Sereg és a bokmål - MV Kambo 9. rész

2000. július 29. szombat, úton. Fantasztikusan szép időben hajózunk…

2000. július 30. vasárnap, úton. A tenger csendes, minden rendben…

2000. július 31. hétfő, úton. Holnap délelőtt érkezünk a pilotállomáshoz…

Az idő fantasztikus, a tenger olaj sima, csak az ég felhős…

Angol téma…

2000. augusztus 1. kedd, úton, Mo i Rana. Ez egy érdekes név. Mo a város neve, egyébként ötven évvel ezelőtt csak tanyák voltak elszórtan a fjord körüli keskeny, lapos partszakaszon. Később ipart telepítettek, s mára mintegy tizenötezres nagyváros lett. Rana a környező terület (megye, járás?) neve, az „i” pedig -ban, -ben. Tehát a Ranabeli Mo-nak lehetne „magyarítani” a település nevét.

A sereg mindenütt „csak” sereg…

Olyan „birodalmi” a stílusuk. Lehetne akár „szovjet” típusú szervezésnek is mondani, vagy összehasonlítani a „kora rákosi” magyar gondolkozásmóddal is…

A pilot mondta, hogy sokszor ő szégyenkezik miattuk a parancsnokok előtt.

Az eljárás: „Légy éber!”

Ha egy hajó megközelíti a norvég parti vizeket, akkor be kell jelentkezni telefonon a határőrségnél. Kikérdezik, hova megy, és miért… Ez rendben.

Amikor keresztezi az északi szélesség 68. fokát, be kell jelentkezni megint, most az északi határőrségnél. (Vagy a délinél, ha északról jövök). Mielőtt megérkezem a kikötőbe újra kell jelentkeznem. Amikor elhagyom a kikötőt, akkor is. (Pedig ezek az információk megkaphatók a norvég szervezetektől is – pilot állomás, ügynökség, stb…)

Bejelentkezem. A pasi kikérdez.

Aztán kiderül, hogy „van big problem…”.

Megmondtam, hogy Finnsnessbe megyünk. Ki az ügynök, jött a kérdés.

– Finnfjord Smelteverk SA. – adtam meg a választ az igazságnak megfelelően.

– Captain, maga félrevezeti a hatóságot. Maguk nem is Finnsneesbe mennek, hanem Finnfjord Smelteverk-be…

Csak néztem, mint a hülye, a pilotra.

Az kivette a kezemből a telefont, és elküldte őket a fenébe.

Ezzel minden „el lett intézve”.

Az alapvető „problémájuk” az volt, hogy a gyárnak (Smelteverk) saját rakpartja van, úgymond privát kikötő. Hát egy külföldi egyén, akinek csak a fia beszél norvégul (azaz tanulja a bokmĺlt), honnan a jó francból tudja kideríteni az ügynökség nevéből, hogy hova megy?

Bokmål, Nynorsk, és az adó

Ha már a nyelvnél tartunk, ki tudja (Nimródon kívül), hogy Norvégia „kétnyelvű” ország, és mind a két nyelv norvég? Az egyiket az ország nyugati, délnyugati partján beszélik, ez a nynorsk, a másikat Oslo környékén, és az ország többi részén beszélik, valamint ez a TV és a rádió, az írott sajtó nyelve. Persze csak szavakban különbözik, nyelvtanban nem.

És hogy itt is működjön a „szovjet típusú” éberség, a nynorsk = újnorvég az ősi, régi nyelv, a bokmål az újabb keletű (ezen a nyelven írt Ibsen is, tehát nem dánul ahogyan eddig tudtam), a dánnal erősen kevert nyelv.

Most azon vitázik a parlament, hogy a letelepült külföldieknek meg kelljen-e tanulniok mindkettőt, mert a helyieknek kötelező beszélni, tanulják is a suliban.

Minden pilotnak, és gondolom nemcsak nekik, mindenkinek alapvető gondjuk az adórendszer, igen magas a jövedelemadó, 42% (de jó nekik, otthon 43% a legmagasabb kulcs).

