2010. november 30., kedd

Hogyan kerültünk Milosz alá? - Pancon 3 (3.rész)

Tehát megérkeztünk a horgonyhelyre:
A horgonyzóhelyen mindig sok hajó áll. Ide jönnek azok, akik olajat vételeznek, itt várják be a tankuszályt, tankhajót, bunkerbarge-ot, mindenkinek, ahogy tetszik. Ide jönnek, akik esetleg görög élelmiszert akarnak vételezni, itt várják, amíg kijön a ship’s chandler kishajója a friss áruval. És ide jöttünk mi is, mert búvárt vártunk, és a technikai cég, akik az Inmarsat C készüléket beszerelik, ide ígérte magát.
A búvárok munkájából semmit se láttunk, azon kívül, hogy lemerültek és felbukkantak.
A technikai cég küldött két, huszonéves, komputerzseni titánt. Feljöttek a hídra, nagy nehezen helyet találtak a készülékeknek a rádiós szobában. Hamarosan felszerelték az antennát az árboc megfelelő helyére (az elekünk - elektrikus - állandóan a sarkukban járt, nem engedte, hogy marhaságot csináljanak). A rádióban először a transceivernek nevezett egységet szerelték az asztal lapja alá (ez küldi a jelet a számítógéptől az antenna felé, azaz ez az egység a felelős azért, hogy a műholdra felkerüljön a jel), szépen felcsavarozták, végül a monitor és a billentyűzet is helyet kapott, P. Feri legnagyobb örömére.
Be is üzemelték.
Megmutatták hogyan van a mindenféle, vették a nemlétező kalapjukat, és szépen elmentek, miután aláíratták, hogy jó munkát végeztek.
– Pistám, erre nagy szükségünk van! – örömködött Feri, mert hiába is próbálkozott a középhullámon morzézni, nem sikerült semmi összeköttetést kicsikarnia sehonnan.
A búvárok is elvégezték a dolgukat, aláírás, és el. Illetve előtte nagyon elmondták, hogy szar ez a hajó, csigás az alja, isten tudja, mikor lehetett hajógyárban. Ők bizony nem tudtak csodát tenni.
Ahogy elmentek, mi is indulásra készek voltunk. De november második fele lévén, az idő is kész volt, Feri bőszen lobogtatta az időjárás-jelentést, hogy az Égein É-ÉNy 7-es szél van.
A horgonyhúzás után felmentem a hídra. Ali, a barba éppen ismertette az utat.
– Nem tudom, hogyan lesz, de egyelőre nem Szingába (Singapore) megyünk. A hajót kiadták egy útra egy dán hajóbérlőnek, akinek Romániából van áruja Rotterdamba. Kötegelt alimínium ingotsot viszünk Brailából, 3300 tonnát kötöttek le. Azt mondtam az ügynöknek, hogy ma 19.-e van, 3 nap múlva a Dunán lehetünk, ha tartjuk a Charter Partyban megadott 13,5 csomós sebességet. A hajóbérlő szerint 2 nap alatt beraknak, így ha szűken is, de felérhetünk Hollandiába december elseje körül. Rotterdamból pedig valószínűleg kapunk árut a Távol-keletre. Hát, uraim, senki ne bízzon abban, hogy szilveszterre otthon lehet!
– Ki tudja, még nem tettem le róla… – mondta Cs. Gyula a kápó. – Majd meghajtjuk a főgépet, bár, óvatosan azzal a nagy rohanással!
Akkor elindultunk. Én nagyon régen, 1977-ben, majd húsz éve voltam egyszer a Távol-keleten, hát nagyon vártam, hogy meglássam megint Szingapurt. De ugye előtte még Braila.
A hajó sebessége egyelőre nem igazán tűnt 13 csomó körülinek, de hát üresek voltunk, és bár északnyugati szél fújt, itt, a hegyek takarásában nem volt még erős, amit nem is bántunk, mert egy üres hajó piszkosul tud ám billegni!
Az őrségem alatt kiértünk a Szúnion fokon túlra, itt keletre kell fordulni, és mintegy tíz mérföld után fel, északkeletre folytattuk az utat.
A hír természetesen igaz, de…
De közbejött egy nüanc. Az a fránya szél. Előlről, félpofáról kaptuk, és mivel konténeres hajó vagyunk, ráadásul üresen, ezért a szabadoldal igen magas volt, legalább hat méter, ami nagyon hatásos vitorlaként üzemelt. A szél belekapott, és elkezdett szépen tolni minket délkelet felé. A merülést nem lehetett növelni, mert az az apróság már az elején kiderült, hogy a hajó wingtankjai nem használhatóak. Ezek a tankok a hajóoldal és a raktár fala között helyezkednek el, és feljönnek a fedélzetig. Tehát igen alkalmasak arra, hogy a merülést megnöveljék, csak éppen az hiányzott, ami a leglényegesebb: a ballasztcsüvek. Ugyanis azok lyukasak, töröttek voltak, így ezek a tankok használhatatlanok voltak.
Szóval mentünk a hetes, viharos szélben. Illetve daráltunk, a főgép dolgozott, mi meg szép lassan csúsztunk harántirányban hátrafelé. A barba a középső ablaknál állt, és a szivarját rágta. Egyszer csak megelégelte, bejött a térképszobába, és kinézte a megfelelő helyet. Rábökött a szigetre:
– Ide. Milosz alá lemegyünk shelterbe.
Shelter menedéket jelent, magyarán azt, hogy a szigetet használjuk szélfogónak, és horgonyra állunk, megvárjuk, amíg a vihar annyira lecsendesedik, amíg tovább mehetünk.
Gyorsan beghúztam az új útvonalat a térképen, és a hajót megfordítottuk, már hátulról kaptuk a szelet, így aztán hirtelen megindultunk, és szépen nyargaltunk a megcélzott sziget felé. Úgy számoltam, éjjel egy körül ledobhatjuk a horgonyt.
