Livornóban - Padua (6)

Szeptember 10. Csütörtök. úton. Hülye vihar van, de azért 6-8 csomós sebességgel megyünk. Jó lenne, ha a hétvégét Livornóban tölthetnénk, de ehhez fel kell gyorsulni. Amíg el nem hagyjuk a Vizcayát nem lehet számolni, mert hol az áramlás ellen, hol vele hajózunk.

Szeptember 13. Vasárnap. úton. Eszeveszetten rollázunk (billegünk), mindenemet le kellett pakolnom az asztalról a földre...
Szerencsém volt, hogy megtettem, így a komputer nem zuhant le...
Este megnéztem egy "művész western" filmet videóról, a Dead mant, borzalmas volt...

Szeptember 14. Hétfő. úton. A hajnali őrségben, úgy negyed egy tájban hallom, hogy a VHF rádión magyarul beszélnek.

Konferencia beszélgetés a 70-es csatornán

Kovács Kornél és Kruppa Gellért voltak, közbeszóltam én is, és így aztán a 70-es csatornán konferenciát tartottunk. Kornél a MV Pandora tisztje, Kruppa Gellért egy görög hajón van, Zsubori a parancsnok, ukrán tisztek vannak, filippínók a matrózok és van egy arab is. Most váltják le az ukránokat magyar tisztekre, mert csempészésen megbuktak.
Jól kidumáltuk magunkat.
Kovács Kornél a lengyelországi tanfolyamokról érdeklődött, most jár le a másodosztályú papírja, és inkább az első osztályút csinálná meg. Igaza van, csak a Master Mariner papírt nem adják ki, ha nem volt első tiszt 3600 GRT-nél nagyobb hajón legalább egy évet! Jó másfél órát dumáltunk, aztán elhagytuk egymást, és elhalkult a rádió. Mindez Finsterre közelében volt, a spanyol partok közelében. A MV Pandora Dodrechtbe visz márványt Malagából, Kruppa Gellérték Antwerpenbe tartanak, egyébként Mauritiusba járnak állandóan. Nem irigylem őket érte...
Ma van a parancsnok születésnapja, egy karton sört bedobott. Felköszöntöttem, láthatólag jól esett neki, és csodálkozott, hogy honnan tudom.
- A sörről... - mondtam.

Szeptember 15. Kedd. úton. Isten éltessen Encsike névnapodon! Egyéb említésre való nem is történt.

Szeptember 16. szerda. úton. Éjjel gőzerővel írtam a Gudrunt. Szép csendes volt a tenger reggel, amikor Macinak átadtam az őrséget, délben, amikor újra rám került a sor, nyolcas erősségű vihar tombolt Gibraltártól nyugatra. A szoros másik oldalán szép csendes, napsütéses idő volt. Az időjárás szerint a Genovai-öbölben 7-9-es vihar van, püff neki...
Táviratot kaptunk az ügynöktől, hogy siessünk, mert "versenyben" vagyunk egy másik hajóval a rakpartért.

Szeptember 17. Csütörtök. úton. Jókora adagot megírtam a Gudrunból. Azt hiszem, más cím kellene. Egy kicsit befaragtam, mert hajnalban is és délután is írtam, és annyira a hatása alá kerültem, hogy este nem tudtam aludni, egész idő a témán járt az agyam.

Szeptember 18. Péntek. úton. Olyan vizeken hajózom, ahol még nem jártam. A Baleári-szigetekhez érkeztünk hajnali kettőkor. Sajnos az időjárásjelentés továbbra is rossz időt ad a Genovai-öbölre.
A menetnapok eseménytelenül telnek... Szorgalmasan nézem - jobb híján - a német kereskedelmi adókat. Egy érdekesség: nem vagyok teljesen süket a német nyelvre, de nem beszélem, nem is értem igazán. Egy-egy szót elkapok, slussz. De ma volt a hírekben egy riport, amit Ausztriában készítettek. Még én is éreztem, hogy más németet beszélt az osztrák paraszt, mint amit nap-nap óta hallok.
Két hónapja vagyok a hajón, de Magyarország neve kétszer hangzott el: az Atlétikai Európa Bajnokság és a Forma 1 Magyar Nagydíj kapcsán. Hát ennyire vagyunk szem előtt a nagyvilágban.
Illetve nincs teljesen igazam: Két reklám is van, az egyik a "Balaton" vörös, a másik a "Károly" (ejtsd: Karoli) fehér bort reklámozza, "aus Ungarn".

Szeptember 19. Szombat. úton. Szép, csendes időben hajózunk, délután Korzika partjainál voltunk.
Bőszen írom a Gudrun, a katonát. Már a végén járok.

Szeptember 20. Vasárnap. Livorno. Fél kettőre kötöttünk ki. Ráfáztam, mert megszoktam az éjféltől hatig tartó őrséget, hiába feküdtem le kettőkor, négykor még az órámat nézegettem, és vártam, hogy elálmosodjak.
Egy személyhajó kötött mögénk reggel. Kimentem telefonálni, a hajó mellett van a telefonfülke. Mire kivártam a sorom, majd beleőszültem. A személyhajó személyzete is erre a két fülkére "jár rá", és sorba kellett állnom.

Csak mentem, mentem...

Délután aludtam egy sort, s fél háromkor kimentem a városba. Csak mentem-mentem, és újra csak mentem. Három és fél órát gyalogoltam (az én rossz lábammal!), de nem tudtam pénzt váltani. Így se egy sört, de egy kávét se tudtam meginni, csak mentem és mentem...
Vasárnap délután lévén természetes, hogy minden üzlet (a pénzváltó is) zárva volt, de hogy egy bárt, vagy éttermet se találtam nyitva, az már szinte hihetetlen. Pedig még tart a turistaszezon, három személyhajó is van a kikötőben. A város kihalt, alig van forgalom.
Több csatorna szeli keresztül-kasul Livornót, több hídon is átmentem. Ezek a csatornák mind a tengeri jachtok és motorcsónakoknak szolgálnak kikötőül. Életemben ennyi motorcsónakot és kishajót, a luxus kiviteltől a legegyszerűbbig, nem láttam
És csak mentem, mentem, nem tudtam sehova se le- vagy beülni. (Háromezer líra volt nálam, még a Pancon 3-ról maradt meg.) Egyetlen egy hely volt nyitva, egy tabaccaio (dohánybolt, de bárként is működött), de nem volt egy szék se, tehát mentem-mentem...
Most, amikor írom a Naplóm, fáj a lábam, és fáj...

Kulcsmizéria

Az úgy van, hogy az elmúlt tíz napban éjféltől reggel hatig adtam az őrséget, tehát hozzászoktam, hogyha mondjuk éjfél előtt alszom másfél órát, utána hat órát ébren vagyok. Tegnap a manőver szúrt ki velem, mert negyed egykor keltettek.
Ma, hogy a sétában nemcsak elfáradtam, hanem ki is készültem, elhatároztam, hogy tízkor lefekszem, és alszom fél hétig. De csak a Macival voltunk bent a hajón. A többiek a városban. Ilyenkor az a rend, hogy egy kulcs van a pupán (hajófar), a tűzoltóládában, egy az ajtó mellett belül. Aki megjön kinyitja, visszateszi a tűzoltódobozba, és belül bezárja.
Tíz körül motozást hallottam. Valaki megjöhetett. Tizenegykor kopognak az ablakomon. H. Pista és M. Jani jöttek meg, és szabadkoztak, hogy nem volt a kulcs a helyén. Igen, mert Sz. Béla megjött, kissé albán szamárnyira berúgva, és eltette a kulcsot. Na, most mi lesz? El tudok aludni, vagy nem? Dühöngtem vagy háromnegyed órát, de sikerült elaludnom.

Éjfélkor kopognak. Megjött M. Karcsi és a szakács. Utána már nem is voltam álmos, egészen fél kettőig.
Őrület, ha ez így megy a jövőben! Nem vagyok házmester! Vagy ha annak néznek, akkor tíz márkás kapupénzt szedek fejenként a kuncsaftoktól!

Szeptember 21. Hétfő. Livorno. Nagy nap volt a mai. Maci, amióta a hajón van, először kiment a városba. Minden nyavalyát vásárolt, a hajónak is, magának is. Délután én is kimentem. Még menetben elhatároztam, hogy veszek egy nadrágot, egy inget, és egy cipőt. Beváltottam 200 márkát (186.000 líra). De Pasajes óta nem tudok videózni, mert kimerültek az elemeim. A nyomtatóhoz is kellett kazetta. Előbb az elemet vettem meg, aztán a festékkazettát, így aztán nem maradt arra, amit elhatároztam. Azért egy sörre, kapucsinóra futotta.
A főgépen a hűtőszivattyú bedöglött, még a hamburgi indulás után. Ma megcsináltuk, és a Maci annyira megelégedett a munkával, hogy egy karton sört bedobott. Így ma este mindenki vidám...

