Végre hazamegyek! - MV Humber 62 (utolsó rész)

Március 25. Kedd, Alexandria. Igazándiból tegnaphoz kellett volna írnom, de átnyúlt a mába.

A Yoda draft surveyt csinál

A Yoda, aki látta a Csillagok háborúja című filmet, az tudja, hogy egy kis alacsony, hatalmas fülű, lassú mozgású észlény. Leonyid füle három számmal nagyobb, és a mozgása öttel lassúbb. Agyilag lehet, hogy kissé alatta marad a Yodának, de senki se lehet tökéletes. Egy biztos: a Yoda is csinál olyan draft surveyt mint ő.
Kavafisz kitalálta, hogy hárman csináljuk, hogy az új első tiszt belejöjjön a gyakorlatba. A gyakorlat a következő volt: Pitagoraszt már említette, de ezen kívül kifejtette, hogy N. Imre nem jól szondáz, mert gyorsan engedi le a mérőszalagot. A hajó víz felőli oldalán a surveyor nem akart merülést nézni, mert egyenesen álltunk, de ő ragaszkodott hozzá, és teljesen el volt keseredve, hogy nem tudta az arabot kizavarni a kötéllétrán, hogy nézze meg a merülést. Így búsan elzavarta volna a watchmant, hogy hozzon egy mentőmellényt, és ő kimegy megnézni a merülési skálát.
Este tíz óra körül végeztek, és betelepedtek a kabinomba. Az arab és én számoltunk, mint a bolond. Leonyid Yoda Yodajevics közben a munkanaplót írta, szép akkurátusan, egy mondat/5 perc fantasztikus sebességgel. D. Zoltán szerint nem egy kapkodó idegbeteg. Amikor végzett, és mi még mindig számoltunk, akkor igen rossz néven vette, hogy nem magyarázom el, hogy miért kell hetente végigjárnia a lakóteret és leellenőrizni a kápóval és a parancsnokkal, s ha már így van, akkor miért nem írták alá az eddigi szemléket.
- Mert csak beírjuk az ellenőrzéseket... - vetettem oda sebtében.
- De akkor ez szabálytalan! - mondta, és eltöprengett azon, hogy milyen állapotok uralkodnak ezen a hajón.
- Az orosz hajókon sokkal nagyobb a rend! - közölte, amikor mi a trimmkorrekciót számoltuk a Marisurv emberével.
Én éjfélig bírtam a hajszát, mivel hajnal ötkor keltem, és lefeküdtem héjastól aludni. Egykor mentek el.

Miért nem tud indulni a Humber?

Ezt viszont Vadim L., a harmadik tiszt magyarázta meg a kápónak.
Amikor Yoda Yodajevics örömmel közölte, hogy reggel hatkor indulunk, akkor ő este nyolckor bekopogott L. Lajoshoz, és komor arccal jelentette be:
- Bábuska, nem tudunk indulni!
- Nocsak? - húzta fel a szemöldökét Lajos, és nem tudta mire vélni a komor arckifejezést.
- A SOLAS előírásai szerint tizenkét órával indulás előtt nem csináltunk kormány ellenőrzést! - vágta ki az adu ászt Vadim.
Lajos úgy elküldte a francba, hogy egész este, a daruállítás közben magában motyogott, hogy "de hát a SOLAS, az előírja!"
Lesz itt olyan rend, hogy belerokkan a görög, ha mindenki ukrán lesz a hajón!

Targoncás a parton

Tíz óra után váratlanul megjelent egy férfi a parton, aki egy targoncát tolt. Én már ismertem, mert a fiamék csomagjait is ő vitte el. Így aztán egyértelmű volt, hogy értem jön.
Végigjártam a hajót, és mindenkitől elbúcsúztam, akit csak találtam, és akit felébresztettem. A román hegesztőktől mindenképpen el akartam köszöni, mert nagyon rendes embereknek ismertem meg őket. Marion, Vasile, Gheorghe, mindannyian jó fejek. És azt hiszem, hogy jól is esett nekik, hogy külön odamentem hozzájuk. Szegények, nem tudják, ha megtették kötelességüket, és hajót csinálnak abból a rakás ócskavasból, akkor a görög kirúgja őket!
Hogy, hogy nem, attól a baromtól nem vettem búcsút!
Felöltöztem, milyen jó, hogy napok óta becsomagolva várom az indulásomat! Így csak egy dolgot hagytam a hajón, amit sajnálok, a zöld szövetkabátomat, amit anno dacumál, 1986-ban vettem Krakkóban...! És a horoszkópos könyvemet, de az se számít már!

A vám nem jelentett gondot

Az utazási ügynökség embere kivitt, és lefizette a vámosokat, mert a komputerbe belekötöttek volna. Így tíz dolláromba került, hogy áthozhattam. Nem számít! Most már semmi se számít!

A partról még egyszer búcsút intettem a Humbernek, ahol egy év, egy hónap, és egy napot töltöttem el. L. Lajos és Mártika intettek végső búcsút. No meg M. Jani, és a végére a szakács is kijött.
A targoncásnak tíz fontot adtam a szolgálataiért, megérte, mert nem kellett cipekednem!
Utána taxival a Delta Hotelbe jöttünk. Ebéd és vacsora is jár a szobához, és nagyon kellemes az elhelyezésem. Kétágyas szobát kaptam, első dolgom az volt, hogy megfürödtem, kádban!
Később elmentem ebédelni. Lajosék nem hinnék el: a bélszín frissen volt sütve, és a hasábburgonya is forró volt. Vegyes saláta volt előtte, s egy sörrel öblítettem le. Azért disznó módon öt dollárt kértek el, de nem érdekel, elhatároztam, hogy van ötven dollárom a hazautazásra, és semmin se fogom magam felidegesíteni, sőt mosolygok mindenen, hiszen már sínen vagyok, nekem már jó!
A hajó állítólag két három nap múlva megy tovább, és kirakják a cukrot valahol. Kavafisz (utoljára írom le ezt a gyűlöletes nevet) megígérte a kápónak, hogy velük megy a következő kikötőig. Szegények!
Halványan még emlékszem arra, hogy Alexandria kikötőjében van egy elátkozott hajó, mely az M/V Humber névre hallgat.
Halottakról vagy jót, vagy semmit!
Éljenek a hazautazók!
Délután aludtam egy nagyot. Azt hiszem, hogy megszabadultam egy hatalmas idegi terhelés alól, és szükségem volt a pihenésre! Régen esett ilyen jól!

A városban sétáltam

Beváltottam harminc dollárt, és azonnal vettem két telefonkártyát. Több mint három órán keresztül andalogtam, ittam egy kapucínert ettem pattogatott kukoricát, vettem egy saurmát (girosz), egy nagy fagylaltkelyhet, erre régen fájt már a fogam. Csak az volt vele a baj, mint minden édességgel, hogy túlzottan geil. Mézes dióval volt megszórva...

Utána beszéltem Encsikével, szegény nagyon izgult, hogy mi lesz velem, mert M. Jani azt telefonálta haza, hogy ma este elmehetünk Aqabába. Most megnyugodott. Várnak haza, és ettől boldog vagyok!
Csak a baj az, hogy téli hideg van otthon, és a meleg kabátomat otthagytam a hajón. Nem baj, amit Klaipédában vettem jó lesz! Majd előkeresem a melegítő felsőmet, és mindent magamra veszek.
Úgy terveztem, hogy írom tovább a könyvemet - már 197 oldalt megírtam - de nem hiszem, hogy belevágok. A jegyzeteimet eltettem jó mélyen, a nélkül nem akarom folytatni, és egyébként is, elfáradtam a sétában, álmos vagyok.

Vacsora után kedves ismerős...

Kellemesen megvacsoráztam, csirkekrémlevest és angolosan véres bélszínt ettem (kiderült, hogy lehet így is elkészíteni, nemcsak olajban megfőzni, mint a hajón!), majd gyümölcssalátát. Egy sört is utána küldtem. Már végeztem, amikor megjelent Mr. Michael Mann a HRCNSZ! Ő is megvacsorázott, végig dumáltunk, majd utána is egy jó fél órát. A hajózásról nem sokat beszélgettünk, mindenesetre amikor vacsoráztunk, akkor mehetett a Humber horgonyra. A családról beszélt, a felesége kínai, Sanghajból való (Hong Kongban lakik). Érdekelte a magyarországi helyzet, hogy összehasonlíthassa a kínaival. Szóba került Szabolcs és Ninó és Enici is, szóval kellemes beszélgetés volt, nem szokványos bájcsevely. Víg kedélyű pasas, sokat rihegett-röhögött közben.