Amikor a barba lement, kumni egy kicsit, még utasított:
– Add át a második tisztnek, hogy készítse elő a térképeket a horgonydobáshoz. Amikor nyolckor leadtam az őrséget, a harmadik tisztnek, B. Botondnak szépen elmondtam mindent. Okos fiú, nem kellett sokat magyaráznom.
Elalvás előtt annak örültem, hogy lesz legalább egy nyugodt napunk. Szerettem horgonyon lenni, senki nem zavar, nyugi van, szóval jó dolog.
Hajnali háromnegyed négykor, miután felébresztettek, hogy az én őrségem jön, gyanús volt valami. Ha horgonyra álltunk, akkor miért jár a főgép? Gyorsan fel a hídra. Ott a barba, a kápó, beszélgetnek.
– Nagy kalap szarba nyúltunk ezzel a hajóval Pista… – fogadott a parancsnok. – Nincs egy térkép a szigetekről, csak átnézeti van, azon meg nincs en meg a part melletti vízmélység, nem reszkírozom térkép nélkül a horgonydobást. Vasalunk addig, amíg az idő megjavul. A térképen be volt jelölve két pont, a sziget alatt kelet-nyugati irányban. – Ezek között vasalunk –, mondta a kaftán.
A vasalás azt jelenti, hogy mész egy darabig egy irányba, majd megfordulsz, a nyomvonalon visszajössz, megfordulsz, mész, jössz… szóval rohadt izgalmas dolog…
Vasaltunk… addig, ugyebár, amíg az idő annyira megjavul, hogy északi irányban tudjuk az utunkat folytatni.
Reggel nyolckor, őrségváltáskor jött Ali. A parancsnok nem adott őrséget, hiszen hárman voltunk tisztek.
– Felhívom a hajóbérlőt, hogy bejelentsem a késést… – mondta.
Ez úgy ment akkoriban, hogy a VHF telefonon felhívtuk a parti rádióállomást, bemondtuk a kapcsolandó telefonszámot, és megvártuk, amíg a kapcsolat létrejött, és mehet a duma.
– Hellasz Rádió, Hellasz Rádió, itt a Pancon 3! – hívta Ali a rásióállomást. A görög azonnal jelentkezett az éterben. A barba bemondta a dán telefonszámot, megadta a hajónk hívójelét, és várta a kapcsolást.
– Pancon 3, itt Hellász Rádió! – hívták a hajót.
Válaszoltunk.
– Parancsnok, adja meg a hívójelüket még egyszer!
A hívójel egy 4-5 betű és számkombináció, ami beazonosítja a hajót, a név nem mérvadó, abból lehet több is egyszerre üzemben, de hívójel alapján egyértelmű.
– Sajnos baj van. Ez a hívójel, amit megadott, nincs regisztrálva, nem tudok kapcsolni senkit.
– Ó, hogy az a radai rosseb egye meg! – A barba nem látott a pipától. – Ezek a disznók lusták voltak a hajót bejelenteni, mi vár még itt? – Hellasz Rádió, tegyen meg egyszívességet. Megadom az ügynökünk telefonszámát, kérje meg, hogy ők hívják a hajót.
– Oké, megpróbálom.
(A valóságos gond, hogy a mi hívásunkat nem lehetett hova kiszámlázni, de ha minket hívnak, az a hívót terheli, tehát kapcsolnak).
Most nem mondom el, hogy Ali hogy kiosztotta az ügynököt, amiért úgy elengedték a hajót, hogy nincs regisztrálva a rádóállomásunk. Utána pedig elmondta, kit hívjon, és mit mondjon nekik a késéssel kapcsolatban.
Utána hívta P. Ferit.
– Feri, vannak táviratok, add le ezeket. Még szerencse, hogy van az Inmarsat C!
– Igen, barba!
Feri nagyon lelkiismeretes rádiós volt, és precíz kambúzer (gazdasági tiszt). Ezért aztán nekiült, hogy leadja a táviratokat. Ezt már nem vártam meg, lementem a kabinomba szőnyeget súrolni, mert ez napi feladat, de már lehetett helyenként látni, hogy a szőnyegpadló nem fekete, hanem homokszínű…
Ebédkor szoktunk a szalonban találkozni. Feri nagyon ziláltan jött be.
– Kérlek, Pistám, ez nem igaz! Képzeld el, nem tudtam leadni a táviratokat. Te értesz valamit az efféle számítógépekhez, ebéd után gyere fel, nézzed meg, mi lehet a hiba.
– Mi a gond?
– Beírom a szöveget, elküldöm, látom, hogy a transceiver villog, tehát felmegy a műholdra az adás, de aztán azt a választ kapom, hogy 6 kísérlet után nem kézbesíthető az üzenet.
– Akkor azt hiszem, nem tudok segíteni. Én a számítógépen tudok valamicskét varázslani, de az Inmarsat hardverhez fingom sincs. Sajnálom.
– De hát nekem le kell adnom a táviratokat! Muszáj.
– Hát, én ebben nem tudok segíteni.
Feri búsan jelentette a főnöknek, mi az ábra.
– Az Inmarsat C nem működik.
– Hát most mi a francot csinálunk? – kérdezte Ali, a homlokát ráncolva. – Rádió nincs, a középhullám se dolgozik, VHF nincs, nem vagyunk bejelentve, most ez se használható…
– Pardon főnök, nem teljesen jól mondod, mert a középhullámú rádió…
– Na, mi van, működik?
– Részben.
– Hogy érted?
– Ha a hajó jobbra dől, akkor működik, ha egyenesben van vagy balra, akkor nem...
– Elmész a jó büdös francba…
– Pedig így van! Bár ha belegondolok, így valóban nem használható. És ha a hívójel nincs regisztrálva, akkor a középhullámot se használhatjuk telefonálásra.
– Így igaz – hagyta helyben a főnök.
De hogy ezt a részt ne úgy fejezzem be, hogy csak rossz hírek legyenek, délután megszólal a VHF rádió:
– Itt Hellasz Rádió, Pancon-3 hall engem?
Az ügyeletes tiszt rohant nyugtázni.
– Captain, már használhatják a rádiót, be vannak jelentve. A regisztrálás megtörtént!