Szeptember 22. Kedd. Livorno. úgy számítottam, hogy egy kényelmes napom lesz. A kirakás lassan megy, néha kinézek, javítgatom a hajózási kiadványokat, csendben eltelik a nap. Ehelyett:
Délben szólt a Maci, hogy menjek ki a szakáccsal a Standába, mert kellene venni vagy harminc liter tejet, és egy-két apróságot. Vissza persze taxival jövünk. Ezen ne múljon, gondoltam, bár az áruház csak délután négykor nyit, mondtam.
- Az nem létezik! Szupermarket egész nap nyitva van - ellenkezett a barba.
Azt azért nem bántam, hogy legalább kipróbálom az új elemet a kamerában. Csináltam is öt percnyi felvételt. De mivel én vagyok az olasz szakos, ezért naná, hogy úgy volt, ahogy mondtam: az áruház 16:00-kor nyit. Hát tegnap is, tegnapelőtt is térdig jártam a lábam, ma mi lesz? Három és fél órát ténferegni nem valami kellemes! Ha visszamegyünk, akkor most taxi nuku, vissza is gyalog kellene jönni, inkább beültünk egy bárba, megittam egy kampariszódát, és még maradt is 600 lírám, a kutyapisilés ellen. Két órán keresztül ücsörögtünk Árpival, jól is esett, rám is fért. Negyvennyolc liter tejet vettünk, betettük egy zsákba, a szakács majd összecsinálta alatta magát. Nem is a súly, hanem mert nem volt jó fogása.

Szeptember 23. szerda. Livorno. Egész nap fájtak a lábszárizmaim. Na, végre a mai nap olyan volt, amit a tegnapira terveztem.
Az utunk: Genova - Barcelona - Sagunto. Csak az olasz kikötőben nem voltam még. Hengerelt vasat veszünk fel.
Az alábbi videó egy kis betekintés a hajó életébe, egy kis vihar, egy kis ökörködés a hídon,  érkezés Livornóba, és bevásárlókörút a szakáccsal...

Túlraktuk a hajót - Padua (5)

Szeptember 1. Kedd. úton, Bordeaux. Csendes idő volt a Vizcayán, de amikor a La Gironde-ra értünk, az idő megbolondult, és eszeveszett szél kerekedett. A pilot nem tudott hova lenni a csodálkozástól. Délkeleti szél itt sohase szokott lenni, mondta, ráadásul ilyen meleg. Ma nem rakodtak, ez a barbát kellemetlenül érintette, mert így a hétvégéről lemarad, mármint nem szombaton reggel érkezünk Hamburgba.

Oda a Naplóm...?

Délután azt hittem, hogy megbolondulok: elszállt a Naplóm a szövegszerkesztőben. Azt írta ki, hogy nem lehet megnyitni, és akármit csináltam, nem sikerült. Elveszett a július hónap első tizenhat napja! Egyelőre fogalmam se volt, hogy mit csináljak. úgy éreztem, mintha ellopták volna az életemből ezt a 16 napot! Hogyan pótolom? Azt hiszem, erre nem lett volna mód semmiképpen! Majdnem elsírtam magam. Már annyira hozzátartozik az életemhez, hogy el se tudom képzelni a napjaimat nélküle! Kár, hogy nem kezdtem bele sokkalta előbb.
Persze erre mondják, hogy a hír igaz, de nem ebben a formában. Dombóváron - gimnazistaként - írtam naplót! Bizony! Nekiültem, vettem egy füzetet, ráírtam: Napló, talán aláhúztam, vagy bekereteztem, ez most nem fontos, a lényeg, hogy elkezdtem. Semmi lényegtelent nem írtam bele, gondolok itt olyanokra, hogy mi történt az iskolában, a kollégiumban, egyáltalán nem ÉN voltam fontos, hanem leírtam, hogy mi volt reggelire, ebédre és vacsorára. Pár napig csináltam, aztán ráéreztem, hogy ez azért nem az igazi... Talán ha akkor kezembe kerül egy valódi napló, akkor talán másként lett volna... Ha nem lettem volna olyan borzasztóan gátlásos, Talán Gömöry tanár úrtól kérhettem volna segítséget... De hát nem volt merszem hozzá...
Délután stabilitást számoltam. Kukoricát viszünk, és ezt általában nem kezdik el berakni, amíg a számítást le nem adja a hajó. Valami van ezzel - és a MV Clavigóval -, mert sehogyan se akar kijönni a jó eredmény. Próbálkozhatunk, ahogyan csak akarunk, egy kritériumnak nem tesz eleget az eredmény (12 foknál jobban nem szabad megdöntenie a hajót a rakománynak). Csak a kézikönyvben lehet a hiba, az aktuális oldalt utólag tették bele, ez látszik, mert az összes többi komputer nyomtatta oldal, ez pedig írógépen írt, stencilezett lap. Ezen van rajta a maximálisan megengedhető dőlési nyomaték... (Ez mindig kisebb, mint az aktuális.)
A kikötő mellett van egy kocsma, de nem váltják a márkát. Ez csak azért érdekes, mert így nem tudtam frankhoz jutni, és így nem is telefonálhattam az asszonynak.

Szeptember 2. szerda. Bordeaux, úton. Nem is kellett a stabilitási számítás (azért nem hagy nyugodni az eredmény!)
Reggel hatkor kezdték el a rakodást, és fél ötkor végeztek. Közben másfél óra esőszünet is volt. Hosszú volt a nap, mert szemmel kellett tartani őket, főleg a végén. Ugyanis azt akartam, hogy minél jobban feltöltsék a raktárt (hogy az az átkozott dőlési nyomaték minél kisebb lehessen), és ezért sokat talpaltam.

Szeptember 3. Csütörtök. úton. Szép, napos időnk van. Elég sok adminisztrációval elmaradt a Maci, amíg első tiszt volt, ma délután behoztam a szemétkiadási naplóban az elmaradást, Antwerpen óta nem vezette. Nem kell ezen mosolyogni, mert ez mára igen sarkalatos kérdéssé nőtte ki magát. A MARPOL - a tengerek szennyezéséről szóló nemzetközi egyezmény - megköveteli a napló vezetését, és a kikötőkben pedig, ahol szemetet adunk ki, hatósági bizonyítványt kapunk, hogy valóban elvitték a hulladékot - tehát nem dobtuk a tengerbe. Ebben az is szerepel, hogy milyen szemetet adtunk át: nylont, olajos rongyot, műanyagot egyáltalán nem szabad kidobni, sehol se a világtengereken.
Egy kicsit állatkert vagyok: megnéztem videón a Batman című iszonyatos borzadályt, amit az a Spielberg "alkotott", aki a Csillagok háborúját olyan kiválóan megrendezte. Hogy a fenébe van egyáltalán nézője ennek az állatságnak...?
úgy döntöttem, hogy nem hagyom annyiban a Naplóm elvesztését. A Scandisk programmal végigvizsgáltam a hard diszket, és megtaláltam a hibát. Így nem veszett el semmi! Hurrá! Azért egy kicsit néha már túl okos is vagyok, ezt magamnak is bevallom (újra és újra), minden dicsekvés nélkül...!

Szeptember 4. Péntek. úton. Pótoltam a Naplóban a kimaradt három-négy napot, most teljes...

Easy Rider disznó!

Hírek a rádióból: Lezuhant egy svájci repülőgép Kanada partjainál, Halifax környékén.
Nagy az Isten állatkertje: a Sat 1-en láttam egy tetovált disznót! De nem is akárhogyan, mert "easy rider" módra csinálták szépre a coca bőrét. Hearly Davidson embléma és egyéb ilyen marhaságok díszítik a rózsaszín bőröcskéjét a szerencsétlen jószágnak...

Szeptember 5. Szombat. úton. Semmi különös, megyünk, viszonylag jó időben. Délután H. Pista kimosta a kormányállást, közben beszélgettünk. Főleg a szlovákiai helyzetről, és a magyar nyelvről. Miután az édesanyja szlovák, nem akartam szóba hozni a helyzetet, de ma ő fakadt ki Meciar, és a politikája ellen. Miután elmondta, hogy ő mindig azt írja a hivatalos okmányokra, hogy nemzetisége magyar, megkérdeztem, hogy miért nem veszi fel az István nevet. Azt válaszolta, hogy eddig fel se merült benne. Ő mindig is Stefan volt... Egyébként a törzshelye Komáromban a Fekete Lyuk, ami Fekete Istváné, Feri öccséé.

Írom tovább a Gudrun-t

Eddig átolvastam, javítottam: beleírtam, kihúztam. Azt hiszem, egy jó ötlet jutott az eszembe: mivel a gyerek, Bobby, Gudrunnal kommandóst játszik, lövöldöz, harcol, és élvezi a pusztítást, a részek közé beszúrom a karácsony esti történéseket, ez éles kontrasztot ad.
Az a baj, hogy amikor gyorsan írok, akkor a cselekményekre koncentrálok, és később kell "kifejtenem" az eseményeket. Nem hiszem, hogy túl hosszú lesz, most a 76. oldalnál tartok, és azt hiszem, több mint a felét megírtam.

Szeptember 6. Vasárnap. 143 nap. úton, Hamburg. Éjjel kettőkor kezdtem csak, mert Maci vitte végig a hajót az Elbán Hamburgig.