Ebben egyetértek velük, de magamban elgondolkoztam, hogy négymillió embernek fenn kell tartani egy ilyen barom hosszú országot, mennyi utat kell építeniük, aminek a vége egy-egy eldugott településen van, kerülgetni a hegyeket, fjordokat… A világ leghosszabb tengerpartja az övék, több mint 32 ezer kilométer hosszú, ezen fenn kell tartani a hajózást segítő létesítményeket, világítótornyokat, kibójázni a veszélyes területeket, megszervezni a közlekedést a legeldugottabb településekre is, eljuttatni az élelmiszert, postát arra a tanyára is, amelyik közelében nincs egy lélek se rajtuk kívül.

Persze könnyen beszélek, mert kívölálló vagyok…

Hatkor érkeztünk, fél hétkor kezdtek, két óra alatt berakták az 500 tonnát, s tízkor indultunk.

Ugye azt már tudjuk, a fjordban én hozom a hajót, én vagyok a pilottal. Tehát reggel hattól délig szolgálat, fél egykor beszállt a révkalauz, este hatig vele voltam a hídon. Nyolctól 21:45-ig aludtam, majd manőver, s reggel ötkor kitettem a pilotot.

2000. augusztus 2. szerda, úton. Fél tízig voltam fent, felhívtam a finnsnessi ügynököt és a hajóbérlőt, s nyomás aludni. Háromig húztam a lóbőrt.

Rám is fért, mert a mai program: kilenc körül Lödingen, beszáll a pilot, s reggel négy és öt körül érkezünk a finnsnessi gyár rakpartjához. Tehát addig megint szabad fent lennem. Este majd indulunk, s hajnalig enyém a bicikli megint…

Egyébként a Mo i Ranába a bemenet nem volt az a világot rengető nagy élmény. De ma délután fantasztikus tájakon járunk. Holdbéli hegyek mindkét oldalon, csupa fekete szikla, fantasztikus kontúrok, elszórva egy-egy ház, tanya a parton, mert az ember a legigénytelenebb állat, mindenütt megél, ahol egy kis lehetősége van rá. Jó példa rá Vörös Erik, aki jól beetette az izlandiakat, amikor az általa felfedezett szigetnek a Grönland nevet adta, s jöttek a telepesek az új „zöld földre”, aztán csak néztek ki a fejükből, hogy milyen zöld erre minden… De csak ott maradtak.

Még magasan járt a nap, amikor beszállt a révkalauz. Ez persze este tíz órát jelent. Számomra érdekes ez is: éjszaka nincs sötét, csak szürkület. S alig tűnik el a horizonton (észak-északnyugaton) a lemenő nap vöröses sárga fénye, két óra múlva északkeleten megjelenik az első éles napsugár.

Holnap lesz a születésnapom.

Kezdődnek a gondok! - MV Kambo 8. rész

2000. július 26. szerda, úton, horgonyon. Reggel olajtengeren hajóztunk… Délután négykor horgonyra álltunk.

Nehéz elhatározás

Este beszélgettem az első tiszttel. A téma a gépészünk volt. Papíron ő a chief engineer, azaz főgépész, még akkor is, ha egyedül van a gépházban, és a maga főnöke csak. Az elvárások vele szemben ugyanazok, mint egy bármekkora hajó főgépészével.

És itt a baj.

Mert Zbigniew nagyon jó szerelő, de semmi több. Februárban szerzett 3. gépészi bizonyítványt, egy hajón volt negyedik gépész, és most ő az „első” ember a gépházban. Tudnia kell mindent, ami ezzel a munkakörrel összefügg. De sajnos fogalma sincs a dolgokról. Ha valaki – és jelen esetben ez a valaki Goscicki, a cég intendása – megmondja, hogy mit nézzen meg, mit csináljon, megteszi, de maga magától mindenre azt mondja:

– Nem, tudom… Nincs… Fogalmam sincs róla…

Ez baj, nagy baj. Mi lesz, ha nem tudunk kapcsolatba lépni Goscickivel?

Egy büdös kukkot nem beszél angolul.

Ez nem azért baj, mert én nem beszélek úgy lengyelül, hogy a gépészeti problémákról eszmét cserélhessünk, hanem azért, mert képtelen elolvasni bármilyen iratot, kézikönyvet, hogyan vezeti a gépnaplót, mert azt angolul kell!

Nehéz elhatározás volt, de úgy döntöttem, hogy haza kell küldeni.

2000. július 27. Úton, Neap House. Hajnalban érkeztünk, lefeküdtem, két órát aludtam, és jött egy ellenőr, ellenőrizni a tűzjelző rendszer érzékelő detektorait.

