhetek, hogy mikor jutok hozzá egy mobilhoz!

Egy tévémüsorról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Írtam benne az elmúlt szombati (29.-i) Ki akar milliomos lenni müsorról, amelyik "különkiadás" volt, lévén vasárnap a briteknél Anyák Napja, csak anyák játszottak, de aki bekerült adásba, vihette magával a nézőtérről a csemetéjét. Amikor bekapcsolódtam, egy hölgy éppen 64.000 fontnál tartott. Amikor megnyerte, akkor úgy örült, hogy majd elsírta magát.
- Megváltozik az életünk... - motyogta.
A következő kérdést biztosan válaszolta meg, egy angol festményt kellett a festővel párosítani. Amikor kiderült, hogy jól válaszolt, a müsorvezető - igazán szimpatikus, kedves, jó humorú pasas - felugrott, és átölelte, úgy gratulált neki. Persze mentek tovább.
Milyen nemzetiségü volt Pablo Neruda, ez volt a kérdés, immáron 250.000 fontért.
- Mexikói, spanyol, portugál, chilei - voltak a válaszlehetőségek.
- Úgy emlékszem, valahol láttam egy fényképet a szülőházáról, ami Chilében van, és ma múzeum - mondta a hölgy, de remegett a szája széle, idegesen kapkodott az arcához, a fia tanácstalanul nézett, talán még Neruda nevét se hallotta...
- Végleges? - kérdezte a játékvezető.
- Igen, chilei - mondta a nő, hatalmas sóhajtás kíséretében, és a fia mellére borult, nem merte nézni a játékvezetőt.
- Adja ide a csekket - kérte el a 125 ezerről szólót, és eltépte. - Volt 125 ezer fontja asszonyom, sajnálom, de most már 250.000 van!!! - emelte meg a hangját, és hatalmas tapsvihar tört ki a nézőtéren, én is felugrottam, úgy örültem a nő sikerének.
Persze mentek tovább.
- A madarak melyik családjába tartozik a közismert rajzfilmfigura, a "Roadrunner"?
Felsoroltak négyet, a nő is, a fia is feladta, eltették a csekket.
- Versenyen kívül? - kapta a kérdést.
Az asszony "auk"-ra szavazott, azt hiszem, jól írom, a fia szerint talán kakukk.
Mi, otthon, persze tudjuk, hogy a Gyalogkakukkról van szó, és ez természetes, hogy a kakukkfélék családjába tartozik, ám ez a rajzfilmfigura angol nevéből nem derül ki (Roadrunner = útfutó kb.)
Persze ezzel a pénzzel is boldogok voltak, bár így lehetett volna 500.000 fontjuk.
Szeretem a vetélkedőket, kvízeket nézni, mert sokat lehet tanulni belőle (a nyelvet).

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...

MV Isartal - 30- rész a háborűról, a szeméylzetről és a laptopomról...

 2003. március

A háborúról

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Mert sokat írtam benne a háborúval kapcsolatban. Azt hiszem, március 20-án támadta meg az USA Irakot.
Bush az ENSZ jóváhagyása nélkül, teljesen önkényesen, figyelmen kívül hagyva minden nemzetközi jogot, lerohan egy független államot, 250 ezer katonát küld ártatlan civilek gyilkolására, s ehhez szövetségest is talál: Blair, angol miniszterelnököt, aki nem törődik a választópolgárok, és a támadás előtti napokban már a parlament felháborodásával se, az amerikaiak mellé áll, és 50 ezer katonával belépnek a háborúba.
És természetesen nem megy olyan könnyen, ahogyan elképzelték.
Nincs villámháború, bármit is ígértek a népnek, egy hét múltán már Bush is hebeg-habog, magyarázkodik, hogy nem ígért gyors sikert, pedig igen, csak hazudik. Nem ígérte, hogy amerikai katonák nem halnak meg...
Jó ürügy: homokvihar van, késlelteti a támadást...
Meg az áramlás is szemből jön, gondolom én, mert mifelénk, tengerészeknél így kezdik a magyarázkodást, és ugye ők is bevetették a tengerészgyalogosokat...
Persze mindenféle káröröm nélkül: elhiszem, az elektronika és a precíziós mechanika igencsak érzékeny a homokra...
Hamarosan jöhet az újabb kifogás: rohadt meleg van, így nem lehet igazán háborúzni, várjuk meg a telet...
Érdekes, amikor átjöttünk Flushingba, akkor a holland tévében mintha más háborúról beszéltek volna. Itt - Hollandiában - valahogy nem szereti az iraki nép annyira a briteket és az amerikaiakat, mint a BBC-ben.
Ja, egy jópofa müsort láttam Channel 4-en. Élő konferenciabeszélgetés: a stúdióban a müsorvezető, Washingtonból egy közel-keleti szakértő és Jordániából a tájékoztatási miniszter, korábban londoni nagykövet volt.
Stúdió: hogyan látják az iraki helyzetet?
Washington: a 30-as, hallatlan magabiztos külügyi szakértő, elemez, érvel, győzködik, és a végén diadalmas: na, hogy megszakértettem a helyzetet?
Amman: ex nagykövet úr, hatvanöt körüli, úgy kiröhögi az amerikait, de úgy, hogy annál jobban nem lehet... És szinte mindenben az ellenkezőjét mondja. Neki lehet hinni, mert az amik elvesztették az arab államok bizalmát. Egy dolog, hogy nem szeretik a Szaddam rezsimet a többi arab országban, de más dolog megtámadni, és gyilkolni őket, ezt már nem viseli el - abszolút természetesen - az arabok öntudata. A háború egyre népszerütlenebbé teszi Amerikát, mondhatnak bármit is Washingtonban.
Gyors szétkapcsolás következett.
Sajnálom, és szégyellem magam, hogy Magyarország támogatja az agressziót. Nem okolom a kormányt érte, jó alkalom lenne, hogy kígyót-békát kiabáljak rájuk, de ebben a helyzetben azt hiszem minden kormány kényszerhelyzetben cselekedne, és nincs semmi választási lehetőségük. Csak attól tartok, hogy meglesz a böjtje ennek.

