MV Isartal, 21. rész, Mr. Alain, a birodalmi intézmény

 2003. februárja

Február 7. péntek, úton, Inverkeithing. Lassan jöttünk, hogy ne kelljen horgonyt dobnunk. A pilot ötre ígérte magát, és pontosan ötkor szállt be. Kérdeztem, hogy jól láttam-e, Margaret Thatchert a Lordok Házában?
- Igen, chief, tagja a Háznak.
Jé! Lady lett belőle?
Hatra kikötve, draft survey, raktárnyitás, fél kilenckor estem az ágyba.
Délben kelés, este nyolcra a hajó berakva.
Ekkor megjött

Alain

az ügynök. A pasi egy jelenség, egy önálló helyi brit intézmény, ha nem volna, ki kellene találni, de ilyet úgyse lehet, tipikus példa arra, hogy az élet túlszárnyalja a legvadabb elképzeléseket.
Alain megérkezik a hajóhoz, hozza mind a százötven centijét, halál elegánsan, és a parton kényeskedik, hogy ha belelép a pocsolyába, akkor koszos lesz a cipője, tegyük a járót fél méterrel arrébb. Ebben nyilván igaza van, de egy kikötőbe a megfelelő öltözékbe kell jönni. Hát még egy ócskavas rakodóra!
Alan bejön az irodába.
Zsebkendővel letörli a szófát. Összehajtja a zsebkendőt, elővesz egy másikat, megtörli a homlokát.
Leül.
Nem. Alain sose ül le hebehurgya, hányaveti módon.
Akkurátusan helyet foglal.
Maga mellé helyezi az aktatáskát.
Felteszi az asztalra az aktatáskát.
Kinyitja az aktatáskáját.
Előveszi a MAPPÁT. Kinyitja. Kivesz belőle három borítékot. A borítékokból előkerülnek az elintézendő papírok.
Elkezdi rendezni. Az asztal sarkához illeszti, aztán beljebb húzza félhüvelyknyit. Gondosan megvizsgálja, hogy a sarkukra oda vannak-e erősítve a nélkülözhetetlen emlékeztető a sárga cetlik.
Oda vannak...
Kiveszi a táskából a tolltartóját. Előveszi a tollát, firkál vele egyet, ellenőrizendő, hogy müködőképes-e, majd visszateszi, s bezárja a tolltartót.
Aranykeretes szemüvege mögül ekkor a barbára néz, jelezve, hogy rendelkezésére áll, kezdhetik az érdemi munkát. Ápolt, fertőtlenítőszagszínü kezével megsimogatja kopasz homlokát, csuklóján megcsillan az arany karkötő, hozzákoccan az aranyórához. Lassan kezdi el mondókáját. Halkan beszél.
Óvatosan nyúl a papírokért, mert hátha lépfenével mérgezte Bin Laden.
Manikürözött ujjaival elegánsan előhúzza az első iratot.
Leveszi a rátüzött cetlit. A cetlit elolvassa. Megvizsgálja, hogy a gemkapoccsal összetüzött papírok olyan sorrendben követik-e egymást, ahogyan a cetlire feljegyezte a titkárnője. Az igazság az, hogy nem tudok magamtól annyi "emlékeztetőt" összehordani, mint ő, ezért itt közzé teszem a cetlik tartalmát:
"Cetli No. 1.: súly, törlések, parancsnok aláírása, surveyor aláírása, ügynök aláírása (ez ő).
Cetli No. 2.: kérem levonni a 893 tonnát a teljes rakományból, ami a surveyor szerint az "OA scrap" (darált gépkocsi) mennyisége.
Cetli No. 3.: Mennyiség, G. Dumm vagy D. Gonzales aláírása, a kirakás dátuma.
Cetli No. 4.: Box 35, Box 38
magyarázatul: az iratokon a rubrika sorszáma, amit ellenőrizni, vagy
amivel valamit csinálni kell.
Cetli No. 5.: Parancsnok aláírása
Cetli No. 6.: kérem levonni a 893 tonnát a teljes rakományból, ami a surveyor szerint a OA scrap mennyisége. Parancsnok aláírása.
Cetli No. 7.: Box 1, box 12, box 15, napi munkaidő, általános megjegyzések, parancsnok aláírása."
Na már most: a dokumentumokon szépen végigmegy, megnézi, hogy a cetli szerint mit kell tartalmaznia, kinek kell aláírni, s ami megvan, azt kipipálja.
A kipipa után diadalmasan végignéz a jelenlévőkön, s enyhe mosoly (afféle: hát igen, ez én vagyok, Alain, a brit alattvaló, precíz munka tekintetében nem ér a nyomomba senki, a virágot az öltözőmbe kérem! Isten óvd a királynőt!) kíséretében veszi sorra a következő pontot.
Amint egy cetlivel (és az irattal) végzett, akkor előveszi a cetliösszesítő dokumentumot. Megvizsgálja, hogy a cetli és a cetliösszesítő-dokumentum egyezik-e, és ha igen, akkor az összesítőn kipipálja a megfelelő cetlit. Diadalmas tekintet... mosoly... brit vagyok...
Szerintem az irodában van még egy cetliösszesítő-dokumentum-összesítő dossziéja, valamint egyheti, és havi kimutatása a cetliösszesítő-dokumentum-összesítőkről. Meg egy tükör, ahol a birodalmi mosolyt gyakorolja.
Amikor mindent kipipált, akkor előveszi az utolsó papírt:
Cetli No. Utolsó: köszönni, elhagyni a hajót, visszamenni az irodába.
Nem vártam meg, amíg az utolsó cetliig jut. Lerogytam a kabinban, a barba vagy jó húsz perc múlva végzett Alainnel.
Amikor megszabadult tőle, rávigyorogtam. Intett, hogy menjek vele. Visszamentünk az irodába. Kirámolja a szemetesvödröt, és mutatja a cetliket, közben röhög...
Aztán szépen kisimítja a papírkákat, és elteszi a fiókba.
- Ezt meg kell mutatni Montrose-ban mindenkinek, hadd legyen egy vidám napjuk.
Ezért tudom most a naplómban időzni őket.
Beszéltem Szabolccsal. Összeállította a következő félévi órarendjét. Ha sikerül is így jelentkeznie az órákra, akkor hétfőn és kedden reggel 8-tól este 8-ig lesz az egyetemen, utána pedig jön az ötnapos hétvége.
Ügyes.
Encsi nem hívott. Nem tudom, miért nem, pedig a fiamnak meghagytam, hogy ma este beszélhetünk. Nem tudom, holnap leszünk-e part közelben annyira, hogy jó vonal legyen.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