Hamburg, tengerészklub

Délután ötkor kötöttünk ki. Kimentünk a tengerészklubba. Nagyon csinos hely. Kulturáltan lehet lerészegedni, mint ahogyan azt tette egy burmai tengerész, aki a vécében előbb egy piszoárra esett, majd átkarolta, és megköszönte M. Karcsi által felajánlott segítséget, de nem kért belőle. Miután visszajött, beesett az asztal alá, és békésen elaludt. Egy órai alvás után eltántorgott a buszig, amelyik bevitte a hajóra.
Egyébként valóban kulturált hely. Vettem egy sötétkék pólót amin a tengerészklub emblémája van.
Mi is söröztünk, és telefonáltunk. Encsike nagyon megörült, hogy újra jelentkeztem. Megjelent az Ezredvég és benne a "Na, gyere ide, édes fiam..." című leendő kötetem első két fejezete.
Fél éjfél volt, amikor bejöttünk. Árpiék még danoltak egy kicsit (kettőig). Igen szép videó felvétel készült róluk, nem én, hanem M. Karcsi vette fel.

Szeptember 7. Hétfő. Hamburg. Enyhén fogalmazva, igen sűrű napunk volt. Kezdjük azon, hogy "dolphin"-ra kötöttünk ki. Ez a vízben álló oszlopokat jelenti, amihez a partról benyúlik a rakodó-berendezés. Így ahhoz, hogy a partra menjünk, fel kell mászni vagy öt méter magasra, majd végigmenni a daru hídján, amin a hajóig tudunk jönni, majd arról le kell menni a partra.

Egy nehéz nap

Nos, ilyen körülmények között senki se csodálkozik, ha azt mondom, hogy nem örültünk, amikor megjelent a teherautó, és hozta az élelmiszert, és minden egyéb anyagot, amit rendeltünk. Szerencsére a daruval be tudtuk emelni, de így is 1200 kg. árut kellett elhordani, s helyre tenni.
Utána a hajót előre kellett húzni húsz métert. Közben a matrózok a raktárt takarították, fokozatosan, ahogy ürült a kukoricától.
Közben megjött egy újabb kamion, hogy elvigye azokat a kötözőláncokat, amit Antwerpenben hoztak be, és a Vassilikosba szóló rakományt kötözték meg. Az alsó fedélzeti raktárból fel kellett hordani a fedélzetre. Onnan a daru hídjára. Onnan elhordani a rakparton várakozó teherautóba. Húsz darab konténerlánc, és tizenhét feszítővasat kellett elcipelni. Utána shiftelés előre öt métert. Tíz óra húszkor kész a kirakás, tizenegy órakor manőver. Átálltunk a berakó rakpartra, a Kalikaira. (Itt többször is rakodtam műtrágyát a MV Csokonaival, akkor Brazíliába mentünk, mennyivel jobb volt!) Aki azt hiszi, hogy a tengerész most már nyugodt szívvel lefeküdhet, akkor téved. Most kezdődött a raktármosás. Holnap reggel hétkor kezdik a berakást - műtrágya Livornóba -, addigra a raktárnak tisztának, és a lehetőségekhez képest száraznak is kell lennie. Na, most lehet menni feküdni! Igaz, már holnap reggel fél hét is elmúlt...

Szeptember 8. Kedd, Hamburg. Pontosan kezdtek, hétkor megjött az uszály. Természetesen én nyitottam raktárt, mert a matrózok elmentek aludni, csak egykor kezdenek. Markolóval kezdték a hajóba rakni a műtrágyát, majd egy szállítószalag is mellénk állt, és az is elkezdett dolgozni. Azt mondták este hétkor végzünk.

Lassan megy a berakás

Ám a rakomány (az uszályban) kemény, mint a kő nem haladtak úgy ahogy akartak. Csak éjfél körül leszünk kész, mondták.
Ám a szállítószalagra is uszályból vitték a rakományt, és az is kőkemény, így bevallották, hogy csak hajnali négykor tudják befejezni a berakást.
Ám a daru behorpasztotta az uszályunk raktárát, ezért meg kellett állniuk, és sajnálkozva közölték, hogy holnap reggel kilenc előtt nem tudunk elindulni.
A tudomány mai állása szerint ez a helyzet.
Családi uszályokból rakjuk a rakományt a hajóba. Elől a matróz lakás, hátul a tulajdonos, vagy ha nem saját a bárka, akkor a kormányosé. Benéztem az ablakon, mintha egy normál lakás lenne, kényelmes bőrgarnitúra az ablaknál. A lakótér tetején egy autó volt, mellette motorcsónak, és két bringa. Műholdas antenna és normál földi vevő. A raktártetőket elektromos, önjáró szerkezettel lehet nyitni. Ezeket két személy könnyen eligazgatja, sokszor egy teljes család van rajta. Mint most is: a tulaj egy sajtfejű, nyüzüge, negyven körüli holland pasas. A felesége viszont tanulmány! Az asszony a matróz, úgy kezeli a köteleket, hogy egy tengerész se jobban. Legalább olyan kövér volt, mint a Maci. Ő is hívta fel a figyelmünket a csajra. A nőnek borzalmas iksz lába volt, faklumpát viselt, és hozzá zokni volt TETOVÁLVA a bokájára. És kiválóan beszélt angolul, ami már csak azért is érdekes, mert a férje, a hollandokkal ellentétben - nem tudott.

Szeptember 9. szerda. Hamburg. Éjféltől a berakás lelassult. Reggel hatig nem tudtak 500 tonnát berakni.

Túlrakták a hajót

Azt hiszem, ez egy kicsit szerencse volt számomra. Ugyanis a parancsnok fejezte be a rakodást. Amikor ebédre felkeltem azzal fogadtak, hogy túl vagyunk rakva vagy száz tonnával.
Maci ideges volt az indulásnál, és aggódott, nehogy a vízi rendőrség kiszúrja. De amikor kifordultunk a kikötőöbölből az Elbára, a sarkon ott állt egy rendőrségi csónak, és távcsővel figyeltek. Schulaunál, ahol egyébként minden hajónak eljátsszák a nemzeti himnuszt, egy másik motoros utánunk jött, és közölték: be kell mennünk Cuxhavenbe, és a túlsúlyt ki kell raknunk!
Ajjaj!
Eddig a mese, amivel az ebédnél traktáltak.

Az igazság:

Őrségváltáskor a barba már nevetve mesélte, hogy amikor meglátta a rendőrségi motorost, majdnem szívrohamot kapott. Amikor a konténerkikötőnél észrevette, hogy távcsővel figyelik a hajót, akkor is alig fért volna be a zabszem! Hát még amikor felhívták a hajót! S miért? Mert a farunknál egy kikötőkötél lelógott a vízbe.
- Parancsnok, húzzák be, mert még elkapja a hajócsavar!
Azért Cuxhavenig nem raktuk el a köteleket...
Brunsbütteltől egyedül vittem ki a hajót a tengerre. Este nyolcig voltam szolgálatban, viszont csak éjjel kettőkor kell majd felmennem.

Boldog Karácsonyt!

azaz

Seafalcon

MV Padua - közérdekű közlemény...

Pillanatnyilag felfüggesztem a naplóm, jelesül a Paduán írott közlését. Természetesen folytatni fogom. Egy technikai malőr keze tette be a lábát...
A számítógépem feldobta a talpát, és ezért nem tudok a videóimmal dolgozni. Pedig a tél a legmegfelelőbb erre. A Paduán készített videóimat beolvastam szalagról, és hoppá! Nem indul a dög. Garanciális. Nem vihetem a szomszéd kisvárosba, fel kell vigyem Pestre.
Szóval jövőre, ami már csak jó két hét tudok vele dolgozni. És akkor megcsinálom a rövid videókat a Paduán történtekről, és az aktuális naplórészletekhez illesztem őket, remélem, ezzel is érdekesebbek lesznek a naplóbejegyzések.

Kis türelmet kérek...

Azt nagyon sajnálom, hogy karácsony előtt nem tudom kitenni a videót, amit szenteste készítettem 1999-ben, Tarantóban...

Megcsúsztunk Barkingban - Padua (4)

Augusztus 26. szerda. úton, Barking. A matrózok tegnap este nyolctól éjjel háromig mosták a raktárt, és tízkor folytatták, délig. Nagy hajtás volt...
Utálom a német térképeket. Nagyon hülyén jelölik a bójákat, és majdnem kimentem a sekély vízbe. De szerencsére idejében észrevettem, és nem lett baj. A Temze torkolatában ledobtam a horgonyt, egészen délután egyig álltunk. A pilot háromnegyed kettőre ígérte, hogy beszáll. Hajszálpontosan érkezett a kijelölt pontra. Majdnem a kikötőig vittem a hajót, a barba csak az érkezés előtt jött fel.
Az első pilóttal sokat beszélgettem, jó fej volt. Kikérdeztem, hogy mi is történik a világban, mert a német híreket nem értem, és olvastam valamit egy bizonyos bin Laden nevű terroristáról. Ez az őrült kémiai fegyverekkel riasztja a nyugati civilizációt, jelesül New Yorkot és Londont. Ugyanis egy terrorista támadásban mintegy kétszáznegyven amerikai állampolgár vesztette életét Kenyában és Tanzániában, amikor megtámadták a két USA nagykövetséget. Válaszul Bill Clinton elrendelte egy afganisztáni terrorista kiképzőtábor és egy szudáni vegyi üzem megtámadását. Ez utóbbi lehet, hogy melléfogás volt - nyolc vagy tíz ember halt meg -, és állítólag egyszerű gyógyszergyár volt...
Ennek a két támadásnak a megtorlására rendel el bin Laden szent iszlám háborút... Őrült mindenképpen...
Jó kis helyre álltunk! Apálynál csak az iszap volt alattunk, a víz vette a kalapját, és elvonult, vagy hat méternyire volt a hajótól... Érkezéskor azonnal elkezdték a berakást. Holnap este 17:00 órára be kell fejezniük, ha el akarunk indulni a magas vízzel.
Árpi, a szakács most olvassa a Bonzsúr...-t. Nagyon jónak tartja. Így mondta:
- Tök szuper...
Na, azért!