A személyzetről

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Ugyanis írtam benne a legénységről. Kossi kihajózott. Vele kapcsolatban volt egy kis zür, még rám is megorrolt a parancsnok.
Kezdődött azzal, hogy hónap elején kaptunk egy táviratot a Marlowtól, hogy Kossi megy haza, mert Galkin behajózásra kész. Aztán Flushing előtt, amikor megjött, hogy mikor és hogyan megy haza, és a barba közölte vele, jön a szakács, hogy mindenki azt mondja, hogy a parancsnok kirúgta Dablát.
- Egy frászt! - mondom felháborodva. - A Marlow már három hete intézkedik, mert az orosz gépész jönne már vissza.
Na, éjjel megyek fel őrségbe, a barba nekem támad, hogy miért mondom el, hogy mi jött a táviratokban, most mindenki azt hiszi, hogy ő rúgta ki a ghánai gépészt. (Mondjuk oka lett volna rá, arra biztosan, hogy ne marasztalja.)
Persze hiába mondtam el, hogy mi volt a helyzet, ha nem azzal jön Jan, hogy a gépész ki lett rúgva, akkor nem szólok, úgy láttam, nem akarta megérteni a helyzetet. Duzzogva ment le. Persze másnap már jó kedve volt, együtt szidtuk az amerikaiakat a háború kapcsán.
Kossi el is ment, 27-én, a bolondok napján hajózott ki Flushingban. A Marlow megerősítette, hogy nem maradhat Rotterdamban, menni kell haza Ghánába. A repülőjegye is Accrába szól, igaz, négy nap múlva, addig lehet, hogy őrizetben lesz, az immigration officer szerint. Szegény pasas, mit fog tenni, ki tudja, mert ugye 12 éve él a holland nagyvárosban, az igazat megvallva illegálisan, engedély nélkül, és a törvények ellenére. Időnként átruccant Belgiumba, Németországba, hogy vízumot kérjen, és élt tovább távol az elvált feleségétől és gyerekeitől, mint Marci hevesen, bár lehet, hogy Ghánában azt mondják, hogy mint Umbala hevesen.
Galkin orosz. Tipikus, Arcra ezer méterről megismerszik. Engem oroszul köszöntött, aztán amikor csak néztem, és a szakács mondta, hogy nem vagyok orosz, akkor váltott csak át az angolra, de azért mindig megpróbál behúzni a csőbe, és oroszul kezdi a mondókáját.
Abban is tipikus orosz, hogy mielőtt gondolkozna, azelőtt cselekszik. A parancsnok szerint az orosz tengerészek tipikusan ilyenek. Gennagyij is szétszedte a toilet szivattyújának a kapcsolóját, aztán ment a barbnához, hogy most hogyan rakja össze?
- Hol a rajz róla, amit a szétszedéskor csináltál?
- Nincs, nem csináltam.
- Hányszor mondtam, hogy egy elektromos szerkezet szétkapcsolása, a kábelek kiszerelése előtt készíts rajzot, hogy vissza tudd kötni.
Kedves mosoly, vállvonogatás, karok széttárva...
- Még ha mondtam volna, hogy nézze meg, de nem, magától barmolta szét! - mondta a barba kicsit dühösen. Persze még így is sokkal használhatóbb, mint Dabla Kossi volt.