MV Isartal, 20. rész, főgépgubanc

 2003. fabruárja

Február 4. kedd, úton. Lehet, hogy jól érkezünk Skóciába. Ez azt jelentené, hogy lesz egy éjszakánk.
Jól elkiabáltam.
Olyan ramaty időben küszködünk, amilyen csak lehet. Az éjszaka meglehet Montrose-ban, csak nem ma.
Este a barba odaadott egy karton cigit.
- Nem a kezedbe adtam - mondta - az én károm.
Beszéltem Encsivel. A telefon este fél kilenckor csengett, abszolút véletlen, hogy be volt kapcsolva, illetve az igazság az, hogy elfelejtettem kikapcsolni nyolckor. Még nem feküdtem, néztem a tévét, a BBC híreit.
Jellemző, hogy az asszony most ért haza a suliból. Persze, mert a tanárok alig dolgoznak, és ott van nekik a sok szabadság, felháborító!
Nézem a híreket, Tony Blair mindenütt intézkedik, lobbizik a háború mellett, de a németek és a franciák hajthatatlanok. Jelzem az egyedül ésszerü hozzáállás a német "NEM", vagy a francia: háború csak ENSZ határozat alapján. Mutatták Európa térképét, szépen pirosra színezve azokat az országokat, akik támogatják a háborút. Szégyenkeztem, hogy ott van Magyarország is.
Meg akarják reformálni a Lordok Házát, hogy oda is választás útján lehessen bejutni (80% választott, 20% kinevezett(?), appointed, ezt a szót használja a sajtó). Ismerős pofát láttam a női lordok között, de nem hiszem, hogy Margaret Thatcher lett volna.

Február 5. szerda, úton, Montrose. Hajnalban elállt a rettenetes szél, felgyorsultunk, este megérkezhetünk.
A pilot azt mondja, hogy a hatos rakpartra állunk. Ez nem jó. Egy kis beugróban van, a hajó nem fér el, kilóg a fara, vagy az orra, attól függően, hogyan kötünk ki.
A manőver közben a barba szól, hogy dobjam le a horgonyt.
Miféle új módi ez? Persze ledobtuk. Tíz perc múlva már húzhattuk fel. Szépen part mellé állunk, de nem a hatosra, hanem ott, ahol voltunk, ügyesen beslisszolva két hajó közé.
A telegráf manőver közben elromlott, nem lehetett a gépet a hídról vezérelni, csak a gépházból, ezért kötöttünk ki ott, ahol éppen voltunk.
Jürgen egész nap dolgozott a javításon, meg is csinálta. (a kép csak illusztráció)
Elvégre ő a gépész is.
A barba teljesen ki van akadva Oltmannson. Miért vállalta decemberben a bulkhead állítást az ócskavas szállításánál, most nem utasíthatja vissza, mondta, pedig mindig megbeszélik: a hajóbérlő mondhat, amit akar, válaszfalat csak gabonához állítunk. Most nem utasíthatja vissza, innen Inverkeithingbe megyünk, a Gearbulk már nem is kérdezi, hogy berakható-e a kétfajta ócskavas, megadta a két típus adatait. Pechünkre a kétfajta ócskavas súlyeloszlása olyan, hogy két válaszfalat kell állítani, a raktár közepére.

Michael Jackson

Az összes tévécsatornán Michael Jacksonnal foglalkoznak. Valami filmet mutattak be róla, s most az visszhangzik az összes csatornán. Nyilván beteges hajlamai vannak a pasinak, de amúgy se tiszta agyilag. Pszicháterek, ideggyógyászok nyilatkoznak, persze óvatosan, ám a felvételek szerint ez a manus nem normális. Idegbeteg, vibrál, cumiztatja a gyereket az ölében, közben vitustáncot jár a lába. Gyerekekkel veszi magát körül, a hálószobájába viszi őket, ahogyan nyilatkozta: ha a gyerek akar, akkor szülői engedéllyel jöhet.
A marhája!
Mert a gyerek olyan szerzet, hogy mind az ő hálószobájába akar menni magától...
Azt hiszem, sajnálatra méltó áldozata a pénznek. Amikor az egyébként bizonyára tehetséges, de amúgy amerikai mértékkel mérve sem túl intelligens fekete hirtelen meggazdagszik, s nem tudja jó dolgában, mit csináljon a hirtelen jött vagyonnal.