Megcsúsztunk

Ehhez azt is tudni kell, hogy Béla házassági évfordulója van, a szakáccsal és H. Pistával kimentek megünnepelni. M. Karcsi is kiment, így csak a Maci, M. Jani a watchman, és én voltunk a hajón.
Este kilenc körül - a barbával beszélgettem a raktár mellett, amikor megmozdult a hajó... Recsegést hallottunk, mint amikor egy hegedűhúr elpattan, és hatalmas csattanás a pupa irányából. Aztán a hajó megindult, és elkezdtünk siklani hátra. A Maci és én is, csak néztünk, aztán észbe kaptunk:
A rakpart mellett a fenék nem egyenes. Az orrnál egy pukli van, arra ültünk fel. A víz kiment alólunk, és a hajó elkezdett csúszni. A kötelek nem tartották meg, mögöttünk pedig egy cölöpsor volt, hajdanán rakodóberendezés volt rajta. Ha annak nekicsattanunk, akkor oda kormánylapát és a csiga.
A parancsnok elküldött, hogy dobjam le a horgonyt, hátha megfogja a hajót, addig ő és Jani hátul csinálnak valamit a kötelekkel. Kioldottam a féket, és a horgony megmozdult, majd úgy maradt, mert nem készítették elő dobásra, a biztosító ék megfogta a láncot. Persze én is megnézhettem volna, de remegtem az idegességtől, és nem volt rá figyelmem. Addigra már megállt a csúszás...Ahhoz, hogy ledobhassam, vissza kell húzni a láncot. Hogy be tudjam indítani a horgonygépet, be kell kapcsolni a szivattyút. A fedélzeti ház ajtaja kulcsra zárva. Hátrarohantam a kulcsért. Vissza a picóhoz. Idegességemben alig találtam a lyukba. Aztán beletörtem a kulcsot, mert nem akart nyílni.
Hogy mi a fenének bezárni ilyen helyen, ahol a kutya se jön a hajó mellé, ráadásul éjjel őrszolgálatot is tartottunk! Mivel a hajó nem csúszott tovább, hátramentem, és segítettem köteleket kiadni a partra. Még egy farkötelet, két előre tartó kötelet (spring), és egy keresztkötelet adtunk ki.
Aztán gyerünk előre!
Kiderült, hogy vagy húsz métert szánkáztunk a síkos iszapon. Az a kötél, amit az orrból kiadtunk, és hátra tartott, most vagy tizenöt méterre előttünk volt, és a másik orrkötéllel együtt feszes volt, mint a hegedűhúr. Ki lehetett volna sétálni rajta... Elöl is kiadtunk köteleket, de hogyan húzzuk meg őket? A hajó az iszapban, a segédgépeknek nincs hűtővize, mert nincs honnan szívni... A barba megkockáztatta, hogy egy szivattyúval beinduljunk, és végül sikerült megkötni a hajót.

Augusztus 27. Csütörtök. Barking. Egy hónapja vagyok a hajón! Éjjel hasmenésem volt, márt ötödik napja egyfolytában. Így el is aludtam, fél hét helyett csak nyolckor ébredtem. Hajnali négykor úsztunk fel, az egész személyzet felébredt, csak én nem.
A Maci előrement, hogy ellenőrizze a köteleket, hát H. Pista édesdeden aludt a raktár elejénél egy halom deszkán. Nem ébredt fel még arra se, hogy a barba háromszor is rákiáltott. Azért kellett szolgálatban lennie, hogy a köteleket figyelje...
Reggel a parancsnok benaplózta. Nem tudom, a németeknél ez mit jelent...
Délután kivittek orvoshoz.
Nos, mit mondjak? A váró olyan mocskos volt, hogy ihaj! A dokit se skatulyából húzták ki... Elmondtam, hogy megy a hasam, azonnal írt gyógyszert, és már ki is ment... Otthon legalább úgy tesznek, mintha érdekelné őket a páciens, és kikérdezik. Remélem, a gyógyszer ennek ellenére használ.

Elindultunk...

Kaptunk friss élelmiszert is, azt mire visszajöttem már behordták a srácok. Ötre befejezték a berakást. A hajó balra dőlt, vagy három fokot, mert újra alacsony víz volt, és ültünk az iszapban. Vártuk a hogy a dagály felúsztasson. Elől már öt méter volt a víz, de meg se mozdult a hajó. Az orrban gépre tettük a hátra tartó köteleket, hátul a farköteleket, és megpróbáltuk lehúzni magunkat az iszapdombról, ami hajó orrát tartotta. Meg se mozdultunk! Mi lesz, ha nem úszunk fel? Tíz napot kellene várnunk, amíg újra "spring tide" lesz (olyan dagály, amikor a Hold és a Nap hatása összeadódik, ilyenkor a legmagasabb a vízszint).
A barba megpróbált géppel hátraveretni, de semmi! Ez azt jelentette, hogy elég magas az iszapdomb az orrnál, és mélyen beleágyazódott a hajó...
Már kezdtünk arról humorizálni, hogy háton hordjuk majd az ócskavasat Spanyolba, amikor egyszer csak megmozdultunk, az orr felvágódott, és elkezdünk a part felé dőlni. Azt hittem, hogy felborulunk! Úgy rakták meg a raktárt, hogy a jobb (a part felőli oldalra) jóval több rakomány került, és vagy nyolc foknyira dőlve maradtunk! A markoló elkezdte a jobb oldalról az ócskavasat balra átrakni, ez segített egy kicsit, majd menetben ballasztvízzel kiegyenesítettük magunkat.
Hát ez történt nem egészen huszonhat óra alatt!

Halál egy német hajón...

Ki tudta, hogy az ócskavas veszélyes rakomány? És ha igen, akkor miért? Életveszélyes lemenni a raktárba, ha már 24 órát benne volt a vas!
A megoldás egyszerű: a vas tovább rozsdásodik, s ez ugyebár égés. Ehhez pedig oxigén kell. Egy nap alatt kivonja a lezárt raktárban levő levegőből az oxigént, és marad a tiszta nitrogén és némi szénmonoxid. Nincs szaga, csak ha valaki lemegy, akkor megfullad!
Maci elmondása szerint ilyen eset fordult elő az ötvenes években egy német hajón. Egy matróz lement valami szerszámért, mert a fedélzeti raktárba a rakodótérből kellett bemenni. Nem volt oxigén, összeesett és meghalt. A másik meglátta, lement, hogy segítsen, az is ott pusztult. Ezután már ketten mentek le segíteni, ők is ott maradtak. Hatan haltak meg, mire valakinek leesett a tantusz, hogy mi lehet az oka. Gyertyát engedtek le, és már fent, a búvónyílás szájában elaludt...!
Hogy teljes legyen a napom, manőver közben eltörtem a szemüvegem, és nem találom a tartalékot. M. Karcsi ideiglenesen megdrótozta...
És ráadásul nem találom a kabinkulcsomat.
Egyébként minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve...

Augusztus 28. Péntek. úton. Semmi se történt. Megyünk, gyönyörű az idő, ez szokatlan az Angol-csatornában.

Augusztus 30. Vasárnap. Pasajes. Kettőkor érkeztünk, így nem láthattam a Belga Nagydíj startját, ahol a kocsik majd mindegyike karambolozott az első kanyar után. Randa, esős időben rajtoltak. A megismételt rajt után a kedvencem, Mikka Hakkinen kiesett. Így aztán azért drukkoltam, hogy Michael Schumacher ne nyerjen. Hál' Istennek, ő is kiesett. David Coulthard kocsijának hátulról nekiment, és a jobb első kereke valósággal elröpült. Három kerékkel gurult be a box utcába, és nagyon mérges volt. Jelzem én nem...
Délután háromkor kötöttünk ki ebben az északi spanyol kisvárosban. San Sebastiannal majdnem összeépült, gyönyörű a fekvése, főleg ahogy a kikötőbe jövünk be, az valami fantasztikus! Kétoldalt hatalmas, meredek sziklák emelkednek, és egy viszonylag keskeny, kacskaringós szoroson kell bejönni. Sajnos a város nem különösebben érdekes, így nem is videóztam. Persze kimentem, főleg azért, hogy felderítsem a terepet, szerezzek pénzt, és megnézzem, hogy holnap hol vehetek olvasószemüveget. Két órát sétáltam, kivettem 2000 pesetát a forint számlánkról, többet nem adott, mert az automata szerint csak ennyi volt rajta...

Great Yarmouthban rükvercelünk - MV Padua (3)

Augusztus 15. Szombat. úton. Éjjel Bejaja előtt haladtunk. 1982 nyarán Encsivel voltam itt...
Délután tűzoltási gyakorlatot tartottunk. Jól felszerelt a hajó mindenféle eszközzel, de a személyzet gyakorlatlan. Úgy egyeztünk meg a Macival, hogy alaposan be kell gyakoroltatni mindent. M. Jancsit öltöztettük be az azbesztruhába, igen fess volt, le is videóztam.

