2011. január 19., szerda

Egy tengerész bizonyítványai

Ha dolgozni mész, milyen iratokat viszel magaddal? Illetve nem jó a kérdés, mert nyilván másképp megy minden itthon, mint a behajózáskor. De amikor megpályázol egy munkakört, milyen és hány iratot kérhetnek itthon, vagy akár külföldön is? Dunsztom nincs róla.
Csak azért, hogy lásd, leírom, milyen bizonyítványokkal kell a hajóra lemennem, mert ezeket rendszeresen ellenőrzik, hogy érvényesek-é?
Útlevél - ez nyilvánvaló. A szocializmusban - ahol volt keleti (piros) és nyugati (kék) őtlevél -, kitalálták a tengerész útlevelet, amit indulás előtt fel kellett venni az Útlevélosztályon (bizalmas álláslehetőség legalább 3-4 jó elvtársnak), hazajövetelkor pedig azonnal le kellett adni. 
Tengerészkönyv (nemzeti, külföldi.) Mivel az állam általában megköveteli ha a lobogója alatt szolgálsz akkor rendelkezned kell a saját tengerészkönyvvével, ezért a pályafutásom alatt van, illetve volt: libériai, német, ciprusi, antiguai tengerészkönyvem is. Ebből persze azt viszem, amilyen lobogó alá megyek.)
Tiszti patent - nemzeti, ez nekem speciel lengyel, a lobogó tiszti bizonyítványa, ezért van: libériai 2. tiszti, antiguai első tiszti és parancsnoki, bahamai parancsnoki, ciprusi, máltai parancsnoki.
A behajózáshoz kell érvényes: Medical Certificate for Service at Sea, azaz orvosi bizonyítvány (évente új, fizetős)
Chemical testing for dangerous drugs - azaz minden behajózáskor laboreredménnyel kell igazolnom, hogy nem drogozom (ez valahol megalázó ám, hiszen 35 évig nem kellett bizonyítanom, nincs bizalom az öregekben, papír kell, mert EU van és amerikai idióta előírások követése).
Van magyar-angol nyelvű GOC bizonyítványom: General Operator Certificate, ez GMDSS (Global Maritime Distress and Safety System) bizonyítvány, ami azt bizonyítja, hogy elvégeztem a tanfolyamot, és ismerem a Tenger Vész és Biztonsági rendszert.
Van egy SSO Certificate - Ship's Security Officer - ami igazolja, hogy elvégeztem a Hajózási biztonsági tiszti tanfolyamot. (lengyel-angol nyelvű) Ebből kettő is van, mert az angolok más szövegűt kértek, mint az IMO (Nemzetközi Tengerész Szervezet).
Van egy bizonyítványom: Certificate of Training in Hazardous Cargo Carriage on Vessels - Veszélyes áru szállítására képesítő tanfolyam és vizsgáról; lengyel-angol.
Van egy radarkezelői lengyel-angol nyelvű bizonyítványom
Van egy ARPA - speciális radarkezelői (Automatic Radar Plotting Aid; lengyel-angol)
Alapfokú tűzvédelmi bizonyítvány (magyar-angol)
Felsőfokú tűzvédelmi bizonyítvány (lengyel-angol)
Túlélési járműkezelői magyar angol
Ballasztvíz kezelési bizonyítvány; magyar-angol
40 órás felsőfokú egészségügyi tanfolyamról magyar-angol; az egészségügyi képzésünk olyan, hogy foghúzástól a gégemetszésen keresztül a szülés levezetéséig meg kell tudni csinálni... mégha gyakorlat nélkül is .(
Ahol lengyel-angol van írva, azt jelenti, hogy Lengyelországban, Gdyniában szereztem a bizonyítványt.
A lengyel parancsnoki bizonyítványom:



Magyar tengerészkönyv belső oldala:


SSO, azaz Ship's Security Officer bizonyítvány

 

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Hajós szolgálati útlevélhez mostanság hogyan lehet jutni?

Seafalcon írta...

nincs: Hát, ez nehéz. Ezt már régen, a rendszerváltáskor megszüntették. Azóta a saját útlevelünkkel utazunk.

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)