MV Isartal 28. rész, elveszett a naplóm!

 2003. februárja

Február 27. csütörtök, úton. Kész vagyok a hó végével, ha már Ciprus így figyelmeztetett rá.
Az ushanti bejelentkezésnél egy hajó a következőképpen adta meg az adatait: merülés 15 méter, rakomány 128 ezer tonna.
- A rakomány mennyi, ezerkétszáz...
- Nem, százhuszonnyolcezer. Le Havre-ból Montrealba szól.
Szép kis hajó lehet! És nem tankhajó!
Beszéltem a nagyobbik fiammal. Az interneten csomó í-mél jött a startlapjaimmal kapcsolatban. Most nagyon hazamehetnékem van. De azt hiszem, ebben a fő szerepe annak van, hogy "félidős" vagyok, ilyenkor egy kicsit mindig rám jön.
Szép az idő. Szélárnyékban több mint 17 fok. Ilyenkor nyilván kint vagyok a külső hídon, és élvezem a napocskát.
Így tettem a váltáskor is.
Látom, a barba jön föl este hat előtt öt perccel, és nagyon szemléli, amit a srácok festettek délután. Feljön, be a hídra.
Látja, hogy nincs senki, az ajtók tárva nyitva...
Mögé léptem, és megköszörültem a torkom.
Erre egy hatalmasat ugrott, a teát eldobta csészéstől, a térde berogyott, azt hittem, ott alél el nekem... De nem. Rám nézett, a szívéhez kapott, és elkezdett nevetni.
- Régen ijedtem meg ennyire... - mondja. - Elgondolkodtam, néztem a matrózok munkáját, azon törtem a fejem, mit adjak nekik holnap. A híd üres, az ajtó tárva nyitva, már azt hittem, valami bajod történt... Erre a frászt hozod rám.

Február 28. péntek, úton. Képtelen voltam aludni az őrség előtt. Szerencsére nem sokszor fordul elő, ez a második három hónap alatt.
Ennek a napnak a végén elmondhatom, hogy letelt a szerződésem fele!
Akkor most elmondom: letelt a szerződésem fele!

MÁRCIUS

Hallatlanul szomorú vagyok.
Ma március 31-én este hét óra van, most indultunk el Flushingból. Délután kiderült: elveszett a teljes márciusi naplóm. A szövegszerkesztő nem tudja megnyitni, amit előzőleg elmentett. Most szívem szerint a Linuxot kellene hibáztatnom, de azt hiszem, a laptop a hibás. Hibás hardveren egy programrendszer se futhat jól. Kicsit vissza kell vonnom azt a sok rosszat, amit a laptop kapcsán írtam eddig a Windows Millenniumról.
Pótolhatatlan a veszteség...
Ennyi maradt, a tizenhetedikei, és csak azért, mert ezt egy külön filébe írtam:

Március 17. hétfő. Már megint összeomlott a rendszer. A billentyüzet keveri a kis és nagybetüket, nem lehet váltani a kettő között. Ezek szerint nem a Win Millennium a hibás, hanem a laptop. Azt hiszem, kapok a notebookdoktor kft ajánlatán, és kicserélem egy másikra. Az a baj, hogy megint használtat kell venni, és egy jól müködő gépet senki nem ad el. Könnyen befaraghatok megint, és akkor tele lesz a hócipőm. Persze nem tudtam aludni, ideges vagyok, nem tudom, hogyan tudom megmenteni a munkámat?
Kész. Ennyi maradt a márciusi munkámból.
Még megpróbálok valamit kideríteni, hátha el lehet olvasni belőle valamit, de nincs sok remény. Az Open Office filéi valószínüleg nem olvashatók más alkalmazással.
Megpróbáltam a Windows Commanderrel, az pedig azt mondja, hogy hiba van a csomagolt fájlban. Ezek szerint ezért ilyen kicsik a OO adatállományai! Nem tudom, mit lehet csinálni, mert az ilyen filék visszaállításáról nem tudok.
Azt hiszem, véglegesen le kell mondanom róla...
Majdnem elsírtam magam, annyira elkeseredtem. Több mint 18 oldal volt a hónap. Olyan jó kedvvel írtam, és szerintem is nagyon érdekes volt! Képtelen vagyok felidézni. Annyi minden kommentár volt benne a háborúval kapcsolatban, és ne felejtsük el: én "csak" a BBC híreit tudom, illetve amit a parancsnok elmondott a Deutschewelle adásaiból. Bánatomban betettem a mantra felvételeimet, fantasztikus hogy a Shri Krishna és a Hare Rama Hare Krishna, meg a Govinda-Gopala a maga kicsit monotonságával, és mégis fülbemászó dallamával mennyire meg tudja az embert nyugtatni.
Már megint eszi a fene a billentyüzetet, ilyenkor így ír:
PERSZE meg kellene PRÓBÁlnom felidézni, HOGY MI MINDEN TÖRTÉNT EBBEN A HÓNAPBAN. Ehhez szerencsére itt van a hajónapló, minDEN napnak UTÁNA tudok nÉZNI, Hogy Merre voltunk, mi történt, de csak a hajóval.