Folytatása következik

.

2010. november 27., szombat

A hajó is elindul - Pancon 3 (napló, 2. rész)

Másnap reggel meg kellett várni az ügynököt, aki jött a „jó hírrel”, semmi nem történt, délután legyünk itt, akkor megint jön, addig miénk a terep.
Nyilvánvaló, hogy kaptam a kamerám, és gyerünk a személykikötőhöz, és ott is a „HÉV”, azaz a metro végállomáshoz. Bementem Athénba, és egész nap mászkáltam, videóztam. A híres bolhapiacnál szálltam le, és talpaltam végig a lejtős utcán, oda, s vissza, nem győztem betelni a látvánnyal. Olyasmit ilyen helyen nem árulnak, ami megdobogtatta volna a szívem, és nem költöttem semmit, kivéve némi szendvicset és jó kis retsinás borocskát.
Délutánra vissza, mert vártuk a híreket a hajó eladásáról, a pénz átutalásáról.
De semmi! November 16-a szállodában telt el, és biztos, hogy 17-én is ott fogunk ébredni. Ilyenkor persze megy az ugratás, az élcfaragás a tulajdonos rovására, miszerint valójában ez nem rossz helyzet, mert jó helyen vagyunk, kibírjuk mi a szállodában a szerződésünk végére.
Ilyen messze az időben, már nem nagyon emlékezhetem a beszélgetésekre, de azt tudom, hogy sokat kérdeztem K. Pistát a szenvedélyéről, a bélyeggyűjtésről. Tőle tudtam meg, hogyan kell kötegelni a hétköznapi bélyegeket, és mindent, ami a gyűjtőket érdekli. Az éjszaka a hotelban telt.
Másnap reggel se történt semmi, ami miatt indulni kellett volna, de valamikor ebéd után megjött az ügynök, és közölte:
– Megérkezett az átutalás, mehetünk átvenni az új hajónkat.
Mindenki izgatott ilyenkor egy kicsit. A parancsnok és a gépüzemvezető rejtélyeskedtek, semmit nem mondtak a hajóról.
– Majd meglátjátok… – volt a mindenkori válasz.
A busz beért a kikötőbe, és megérkeztünk a hajónkhoz. Senki nem találta el, hol van, melyik lehet, mert az igazság az volt, hogy álmunkban se jutott eszünkbe, hogy az új konténeres hajó ilyen vénséges vén csotrogány lesz.
Te jó ég! A busz megállt egy baromi magas oldalú hajó mellett, aminek az orrában a Pelcarrier név virított. Kicuccoltunk, és… és nem mehettünk fel. P. Ali, a parancsnok igen. Mi lent vártunk. A parton volt pár szárnyashajó, azok mellett bóklásztunk, pár órát. Aztán egyszer csak a hajó legénysége elkezdett lekászálódni. Hurcolták a csomagjaikat, a bőröndöket, dobozokat.
Mi a csuda? Ezek elmennek, és mi lesz velünk?
Az lett, hogy hamarosan felmehettünk. A hivatalos átadók a hajón maradtak. Így engem az első tiszt keresett meg és kísért a kabinba. Papírt, semmit se mutatott, mert ugye új tulajdonos, minden az ő utasítása alapján történik, a saját adminisztrációmat meg úgy csinálom, ahogyan nekem tetszik.
Oké, ez nagyon jó. Elindultunk körbejárni a hajót.
Hát mit mondjak?
„Minden nagyon szép volt”. Azért az idézőjel, mert a szépség egyedüli célja a „csúnyaságot” takarni. Mindent lefestettek az utolsó napokban, tehát minden szép volt, de ilyen vén qrva esetében ez csak a hibák leplezésére szolgál. A körsétának egyedüli célja az volt, hogy némiképp képben legyek, mi merre van, mit hol találok… Hát a mit hol találok kategória alig volt. Mert szinte semmit nem hagytak a hajón ami, mondjuk, a szerszámokat illeti. Amire az átadó chiefnek lelkiismeretesen gondja volt, az a raktártetők kinyitása. Meglehetősen komplikált szerkeszet volt. A hajónak két raktára, az egyes felett részben „butterfly” típusú raktártető, ez nem gond, fel kell emelni, a két szelvény feláll, és kész. A többi viszont ponton rendszerű. Ez olyan, hogy hidraulikával felemelem a szelvényt. Ekkor alá behúfom a mellette lévőt, és ennek a tetejére leengedem, és elhúzom. Nem egyszerű, és nem lehet vele gyorsan raktárt csukni. Készítettem magamnak rajzokat, magyarázatokat, úgy ahogy megértettem a rendszert. A fotón látható pontonok nem pontosan az a rendszer, ami nálunk volt, de hasonló. A mi hajónkon, csak hármat lehetett egymásra tenni.
Úgy nagyjából másfél óra alatt az arab első tiszt úgy gondolta, hogy átadta a hajót, a „melóscipőjét” utcaira cserélte, és elment.
A fedélzetmestert utasítottam, hogy a csomagokat csak tegyék le, és essenek neki a hajó „átnevezésének”, azaz le kell festeni a régi nevet: Pelcarrier, és helyébe írják ki szép, kövér betűkkel az újat: Pancon 3.
– De chief, esik az eső… – mondta a sztromó.
– Oké, látom. De meg kell csinálni, csak ezzel a névvel futhatunk ki.
– Lemossa az eső…
– Kit érdekel? Fessétek.
Sz. Pista persze tudta, hogy meg kell csinálni, vigyorgott is végig.