Augusztus 20. Csütörtök. úton. Rendes volt a Maci. Az ünnep tiszteletére beállította a Duna televíziót. Megnéztem az Aranyembert és a Veri az ördög a feleségét című filmeket. Felüdülés a sok amerikai baromság után.
Kivettem egy karton alkoholmentes sört - momentán más nincs -, és névnapi ünneplés gyanánt úgy tettünk, mintha sört innánk. A barba csak csodálkozott, mert a fritzeknél nem szokás a névnapot ünnepelni. A sört azonban jóízűen elropogtatta. Elmeséltem neki milyen ünnep a mai, Szent Istvánról, egy kicsit a honfoglalásról.
Azt ígérte, hogy hagyja a Dunát a tűzijáték végéig, de tovább nem, mert a Rex felügyelő lesz este a Sat 1-en.

Augusztus 22. Szombat. 158 nap. úton, Great Yarmouth, horgonyon. Este hétkor érkeztünk, éjfél után lesz a dagály, akkor megyünk part mellé...

Augusztus 23. Vasárnap. 157 nap. Great Yarmouth. Ahogyan az várható volt, kikötöttünk. Itt tengerésznépek vannak, 23:30-ra ígérte magát a pilot, és pontosan akkor is jött. Feljöttünk a folyón, és egyre már ki is kötöttünk. Maci fél kilencre rendelte a reggelit, ilyet se láttam még, hogy az éjszakai manőver miatt aludni hagyják az embert...!
Tengerészes hülyeség is van. Este nyolcra jön a draft surveyor, ami azt jelenti, hogy alacsony víznél kell megcsinálni. Ezen kívül mérlegelik is a rakományt, akkor meg minek kétszer mérni a súlyt? Ráadásul délben kényelmesen leolvasható a merülés, este meg...

Great Yarmouth, az üdülőváros...

Mert az, és tömve van turistával, igaz, csak angolokkal, akik megunva a randa időjárást a sziget belsejében ide jönnek ázni... Kellemes kisváros, csendes, nyugalmat áraszt, az a rész, amit a hajóról látni lehet. Mert ami mögötte van - a folyó és a tengerpart között -, az üzlet a javából, drágaság és tömeg...
Felhívtam Encsikét. Levelet kaptam Bíró Andrástól, befejezte a trilóga második kötetének a kéziratát, most már sort kerít a Bonzsúr... elolvasására is. Biró Endre elvitt 10 könyvet, mert árusítani akarja azokat a könyveket, amelyek nála jelentek meg. Juba Feri bácsitól is kaptam levelet.
Mire befejeztem a telefont, már szépen esett az eső. Nálam volt a kamera, és milyen okos voltam, hogy a táskáját is magammal vittem, így nem ázott szét! Vettem képeslapokat. Meg kell majd írnom a címzetteknek, nehogy higgyenek a fotóknak. Itt száz évenként sincs ilyen verőfényes idő, szerintem műtermi felvételek. Most már értem, hogy az angoloknak miért témájuk az időjárás. Nem szeretnek bizonytalan dolgokról beszélgetni. Itt vagy esik, vagy zuhog. Télen is, nyáron is, ősszel sincs másként és főleg tavasszal. Nem kell tökölődni, hogy holnap süt-e a nap, vagy esik? Esik és slussz... Fel se veszik. Bármilyen öltözékben ki lehet menni ázni: láttam téli kabátban nénikét, kötött kesztyűvel védekezett a veszett hideg ellen, és sál volt a fején. Láttam papucsban, sortban és trikóban őgyelgő férfit, jó negyvenes lehetett, nem holmi suhanc. Esőkabátos, anorákos, fiatalok rövid ujjú ingben sétáltak. A konflisokat nemigen vették igénybe, illetve aki felszállt rá, hogy körbe csodálkozza a ködös Albion e picinyke darabját, az semmit se látott, mert nájlon zacskó volt a kocsira húzva, és köztudott, ha vizes, nem nagyon lehet rajta kilátni...
Beültem egy kocsmába, nem hagyományos, hanem a modern, diszkózenés fajtából. Megittam egy sört, kimondottan rosszul esett. Pedig alapjában véve jó, ausztrál sör volt, Foster. De az ára 2 font húsz penny, és ez mindenképpen megrendítően hatott rám. A hajón megnyugtattak, hogy nem drága, mert általában 1,80 és 2,20 között van mindenütt.
Azannyukat nekijük!
Azért se ízlett, mert nem a legjobb orvosság a hasmenésemre. Encsinek nem panaszkodtam, de irtó rossz a gyomrom, valami nem jót ehettem. Éjfélkor, amikor a manőverhez keltem, húsz perc alatt háromszor voltam vécén. Érdekes, hogy nem a hasam csikar, hanem a gyomromat érzem rossznak. Nem is vacsoráztam, csak kamillateát csináltam magamnak, nagyon jól esett. (Sokkal jobban, mint a sör...)
Óriásit sétáltam (az én mértékemmel), el is fáradtam, de nem sajnálom. Egy órát pihentem, rám is fért.
Hét óra után már itt volt Mr. Dave McDowell, a surveyor. Elkezdtük a munkát. Minden ment rendben, egészen addig, amíg a szondázásra nem került sor. (Megmérni, hogy mennyi víz van a tankokban.) Itt kezdődött a hülyeség.
A matrózokat kiengedtem, így egyedül voltam a hajón a parancsnokkal. De a munka az enyém. Nem tudtam, hol tartják a célszerszámot, amivel a szondacsövek dugóit ki lehet nyitni. Próbálkoztam én mindennel. Csavarhúzóval, hegesztő kalapáccsal, raskétával - el is görbítettem -, de három tankot nem tudtunk lemérni. Közben esett az eső, teljesen eláztam. Egyszer kicsúszott a kezemből a csavarhúzó, majdnem összetörtem a vállam, mert nekizúgtam egy csőnek. Kilenc is elmúlt, amire végeztem. Remegett a kezem, megfájdult a lábam, szóval kellemesen éreztem magam. Amikor megvolt a draft-survey, ittunk egy-egy alkoholmentes sört, és Mr. McDowell elment. Én meg éjjel háromkor arra ébredtem, hogy megy a hasam... Lehet, hogy a sör miatt?

Augusztus 24. Hétfő. 156 nap. Great Yarmouth. Reggel kinyitottuk a raktárakat, és azonnal be is csuktuk, mert elkezdett esni. Aztán elkezdték a kirakást. Több lesz ez, mint másfél nap! Összeállt a műtrágya, hogy a markoló nem tudja kiszedni. Kanalas buldózert hoztak, az nagy nehezen ki tudja bányászni a rakományt. Lehet, hogy holnap nem is tudunk elmenni.
Megkezdődött a találgatás, hogy hova is megyünk? A következő variációk voltak eddig:
- Bragge (Németország) - Spanyolország vagy Portugália, vasat vinnénk.
- Kings Lynn (Anglia, 100 mérföldre innen északra) - Bari, háromféle gabona.
- Tillbury (London mellett) - Thesszaloniki, gabonával.
Érdeklődéssel várom, hogy melyik jön be?
Utána sétáltam, most egészen másfelé mentem, a városka északi részébe, ahol a lakónegyed van, oda nem járnak turisták. Ahogy sejtettem, kellemes nyugodt kisváros, a házak pontosan olyanok, ahogy az ember elképzeli a könyvekből, és persze ahogyan a filmekben látja. Megpillantottam egy panziót, az ablakon beláttam, idős hölgyek és öregurak ücsörögtek a fotelekben, és teáztak...

Augusztus 25. Kedd. Great Yarmouth. A mai legújabb variáció: Antwerpen - Marokkó. A következő: Barking (Temze, Londontól 10 mérföldre) - Pasajes (Spanyolország). Ez a végleges, de csak az indulás előtt fél órával derült ki. Egyik helyen se voltam még, és ócskavasat se szállítottam még. Hiába, mindent el kell egyszer kezdeni.
Őrült nagy hajtás volt, de a végén csak el tudtunk jönni. A pilot azt üzente, hogy nyolc előtt tíz perccel jön, ha nyolckor el tudunk indulni, akkor kiviszi a hajót. Elindultunk.

Ilyet még nem értem meg!

Hátramenetben jöttünk ki a folyón, mert olyan keskeny, hogy nem lehet megfordulni! Ha nincs az orrsugárkormány, akkor nem lehet megcsinálni! Egy norvég típussal, mint a MV Hévíz volt, nem lehetne így manőverezni.
Vagy igen! (Beszúrás 2006-ból) 
Több mint negyven percen keresztül "rükverceltünk". Holnap már a következő angol városban leszünk. Egy kicsit tartok a Temzén való menettől. Magyar hajón szó se lehetne róla, hogy egyedül navigáljak ilyen helyen.

Hé, eszma, hír befejezed, and gó előre - MV Padua (2)

AUGUSZTUS

Augusztus 1. Szombat. Éjszaka átnéztem a telexelszámolást.
A délutáni szolgálat alatt a hajózási kézikönyveket javítottam. Meleg az idő, és párás, nincs a hídon légkondi, és ez eléggé elviselhetetlenné teszi a szolgálatot. Jó lenne már olasz partok közelében lenni, mert akkor legalább tévézhetnék a szolgálatban.

