A férjem várom az esküvőnkre...

mondhatta a kis menyem a bukaresti ismerőseinek, mert jó pár nappal előbb utazott haza, hogy intézhesse a szükséges dolgokat.
A fiam velünk jött, és több éves együttélés ide, meglévő polgári házasságkötés oda, nem aludhatott a feleség-menyasszonyával, így egy kedves ismerősnél lettünk vele együtt elszállásolva.
Az esküvő nagy vonalakban persze azonos Európában mindenütt: polgári szertartás, templomi esküvő, végül vacsora.
Itt is így volt, de mégis más! És a nemzeti sajátosságok - és azon belül a helyi szokások - teszik igazán érdekessé!
Bukarestben a nap a vőlegény öltöztetéssel kezdődött. Hozzánk jöttek a vőlegény barátai, (szigorúan férfimuri!) hogy előkészítsék a fiamat az esküvőre. Más esetben szerintem a boldog ifjú gatyában várakozik, de most az ing és nadrág már rajta volt. Már a lépcsőházból hallani lehetett, hogy érkeznek, mert tangóharmonika szólt, s beléptek énekelve.

A fiam székre ültették, majd megborotválták: borba mártott virággal maszatolták szét az arcán a borotvaszappant, majd a legnagyobb konyhakéssel (persze a fokával) megborotválták. Közben volt évődés, mert hoztak egy kisbaltát, a borbély rajta köszörülte a kést, s választást ajánlott, melyikkel borotváljon. Bár a baltát választotta a vigyorgó vőlegény, a késsel - gondolom - könnyebb volt véghezvinni. Ezután a nyakkendőt kötöttek meg, rápróbálva a bokára, a csuklóra, majd hátra nézve, végül sikerült... a mandzsettagombok után a nadrágszíjat is megkapta, végül cipőt húztak a lábára... majd megkapta a zakót. Igazán fess vőlegény lett! Egy kis tánc is belefért még az időbe, a kis szobában horát jártak, a körbe a fiam is beállt.
Most a vőlegény a szüleivel és a barátaival el kellet, hogy menjen a nașékhoz, akik az esküvői keresztszülők. Természetesen ő is pap, abból a templomból ami a nászom vezetésével működik.
Itt egy kisebb "buli" volt, nagy svédasztallal. És persze tánc a tangóharmonikás vezérletével. Izgett-mozgott a lábam, de a térdem nyugit parancsolt, és szót kellett fogadnom (sajnos). Ezután mehettünk a menyasszonyért, most már a keresztszülőkkel megerősítve!
Ő már felöltözve várt. Ami hátra volt, hogy megkapjuk tőle a virág kitűzőket. A vőlegény hajtókájára, a keresztszülőkre, és a négy szülőre tűzte fel.
Utána hamarost átmentünk a templomba.
Az esküvői szertartás - tekintettel, hogy a templom első papjának a lánya ment férjhez - igazán nem szokványos volt de nagyon impozáns és számomra érdekes. Egy esküvőt egy pap vezet le, itt összesen huszonnyolc pap vett részt a szertartásban. A ceremónia fő részeit mind más pap végezte.
A gyűrűkkel való jelképes eljegyzést is más, az ifjú pár aranykoronával való megkoronázást is más, és  négyen mondtak beszédet is. Sajnos azután a koronát levették a fiam fejéről, rövidebb ideig volt megkoronázva, mint egy pünkösdi király! Viszont a hatása életfogytig szól...

Az ortodox templomban igen kevés az ülőhely, de az esküvőn "érdekeltek" mindegyike áll. Az apatársam (hogy a nászom helyett erdélyi kifejezéssel éljek) azonban mindkettőnknek szerzett egy karosszéket, lévén az én rossz térdem nem bír ki öt percnél hosszabb álldogálást, és az asszonykámat a bokája alaposan kínozta most is.
Így végül is az egy órás szertartás nem is volt hosszú, sokkal inkább fogadni a jókívánságokat, ez negyven percig tartott, közben helyben jártam, kis köröket mentem, izegtem-mozogtam...
A rokonok kint vártak, azzal a vagy harminc hölggyel, akik kardvirágot tartva virágalagutat képeztek a feltartott kezekkel, és tették ezt jó negyven percig türelmesen, amíg a gratulációkat fogadtuk. Kivonulás közben marokszám szórták a rizst az ifjú párra is, és mindenkire, aki közvetlenül követték őket. Ránk is jutott pár szem.

Húsvét Bukarestben

Ezt még el akarom mondani.
Erdélyből Bukarestbe mentünk, hogy eleget tegyünk a kedves invitálásnak: húsvétkor látogassunk el a román fővárosba. Nos, azért maradt Erdélyre három napunk, mert a vendéglátónk ortodox pap és a családja volt, és ezért a papnak Nagypénteken, Nagyszombaton és Húsvét Vasárnap sok dolga van, ideje jelentős részét a templomban tölti, nincs idejük vendégekkel foglalkozni.
Szombaton este fél tízkor érkeztünk a lakótelepre. A városba a Calea Victoriei-en érkeztünk, és ez kellemes meglepetés volt, mert mást, sokkal csúnyább várost vártunk...


Éjfélkor a vendéglátóink megkértek, hogy menjünk le a templomhoz, és vigyünk magunkkal mécsest (amit részünkre már megvettek). Nem tudtuk, miért.
A templom előtti tér zsúfolva volt emberekkel. (a fotó csak illusztráció) A bejárat előtt kis emelvény, ott volt a pópa (a házigazda), és két másik pap is. Amit megtudtam a szertartásról: Jeruzsálemből viszik a fényt minden ortodox templomba, amit most, szombat éjfélkor kihoznak, és átadják a híveknek. Sajnos egy kukkot sem értettem a szertartásból, de az csodálatos volt, amikor elcsendesedett mindenki, a templom homlpkzatán kigyulladtak a fények:
"Hristos a înviat" - Krisztus feltámadt. A pópa is ezt kiáltotta.


"Adevărat a înviat" - Valóban feltámadt válaszolta a tömeg.


És a fény útjára indult: a papok a híveknek adták, az ő mécseseikről a szomszédaik gyújtották meg, majd ők is továbbadták, percek alatt elért hozzánk is.
- Hristos a înviat - mondta a román szomszédom, amikor megkaptam a fényt.


- Adevarat anviat - válaszoltam (fonetikusan).
Csodálatos volt. A kezedben ott a fény, a szívedben békesség.
Hrisztosz anviat (így ejtik) hangzik a köszönés ezentúl, és a válasz rá: valóban feltámadt.
Majd utána járok, hogy húsvét után meddig köszönnek így a hívek, mert ezt elfelejtettem megtudni.
Ez a lakótelepi templom, ahol Ionel az Istent szolgálja:

 

Vasárnap délben részt vettünk egy rövid, egy órás istentiszteleten is:

És a templom homlokzata:

Remélem, ti is kellemesen töltöttétek a húsvétot. Mert mi igen.