Mindent rendben talált, elment, értesítettem a tulajdonost, Sörensent, aki módfelett megelégedetten vette tudomásul.

„Szerencsére” nem kezdték el a kirakást, mert a két daru másik hajóknál dolgozott, ennek persze a hajóbérlő egyáltalán nem örült, csak mi.

Volt egy nyugodt éjszakánk.

Igazából nem érzem jól magam, hogy elhatároztam: Zbigniew hazamegy Duisburgból. Mint embert sajnálom. Talán nem kellene szó nélkül kirúgni, mindenki megérdemli, hogy kapjon egy lehetőséget…

2000. július 28. Neap House, úton. Reggel beszéltem a chieffel. Megbeszéltük, hogy beszélek a fejével, és adok legalább egy hónapot. Ha akar, akkor belejöhet a dolgába.

Szerencsétlen főgépész

Elkértem tőle a gépnaplót. Egy borzadály…

Szegény feje, összevissza írta, tele volt marhasággal, a fontos dolgokban (főgép menetórák, fogyasztás, elvégzett munkák) egy nagy kuszaság az egész. Nem beszélve arról, hogy leírt néhány dolgot „angolul”, amin halálra röhögtem magam, de egy szóval nem tudtam megbirkózni: „ciesc”. Ezen meg Piotr röhögte hülyére magát. Hogy mit jelent lengyelül elfelejtettem, de ez az angol „change” kicserélni szó lengyel helyesírással…

No comment…

Felhívtam az irodámba. Eléggé sápadt volt.

Nagyjából a következőket mondtam:

– Nézze, chief… Három hete vagyunk a hajón. Emberileg semmi gondom magával. Mindent elvégez, amit Goscicki mond. Bizonyára jó gépmester. De mint főgépész, eddig csak gondot jelentett. Az alapvető baj, hogy nincs gyakorlati ideje. Nem volt harmadik, se második gépész, nem járta végig a ranglétrát. Nem is tudhatja, hogy mi mindenre kell odafigyelnie… És sajnos, ha valami gond adódik, akkor az okokat nem képes meglátni.

A másik baj az angol. Nem tudja elolvasni a fontos iratokat, a kezelési utasításokat. A gépnapló egyenesen siralmas.

Adok egy hónap türelmi időt, és segíteni fogok magának az adminisztrációban. Később meglátjuk, mit tehetünk. Most nézzük a gépnaplót.

Minden napot átnéztünk.

Kiderült, fogalma sincs, mit kell tenni, amikor órát állítunk, akár 23, akár 25 órás volt a nap, 24 órát írt. A fogyasztás kiszámítással gondjai vannak… Nem tudja, hogy mit hova kell írni. Szorgalmasan vezette a nehézolaj kimutatást, holott diesel olajjal járunk…

Holnap reggeltől, nyolckor feljön a hídra, megnézzük, mit kell bevezetni a naplóba.

Láttam rajta, hogy megkönnyebbült.

Aztán délután megcsinálta a következő hülyeségét, ami valójában nem gond, csak nem értem, miért tette?

Júniusban megrendeltünk egy alkatrészt. Cipruson (a cég anyagbeszerző ügynöksége ott van). Délelőtt megkértek (telefonon), hogy adjuk meg az alkatrész méreteit, mert olyan régi a hajó, hogy a norvég hajógyárban már nincs. Telefon Goscickinek, Zbigniew beszélt vele. Utána elkezdte méricskélni a különböző csöveket, amihez az alkatrésznek (egy speciális szelep) illeszkednie kell. Délután bejön az ügynök. Még nem kaptam meg a főgépésztől a méretet. Kérdem, mikor adja, mert át kell adnom a faxot az ügynöknek.

Zbigniew akkor kinyögte Piotrnak, az első tisztnek, hogy Goscicki azt mondta, még délelőtt, hogy hagyjuk az egészet, majd ha hajógyárban leszünk megjavítják.

Akkor meg mi a fenének nem mondta nekem, és mi a jó büdös francot méricskélt egész délután?

Szerencsétlen, gyámoltalan, önállótlan pasas.

A baj csak az, hogy sajnálom szegény fejét…

Négykor indultunk.

Szuper pilot…

Még sose volt dolgom ilyen révkalauzzal. Korombeli, és fantasztikusan jó fej. Az első pillanatban megtaláltuk a közös nevezőt, és végig dumáltuk az utat. Tengerész-sztorikat meséltünk, hamar eltelt a négy óra. Elmeséltem a Pancon-3 kalandos útját Pireusztól Szingapúrig, a Humber rémtörténeteit. Cserébe meghallgathattam az övéit.