Augusztus 2. Vasárnap. Gyenge szelünk van, de szembe kapjuk, és az üres hajó a legkisebb hullámot is megérzi. Ilyen hajón még nem voltam - és ez jó! -, hogy az ital teljesen tilos menetben. Így viszont a holnapi születésnapomat "szárazon" töltöm. Még sört se ad ki a parancsnok. 
Délután háromkor megérkeztünk Kréta szigetéhez, a végére begorombult az idő. Most horgonyon várakozunk, amíg meg nem jön, hogy hova megyünk. Ebédre csirkeleves, a bélszínhez burgonya krokett és párolt hagyma gombával. A délutáni kávéhoz torta volt tejszínhabbal.

Augusztus 3. Hétfő. úton. Ötvenéves vagyok. Fél évszázad úgy elszaladt, mint a pinty! Az ember észre se veszi, és volt-nincs. Azért még szeretnék "lenni"! Bízom benne, hogy a kétharmada még nem telt le. Délután háromkor megjött, hogy Selaatába megyünk ömlesztett rakományért.

Augusztus 4. Kedd. úton. Dög meleg van. Délután négykor árnyékban 36 fok volt, ehhez jön még a magas páratartalom. A Ciprusi TV szerint a Peloponnészoszi-félszigeten 40 fok várható! Rendezgettem a dolgaimat hídon, de nem volt semmihez se erőm igazán, mert patakokban folyt a víz rólam, a légkondi valójában semmit se ér.

Augusztus 5. szerda. úton, Selaata. Éjfélkor visszavettünk a fordulatból, hogy reggel hét után érkezzünk. Ez nem rossz, horgonyon volt a vizsgálat, s mire kelnem kellett, addigra Selaata elé értünk.
A hídon nem lehet dolgozni. Tíz percet voltam bent, és abba kellett hagynom, mert mindenem csurom víz lett, a térképekre csöpögött az izzadtság. Árnyékban 39 fok volt, a hídon a hőmérő 42-őt mutatott, mert fém, és a tetejére tűz a nap. Két szünetet kellett tartanom, mire végeztem, de armadszorra csak úgy tudtam befejezni, hogy törülközőt terítettem a térképekre, hogy arra csöpögjek. Azért csak megcsináltam.
Mennyivel könnyebb most egy útvonalat megtervezni és megcsinálni, hogy van egy tökéletes GPS. Az egyik legjobb típus, a MV Presidenten is ilyennel dolgoztam. A komputerben (mert az a javából!) benne van az összes, eddig használt ún. "waypoint", azaz egy kijelölt pont, amit a térképre berajzolnak, és a komputer kiírja a követendő útvonalat és a távolságot a hajó helyétől. Nincs más dolgom, mint ezeket a pontokat sorba bevinni egy útvonaltervbe, és azzal kész. Az adott földrajzi pozíciótól megadja a követendő útvonalat. Csak követni kell. Ha egy ilyen pontot elértünk, akkor automatikusan átvált a készülék a következőre, és megadja, hogy milyen irányba kell fordulnunk. Szóval tökéletes. És a parancsnok nem ragaszkodik hozzá, hogy az útvonalat felrajzoljam a térképre - hja, már a nem a hagyományos módon navigálunk! - így egy 3500 mérföldes út megtervezése és elkészítése jó bő fél órába telik, míg régen napokat vett igénybe!

Az oldal HTML kódját javítom 2006 áprilisában, és bőszen mosolygok az akkori magamon, hogy tudtam lelkesedni a GPS-nek! Ha az akkori énem feljönne most egy közepesen modern hajóra, nem győzne csodálkozni!

Batroun

A városka Tripoli és Bejrút között fekszik. Őrült meleg volt. Felvettem az új pólómat, amit Encsitől kaptam szülinapomra, három perc alatt átizzadtam, a hátamon folyt a víz, ronda volt. A kikötőkapu után megállt mellettünk egy Mercedes, 1971-es típus volt. Az ajtaja majdnem kiesett, körbe volt rohadva. Merő rozsda minden karosszériaeleme, két ablaka hiányzott, szóval elsőosztályú kocsi volt. A vezető megállt mellettünk - négyen mentünk ki, Karcsi, Pista, Árpi és én -, és felajánlotta, hogy két dollárért bevisz a városba. Nem volt apró dollárunk, és a kocsi se volt szimpatikus, hogy a vezetőről ne is beszéljünk, visszautasítottuk. Megelőzött, de száz méter után megállt. Azt hittük, hogy az árat akarja lejjebb adni, de kiderült, hogy lerobbant, felforrt a hűtővize...
Vagy jó húsz percet gyalogoltunk, azt hittem, sose érünk be, majd hőgutát kaptam. A főutca, ahol a boltok vannak, majdnem ötszáz méter hosszú.
A telefon után söröztünk egy légkondicionált cukrászdában. Jártunk még egyet, találtunk egy kerthelyiséget, megittunk még két sört, aztán taxival be a kikötőbe. A kapunál volt egy bolt, ott is beültünk egy sörre. Amikor eljöttünk, akkor láttam, hogy onnan is tudtam volna telefonálni. Püff neki. Igaz, így láttam ezt a kisvárost, remélem utoljára az életemben. Fél tizenegykor értünk vissza.
Nem a várossal van bajom, hanem a "kikötővel". Ugyanis csak egy rövid rakpartja van, az is csupa kosz, igaz, itt csak ömlesztett rakományt raknak ki, ezért nem is lehet igazán tisztán tartani, egyébként a hajó mellett felsöpörték... A 88 méteres hajónak az eleje és a hátulja is kilóg a rakpartról, ráadásul teljesen nyitott a tenger felé, nincs hullámtörő, ha egy kis rossz idő jönne, akkor horgonyra kellene állnunk, amíg elmúlik.

Augusztus 7. Péntek. Selaata. Lassan megy a rakodás, reggel még csak 2200 tonna műtrágya volt bennünk, legkorábban holnap reggel mehetünk el. Szeretem ezt a kikötőt, mert az érkezés óta nem találkoztam írni-olvasni tudóval, így nem is lehet velük kommunikálni. A rakodásvezető sehol, legjobb esetben a kocsmában hűsöl, és zabálja a fejfájós söröket, a darus, és a buldózer vezetője, valamint az egy szem magasan kvalifikált lapátnyik igen jól tud idevalósiul. Így aztán a következőképpen beszélek velük:
- Hé, eszma, hír befejezed, and gó előre! Oké, frend? Bát nó ezt az oldalt rakd onli, műtrágya áder szájd is, gúd?
És az eszma úr megérti, hevesen bólogat, mert közben kézzel lábbal magyarázok, sőt megismétli arabul, hogy lássam, minő okos őkelme. Mert az úgy van, ha az ember olyannal beszél, aki nem tud egy nyelvet, akkor én is elkezdem "törni", hátha többet ért belőle...
Maci - a barba - nem túlozza el a munkát. Leginkább a kabinjában hűsöl, és nézi a videókat. Van neki vagy háromszázmillió akcióscifikalandkazettája. Mindenhol bevásárol, aztán leviszi a szalonba. Egy hajón se láttam ennyi jó minőségű (magyarul: nem másolt), és ilyen temérdek műsoros kazettát. Tegnap este megnéztem a kabinomban a Sárkányszív című mesefilmet. Csak füldugó kellett hozzá, mert a tévékészülék elromlott (ez is a Macié), s a hangot nem lehet levenni, teljes erővel harsog.
Szóval a barba nemigen dugja ki az orrát a deckre, lévén ma is 36 fok árnyákban, minden izzik, a hátamon folyt a víz, amíg előre mentem merülést nézni. Más parancsnokok legalább a telexeket maguk írják, ő rám hárítja ezt is, de szívesen csinálom, mert új munka, máshol még nem foglalkoztam ezzel.

Augusztus 8. Szombat. Selaata, úton. Reggel fél hatra végeztünk a berakással. Éjjel fél tizenkettőkor keltem, addig Maci rakodott, s azt mondta, hogy 20 cm a fartrimmünk. Éjfélkor kimentem megnézni, orra voltunk bukva 20-at! Alig tudtam helyrehozni.
Hétkor elindultunk, most egy-, kéthetes menet lesz, ezt szeretem. Az eintopfot is, mert az volt ebédre (most babgulyást kaptunk, vacsorára lasagnét nem ettem).
Kicsit hülye meleg van, a hídon 36 fok volt délután, borzasztó.

Augusztus 9. Vasárnap. 171 nap. úton. Eddig minden rendben. Délelőtt Karcsi légkondit szerelt, de nem ébredtem fel, hogy meleg lenne. Igaz, csak másfél órát bíbelődött vele. Ebédre csirkelevest kaptunk, sajttal és sonkával töltött rántott sertéscombot burgonya krokettel, hozzá fejes salátát. Utána tejszínhabos fagyi volt. A délutáni kávé előtt a srácok előrementek a próvára, és nagyot fürödtek, a tűzoltóvízzel locsolták egymást. Később már nem lett volna rá szükség, mert a víz erősen feljárt. Videót is csináltam róluk. A kávénál megnéztük - csokoládés, narancsos süteményt kaptunk mellé -, hát mégiscsak én tudok a legjobban videót készíteni.
Estére bedurrant a tenger, olyan 7-es erősségű É-ÉNY-i szelünk van, teljesen szemből jön, erősen visszafog.