Február 6. csütörtök, Montrose, úton. A szokásos montrose-i nap. Hétkor kezdtek, hatra kirakták a hajót.
Nézem a BBC-t és megemelem a kalapom a britek előtt. A közszolgálati tévében olyan kezeket kap Tony Blair az eszelős háborús politikája miatt, hogy öröm nézni. A baj csak az, hogy lepereg róla. Nem érdekli a közvélemény.
Azt hiszem, ha az Európai Unióba tartunk, akkor a németeket kellene követnünk (meg a franciákat), nem az amikat.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

MV Isartal 19. rész, a Columbia tragédiája

 2003. fabruárja

Február 1. szombat, úton. Először fordul elő, hogy "öko-sebességgel" megyünk, azaz lassítva, olajat spórolva. Időnk van bőven, így vasárnap délután megérkezhetünk Vlissingenbe.
Délután felhívtam az asszonyt. Meglepő hírrel szolgált:
Sz. Peti keresett, mert egy német cég megbízásából port captaineket keres. Igazándiból érdekelne a dolog, de hát itt vagyok, és nem otthon.
Elmeséltem a barbának.
Azt mondja, ha érdekel, akkor csak jelentkezzem, mert előbb a cégnek kell azt mondani, hogy egyáltalán hajlandó foglalkozni velem. Ugyebár a kor. Bár ebben a beosztásban a fiatalok nem rúgnak a labdába, mert itt a gyakorlat a mérvadó.
Azt hiszem, holnap kioktatom az asszonyt, hogy mit kérdezzen meg Petitől.

Katasztrófa

Este a hírekben katasztrófáról tudósítottak. A Columbia ürrepülő leszállás közben megsemmisült hét emberrel a fedélzetén, közöttük két nő és az első izraeli ürhajós. A kommentárokban csak találgatnak, talán felrobbant az üzemanyag... Felvételen azt lehet látni, hogy az ürhajó "elhagy valamit" kivenni egy laikus nyilván nem tud belőle semmit. Mindenesetre látszik, hogy több darab ég az atmoszférában. Abban egyetértettek a kommentátorok, hogy megint több évre visszaveti az amerikai ürprogramot.
Tizenhét éve volt az előző, a Challanger katasztrófája, 1986-ban, amikor szintén hét ürhajós és az első "civil" - egy tanítónő - veszett oda, akkor a felszállás után robbant fel az ürsikló.

Tévé

A mindenesti programunk (menetben, és hétköznap) a tévében - a BBC 2-n - két müsor. Először a Steady, ready, cook, azaz a Vigyázz, kész, főzz! címü, ahol 10 perc alatt kell elkészíteni a menüt. Több receptet leírtam, alig várom, hogy elkészíthessem! Ezután jön a Leggyengébb láncszem. A briteknél élvezetes a vetélkedő, mert 95%-ban valóban a leggyengébbet ejtik ki a többiek. Ami meglepett: a "nehéz" kérdések között ilyenek vannak: mennyi 300-72? Mennyi 250 osztva öttel. És a legtöbbször elcsúsznak rajta a játékosok!

Február 2. vasárnap, úton, Vlissingen. Azt hiszem, már nincs visszaút, kirobbantják a háborút Irak ellen.
Kettőre kikötöttünk.

Még mindig a Tricolor

A pilot, aki a Steenbanktól behozott, elég beszédes volt. Elmesélte, hogy a franciák tendert írtak ki az európai hajómentő társaságok számára, melyik, milyen áron szabadítja meg a hajózóutat a Tricolor roncsától.
Szükséges is, mert az emberi felelőtlenség, hülyeség és korlátoltság hallatlan nagy!
A roncsot őrző járőrhajónak 21 esetben kellett a készenlétben álló katonai helikoptert riasztani, amelyik a roncshoz közeledő hajókhoz egészen közel szállt (10 méterre lebegtek a parancsnoki híd előtt), és videózták a hidat, üvöltöztek a VHF rádión, persze senki nem volt fent! Szerencsére mindegyiket sikerült az utolsó pillanatokban eltéríteni az útvonaluktól, ami egyenesen a roncsra vitte volna őket.
Ez elképesztő!
Hogyan lehet egy huszonezer tonnás hajó hídját (egyébként bármelyikét) felügyelet nélkül hagyni a hajózóutak kereszteződésében!
Hiszen a szeparációs zónában még WC-re is félve megyek le, mindig az a rémkép lebeg előttem, hogy amíg a klotyón vagyok, bedöglik a kormány, és a mögöttünk levő hajó elé kanyarodunk, vagy éppenséggel egy előttünk levő hajó kanyarodik elénk. Ezeken a hajókon meg a lehető legveszélyesebb forgalmi helyzetben nincsenek a hídon!
Egyébként a múlt héten is elsüllyedt egy hajó, valahol északabbra, kívül esik a mi kereskedelmi körzetünkön, még a térképünk sincs meg, de azért a jelentés ott van a térképasztalon, ha szükséges, akkor rá tudom vezetni a térképre.
A pilot egyébként jól ismeri mindkét parancsnokot. Jürgenről kimondott jó véleménye van. Oltmannsra legyintett, aztán helyesbített:
- Nem rossz ember. Ki lehet vele jönni, amíg a hajó meg nem közelíti a rakpartot 50 méterre. Akkor elkezd sájzézni, kiabálni, hogy mit keres a vontató előttünk, vagy miért mögöttünk van, miért nem megy el a pilotcsónak, miért nem segít a pilotcsónak, a mooringmen miért előre megy, vagy miért hátra, meg miért van piros sapkája és miért nincs piros sapkája... Amikor kikötöttünk, mintha mi se történt volna, megint kedves, szívélyes.