De a lényeg az volt, ami még nem fordult velem elő, hogy 98%-ban értettem, amit mondott. Olyan pompás kiejtéssel beszélt, mintha az lenne a célja, hogy mindenki megértse. Az első angol anyanyelvű pasas, aki valóban angolul beszélt, minden dialektus nélkül, tökéletesen érthető kiejtéssel, nagyjából ugyanúgy volt érthető, mint egy otthoni angol tanár, akihez a tanuló már hozzászokott, és érti minden szavát.Most Mo I Ranába megyünk – érdekes név –, onnan felhívom Nimródot, és elújságolom neki is.

Sziklát talált a horgonyunk - MV Kambo (7. rész)

2000. július 20. csütörtök, úton – Humber folyó. Igyekeztem napközben kialudni magam. Késő este érkezünk a pilot állomáshoz, és még öt óra menet a Humberen. Sose gondoltam, amikor a Humber motoroson hajóztam, hogy eljutok a névadó folyóra is…

Hát ma nem is indultunk. Éjfélkor ledobtam a horgonyt, a holnap reggeli dagállyal megyünk be.

2000. július 21. péntek, Humber - Neap House Wharf - úton. Ez valahogyan nem teljesen lesz jó… Eléggé fárasztó így a hajózás.

Fél hatkor indultunk, tízkor kötöttünk ki. Ugye a folyón való hajózás az én feladatom. Megérkeztünk, elkezdték a kirakást. A hajó leült a fenékre, bele a randa iszapba...  A por száll, a felépítményben meleg van és büdös, ajtót ablakot zárni kell… Aludni nem lehet. Hol a telefon szól hol az ügynök jön, vagy a első tisztnek van jelenteni valója.

Beszéltem a hajóbérlővel, a következő út: Boulogne és vissza. Említette, hogy olajat is veszünk, bár ez ellentétes azzal, amit előre megbeszéltünk. A rakodásnak hétkor vége, fél tízkor pilot, indulás, persze, megint az én dolgom a folyón lemenni. Éjfélre már jó fáradt voltam.

2000. július 22. szombat, Humber - úton. Egykor dobtunk horgonyt, és vártuk az olajos bárkát. Mivel Piotr fent volt, én lefeküdtem. Sikerült két órát aludnom, majd indulás. A chiefet elküldtem aludni, ő se pihent túl sokat.

Hatkor értünk ki a nyílt vízre. Elkezdtünk dülöngélni, fél hétkor jött Piotr, hogy ilyenkor nem tud aludni, ha én tudok, akkor menjek én.

Nem kellett kétszer mondani, hiszen rám a rossz idő úgy hat, hogy minden helyzetben el tudok aludni. Délig húztam a lóbőrt. Utána délnek fordultunk, megszűnt a billegés, most Piotrt én küldtem aludni.

Azt valahogyan ki kell találnom, hogyan értesítsem a következő kikötő ügynökségét, ha péntek este indulunk, és ugye senki se érhető el az irodában. Mindenesetre a boulogne-i pilotállomást felhívtam, hogy biztos legyen a bemenetelünk vasárnap reggel.

2000. július 23. vasárnap, Hajnali hatra időzítettem az érkezést. Arra gondoltam, hogy egy reggeli manőver után miénk a vasárnap, kimehetek a városba…

Hát a vasárnap a miénk volt, csak horgonyon. A rakpartunk foglalt.

2000. július 24. hétfő, Boulogne, horgonyon. Egész nap itt álltunk. Jól begorombult az idő… A hajó, aminek a helyére állunk, nem tudott rakodni, mert elromlott a daru.

2000. július 25. kedd, Boulogne, úton. Délelőtt tíz negyvenkor megjött a pilot. Elkezdtük a horgonyt húzni.

A hitetlen pilot…

Nem akarta elhinni, amikor az első tiszt jelentette, hogy óriási követ húztunk fel.

– De captain, itt homokos a talaj… lehetetlen!

Pedig igaz volt. Előre mentem megnézni. A horgony szára, és a kapái közé szorult.