A kikötőkről

Sajnálom az elveszett naplóm, nagyon.
Szokás szerint benne volt napi bontásban, hol, merre jártunk.
Elsején Bilbaóba érkeztünk, nos, most nem raboltak ki, de másik rakparton is álltunk, a gyárban voltunk. Nagyon nehezen jött össze a következő rakomány.
Innen Caen, francia kikötő, persze semmit nem láttam a városból, az messze van, nekünk csak az ócskavas-rakodó rakpartja jut nézelődésre és sétára, jó tizenöt kilométernyire a várostól. Rozsdamentes ócskavasat vittünk Algecirasba.
A spanyol kikötőből egy másik spanyol következett: Garrucha. Innen gypsumot vittünk az angliai Sittingburne-be. Ez a gypsum egy izé és valamit készítenek belőle. Leginkább valami kristályhoz hasonlít..
Sittingburne rekord: 10 órára vállalták a kirakást. A rakpart, illetve a móló mindössze ötven méter hosszú, az elejünk és a hátuljunk kilóg, egy-egy bójához kötve. A város, mint Caen, csak nem tizenöt, hanem harminc kilométer. A tizenegy órába belefért az ebédidő, és két kávészünet. Maga az út érdekes, a folyócska rettentő kanyargós, és nem túl mély. A móló egy szállítószalaggal van a parti rakodó-berendezéssel összekötve. Itt egy teljes napot vesztettünk, mert horgonyra kellett állnunk szombaton, az előző hajó még nem volt kész, és a folyón csak nappali navigálás van. Így aztán induláskor is meg kellett várni a nappali magas vizet, csak délután háromkor indultunk. Érkezéskor azt hittem, hogy a szemem káprázik, de nem: épeszü angolok a kilenc-tízfokos vízben fürödtek, úsztak, március 26-án, igaz, a nap hétágra sütött.
A következő kikötő bolondokháza volt, Flushingban Germanischer Lloyd surveyor jött az éves ellenőrzésre, közben rakodás, két tulajdonos is boldogított, nem tudtam, hol áll a fejem, de túléltem. Innen a szokásos Montrose, majd vissza Flushing.
Az egyik surveyor egy hölgy volt. Viszonylag jól bírta a strapát, pedig eléggé próbára tettem az idegeit. Csak a végén fakadt ki egy picit:
- A chief folyton elrohangál, így nem lehet befejezni az ellenőrzést. Kérek egy matrózt, aki a hátralévő ellenőrzésnél segít.
Nos ez Edmondo volt. Később én is csatlakoztam hozzájuk, épp nagyban beszélgettek, Edmondo dicsérte, hogy milyen csinos, a hölgy pedig mosolygott (rajta). Később a matróz komolyan mesélte, hogy milyen jó volt a "csajnál", csak kis idő kellett volna, és a kabinjába ment volna...
Egyébként a nő elsőtiszt volt egy tankeren, így nem ez volt az első hajó az életében. Ez valahogy nem fért Edmondo kerek fejébe, amikor arról beszéltek, hogy a nő volt Ghánában.
- Mivel volt nálunk? - kérdezte a matróz.
- Hajóval - mondta a nő.
- Turistaúton?
- Nem, dolgoztam.
- Hol?
- A hajón.
- Mint pincér?
- Nem, mint elsőtiszt.
Erre Edmondo majdnem a lábára ejtette a kalapácsot, amit a kezében tartott.
Lám, alig pár sor felsorolni, pedig mennyi minden történt, és mindet papírra, illetve számítógépbe vetettem. De így bizony más.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

MV Isartal - 27. rész az egészséges étkezásről ghanai módra

 2003. februárja

Február 24. hétfő, Montrose, úton. Ilyen szép reggelünk régen volt. A tenger felőli dombok tetején megjelent a napocska, igazi napfelkelte volt kilenckor. Szépen sütött, bár már adhatna egy kis meleget is. Azt hiszem, erre még várni kell itt Skóciában.
A tulaj nem akart senkit lefejezni a horgonycsörlő miatt, nem keres "felelősöket", és ki akarja cseréltetni mindkét csapágyat Flushingban, bár a barba szerint erre nem lesz idő. Az alapvető baj az, hogy a papenburgi hajógyár, ahol a hajót építették, már bezárt, tehát meg kell keresni azt a céget, amelyik ismeri a hajót. Biztosan van ilyen.
Ezek az itteni népek is megérezték a tavasz első leheletét. Én még meleg dzsekiben, kesztyüben, kötött sapkában lófráltam a rakparton, ők meg egy szál pólóban, rövid ujjú ingben élvezték az összes 11 fokot.
A berakást befejezték négykor, de a vízállás miatt csak este hatkor indultunk. Nagyon szeretem az ilyen vízállásokat, amikor az én őrségem végén indulunk és mehetek csicsikálni. A két óra alatt a matrózok lemosták a felépítményt. Hogy milyen ordenáré mocskosak vagyunk!

Február 25. kedd, úton. Olyan ködben vettem át a szolgálatot, hogy az csuda. Csak hajnali kettőre tisztult ki az idő. Akkor meg elkezdett fújni a szél.
Még nem múlt el egy hónap se a Columbia katasztrófája óta, de már senki nem beszél róla, elfelejtették az emberek, a média se tartja számon, már nem újdonság... Ez most jó vagy rossz?
Felhívott az asszony, elkészült az adóbevallással. Egy kollégája leellenőrizte, most már átadható a magasságos hatóságnak.
Délben SAR (Search and rescue - Felkutatás és mentés) gyakorlatot tartott a RAF. (RAF - Királyi légierő) Egy helikopterrel jöttek, két embert tettek le a fedélzetre, az egyik a másikat behordágyolta, majd "felvitte" a helikopterbe.
Kossit leváltják Vlissingenből. Nem kérte, de Galkin, az orosz matróz-gépész készen áll a behajózásra. A barba ma ki is akadt a ghánai viselkedésén. Azt tudni kell, hogy Dabla Kossi nagyon vigyáz az egészségére. Magas a vérnyomása, meg mindenféle bajai vannak. A tejet csak forró vízzel hígítva issza, mert úgy nem árt. Nem kávéz, csak teáz... Nem eszi a kövéret, a barna kenyeret, mert egészségtelen, a krumpli ártalmas, a kolbász mittudomén, de valami baja attól is van. Ma a barba le akarta küldeni a raktárba, hogy fessen Edmondóékkal. Visszautasította, mert egészségtelen a levegő.
- A gépház egészséges? - kérdezte a barba.
- Nem, de nem akarok valami bőrfertőzést kapni... - mondja a ghánai.
Szóval a barba egy percig nem ellenzi a leváltását, de Kossi csodálkozni fog, mert szeretne tovább maradni, mint hat hónap.
Kitakarítottam a hidat, kimostam a koszos gönceimet.