Gyerekszáj

Vacsoránál szóba került a takarékosság. A barba sztorija a kisfiáról (aki ma már húsz éves, kétméteres, százötkilós kisfiú):
A nagymama ajándékba adott a srácnak 50 márkát, és rávette, hogy nyisson takarékkönyvet. Az apja el is vitte a bankba, de a srác gyanakvó volt.
- Ez a papír ér ötven márkát? - kérdezte, amikor a megkapták a könyvecskét.
- Hát persze - mondta a pénztáros.
- És vigyáztok a pénzemre?
- Vigyázunk.
- Nagyon? A tévében mutatták, hogy kirabolják a bankokat...
Valami vezető hallhatta a párbeszédet, mert kijött, kézen fogta a srácot, és elvitte a trezorba, megmutatta a páncélajtót, és a sok pénzt.
A kölyök elégedett lehetett, mert már elindultak, de az ajtóból visszafordult, úgy mondta a pénztárosnak:
- Az ötven márkámat add oda neki - mutatott a vezetőre -, majd leviszi a pincébe. Abban jobban bízok, mint benned.

Ez lopás, vagy se?

Este kérdem a barbát, hogy mikor adja ki a cigimet?
- Kiadtam délben. Nem kapta meg?
- Nem.
Keresték, nem lett meg. Az eddigi eljárás az volt, hogy a barba kitette a szalonba, mindenki elvette a magáét. Most valaki eltette az enyémet. És nem lett meg, hogy ki vitte el.
Na, most erre mit mondjak?

Február 3. hétfő, Vlissingen, úton. Ma váltás volt esedékes. Jose ment haza, helyette ugyancsak Cabo Verdéből érkezett matróz.
Pár napja távirat jött Mrs. Vasoullától, hogy az új rendelkezések értelmében a cabo verdeieknek és általában minden tengerésznek azonnal haza kell mennie, nem tartózkodhatnak Hollandiában, de azt hiszem, ezt a rendelkezést most csak a színes bőrüekkel szemben alkalmazzák szigorúan. A be- és kihajózást mindig Rotterdamból és Rotterdamba intézik. Eddig ez azt jelentette, hogy elment a távirat a Zöldfoki Szigetekre. Mondjuk Jose megérkezett Rotterdamba. Itt mehetett szállodába, vagy ismerősökhöz, persze saját pénzen, miként a repülőút otthonról Hollandiába is az ő zsebét terhelte. Itt aztán az ügynökség "pihentette" a delikvenst. Általában pár hétig, s amikor már nem volt semmi pénze, akkor bármilyen hátrányos szerződést aláírt, amit elé tettek. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy nem AB (kormányosmatróz), hanem OS (matróz) szerződést kapott, ami persze alacsonyabb fizetést is jelent.
Most azt kéne írnom, hogy no comment. Ugyanis minden ország szíve joga, hogy azt engedjen be, és azt tiltson ki, akit akar. Nem is ezzel van a gond. Hanem azzal, hogy ezek az emberek azok, akik tisztességesen dolgoznak, a családjukat tartják el a távoli hazájukban, eszük ágában sincs Hollandiában a szociális háló segélyein élni. Nem ők tehetnek arról, hogy az ügynökség hetekig Rotterdamban tartja őket. ők mennének rögtön a hajóra, utaznának azonnal haza. Persze, ha kihajóznak, és maguknak kell fizetni a jegyet, akkor várnak két-három napot, hogy a legolcsóbb járattal mehessenek. Nem bünöznek. Nem drogoznak. Azt hiszem, rossz helyen kezdték el Hollandia "megtisztítását". Persze, mindig a legkönnyebb rúgni egyet a tisztességesen dolgozókon, a becsületes embereken, a bünözőkkel szemben már nehezebben megy a dolog. De a statisztika nagy úr, el lehet mondani a rendőri jelentésben: ennyi és ennyi fekete elhagyta az országot...
Délután háromkor indultunk. Megyünk Montrose-ba.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