Megpróbáltunk megszabadulni tőle, hogy többször ledobtuk, majd felhúztuk. Az eredménye megvolt. Találtunk még egy jókora darab kötelet is, amit felszedtünk a fenékről…

Így mentünk be a kikötőbe negyed egyre part mellett voltunk. Fél háromkor kezdték a rakodást.

Mindenféle trükköt kitaláltunk, hogy megszabaduljunk a kövünktől. A leghasználhatóbbnak az látszott, hogy a horgony fejére egy drótkötelet szerkesztünk, és annál fogva felhúzzuk az alját, s a kő, hipp-hopp, kifordul. Ha nem is hipp-hopp, de eredményesek voltunk.

Délután négyre sikerült legyőznünk, és a fenékre küldenünk…

A berakás fél óra múlva befejezve. Fél hatkor már mentünk is. Utána ugye még hat óra szolgálat, illetve hét, mert órát is állítottunk.

Megbuktam, mint Rottenbiller! Black gang látogatott meg... - MV Kambo (6)

2000. július 16. vasárnap, Sauda. Egy kellemes, és nyugodt nap. Lefestettük a hajó bal oldalát. Este felhívtam Encsikét.

2000. július 17. hétfő, Sauda. Egész nap a hajót figyeltem, amelyik a helyünkön rakodott. Amint láttam, hogy indul, mi is elkezdtük a manővert, hogy a helyére álljunk. Fél négykor kikötöttünk. Négykor érkezett egy másik hajó.

Utána jöttek a melósok, hogy ma nem raknak, holnap reggel kezdik a hajót…

Még egy nap késedelem, vagy ha úgy tetszik, újabb ajándék nap part mellett. Ennek persze Bergenben nem nagyon örülnek, de ez az ő gondjuk. Nem tehetek semmit…

2000. július 18. kedd, Sauda – úton. Olyan csendes napnak indult…

Normális ütemben kezdték a berakást. Délben leálltak, elfogyott a rakomány, most gyártják a ferromangánt, nemrég jött ki a kohóból, meg kell várni, amíg lehűl, háromkor folytatják a munkát. Ez rendben is lett volna, de háromkor jöttek, hogy lehet, hogy csak holnap reggel fejezik be a hajót. Gyors telefon Bergenbe a hajóbérlőnek.

Mr. Lekven köszönte az információt, azonnal intézkedik, mondta. Közben megérkezett a pilot, nem értette, miért kell várnunk, itt – Saudában – sokszor megtörténik, hogy a hajóknak várakozni kell, mert nem tudják, hogy mikorra tudják a rakományt elkészíteni.

– Speciális népek… – mondta mosolyogva, s érthettem ezen, amit akarok.

Bergen intézkedett, hamarosan jöttek, és ígérték: nyolckor folytatják a berakást. Így történt, és kilencre be is fejezték.

Ekkor megpróbáltam felhívni a fiamat.

– Nincs itthon, úszni ment… –, mondta a háziasszony, és ettől egy kicsit kilelt a hideg. A hőmérséklet alig 12 fok…

Ezután az ügynök megérkezett a papírokkal, és beállított két egyenruhás fazon. Ők voltak a

Black gang

ahogyan mindenütt a világon hívják a vámosokat, amikor kutatni jönnek. A „bonded store”, azaz a cigaretta és az ital iránt érdeklődtek.

Megmutattam, hol tartom.

Nekiestek.

Kis idő múlva hívnak:

– Captain, tizenegy kartonnal több a cigaretta, mint a (deklaráción) bevalláson.

Megállt bennem az ütő! Hogy a fenébe lehet?

Elő a leltárt.

Én marha!

A két tétel cigaretta közül (35 karton LM és 11 karton Marlboro) csak az egyiket írtam be. Kezdtem érezni, hogy ennek rossz vége lesz.

Nem részletezem. Fenemód ideges voltam, annyit azért megmutattam nekik, hogy tévedés történt, és minden cigaretta megvan, ami a leltárban szerepel. Felvették a jegyzőkönyvet.

– Parancsnok, most elmegyünk a rendőrségre, de később visszajövünk.

Vártam őket. Eltelt egy óra, másfél. Már az indulás miatt kezdtem aggódni. Hallatlanul fontos, hogy pénteken kirakják a hajót.

Közben meg járt az agyam, mekkora büntetésre számíthatok? Úgy számoltam, hogy egy karton cigi itt 500 korona (15 000 FT!!!), ha jól láttam a szupermarketban az árjegyzéket: 50 korona minden fajta cigaretta doboza, akkor a büntetés kartononként minimum a duplája lesz, olyan ezer korona körül kartononként.