Február 26. szerda, úton. A barba elpanaszolta, hogy a tulajdonos úgy tartja őt, mint egy szuperintendánst. Mindent a nyakába sóz, sokszor szabadsága alatt is riasztja, hogy baj van ezen a hajón, vagy a másikon...
Egy kicsit az az érzésem, hogy úgy panaszkodik, hogy közben kidülleszti a mellét, és élvezi a helyzetet... Csak a német lelke könnyebben elviselné a dicsőséget, ha mellé egy kis pénzmag is járulna, bár lehet, hogy kap időnként valami kompenzálást a tulajtól, s ezt minek kötné az orromra?
Most is, ellentétben a szokással, nem a partról intézik a horgonygép javítását, neki kell a hajóról, és még itt Bilbaóban. Azért ez egy kicsit meg van csavarva, ellenkezik minden szokással, de a haren emsieken nehéz eligazodni. És az a helyzet, hogy a cégnek nem csak egy, hanem három tulajdonosa is van, akik irtó féltékenyek egymásra, így aztán Jürgennek óvatosan kell lavírozni közöttük.
Délben Jan felháborodva mondta, hogy a feketék Szaddam pártján vannak, nem az amerikaiakén. Mondtam, mondjon csak egyetlenegy érvet, amiért egy ghánainak amerikai és háborúpártinak kellene lennie? Hát igazából nem tudott. Ugyanis a szakács teljes mellszélességgel "támogatja" a háborút, és mindent, ami amerikai piedesztára emelne, ha nem állítanám le egy-egy rosszmájú megjegyzéssel.
Vasoulla telexet küldött, hogy nem kapta meg a decemberi hó végét. Ez Oltmanns sara, mindig ilyen lazán veszi a papírmunkát. Ezt én is tudom tanúsítani. Jürgen méltatlankodva mondta, hogy ő aztán nem küldi el még egyszer, nem dolgozik senki helyett. Mondjuk a túlóralapokat ki tudom nyomtatni, ha szükség lenne rá. Válaszolt Ciprusra, hogy Oltmanns most a Lys Chrisen van, oda küldje a táviratot. A másik, hogy Vassoulla mindig Oltmannsnak címezi az ide jövő táviratokat, és Jürgen állandóan morgolódik. Van némi igaza, mert mindig megküldik, ha váltás volt, így a ciprióta csaj észben tarthatná, hogy ki van éppen a hajón parancsnok.

Szolgálati közlemények:

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

MV Isartal - 26. rész, horgonygép javítás és tévéműsorok...

 2003. februárja

Február 21. péntek, úton. Délelőtt indultunk, mínusz negyven óra, az hajnali három. Így számoljuk az érkezést Montrose-ba. Nyilván lassítás lesz belőle, hajóidő szerint úgy kilenc körül köthetünk ki. Persze majd kiderül.
Most egy pöttyet gondban vagyok, mert Katona Miklósnak most milyen kéziratot adok az Isten hozta Panamában helyett? Azt hiszem, írni kéne egy másik tengerészregényt, két fő motívum már régen megvan, csak keretbe kellene foglalni, s megírni. Igaz, valamikor elkezdtem, megírtam belőle vagy száz oldalt, de amikor elkezdtem felolvasni Encsinek, kinevetett, hogy ez egy lányregény... Valahogy másképp kellene kezdeni a sztorit...
Este a barba lelassított.

Február 22. szombat, úton, Montrose. Ki a lassabb versenyt rendeztünk egy másik hajóval. Mi nyertünk, nem bírta szuflával, lassan megelőzött és eltünt a radarról. Csökkentett sebességgel megyünk, hogy hétkor érkezzünk Montrose-ba.
Fent maradtam a barbával, mert ugye egy gyenge órára nem érdemes lefeküdni. Fél hétkor a szakács hozza a kávét.
- Mikor érkezünk, körülbelül... - kérdezi.
- Nem körülbelül, hanem pontosan hétkor pilot, és hét óra harmincháromkor part mellett leszünk.
A szakács el, de közben somolyog.
Amikor hátrajöttem az érkezési manőver után, megnéztem az órám: 07:33 volt.
Ezt csinálja utána valaki! Pedig olyan ködben jöttünk, hogy a hajó orrát alig lehetett látni. A híradóban "fog warningot" (ködveszély) adtak, Aberdeenben a láthatóság maximum 50 méter. Itt nincs hideg, de helyeként útjegesedés is van, az aztán hab a tortán.
Valami van a horgonygéppel, furcsa, csikorgó hangok jönnek belőle, ha dolgozik.
Kezdem nyitni a raktárt. Hát olyan nyári zápor kerekedett, hogy az csuda! Természetesen a raktárban. Nyilván nedves a rakomány, és melegebb, mint a kinti hőmérséklet, a pára lecsapódott a raktártető belső felén. Ahogy megmozdult a tető, elkezdett "esni".
Nyolckor feküdtem, délben keltem.
Négyre kiraktak, utána átálltunk a berakó rakpartra. A horgonygép most sokkal rondábban csikorgott. Mondom a barbának, majd holnap megnézi. Kikötés után senki nem jött, hogy mondjon valamit, hogy mi lesz velünk. Még az ügynök se dugta ide a képes felét. Ez azért nem az, amit megfelelő kiszolgálásnak neveznek. A pilot szerint hétkor, vagy nyolckor kezdenek.
Hogy kompenzáljam a spanyolországi anyagi veszteségem, vettem lottót. Hátha a szüz kéznek szerencséje lesz.

Who wants to be a millionair, azaz akar Ön is milliomos lenni?

Aki tudja, hogy a Stroganoff szelet milyen nemzetiségü grófról kapta a nevét (magyar, román, lengyel, orosz), az jelentkezhet 64,000 angol fontért a Ki akar milliomos lenni müsor vezetőjénél, ugyanis 32,000 font után ez volt a 11. kérdés, és elcsúszott rajta a versenyző, aki lengyelt mondott.
A következő versenyző szerint száz méter 100,000 centiméter, ő kétezer fontért vérzett el. Hiába a britek még mindig csak tanulják (ha tanulják) a metrikus rendszert. Nincs a vérükben. Na, és a "szőke nő" valóban szőke volt, mert azt se tudta, hogy Anchorage melyik USA államban van (New Mexico, Alaska, Hawaii, Ohio). Jelzem, nem tudom, hogy milyen biológiai csoda folytán született a hölgy, mert amikor felhívta a papát, kiderült, hogy az még szőkébb nő. Fogalma se volt a válaszról. Lehet, hogy állami iskolába járt a papa is? Aztán a leányzó felhasználta az 50%-ot is, majd találgatott, és mákja volt Alaszkával.
Azt mondják, ha valakinek nincs pénze privát iskolára, akkor a gyereknek semmi, de semmi sansza az életben a kitörésre, s mert állami iskolából jött, lehet melós belőle, ön-alkalmazott, aki sohase tudhatja, hogy holnap lesz-e mit enni? Ez az ön-alkalmazott (self employed) Thatcher asszony nagy találmánya, aki szétrombolta a szakszervezeteket, és a cégek azt csinálhattak, amit csak akartak a melóssal. Itt Montrose-ban a Rix and Piggins (ők az ügynökünk - agent - és a kirakást is ők intézik - stevedore) egyik napról a másikra kirúgta az összes rakodómunkást, csak a darusokat és villástargonca-vezetőket tartották meg állományban. A melósok mehettek ön-alkalmazotti státusba. Azaz ha van munka, hívják őket öt fontos órabérért, ha nincs, mehetnek. A keresetből fizethetik az adót, a nyugdíjat, a TB-t, és tarthatják el a családot. Ha nincs valakinek három-négy munkahelye, ahol időnként munkát kaphatnak, akkor nyomoroghatnak. Az ilyen aztán hiába áll sorba a banknál, nincs fedezete a hitelkérelemre. Ördögi spirál, nincs belőle kiút. Azt hiszem, ez a modern rabszolgaság, ahol a cél csak a munkaerő újratermelése, és semmi más. S ez a rendszer kitermeli a nemtörődöm melósait - ugyanúgy, mint a szocializmus -, és beépítenek a metró sínek közé félméternyi keményfa síndarabot, amin kisiklik a földalatti Londonban, és csodálkoznak.