A komputerről

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Írtam benne Jürgenről és a számítógépről, annak kapcsán, hogy ő mindenhez ért, és a történeteinek visszatérő refrénje: én voltam a legjobb, én tudtam csak megcsinálni, nálam jobban senki nem ért hozzá...
Jürgen lehet, hogy mindenhez ért, de egy dologhoz biztosan hótt buta: ez a számítógép. Ügyes felhasználó, semmi más, abszolút nincs semmi fogalma arról, hogy miért és hogyan.
Ugyanis amikor a rendszerem összeomlott, mondom, hogy készítenék egy indítólemezt, mert meg kell formáznom a laptopot.
- Hah! A fiamnak semmilyen lemezre nincs szüksége, ha valamit akar a számítógéppel csinálni, minden programot megír magának!
Szóval így állunk! Amiben nem ő a hyper-szuper, abban a fia, vagy a felesége, de mindenképpen a családban marad.
Felőlem!
De szeretném látni azt a vadmarha programozót, aki egy hard disk formázás után elkezdi fabrikálni a command.com-ot, és nem használ indítólemezt.
Szóval az lett a vége, hogy:
- Sajnálom chief, nem lehet. Ki tudja, hogy mit hozol be a komputerbe a lemezeddel.
Ennyire érti, hogy miről van szó.
Persze szó nélkül elfogadtam, mert ad 1. nem tudok mit tenni, ad 2. minek vitatkozzak azzal, aki nem tudja, hogy miről van szó? Majd Montorseban megcsináltatom.
És így is lett, amikor 27-én itt voltunk, bementem egy szoftver üzletbe, és egy hölgy igen készségesen készített egy lemezt.
Szóval a lemez elkészült, de ekkor másik meglepetés ért: hiába formáztam meg a merevlemezt, a Linuxot nem irtotta ki.
Azannyát!
Persze bizonyos mutatók megváltoztak, minek következtében a Linux rendszert is újra kellett telepítenem. Ezután szomorúan tapasztaltam, hogy nem igazán segített a formázás. A billentyüzet továbbra sem müködött jól. Ezért a hóvége elkészítése egy kínszenvedés volt, de megcsináltam.
Később, amilyen váratlanul felmondott a klaviatúra, olyan hirtelen váltott vissza normális müködésre.
Amit az is bizonyít, hogy tudok írni.
Ezért most:
Dolgozom
De nagyon sajnálom, hogy elveszett a naplóm.
Ugyanis beszámoltam benne, hogy írom az új könyvemet.
Az egyik délutáni őrségben ülök a radar előtt, és gondolkoztam. Eszembe jutott egy furcsa ötlet. Elkezdtem rajta filózni, és egyszer csak beugrott: ez lesz a legújabb könyvem. És nem kellett hozzá több mint fél óra, kitaláltam az elejét, a végét, és a főbb eseményeket.
Még aznap este nekiálltam.
A következő napokban, a délutáni őrségben, fejben írtam a könyvet, de azonnal le is jegyeztem, amit kitaláltam papírra. Már óriási rakás összegyült. Hol az elejéhez, hol a végéhez írok hozzá.
És akkor jön ez a szerencsétlen számítógép gond.
Persze abbamaradt minden.
Ki tud úgy írni, hogy közben a betük keverednek, Hol kiSBETü, hOl nagyBETü kerÜLT a képernyőRE, s a pont helyeTT "KettőSPONt".
Az ilyen szöveget legfeljebb emlékeztetőnek írtam le, és az lett az alapja ennek a március 31-i naplónak.
Az biztos, hogy nem tudom a hajón befejezni, mert bizonyos részekhez hozzá kell olvasnom, és utána kell néhány dolognak járnom.
Az ideiglenes címe: Két életem, egy halálom.
Eddig negyvenhárom flekket írtam a számítógépbe. Okulva a sok kudarcon meg bosszúságon, most több változatban is el van mentve, különböző helyekre.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet. Ugyanis többször előfordul, hogy letiltanak egy csoportban, elvégre ezek a naplórészletek nem illenek tematikus csoportok profiljába. Hiába kérdezem meg, érdekli-e a csoportot, mindig vannak, akik kekeckednek...
Most is veszélyben van egy számomra kedves csoport...