Egészen megkönnyebbültem, amikor háromnegyed tizenegykor visszajöttek egy rendőrrel. Az elém tárta a papírokat:

– Captain, a büntetés 4000 korona (120 ezer forint), vagy nyolc nap elzárás… (mi lenne, ha leülném?). Az ügynökség kifizeti, maga meg elintézi a hajótulajdonossal. Figyelembe vettük, hogy először van Norvégiában, és valóban úgy látszik, hogy csak tévedés történt a deklarációban.

Tizenegykor már manővereztünk…

2000. július 19. szerda úton. Fél ötkor ment el a révkalauz, hatig voltam fent. Meglehetősen fáradt voltam. Azonnal ágyba zuhantam és elaludtam, bár veszettül billegtünk. Tízkor felkeltem, hogy telefonáljak a hajóbérlőnek, és az angliai ügynöküknek. Nem hittem, hogy el tudok aludni, de fél háromig húztam a lóbőrt.

Délutánra megjavult az idő.

Őrségben a Lyukasóra tavaly decemberi számát olvasgattam. Nagyon tanulságos volt.

Az első, hogy az egyik legjobb irodalmi lap, ami ma megjelenik otthon, és szerencsére ezt úgy mondhatom, hogy már van összehasonlítási alapom.

A második: jó, hogy vannak verselemzések, kritikák a megjelent kötetekről. Az első oldalon Gutai Magdolna költő versei. Nehezen emészthető, mondhatni (számomra) érthetetlenek. Belekezdtem, de kényszeríteni se tudtam magam, hogy végigolvassam őket.

Aztán a lap végén Tüskés Tibor elemezte a költő legutolsó verseskötetét. Utána elolvasva a verseket, egészen mások lettek. Érzelem gazdag, kicsit szorongó asszony vallomása az életéről, úgy, hogy valójában semmit se tudunk meg róla, csak érzéseiről. És a szabad versek töredezett sorai lüktetni kezdtek, rímelni a gondolatokra.

Három: azt hiszem, életem egyik legjobb novelláját olvastam Dékány Kálmántól.

Röviden:

A szerző az idény eleji Velencében sétálgat, eljut a Szent Márk térre. Galambok, paloták, egyébként a tér üres. A zenekar játszik. A prímás kotta nélkül. Odafordul a sétálgatóhoz, és annak az az érzése, hogy most neki játszanak. A zene felidézi ifjúkori osztálykirándulását a lagúnák városába. És közben felismerni véli a prímást. Osztálytárs lehetett…

A zenész is megismerhette, mintha hunyorítana is.

A sétálóban feltolulnak az érzelmek, már–már odamenne, de tudja: a régen elszakadt kapcsolatokat nem lehet újra toldozni. Meg kell tartani az emlékeket, nem szabad a sárba tiporni a jelen csalódásával.

Így hallgatja a muzsikát, és egyre mélyebb a meggyőződése, hogy volt osztálytársa neki játszik, belehallja a melódiákba a régi élményeket, a közösen eltöltött gyermekkor megannyi szépségét, kalandját.

Nem megy oda, hogy elköszönjön, csak bólint, és megfordul. A prímás mintha visszabólintana. Az árkádok alól hősünk még egyszer visszafordul, hogy utoljára pillantást vessen a prímásra.

És akkor meglátja, hogy a zenész fehér vonóval játszott.

Ugyanis vak volt…

Csak egyetlen írás volt a lapban, amit nem értettem: Balázs Sándor: Metafora–burok. Becsülettel végigolvastam, és egy kukkot se fogtam fel belőle. Pedig a cím magáért beszél (ha érti valaki). Illetve ilyen szavakat: Weöres, Nemes Nagy Ágnes, Comte, Kosztolányi… felfogtam. De az ilyen beszéd:

„Ebben az értelemben említi meg Wittgenstein, hogy minden filozófia nyelvkritika, és nem metafizika”, vagy „… a lét–tapasztalatra rávillantó nagy versek a fizikain túli ismeretlen igézetében állnak…” számomra héber ábécével írt kínai nyelvű atomreaktor–alkatrész leltár közérthetőségével vetekszik…

Nem-e lehetne-e magyarul, érthetően fogalmazni?