Ja, az arab chief melóscipője. Az volt, amit a tengeren „filippin safety shoes”-nak hívunk. Azaz vietnámi papucs. Ez a fószer halál biztosan ugrált a raktárkeret szélére, járt kelt a hajón egy szál papucsban, sokszor bizony elszörnyedve nézte a „munkavédelmi előírásokon” felnőtt énem.
A pasi el, én meg beköltöztem a kabinba. És majdnem elsírtam magam. Én soha életemben ennyi koszt és mocskot egy helyen még nem láttam. A kabinban egy fekete, olajos padlószőnyeg volt. Amikor cipőt cseréltem, mezítláb ráléptem, és a talpam fekete lett tőle. Lesz itt mit dolgoznom, amíg emberhez méltó helyet faragok belőle az arab után!
Nem sokat keseregtem, gyerünk fel a parancsnokhoz.
Még nem hajóztunk, nem ismertem Alit, de az első benyomások igen kedvezőek voltak.
– Egy kalap szar, amit átvettünk, és nem is fogunk belőle várat építeni. Karbantartás ninsc, csak ami elromlik, azzal foglalkozunk. – mondta. – Egyelőre annyit tudunk, hogy holnap kiállunk horgonyra, és jönnek búvárok, hogy a hajó alját megtisztítsák. Később megadják az ukázt, hova megyünk.
Amikor eljöttem tőle, felé a hídra.
– Pistikém, ez borzalom! – mondta P. Feri, a rádiós kambúzer. – Ilyen szart a jóisten se látott! Ez a hajó semmilyen nemzetközi előírásnak nem felel meg! Nincs egy működő rádió. A középhullámút be lehet kapcsolni, de nincs rövidhullám, nincsen semmi, ami a SOLAS (Életbiztonság a tengeren – Safety Of Life At Sea) előírásainak megfelelne, de GMDSS körzetbe se vagyunk sorolhatók a megfelelő készülékek hiánya miatt! Mi lesz itt? Amikor átadta a görög Alinak, megmutatta, hogy van a hídon egy darab, működő VHF (URH) rádió, ami az egész Égei-tengert lefedi…
– Aha, ha hiszek a görögnek, márpedig élből nem! – mondtam.
Feri még napokig jajgatott az áldatlan állapotok miatt. Ehhez nem szokott a precíz lelke, de mindent el kell egyszer kezdeni, nem igaz?
– Még az a szerencse, hogy a tulaj ígért egy Inmarsat-C készüléket, holnap hozzák horgonyra és beszerelik. – mondta, és láttam rajta, hogy ez azért valami, ha nem is teljesen megnyugtató.
Körbenéztem a hídon. Próbáltam kiismerni magam a térképek között, a készülékek használati utasítását böngésztem. Az EPIRB (Emergency Positioning Indicator Radio Bacon – vészhelyzeti helyzetmeghatározó rádiós bója – nagyjából) bójánkat is szemrevételeztem. Még az a szerencse, hogy ott volt mellette a hivatalos bizonyítvány arról, hogy a készüléket átprogramozták, és átírták benne a hívójelünket. (Vészhelyzetben, mondjuk, a hajó elsüllyed, akkor egy – a 4 atmoszférás víznyomásra aktivizálódó egység – kioldja a bóját, az felúszik a felszínre, és elkezdi a hajó hívójelét sugározni. Vagy a veszélyben levő személyzet a mentőcsónakból bekapcsolja. A megfelelő műholdak veszik a jelet, a pozíciót, és riszatják a megfelelő mentőegységet – ez így nem igaz, de érthető, és nagyjából így van).
Este elkezdtem a kabinomat felsikálni. Borzalmas volt! Napokig tartott, amíg olyan állapotba hoztam, hogy csak azt mondtam: koszos a szőnyeg… és ez jelentős minőségjavulás eredménye volt!
Másnap reggel hatkor révkalauz. Mindenki a helyén, a fedélzetmester és két matróz elől, én írányítottam őket. Sz. Pista szimpatikus férfi, kicsit magas a homloka, ezért előszeretettel mutatkozik sapkában.
– Chief, ez aztán az új hajó! – mondta széles vigyorral. – Nem tudom, hogyan hajóztak ezzel, szinte minden szar, minden rossz, törött, szakadt… nézd meg akikötőköteleket, szét vannak foszladozva a szálak, a picó (fedélzeti raktár) szinte tök üres, nem tudom, hogyan lehet itt dolgozni?
– Nem dolgozni jöttünk, hanem hogy átvigyük a hajót Távol-keletre. Ha elvittük, akkor tűz haza! A barba is azt mondta, hogy nincs karbantartás, nincs semmi felesleges munka. Az a dolgotok, hogy ami kell, az használható állapotban legyen. Jelen esetben a horgonygép, hogy beszedhessük a köteleket, és ledobhassuk a macskát…
A köteleket be tudtuk szedni.
Elindultunk.
Kihajóztunk a kikötőből, és kifordultunk a közeli sziget mellet. Errefelé nagyon mély a tenger, szinte alig van horgonyzásra alkalmas víz. A sziget mellett zsúfolódnak a hajók, mi is ide jöttünk.
Amikor a megfelelő helyzetben voltunk, jött az utasítás:
– Dobd le a bal horgonyt!
Ledobtuk. Ez úgy megy, hogy a féket kioldjuk, (a képen a piros "karika") és várjuk, hogy mikor elég, akkor megállítjuk. Ilyenkor a lánc már a fenéken fekszik, de a súlya húzza, tehát kell a jó fék.
Na, ez nekünk nem volt. Hiába feszítette a bósun és egy matróz, a ferrodol leégett róla, ami még volt rajta, és szikrázott a vas a vason… valahogyan sikerült. Ráhúzták a szorítócsavart. Mindkettejük keze, lába remegett az erőlködéstől.
Megjöttünk a horgonyhelyre.