Március 26. Szerda, Úton, Alexandria - Frankfurt - Budapest. Az utazás semmi különös, hosszú repülőút, fárasztó frankfurti érkezés, de annál örömtelibb hazaérkezés.

Alexandriában egy chieffel találkoztam

Mégpedig azzal, aki azon a konténeres hajón volt első tiszt, amelyik felfordult a kikötőben. (Nem is biztos, hogy írtam róla). Az utazási ügynökség mindent rendesen elintézett, semmi probléma se volt. Mindenütt úgy adtam a borravalókat, ahogy egy jól nevelt úrhoz illik, így minden arab, akivel dolgom volt, mély meghajlással köszönt el. Ha jól összeszámolom, annyiba került az egész, mint a frankfurti reptéren egy kávé!

Hagytam két fontot a szobaasszonynak, egyet adtam aki a csomagjaimat lecipelte, ötöt kapott a sofőr, és kettőt az, aki a reptéren bevitte a check-in pultig.
Mennyivel kellemesebb volt, mint Ninóéknak! A magasból láttam egy bizonyos hajót, Humbernek hívják, de már nem nagyon emlékszem, miről ugrott be a neve.

A hülye reptér

Ez a frankfurti. Komplikált, bár meg se közelíti a Schiphoolt. De: nem lehet egy normális kaját kapni. Persze van vendéglő, csak drága, és az emeleten helyezték el, hogy akinek csomagja van, az véletlenül se mehessen oda, a lépcsőn hogy viszem fel a kofferkulit?

Egy büfé van, és csak szendvics, semmi más. A brémai reptér százszor jobban el van látva! Zsúfolt volt, rettenetesen elfáradtam, amíg a csatlakozásra vártam. A Free Shopban bevásároltam, szivar, whisky, csoki, s enni mást nem tudtam, mint egy Magnumot. A sört ötért adták, a kávét négy ötvenért, a szokásos reptéri rablóbanda.
Medgyessi (valami pénzügyminiszter - állítólag) velem utazott.
Én nem vettem észre, de ő biztosan látott...
Húsz perccel hamarabb érkeztünk meg Ferihegy 2-re, mint a menetrend előírta. Soha nem örültem még így a hazaérkezésnek! A vámon semmi probléma nem volt.
Ezt nem értem! Honnan a fenéből tudják, hogy mikor kell szétkapni a hazautazó tengerészt. Biztosam pszichopaták, vagy picológusok, vagy mi a fenék...
Gyorsan kiértem, és ahogy azt megbeszéltük, Encsike és Szabolcs is várt! Régen örültünk ennyire egymásnak a családdal! Itthon egy leszerelt tengerész is várt, így megint száz százalékosan telített a család.
Tehát:

Újra itthon vagyok!

Este meghallgattam a Szabolccsal készült március 2-i rádiófelvételt. Fantasztikus verseket írt a kisebbik fiam. Biztos, hogy költő, Isten áldotta tehetséggel. A kórházi élmények szebbnél szebb verseket hoztak ki belőle. Takács András öcsém csinálta a felvételt a Kopogtató című műsorba. Polihisztorként mutatta be. Encsike szerint a műsor után izzott a telefon, annyian hívták. Gratuláltak olyanok is, akik véletlenül hallották az adást.


Beszúrás 2003-ban:
A Naplóban szereplő könyvek sorsa:
Az Atlantic Star kéziratban hever, nem is szándékozom kiadni, több részletét felhasználtam több szöveg-ben.

A Bonzsúr Dora kéziratból Bonzsúr Indonézia címmel lett könyv, megjelent 1998-ban.

A Nagy Riportként emlegetett kéziratból 2003-ban lett könyv. Az első részt bizonyos okok miatt elhagytam, a második része Isten hozta Panamában! címmel jelent meg a szegedi Bába és Társa Könyvkiadónál.
Amin a hajón utoljára dolgoztam, s az utolsó verzió szerint Százszorszép lett volna a címe, félbemaradt, nem is folytatom, a kézirat elveszett egy komputerformázás után...