Február 23. vasárnap, Montrose. A reggel hétórás kezdés nem jött össze, már csak egy sansza maradt a pilotnak.
Nézzük a reggelit a barbával (nem tévedés, mert a BBC reggeli müsorát Breakfast-nek, azaz reggelinek hívják), s megjegyzi:
- Azért ez nem lesz egy tisztességes háború. Előbb elmennek Irakba, kiderítik, hol mennyi tankja, fegyvere, csapata van Szaddamnak, aztán amikor már mindent tudnak, akkor jól megtámadják. Nem fair, nem fair...
A nyolcórai kezdést is lekésték, de tíz perc múlva megjött a darus, és elkezdte rakni a fragmentet (darált ócskavas). A szél fúj rendesen, így finom rozsdapor borít már mindent, s mi lesz még itt!
Délelőtt a parancsnok kinyitotta a horgonygépet. Belenéz, és felkiált:
- Big sájze! A főtengely csapágya darabokra van törve.
Ha meg akarjuk javítani, akkor le kell venni a csörlődobot, a féket, és csak akkor lehet a csapágyhoz férni. Hát ezt nem csináljuk meg kávéra! Tipikusan hajógyári meló, nem tudom, mikor kerül rá sor. Ebből kifolyólag visszalépünk néhány évtizedet: kiadjuk majd az orrkötelet, közben a far nincs a part mellett. Megkötjük, és ezután viszi a hajó végét part mellé, ezáltal az orrkötelek megfeszülnek. Meg mi is, akiknek azért csak-csak meg kell fogni a köteleket, és amennyire lehet kézzel meghúzni.
Encsike felhívott, hogy elkezdte az adóbevallásomat kitölteni.
Fél óra múlva hívott, hogy ez, meg az, meg amaz hogyan van?
Húsz perc múlva csöng a mobil, az asszonyka kért néhány tanácsot a kitöltéshez.
Elmeséltem a barbának, hát pár perc múlva csöng a telefon, ő is elkezdett vigyorogni.

Valami, ami brit...

Este tévéztem. Későn kapcsoltam át a BBC 1-re, a müsor elejét elmulasztottam. Különböző népek különböző tárgyakat mutattak, és szakértők elmondták, hogy mi az, ami a tulajdonukban van, és mi a piaci értéke. Volt ott porcelántányér a XVII. századból, cserép háztartási eszközök a 20-as évekből, múlt századi, pardon, XIX. századi kínai faragványok, picinyke szekreterek, melyek egy vagyont értek, mert a XV. századból valók, és ki tudja mi még.
Egy hölgy behozott pár iratot, rajzot, mappát.
Nem akármit ám!
George Lucas Csillagok háborúja eredeti forgatókönyvét. Itt még nem Skywalker, hanem Starfinder a neve a főhősnek.
És rajzok, jelenet vázlatok, meg minden.
Természetesen minden tárgy mellé tartozott valamilyen magyarázat, sztori, történet. Hogy ez az illatszeres üvegcse az Agatha tantié volt, akinek a férje hozta Indiából, amikor... stb... stb... stb.
Egy valami azért feltünt: a brit tévében igen sok a színesbőrü. A tévések és a közönség között is, itt meg valahogyan hiányoztak. Attól tartok, a britek kifelejtették őket bevonni a gyarmatosításkori harácsolásba... Vagy a másik oldalon voltak...
Amikor a szakértő megszakértette a tárgyakat, és kimondta az árat, általában meglepődtek, mert jóval kevesebbre taksálták a tulajdonosok a "kacatjaikat".
A legérdekesebb számomra egy tojás alakú izé volt. Belül üreges, hogy legyen hol tartani a gyémántokat vagy a mentolos cukorkát. Volt kis állványa, és kívül - szerintem - tüzzománc díszítés, de ez annyira biztos, amennyire régiségszakértő vagyok. Mindenesetre valami gyönyörü tárgy volt. Valamilyen fémből készültek a motívumok határai - virágok, madarak és hagymakupolás templomok -, és fényes színezék töltötte ki.
A szakértő bólintott, amikor a kezébe vette. Szeretettel simogatta. Megmutatta a müvész névjegyét a tulajnak, akin látszott a jómód, visszafogottan elegáns, selyemsál a nyakban, szivar, meg elegáns szemüveg, és hallatlanul vidám volt. A monogramja mellett a szentpétervári mester az évszámot is belevéste a tojásba: 1894. Több mint 100 éves. Azt mondja a szakértő:
- Az értéke 8-9000 font... - hatásszünet, majd folytatja: - lenne, ha valódi lenne. Ám így is megér 1500-1600 fontot.
Az ember azt hinné, hogy a tulaj elkettyedt, vagy valami, de nem, derüsen mondta:
- Pontosan annyiért, 1550 fontért vettem. És tudom, hogy hamisítvány. De olyan szép...
Aztán a szakértő megmutatja, hogy a színezék, amit a zöldnél használtak olyan, amilyet akkor Oroszországban nem... A motívumokkal is volt valami baj... Meg a belseje túl fényesre volt polírozva, akkoriban ilyet nem tudtak...
A tulajnak igaza volt. A tojás nagyon, nagyon szép, igazán gyönyörü volt.
Ha angol lord leszek, veszek egy Faberge tojást Encsike őlédiségének.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

MV Isartal - 25. rész, egy kis pletyózás a hajóügyekről...