Augusztus 12. szerda. 168 nap. úton. Huszonkét éve esküdtünk meg Encsikével. Családi közhely, de még mindig őt venném el! Jó, hogy van nekem! Remélem, ő se cserélne el. Ilyen szép darab ember nem minden bokorban terem ám! Bárkinek, aki érdemes a szép házasságra, ilyen feleséget kívánok... Jó lett volna közösen ünnepelni, meg az összes augusztusi családi ünnepet. Majd ha hazamegyek, csapunk egy nagy bulit...
Meleg van, és megyünk. Jó az idő, a fiúk dolgoznak, én meg olvasok a hídon. Előre veszem a krimiket, későbbre a jobb könyveket. Ez persze jellemző: még nem is néztem meg a címet, de mivel kemény a kötésük, ezért a jobb könyvek közé soroltam őket.

Augusztus 14. Péntek. 166 nap. úton. A szolgálat alatt a Sat 1 programjában gyönyörködtem. Borzasztó, mert ha az ember nem tudja a nyelvet, akkor tömény unalom - akárcsak az otthoni kereskedelmi tévék -, de mit lehet csinálni?
Egész délután izgultam, vajon hogyan szerepelt Szabolcs Gödöllőn, a Petőfi szavalóverseny országos elődöntőjében? Jó lenne, ha továbbjutott volna...! Természetesen mindenki szorított neki, mert hajóvá kürtöltem.

Maci

Őrület, hogy a Maci mit halmozott fel a hajón. Azt hiszem valahol már írtam, de mindehhez hozzájön: egy kézi szerszámkészlet, néhány Black and Decker elemes gép, egy szalagírógép, kiderült, hogy három mobilja van, ma adott Karcsinak egy kartondoboznyi saját videókazettát (csak nézésre). Saját távcsöve is van, most abban töri a fejét, hogy egy tévére lenne igazán szükségünk a hídon (lehet, hogy sztereón nézhetem az éjszakai műsort?)
Maci mindemellett Werder Bremen drukker, és ősi szocdemes. A nagypapája és az apja is az, hát miért ne lenne ő is az, nem igaz?

Elindultak, hogy átevezzék...

Lassan már nem szenzáció.
Lassan már nem hír.
De elindult megint két fiatalember, hogy átevezzék az Atlanti-óceánt. Most nem kétpárevezős csónakkal, nem kenuval, hanem a világon elsőként kajakkal.
Hallottál róluk? Megmondom az őszintét, én egy médiában sem. Lehet, hogy nem jókat nézek, nem a megfelelőket olvasom.
Böngészés közben, a Fészbukon akadtam rájuk a Farfaraway címre hallgató oldalukon. Na, egy újabb Rakonczayféle kalandor páros, gondoltam magamban. Jó lenne megismerkedni velük és elbeszélgetni.
Üzentem, hogy szívesen leülnék velük, elmondanék dolgokat, amit csak egy tengerész tudhat, és mindenképpen a hasznukra válhat.
Kaptak rajta, találkoztunk és hosszasan elbeszélgettünk.Megismertem Kovacsik Norbertet és Szabó Leventét.
Ők is őrültek?
Bizonyára, mint mindenki, aki nekivág a Nagy Kalandnak. De az őrültek továbbviszik a világot!
Azonban ha végignézed a honlapjukat, akkor megláthatod, hogy alaposan felkészültek. Építettek egy gyönyörű hajót, szereztek szponzorokat, akik ellátták őket a szükséges felszereléssel. Mindent megtettek ami a szárazföldön megtehető, hogy sikerrel végigvigyék vállalkozásukat.
Hogy mi lesz?
Az most derül ki. Mert vasárnap, 2013. november 24-én elindultak Huelvából.
Azonban minden kezdet nehéz. Vissza kellett fordulniuk, mert elromlott a víztisztítójuk. Itt meghallgathatod, hogy Norbi hogyan meséli el.
Nézd meg a honlapjukat. Követheted a Fészbukon őket.

Szorítsunk együtt nekik!

Következő hajóm a Padua - (1)

M/V PADUA

1998. július 27 - 1999. február 3.

ShipSpotting.com

© Frits Olinga

A fotón a MV Niklas ex Padua látható, a naplómban megtudod az átnevezés igen furcsa eseményeit is...

Indulás...

Gyorsan befejeztem otthon a csomagolást, a taxi a megadott időben várt. Nimród elkísért, Szabolcs sokáig integetett, még az erkélyre is kijött...
A reptéren kiderült, hogy egy szlovákiai matróz is jön, sajnos őt nem Istvánnak, hanem Stefánnak hívják...
Amikor az útlevelemet kezelték, még egy utolsót integettem Encsinek, már csak jövőre látom, ha minden igaz.
Kellemes utam volt Budapest - London - Larnaka között.
Az érkezés fantasztikus volt. Ahogy egyre közelebb értünk Londonhoz, mintha egy makett város terült volna el alattunk. A klasszikus angol építkezés: utca, előkert, házsor, mögötte kert, másik kert, házak, előkertek, utca. Szabályosan, ahogy az meg van írva minden angol regényben. A Temze fentről mocskosnak látszott. Lehet, hogy csak iszapos, de élesen elütött a kristálytiszta tavak vizének színétől.
A Heathrow óriási. Az 1-es terminálra érkeztünk, és onnan is indult a gép Larnakába. Négy órát kellett várakoznom. Sajnos csak angol fonttal lehetett fizetni, így a vécébe kellett mennem, ha szomjas voltam. Húsz dollárt nem érdemes beváltani, mert négybe kerül a jutalék...

Július 28. Kedd. Vassilikos. Isten éltesse a kisebbik nagy fiamat, Szabolcsot a neve napján. Kényelmetlen volt az út, már elgémberedett minden tagom, mire leszálltunk fél órás késéssel a ciprusi repülőtéren. A rendőrséggel ugyanúgy meggyűlt a bajunk, mint 1994-ben Athénban, amikor az MV Pancon-3-ra szálltam be. Lekapcsoltak, és megkeresték a taxisofőrt, aki a hajóra visz. Ugyanis nála volt a tengerész vízumunk. Három óra elmúlott, amikor mehettünk a csomagokért. Mindkettőnket itt ért a kellemetlen meglepetés.

Elveszett csomagok

Nem találtam a bőröndömet.
Pista matrózzsákja félig volt, Vagy kilopták a cuccot belőle, vagy kibomlott, és elveszett. Nem maradt egy ruhája se. Nagyon be volt gazolva. Én nem különösebben, főleg akkor amikor sorra kerültünk az elveszett csomagok pultjánál. Jó fél órát kellett várakozni, mert öten voltak előttünk. Megnyugtató volt, hogy tudtak rólam, már értesítették Ciprust, hogy nem jön a bőröndöm, tehát biztosnak látszott, hogy utánam küldik.
Pista ott szerencsétlenkedett, hogy vele most mi lesz? Látszott, hogy nem tudja, mi a teendő, ha egyedül utazik, akkor simán kiment volna, és senkinek nem szól...
A taxis megnyugodva várt, mert tudta, hogy itt vagyunk, csak azt nem értette, hogy miért késünk olyan sokat. Amikor elmondtam, hogy mi történt, bosszúsan legyintett.
- Uram, a múlt héten száz utas reklamálta az elveszett csomagját a British Airways ugyanezen járatánál... Nem a régi már a társaság!
Ötre értünk a hajóra. Ugyanaz a típus, mint a MV Clavigo volt, de első látásra sokkal jobb állapotban van. Béla, a matróz nyitott ajtót, mert kulcsra volt zárva a hajó, mindenki aludt. Ledőltem, fél hétkor keltem.
Érdekesség: napra pontosan három éve szálltam be Konstancán az első Marlow hajóra, a MV Presidentre. Azaz akkor 27-én érkeztem, most akkor indultam.

Első nap

Reggeli. Hamar lejött az új parancsnok a szalonba. Szép ember. Ugyanis a szép ember 100 kiló fölött kezdődik Karcsi sógor szerint (amióta ő is veri a 100-at). Így a barba nagyon szép, mert legalább 160! A szakács se sovány.
Elmondtam, hogyan jártunk a csomagokkal, megígérte, hogy intézkedik. Egész nap ezt tette. Ki kellett állítanom egy listát, hogy mi volt a bőröndben, mert ha nem lesz meg, akkor fizetnek. De a komputert nem! Ettől rosszul lettem.
Minden attól függ, hogy mikor megyünk el. A fedélzeten van négy súlyos hídelem, 35-35 tonna darabja. Ha azt ki tudják rakni, akkor elmehetünk még ma. De szerencsére egész nap tökölődtek, nagy nehezen kiraktak egy elemet, hoztak két autódarut, és a legszélsőt sikerült három óra alatt partra varázsolni. Délutánra hoztak egy hetvenöt tonnás darut, de az is kicsi volt, mert túl messze kellett benyúlni a hajó fölé, és nem bírta el a rakományt. Így most várjuk, hogy mit találnak ki. Mögöttünk egy óriás bulk carrier szenet rak ki. Ha végzett, akkor hátramehetünk, és ki lehet pakolni a fedélzetről. Utána a raktárból a ládákat és a vasat, majd Bejrútba megyünk. Ott tengervíztől károsodott cukrot rakunk ki, Antwerpenből hozta a hajó. Hm, csak nem a Humberé?
Tizenegy óra felé jött meg a hír, hogy megvan a bőrönd. Ha nem megyünk el, akkor holnap este behozzák, ha elmegyünk, akkor a Marlow elhozza a reptérről, és Bejrútból jövet megállunk Ciprus előtt, s csónakkal kimegyek érte. Milyen szép kilátások: tíz napig ugyanabban a ruhában, fogkefe és váltó fehérnemű nélkül!
Ilyen szép hajón még nem voltam. Soha nem láttam hajószalonban virágot, itt a plafon majdnem teljesen be van futtatva... A folyosón kis ládában egy díszcserje... A hidat fával burkolták, és tévé is van, a radar mellett... Minden szépen lefestve, a híd alatti fedélzet egy része üvegezett, és grillsütésre alakították ki.
A parancsnokságot a régi chief vette át, német. úgy néz ki, hogy ki lehet jönni vele, neki is van komputere, és akkor már rossz ember nem lehet.
Délután Pista bement ruhákat vásárolni, mert kapott vagy 1500 márkát az elveszett holmijáért.
Este szólt a barba, hogy éjjel kettőkor bemegyek a reptérre, mert ugyanaz a járat hozza a bőröndöt...
Korán lefeküdtem.