El vagyok havazva!

Gyors helyzetjelentés Akáról! Szép jó reggelt mindenkinek! Bakonyalján rendkívüli hómunkásokat felvesznek!

Vagy várjunk a délutánra, amikor állítólag elolvad? De ennyi?


 De reggelre már:

2010. november 22., hétfő

A csapat elindul - Pancon 3 - Napló 1.rész

M/V Pancon 3

Örülnék, ha bármi kérdés, gondolat felmerül majd a bejegyzések kapcsán egy kommentben feltennéd a kérdést, megosztanád velem a gondolataidat.

Most valójában nagy fába vágom a fejszémet, ugyanis ezen a hajón még nem írtam naplót. Persze ez így nem igaz, mert itt már elkezdtem valamit papírra vetni, de nem alakult még ki, sem az akarat nem volt meg, sem az indíttatás. Ezt a hajót mindenképpen meg kell írnom, mert életem legkalandosabb behajózása volt. Csak azért aggódom, hogy ezzel indítom a blogban a naplóimat, és az ez után következők közel se lesznek ennyire érdekesek, mozgalmasdak, elrettentőek. Mit csináljak, az élet így hozta.
Honnan is kell kezdeni?
Mivel ez nem napló, így nem lesznek napi bejegyzések.
Tehát valamikor november eleje. Itthon vagyok, és cseng a telefon:
– Szevasz, Stefán, lenne egy hajó, első tisztnek kellene lemenni – hallom Pistát, a HMS ügyintézőjét.
– Nocsak, nem jön rosszul... – válaszoltam, ugyanis augusztusban hajóztam ki a M/V Wittsandról, egy német hűtőhajóról (jaj, istenem, ezt is meg kéne írni!), és már a magam választotta szabadságnak igen csak a végén jártam.
– Nem, de sajnos ez nem lesz egy hosszú szerződés, hamar itthon lesztek. November 15-én kell Pirébe (Pireusz) repülnötök, átvesztek egy új konténeres hajót, majd leviszitek Szingapúrba. Karácsonyra itthon vagytok, de legrosszabb esetben is szilveszterre. Gondold meg, egy gyors konténeres leszáguld két hét alatt, elvégre új hajóra mentek!
– Nono! Azt a szilvesztert majd meglátjuk... – mondtam, mert azt minden tengerész tudja, hogy a beetetést sosem kell túl komolyan venni.
– Az a helyzet, hogy a tulaj megkereste a skótokat, hogy kellene neki egy óceáni átkelésben gyakorlott legénység, amelyik leviszi a hajót Távol-keletre, ott ő majd beszállítja a saját, burmai, legénységét. A skótok meg minket kértek meg.
– Oké, megyek.
És a beosztó mondja a neveket, majd mindenkit ismertem, és persze örültem, hogy teljes magyar személyzet megy. Elintéztük a hivatalos részét a dolognak.
– A repjegyet majd a kambúzer (gazdasági tiszt) viszi Ferihegyre – mondta, és elbúcsúztunk.
Két nap múlva az asszonykámmal a reptér előcsarnokában méregettük a népeket, ki lehet útitárs az ismert tengerészeken kívül. A kambúzert csak névről, illetve látásból ismertem, P. Feri volt. Magas, göndör hajú, szemüveges férfi. Hamarosan megérkezett, és határozott hangon azonnal intézkedni kezdett. Szétosztotta a repülőjegyeket.
– Gyerekek, ha megérkezünk az athéni reptérre, mindenki azt mondja, hogy turisták vagyunk, ha kérdezi a hatóság, ki ne ejtse bárki is a száján, hogy tengerészek! Ez fontos. Az ügynök a reptéren vár, azonnal visz a hajóra. A parancsnok és a gépüzemvezető már a hajón vannak… - adta meg kéretlenül a tájékoztatást.
Búcsú.
Az asszonyok szipognak, előkerülnek a zsebkendők, és orrfújást mímelve törlik a könnyeiket. Csókok, utolsó ölelések, ki tudja, mikor látjuk egymást viszont.
Becsekkoltunk.
A tranzitban már csak mi vagyunk, induló tengerészek. Ismerkedünk:
– Szevasz, mi még nem hajóztunk, Székely István vagyok, az első tiszt – mutatom be magam egy kopaszodó, jó kötésű férfinak.
– Sz. István, fedélzetmester – fogadja el a kézfogásra nyújtott kezem.
A repülőút nem különösebben izgalmas. Engem persze a parancsnok és a beosztott tisztjeim kiléte érdekel.
P. Aladár parancsnokkal még nem hajóztam, a nevén kívül azt tudom róla, hogy jó tengerész, általában szeretik a beosztottjai. Ez jó.
A tisztjeim közül K. Istvánnal még a Hévízen, az első hajómon hajóztam, ő akkor már harmadik tiszt volt.
– Szevasz, Pista, emlékszel rám? – kérdeztem, de persze nem, ám ahogyan felelevenítettük az emléket, derengett neki valami az akkori deck boyról (hajósinas). – Hogyhogy másodiknak jössz?