MV Isartal - 18. rész, a vicces kadéthajó

2003. első napjai

Január 29. szerda, úton. Éjfélkor a barba nem volt valami vidám. Az idő bedurrant, én már nem érkezhetek meg. Kiszámolta, hogy legalább 5,5 csomót kell mennünk, ha estére ki akarunk kötni, ugyanis ő csak 21 mérföldet ment hat óra alatt.
Ehhez képest én 18 mérföldet teljesítettem reggel hatra.
Éjjel kettőkor ránk tört az ítéletidő. Arra lettem figyelmes, hogy kint zörögni kezd valami. Kimentem megnézni, hát a szél emelgette a lépcsőt. Ehhez tudni kell, hogy a híd emelhető, tehát az alumínium lépcső csak fent van rögzítve, az alsó része kerekeken gurul. Nos, a szél belekapott, felemelte, majd szépen leejtette. El lehet képzelni, milyen erős lehetett a vihar! A sebesség lecsökkent 2-3 csomóra. Akkor azt hittem, hogy rekordot javítok, de délben rájöttem, hogy a lassúsági csúcsot a barba tartja, hat óra alatt 11 mérföldet vánszorgott. Ehhez képest én délután száguldottam, 12 azért egy teljes egésszel több, mint a 11!
Így aztán arról lemondhatunk, hogy belátható időn belül Montrose-ban lehetünk. Este hatkor 81,5 mérföld volt hátra.
Halvány dunsztom sincs, mikor érkezünk.

Január 30. csütörtök, úton, Montrose. Végre felgyorsultunk, délelőtt tízre meg is érkeztünk. Azt egy szóval se mondom, hogy vége volt a rossz időnek, de a pilot kijött értünk, és a negyedik nekifutásra el is találta a kikötőbejáratban a keskeny csatornát, ahol be tudunk jönni. Közben kellemesen süvített a szél a mínusz két fokot jóval többnek éreztük.
Valami nem volt teljesen kerek a manőver alatt, mert valahogy nem oda álltunk, ahova akartak. És az egész valahogy furcsa volt, nem olyan könnyed, amilyet megszoktunk a parancsnoktól.
Persze megvolt az oka: a kikötő közepén elromlott a telegráf, nem lehetett hátrát kérni.
Kikötés után hamar jöttek dolgozni.
Kinyitottam. Mire mindegyik raktártető függőleges volt, elkezdett zuhogni a hó. Akkor csukjunk be... Mire becsuktam, ragyogóan sütött a nap. Ám engem nem olyan fából faragtak, hogy bedőltem volna az időjárásnak.
- Miért nem nyit, chief? - kérdezte az egyik melós vigyorogva. A háta mögé mutattam. Fekete fellegek tornyosultak. Igazam volt, öt perc múlva nem láttunk, olyan hóvihar tombolt. Minden szürke volt, hideg, vizes, ráfagyós...
- Ebből nem lesz ma rakodás - gondoltam. De lett. Fél óra múlva már a tavaszt vártuk, olyan szépen sütött a nap, ragyogtak a háztetők, a frissen hullott öt centis hó hófehérré varázsolta a raktártetőt, csak az nem tetszett, hogy a vasúti híd fölött sötét volt az ég, súlyos felhők rohantak az öbölre, hogy percek múlva újra zuhogjon...
Egy borzadály volt a nap.
Ezek az őrültek, meg mindenképpen dolgozni akartak, így aztán csiki-csuki egészen este hatig. Illetve fél hatkor bezártam, és azt mondtam, hogy olyan hóesés van, hogy már nem nyitok ki. El is mentek, igaz tíz perc múlva nyoma sem volt a havazásnak.

Január 31. péntek, Montrose, úton. A tévé tele van az Irak ellen indítandó háborúval. Minden tévéállomás agymos a háború és Tony Blair érdekében, de a nép nem hülye, még itt sem, és 86%-ban ellene vannak. Ez persze semmit se jelent a politika vezetőinek, a szavazók csak akkor kellenek, ha a hatalomért megy a harc. Bárkit kérdeznek meg az utcán, a válasz: nem! Illetve nem. A fiatalok egyértelmüen ellene vannak, az a 14%, akik támogatják - a tévéinterjúk alapján úgy látszik, az öregek közül kerülnek ki. Na ja, őket nem vihetik már vágóhídra az amerikai finánctőke érdekében!
Mert ugye az teljesen világos, hogy a harc az iraki olajért megy, a terrorizmus csak maszlag. Az amerikai készletek rövid időn belül kimerülnek, és az USA nem lehet meg a világ legnagyobb készlete nélkül, amin pedig Szaddam csücsül. 