2003. februárja

Február 18. kedd, Vlissingen. Késő volt, mire lefeküdtem. Ugyanis az ügynök bejött, behozta apa levelét, azt még el kellett olvasni, csak utána mehettem csicsikálni.
Kutya egy hideg van! Minden megfagyott, a kikötőkötelekről jégcsapok lógnak, a deck csúszik, mint a jégpálya. Kemény ez a tél. Állítólag otthon is.
Jürgens telegráfot javít.
Edmondo és Octavio a decken dolgoznak. Le fogják festeni, tehát most a ghánai rozsdátlanít, a másik pedig melegvízzel felmossa, és szárazra törli a fedélzetet. Elnézem, hogyan csinálják: egy gyorsvágóba befognak egy drótkorongot, és azzal tisztára csiszolják a rozsdás részeket. Azzal együtt is, hogy kábel kihúzása, meg szerszám előkészítése, meg új korong beszerzése, már többet megcsináltak, mint én hajdanán egy nap alatt, amikor a Hévízen voltam kezdő matróz. És ketten az egész fedélzetet megcsinálják az alapozással és a színrefestéssel együtt, persze, ha az idő engedi. Márpedig a nap kilenckor kisütött, mindenütt olvad, délutánra festhető lesz a deck.
Hajdanán minimum egyheti munka volt a fedélzeti csapatnak ez, de hozzá kell tenni: a deck jóval nagyobb volt! Itt alig van egy-egy méter a raktár két oldalán, a Hévízen meg táncolni lehetett. Ott "pikettáló kalapáccsal" vertük a rozsdát, aztán kaparóval (raskéta) szépen leszéleztük, utána jött a drótkefézés, s csak ezután lehetett alapozni. Általában délután négykor kezdtük az alapozást, amit aznap letisztítottunk a rozsdától, egy óra alatt kényelmesen le lehetett festeni egyszer.
De nehogy azt gondolja valaki, hogy ezt jobban szeretem! Az igazi hajó volt. Ez ahhoz képest gombnyomásra müködő, unalmas-modern gyártelep.
Este Kossi jön egy szőke nővel:
- A látogatóm... - mutatja be. A csajszi lekezelt mindenkivel, aztán eltüntek Dabla kabinjában...
A barba szerint a hölgynek fura ízlése van. Egyetértek.

Február 19. szerda. Vlissingen. Nyugis nap volt a tegnapi, a mai pont úgy kezdődött: nyomorult hideg van odakint, a napos oldalon délelőtt tízkor is mindössze nulla fok volt, csak a kutyákat meg a tengerészeket zavarják ki ilyenkor. Éjjel megjött és mögénk kötött Ali Baba, de nem látom a 40 rablót, ha azokat is hozta, akkor őrt kell állni a kabinajtó előtt.
Reggeli után a szokásos szájtépés a szalonban. Azt mondja a barba:
- Nem szeretem Magyarországot!
Csak nézek, mint a lőtt medve.
- Háromezer irakit képeznek ki egy amerikai bázison, hogyan lehet ennyire háborúpárti egy szocialista kormány, hogy erre engedélyt adott?
Azért remélem, hogy csak viccelt, mert olyan pasi. Ami pedig a kormányt illeti, ebben a kérdésben azt hiszem, mindegy, hogy szoci vagy polgári, irtózatos nyomás alatt vannak, nem a maguk urai teljesen.
Késő délután bújt elő a látogató Dabla Kossi kabinjából. Azt nem mondanám, hogy bányarém lett volna, de az biztos, hogy fiatalságát elég régóta konzerválhatja.

Február 20. csütörtök, Vlissingen, úton. Mint tegnap reggel: deres már a határ, csak a vén betyár (én) nem akar jobban őszülni... Vannak mínuszok, de nincs szél, így elviselhetőbb. Azt hiszem, igen kemény az idei tél, szokatlan az ilyen hosszú hideg errefelé. Bár még mindig jobb a pár mínusz napsütéssel, mint az öt-nyolc fok, szemerkélő esővel és süvítő széllel.
Kilenckor csukom be a raktárt, hát csak csuknám, mert egy jó két centi vastag, húsz centi hosszú stift nem megy a helyére. Hogy hogyan görbült el, a jó ég tudja, de az biztos, hogy a barba kivirult, és azonnal nekiállt gázzal kimelegíteni, aztán nagykalapáccsal kiegyenesíteni. Látszott rajta, hogy élvezi a munkát.
Először is, megtettünk minden szükséges biztonsági intézkedést:
1., Nem értesítettük a Harbour Mastert, hogy lánggal dolgozunk a fedélzeten.
2., A nyitott raktár mellett folyt a munka, a raktárban ugye meg cellulóz, hogy az hogy tud égni...
3., A palackok két méterre voltak a munka helyszínétől.
4., A kézi tüzoltó készüléket nem készítettük elő.
5., A barba nem viselt fekete szemüveget a munkához, meg amúgy semmilyent se.
6., Viszont úgynevezett "filippin safety shoes" (filippinó munkavédelmi cipő) volt rajta, azaz papucs (de nem igazi, mert azok állítólag vietnami papucsot viselnek, gumi, egy szalag a az ujjak között és gyerünk, lehet rohangálni a a magasban...).
Amíg melegítette a vasat a barba a korlát tetején ácsorgott, a semmibe fogózkodva. Ilyenkor nekem a hideg futkároz a hátamon, de úgy látszik Edmondónak is, mert odament a főnökhöz és gyengéden átölelte a lábát, még az arcát is hozzászorította, gondolom azért, hogy tartsa. Ettől viszont a barba úgy elkezdett röhögni, hogy majdnem belesett a vízbe. Edmondo meg riadt, szégyenlős pofival mutatta, hogy csak vigyázni akart rá.
Mire befejezték a berakást, addigra kész lettünk mi is, a pilotok is megjöttek, indultunk.
Ebédre lencseleves (finom) és csülök volt (ízetlen, nekem). A szakács felhozta a pilotoknak. A lencselevesre úgy néztek, mint aki még nem látott fehér embert, pedig ők is azok. De bedörgölték jó étvággyal. A csülköt nézték, forgatták, és megkérdezték: ezt kell megenni?
- Bizony, ezt... - mondom nekik.
Hát a pasi kikaparta a kevés húst, a kövéret, a csontot és a bőrt otthagyta. Később a maradék krumplival és káposztával kiöntötte a tengerbe.
Ezt pedig Jan meglátta.
Este hatkor jön a barba dúlva-fúlva:
- Ezek a holland pilotok kiszedik a moslékot is a szemetesvödörből, csak hogy ne otthon egyenek, ezek meg kiöntik a finom kaját! Na, legközelebb nézhetik, mikor kapnak egy falatot is!
És morog a barba, mint a bolhás kutya:
- Ezek ebédre két szelet üres, barna kenyeret esznek, olyan fukarok, hogy sajnálják kajára költeni. Ha van szegényes konyha, akkor az a holland! - mondja, s ez különösképpen tetszett.
Ehhez azért hozzátenném, hogy ha elvesszük a volt gyarmatok ételeit, mert azok jók.
Álmos vagyok, mint a kutya, ezért nem írok többet ma.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

MV Isartal - 24. rész Jan szakácstudománya...