– Ó, én régen elmentem a Maharttól, a kishajózási vállalatnál dolgoztam majd tíz évet, de most vissza kellett jönnöm. Másodiknak vettek vissza.
A harmadik tisztet nem ismertem, B. Botond, rokonszenves fiatalember (ma már ő is „öreg” parancsnok).
A repülő leszállt Athénban.
Ahogyan megbeszéltük Ferihegyen, szépen megmutattuk az útlevelünket, és mentünk ki a határőrök előtt.
És akkor beütött a mennykő.
K. Pista megmondta, hogy tengerészek vagyunk, erre az egyenruhások kirajzottak, és visszatereltek minket. Nem a tranzitban voltunk, hanem egy koszos csarnokban, ahol semmi sincs, hiszen itt senki nem tartózkodik, csak kijön a gépből az utas, és itt várja meg, hogy az útlevélvizsgálatnál sorra kerüljön. Nos, ide tereltek vissza.
– Hogy azt a rohadt életbe! – ment a szitkozódás, és Pista önérzetesen válaszotla, hogy nem hajlandó hazudni, ha egyszer rákérdeztek, hogy mi az utazás célja, akkor bizony ő megmondta. (Azt hiszem, én is így tettem volna, de akkor mindenki szidta, mint a bokrot.)
– Ne aggódjanak, uraim! – mondta a szolgálatos egyenruhás. – Felhívjuk a kikötőt, hogy bennt áll-e a Pancon 3 nevű hajó, ha igen, akkor megvárják itt az ügynökséget, ami beszállítja önöket a hajóra.
Tiszta sor.
Csak ki kell várni… Kora délután volt, hát úgy számoltuk, hogy pár óra, és bent leszünk a hajón.
Várakozás közben lassan-lassan kitárgyaltunk mindent, de a hivatalos ember csak nem jött. Egyszer megjelent, rossz hírt hozott:
– A kikötőtől azt a felvilágosítást kaptuk, hogy Pancon 3 nevű hajó nincs a kikötőben, és nem is várják az érkezését!
Ez felért egy pofonnal! Na, most mit lehet tenni? A rend hivatalos és zord őrei megengedték, hogy telefonhoz jussunk. Felhívtam az ügynökséget, elmondtam, mi a helyzet, hogy nem engednek ki.
– Chief, azonnal intézkedem! – mondta. – Legyenek türelemmel.
Türelmesek voltunk, mert mi más lehetőségünk volt? Csak az idő tellett, egyrészt lassan, másrészt rohamosan közelgett az éjszaka.
Nos, hiába vártunk, semmi üzenet, semmi hír, semmi…
A rendőrparancsnok elintézte, hogy legalább a tranzitba átmehessünk, ott van büfé, tudunk harapni valamit, és ihatunk is. No meg padok vannak, ahova le lehet ülni, és el is lehet dőlni, ha már nagyon fáradt az ember fia.
És mi már azok voltunk.
Ránk szakadt az éjszaka, ekkor már értelme se volt a telefonnak, mindenki elkönyvelte, hogy csak holnap érünk a hajóra.
Reggel felhívtam az ügynököt.
– Két óra múlva kihozom magukat! – ígérte, de ezt senki nem vette komolyan, elvégre a pasas görög. Így dél is elmúlt már jócskán, mire jött a rendőr, hogy minden rendben, el van intézve, mehetünk ki.
Felcihelődtünk, a csomagokkal kitámolyogtunk, valóban ott várt az ügynök.
Miért kellet itt rostokolnunk?
Először: a görög előírások szerint tengerész csak akkor léphet partra, ha biztosítva van a hajóval történő továbbutazása. Mivel a mi hajónk nem volt meg, ezért nem engedtek ki, nehogy itt maradjunk, az állam nyakán.
Másodszor: valóban nincs Pancon 3 nevű hajó a kikötőben. Ugyanis az új hajó csak a tulaj számára lesz új, egyébként használt, most éppen Pelcarrier névre hallgat, és majd ha átvettük, akkor mi nevezzuük át Pancon 3 névre! (Tehát a hír igaz, a hajó új, de csak a tulajnak... hogy mi minek nézünk elébe, majd meglátható lesz!)
Mire erről beszerezte az ügynök a hatóság által is elfogadható dokumentumokat, az bizony errefelé időbe tellett.
Hanem volt más meglepetés is.
– Chief, egyelőre szállodába viszem magukat, mert a vevő még nem utalta át a vételárat az eladónak, és amíg meg nem érkezik, addig nem léphetnek a hajóra.
Nos, ez afféle rossz hír, amire egy tengerész azt válaszolja:
– Soha rosszabat!
Tehát bevonultunk egy kis pireuszi szállodába. K. Pistával kerültem egy szobába. A vacsora a szálloda éttermében volt, természetesen a hajótulajdonos számlájára. Arra bizony már nem emlékszem, hogy mit ettünk, de azt tudom, hogy nagyon jól esett, és igazán finom volt.
Nem kellett ágyba zavarni, és altatódalra sem volt nagy szükségem.
.