Mesél a barba

Amikor nem a decken voltunk, akkor dumáltunk a barbával. Ma sokat nosztalgiázott, emlékezett a kezdeti évekre, amikor elkezdett hajózni.
Ugyanabban a cipőben járt, mint én. Az édesanyja nem engedte hajózni, amíg nem szerzett egy "normális" szakmát, és ugye akkoriban a nagykorúság csak huszonegy éves korban köszöntött be, ezért szülői aláírás kellett a tizennyolc éves fiatalembernek, ha munkát akart vállalni.
Hajógyárban szerzett szakmát, aztán uzsgyi, a tenger! Kadéthajóra került. Ezt nem az állam tartotta fent, hanem a hajózási cég. A cégnek megvolt a maga szociális rendszere, a nyugdíjazástól kezdve, az oktatásig. Egy 15 ezer tonnás tankhajón volt kialakítva 12 kadét és a tanáraik számára hely, tanterem, szállás, és egy évet töltöttek rajta, utána mehettek az akadémiára. Megtanulták az alapokat, elkezdték az angolt, de tanultak matematikát, németet is. A kadétok heti váltásban 6-6 fős csoportokban elméleti képzést kaptak, majd cseréltek, és tanulták a fedélzeti munkákat, valamint szolgálatot adtak.
Nyilván csibészek voltak, ami az el is várható tizenkét egykorú fiatalembertől. Egy alkalommal éjszaka, a hátsó, legvastagabb kikötőkötelet szépen a tüzhely köré tekerték, reggel a szakács csak nézett kifelé a fejéből, hogy mi történt az éjszaka. Hogy-hogy nem, de az oktató rögtön tudta, ki az az öt fő, akit el kell zavarni, hogy állítsák vissza a konyha eredeti állapotát.
Egy másik "tréfa" eléggé tengerészes, kissé kemény:
A fedélzetmester igen kemény legény volt, két méter magas, bivalyerős, erre még rá is játszott a kadétok előtt, állandóan megfeszítette a bicepszét. Voltak hülye dolgai, ilyen, hogy a festéket állandóan kézzel keverte, mindig mutatta, milyen sürü az alja, azt jól el kell dolgozni, az ujjaival morzsolgatta, csöpögtette vissza a festékes vödörbe.
Nos a kadétok egyik kora reggel a festékeslatát telerakták, khm, hogy is mondjam, szóval toalettnek használták nagydolgaik intézésére. Ezután festéket öntöttek rá. Reggeli után alig várták, hogy a bosun mutassa, milyen sürü a festék a tartály alján.
Az igazsághoz tartozik, hogy a fedélzetmester jól megdobálta őket saját termékükkel, viszont a tisztikar napokig röhögött, ha meglátták a bosunt.
Elismerem, hogy "kemény vicc", de hát a hajó se leánynevelde.
A parancsnok keményen fogta őket. Vasfegyelem volt a hajón. Az egyik kadét szolgálatot adott, és a parancsnok "rajtakapta" őket - a tisztet és a watchmant -, hogy beszélgettek szolgálatban a hídon. Ugyanis az előírás szerint a szolgálatos matróz csak a szabadban tartózkodhatott (bármilyen időben!), tehát semmi keresnivalója nem volt a kormányállásban. Azonnal értesítette a vállalatot, hogy a kadét a következő kikötőből iskolára akar menni. Emberség volt, mert nem rúgatta ki a "vétkeseket", de azonnal eltávolította a hajóról őket.
Ugyanakkor dúlt a hajón a fedélzet-gépész ellentét. Ebben az elsőtiszt partner volt, így a gépészeknek egyszerüen nem lehetett oda belépni, ahol bármelyikük (barba, chief) tartózkodott. Ez ugye a hatvanas évek végén volt, és mindkét tiszt vitorláson kezdett hajózni. A németek az utolsó kereskedelmi, gép nélküli vitorláshajót 1929-ben építették!

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

MV Isartal - 17. rész a walz-okról mesélek

 2003. első napjai

Január 26. vasárnap, úton, Sheerness. Délben gyorsítottunk, mert az ügynök hívta a hajót, hogy estére van rakpart. Ez nyolc órát jelent hajóidő szerint.
Sunknál a barba feljött, és sunyiban átvette a szolgálatot. Ez annyit jelent, hogy a Barrow deepen ő navigált.
No problem, ha ez a stílusa, tegye. Később mutatta a bizonyítványát, megvan az egész Temzére és Sheerness kikötőjére, nem kell pilotot vennie, mehet egyedül. Ez nyilván akkor jó, ha a hajóbérlő fizeti a megtakarítás egy részét. Ez persze szokás.
Nyilván volt időnk beszélgetni. Szó volt mindenről az égvilágon. Valamit azonban el kell mesélnem. Valamilyen beszélgetéskanyar után felbukkantak a mesterségek, a tischler-asztalos, a zimmermann-ács foglalkozások. Ezzel kapcsolatban kezdte a barba:
- Valamikor voltak az XYZ-k (mondta németül, amit angolul se tudott), ezekbe tömörültek egy adott szakma mesterei.
Stimmel, a céheket mondta németül.
- Az asztalosok (ácsok?) fekete kordbársony ruhát viseltek, hatalmas, széles karimájú kalapot, talán az egyik fülükben fülbevaló is dukált. Amikor egy tanonc elvégezte a tanulmányait, akkor vándorbotot fogott, batyut vetett a hátára, és nekiindult a nagyvilágnak. Három évet vándorolt, majd hazajött, mestervizsgát tett, és felvették a céhbe. Ezeket a vándorlegényeket walznak hívták.
- Ebből ered a walzer? - kérdeztem.
A barba a fejét rázta: - fogalmam sincs... - mondta vigyorogva. - De azt tudja-e, hogy a mai napig érvényben van a szokás Németországban, de csak az ácsoknál (asztalosoknál?). Ugyanazt a korabeli öltözéket viselik, a tanulás után felkerekednek, és elmennek az ország más részébe a szakmát tanulni. Annyi a könnyebbség, hogy a nagy távolságokat vonattal tehetik meg, de a falvak között gyalogolniuk kell! Ha bekopognak valamelyik mesterhez, annak, muszáj munkát adni a walzoknak. Persze azért kapnak szülői segítséget - és mutatja a parancsnok a pénz nemzetközi jelét, a nagyujjal dörzsölt mutatóujjat.
Azért ez fantasztikus! Itt van, lehet olvasni, hiszi aki akarja, ellenőrizni nem tudom, de én hiszem, mert hinni akarom, annyira kedves a szívemnek a tradíciók megtartása.
Este tízre kikötöttünk.