 2003. februárja

Február 14. péntek, Bilbao, úton. Egész éjjel azon törtem az agyam, hogyan kellene miszlikbe vágni minden gazembert, aztán csak elaludtam...
A mögöttünk álló hajó rakománya kigyulladt a rakparton. Jöttek a tüzoltók, vagy három rohamkocsival, locsolóval, és buzgón spriccelnek. Mi meg olyan hallatlanul mocskosak vagyunk, ahogyan egy olyan hajó lehet, amire a szél közvetlenül ráfújja a gumihamut, a kormot, az oltóvizet és a kikötő minden mocskát...
Este hatra végeztek, a barbáék a válaszfalállítással is, én meg a kárjelentéssel. Ugyanis Jürgen azt mondta, nem kellek a bulkhead állításhoz, írjam össze milyen károkat okoztak a kirakásnál, és készítsek egy listát.
Nagyon maritim hozzáállás, ugyanis utálok a raktárkereten mászkálni, meg fel, meg le... Sokkal inkább nekem való a kárjelentés.

Február 15. szombat, úton. Kitakarítottunk. Borzalmas mocskos volt minden, le kellett mosnom az összes cipőm talpát, mert mindenütt ott volt a fekete lábnyomom (és mindenkié). Most már minden tiszta, ennyi történt ma.

Február 16. vasárnap, úton. Hajnalban a barba a tíz órás hírekkel fogadott: Berlinben félmilliós tüntetés volt a háború ellen, és az angolok is kivonultak az utcára, nem kevesebben, mint egymillióan, Londonban. Tony Blair nyilatkozott valamit, amiben némileg visszakozott, de megmarad a háború leglelkesebb támogatójának.

Jan Bajdan, a szakácsok gyöngye

Mostanában Jannal dumálunk sokat.
Okos pasas. Müvelt. Több nyelven beszél: angol, orosz és német. Mindenhez hozzá tud szólni, lengyel történelem tekintetében sokat tanultam tőle. Általában mindent jobban tud, nem másnál, hanem a főzésnél. Azt azért meg kell mondani, hogy amit elkészít, az mind ehető, nem csinál sokfélét, de amit elénk tesz az tisztességes étel, a maga nemében finom is, csak unalmas.
Azonban ma főztünk. Az apropó, hogy "speciális" lengyel levest készített. Hát elég speciális volt, amíg el nem árulta, addig fogalmam se volt, hogy mit eszek: daragaluskát, vagy szétfőtt krumplit?
- Ilyet készítenek nálatok? - kérdezte. - Semolina - mondta magyarázólag.
Szóval a csirkeragu levesben tejbegríz volt a levesbetét. Csak nem tejjel, hanem vízzel készítve, s nem lágyra, hanem vágható keményre.
- Tudom, hogy van egy speciális magyar tészta, a csepite - folytatta a gasztronómiai megbeszélést, és elrohant a kabinba.
Sorra vettem, hogy milyen pitéről lehet szó, de nem találtam elfogadható megoldást. Talán a cseresznyésről van szó?
Hozza örömmel a receptes könyvét. Kinyitja a wegierski gulasznál. Hát "czipetke" az ominózus tészta, azaz csipetkét ír a recept, ami ugye elég távol van a csepitétől is, de még a cseresznyés pitétől is. Viszont, ahogyan láttam, a recept meglehetősen "magyar", tehát most már egyáltalán nem értem, hogy amikor gulash az ebéd, miért főtt krumplit ad hozzá és párolt zöldbabot, és egyáltalán: miért nem levest készít, hanem tokányt - de bors nélkül (azért nem pörkölt, mert paprika nélkül gyártja).
A főtt krumplival egyébként teljesen tele vagyok. Túllépett minden határt, amit éhes embernek lehet adni. Csak (95%-ban) ezt a köretet ismeri. Jó száraz, másfél burgonyát ad a sült csirke mellé és a sült kolbász mellé is. A csirkéhez gombafőzeléket, a kolbászhoz sárgarépa főzeléket is ad. De nem holmi párolt zöldségre kell gondolni, amúgy lengyelesen, hanem rendesen behabarva, mint azt otthon megszoktuk.
Mit csinál tehát akinek herótja van a száraz, főtt krumplitól? Összekeveri a sárgarépa főzelékkel! Vagy a gombával. Vagy a zöldbabbal, és máris nem száraz, máris ehető, és a kolbász mellé sem olyan furcsa íz a karotta. Például meg lehet enni a dinszteltkáposztásszárazrafőttkrumplit is, amit a főtt csülök mellé szervíroz (de a csülök nem füstölt, tehát ízetlen, mint a sótlan bébikaki)

Február 17. hétfő, úton. A barba haverja most megy Reykjavíkba. Észak Izalandon végeztek, most kellemes, 12-es szél van, persze szemből, mert úgy az igazi. A rakomány felét kirakták, de nem egyengették el a gabona felszínét, ahogyan azt a berakó kikötőben megígérték.
Mi meg nem tudunk olyan lassan menni, hogy ne korán érkezzünk. Ilyenkor, persze van sebesség... A hajóbérlő azt akarja, hogy kedd reggel kössünk ki, a barba este nyolcra szeretne part mellett lenni. Én is.
A hajóbérlő mindenféle frászt hozott ránk, mert hol kikötünk, hol horgonyra állunk, ezek voltak a kétóránként érkező hírek.
A legutolsó szerint kikötünk, és csak holnap reggel nyolckor kezdik a berakást.
A legeslegutolsó (ez este hatkor érkezett telexen) a berakást csak délután kettőkor kezdik, mert az árut kirakó hajó még nem végzett. Ha kikötünk, akkor ez jó hír.
Este nyolcra érkeztünk Wandelaarhoz, negyed tizenkettőkor már elöl álltunk, és vártuk, hogy kikössünk. De csak hiába álltunk, a hajó önállósította magát, és szépen elzúgott a szokásos rakpart mellett, s csak ment, amíg a barba azt nem üvöltötte, hogy:
- Dobd le a horgonyt!
Ledobtuk.
- Tart? - kérdezi a barba idegesen a hídról. Kihajolok, de látni nem lehet semmit, viszont a tizenöt méterre várakozó legelő nem jön közelebb, valószínüleg megfogta a hajót a horgony. Vagy félórányi várakozás után felmentem a hídra. A barba rohangál, mint a töketlen kutya (ugye, ő a gépész is), a pilot meg okosan néz.
- Ugyanaz a hiba, mint Montorse-ban - mondja két rohanás között a parancsnok. Azaz a telegráf nem telegrafál, vagyis nem közvetíti a parancsot a gépbe. Átállt kézi vezérlésre, s azzal szépen kikötöttünk, de mire végeztünk, már holnap volt jócskán, így ez a részlet nem ott van, ahol dátum szerint lennie kellene.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

