2003. februárja
Február 18. kedd, Vlissingen. Késő volt, mire lefeküdtem. Ugyanis az ügynök bejött, behozta apa levelét, azt még el kellett olvasni, csak utána mehettem csicsikálni.
Kutya egy hideg van! Minden megfagyott, a kikötőkötelekről jégcsapok lógnak, a deck csúszik, mint a jégpálya. Kemény ez a tél. Állítólag otthon is.
Jürgens telegráfot javít.
Edmondo és Octavio a decken dolgoznak. Le fogják festeni, tehát most a ghánai rozsdátlanít, a másik pedig melegvízzel felmossa, és 
Hajdanán minimum egyheti munka volt a fedélzeti csapatnak ez, de hozzá kell tenni: a deck jóval nagyobb volt! Itt alig van egy-egy méter a raktár két oldalán, a Hévízen meg táncolni lehetett. Ott "pikettáló kalapáccsal" vertük a rozsdát, aztán kaparóval (raskéta) szépen leszéleztük, utána jött a drótkefézés, s csak ezután lehetett alapozni. Általában délután négykor kezdtük az alapozást, amit aznap letisztítottunk a rozsdától, egy óra alatt kényelmesen le lehetett festeni egyszer.
De nehogy azt gondolja valaki, hogy ezt jobban szeretem! Az igazi hajó volt. Ez ahhoz képest gombnyomásra müködő, unalmas-modern gyártelep.
Este Kossi jön egy szőke nővel:
- A látogatóm... - mutatja be. A csajszi lekezelt mindenkivel, aztán eltüntek Dabla kabinjában...
A barba szerint a hölgynek fura ízlése van. Egyetértek.
Február 19. szerda. Vlissingen. Nyugis nap volt a tegnapi, a mai pont úgy kezdődött: nyomorult hideg van odakint, a napos oldalon délelőtt tízkor is mindössze nulla fok volt, csak a kutyákat meg a tengerészeket zavarják ki ilyenkor. Éjjel megjött és mögénk kötött Ali Baba, de nem látom a 40 rablót, ha azokat is hozta, akkor őrt kell állni a kabinajtó előtt.
Reggeli után a szokásos szájtépés a szalonban. Azt mondja a barba:
- Nem szeretem Magyarországot!
Csak nézek, mint a lőtt medve.
- Háromezer irakit képeznek ki egy amerikai bázison, hogyan lehet ennyire háborúpárti egy szocialista kormány, hogy erre engedélyt adott?
Azért remélem, hogy csak viccelt, mert olyan pasi. Ami pedig a kormányt illeti, ebben a kérdésben azt hiszem, mindegy, hogy szoci vagy polgári, irtózatos nyomás alatt vannak, nem a maguk urai teljesen.
Késő délután bújt elő a látogató Dabla Kossi kabinjából. Azt nem mondanám, hogy bányarém lett volna, de az biztos, hogy fiatalságát elég régóta konzerválhatja.
Február 20. csütörtök, Vlissingen, úton. Mint tegnap reggel: deres már a határ, csak a vén betyár (én) nem akar jobban őszülni... Vannak mínuszok, de nincs szél, így elviselhetőbb. Azt hiszem, igen kemény az idei tél, szokatlan az ilyen hosszú hideg errefelé. Bár még mindig jobb a pár mínusz napsütéssel, mint az öt-nyolc fok, szemerkélő esővel és süvítő széllel.
Kilenckor csukom be a raktárt, hát csak csuknám, mert egy jó két centi vastag, húsz centi hosszú stift nem megy a helyére. Hogy hogyan görbült el, a jó ég tudja, de az biztos, hogy a barba kivirult, és azonnal nekiállt gázzal kimelegíteni, aztán nagykalapáccsal kiegyenesíteni. Látszott rajta, hogy élvezi a munkát.