2010. november 21., vasárnap

Meghívlak Oslóba, télen...

A Hav Andromedával Oslóban rakodtunk be Izlandnak. Volt egy szabad vasárnap délelőttöm, nézd meg! Ilyen lehetőség ritkán adódik manapság a tengerész életében, hogy teljes 5 órája van a kimenetelre!



Íme:





.

2010. november 12., péntek

Good By My Lover Good By

Gyertek el a 2000 szeptemberében rendezett Rotterdami Shanytyfesztiválra, és hallgassátok meg a házigazdákat a Shantykoor Rotterdamot. Ezek a nóták a legigazibbak ha férfikórus énekli őket. És a hollandok nagyon tudják ezeket!




.

2010. november 8., hétfő

Menjünk haza Izlandról!

Az a helyzet, hogy aki elment Izlandra az előző videómmal, annak most lehetőséget nyújtok arra, hogy haza is jöjjön, nem kell mást tenni, mint kifigyelni, hogyan rakjuk be a hallisztet Djupivogurban, majd visszajövünk Skagenbe, és onnan Budapestre, de az már röpülős megoldás!
Jó utat mindenkinek!







.

2010. november 5., péntek

Kísérj el a világ végére - izlandi video

Még 2004-ben voltam Izlandon, a Hav Andromeda hajóval. Úti célunk a sziget délkeleti oldala volt, Reydafjördur a fehér folt keleti csücske körül van. Nagyon féltünk ettől az úttól, hiszen gondold el, februárban mindig dühöng az Észak-Atlanti óceán, hatalmas viharok nehezítik a tengerészek életét... nos nézd meg:



Download:
FLVMP43GP



.