MV Isartal, 23. rész: kiraboltak...

 2003. februárja

Február 11. hétfő, úton. A barba azzal fogadott a hídon éjfélkor, hogy a belgák is beintettek az amiknak, nem kell se a háború, se a török határ védelme. (Állítólag Törökország ígéretet kapott az iraki határa védelmére.)
Délelőtt volt három óra tavasz, amikor őrségbe léptem, összekuszáltam mindent, és most randa február van megint, déli széllel, hullámos tengerrel.
A franc, aki megeszi.

Február 12. szerda, úton, Bilbao. Ez az ügynökség nem áll a helyzet magaslatán. Ugyanis sose ad meg semmit, mindig, mindent érkezés után kell összeszedni a pilotállomástól, a Kikötőkapitányságtól.
Horgonyra álltunk, azt mondják éjfél körül mehetünk be, holnap reggel nyolckor kezdenek kirakni. Sajnos a gyári rakpartra megyünk.
Hiányzik az angol tévé... Most, hogy sokat járunk, és nézem a különböző adókat, egyre jobban értem, s élvezem.

Hírek otthonról

Beszéltem Encsivel. ő hívott. Jó híreket mondott:
Megjelentem a Jelben, a Hitélet Jaminában címü írásommal. Majzik Pista elküldte az Isten hozta Panamában regényem kefelevonatát. Már nem is reménykedtem benne. Így lemondhatom Katona Miklósnál. Az igazsághoz tartozik, hogy azt terveztem, hogy egy kissé átírom, de valójában maradhat, mert azt szokták mondani, hogy az első megérzések mindig a legjobbak.
Apa tizenhat verssel szerepelt a C.E.T.-ben. Ugyanis felhívtam, hogy kikérdezzem a Bába miatt, mert persze a család nem tudott biztosat mondani. Ez a legjobb, mindent első kézből.

Február 13. csütörtök, Bilbao. Most nem a gyári rakparton állunk. Ócska, régi darvak a parton, az egyik nem dolgozik, nem tudni, hogy lerobbant, vagy a darussal vannak gondok. Amelyik dolgozik, az is lassú, mint egy száz éves tetü. A munkaidő 08:00-18:00, két óra ebédidővel. Szóval nem megyünk el ma.
Az ilyet szeretem. Nincs hajtás, nem kell éjszakázni, nyugi van. Francba a technikai fejlődéssel...
Mögöttünk egy hajó autógumiból való acélgyürüt rak ki. A gumik két szélén van egy-egy acéldrót, hogy megtartsa a felniben. Ezt valahogyan "kivarázsolják", és feldarálják. Természetesen egy csomó gumi rajta marad a felaprított acéldróton. Az egész úgy füstöl, mintha égne a hajó. Na, meg a rakpart. Odamentem, megtapogattam, nem melegebb, mint harminc-negyven fok. Már ami a rakparton van, hosszabb ideje.
Ebéd után mondom a barbának, hogy kimegyek megnézem az üzleteket, az volt a szándékom, hogy ha találok megfelelő árú mobilt, akkor veszek egyet.
Mielőtt elmentem volna zuhanyozni összekészítettem a dolgaimat: a fényképezőgépet, a szemüvegem, majd a pénztárcám után néztem. Nincs a szófán, ahol hagytam. A polcon is nézem, a szekrényben is, nincs. Kezdtem ideges lenni, mivel lassan-lassan rájöttem, hogy

Kiraboltak

Nem is tévedtem. Kipakoltam mindent, minden fiókot, szekrényt kiürítettem: nincs.
Benne volt 260 euróm, hatvan angol font, némi magyar pénz, úgy 2000 forint. Na, meg a két bankkártyám.
Nem tudtam, kire gyanakodjak.
Az ember nem akar senkit se igaztalanul gyanúsítani, de óhatatlanul sorra vesz mindenkit a hajón.
Akinek szóltam, az a barba volt.
- Behívjuk a black ganget? - kérdezte. Ezek szokták átkutatni a hajót, és semmi nem marad rejtve előttük.
- Nem, nem kell - mondtam, mert nem akartam elhinni, hogy bárki a hajóról lopott volna.
Utána felhívtam az asszonyt. Szabolcs volt otthon, mondtam mi történt, ha Encsi hazaért, azonnal hívjon.
Négy körül hívott az asszony. Elmondtam mi történt, és mondom, biztonság kedvéért tiltassa le a kártyáimat. Szegénynek fájt a lába, nem volt ereje elmenni, de telefonál, ígérte, és visszahív.
Idegesen vártam a hívást. Így kezdte:
- Légy erős... - és máris tudtam, hogy lenyúlták a számlát. - A te számládról levettek XX ezret. - Ezen volt, amit az interneten kerestem, meg ami a könyveimből, írásaimból bejött. - Az OTP számlát azonnal letiltattam.
- De nem néztél utána, hogy ahhoz nem nyúltak-e? Járj utána, és hívj vissza.
Visszahívott.
Az a számla YY ezerrel kevesebb.
Ma XX+YY euróval lettem szegényebb.
Sírni tudnék dühömben.
Biztos, hogy a partról jött be a tolvaj, mert senkinek nem volt alkalma a hajóról kimenni és levenni a bankkártyáról. Azért az ilyen embernek hallatlan hidegvérrel kell rendelkeznie, mert bármelyik pillanatban lebukhat.
Ha most megkérdeznének, minden rablót és tolvajt, aki más tulajdonához nyúl kíméletlenül felkoncoltatnék... Meg a gyilkosokat... Semmi szüksége rájuk a társadalomnak. Tüzre velük.
Úgyis az a baj, hogy a Föld túlnépesedik.
Tanulságot nem vonok le, mert csak magamat okolhatnám, ahhoz meg túl mérges és elkeseredett vagyok.
Bedarálni mindegyiküket, s beolvasztani az ócskavassal.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

MV Isartal - 22. rész, egy történelmi ócskavasrakodón

 2003. februárja

Február 8. szombat, Inverkeithing, úton. Reggel hétkor indultunk. A pilot pontos volt. Fél nyolckor már ettem a reggeli palacsintámat.
Most jön egy hosszú, 4,5-5 napos menet.