Július 29. szerda. 182 nap. Vassilikos. Fél kettőkor ébredtem, a taxi pontos volt, és két óra múlva már cipeltem a dög nehéz bőröndöt. Kipakoltam, és megírtam a Naplómat, mert ez a legfontosabb... 
Már nem feküdtem le. Délután manőver volt, új rakparthoz álltunk, és két óra alatt megszabadultunk a nehéz hídelemektől, amit a helyi hőerőmű rekonstrukciójához hoztunk.
A kikötő kicsi, és semmi sincs a közelben, csak egy cementgyár, így tök olyan, mintha Novorosszijszkban lennénk. Minden szürke és koszos. Limassol és Larnaca között van félúton, Vagy öt kilométerre van három étterem és strand, kulturált hely, a srácok ki is mentek, de nekem túl messze van. Illetve csak a lábamnak. Így nem tudok telefonálni. Nincs a közelben készülék.
Reggeli: virsli, de én kukoricapelyhet ettem tejjel. Ebéd: Francia hagymaleves, sült oldalas mártással, sült burgonya és bimbóskel. Vacsora: milánói makaróni, szőlő. Vacsorakor nemcsak a meleget esszük, hanem mindenféle hideg is terítékre kerül: hajszálvékony, vörös sonka (nem gép-, hanem füstölt-), szalámi, kenőmájas, párizsiszerűség, Philadelphia dobozos sajt (nagyon szeretem), háromszögletű is van, de nem olyan apró, mint az otthoni Medve, legalább háromszor akkora. Aztán van kvarglihoz hasonló, éktelenül büdös, tehát nagyon finom. Hozzá tószt-, fekete- és barna kenyér.

Július 30. Csütörtök. 181 nap. Reggeli: mexikói rántotta, (paprikával, paradicsommal, hagymával). Mindig terülj-terülj asztalkám van. Filteres Lipton-, menta-, kamilla- és csipketeát készíthet aki akar. Az édesszájúak málna, szamóca és baracklekvárt ehetnek korlátlanul, de a Nutella se hiányzik. Van kukoricapehely és müzli is.
A barba most megy először Bejrútba, be van sózva a három négyzetméternyi popsija, állandóan érdeklődik, hogy mi a helyzet, mert 1996-ban voltam, ismerem a helyzetet. Eddig jó a véleményem róla. Vidám fickónak tűnik, de egyelőre nem akarom elkiabálni, mert lehet, hogy később bizonyítani akarja, hogy jó parancsnok, és akkor rajtaütésszerűen meghülyülhet. Most először barba, ha azt a két hetet nem számítjuk, amíg egyszer kommandírozta a hajót. Két éve van a MV Paduán.
Ebéd: libaleves, rántott csirke spárgával és hagymás-paprikás tört burgonyával, paradicsomsaláta, őszibarack. A délutáni kávéhoz képviselőfánkot kapunk tejszínhabbal. HOGYAN TUDOK LEFOGYNI??? Egy biztos, a szakáccsal jól kijövök - és mindenkivel -, ezt az ember hamar megérzi, és a beszélgetésekből kiderül, hogy jó a hangulat, szeretik egymást, mint kollégát.

Július 31. Péntek. 180 nap. Beirút. Hajnali kettőkor érkeztünk. Ledobtam a horgonyt, de volt egy kis probléma: a libanoni haditengerészet ad engedélyt a horgonyzásra, és mivel a kikötő előtt mély a víz, közel kell állni a hullámtörőhöz. Közben beszélni kell velük, nem tudtam kétfelé koncentrálni, meg kellett állnom, és kitárgyaltuk magunkat, majd megkaptam az engedélyt a horgonydobásra.
Elindultunk Bejrútból.
Nyolckor már hullafáradt voltam, a barba elküldött aludni, mert éjfélkor a hídon a helyem. Semmi panasz rá, délután a kabinjában együtt videóztunk, egy kedves horror végére ültem be, még jó, hogy nem előbb hívott, és nem kellett megmondanom, hogy irtózom az ilyen emelt szintű kultúrától...

Hajós legendák, legendás hajósok

Mint Pilátus a krédóba, úgy csöppentem bele egy újabb könyv kiadásába.

Az úgy volt, hogy egyszer Bikkes Pista, vagy ahogyan hajós körökben ismert, Pici meghívott a Hajós Legendák & Legendás Hajósok zárt és titkos Fészbuk csoportba. Ő volt az, aki kitalálta és úgy gondolta, hogy ebben a csoportban mindenki, aki hajózott "szárazon és vízen", akarom mondani Dunán vagy tengeren tag lehet, de csak akkor, ha sztorizik, mesél, élményeket elevenít fel. Terve szerint a sok hozzászólásból majd kialakul egy könyv, amit jól ki fog adni.
Ahogy gondolta, úgy is tett, és azóta a csoport él és virul, gyűlnek a történetek, fél év alatt legalább egy könyvre való! Ekkor Pici azt gondolta, hogy kellene keresni egy szponzort, aki - fogalmazzunk úgy -, hogy a kiadásnak biztos pénzügyi alapot teremt. Nos hamarost ez is meglett, mégpedig a 2001-ben alakult, tisztán magyar tulajdonú Fluvius Kft. Megbeszéltük, amit meg kellett tárgyalni, és belevetettem magam a szerkesztésbe.
Nem mondom, hogy tudtam, mire vállalkozom. Az első, hogy nem vagyok szerkesztő, mert azt a szakmát évekig kell tanulni. Amit itt-ott felcsippentettem, az még annyi sem, hogy legalább kontárnak mondhassam magam, de azért annyit elmondhatok, hogy a saját könyveimet én csináltam.
Kivenni az internet adta formázásokat volt a legkisebb feladat, és a "baromi sok" oldalból (380!) máris lett nagyjából kettőszázhetven. Ezután jöttek a javítások, amibe beleőszültem volna, ha már amúgy se... Annak ellenére, hogy a csoport tagjai tudták, hogy egy leendő könyvbe írnak, küldtek mobilról bejegyzéseket, ékezet nélkül, küldtek bejegyzéseket "internetes helyesírással", nagybetűk nélkül, sok betűcserével. Azon már nem is kesergek, hogy a földrajzi neveket, és az idegen szavakat igen ritkán írják helyesen, de sajnos, ezt az interneten, az írott médában (az úgynevezett újságírók) is alig páran tudják.
Gondolj bele, amikor annyi hiba van egy szövegben, hogy a szövegszerkesztő ellenőrző programja azt írja ki, nem lehet megjeleníteni a hibákat, mert olyan sok van, akkor csak a tudásomra kell hagyatkoznom, márpedig én sem tudom a helyesírást - sajnos. De szerencsére van egy nyelvi oldal, amit rendszeresen használok, és ez sokat segít.
Sikerült az oldalszámot lecsökkenteni, de még küzdök, hogy a "kialkudott" 220 oldalt elérhessem. A kéziratot egyszer "kijavítottam", most a kinyomtatott változatot olvasom hangosan és javítom. Ez a munkamenet nagyon sok hibát előhoz. Amin a szem átsiklik, abba a magyartalanságba az ember füle beletörik, és a hangos olvasás előhozza az ösztönös beszédet, amit a nyakatekert megfogalmazások nem követnek. Szóval sok-sok munka van még hátra.
Most itt tartunk, itt tartok. A könyv borítója csak tervezet, de nem fog nagyon különbözni. Mert a kötet reklámhordozó, ezért a címoldalt a támogatónknak kell jóváhagynia, és természetesen a nyomda fogja elkészíteni.
Bár digitális nyomdában készül, és az átfutási idő mindössze öt nap, nem hiszem, hogy karácsony előtt kapható lenne.
Végezetül azt is el kell mondanom, hogy másrészt hallatlanul élvezem a munkát, mert egy előttem is ismeretlen világ tárul fel. Annyira jó egyik-másik történet, hogy időnként azon kapom magam, arra gondolok: a folyamon is kellett volna hajóznom pár évet!