2010. november 4., csütörtök

Delfintánc...

Valamikor sokat hajóztam a Vizcayán, ott sok delfinnel lehet találkozni. A tengerész szereti bámulni ezeket a szenzációs állatokat. Ezek a felvételek nagyjából három különböző út alkalmával készültek.
 Aztán egyszrer megindult a kis hangya, és sikerült összehoznom ezt a videót...
Szeretettel, nektek:



.

2010. november 3., szerda

Vacsora a szépségkirálynőért

Idézek a legutóbbi naplómból. A sztori a szakácsunkhoz kapcsolódik. Vitold fura egy figura volt, az első főztje olyan volt, hogy legszívesebben a fejére borítottam volna, de később nagyon jó szakácsnak bizonyult.
Május 29. szombat, úton.
Délután, kávé után lementem a szalonba, hát lagzit tartottak a fiúk. Rákot ettek, sört ittak, kínáltak, de éppen szolgálat előtt inkább nem sörözöm. Aztán ötkor jött Zsenya vacsorára váltani:
- Chief, ez nem hajóebédlő, hanem étterem! Van minden, ami csak kell, majd meglátja!
Nos, megláttam! Volt szilvával, gombával töltött csirkemell sült burgonyával, salátával, aztán volt franciasaláta (ők ezt orosz salátának hívják) és csirkekocsonya, benne főtt tojással, meg gyümölcstorta (tojásfehérje díszítéssel). A kocsonyához jófajta, házi orosz mustár dukált, jó csípős, holmi francia kotyvalék meg se közelíti! Koccintáskor az is kiderült, hogy miért van ez az egész!
Az úgy kezdődött, hogy volt Nyikolajevben, még 2007-ben egy szépségkirálynő választás. Mentek a szebbnél szebb lányok, mutogatták bájaikat meg minden, ahogyan azt kell, és amint egy választás során ki szokott derülni, volt nyertes is. Egy húszéves, gyönyörűséges, világosbarna hajú egyetemi hallgató, bizonyos Inyesza Hojna nyerte a Miss Nyikolajev büszke címet.
Volt minden, ami kellett: helyi tévé, rádió, újság, reklámszerződés, meg fotózás, meg minden ami belefér! A legboldogabb a királynő volt, de ha hiszed, ha nem, ilyenkor vannak, akik boldogsága vetekszik a győztesével! Kik mások lennének, mint a szülők! Főleg a papa!
- Nekem ilyen gyönyörű kislányom van! - sugározta a szakácsunk arca, miközben körbejárt az album a vacsorázó tengerészek között, akik elismerően bólogattak, csettintgettek, olvasták az eltett újságcikkeket, bámulták a fotókat, amiből elég sok volt, szépen albumba rendezve. Így már értettem, hogy miért készült Vitold erre a napra, hiszen hajón azért nem szokás a gyermek születésnapját megünnepelni! De ha van ünnepi vacsora, koccintás, akkor el lehet közben dicsekedni a 2007-es Miss Nyikolajev koronával! Úgy gondolom, amíg Vitold hajózik mindig megünneplik a kislány születése napját, hogy évente körbemutogathassa az albumot. Ennyit megér egy vacsora rendezése! Nem?
Csak még annyit, hogy egy kicsit én is magaménak éreztem a sikert, hiszen én voltam Nyikolajevben! (A fotó csak illusztráció, ő Miss Ukrajna Júlia Csernyisova.)

2010. november 1., hétfő

Mutatok egy írországi fényképet...

Mutatok egy írországi fényképet. Cobh-ba menet fényképeztem a folyón. Nagyon szeretem, be is tettem a Panoramios képeim közé,  és kiválasztották a Google Earth-be.




ha netán már mutattam volna, akko rcsak az újszülöttek nézzék meg.

Láss egy igazi tengeri vihart!

Tegnap kaptam egy videót egy blogos ismerősömtől, aki azt kérdezte, hogy ez nem valami vicc, vagy trükk? Megnéztem, és úgy döntöttem, megosztom veletek, hiszen megtaláltam a jutubon.
Klassz "kis vihar", és biztos, hogy így, kívülről nézve sokkal rettenetesebb, mint a parancsnoki hídról.






.
Download:
FLVMP43GP

Címkék

8-as (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (2) black gang (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) botlek (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) Dagenham (1) Dávidházy András (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) húsvét (1) Inmarsat-C (1) internet (1) Írország (1) Isartal (3) Izland (2) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) KK_döntő (1) komposzt (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marina di Carrara (2) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (65) MV Kambo (14) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (17) naan (1) Napló (213) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) Pancon 3 (23) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) Pireusz (3) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) pumping shanty (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rotterdam (3) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (8) Sharpness (5) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (2) Szingapúr (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (2) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (8) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) Tisztás (1) TME (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)