Scrapyard

Azt azért tudni kell erről az ócskavastelepről (scrapyard), hogy nem akármilyen kóceráj ám! Ez is afféle brit intézmény, múltja van! A múlt században, 1924-ben alapították, a második világháború után itt vágták szét az elsüllyedt és kiemelt csatahajókat. A legismertebbek a Scapa Flownál fenékre küldött német hajók. Itt vágták szét a legtöbb leállított angol személyhajót is.
Szóval van történelme. Mondjuk, a berendezéseit azért már lehetne modernizálni, nem kellene az 1924-es hi-tech-et alkalmazni. Még rendes világítása sincs! Ha érkezik egy hajó, jelesül az Isartal - akkor beindítanak egy generátort, és felgyújtják a LÁMPÁT a rakparton. Rakodáskor a sötétben botorkáltam, illetve elemlámpával segítettem magamon.

Edmondo főz...

Szombat lévén az ebéd a német hajókon szokásos eintopf lesz. Nem nehéz elkészíteni - a mai lencse, burgonya, sárgarépa, hússal és virslivel -, és a szakácsok általában sütnek valamit a sürü, kolbászos leves mellé. Jan zsömléket készít, és igen finomat.
Ám mindez hiába, mert Edmondo nem szereti a német levest.
Délelőtt a konyhában tébláboltam, amikor megjelent a matróz, és közölte, majd ő készít valami finomat magának, ha már Baja nem tud...
A recept (nem vagyok biztos benne, hogy eredeti afrikai specialitás, amit készít, és benne van a legjobb tíz ghánai étel között):
Valami afrikai pépes füszer, ami finom lehet, mert gyömbért, fokhagymát, vöröshagymát, erős paprikát, olajat, tartalmaz. Erre rátette a háromnapos sült löncshús maradékát. Erre ketchup, curry, és vöröshagyma jött. A tegnapi saláta (uborka, zöldpaprika, fejes saláta, paradicsom) adagját is beleöntötte, mert: "full vitamin, chief!" mondta. Végül kinyitott egy paradicsomos halkonzervet, beleöntötte, felengedte vízzel az egészet, és hadd rotyogjon délig (ez történt tízkor). Kíváncsi vagyok, mi lesz a köret ehhez a trutymóhoz.

Brit sportok és egyebek...

A BBC közvetítette a Wembley stadion bontásának kezdetét.
Az utolsó válogatott meccset a németek nyerték, ezt Jürgen közölte vigyorogva.
A 100 éves jubileumi meccset pedig mi, az emlékezetes meccsen 6:3-ra. Érdekes, itt nem túlzottan tartja nyilván a szurkolói emlékezet. Tudnivaló, hogy Sir Stanley Matthew-val készítettek interjút a 70. születésnapján, és ő se "emlékezett" erre a meccsre, pedig játszott is rajta!
Az új stadion fantasztikus lesz, a külleménél csak beruházási költség fantasztikusabb.
Ma este a snooker világbajnokság döntőjét nézem. Hunter, akinek a selejtezőktől kezdve drukkoltam 3-2-ről 5-3-ra vesztett Williams ellen.
A krikett válogatottnak Zimbabwéban kellene szerepelni, de a csapat halálos fenyegetést kapott (hogy hányan, és kik, nem tudom), és a hetek óta húzódó vita eredménye az, hogy ma döntöttek: nem utaznak el.
Azért tudok ám nyugodtan aludni!
A szombati Leggyengébb láncszem a legérdekesebb, mert hírességek, közéleti szereplők vesznek részt benne, múlt héten tévés személyiségek állták körül az utálatos müsorvezetőt, aki egyébként nem is olyan utálatos. A pénzdíj ötszöröse annak, amit a hétközi játékokban lehet nyerni s elvinni. A szombati nyereményt nem illik zsebre tenni. Múlt héten a 17.560 fontot a rákellenes alapítványnak ajánlották fel. Ma este - egy írónő (vajon miért mondjuk, hogy írónő, de nem mondjuk, hogy íróúr) - 10.750 fontot nyert az egyedülálló nőket segítő alapítványnak.

Február 10. vasárnap, úton. Jó időben hajózunk - egyelőre... Valami különleges haljárás lehet, mert ezernyi halászhajó akadályozza a hajózást.

Izlandi "hírek"

Éjfélkor a barba vigyorogva mesélte, hogy beszélt a haverjával, Izlandra mennek, az útvonalat a partról kapják, az időjárásnak megfelelően. Most Orkney szigete felé tartanak, onnan irány a szigetország, most nem rossz az idő, csak hétméteres hullámok vannak.
Hamburgban kukoricát, Lübeckben kukoricalisztet, Koppenhágában búzát raktak be. A hajó hasonló kapacitású coaster, mint a miénk, tehát két válaszfalat is kellett a legénységnek állítani. A baj csak az volt, hogy a berakás végeztével másfél méterre orra voltak bukva, ezt ballaszttal sikerült 80 centire csökkenteni. Most így indultak neki az útnak.
Először az északi partra mennek, ott kirakják a rakomány felét, felvesznek konténereket Reykjavík számára, majd a fővárosban kiraknak. Ezután berakás: tizennégy kikötőben, mindenütt hallisztet! Tudni kell, hogy Izlandon rettentő sok "kikötő" van - csakúgy, mint Norvégiában - legtöbbször két kikötőbak a sziklás parton.
Nem irigylem őket!
Mondjuk nem is nagyon vágyom Izlandra - hajóval. (Beszúrás 2020-ban: eljutottam, hajóval, és hallatlanul jó volt, lásd a későbbi naplómat!)

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.