Január 27. hétfő, Sheerness, úton. Ilyen koszos kikötőben régen voltam. A rakpart végében van vagy négy konténer, tele szeméttel, úgy néz ki, ha az egyik megtelt, hoztak egy másikat. Mellettük három leállított daru rozsdásodik, mi meg melléjük vagyunk kötve, így aztán nincs hely a hajójáró elhelyezésére. Az apály hihetetlen, a rakpart alá került a kémény teteje is!
Reggel megjött Ricky, a hajóbérlő cég menedzsere. Átvette a portugál küldeményt, a söröket és a borokat.
A palackok nyilván a gyüjteményébe kerülnek, mert ő maga nem sokat iszik (a barba szerint). Milyen brit az ilyen? Ez nyilván a szigetországi hóbortosság egyik megnyilvánulása, az ódon házakhoz hozzátartozik a borospince, állványokkal a palackok számára, s most ahol teheti, ott bort kunyerbál, s feltölti a készletet.
Azt hiszem, bajba lennének a melósok, ha az oxfordi diplomát kérnénk bármelyiküktől. Ám ahhoz, hogy felfogják: az egyik sort jobbról kezdjék, a másikat balról berakni a hajóba nincs szükség díszdoktori címhez! Ám ehhez is hülyék voltak (vagy lusták), így aztán mire felértek négy magasra, már alig tudtak megállni a rakomány tetején, úgy megdőltünk. A barba ballaszttal kiegyenesítette, de azért nem ez az igazi eljárás.
Fél nyolckor, este, már úton voltunk Montrose-ba.
A reggeli hírekben mutatták, hogy a Tricolor folyatja az olaját. Szép helyzet: a franciák dolga a roncs kiemelése, és a hajózóút biztonságossá tétele, a belgák meg most kapják az olajszennyezést a tengerről.

Január 28. kedd, úton. Tegnap, ha találkoztam Kossival, mindig valami rezet fabrikált. Ma délben megyek fel a hídra, hát a térképen egy picike rézből készült hajó volt. A barba vigyorogva mutatja, ezután ezzel jelezzük, hol járunk.
Semmiség. De akinek van ideje, és kedve ilyesmivel foglalkozni, az rossz ember nem lehet.
Délután egy vicclista jött a Gearbulktól: Montrose - Flushing - Montrose - Inverkeithing - egy spanyol kikötő - egy francia - egy angol, erre az útra kell a barbának megadni a gázolajszükségletet, és mindegyik mellett ott a dátum is, ezek szerint ez február huszadikáig kitart.
Az ilyen hosszú "pozíciós listát" hívtuk hajdanán a Mahartnál vicclistának.
A hullámzás átrendezhette a rakományt a raktárban, mert meg vagyunk dőlve vagy öt fokot.

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.

MV Isartal, 16. rész, a sokhajós kisváros

 2003. első napjai

Január 23. csütörtök, Montrose. Reggel elintéztem a házmesteri teendőket, kinyitottam az ajtókat, "megkonstatáltam" az időjárást, még mindig szél van és hideg. Le a szalonba.
A szakács elém tette a sült löncshúst, lejött a barba, megreggeliztünk, aztán beszélgettünk. Fél tízkor azt mondja:
- Megnézem a gépet, mert mindjárt kávé van...
Én a deckre vittem elzsibbadt fenekem. Tízkor kávé, duma. Fél tizenkettőkor azt mondja: - megnézem, jött-e valami a hajóbérlőtől.
Nem jött.
Azt mondja a szakács öt perc múlva a szalonban volt, de engem nem talált ott. Előrementem az orrba, mert Edmondóék ott dolgoztak. Két perc múlva ott a barba.
- Megnézzük a tüzoltószivattyú motorját? - kérdeztem, elvégre én vagyok a biztonsági tiszt is.
Megnéztük.
Ez egy egyszerü diesel motor, de olyan egyszerü, hogy nincs rajta indítómotor, hanem be kell kurblizni, valamilyen eszement GL előírás miatt nem lehet elektromos indítást alkalmazni. A hajó már nincs a GL alatt, de a tulaj nem cseréli ki, minek költeni, nem igaz? Nos, a megnézés sikerült, de beindítani...
Kurbliztuk, tekertük, nyögtünk, szentségeltünk, nem indult. A barba leüvöltötte a matrózokat a motorhoz, kurbliznak, kurblizunk, nem megy.
Dél múlt tíz perccel, amikor a barba kiadta az ukázt: - megyünk ebédelni, egykor visszajövünk, és tekerjük, amíg be nem indul.
A két matróz még egy utolsót tekert.
Gyönyörü szépen beindult! Hát nem voltam szomorú, hogy nem kell egykor visszajönnöm.
Az ebédtől negyed háromkor álltunk fel, mert fontos megbeszélnivalónk volt.
Kávé előtt jött az ügynök, hogy fél hatkor átállunk az északi oldalra.
Ezt vacsoráig megbeszéltük.
Vacsora, manőver, átállás. Két óra múlva végzett a mögöttünk álló hütőhajó, és mivel annak a helyén rakunk be, ezért még egy shiftelés várt ránk. Ez nem nagy dolog, hipp-hopp végeztünk. Megyek hátra, a pupán van mindenki, a barba is akkor érkezett.
Jan, a szakács kérdezi a parancsnoktól:
- Captain, ez a két farkötél elég hosszú?
- Igen... - mondaná a barba, amikor Edmondó kitör:
- Idefigyelj Baja! Megmondtam kikötéskor, hogy elég hosszú. Most minek kell kérdezősködni? - és sértődötten bevonul a felépítménybe, a többiek meg röhögnek rajta. A matróz meg kiabál: - Megmondtam, hogy jó, Baja meg a barbát kérdezi...
Edmondo a szakácsot a könnyebbség kedvéért Bajának hívja (Bajdan a vezetékneve Jannak).
Ezzel vége a napnak. Holnap reggel hétkor kezdenek.
Jót dolgoztunk ma.

Január 24. péntek, Montrose, úton. Korábban keltem egy órával, mint kellett volna. Ugyanis többször összekeveredik a hajóidő és a helyi idő, ha nem hangsúlyozzuk ki, hogy melyikről beszélünk. A barba is bizonytalanul nézett, amikor kérdeztem, hogy a hét óra hajó, vagy helyi idő-e, amikor kezdik a kirakást? Helyi volt.
Délelőtt kimentem a Woolworthba, a mobil ugyanolyan drága, mint a Tescóban, így egy travel adaptert vettem, amit a britek Európában használnak, ha az elektromos ketyeréket be akarják dugni a konnektorba. A kölcsön mobil töltője brit szabvány.
Ötkor indultunk Sheernessbe, ugyanezt a rakományt, woodpulpot hozunk Montrose-ba.

Január 25. szombat, úton. Csendes napunk volt. Szép az idő, a viharjelzés ellenére. Kicsit takarítgattam a hídon, ugyanis délután sütött a nap, és az a randa megvilágította a port mindenütt, így rám jött a lelki kényszer.

Haren Ems

a képen a városka címere, fatányér, szép ezüstre pingálva... 
Az a helyzet, hogy bár nem voltam a kisvárosban, elég sokat tudok róla. Biztos vagyok benne, hogy érdekes lenne összeszedni mindazt, amit a magyar tengerészek itt-ott, a különböző hajókon felcsipegettek.
A németek, akik nem odavalók, sokat emlegetik, és mesélnek róla.
Meglehetősen speciális városka.
Az egy főre eső hajózási vállalat itt a legmagasabb egész Németországban, de lehet, hogy világviszonylatban is az első helyen áll.
Mint nagyon sok mindennek, közvetve ennek is a II. Világháború az oka.
Haren Emsben mindig is voltak hajósgazdák, de századokon keresztül minden különösebb jelentőség nélkül. Ám amikor a szövetségesek megfosztották Németországot a háború után a hajóparkjának döntő hányadától, akkor az itteni 2-400 tonnás hajócskáknak megnőtt a szerepe, hirtelen azt vették észre, hogy őrült nagy a kereslet a hajóik iránt. Ez megalapozta a hetvenes évek végi fellendülést, addigra tőkeerősek lettek, és elkezdték építtetni a mostani coasterek elődeit.
Persze a faluban, aki tehette beszállt az üzletbe.
Mindenki ismer mindenkit, egymást segítik, kívülálló csak ácsingózhat az üzlet után, nem vesznek be senkit. Még házasodni is egymás között "lehet", idegen menyecske, vőjelölt szóba se jöhet!
Nagyon sokan hajóznak is, persze mindenki a saját hajóján.
Én is ilyen társaságnál kezdtem a pályafutásomat, a Wessels River-Lines GmbH haren emsi vállalat, a President is a cégé. Az öreg Wesselsnek már van vagy harminc hajója.
Amikor a Paduán voltam, akkor a két hajót (Pandora volt a másik) szintén a haren emsi illetőségü Lohmann vette meg. Kíváncsi vagyok, most hány hajója van? Az apja nem akarta fejleszteni a "flottáját", elég volt az egy hajó. A fia nagyobb részt akar a hajózási üzletből. Kölcsönt vett fel. A bankban a haren emsiek könnyen megkapják a pénzt. Biztosíték a lakhely, a környezet a pénzintézet számára.
A barba azt mondja, hogy nem nagyon lehet látni a településen a lakóinak gazdagságát. Nem hivalkodnak a pénzzel, ugyanazokban a házakban élnek, mint a szüleik. Nem épülnek kacsalábon forgó paloták, s nem ritka, hogy a hajótulajdonos bizony kopott ruhában bicajozik az utcán.
Hát ez a "legenda"...

Szolgálati közlemények:
Ha úgy gondolod, hogy az a tartalom, amit megosztok számodra érdekes, értékes, és mindenképpen folytatásra érdemes, akkor haladva a korral, én is lehetőséget nyújtok mindenkinek, hogy névtelenül, elismerve a tartalomba befektetett munkát, támogatást nyújtson a Patreon oldalamon.

Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...

Ha érdekel a Hajós legendák, legendás hajósok című könyv megjelenése, lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, előjegyezheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!



A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!

Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.