Először is, megtettünk minden szükséges biztonsági intézkedést:
1., Nem értesítettük a Harbour Mastert, hogy lánggal dolgozunk a fedélzeten.
2., A nyitott raktár mellett folyt a munka, a raktárban ugye meg cellulóz, hogy az hogy tud égni...
3., A palackok két méterre voltak a munka helyszínétől.
4., A kézi tüzoltó készüléket nem készítettük elő.
5., A barba nem viselt fekete szemüveget a munkához, meg amúgy semmilyent se.
6., Viszont úgynevezett "filippin safety shoes" (filippinó munkavédelmi cipő) volt rajta, azaz papucs (de nem igazi, mert azok állítólag vietnami papucsot viselnek, gumi, egy szalag a az ujjak között és gyerünk, lehet rohangálni a a magasban...).
Amíg melegítette a vasat a barba a korlát tetején ácsorgott, a semmibe fogózkodva. Ilyenkor nekem a hideg futkároz a hátamon, de úgy látszik Edmondónak is, mert odament a főnökhöz és gyengéden átölelte a lábát, még az arcát is hozzászorította, gondolom azért, hogy tartsa. Ettől viszont a barba úgy elkezdett röhögni, hogy majdnem belesett a vízbe. Edmondo meg riadt, szégyenlős pofival mutatta, hogy csak vigyázni akart rá.
Mire befejezték a berakást, addigra kész lettünk mi is, a pilotok is megjöttek, indultunk.
Ebédre lencseleves (finom) és csülök volt (ízetlen, nekem). A szakács felhozta a pilotoknak. A lencselevesre úgy néztek, mint aki még nem látott fehér embert, pedig ők is azok. De bedörgölték jó étvággyal. A csülköt nézték, forgatták, és megkérdezték: ezt kell megenni?
- Bizony, ezt... - mondom nekik.
Hát a pasi kikaparta a kevés húst, a kövéret, a csontot és a bőrt otthagyta. Később a maradék krumplival és káposztával kiöntötte a tengerbe.
Ezt pedig Jan meglátta.
Este hatkor jön a barba dúlva-fúlva:
- Ezek a holland pilotok kiszedik a moslékot is a szemetesvödörből, csak hogy ne otthon egyenek, ezek meg kiöntik a finom kaját! Na, legközelebb nézhetik, mikor kapnak egy falatot is!
És morog a barba, mint a bolhás kutya:
- Ezek ebédre két szelet üres, barna kenyeret esznek, olyan fukarok, hogy sajnálják kajára költeni. Ha van szegényes konyha, akkor az a holland! - mondja, s ez különösképpen tetszett.
Ehhez azért hozzátenném, hogy ha elvesszük a volt gyarmatok ételeit, mert azok jók.
Álmos vagyok, mint a kutya, ezért nem írok többet ma.
Szolgálati közlemények:
Aki támogató lenne, azt várom a virtuális hajóra (MS Seafalcon, HSZ9I), ahol mindenki a támogatása mértékének megfelelő beosztást, ellátást kaphat...
Megjelent a Hajós legendák, legendás hajósok 2 című könyv. Ha érdekel lépj be a Fészbuk csoportomba, és ott minden információt megtalálsz róla, megrendelheted. A kötetben hajósok és tengerészek sztoriznak. Nem hajósoknak is érdekes olvasmány. Bolti forgalomban nem lesz kapható!
A minap hallottam Bessenyő Pista bácsit, amint bemutatkozik: - Én vagyok Bessenyő ASMBAFMJ István, azaz Bessenyő A Seafalcon Mesél Blogot A Fészbukon Megosztani Javasló István...
Ez mindenkinek szól! Aki nem osztja meg, az úgy jár majd, mint az unokám!!!
Létrehoztam egy Fészbuk oldalt: A Seafalcon mesél. Kattints rá, menj az oldalra, és kedveld, és ezután itt (is) tudod követni a blogbejegyzéseimet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése