2012. április 30., hétfő

Novorosszijszk, az álomváros - MV Humber 23. rész

Kedd, július 16. 104,9 kiló vagyok. Remélem, egy hét múlva már a 103-ért küzdhetek! Úgy látszik, egy kiadós séta már megteszi a magáét! Pedig tegnap két kakaós csiga erejéig bűnbe is estem...
Nem is tudom, hol kezdjem, illetve folytassam. 
Tehát: R. jön parancsnoknak. Cs. lesz az új bosun, nem ismerem őket. Encsi, Szabolcs, a barba és Misi innen mennek haza, valószínűleg pénteken. Egyébként az új behajózók összekeverik a hajót egy luxusjachttal. Ugyanis mindenki a feleségével, gyerekével akar jönni. Az senkit se érdekel, hogy jöhetnek-e? Természetesen senkinek se jöhet a hozzátartozója, a mentőcsónak befogadóképessége korlátozza a létszámot.
Az olasz charterer hülye! Most közölte, hogy a rakomány, amit rakunk, az nem Mumbaiba (Bombay új, hivatalos neve), hanem Karacsiba szól, és először oda megyünk, azután Indiába. Ez egy csomó problémát okoz majd a kirakásnál, amit most nem hajlandók elismerni, aztán majd minket abajgatnak, hogy oldjuk meg... Rájár a rúd a barbára. Minden hülyeséggel neki kell foglalkoznia - más nem tárgyalhat ezekről - , és már-már felrobban dühében, pedig nyugodt ember...
Most Encsi kint van Szabolccsal, fényképet előhívatni.

Novorosszijszk, az álomváros

Valóban. Eddig nem tudtam, mit éreztem tegnap este amikor kint voltam, de ma délután belémvillant:
Olyan szürke, olyan kuszaság, mint egy rossz álom. Amikor lázasan hánykolódom, akkor álmodom ilyent. Szürke, alaktalan tömegben haladok, minden kavarog körülöttem, és minden idegen. Nos a város is ilyen érzéseket ébresztett bennem.
Szürke, és ez valóban így van, mert cementgyárak övezik, és a szél alapos munkával beteríti a jellegtelen várost az őt megillető fehéres cementporral. Nincsenek színek. A fák zöldje fakó, ami piros lenne az inkább szomorú-barna, a kis bódék is piszkos színűek. A trolik ócskák, avíttak, kopottak, és a házak is elromló félben vannak. A lakótelepi házak ólmos fáradtságot sugároznak, a kopott ablakkeretekben szomorkodó, mattá kopott üveg mögött, a frissen mosott függönyök áporodott szagát látni, érezni lehet. A szocreál rányomja a jellegtelenség bélyegét mindenre a központ azon pici szeletében, amerre jártunk.
A szürke-város szürke-emberei poros-ócska "vidámságban" élnek. Az utca embere véletlenül se visel vidám, szemet gyönyörködtető ruhát, csak néhány kisleány akar a hatalmas piros masnival a kopottságból és jellegtelenségből elrepülni, de a felnőtt kezek nem engedik. Lakkcipős lába az utca porától pöttyös... Mint mesebeli tündér jár kel a sok-sok személytelen, jellegtelen ember között...

Szerda, július 17. 105,4 kiló vagyok...

Félek...

Félek az elkövetkezendő hónapoktól... Jön R. és ennek hírére, vagy se, de a kezdik elengedni magukat az emberek. P. Laci őrségben úgy berúgott, hogy négykor le kellett vinni a kabinba, mert állni nem tudott a lábán. Mi lesz itt, ha Á. elmegy? 
Reggel kértem a barbát, hogy küldje haza P.-t. Sajnos csak 90 dollárra büntette meg, ennyi szerepel a szerződésükben, mint első fokú büntetés. Erre P. összeveszett a fedélzetmesterrel, hogy besmúzolta őt. L. ezen nagyon kiakadt, mondván, ő mindent elintéz egyedül, nincs szüksége ilyen módszerekre. Akkor P. nagyon mentegette magát, hogy elnézést, meg minden, de hát nincs "elnézés", a megoldás: nem kell inni, ilyen egyszerű a dolog... 
Sz. Pista hadjáratot indított az új fedélzetmester ellen. Azt terjeszti róla, hogy iszik, nem érti a dolgát, ő - mármint Sz.P. - sokkal jobb szakmailag. Azt is panaszolja, hogy a HMS megígérte neki, ha Misi hazamegy, akkor előlép, s fedélzetmester lesz. Ha őt nevezik ki, akkor a latinok mennek haza, egyöntetűen, mert nem szeretik (kést rántott egyikőjükre, még amikor nem voltam itt)... Cs.-vel nem hajóztam, de mások azt mondják, érti a dolgát, esténként néha-néha megissza a magáét, de nem a munkaidőben, és nem részegségig.

Az európai Oroszország...

Este kilenckor fejezték be a rakomány megkötözését. Utána egy röpke három órás manőverrel átálltunk egy hajógyári rakpartra, ahol valamit berakunk, de még nem tudjuk pontosan mit, mert az oroszok se tudják. Jellemző, az első aki a rakparton várt minket, az a katona volt, aki majd szigorúan őrzi a Nagy Orosz Anyácskaföldet. Mert azt nagyon tudják vigyázni... Mint akkor, amikor megjött az itteni shipi az autójával, és be kellett hordani a sok kaját a hajóra. A következőképp:
Tíz-tizenkét ember lemegy, a járón összetorlódik, mert a katona bácsi (haptákban) szedi be az útleveleket, és adja a partra lépésre jogosító bilétát. Az engedélyezett tengerész ekkor odamegy az autóhoz, vállára vesz egy zsák hagymát, és várakozik az útlevelére. Közben káromkodik, mert a katona kapkod, nem találja a lejövő bilétáját, de már hatan várnak arra, hogy felmenjenek a hajóra. Végre megkapja a passzportot, azzal és a hagymával elvonul a kambúzába, majd vissza, hogy újabb zsákot kerítsen hatalmába, miután átesett a határátkelési procedúrán. Tessék elképzelni, hogy ezek után mekkorát röhögtem, amikor ma délelőtt az egyik stivador tiltakozott azért, mert a decken a hegesztőink dolgoztak!
- Chief, ez nem megengedett, veszélyes, és elvégre ez egy európai ország!
Encsike gyönyörű Lenines és szocialista-kommunista emlékműveket ábrázoló képeslapokat vett. A Lenin szobrok lábánál még van virág.
19-én érkeznek a váltók, és Enici meg a kisebbik fiam 21-én mennek haza. Lehet, hogy mi addigra elmegyünk, és akkor nekik szállodába kell menniük. Szerencsére a barbával és Misivel együtt utaznak. 460 dollár a repülőjegy személyenként. Nem semmi... És akkor a járulékos költségek, szálloda, taxi, Moszkvában átszállás, átkeveredés a nemzetközi reptérre. No hiszen!
Zsolt, a harmadik tiszt örülhet, mert az élettársa, barátnője, nem tudom, hogy nevezzem, jön a váltókkal. Ez azért külön öröm, mert...
Történt ugyanis, hogy amikor a távirat megjött a váltásról, azt is közölték, hogy P. 4. gépész feleségestől jön, és Cs. fedélzetmester hozza a kisfiát.
Erre a barba táviratozott, hogy nem jöhetnek, mert a kápó felesége jön Isztambulba, és Zsolt barátnője ide, Novorosszijszkba, ugyanis nekik van engedélyük a tulajdonostól. Még aznap este Zsolt hazatelefonált, és meglepve hallotta, hogy Éva nem jöhet, mert a HMS azt mondta, hogy Zsolt nem kérte a lejövetelét. Pedig már mindent összekészített... Ráadásul táviratozott a HMS Skócián keresztül, hogy Fruzsi Isztambulba jön, Éva "egy kicsit később"!
Zsolt nem mert a parancsnoknak szólni, de én felmentem hozzá, és elmondtam. Erre azonnal táviratozott a HMS-nek, hogy más nem jöhet, mint Éva.

Csütörtök, július 18. 105,9 kiló vagyok. Hajnali három negyvenkor keltem - szolgálat miatt -, pedig fél egy is elmúlt, mire ágyba kerültem.
Egész nap nem raktak, mert hál' Istennek elmúlt a nagy hőség, most viszont erős szél fúj, és ettől nem tudnak rakodni (túl magas a daru, veszélyesen belengene a rakomány). Így este kimentünk egy rövid sétára Encsikével. Előtte azonban köszöntöttek, előzetesen, jövő hónapban töltöm be a 48-at! Szabolcstól egy orosz nyelvű Tom és Jerry képregény-füzetet kaptam, mondván, gyakoroljam a nyelvet.

Az emlékművek városa...

A városba menet trolira szálltunk. Mennyi megkeseredett ember, mennyi fáradt arc! A szemközti ülésen egy negyven körüli férfi a tizenhárom évesnyi nagyfiával. A férfin ócska farmer, szakadt, kopott, koszos ing, a fia se nézett ki különbül. A pólója napok óta lehetett rajta, a keze piszkos, a rövidnadrágja csupa folt. És fogják egymás kezét, csendben vannak, nem néznek egymásra. Valahova a távolba mered a férfi, a gyerek is egykedvűen ücsörög. Reménytelenek, ők a múlt élő emlékművei. Szürkék, porosak, mint kedves városuk. A város, amelyik sikeresen megszabadult mindattól ami szép. Ami egy kis vidámságot hozhatna. Ami a szemet gyönyörködtethetné.
Encsi képeslapokat vásárolt. A bódéban ücsörgő nénike boldogan mutatta a régi városról készült sorozatot: gyönyörű színház, szép és kecses paloták, büszke polgári házak. Mindet lebontották, vagy nem építették újjá a háború után, és a szocializmus diadalaként beton randaságokat raktak a helyükre, már düledező panelépületek foglalják a hajdanvolt paloták kertjét, ocsmány - randa - hősi emlékművek csúfítják a parkokat. Ezek a szerencsétlen panelházak a lakóépületek groteszk karikatúrái. Csoda-e, ha a bennük lakók is, a jogokkal bíró, méltóságteljes emberek siralmas, szánalmas utánzatai...? Géppisztolyt szorongató munkásökölben gyönyörködnek a gyerekek, mert játszóteret nem láttunk, a Vörös Hadsereg emlékműve körül bicikliznek, gördeszkáznak a srácok, lányok, és azt hiszik, hogy szép, és kellemes környezetben nőnek fel...
Ez egy orosz város, ahova nem hoztak küldöttségeket, amivel nem dicsekedtek, ahova nem hívták a turistákat, mert itt csak éltek, mert ők nem kirakatbábuk voltak, ma se azok, most is csak megpróbálnak élni... Hová lett az orosz ember kedvessége? Ha a várost nézzük, nem hihető, hogy itt egy melegszívű, rokonszenves nép lakik. Ezt a természetet szerető népet ki tudták szakítani az eredeti környezetéből... Hamis cárok hamis isteneket, hazug eszméket adtak nekik... Elbolondították, megbecstelenítették saját vérüket...
Siralmas lenne a helyzet, ha nem lennének gyerekek. De mint mindenütt, itt is vannak: aranyosak, még nem szürkék, rajtuk a piros szoknya még nem fakult ki, a kék rövidnadrág élénk színű, a kiabálásuk harsogó, felháborítóan vidám. Nekik sikerül mosolyt csalni a beszívott, legörbült, összeszorított felnőtt ajkakra. Hiába fogják le a kezüket, a sok, hatalmas, hosszú copfba való masni - mint megannyi tarka légcsavar - majd egy új korba repíti őket, akik a jobb jövő emlékművei. Egy emberibb korba viszik majd az oroszokat, ahol nem az esztelen űrsikereknek örülnek majd, hanem a földön szárnyalnak, és boldogok lesznek, és színes ruhákat vesznek magukra, és lilára, kékre, zöldre pingálják a pirostetős házakat, a cementgyárakat majd húsz kilométernyire kiviszik a városból, és piros - sárga - fehér virág pompázik majd az udvaraikban, és azt mondhatják: de jó is Európában, európai módon élni... Mert a nép megérdemli...

2012. április 24., kedd

Béla kaftán levelei - 1. rész

Van nekem egy barátom, capt. Garay Béla, aktív tengerész - aki nem átall Pista bácsinak szólítani - írásait is közreadom. Nagyon jó pillanatban kezdte az írást, hiszen attól a pillanattól, amikor parancsnok lett. Íme:

2011.08.17.


Nos, hát eljött ez a nap is, illetve éjszaka, amikor elődömmel felvonultunk a hídra és ott ünnepélyesen bejegyeztetett, hogy 00:00-tól átvettem a rémuralmat.
Amikor levizsgáztam, a vizsgabiztosok a gratuláció után hozzátették, hogy bizony uraim, mostantól parancsnokok, a könnyű életnek vége. Jót vigyorogtam, mert első tisztként sem hawaii berendezkedésű hajón voltam, annyira nehéz nem lehet. Pedig de.
Kezdődött azzal, hogy a még elődöm által megrendelt bonded store (belső fogyasztásra szánt vámmentes cucc) hiányosan érkezett, mondjuk bánta a fene, meglátva, hogy a shipi az egy hónappal korábbi 7€ helyett most 11€ - ért hozta a lónyálat, és ennyi lenne a Fanta és Sprite ára. Mondjuk ki sem tudtam volna fizetni, mivel elődöm, Adrian – aki egyébként egy roppant alapos és gondos kaftán – elfelejtett pénzt kérni Rotterdamra. Szóval bánta a fene a dolgot, mondjuk a srácok morogtak, mert a kólát nem kedvelik, bár szerény vélemény szerint a Fanta sem jobb.
Mert itt van például a Zsolti kápó – elég rossz egy példa, megint összerakott vele a sors -, aki a nagy melegre való tekintettel, ha lehet, akkor inkább egy pohár laza fröccsel frissül. Szegény küzd rendesen a géppel, úgyhogy csak ritkán lehet neki inni, úgy óránként. Mondjuk az pozitívum, hogy Ralf (céges elek, mindenhez ért, csak a villanyhoz nem) nincs itt, sőt, idén már nem is jön, mert már járt errefelé. Szétborított ezt-, azt, szétkötözött ezt-, azt, majd távozott, mint aki jól végezte dolgát.
Van helyette viszont bulgár 2. géptiszt, mert az úgy jó és újabban papír szerint kell. Az új papír szerint 11 emberre nem kell, hogy szakács főzzön, mert a martalóc el van kenyéren és vízen-hónapokon keresztül, ugye. Na, Rumen, a teljesen új gépész. Aki bulgár és annyira új, hogy eddig még csak bulgár személyzet között hajózott, nagy néha oroszokkal, úgyhogy itt teljesen meg volt lepődve, hogy magyarok is vannak, sőt, filippínók is. Szóval Rumen egy szimpatikus ember, kettőt nem szól egész nap. Én azt hittem azért, mert pár hónapja halt meg a fia és emiatt hallgatag, de sajnos az eltelt két hét során rájöttem: azért nem beszél, mert nem tud angolul. Az angolon kívül még egy dologhoz nem ért sajnos: a gépekhez. Merthogy eddig kettős beosztásban volt, elektrikus / gépész és ott főleg a villanyász szaktudására volt szükség.
De vissza a géphez: azt már láttam az eltelt kettő hétben, hogy unatkozni nem fogok, mivel a főgéppel nem pici bajok vannak. Négyütemű dízel, amit én Zsoltival kánonban tudok utálni, mert csak a baj van vele. Hengerenként ugye 4 szelep, vezérműtengely, miazmás, hát bizony erő is kevesebb benne, meg a javítása is macerásabb, mint egy kétüteműé.
Azt még nem tudjuk mi baja, mert sehol nincs idő szétborítani egy napra, de Zsolti az egyik henger szívószelepeire tippel, meg vélhetőleg a turbó is oda van, de minimum dzsuvás, mert az elmúlt 4 hétben a maximális terhelés 65%-ával tudunk menni, ami ugye nem jó.
A gépnek sem, de most már nekem sem, mert bizony erőteljes agytornára van szükségem minden reggel, hogy megmagyarázzam a bérlőnek, hogy mi miért is nem tudjuk az elvárt sebességet tartani. Mondjuk nem hülyék, tudniuk kell, hogy lassabbak vagyunk, mint korábban, ráadásul a többi hajójuk közül nem egy szépen söpör el mellettünk. Szóval reggeljeimet megnehezíti a 77 parancsnoki mese legújabb fejezetének megszülése a bérlő számára. Majd írok a felsőoktatás korifeusainak, hogy ejnye, hadoválni, homályozni nem csak az ügyvédeket, meg a banki irányultságú menedzsereket kellene megtanítani. Nekem is jól jönne most némi hanta- gyakorlat.
Nem szaladok ennyire előre, kezdjük ott, ahol én kezdtem, Rotterdamban. Sikeresen túlestem az első önálló manőveremen, senki nem fogta a kezem, más ám ez így. Gond nélkül elértük a pilothajót és a pilot kiszállt, amikor Zsolti felszól a hídra, hogy hát nem ártana megállni, mert neki sürgős szerelni valója támadt. Jókor, pont a Maas Centernél, ahol egymást érik a hajók, gondolom a forgalomirányító marhára fog örülni nekünk, ha elkezdünk ott sodródni. Meg különben is, a Zsoltinak mániája a szerelés, előző éjjel szerelt Felixstoweban, aznap meg szintén, reggeltől indulásig. Na de ha ez a heppje, akkor ez van.
Szóval megbeszéltem vele, hogy egy órát tartsa össze a gépet, elvánszorgunk a horgonyzóhelyig és ott szerelhet kedvére, mert én inkább nem sodródnék itten ha nem muszáj. Félerőn elvánszorogtunk a horgonyzóig és túleshettem életem első horgonydobásán, ami ráadásul egyből izgalmas lett, mert a végére elfogyott a gép, úgyhogy ha a horgony nem tart… de erre inkább nem gondolnék.
Az előző bekezdés óta eltelt egy bő hét, amely alatt rá kellett jönnöm, hogy bizony az a némi hanta gyakorlat, hát az nagyon hiányzik. Ugyanis a gép napról napra vacakabb, kellene valahol egy jó 12- 14 óra állás, de azt ugye nem lehet, nehogy kiessen akár két órára is a bérletből a hajó. Oldjuk meg úgy, hogy korábban odaérünk. De azt meg hogyan, ha a gép az elvárt menetidő betartásához sem elég?
Lett egy lányom is, egy alig 18 éves – illetve egy hónap múlva lesz annyi- német kis csaj, aki a tengerész élet rejtelmeivel akar megismerkedni. Kifejezetten felhívtak a tulajdonostól, mondván azért kerül ide, mert van otthon egy hasonló korú, tehát majd tudok vele bánni. Ja, megvonom tőle a zsebpénzét? Mert otthon ugye ez megy, na de vele mit kezdjek? Elfenekeljem?
Szerencsére (?) a Csatornában és Vizcayai-öbölben is rossz idő volt, lehetett mire fogni a lassúságot. Így nagyjából időben értünk La Corunaba és időben Tanger Medre is, ahol megkezdődött a "parancsnoknak szívnia kell..." című tapasztalatszerzés. Ez egy-két éve üzemben lévő terminál Marokkóban, félig a svájci Eurogate, félig a Maersk csoport a tulaj. De sajnos már Afrika, annak is az arabos része. Hiába érkeztem percre pontosan, hiába volt kettő napja előre lefoglalt rakpart, menetrend, elküldtek a helyiek horgonyt dobni. Nem örültem neki, mert a horgonyzóhelyen már állt négy másik hajó és a rádión hallottam, hogy két másik nagy is jön; ebből következtettem, hogy bezony itt se nem megyünk be gyorsan, se nem jövünk ki gyorsan. Ami azért nem jó, mert jó lenne elérni a déli dagályt Sevillára, mert akkor este ki lennénk kötve, lehetne menni a városba.
cumi.jpgNa, elballagtunk a kijelölt pozícióba vasat dobni és már láttam, hogy megint igazam lesz, cucli következik. Ugyanis a már horgonyon lévő hajóknak 40 méteres vízben jelöltek helyet, nekem 67 méteres víz jutott. Ami azt jelenti, hogy a horgonyláncból 7-8 nódust ( 1 nódus = 27,5 méter) kellene a vízbe ereszteni. Ez még nem baj, csak nekünk lánconként van 9 nódus, szóval mi marad a hajón? Na meg Adriantól tudom, hogy a köves fenék miatt nem truváj itt horgonyozni, neki egy hónapja egyáltalán nem tartott a vas. Köztes megoldást választottam, vízbe rakunk 6-ot és piszkosul figyelünk, hogy tart- e a horgony, a gépet meg rövid indítási idővel mondjuk le; az azt jelenti, hogy normál esetben a gépnek 45 perc kell, hogy kész legyen, vész esetén 5 perc alatt megvan, csak hideg, nem jó neki, ha úgy terheljük.
Na, ledobtuk a vasat és erősen figyeltük, hogy tart- e. Nem tartott. Illetve az elején még igen, de 6-kor lelkendezve hívott Oleg, az első tiszt, hogy tök jó, a Zsoltit már kiverte az ágyból, mert szánt a horgony, jöjjek már, mert a mögöttünk álló hajón sikítoznak, hogy izé. Robogtam a hídra, addigra Oleg kirakatott még egy nódust a vízbe, hátha megfogja a hajót. Sajnos nem, úgyhogy Zsolti gyorsaságára szükség volt. Gép 3 percen belül, lehet előre veretni, meg húzni a horgonyt. Közben szólok a kikötőnek, hogy szántott a vas, felszedem, odébb megyek, megint ledobom. Bólogattak hevesen, a másik hajón is, hallottam, hogy sóhajtottak.
Na oddébb kolbászoltunk, kissé messzebb a többiektől, ahol kicsit sekélyebb a víz és akkor vas le megint. Hétkor meg is voltunk, kukkoltam fél órát, mondom hátha nem tart, de úgy festett most jó, hát lementem reggelizni. Éppen leültem az asztalhoz, amikor hív Oleg, hogy szólt a kikötó, húzzuk a horgonyt, meg a belünket a bejárathoz, mert bemegyünk. Telefon, Zsolti, gép, horgony hajrá. Komolyan, 16 perc alatt fent volt avas, mi meg úton a bejárat felé. Kb. 1 mérföldre lehettünk a pilot felvevő helytől, amikor szólnak rádión, hogy bocsi, de nem mi következünk, hanem valaki, aki most gyün Algecirasból, az köt ki. Leszek szíves visszamenni a helyemre és megint ledobni a horgonyt. Mondtam én mindent, csak szépet nem, de mit lehet csinálni, visszamegyünk, ledobjuk. Egy pillanatra átfutott az agyamon az ötlet, hogy inkább elmegyek sodródni Ceuta elé, még az is jobb, de elhessentettem, mert ha nem vagyok szem előtt, arab barátaink még elfelejtenek minket (ami amúgy nem lenne baj).
Na, akkor menjünk, dobjuk le a vasat megint, 10 nap alatt harmadszor, nem baj, gyakorolni kell ezt. Megvan, lement, tart, gép lemond, szem kopog, mert már 10 óra és a reggeli kimaradt, oda se neki, fogyni szeretnék, meg ebédig csak 2 óra van hátra. Addig semmi nem történt, csak én zörögtem a bérlőnél, ugyan mondjanak már valamit, mégis mikor lesz rakpart nekünk. Ott meglepődve hallották, hogy nemhogy nem végeztünk még, de horgonyon vagyunk.
Na, dél is lett, lementem ebédelni, mondom Alekszijnek, a második tisztnek, hogy figyeljen a vasra erősen, meg a rádióra és a telefonra is, ki tudja, hátha hívnak, hogy mi van. A leves közepén tartottam, amikor hív a srác, hogy szóltak, húzzuk a horgonyt, pilot egy óra múlva. Zsolti, gép, horgony fel. Beszólok rádión a kikötőnek, hogy akkor úton vagyunk, a válaszra meg majdnem összetörtem a brekegőt, mert ugye bocsi, megint tévedés volt, maradjak a seggemen. Na akkor forduljunk körbe, vissza a helyünkre, vas le megint. A srácok biztos azt gondolták, meghülyültem, vagy ilyesmi. Az ebédet meg megette a fene. A bérlőnek, meg a helyi ügynöknek azért küldtem egy e-mailt, mondván nem buli ám az, ami történik.
horgony.jpgNa délután négyig nem történt semmi, közben a híd tetején verték a srácok a rozsdát, én meg 10 cm-re füleltem a rádiótól, hogy hívnak-e, amikor látom, hogy hirtelen elkezd a GPS-en a sebességmérő számokat mutatni, meg egy irányt is, amerre haladunk. Hogyaza, szánt a horgony. Zsolti, gép, Oleg, futás, húzzuk, dobjuk, csináljuk, közben a mögöttünk álló hajóról megint sikolyok, hogy mi van. Felszedtük, megyünk vissza a helyünkre, de mondom én bizony csalok, kijjebb megyek, ahol még kevesebb a víz, mert ez így nem állapot. Ekkor csörgött a telefon, hívott a bérlő, hogy holnap hajnalig nem tudnak minket rakni, úgyhogy tapossunk a gázba és húzzunk Sevillába, lehetőleg legyünk a folyó torkolatánál éjfélig, hogy fel tudjunk menni a folyón a dagállyal és reggelre ott legyünk. Egy időre megszabadultunk az araboktól, de kellett kapkodni a lábainkat, nekem meg üstöléssel küldeni az ügynöknek az érkezési papírokat, hogy ne legyen gondunk.
Nem lett, Spanyolország kultúrhely, időben volt pilot és reggel 7-re meg is érkeztünk. Viszont hála arab nem barátainknak, amit terveztünk, hogy egy esti érkezés esetén Zsolti szétszedi a gépet, na abból nem lett semmi. Sajnos lett egy nap késésünk.
Folytatása egy hét múlva.
Úgy tervezem, hogy hetente adom le a leveleket, és addigra talán Béla is behajózik, akkor meg ahogyan jönnek.

2012. április 21., szombat

Kercs és Novorosszijszk - MV Humber, 22. rész

Csütörtök, július 11. 105,6 kiló vagyok. Tegnap Encsi kinézett Szabolcsnak egy sportcipőt. Délelőtt kimentünk megvenni.

Mi van a mai ukrán lapokban...?

Természetesen füstölt hal. Amit a piacon vettünk... De ne vágjunk az áruház elébe, mert Szabolcs igencsak élvezte. És az egész délelőttöt, mert jellemző volt...
Benéztünk a Balsoj Unyivermágba. Szép nagy épület, mint a Skála. Háromemeletes. Elmondhatjuk azt, amit a Corvinról: minden szinten szinte minden (nincs). A női cipő osztályon frankó lakatokat láttunk, a háztartási elektromos készülékek pultján hegyekben állt a teniszlabda (lehet, hogy 220 voltos?). Szekrénysor volt 2800-ért. Persze dollár! Matrjoskát vehettem volna, de nem volt elég pénzem rá, amikor pedig váltottunk, akkor kedvem nem volt visszamenni.
Az üzletet megtaláltuk elég hamar, ahol a cipőt Encsike kinézte. Egy polc cipő, egy polc vodka, konyak, pezsgő, sör és a harmadikon élelmiszer. Hárommillióért megvettük Szabolcsnak, nem egy nagy durranás, de olcsóbb, mint otthon a legolcsóbb. Utána bementünk egy kaféba. Egy üdítőre és egy sörre.
A pincér csak nézett, amikor kérdeztem, hideg-e az ital? Csodálkozásában nem is szólt, csak rázta a fejét. Lehet, hogy valami illetlent kérdeztem? Mindenesetre otthagytam, hogy csak csodálkozzon magában... Másik, viszonylag elegáns kerthelységes kafé, kérdés ugyanaz, a válasz nem: - Hideg. Természetesen - mondta a pincér. Természetesen meleg volt. De ez csak akkor derült ki, amikor megkóstoltuk.
A piacon keresztbe-hosszába bóklásztunk. Vettünk két pirozskit, csuda ízes volt, kapros töltelékkel volt töltve, és csak ötvenezer darabja. Aztán megláttuk a füstölt halat, vettem hármat, mellé ingyen járt a tegnapi újság egy lapja (mint csomagolóanyag). Két üveg pezsgőre is futotta, majd visszaindultunk.
A kikötő előtt ott ült a bárisnya, aki fagyit árult. Vettem kettőt, papírpoharast. Nem volt túl hideg. Kibontva a tejszínes része kimondottan meleg volt. Az alján összegyult banán ízű lötty pedig inkább forró... 
Este bent voltunk, B. Zolit meghívtuk egy kis pezsgőre.

Péntek, július 12. 105,4 kiló vagyok. A rakodás megy, az ökörség is, ami már-már tűrhető... A legújabb rémhírek szerint H. G. váltja a parancsnokot.

Interklub Ballet Show

Délután megittunk egy üveg pezsgőt a barbával, felköszöntötte az asszonyt, közben Ninó is megjelent, és kölcsönért folyamodott hozzám, mire Á. adott 100 dollár előleget. Erre sietve elköszönt, hogy megy a tengerészklubba, ahol a hírek szerint igen csinos lányok szolgálnak fel...
Mi is kimentünk, mondván, sétálunk egyet. A klub alig száz méterre van a kaputól, hamar megtaláltuk. Sétáltunk, mielőtt beültünk volna. Három vendég volt csak, Ninó, a szakács és Béla. Így mi hárman 100%-os növekedést jelentettünk. A fiam kis idő múlva az asztalunkhoz jött, valamit magyarázott, már nem emlékszem, hogy mit, csak arra, hogy kissé kusza volt a hangja, laposakat pislogott, bizonytalanul támasztékot keresett, szóval kezdett becsiccsenteni. Később az asztaluknál nagyokat ásított, két három perceket szundizott is, de különösebb baj nélkül megúszta az estét. Az jó, hogy nem engedett a többiek tukmálásának, és nem vedelt nyakló nélkül...
Valóban csinos felszolgálók vannak. Újak. Az üzlet most indul be. Nem rég nyitottak. Négy hónapig zárva voltak. Egy kis lövöldözés esett meg, tizennyolcan haltak meg, köztük számos vendég, pincértanulók, de két banda kiirtotta egymást... A bejárat előtti fa tele van koszorúkkal...
Minket egy harmincöt körüli csinos, tipikusan orosz hölgy, szolgált ki. Szép kerek popsival áldotta meg a pravoszlávok istene... Nimródék asztalánál egy picit tatáros kislány hordta a söröket, nyúlánk, karcsú, biztosan tetszett a fiamnak.
Söröztünk, fagyiztunk, és egyszer csak megjelent hat leányzó. Olyan mutatósak... A szakács szerint szüzek. Egy asztalhoz ültek le, kicsit társalogtak, majd felálltak, és testületileg a színpad mögé vonultak. Később derült ki, ők voltak a Sóbaljet Intyerklub... Táncikáltak is nekünk, kedvesek voltak, rázták kezüket lábukat, egyszer el is tévesztették a dolgot, mert egyszerre léptek. Szabolcsnak így is nagyon tetszettek...
Volt két énekes, egy krími tatár, fantasztikusan jó hangja volt, és egy másik pasas is énekelt...
Tizenegy körül bejöttünk. A három sör megtette a hatását, muszáj volt harapnom két három karéj kenyeret s...

Szombat, július 13. 105,9 kiló lettem reggelre, este még 106,5-re sikerült feltornásznom magam. Délutánra befejeztük a berakást, este manőver, átjöttünk Novorosszijszkba. Szabolcs a gépházban nézte a manővert, hát nem lett valami ideges a "sok" izgalomtól...
Encsike annál inkább, amikor megtudtuk, hogy nem lesz Pireusz, mert Khioszba megyünk az anyagokért. Ez is jellemző az amerikai tulajdonosra: 
Ha bemennénk Pireuszba, akkor az "off hire" lenne (bérletből kiesett idő). Tehát erre az időre a hajó bérlője nem fizet díjat, mert eltértünk az útvonaltól. Tehát Mr. Bott azt találta ki (azzal a kevés agyával), hogy a Dardanellák után gyorsítsunk fel annyira, amennyire csak tudunk, és a "megspórolt" időt használjuk fel Khioszon, hogy az anyagokat felvegyük.
Ha félrehajtaná a fejét, hogy 8-10 IQ összefolyjon az agya helyén, akkor tudhatná, hogy 6 órás úton (ennyi a Dardanellák - Khiosz) legfeljebb 40 percet lehet összespórolni, és ennél több idő kell egy ilyen dög nagy hajónál a lassításra... No comment.
Így Oroszországból mennek haza Encsiék, mert Khioszt nem kockáztatom, hátha fuccs lesz annak is...

Vasárnap, július 14. 105,5 kiló vagyok. Horgonyon álltunk egész nap. Borzalmas a hőség, 36 fok árnyékban, s elromlott a légkondi. Délután nem dolgoztattam a matrózokat. 
Ma a kollektív ihlet meglátogatta kis családomat. Szabolcs ontotta verseket magából, és az asszonyka is egész nap rótta a sorokat. Rímeket faragott, az álmatlanul eltöltött éjszakák hangulatát vetette papírra. (Nem is rosszak...). Én irodalmi igény nélkül írtam a hajónaplót...

Hétfő, július 15. 105,9 kiló vagyok. Még a meleg se viszi le a...? Kora reggel bejöttünk, kikötöttünk. Az előzetes hírek szerint hat nap berakásra számíthatunk.

Hazamenni is gond!

A Seascot hallgat mint a sült hal. Ennek Á. nem örül... Nincs semmi hír a váltásáról, se a fedélzetmesteréről. Ma elküldött egy telexet Skóciába, hogy Encsinek és Szabolcsnak vegyék meg a jegyet úgy, hogy a hazautazó parancsnokkal és fedélzetmesterrel együtt mehessenek. Ezek szerint, ha kis nyugalmat szeretnénk, akkor Mr. Bott-tól pénzt, Glasgowból pedig váltást kell kérni. Erre biztosan nem reagálnak, sőt, napokig nem jön telex tőlük...
Pedig már sok változat szóba került. Innen, Novorosszijszkból van repülő Athénba és Isztambulba is, onnan pedig Pestre. Ferryvel (átkelő hajó) szintén el lehet menni Athénba, Isztambulba, Várnára, és tovább repülővel. Kíváncsi vagyok, hogy jön össze a hazautazás... Én persze legjobban annak örülnék, ha Dubaiból mennének haza, de hát az messze van, és az iskola miatt nem jöhetnek addig. És dög meleg is lesz! Mi lesz, ha Khioszban nem kapunk légkondi alkatrészt? Én viszonylag megszoktam a Pancon-3-on, de Encsinek szörnyű lenne!

Pegazus-csikót a csikó-költőnek...

Szabolcs egész nap ihlett, és verseket írt a komputerbe. Tisztára az apja fia. Tudom, ha elébb lett volna szövegszerkesztőm, én is korábban próbálkoztam volna meg az írással. Rajta is látom, hogy a gép inspirálja, nagyobb kedvvel versel, mint papírral és ceruzával! És időnként egészen jó, eredeti, szellemes sorok kerülnek a papírra.
Azt hiszem, most teljesítményre ír, és ez meg is látszik, de nem lehet mindig remekműveket alkotni.
Sokszor visszaköszönnek apa kedvelt szavai, fordulatai, fogalmazása, néhány Tóth Árpád vers hangulata is felfedezhető nála - de minden kezdő a nagyoktól tanul, őket utánozza! Magától értetődően sokszor ír gyermeteg, buta sorokat, amiken maga is szégyenkezik. De minden írását szereti, örömmel olvassa fel őket! És ez jó...! Élvezi, hogy örülünk... Jólesően hallgatja az elismerő szavakat... Nagy kedvvel gyűjti be a dicséretet... Mintha az apámat látnám kicsiben. A kritikát is elfogadja, de nem nagyon látom, hogy korrigálná a dolgait - persze ezek az ő írásai, mi, a laikusok minek szólunk bele? Mi csak hallgassuk, és ámuljunk...!

Novorosszijszk első este...

Este kimentünk egy kis sétára. A Tengerészklubot kerestük, de zártkörű rendezvény volt, így csak pénzt váltottunk, egy dollár most 5000 rubel! A városba trolin mentünk, pedig egy polgártárs megállt mellettünk a Volgájával, de Encsi nem mert beülni, pedig később láttuk, hogy a stop szokványos...
Jó nagy város, széles utcák, sok fával, parkkal. Üzletet alig láttunk, igaz, nem is kerestünk. Az asszony reklamálta, hogy a kirakatban Revlon piperecikkeket hirdetnek, az üzlet pedig cipőket árul. De mit tegyenek, ha plakátból csak Revlon érkezett, áruból meg cipő? Egyiket se dobhatják ki...!
Egy viszonylag menőnek látszó helyen leültünk, de ez is csak egy fabódé volt, körbevéve műanyag asztalokkal, székekkel. Drága volt! Egy sör 11.000 rubel, egy jégkrém 10.000, egy üdítő 3.000... Itt viszonylag sok jólöltözött vendég volt, majd minden asztal foglalt. A szomszédunkban két hölgy ivott egy üveg bort, és az egyik állandóan engem figyelt! Erre Encsi hívta fel a figyelmem. Hiába no! A hajón jól megnéztem magam a tükörben, hát nemhiába sandított rám a csaj állandóan...!
Láttunk egy Kodak reklámot, és egy óra alatt előhívják a képeket. Ki kell próbálnom holnap.
A hajóra visszajőve - fél tizenkettőkor - házi feladat várt. Az olasz charterer tudni akarta, hogy felvehetünk-e még rakományt itt, és közölte, nagy valószínűséggel egy harmadik berakó kikötőnk is lesz!

2012. április 16., hétfő

Nyelvében él a... tengerész

Örömmel jelentem, lezárult egy fontos munka!
Megjelent a Szavak a hullámok hátán!
Az ötlet és a megjelenés között 10 év telt el! Ez a hosszú idő persze nem azt jelenti, hogy szakadatlanul ezen dolgoztam. De mindig jelen volt az életemben. Volt úgy, hogy zsongott a fejem a szavaktól, volt úgy, hogy nyomasztott: nem halad a munka, nem jutok előre semmit.
Sokat tanultam közben. Voltak, akik segítettek, nem is kevesen. Ahhoz, hogy belevágjak, nem sok nógatás kellett, hiszen mindenki szereti a kihívásokat, és amikor Balázs Géza tanár urat megkerestem, azt mondta, hogy:
- Kapitány úr, ezek a szavak nem a szlenghez tartoznak, hanem nyelvünk egy fontos része, hiszen a tengerész szubkultúra szavait alkotják, és mindenképpen megmentésre érdemes. - úgy döntöttem, hogy meg kell csinálni.
Akkoriban elég aktív voltam a HIX Nyelv levelezőlistán, ott feltettem a kérdést: kit lehet megkérni, hogy szakszerűen összegyűjtse?
Racskó Tamás szerint egyértelmű volt, ezt nekem kell megcsinálni, és azonnal "megfogta a kezem" és bevezetett a szótár szerkesztés rejtelmeibe, elmondta, hogyan kell bizonyos dolgokat megvalósítani.
Ez elég volt, és nagy elánnal kezdtem a munkába.
Sok szót gyűjtöttünk, mert sikerült sok tengerészt belelkesíteni, és hozták a listákat, adták a szavakat. Később a belvízi hajósok is hasonló örömmel küldték a szócikkeknek valót... Itt nem sorolom fel őket, de a kötetben benne van mindenki, aki akárcsak egy szót is adott, mert erre külön felhívta a figyelmem Balázs Géza tanár úr.
Az hogy milyen fontos dologba vágtam a fejszém az is mutatja, hogy az Akadémiai Kiadó kapva kapott az ötleten, ez még akkor volt, amikor a feladata a tudomány (benne a magyar nyelv) szolgálata volt. De amint bevonták a külföldi tőkét, profitorientált lett, és azonnal visszaléptek a kiadástól.
Közben a szóanyag egyre bővült. Bevettem a hajósok, a belvízi kollégák szavait és a vitorlázókét is, így aztán a Hogyan mondják tengerészül cím már nem volt aktuális, ezért lett a jelenlegi.
Közben kerestük a kiadási lehetőségeket.
A győri Széchenyi István Egyetem tanára, Hartványi Tamás próbált kiadási lehetőséget találni az egyetemen. Ígéret lett az önköltségi árra. Most már volt lehetőség, csak egy apróság hiányzott: a pénz.
Szponzorokat kerestünk.
Ígéretet kaptunk eleget, majdnem annyit, hogy ki lehetett volna fizetni a kiadást. De csak majdnem. Várni kellett. Nekem nincsenek üzleti kapcsolataim, és akinek voltak, annak más dolga is volt, így aztán állt a dolog.
Egy rádióriport hozott gyökeres változást: Pais Judit készített velem egy beszélgetést a szótárról, és ez elhangzott a Kossuth Rádió Disputa című műsorában. Ezt hallotta Fábián Zsuzsanna tanárnő, aki az Akadémia Szótári Bizottságának tagja, és foglalkozik a magyar nyelv olasz eredetű szavaival. Megkeresett, és ettől számítom azt, hogy a műkedvelő szótár elkezdett alakilag is közelíteni a tudományban elfogadott szótárhoz.
De én nem vagyok szakember, nekem kevés a tudásom ahhoz, hogy minden előforduló problémánál megtaláljam a megfelelő megoldást.
Amikor azt gondoltam, vége a gyűjtésnek, a munka lezárult, átküldtem a szótár olasz eredetű szavait Fábián tanárnőnek (próbáltam kimondatlanul is büszkélkedni), hamarost visszakaptam kijavítva...
Akkor úgy döntöttem, hogy a szavaimnak a szóolvasmány műfaji meghatározást adom - erre viszont copyrightot jelentek be :).
Közben jelentkeztem a Tinta kiadónál, amelyik szótár kiadására szakosodott, de anyagi okok miatt nem tudták elvállalni. Ezután hamarosan egy szlovákiai kiadót találtam meg, akik olyan jónak tartották a kéziratot, és Révkomárom részéről vállalhatónak (hiszen ott van Szlovákia legnagyobb vitorlás központja), hogy még pénzt is pályáztak a kiadáshoz. Nem kapták meg, így ez a lehetőség is kútba esett.

Ekkor volt az, hogy elkeseredtem, és azt mondtam: feladom. Megírtam mindenkinek, aki addig segített, hogy köszönöm és kész... eddig volt, nincs tovább. Elfogyott az erő.
A szponzorokat is megkerestem.
- Nincs pénz, nem tudom vállalni a korábbi ígéretem, - ezeket a válaszokat kaptam.
Jelentkeztem a Plimsoll Kft.-nél is.
- Nem megy a kiadás, nem jött össze a pénz...
- Pistikém, ezt nem hagyjuk annyiban! - mondta a Kft. ügyvezetője, Szalma Botond (aki amúgy a főiskolai osztálytársam és barátom) - ezt a szótárt fontos megjelentetni. Ki adja rá a pénzt, ha nem egy hajózással foglalkozó cég, ahol régi, mahartos tengerészek dolgoznak?
Ezt 2011. novemberében mondta, és április 12-én kezembe vehettem a kötetet.
Köszönöm Botond, hogy nem hiába dolgoztam, dolgoztunk.

2012. április 13., péntek

A "legeket" tiszteljük! A leggyorsabb autót mindenki megcsodálja, de hogy nem magyar a pilótája az biztos. A legmélyebb tengerárok hallatán mindenki megborzong, de hogy nem magyar szállt alá, az is biztos. A leggyorsabb repülőgépre mindenki felszállna, hogy a hangnál sebesebben repüljön, de biztosan nem magyarokra bízzák a vezetését.
Ám a világ legnagyobb konténerszállítójának magyar a parancsnoka, olyan hajónak, aminek egész Amerika a csodájára járt, újságok cikkeztek róla, hogy ilyen merülésű hajó még nem kötött ki az Egyesült Államokban. San Franciscóban az MSC Fabiola parancsnoki hídján capt. Minarik László vezényelte a manővert, miközben helikopterek köröztek fölöttük, filmezték minden szögből a hajót. Az amik csak csodálkoztak, hogy a négy futballpálya méretű hajó milyen irdatlan mennyiségű konténert képes egyszerre elszállítani (12.500 darabot)
Laci a Mahartnál kezdett hajózni, második tisztként ment külföldre. Barbaként (parancsnok) részt vett a Fabiola építésének utolsó fázisában Dél-Koreában. A vízre bocsájtás óta az óriáshajó parancsnoka. Szabadsága alatt persze a váltója viszi az óriást,
Most itthon van, április 11-én érkezett haza, így gondolom, ha bárkinek kérdése lenne, azt szívesen eljuttatom hozzá és egy blogbejegyzéseben közzéteszem.
Nézd meg a videót, amit a Long Bech-be való érkezésekor készítettek az MSC Fabioláról (MSC - Mediterran Shipping Company).


2012. április 6., péntek

Kercs, a városban - MV Humber, 21. rész

Szerda, július 3. Fekete-tenger. 107,3 kiló vagyok. Hajnali hatkor feljött Szabolcs, de látván, hogy nincs semmi érdekes, nem tud a radarral semmit bemérni, bejelölni, így hamarosan távozott. Nyolckor a kabinban találtam rá, a szófán feküdt, egy pulóverrel takarózott be, a lába földön (a szófa neki is rövid, hát még nekem!), s alig tudtam az ajtót kinyitni!
Estére hatalmas viharba kerültünk... A kisebbik fiam nem tudott vacsorázni, csak sápadtan feljött, végignyúlt a szófán, és nagyon rosszul érezte magát. A nagyobbik jobban bírta, mert szerinte nem is mozogtunk (szerintem se!) Hála Istennek, nem lesz több tengerész a családban...!
Téves információkat adtam az útról: Jebel Aliba megyünk, és ez Dubai Emírség kikötője, nem Abu Dabié. És az is megjött, hogy Bombayban rakunk ki.

Váltásra várva...

Á. idegileg teljesen kikészülő félben van. Menne haza, betervezte a nyarat, és most reménytelennek látszik minden! Egy csónakját be kell fejeznie, amit épít, ki akarta próbálni a Balatonon, de ki tudja mikor ér haza? 
Most a Seascottól kért váltó parancsnokot, mert a HMS tehetetlen, nem tudja leváltani. A barba azon is többször kiakadt, hogy nyolc hónap alatt x forintot fizet a HMS-nek, ő időben kérte a váltását, amikor letelt a hét hónapja, és egy teljes hónapot voltunk Konstancán, nincs magyarázat a HMS részéről, miért nem küldött parancsnokot!
A barba nagyon de nagyon menne haza, és egyelőre remény sincs, mert Ukrajna pillanatnyilag az egyik legveszélyesebb ország a közbiztonságot tekintve. Két éve az ügynökség Mariupolban nem javasolta a váltást. Ugyanis a vonatokat rendszeresen kirabolják, a taxikat kifosztják, és örülhet, aki legalább élve megússza!

Csütörtök, július 4. Fekete-tenger, Kercs, horgonyon. 106.9 kiló vagyok. Egy heti kínlódás után újabb dekákat adtam le... Pedig továbbra is jó a kaja, nekem legalábbis ízlik. Azt hiszem, a család is elégedett.

Encsike aggódik...

Először azért, hogy ne kelljen túl hamar hazamenni. Nagyon örült, amikor M. felvetette, hogy miért nem Pireuszból megy haza. Nagyon jó ötlet, így maradtak a hajón Szabolccsal. Élveztük a Boszporuszt, jól érezzük magunkat, és ő naphosszat pihen, jót tesz a lábának.
Most azért aggódik, hogy, és mikor kerül haza! Ugyanis megérkeztünk Kercs elé, és amire nem számítottunk, 9.-én megyünk be a kikötőbe. (Ha bemegyünk, teszem hozzá, mert elképzelhető, hogy pár napot még csúszunk.) És akkor még hátra van Novorosszijszk, ott két rakpartnál rakunk be, ott is elcsúszhatunk. És a rakodási időt még nem vettük figyelembe. Van egy tippem: több mint húsz nap lesz a berakás a két kikötőben!
Lehet, hogy augusztus közepe felé érnek haza?
Akkor Szabolcs lekési a sakktábort, és az nagy kár lenne. A Magyarok Világszövetségének bevonásával szervezik, s a világ minden tájáról jönnek gyerekek.

Péntek, július 5. Kercs, horgonyon. 106,4 kiló vagyok. Egy abszolút nyugis nap. Semmi se történt, azt leszámítva, hogy majdnem bevittek. Délután egy pilot jött fel a hajóra, és közölte, hogy bemegyünk - egy kimondhatatlan nevű kikötőbe. Alig tudtuk lebeszélni, aztán felhívta a port controlt, és kiderült, hogy eltévesztette a hajót! Jézusom, minek nézünk itt elébe...! De legalább annyit megtett, hogy megígérte: hétfőn reggel bemegyünk.
Encsike átbillent egy kissé, és az éjszakából csinál nappalt, akkor nem tud aludni, de nappal jóízueket durmol...

Szombat, július 6. Kercs, horgonyon. 106,3 kiló vagyok. Csendes nap. Délelőtt mentőcsónak riadót tartottunk.
Siralmas, hogy mennyire nem érdekli az embereket a saját biztonságuk. A három románnal nincs baj, a matrózokkal se, de a spanyol gépészeknek és hegesztőknek dunsztjuk nincs semmiről. Kíváncsi lennék, vészhelyzetben hogyan viselkednének?

Vasárnap, július 7. Kercs, horgonyon. 106,5 kiló vagyok. Na mit mondtam? Tegnap este megettem egy kis adag vacsorát (tört krumpli, egy szelet Nemstefánia szelettel - ez olyan mint a Stefánia szelet, olyan hosszú fasírt, és a közepében tojások vannak, a Nemstefánia tojás nélkül készül), és máris visszajött egy kicsi. Azért jó ám ez a digitális mérleg, mert tizedre mutatja a súlyt...
Délután tűzriadó, mindenkinek elmondtam a beosztását, sok az új ember, ezt ilyenkor meg kell tenni.

Hétfő, július 8. Kercs, horgonyon. 106,4 kiló vagyok. Hallatlan akaraterőm van: újra leszokom a dohányzásról! Tegnap nem gyújtottam rá. És természetesen nem vittek be - a pilot határozott kijelentése ellenére se - , ahogy azt gondoltuk is.

Megint jól állunk...

A hegesztőink megint nem tudnak dolgozni, mert elfogyott az oxigén. Ez már egyszer megtörtént P. Cabello után, és Argentínában nem kaptunk. Most vajon mikor veszik meg, hogy a be nem fejezett javítást a személyzet megcsinálhassa? Nem hinném, hogy Pireuszban megkapjuk a szükséges anyagokat. És akkor mi van, ha be se megyünk Pireuszba? Eddig ez fel se merült senkiben se, mert annyira nincs semmink, hogy ez természetesnek tűnik. De Mr. Bott útjai és pénztárcája kifürkészhetetlen! Az lesz csak a jó világ, mert:
- honnan megy haza a barba, és a fedélzetmester?
- és a családom? (Ebben az esetben biztosan Dubaiból)
- hol szerzünk élelmet? (A szuezi csatornában minden nagyon drága!)
- mivel festünk, és dolgozunk? (Semmivel, mert semmi se lesz a hajón...)
A szakács nem állt háttal a kambúzának, mégse talál nagyon kaját. Fogyóban a liszt, olaj, marhahús. Zöldség sincs, rizsből sem állunk túl jól. Remélem, holnap már lehet újra mosni. Érkezéskor szétszedettem az elektrikussal a mosógép csatlakozó zsinórját, hogy ne lehessen használni. Ha minden igaz, akkor holnap be kell vinniük. 
Erre felettébb kíváncsiak vagyunk. P. megint háttal állt a hajó elejének, ezért a szondázás nem teljesen jött össze neki. A bal és jobb oldalak mindig helyet cserélnek, és erről ő nem tehet...
Este nagyot dumáltunk a barbával. Vagyis inkább ő velünk. Állandóan a családról beszélt, Pankáról és Gergőről. Éreztük, hogy most erre van szüksége, állandóan a család körül forognak a gondolatai, főleg a nagylányának tett ígéret izgatja. Azt tervezte, hogy júliusban már otthon lesz, és ha befejezi a csónakját, Pankával elmennek a Balatonra egy nagyot vitorlázni. Erre egyelőre várnia kell...

Kedd, július 9. Kercs, horgonyon. 106,9 kiló vagyok, és tegnap se gyújtottam rá... (Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha Bejrutban nem fogadtam volna el Johnny kínálását...)

Új idők régi dalai...

Szabolcs és Encsike is izgatott. Attól, hogy ha ma nem visznek be, akkor holnap elzárjuk a vizet, és kezdődik a vödörből való közkedvelt zuhanyozás... 
A sors igazságot tett Encsi és a gyerekek között. Ugyanis az asszony a tejbegrízt hajlandó megenni, ha nagyon muszáj, a gyerekek a tejberizst szeretik. Viszont se tej, se tejpor nincs, így a következő horgonyon töltött napokra reggeli szűkében leszünk... Persze lehet pár napig enni virslit főtt rizzsel, rántottát főtt rizzsel, parizert főtt rizzsel, eperlekvárt főtt rizzsel, rizst főtt rizzsel... Amíg van rizs... Aztán újra kezdődik mindez, csak babbal... Mindenestre ma esszük meg az utolsó adag marhahúst - gulyásleves - és elfogy a liszt: piskótatekercs lesz a második fogás.
Jó, hogy ma még csak feltételezés mindez, mert ugye kilencedikére ígérték a kikötést. Csak olyan tökéletes nyugalom honol errefelé, hogy fel se merül bennünk az, hogy valaki is megzavarhatja ezt az idilli állapotot...
Pedig megzavarták és este fél kilencre kikötöttek. Valami nagyon gyanús! Ilyen még nem történt! 
Az ügynök szerint a város veszélyes, a közbiztonság nulla. 
Ninó kint volt Palival és Gáborral az Interklubban - ötven méterre van a kikötőkaputól - és éjfélre bejöttek... 

Szerda, július 10. Isten éltessen Encsike a születésnapodon! Egyébként bolondokháza van. Megy a berakás, de természetesen nem úgy, ahogy kéne. Még jó, hogy Pali beszél oroszul.

Lelki élet Ukrajnában...

Beleléptek a lelkivilágomba. Egy katona. Kimentem reggel merülést nézni, és a rakományt is körbejártam a parton. Ekkor jött oda egy szoldát, és erélyesen felszólított, hogy menjek vissza a hajóra. Ugyanis nem adtam le a határőrségnek az útlevelemet, amikor partra léptem. Megállt bennem az ütő... Ekkora baromságot! Úgy látom, mégis felépül a kommunizmus (stikában ezen dolgoznak, már hülyébbek az amerikai Parti Őrségnél is, pedig azok...!)
Ennek örömére, én is beleléptem a lelkivilágába egy hölgynek. Ezeknél minden úgy működik, mint a jó Szajuzban. Teljes emancipáció, nők a dokkmunkások között, ez egy stivador, akiről szó van. Ő irányítja a melósokat a raktárban. Illetve nem irányítja, és ez volt a baj. Én nem tudok szót érteni a melósokkal, és nem vagyok hajlandó oroszul beszélni velük, tanuljanak meg ők angolul. Tehát a stivadorkát kerestem másfél órán keresztül, nem találtam, erre írtam egy protest (tiltakozó) levelet a főnökének, hogy nem lehet a melósokat irányítani, azok meg nem csinálják, amit mi akarunk... Hát ezzel a levéllel beleléptem a lelkivilágába, mert ha nem olyan "megértő" a főnöke, ki is rúghatták volna az állásából (sajnálom, de a kommunizmust ne a mi hajónkon építse!).

Kercs

Délután kimentem Szabolccsal. Azzal csaltam ki, hogy az ügynökségre kell mennem. Beváltottam 20$-t, kaptam érte hárommillió négyszázhetvenezer kupont. Ez egy ilyen jópofa pénz. Hivatalosan ukrán karbovanyecnek hívják, de ez csak apró betűvel van rajta, a kupon szó viszont üvölt róla...
Végigjártuk a piacot, nagy a nyüzsgés, füstölt halat, gyümölcsöt, zöldséget, mindent lehet kapni, még húst is láttunk. Mindenütt sátras-butikosok árulják a tömeg-divatholmikat, a kirakódós pultokon ugyanazok a nyugati élvezeti cikkek: brazil kávégranulátum (bűn rossz!), teák, szörpök, üdítők, szappanok, dezodorok, mosóporok, cigaretták. Az látszik, egy nagybani szállító van (gondolom a maffia), s mindenki ott szerzi be az áruját. De legalább van... 
Vettem egy csokréta vörös rózsát, szépen díszcsomagolásban, celofán, arany masni, mindegyik virág külön celofántasakban, szalaggal átkötve... Potom 700.000 karbovanyecba került. Na de az asszonykának akár egy millióért is veszek virágot a szülinapjára...
A hajóra beérve átadtam, örült a szentem!
Este kimentünk családilag. Az egész, tehát Ninó is!
Végigsétáltunk a központig vezető főúton, jó volt, annak ellenére, hogy legalább 35 fok volt este hatkor! Széles utca, sok-sok fa, bokor, árnyas parkok, valóban kellemes séta volt. Menet közben benéztünk egy hatalmas élelmiszer boltba. Az alapterülete valóban hatalmas. Az áruválaszték kevésbé. Az árak szintúgy magasak voltak. A vevők csak lézengtek benne. 
Nagyon kellett volna már egy valamilyen hely, ahova le lehetett ülni. Nem találtunk. Végre a posta után a Lenin utcán több kávézót találtunk, az utcán székekkel, asztalokkal. Encsi és a gyerekek fagyiztak. Én Holstein sört ittam. Aztán üdítő, újabb sör, és bámultuk a főutcát.
Ilyennek képzeltem el a csehovi poros, orosz kisvárost, ahol nyáron meleg van, télen hideg, és ez az összes ami a lakókkal történik... Szinte láttuk Encsivel, az erkélyek mögül kandikáló, unatkozó polgári kisasszonyokat, akik az utcán masírozó nyalka katonák után ácsingóznak.
A városka hangulata most is ilyesmi: nyugodt, nincs rohanás, nincs forgalom, a népek ülnek a kávéházak teraszán - már aki teheti - , beszélgetnek, nézelődnek, és örülnek, hogy van aki meg tudja fizetni az addig csak áhított, a nyugati fogyasztói társadalomból száműzött kacat-gazdagság, bóvli-boldogság illúzióját. Isszák a nevenincs söröket (a Holstein túl drága, és nem is olyan csicsás a doboza), szívják a harmadosztályú cigarettákat, szürcsölik a meleg üdítőt, kólát (a jéghideg az igazi!).
Nagyon élveztük az egészet. Vissza a piac mellett jöttünk, és igazán elfáradtunk. Encsike vitézül bírta a lábával, én többet nyavalyogtam a köszvény miatt.

2012. április 3., kedd

Titi és Papa meg Isztambul - MV Humber 20. rész

Péntek, június 28. 107.3 kiló vagyok. Viszonylag nyugis nap. Csak keveset nem tudunk, mindössze annyit, hogy semmit. Jól érzem magam, hiszen itt a család. Csak nem lehetek velük annyit, amennyit szeretnék.

Szombat, június 29. 107.2 kiló vagyok. Ninó dolgozott, Szabolcs komputerezett, Enici sokat aludt, én sem tétlenkedtem.
Este hatalmas táviratváltások voltak Mr. Bott-tal. Azt hiszem, kissé korlátolt. Arról van szó, hogy ki akarja adni a hajót hosszabb időre time charterbe, azaz időbérletbe. Ehhez természetesen mindenféle adatra szükség van. Ez nem is lenne baj, de az utolsó táviratban közölte, hogy úgy köti meg a szerződést, hogy a két nehézdaru jó állapotban van. Erre mi, természetesen kiakadtunk, és Laci közölte vele, hogy nem használható egyik sem.
Mire Mr. Bott akadt ki, és visszatelexezett, hogy a darubizonyítvány érvényes, tehát jónak kell lennie.
Laci visszatelexezett, hogy az ő kedves embere, Mr. Brilis (akit azóta kirúgott) elsumákolta a 1994-es szemlét. J. J. pk. valahogy elérte, hogy a '95-öst megadják, és ő is (Mr. Bott) a hajón volt, amikor Á. kiharcolta, hogy mindenféle javítás nélkül megadják a pecsétet '96-ra. Ezt már elfelejtette, és csak azt hajlandó szajkózni, hogy van bizonyítvány, nem fogadja el, hogy nem használható a daru.
Szóval miután Laci megtáviratozta, hogy a személyzet nem tudja megjavítani, így most javítjuk, (persze a gépészek).

Vasárnap, június 30. 107,1 kiló vagyok. A hajó időbérleti szerződése holnap délután lép érvénybe Kercs térségében. Berakás a Fekete-tengeren Dzsiddának, Abu Dabiban is kikötünk, és Bombay - Karacsi térségében fejezzük be a kirakást. Hát ez nem egy kimondott "Amerika"! Vasat viszünk.

Egy kellemes nap

Délelőtt a barba arról panaszkodott, hogy nincs kedve kimenni, de muszáj, mert az ügynökség és a shipi meghívta egy ebédre. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk kijönni, és nekünk volt.
Így aztán irány Miami, ahogy Enici Mamaiát hívja. Nem egy Balaton, de nem rossz, ha valaki fürdeni akar. Mi nem akartunk (kivéve Szabolcsot), de a barba vitorlást bérelt volna. Nem lehet. Lett volna water sky, de az unalmas, semmi, csak rohanás a vízen...
Így az egész napot a shipi "Pelican Club"-jában töltöttük. Kellemes hely, hat teniszpálya, egy snooker, pingpong asztal, kosárlabda pálya, és pár asztal. Ittunk jó hideg sört, ettünk isteni, helyben készült micset, zöldpaprikával és paradicsommal, puha, friss kenyérrel, kaskavál sajttal és brinzával. Előtte cujkát ittunk, valódi szatmári szilvapálinka volt, de teljesen sima, semmi kaparós, torkot maró. Még fehér bort is bontott Mr. Vanetti (makedón származású a shipi - nyilván ezért van olasz neve!). A fagylalt és a mézédes sárgadinnye csak megkoronázta az isteni lakomát!
Némi ejtőzés után kisétáltunk a tengerpartra, de nagy szél volt, így a kisebbik fiam nem fürödhetett. (Míg ön szórakozik, Nimród dolgozik! - így írható át az ismert Darmolos szlogen.) Titi az ügynökeink egyike bevitt a központba, és ott elbocsátott bennünket.
Elmentünk egy nagy hodály vendéglőbe, ahol Encsi meghívta Á.-t egy kólára és egy kávéra - annak ellenére, hogy tudta, nekünk nincs, de neki van idevalósi pénze. Amíg mi beszélgettünk Szabolcs lement a tengerpartra - hatalmas szabadstrand van a kikötő és Mamaia között - , és jóízűt vacogott a hideg vízben. Aztán besétáltunk a kikötőbe, de útba ejtettük az akváriumot, és betértünk húsz percre. A kikötőben egy "taxis hiéna" 20.000 lejért bevitt a hajóra.
Ha most azt írnám, hogy soha rosszabb napot, akkor nem lenne igazam, mert nagyon jól éreztük magunkat!

JÚLIUS

Hétfő, július 1. Konstanca. 107.3 kiló vagyok. Úgy látom, megállt a súlycsökkenés... De még ez sem baj, mert itt a család, és ez mindennél többet ér! Olyan régen vágytam rá, és most itt vannak.
Délután Titi behozta az új behajózókat. S. Zsoltot ismerem, ő az új harmadik tiszt.

Titi és Papa

Papa nem Titi papája, de sülve főve együtt vannak, mintha ikrek lennének. Ők az ügynökség. Titi a főnök és Papa a beosztott, a fuss ide, szaladj oda, de mindketten együtt lótnak-futnak mindenhova, mint a sziámi ikrek. Persze megjelenésre abszolút ellentétek.
Titi magas, nyúlánk, tömött, fekete bajszú, jó svádájú férfi. Papa az alacsonyabb, szőke, kopaszodó, kesebajszú, olyan estin érettségizett művezető kinézetű. Titi Audival jár - persze használt, a szélvédő elrepedt, az automata sebváltó a hátrát nem szereti - Papa pedig egy piros Daciával. Csak néha-néha szokott lerobbanni vele. Minden reggel megjelennek a hajó mellett, mindegyik a saját kocsijával, és együtt is mennek el.
Jó fejek... Megszerettük őket. Ráadásul Papának milyen csinos 11. osztályos lánya van! Kár, hogy Ninó nem volt velünk tegnap, mert Adia - milyen szép neve van - , is ott volt!
Szóval két emberünk mindent elintézett a hajónak, annak ellenére, hogy még ők sem kapták meg a pénzüket. Még azt is megtették, hogy összedobtak 7000 dollárnyi készpénzt, hogy gázolajat tudjunk venni, mert nincs annyi, hogy Kercsig elmenjünk.
De erre nem is volt szükség. Ugyanis:

Rajtaütésszerűen elmentünk Konstancáról

Délután bejött egy ürge, hogy megnézné a hajót, mert ureát akarnak velünk szállíttatni az USA-ba. Mindenkinek leesett az álla a meglepetéstől. Mr. Bott már megint gentleman volt, kiadta a hajót másnak, és az előző partnereit "elfelejtette" értesíteni, hogy az üzlet ugrott.
Szóval Laci, és a barba arról tárgyalt Titiékkel, hogy mi úton módon szerezzük be a gázolajat, amikor jött az ukáz Tampából (Mr. Bott irodája ott székel), hogy menjünk Isztambulba olajat vételezni.
Így pilotot kértünk, és este nyolckor elindultunk, hogy a világ egyik legszebb városát megmutathassam az Asszonykámnak... Szabolcs teljesen bezsongott a hírtől, még akkor is, ha nem kötünk ki, hanem horgonyon vesszük az üzemanyagot.

Kedd, július 2. Fekete-tenger, Boszporusz. 107.1 kiló vagyok. Délelőtt megérkeztünk a Boszporuszhoz. Hajnalban Szabolcs feljött a hídra, és együtt navigáltunk. Nagyon élvezi. Nyolckor maradt a harmadik tiszttel, és ebéd után a másodikkal is. Élvezi a radart (és ami a fő, hamar megértette), imádja a távcsövet, percenként megállapítja az irányt, merre megy a hajó? Nagyon készültünk, hogy megnézzük a Boszporuszt, hiszen nappal megyünk át...
De sajnos nem teljesen így működnek a dolgok (elátkozott Humber). Beszállt a pilot, és leállt a főgép. Elment az elektronikus vezérlés, és most a gépészek dolgoznak, hogy kijavítsák... Ez persze kicsit megbonyolítja a dolgokat, ugyanis ma kellett volna a hajót átadni a kercsi-szorosnál a bérlőnek. Ez mindössze annyit jelent, hogy ott egy pontos mérés alapján megállapítjuk az üzemanyag mennyiségét, telexen bejelentkezünk, és várjuk az utasítást, hogy hova menjünk. Az mindenestre bíztató, hogy 40 napra vette ki a hajót. Remélem, nem is akar többfordulót csinálni ezen a járaton. Valahogy nem csábít.
Dzsiddát a hátam közepére se kívánom, még a kikötőben se lehet partra lépni... Abu Dabit várom, és kíváncsi vagyok rá, de hát arab hely, és ez mindent megmond... Karacsi és Bombay se nagyon vonz. Persze ha Bombayban egy kirándulásra el lehetne menni, akkor az más lenne! De hát chief vagyok, nem második vagy harmadik tiszt!
Ilyen szép boszporuszi átkelésem még nem volt! Mindenki itt van, az egész család! Encsike egész idő alatt fent sétált, aztán ücsörgött a barbaszékben (a parancsnok engedélyével!). Ráadásul az idő gyönyörű volt, csak az az iciri-piciri baj volt, hogy délután lévén szembe sütött a nap, s így nem úgy videózhattam, ahogy szerettem volna. De ez legyen a legnagyobb gond!
Élvezettel mutogattam a látnivalókat. Encsike csak ámult, Szabolcs lelkesedett, és bőszen navigált. Csak egyetlen-egyszer tessékelték ki a hídról, amikor a főgép havaria volt, ilyenkor mindenki ideges. Később Á. is mutogatta a látnivalókat a fiamnak. Azt hiszem élvezte, hogy milyen lelkes, és mennyire fiú...
A pilot szemmel láthatóan alakított az asszonynak. Amikor meglátta, hogy feleség van a hajón, kihúzta magát - lett is vagy 155 centiméter magas! - és hatalmas gesztusokkal irányította a hajót, és közben oda-odasandított Encsire. Már azt vártam, hogy ugrik egy tripla leszúrt Ritzbergert, vagy egy dupla Axelt. De megelégedett azzal, hogy hadonászott, kiabált, mutogatott, egyszóval vezényelte a hajót, mint egy Herbert von Karajan...
Az olajvételezés eltartott késő estig. Közben - hál' Istennek - megkaptam a házi feladatomat: megadták a tervezett rakományt. Tizenegy után fejeztem be, és megelégedéssel állapítottuk meg a barbával, hogy szakértelemmel állították össze az általuk ajánlott rakodási tervet. Csak egy helyen kellett változtatni rajta. És a táviratuk is udvarias volt, nem olyan bunkó, mint Mr. Botté. Persze ők olaszok, akik nem mennek a szomszédba egy kis zsiványságért, ha szükséges, de tudnak bókolni is... Azt írták a bemutatkozó soraikban, hogy ők bérelték ki a mi jó hajónkat. Azt hiszem, ezt utoljára közlik velünk, így be kell osztani a dicséretet az egész útra. (Meg azt is elárulom, hogy ez hivatalos formula is..., de akkor is.)
Szabolcs éjfélig volt fent, megvárta az indulást, Encsi fél kettőig, ő még megcsodálta az éjszakai Isztambult, én húztam a lóbőrt, de édesdeden.

2012. április 2., hétfő

Kizárt a fészbuk...

Március 31-én 24.00-tól nem tudok a fészbukba bejelentkezni. A kapcsolódás után megjelenik egy információs kis ablak: nem vagy bejelentkezve. Bejelentkezem, és kezdődik minden elölről. A gémélt sem lehet megnyitni. Még szerencse, hogy a levelezőprogramom le tudja tölteni a postát.
Hangsúlyozom: semmit nem csináltam a rendszerrel.
Szinte nem is használtam a laptopom.

A március végére bejelentett változások nem kompatibilisek a nyugdíjasokkal? Ti mit varázsoltatok?
Miért vagyok büntiben?

Megpróbáltam közzétenni ezt a bejegyzést a fészbukon.
Pillanatra megjelent az oldal, de aztán megint:
Nem vagy bejelentkezve
Csak abban reménykedem, hogy közben a bejegyzést felpakolta az oldalamra.
Ezért ha tudsz valamit mondani, akkor semmi esetre se a fészbukon kommentelj, hanem itt, a blogbejegyzésnél. Ezt látom, a fászbukot nem!

Címkék

8-as (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (2) black gang (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) botlek (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) Dagenham (1) Dávidházy András (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) húsvét (1) Inmarsat-C (1) internet (1) Írország (1) Isartal (3) Izland (2) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) KK_döntő (1) komposzt (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marina di Carrara (2) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (65) MV Kambo (14) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (16) naan (1) Napló (212) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) Pancon 3 (23) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) Pireusz (3) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) pumping shanty (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rotterdam (3) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (8) Sharpness (5) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (2) Szingapúr (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (2) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (8) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) Tisztás (1) TME (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)