
Hamarosan megjött a révkalauz, Olegé volt a hajó, így mehettem pihenni. Csak az első zsilipnél kellett előbújnom a kabinból, hogy megnézzem a zsilip jégmentes vizében a merülést. Még nem állt meg a hajó, amikor kiléptem, és gyorsan készítettem egy videófelvételt arról, hogyan érkezik az Androméda. Utána megint pihenés, legközelebb négykor jöttem két órás szolgálatba, amikor egy hosszabb szakasz van zsilip nélkül. Ide esik a finn-orosz határ.

- Nem, kicsit délebbre, a tó közepén húzódik. - mondta - aztán elmondta, hogy a csatornát az első zsiliptől kezdve a finnek tartják fenn, az orosz szakaszon is. A csatorna egy különleges jogállású övezet, útlevél nélkül, de speciális igazolvánnyal közlekedhetnek az itt dolgozók. Miközben mesélt, hüledezve néztem három eszement, őrült finnt, akik ilyen időben képesek motorbiciklire ülni, és azzal száguldozni.
- Nem motor az, chief! - nevetett a kalauz. - Hójáró motoros sí, és nem az úton, hanem a jégen száguldoznak vele. Mi is ezt használjuk, ha jégben várakozó hajóhoz kell kimenni, aminek majd a jégtörő vág hajózóutat. A jó chief holtig tanul... A zsilipbe már Oleg vitte a hajót.
- Ha kellesz István, csengetek... - mondta, és elmentem, hogy végre kialudjam magam. Vacsora után azonnal ágyba bújtam, és már aludtam is. Egészen fél nyolcig. Akkor csengett a telefon. Fel a hídra. Az utolsó zsilip, a Brusztucsnoje előtt voltunk.
- István a zsilip után kikötünk. Nincs elég víz a csatornában, nem tudunk kimenni a tengerre. Magunk között szólva, nem is baj, mert 60 km-es szél fúj odakint. Később megváltoztatta a véleményét. Nem kötöttünk part mellé, mert hogyan? A sok jégtől esély se lett volna rá. Ehelyett kimentünk, főgép leáll, és mi a jég közepén szépen egy-két óra alatt úgy befagyunk, hogy az Isten se cibál el onnan, nem kell kikötőkötél ahhoz, hogy megtartsuk a pozíciót... Így aztán nyolckor vissza aludni, majd éjfélkor fel a hídra.

- István, ha nem csengetek, akkor fel se jössz estig? - kérdezte.
Na, most erre mit mondjak? Láttam, már megint kekeckedős hangulata van, ilyenkor jobb legyinteni magamban, de megint erősödött, hogy egy napot se vele tovább, mint a szerződés. Mindegy. Ekkor már a jégtörő elment, illetve elköszönt, pár száz méterre bólogatta szét a jeget mögöttünk.
- Most merre? - kérdezte a barba, és láttam, hogy a kérdés teljesen jogos. Hiszen mindenütt csak jég és fehérség, megtört út nem látszott, és a tiszta víz fekete, csábító csíkját hiába kerestük. Ha volt is, akkor az csak egy nyiladék volt. Nekivágtunk, toronyiránt, amerre a GPS szerint menni kell. Hol vékonyabb, hol vastagabb jég között haladtunk. Volt olyan pillanat, amikor azt hittem: itt rekedünk. Vastag, töretlen jeget találtunk, a hajótest remegett, rezgett, ahogyan megtörte a fehérséget előttünk. A jégtörő a 4-es bója előtt hagyott magunkra. Ennél egyesül a vyborgi és a Szentpétervárból kijővő hajózóút. Mivel az orosz kikötöbe most is nagy a forgalom, ezért a hajózóútban a tört jeget kell, hogy találjunk. Vagy egy órai hajózás után végre rátaláltunk: körülöttünk minden kása, apróra zúzott jég volt, igaz a hidegben kezdett összeállni, de gyenge volt, nem jelentett akadályt. Újabb fél óra, és a szabad vízen voltunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése