2012. július 25., szerda

Dr. Tyúkszemész - MV Humber, 35. rész

Szombat, szeptember 7. Mumbai. Elsején kezdtük a kirakást, akkor három napot jósolt - amit kétkedve fogadtam - az ügynökség, már egy hete itt vagyunk, hat napja rakodunk!


Ganésa, segíts!



Ma mivel örvendeztetnek meg az Istenek? Úgy látszik, hiába van az asztalomon három Ganésa szobor is, elhagyott a szerencse. Vagy a Hajódarvak Istene haragszik Mr. Bottra, s Ganésa barátom ellene tehetetlen? Ma állítólag két rakodóbrigád jön, s a kettes raktárt, ahova csak a két Jumbó tud dolgozni, a kettessel akarják rakni. Ez egy kicsit komplikált lesz, mert nincs a daru hatósugarában az árú, ahhoz hogy kirakható legyen, a daruval a raktár hátuljába kell húzkodni a vaskötegeket, majd ott átkötni drótkötéllel, s úgy kiemelni! A daru óránként öt emelésre képes. Így nem csinálnak meg többet kettő-háromnál. Ez még inkább nem lesz az olasz, és az ügynökségének ínyére. Ezzel teljesen nyeregbe kerülnek, és a hajótulajdonost úgy zsarolhatják ahogy akarják, s ha nem fizet, akkor olyan ellenőrzést sózhatnak a nyakunkba, hogy attól koldulunk.
Írtam ezt a munkakezdés előtt, kíváncsian várom, mi történik ma! Ganésa, segíts!
Ne Mr. Bottot, hanem minket, akik már nagyon elmennénk innen, és tele a hajónagyságú hócipőnk mindennel: a bérlővel, a tulajdonossal, a hajódarukkal, a raktártetőkkel s mindennel. Most egy jó hónapos menetre vágyom, de nem hiszem, hogy valami is lesz belőle...
Reklamáció visszavonva: Ganésa eddig mindig velünk volt, és vigyázott a testi épségünkre (és a munkásokéra), a Hajódarvaké meg magasról le van...! Hozzá imádkozzon mr. bott (büntetésből kisbetűvel, most jól megkapta...).
Dolgunk persze akad addig is, amíg a csónak megérkezik tízkor a rakodókkal: amikor a kettes Jumbót átfordítottuk, hogy a kettes raktárba dolgozzon, a felső blokkja átfordult, és a kötélzet összecsavarodott. Az átfordulásgátló teljesen elkopott. Most azon dolgozunk, hogy a blokkot visszafordítsuk kézzel...


A barba sztorizik...



Felmentem hozzá félkilenc körül. Ötcsillagos Metaxát ittunk. Beszélgettünk, mindenféle szóba került. Többek között az is, hogy lett parancsnok. Elmesélte, hogy első tisztként az összes öreg barbával hajózott. Ez persze viszonylagos dolog, mert én őket csak hírből ismerem, és egy mai fiatal tengerésznek már hajózási történelem. Azt hiszem egy mostani kezdő tisztnek teljességgel elképzelhetetlen, amit Cs. L. parancsnokról mesélt:
- Úgy lett parancsnok, hogy egy kukkot nem beszélt angolul! Így aztán a vizsgálatokat a chiefre hagyta, olaszul, horvátul társalgott, de minden angol nyelvű iratot az elsőtiszt írt, kezelt. Nagyon sok kárt okozott a Mahartnak azzal, hogy semmi megjegyzést nem tett a rakományra.
- Nincs ilyen marhaságra idő, kérem! - szokta mondogatni, és ezért a vállalat igen sok hajókárt fizetett. Később derült ki, azért nem csinálta, mert egy kukkot nem tudott angolul, és ezt szégyellte persze.
Parancsnokként meg hülyébbnél hülyébb első tisztekkel hozta össze a sors. Akkor megfogadta, hogy nem fogja csinálni az elsőtisztek dolgát, így aztán most nem is tudom lecsalogatni a fedélzetre, hogy bármit is megnézzen.
Elmesélt egy sztorit még tisztjelölt korából:
Akkoriban Bejrutba jártak állandóan és román meg szovjet kikötőkből hordták az árut. Romániában a hatvanas évek közepén kurrens csempészárú volt az Atlantic óra. A tengerészek csak kilós órának hívták. Elegáns, vékony, nagyon csicsás karravalók voltak. Persze a minőség hagyott némi kívánni valót maga után... Kő nélküli acél szerkezet volt...
Kilósnak hívták, mert a bejruti bazárban valóban kilóra árulták! Nylonzacskóban adták, és mérlegen mérték ki. A szíjat külön vették a bőrösnél. Galacban mindig bejött egy magyar, aki elvitte, persze kevesebbet fizetett értük, mint ahogy a városban vették. De ilyen az üzlet. Volt egy barátnője, egy magyar lány, aki egy bárban dolgozott, ő is átvette az órákat, de jó áron. A bökkenő csak a vám volt. Tudták, hogy kicsempészik, mindenáron meg akarták fogni a bátor tengerészt.
Bejrutban vett egy elegáns, akkoriban nagyon menő bőrkalapot. Egy számmal nagyobbat a kelleténél. A kalap belső, körbefutó koptatója alá pontosan tizennyolc darab óra fért be. Hetykén a fejébe csapta, és vonult ki a városba. A vámnál megállították:
- Domnule, pucim controll! - hogy ezt így mondják-e románul nem tudom, de tengerészül így mondjuk. A tisztjelölt úr magabiztosan bement a vetkőztető helyiségbe - elvégre szocialista ország volt akkoriban Románia - de még mennyire - , ráadásul magyar a delikvens! Tisztelettudóan levette a kalapot amint bement, s a kalapját letette az asztal közepére, a fővámhivatalnok orra elé. Ettől kezdve nyugodtan vetkőztethették, még a fenekébe is benézhettek, nem találtak semmit! Ráadásul szemtelen is volt:
- Mennyi leit visz ki az elvtárs? - kérdezték szigorúan. Elővette, s mondta is:
- Kettőt. S amikor bejött, akkor pofátlanul megmutatta:
- Nem dorbézoltam el ám minden pénzt, egy lejem megmaradt!
S közben a fél város az ő óráin nézte a pontos időt...


Surveyorok áradata



indult meg tizenegy óra után. Először a kikötő részéről jött egy szimpatikus úriember, végignézte az összes bizonyítványt a daruk köteleiről, megtekintette a törött görgőket. Lejátszottam neki a videót amit tegnap készítettem, kedélyesen elbeszélgettünk, és elment.
Utána érkezett a megsérült bárka ügyében a surveyor. Végignézte az összes bizonyítványt, megtekintette a törött görgőket és darublokkot. Lejátszottam neki a videót amit tegnap készítettem, kedélyesen elbeszélgettünk, és elment.
Nemsokára újabb ügyfelem jött. Végignézte az összes bizonyítványt, megtekintette a törött görgőket és darublokkot. Lejátszottam neki a videót amit tegnap készítettem, kedélyesen elbeszélgettünk, és elment. Ő volt a P&I surveyor.
Tíz perc múlva kopogtatott a következő. Már rutinos voltam. Elhadartam mi történt, hívtam, hogy megmutatom a törött görgőket és blokkot, de azt mondta nem jön, mert ő az orvos. Ettől függetlenül kedélyesen elbeszélgettünk, és miután megkapta az egészségügyi deklarációt, elment.
Paliról közben kiderült, hogy ő a Sólyomszem detektíviroda a hajón. Megyek fel a lépcsőn az egyik ellenőrző emberemmel, mert a decken lézengtünk egy sort, azt mondja a második tiszt:
- Fogadjunk, hogy esik az eső!
Honnan tudta?! Hiszen csak annyit láthatott, hogy bőrig áztam, és mindenemből ömlött a víz...
Délután megérkezett Glasgowból a Seascot embere. Megmutattam a törött görgőket stb. stb. stb. és nem ment el, ő sokkal érdeklődőbb volt, mindent alaposan megvizsgált és megállapította, hogy a kápóék a hunyók, mert amikor két napja görgőt cseréltek, rosszat tettek be, mégpedig olyant, aminek a csapágya be volt szorulva, nem forgott, hanem a görgő csúszott a csapszegen. 
- Hoppá! - mondaná Hofi. Engem pedig megbízott azzal, hogyha a gépészek legközelebb a fedélzeten dolgoznak, akkor nézzek utánuk, mert "nem gyakorlottak, és nem gondosak"! Hízik a rosszabbik májam... (Lajosnál biztosan nem fordult volna elő!)


Ezt a sértést!



Az egyik surveyor vérig sértett minket. Megkérdezte, hogy görögök vagyunk-e? Emögött az van, hogy sok köztük a csapnivaló tengerész, a görög hajókkal állandóan sok a gond. A nyílt vízen azért, mert nem szabályosan navigálnak, velük és a szovjet utódokkal van ilyen téren a legtöbb gond. A görög tulajdonban levő korosabb hajók borzalmas állapotban tudnak lenni, de azért a Humberünk még mindig jobb mint egy görög! Ha görög lenne a hajó, akkor átkurkászná minden hivatalos ember, mert saját szemével akarna meggyőződni mindenről! Ezen kívül, ha görögök lennénk, az azt is jelentené a partner - most a surveyor - számára, hogy nem vagyunk szavahihetőek...
Pirul az orcám...


Mire akarnak rábeszélni...?



A Seascot képviselőjével - a nevét nem tudom, nem mondta meg - beszélgettünk miután végeztünk a napi dologgal. Szóba került, hogy Lengyelországba akarok menni, megszerezni a parancsnoki képesítést. 
- Miért nem megy Angliába? - kérdezte a lehető legtermészetesebb hangon. - Hisz ha ott szerez képesítést, az a legjobb befektetés a jövőre nézve! Három iskola is van.
- A nyelv az igazi gondom - válaszoltam, mert nem tudtam, mit mondjak hirtelenjében, s ez jó kifogásnak látszott.
- Ugyan, nagyon jól beszél - dicsért meg, és ez nem az első, ahogy született angolok értékelik nyelvtudásomat (csak a Rigó utcának nem jó). Hat hónap alatt pedig teljesen belejön. És ha angol bizonyítványa van, akkor bármelyik angol cég alkalmazza!
- Azok csak brit állampolgárokat alkalmaznak - vettettem ellen.
- Dehogy! Ők a brit bizonyítványhoz ragaszkodnak csak! - bizonygatta.
Hát most tessék, ez a nagy gondom. De azt hiszem nem lesz semmi belőle, nekem a családomat el kell tartanom, s e mellett csak a lengyel Főiskolát tudom kiszorítani. Pedig...
Nagyon drága. Mintegy kétezer font a díja, és a megélhetési költségek igen magasak Angliában. És a tanfolyam nem kettő, hanem hat hónapos. Sajnos...


Az aggódó stivador



Egész nap randa, esős idő volt. Többször is bőrig áztam, örülök, ha nem fáztam meg. A stivadorunk felvette azt a jó szokást, hogy minden nap hoz valamit: második nap - már írtam - gyümölcsöt. Tegnap egy gyönyörű ananászt, ma egy kiló kesudiót. Most egy cseppet rosszul vagyok a töméntelen sós nasstól, és a maradékot elajándékoztam: Ninó kapott vagy negyven dekát, a két tisztemnek adtam karácsonyi ajándékul - néztek, mint liba az égre - meg a fedélzetmester kapott elsőtiszti dicséretként egy kistányérral.
Minden nap megkapom az India Timest, és holnapra képeslapokat kértem, mert kérdezte mit hozzon?
Szegény egész nap be volt tojva látva a sok surveyort. Mikor egy elment, megkérdezte:
- Mit mondott? Miért szakadt le az egyes Jumbó? A mi hibánk volt?
Minden egyes alkalommal megnyugtattam:
- Nem, a stivadorok nem hibásak.
Elmondta, hogy nagyon szerencsések vagyunk, hogy semmi sérülés nem történt, mert abból nagy baj lehetne. Semmiből nem csinálnak gondot a hatóságok, csak a balesetből, de abból nagyot.
Kösz Ganésa az eddigi gondoskodást, csak egy kicsit vigyázz még ránk, haza szeretnénk menni, nem a sittre Indiában...

Vasárnap, szeptember 8. Mumbai. Tegnap a kettes raktárból 72 tonnát raktak ki, maradt benne még 1100. Szép kilátások?!
Oly annyira, hogy telex jött, miszerint holnap kikötünk, éspedig a rakodó-berendezéseink állapota miatt. Ettől féltünk. Ma nem rakodnak, holnap kínpadra vonják a hajót - de ez leginkább Mr. Bott gondja baja lesz!
Akkor ma pihenünk.


Dr. Tyúkszemész



Ebéd körül egy csónak jött, s egy kuruzsló-doktort hozott. Ajánlkozott mindenkinek, hogy kiszedi a láthatatlan tyúkszemét is... P. Zoli megfogadta, mert olcsón dolgozik, hisz egy kiszedését három dollárért megszámította. Amikor Zolival és Mártival végzett, a kápó kabinban levő barba lábának esett neki.
Leült a földre, mint az orvosok általában, és ölébe vette a kezelendő lábat. Ráhelyezte egy piroscsíkos, enyhén koszos törölközőre. Megnyomkodta, megforgatta, megszakértette, s kijelentette, hogy két helyen van tyúkszem, egyik a kisujjon, a klasszikus helyen, és egy a talpán. Elővett egy éles kést, amit előzőleg gondosan beletörölt a nadrágjába, majd valami folyadékot csepegtetett a bőrre. Azonnal kifehéredett a tyúkszem. Pedig a páciens nem is érezte, hogy kellemetlenkedik neki. Ezután egy szikét kapott elő, beletörölte a törölközőbe, és megvágta a bőrt. A sebre valami piros folyadékot kent 
- Ez valami igen drága izé - mondta, de nem derült ki, hogy micsoda. Ezután egy kis kúpos eszközt vett elő. Az öblös nyílását a sebre tette, a szűkét a szájába fogta, és megszívta, s a lyukat befogta az ujjával. Ezt a szívást többször is megismételte, és mintegy három perc múlva levette a szerszámot. Tíz darab, pálcika alakú izét - tyúkszem gyökeret - számolt össze.
A muveletet megismételte, azzal a különbséggel, hogy most a kisujjat vette kezelésbe, és a szerszámait már nem a dobozából vette elő, hanem a padlóról, ahova előzőleg tette. Becsületére legyen mondva, most sokkal gondosabban törülgette a törülközőbe a szikét s a kést...
P. lábából összesen 34 darabot szedett ki, a barbától vagy 23-at. Mindketten ötvenessel fizettek, és nem kaptak vissza. Nekem nincs már ötvenesem...
Bár a pasas hozott egy ajánlólevelet orosz nyelven, szépen fotóval megtámogatva, és abból az derül ki, hogy az árajánlatának a 20%-ával már boldogan kiegyezik, nem kell túlfizetni, akkor se lettem a páciense.


A Holdról jöttem, mesterségem címere: Mitsutor...



Délután bejött egy ügynök a Mitsutortól, és hülye volt. Meg kancsal, de arról nem tehet. Itt lényegesen több a hülye ügynök, mint szerte a világon, de ez van. Persze nem hiszem, hogy ők lennének a nagy átlagnál tökkelütöttebbek, inkább az a hivatalos, hyperszuperbürokratikus eljárás, ami itt dívik az oka annak, hogy senki se tud semmit. Itt a jobb és a bal kéz mérföldekre van egymástól... Volt olyan is, hogy hárman is jöttek egy nap, és mindegyik kitöltette ugyanazt a nyomtatványt, a végén már frászt kaptuk tőlük. Ugye a Mitsutor - az olasz ügynöksége - fenyegetőzött eddig azzal, hogy letartóztat, meg ellenőröket küld, meg ihaj-csuhaj, mert a darvaink alkalmatlanok a kirakásra. Most ez a kedves kis ősz, öreg ügynök bájosan belebandzsít a képembe, és azt mondja, hogy:
- Chief, holnap kikötnek 17:00-kor. A hajódarukkal kirakodnak egy nap alatt, mert a rakomány már nincs kétezer tonna...!
Hát ez manus a Mitsutor holdban lévő kirendeltségétől keveredett ide valamilyen tévedés okán...

2012. július 18., szerda

Szegény surveyor... - MV Humber, 34. rész

Péntek, szeptember 6. Mumbai. Reggel átnéztem a tegnapi kikötői munkanaplót. Pontosan a rakomány felét rakták ki eddig, és tegnap semmi galiba nem történt - lekopogom ahogy jólnevelt, s a babonában hívő elsőtiszthez illik. Így bátran kiengedtem a fedélzetmestert - aki szintén vitte a fiát, aki az első pincér, mert bízom a daruinkban...

Biztosítás indiai módra

A stivador figyelmét felhívtam arra, hogy a munkások nagyobb odafigyeléssel dolgozzanak, mert egy köteg vas tegnap visszahullott a raktárba, nehogy valaki megsérüljön. Tettem ezt azért, mert reggel elszörnyülködve láttam, hogy a kettes Thompson daru teheremelő kötele a végét járja - ezt az egy kötelet nem cseréltük még ki a két egyforma darun. A stivador mondta, hogy persze, megmondta nekik, főleg azért, mert tegnap az egyik uszályban egy fiatal melós két ujjának utolsó percét összeroncsolta a drótkötél, mert alányúlt.
- Mi lesz vele? - kérdeztem megütközve.
- Mi lenne? Semmi. Nem figyelt, az ő baja.
- Biztosítás? - kérdeztem naivul.
Megütközve nézett rám, nem akarta megérteni mi bajom van.
- Alkalmi munkás - mondta - , örüljön, hogy van munkája...

Ha harc, hát legyen harc...

Mr. Bott és az MSL Napoli között. Az MSL a hajóbérlő, ami egy szedett-vedett digó kóceráj, de valószínűleg a kisujjában is több ész van, mint a tulajdonosunk összes fejében. Biztosan vannak olyan kitételek a bérleti szerződésben (semmit nem tudok, csak találgatok), ami alapján most Mr. Bott jobbra-balra rohangál a pénze után, és reménytelenül bolyong a digó erdőségben, ahova bevihették.
Az utóbbi napokban a sarkára állt - ami egyben valószínűleg a mi lábunkat is jelenti, és nekem az igen köszvényes, jó lenne ha leszállna róla. Ugyanis olyan telexet kaptunk, hogy lefoglaltatja a rakományt, ha az MSL nem fizet. Ez az ő sarka.
A Mitsutor, az olasz érdekeit képviselő ügynökség most táviratozott, hogy a hajó darui miatt egyáltalán nem képes rendben kirakni a rakományt, és ha nem adjuk ki - miért mi, miért nem Mr. Kretén-Bott - akkor letartóztatja a hajót. Mindenféle surveyort beküld, és a black-ganget (világszerte rettegnek a tengerészek az adott ország black-gangjétől, a vámhivatal keresőcsapatától, mert azok mindent felforgatnak a hajón, és sok olyat találnak, ami szabálytalan, az adott országban, de mi nem tudunk róla.) Ez a mi - az én köszvényes - lábunk, amire Mr. Bott ráállt...

Tele a hócipőm

ezzel a hajóval! Délután felolvastam Ninónak amit írtam a naplóban, szerinte jól írtam meg a tegnapi napot. Mikor végeztünk egy hatalmas reccsenés az ablak alól, a hideg futkosott a hátamon! A kettes Thompson egyik - az árboc csúcsán lévő - blokkja eltörött, és a kötél beszorult a blokk és a görgő közé. Túlórázhatunk a gépészekkel együtt! Ha lesz hozzá alkatrész, mert a görögök spórolás miatt leállították a görgők cseréjét. Ráadásul olyan helyzetben történt, hogy nem tudunk hozzáférni. Délután majd két órát töprengtünk a megoldáson. S milyen az élet? A megoldás magától jött, nem kellett törni a fejünket, hogy mit is csináljunk. Ugyanis amikor fent voltam a barbánál, látjuk, a harmadik tiszt rohan a decken, és üvölti a hordozható rádióba, hogy:

Leszakadt az egyes Jumbó!

Leszakadt az egyes Jumbó! Így igaz! A teljes emelés - milyen szerencséjük volt a munkásoknak! - a bárkába esett, a daru blokkja a fedélzetére, jókora lyukat ütve rajta, s a teheremelő kötél egyik vége a raktárban kunkorodott, mint egy elemi szálakra bomlott döglött kígyó, a másik eltűnt a vízben. A darugém végén lévő blokk szinte szétrobbant. (Ez az a daru, amelyiken kötelet cseréltünk - ugyanaz a kötél szakadt el. Ez az a blokk, amelyiken görgőt cseréltünk, az a görgő, és a mellette lévő is darabokra tört.) Azt hiszem, hogy az új görgő anyaghibás volt, ez lehetett az oka a hibának.
Nem történt személyi sérülés! Hányszor írtam már ezt le? Őrület, őrület, őrület!
Mr. Bott megkapta az értesítést, most bezzeg nincs nagy pofája, megígérte lesz kötél, lesz új blokk, lesz minden. De azt gondolom, egy kicsit későn kezd költeni a daruira. Nem csodálkoznék, ha kapnánk egy surveyort, aki végigellenőrzi a rakodó-berendezéseket, és bevonják a bizonyítványt (amit Mr. Bott Puerto Cabellóban megvásárolt, és amire nagy hangon hivatkozott Romániában: ha van bizonyítvány, akkor a daruknak működnie kell!). Persze ezt is ki lehet védeni, itt is meg kell venni a darubizonyítványokat, hisz mindent lehet, csak akarni - és fizetni - kell...

Szegény surveyor

Ez az a surveyor, aki a rakomány állapotát felügyeli az átvevő részéről. Egy nem sok vizet zavaró "illető", hallgatag, mosolygós ember. Nincs sok dolga. Naphosszat beszélget a stivadorokkal, és néha fényképet csinál a rakományról. Elővenné a fényképezőgépét ha lenne és fotózgatna kedvére. Na kérem, itt a bibi... Mert nincs fényképezőgépe. Mit tesz ilyenkor a szegény ellenőr? Kér egyet a hajótól. Illedelmesen, nem követelőzve, ha volnánk olyan szívesek, és odaadnánk a miénket... Csak akkor kéri, ha fotózni akar, és azonnal visszaadja. Amint kész, hoz egy filmet, és amit felhasznált elviszi. Meg is állapodtunk, hogy így lesz.
Itt jön a képbe a chief hülyesége. Egy pillanatnyi elmezavar, illetve a bolondokházás kapkodásban elfelejtettem, hogy ő használja a gépet, és a Thompson daru törött blokkjáról csináltam négy fényképet, erre a tekercsre. Mekkora lett volna az örömük, ha ezeket a képeket megkaparinthatják! Én elfeledkeztem a dologról, a surveyor meg fotózott szorgalmasan.
Ma jön, hogy elvinné az exponált tekercset. Mint a villám, sújtott belém a felismerés: mi lesz a törött blokkról készült képekkel?
A megoldás kézenfekvő volt. A barbával kinyitottuk a film dobozát, kihúztunk egy jó méteres darabot, és "a fény felé tartva meggyőződtünk róla, hogy nincs rajta felvétel". Így biztosan nem jut a kezükbe a blokkról készült kép. De amit a pasas csinált, annak is annyi... És holnap keresem majd rajta a családi fotókat, amik a tekercs elején voltak! (Pedig nem is voltak, de ő ezt honnan tudhatná?) És az is lehet, hogy fel leszek háborodva, hogy mit műveltek a fényképeimmel a laborban...
Mit kap majd a főnökétől? Szegény surveyor...
Fáradt vagyok.

2012. július 13., péntek

Egy nap Mumbaiban - MV Humber 33. rész

Szerda, szeptember 4. Mumbai. Reggel elkezdtük az egyes Thomson daru teljes kötélcseréjét.


Millió dolgom van, milliónyi a teendő...

Nagyon rossz, hogy nincs nyomtatóm. Tegnap, amikor apának írtam a levelet, állandóan oda kellett figyelnem magamra - s utána szinte milliméterről-milliméterre átböngészve a sorokat - , hogy ne úgy írjak, mintha a levél mellett ott lenne a naplórészlet a milliónyi többé-kevésbé fontos hírrel, apró-cseprő eseménnyel... De ez ugyanúgy érvényes Encsike leveleire is. Mindenesetre ma se tudtam kimenni, kötélcseréből kifolyólag, de legalább annyit elértem, hogy a szabó behozta a ruhámat, nagyon jó lett, de az a baj, hogyha fogyok, akkor nagyon lötyög majd rajtam. De azért nem lehet ez a tény a súlycsökkenésem akadálya. 
Nimródot ma túlóráztatom, és mivel úgy néz ki, hogy egyhamar nem megyünk part mellé, így holnap lecsúsztatja, s együtt kimehetünk. Nagyon remélem, holnap nem azt vetem papírra, hogy: "ma se sikerült a partra menetel..." 
Ma este M. felállt, és otthagyta a Tanú c. filmet (végre egy film, ami jó is, nemcsak nézhető kategória!). Unalmas, mondta. A Maszk címűt már háromszor is megnézte, és minden amerikaiért képes koptatni a fenekét órák hosszat!
A matrózok reggel hattól este fél kilencig dolgoztak, két kötelet kicseréltek a Thompson darun, holnapra csak egy maradt. Közben, este fél hatkor az egyes Jumbó egyik blokkja eltörött, szerencsére csak másfél órát állt a rakodás. A gépészek végeztek vele két óra alatt. Bízom benne, hogy be tudjuk holnap tízig befejezni a Thompsont.

Csütörtök, szeptember 5. Mumbai. Reggel elkészültünk a Thompsonnal. Kávéidő alatt Ninó rendbe rakta magát, és kimentünk

A Jó Kikötő

városába. Bombay neve ugyanis ezt jelenti. Eredetileg portugál telepesek adták az általunk ismert nevét: Bom Baim - ez jó kikötőt jelent - s később elangolosodott a neve, miután II. Károly feleségül vette Braganzai Katalin hercegnőt, s nászajándékul kapta a várost. Mindezt a Bombay és Goa című útikönyvből tudom, amit a Tadzs Mahal Hotel könyvesboltjában vettem.
Most, hogy az élményeimet írom, olyan a kabinom, amilyennek szeretem: rendetlen. Körülöttem a kibontott csomagok, a kabint a szantálfa kellemes illata lengi be, az asztalomon faragások, egy plüssdoboz az Encsinek szánt ezüst, féldrágaköves készlet: nyakékkel, gyűrűvel, fülbevalóval (a fülét majd kifúrjuk...). Ninó elvitte már a névnapi ajándékba kapott gatyákat, zoknikat, és trikót, meg a sütikét, amit a városban vettünk és igen fájt már rá a foga...
Heten - mint a gonoszok - mentünk le a csónakba reggel tízkor: Zsolt és Éva, P. Zoli és Márti, K. Ali, és mi ketten. Én vittem a komputeremet, hátha meg tudom javíttatni. A többiek az Elefántszigetre mentek, ahol hatalmas sziklába vájt templomok vannak, nekünk sajnos nem adatott meg, mert a komputer...

Taxit fogtunk

még a kikötőben, egy szimpatikus, magát nagy elánnal ajánló echte indiai férfi lett a szerencsés kiválasztott. Egy dollárt kért azért, hogy bevigyen a városba. 
- Egy napra mennyi? - kérdeztem, és láttam, hogy megörült az egésznapos fuvarnak. Tíz dollárt kért személyenként, s ennek én örültem igazán, hiszen Ege Gübrében huszonötöt is elkértek egy egyszeri fuvarért. Persze olyan, hogy indiai, csak az európaiak számára létezik: ők soha nem mondják ezt magukról. Hogy is mondhatnák, hiszen ebben az országban 15 hivatalos nyelv van a majd mindenki által beszélt angolon kívül, és összesen 1650 nyelvet beszélő él a kontinensnyi országban. Itt az egymás megkülönböztetésére két kérdést tesznek fel:
- Milyen nyelven beszél, és milyen vallású?
Bombay számomra legérdekesebb népcsoportja a párszi. Ők azok, akik egy toronyba temetkeznek, a holttestet a dögkeselyűk marcangolják szét, és csontokat bedarálják, és megsemmisítik, de hogy hogyan, azt nem tudom. Ennek az a magyarázata, hogy nem akarják se a Földet, se a Tüzet megszentségteleníteni a hulláikkal! Egy különálló házat láttunk is, a homlokzatán: Building of Parsee, azaz a párszik háza felirattal.
Először komputerjavítót kerestünk. Nem volt még bent az üzletében. Később visszajövünk, ígértük, és elmentünk városnézni. Az első látványosság a

Gateway of India - India Kapuja

volt és a Tadzs Mahal Hotel. A Gateway of India 1913-ban épült, egy impozáns diadalívszerű építmény a tengerparton - de üvölt róla, hogy századunk szülötte - , körülötte pezsgő élet. Milliónyi árus, még több a városnézést ajánló, és rengeteg csónakos, akik az Elefántszigeti kirándulásra csábítják a turistákat. Láttunk egy majmos öreget. A majom produkálta magát, ajánlotta is, hogy videózzam le, de még nem volt rúpiám, s nem akartam borzasztó sokat, öt dollárt adni a látványosságért. Ugyanígy járt a kígyóbűvölő is, ő se kötött velünk üzletet.
A Hotel nem különösebben izgalmas. Nemzetközi, ötcsillagos szálló, de tudtam, van egy könyvesboltja, és ott akartam szétnézni. Meg is vettem az útikönyvet (félő, hogy hamar lapjaira hullik...). Láttam egy polcot, erotikus könyveket hirdetett. Többféle Káma Szutra, eredeti képanyaggal, pornó a javából! Volt egy érdekesség: Budapest Z. Zsuzsa írta, a címére nem emlékszem, ez is pornó volt. A név nyilván felvett... Kacérkodtam receptkönyvekkel is, de erőt vettem magamon, amikor az árukat megláttam.
Utána vissza a komputerjavítóhoz. Még mindig nem volt bent. 
- Ünnep van - világosítottak fel - , ma később jön be. Így a taxisunk azt kérdezte: - Most hova?

Museum of Prince of Wales

adtam meg a következő úticélt. Csodálatos épület, ez is a századunk szülötte, mint Bombay sok szép palotája. 1914-ben itt ilyen pompás épületeken dolgoztak, míg Európa háborúval volt elfoglalva.  


 A kertjében trópusi növények, pálmák, és gyönyörű szobrok. Az épületben több szinten helyezkedik el a gazdag gyűjtemény. Először a Természettudományit néztük meg.
- Ez itt Sir Kán - mutattam Ninónak. Egy másik vitrinben Riki-tiki-tévi bújt meg, a Kipling könyvből ismert apró mongúz. Hatalmas bálna függött a másik terem mennyezetéről. A varánuszgyík kicsinye éppen kibújt a tojásból a szomszédos terem egyik vitrinjében. Sajnos nem videózhattam.
Láttunk régi indiai fegyvereket, és elámultunk, hogy milyen találékony a Föld "értelmes" lakója, ha arra kell az eszét használni, hogy öldöklő szerszámokat ötöljön ki. Hullámos pengéjű kard, a másik egyenes, és nincs markolata, hanem egy kézvédőbe torkollik, a harcos karjának félelmetes meghosszabbításaként. Hűvös volt a szőnyegteremben, kék színben vibrált a porcelán gyűjtemény, s az elefántcsont faragások egy folyosónyi üvegezett vitrint megtöltöttek. 
Elfáradtunk, de előtte még elsétáltunk egy darabon az utcán. A járdán fekvő embereket kikerültük. Mutattam a fiamnak egy családot, akik a múzeum falának a tövében telepedtek meg, egy fekete nylonfóliát tettek a kerítésre, kövekkel szorították a járdához.
- Látod Ninó ők milyen szerencsések? - kérdeztem.
- Miért?
- Fedél van a fejük felett! Nyilván régen lakhatnak itt, mennyi szemét van a fólia körül, sok rászáradva, nem ma kerültek oda...
Ezután üdítőt vettünk, de a frissensült tésztákat nem mertük megkóstolni. Majd a fiam a vállára vette a táskát (van ám súlya a komputernek!) s irány a taxi.
A szervizes még nem volt az üzletében. Tudtuk, ünnep van, így újabb látványosságra éhesen ültünk be az özönvíz előtti taxiba. 
- Hova menjünk? - érdeklődött a taxisunk.

A Victoria Terminusra

volt a válasz. A kocsi nem ment be a Crawford Marketre, erre a hatalmas térre, ahol a körforgalomban "double decker" azaz emeletes autóbuszok karavánjai torlódnak össze, tülkölnek észtveszejtően, s ontják magukból az ezerszínű tarka ruhába öltözött polgárokat. A posta előtt álltunk meg, egy szakadt "mitfahrer" szegődött hozzánk, akit a sofőrünk választott, mint megbízható kísérőt. Az állomás - mert az úti célunk most a Bombayi vasútállomás volt - körül milliónyi bódéban, sátorban kínálták portékájukat az árusok. Volt itt minden: zokni, gatya, májó (trikó, tengerészül, az olasz maglia szó elmagyarosítása), játék, elmelámpa, nadrágszíj, walkman, madáreledel, szári a helyi nőknek, selyeming a férjeknek, csöppnyi gyerekruhák lógtak a fogasokon, bételárus csavarta a zöld levelet, amibe bételdió őrleményt és oltott meszet tett, s fűszerezte, ahogy a kedves vendég kívánta.

Bételt

nem először láttam. Karacsiban is mindenütt ott a nyoma az utcán, a járdán, a falakon vörös foltok éktelenkednek, és az emberek szája szélén vörös nyál csorog. Sok helyütt olyan az úttest, mintha véres ütközet zajlott volna, pedig csak a bételdiót rágók köptek hatalmasakat...
Bementünk az állomás fantasztikus épületébe. Hogy írja az útikönyv? A Victoria Terminus extravagáns, fantasztikus gótikus épülete, s nem túlzó a megállapítás. Azt hihetné az egyszerű halandó, hogy királyok lakhelye, pedig csak az utazni vágyó milliók koptatják a hatalmas előcsarnok kövét. Buta angol szokás szerint, itt se lehet videózni, fényképezni, és nem engednek be a peronra megváltott vasúti jegy nélkül! Így nem időztünk, hanem átsétáltunk a szemközti hatalmas, s impozáns palota elé, hogy jó szögből örökíthessem meg a nagy királynő nevét viselő nagyon is hétköznapi intézményt.
Impozáns palota, mondom, pedig csak a városi Köztisztasági Hivatal irodaháza előtt bámészkod tunk. Ninó megkérdezte:
- Minek ekkora iroda, ha ilyen koszos a város?
- Nagy mocsoknak, nagy iroda kell - mondtam. A fiamnak igaza van: piszkos a város, és el lehet képzelni az állapotokat, ha a bédekker azt állítja, hogy Bombay az egyik legtisztább indiai város! Ez, itt, nem zavart - nem úgy mint Karacsiban - mert itt a látnivaló elvonja az ember figyelmét, nem a lábam alá nézek állandóan... S itt elfogadom... 
Körbejárva a Crawford Marketet, bevásároltunk: zoknikat 10 rúpiáért darabját (1$= 37 rúpia), s elégedett voltam. Gatyát 15 rúpiáért, s örültem. A kísérőnk szerint a zokni 5, a gatya maximum 10-et ér, illetve ő annyit fizet. Persze, mert helyi... Kocsiba ültünk, s vissza a komputereshez, akiben benne volt az összes reményem, mint szakemberben. Felmentünk a

Mocskos lépcsőházban

az első emeletre. A falakon gyönyörű csíkokban a bétel nyomai. A falépcső nem csikorog, de a világítóudvarban gyanús anyagok csöpögnek, talán patkányt láttunk elfutni, de én inkább azt gondolom, hogy mongúz volt. Az indiaisabb. Bengáli tigris nemigen lehetett...
Bekopogunk a szakértőhöz. Előveszem a gépem. A szakértő csodálkozik:
- Nahát! Ebben van nyomtató is? Mutassam meg, hogy működik - kéri.
Megmutattam volna jószívvel, ha nem azért hoztam volna, mert az a bibis része. Megköszöntem a szakértelmét, és eltettem a masinát, és ezzel a javítási procedúrát befejezettnek nyilvánítottam részemről.
Ninókám már két óra óta tízperces időközönként kinyilvánította, hogy ehetne, mert éhes. Ebben nem a fiam. Én ilyenkor, ha mehetek egy ismeretlen városban, akkor nem szeretem az időt kajálással tölteni. Ez vonatkozik a kezdetekre. Később már igen. De még most is úgy vagyok, hogy képes vagyok a napot étlen eltölteni, nem hiányzik az étel. De most elmentünk egy étterembe. Impozáns,

Nagybajuszú, piros turbános, hófehér ruhás ajtónálló

nyitotta ki az étterem ajtaját előttünk, s betessékelt a légkondicionált helyiségbe. Természetesen sört rendeltünk, aztán megbeszéltük a pincérünkkel, hogy mit eszünk. Rábíztuk a végén. Rákot ajánlott, s csirkét hozott. Hozzá két hatalmas adag salátát. Szépen elrendezték a konyhában: alulra uborkaszeletek, erre cékla, sárgarépa, retek, majd paradicsomszeletek, és díszítésül apróra vágott fejes saláta. Amit hiányoltam: csak só, bors volt és citromszeleteket hoztak ízesíteni. 
A sört hét decis üvegben hozta a pincér, és sós mogyorót, na, meg valamilyen sárga magot hozott hozzá. Nem tudom mi volt, de sós, enyhén büdös: lábszagú, de hamar hozzászoktunk, és bőven majszoltunk belőle. Aztán meghozta a csirkét. Egy adag egy egész csirkéből állt, ezért is beszélt le arról, hogy kettőt rendeljünk. Szépen megfelezte: mindketten egy-egy combját és mellét kaptunk. (Ez a dög szövegszerkesztő a mellehúsát, ha röviden írom, akkor kijavítja két t-re, ezért kellett mellét írnom...!). De láss csodát: a csirke égővörös volt. A ropogós bőre is, és a húsa is, mintegy három milliméter mélyen. Néztünk nagyokat, majd odaintettem a pincért:
- Nézze, ez a csirke piros. Miért?
A felszolgáló rejtélyesen mosolygott, majd kinyilatkozta:
- Uram, ezt az ételt úgy hívják, hogy vörös csirke - s faképnél hagyott. Ha nem mondja, akkor hülyén halunk meg.
Mindez nem zavart abban, hogy jót ebédeljünk. Még két sört ittunk, és borravalóval együtt pont húsz dollárt fizettem. A taxisunk türelmesen várakozott az ebéd alatt. Gondolom, ha ő is evett valamit, akkor az volt vagy egy dollár, és nem evett rosszabbat mint mi, csak helyi körülmények között. Ehhez én nem voltam elég bátor, s nem is igen ajánlatos a földgolyónak ezen részén válogatás nélkül mindent, mindenhol megenni a - máshoz szokott gyomrú - fehér embernek.
Ebéd után a sofőr ugyanúgy, mint napközben többször, most is megkérdezte:

Now shopping?

azaz, hogy most már ugye elmegyünk vásárolni? Ez a kérdés semmiképpen se azt jelentette, hogy fésűre, írógépszalagra, cipőfűzőre lenne-e szükségünk, hanem ezüstöt, faragást veszünk-e? Persze, hisz ezt Mumbai városában - ugye mondtam már valahol, hogy a város kb. öt hónapja visszavette az ősi(?) nevét - nem szabad kihagyni. Indiában csodaszép faragásokat lehet vásárolni. Tonnaszámra ontják a féldrága és drágaköveket, hatalmas üzletág ez, sokan akarnak meggazdagodni belőlünk, turistákból, tengerészekből, az otthonmaradt asszonyoknak vásároló üzletemberekből. És miért ne vennénk? Elfogadható árakkal dolgoznak, és fáj az ember szíve otthagyni a sok-sok gyönyörű réztálat, metszett bronz vázát, a szantálfából faragott sok-sok istent. Egészen bizonyos, hogy a mennyben egészen más az isteneik rangsora, mint az apró üzletekben! Itt az számít: mennyire érdekes, mennyire különleges egy-egy istenábrázolás. A pálmát kétség kívül

Ganésa

viszi el. A szerencsének ez az elefántfejű istene mindenütt, minden formában látható, kapható. Elvihető a bronzból készült Dél-Amerikába. Ott lapul a szorgalmasan világjáró japán turisták csomagjában a keményfából faragott, és sötétbarnára pácolt fél méter nagyságú. Európába kerül a szantálfából faragott, kellemes illatú miniatűr, és az ausztrál üzletkötők is betesznek egy-egy selyemre festettet istenséget a diplomatatáskájuk tetejére.
 Buddha se kerül a második helyre, hiszen legalább annyi helyen és annyi variációban látható, kapható mint az előbb említett églakó. Van mosolygó, szunyókáló, fekvő, oktató, de minek sorolnám? Aki látta a Millió Buddha Pagodáját a kelet gyöngyének, Penangnak a szigetén - mert én voltam, ott mesélték - az tudja, hogy ott minden Buddha szobor másmilyen. Nincs két egyforma. Itt, a mumbai üzletekben persze sok a hasonló, hogy mindenki vihessen olyat, amilyet elképzelt, megálmodott, vagy amilyet a barátja vett. Ugyanis mindenkinek mindenből olyan kell, amit a másik látott valahol, vagy vett egy eldugott boltban...
A sok egyéb istenség eléggé ismeretlen. Talán Síva az, akit ismernek szerte a világon, ahogy a legyeket hajtja sok-sok karjával, és hallottunk még Visnuról is. De hogy milyen helyet foglal el a felhők fölötti ranglétrán, én bizony már nem tudom. Nem is igen török ilyen babérokra, hiszen az indiai mitológia legalább olyan bonyolult, mint a miénk: európai - görög-római. Így amikor a múzeum kőtárában bóklásztunk - nem hiszem, hogy itt latinosan lapidáriumnak neveznék - csak végigmentünk a sok-sok kőbe álmodott mitológiai jelenet között. Nekünk semmit nem mond az, hogy: Táncoló Síva Katigana helyzetben. Tehát bementünk

Mr. Kamal Rathi

üzletébe. Feleakkora mint a kabinom, de van minden, ami szem-szájnak ingere, s alkalmas arra, hogy a hozzáértő - és még inkább a nem hozzáértő - turista pénztárcáján könnyítsen.
- Mi érdekli az urakat? - kérdezte a tulajdonos, megadva a kellő tiszteletet az M/V Humber hajósinasának és elsőtisztjének.
- Ezüst és faragás - adtam tudtára jövetelünk célját.
- Kezdhetjük az ezüsttel? - érdeklődött Mr. Rathi.
Megadtam az engedélyt, és mintegy három perc alatt a pult tele volt nyitott, bordó plüssdobozokkal. Benne sötétkék alapon ott lapítottak a nyakék, gyűrű, fülönfüggő kollekciók. Volt ott aquamarin, ónix és topáz. Láttunk alexandritet, ametisztet s rubint (mesterséges, világosított fel a tulajdonos, ugyanis a valódit elviszik lézereket gyártani). Zafír, jade és vérkő is került az asztalra. Csak kapkodtuk a fejünket, nem tudtuk, melyik a legszebb a sok-sok gyönyörűség közül. Végül hármat ott tartottunk, a többit a vigyorgó segéd leszedte, s helyre rakta. Így helyet csinált a sok-sok faragásnak. Számolatlanul szedtük le a polcokról. Soha ennyi istenséget nem tartottam még kézben!
Kiválasztottuk amit akartunk, és elkezdtünk alkudozni. Ő megmondta mennyit kér érte, én természetesen sokalltam, és egy általam alacsonynak vélt árat mondtam. Ő szörnyülködött, majd engedett, én is egy csöppet, ő is egy kicsit, és a végén megegyeztünk. Én úgy éreztem, jól jártam, és biztos az is, hogy ő is nagyon jó üzletet kötött. És ez a lényeg! Ezután már nem mentem be egy üzletbe se, ahol ilyesmit árulnak, mert nem akartam elrontani az örömömet, ha esetleg valamit olcsóbban megkaphattam volna, akkor rossz szájízzel jöttem volna be a hajóra. De így mindenki jól járt.
A megvásárolt holmit ízléses barna csomagolópapírba tette, majd tűzőgéppel össze is kapcsolta, és miután az üzletben video felvételt készítettem, eljöttünk. Már fél hat volt, ezért csak egy jó órát

Sétáltunk

Egy hosszú utcán mentünk végig, ahol a legkülönbözőbb üzletek voltak. Élveztük a nyüzsgést, a színes forgatagot, a hatalmas forgalmat, a lökdösődést, a zsibvásárt. Még vásároltunk is. Vettem Ninónak egy trikót. Százötven rúpiára tartotta az eladó, kínáltam érte negyvenet. Megalkudtunk kilencvenben.
Majd betértünk egy helyi, az utcára nyitott étterembe. Ínycsiklandozó édességek sorakoztak a hűtőpultokon. Vettünk egy kilónyi marcipánt, és egy-egy darab valamit, ami cukros vízzel volt leöntve, és grízes túróra emlékeztető íze volt. Kicsit émelygős volt, de megettük.
Ahogy ténferegtünk az egyik keresztutcából hatalmas lármára lettünk figyelmesek. Fiatalemberek és fiúk gúlába álltak, ugráltak, énekeltek, és a házak ablakaiból a lányok, asszonyok vízzel öntözték őket. Amikor sikerült egy gúlát lelocsolni mindenki hatalmas ovációba kezdett.

Krisna születésnapja

volt, őt ünnepelték az igazhitű hinduk. Egy gondom van: most mit kell mondani? Isten éltessen Krisna? De melyik isten élteti a másikat itt Indiában? Aki tudja, mondja meg!
Egy hindu templomot is láttunk, az ajtaja tárva-nyitva, bent számunkra idegen, csillogó villogó kultikus tárgyak, csak néztük az annyira más, ismeretlen szertartások helyét. Itt, ebben a negyedben nem láttam olyan sok koldust. De az emberi nyomorúság errefelé is mindennapos. Egy nyolcéves forma, nyomorék kislány húzta magát a földön, a lába használhatatlanul nyomorék, és egy tálkát tartott maga előtt, úgy bujkált a lábak között. Nem adtam neki semmit. Ugyanis napközben megjártam. Hiába mondta a sofőr, nem szabad megszánni őket, én mégis adtam egy tízéves forma gyereklánynak tíz rúpiát. Lett erre olyan csődület a matuzsálemi FIAT körül, hogy az fantasztikus. Veregették a vállamat, tartották a markukat, mondták, hogy tyap-tyap, ami keleten az ételt, az evést jelenti. Majd minden országban értik, Myanmarban - Burmában - is, Indonéziában is így hívják, és Malájziában is ezt mondják a munkások, ha ebédelni leülnek.
A kocsink elindult, és egy nagyobbacska kislány belekapaszkodott, már negyvennel mentünk, és eltorzult arccal lihegett mellettünk, rohant inaszakadtából a pár rúpia reményében. Az arcára kiült a rettenetes kín:
- Miért másnak adtam, és miért nem neki? Hogy lehet, hogy a másik ehet, s ő nem?!
Borzalmas!
Nem adhatok mindeniknek!
Kőszívűnek kell lenni, akármilyen nehéz is...
És mit csináltunk ezután? Beültünk sörözni, hogy a maradék pénzünket elköltsük. Sajnálom, de nem lehetett másként tenni. A sör gyenge volt, de a helyiség jó hűvös. Itt felköszöntöttem a fiamat, és megmondtam, hogy a mai napot kapja névnapi ajándékul. Semmit nem kell kifizetni amit ma rá költöttem.
Örült, mint az a kislány, aki tíz rúpiával lett ma általam gazdagabb...

A hajóállomásra

fél hétre érkeztünk meg. Zsolték és P.ék már ott voltak, K. Alira várni kellett negyed nyolcig. Aztán bejöttünk. A hajón Ninó nagyon ácsingózott a sütike után, de előbb szolgálatba kellett állnia, jó fáradt volt, hiszen tegnap hat túlórát húzott le, reggel nyolctól este fél hatig, majd nyolctól éjfélig dolgozott. Ma is reggel nyolctól fél tízig szolgálatban volt, s a kirándulás se volt az a kimondott pihenés. Fiatalember, bírja!
Ezzel a mumbai kimenetel lezárva, elfogyott a pénz, Mr. Bott négyszáz dollárommal tartozik, sok pénzt kölcsönadtam, így beállok a pénzre várakozók sorába én is.
De a mai nap mindent megért.

2012. július 10., kedd

Mondd, hogy ötvenöt! 2. rész

Az a helyzet, hogy sikerült beszkennelnem az ominózus újságcikket, így aki szeretné, és nem jutott hozzá a Magazinhoz, most megteheti.
Klikkeléssel nagyítható

Szeretném felhívni szíves figyelmedet egy tévedésemre, ami a cikkben szerepel. Amit a tengerész képesítések elnevezéséről mondok, jelesül, hogy a szovjet mintát vettük át, az csak részben igaz, és a felhozott példáim rosszak. A nagyparthajózási és hosszújáratú tengerészkapitány elnevezés eredete más. Ugyanis Hartványi Tamás , aki a kötet vitorlás szavainak zömét gyűjtötte, és a tengerész témájú könyvek kiadványok gyűjtője, egy fénymásolatot küldött, miszerint ezek az elnevezések az olasz hajózási nyelvből kerültek hozzánk.
Ezt is közzéteszem:
Magyar Tengerészeti Évkönyv 1899. évre.
Egy bizonyítvány






2012. július 9., hétfő

Szabók, drágakövesek, ajándékárusok - MV Humber 32.

Hétfő, szeptember 2. Mumbai. Este kimentek a latin matrózok, meghagytam nekik, hogy reggel hatra jöjjenek be, de csak nyolckor érkeztek. Rosszul tették, utolsó figyelmeztetést kaptak, és a következő a hazamenetelt jelenti. Szerencséjük van: a Thompson teheremelő blokkja is megrongálódott, így nem kellett a kötélcserét elkezdeni hatkor. Egyébként botrány lett volna belőle. Délelőtt észrevettük, hogy az egyes Jumbó egyik kötele vészesen tönkrement. Azt azonnal elkezdtük cserélni.

Szabók, drágakövesek, ajándékárusok

ma is bejöttek. A szabó kétségbeesve mondta, hogy az előző napi, akinél a ruhát rendeltem nagyon drága, miért nem vártam rá, hisz ő sokkal olcsóbb. Rákérdeztem. Az ára legalább 10%-al magasabbak voltak. Nem egyedül jött. Szuvenírárusok is érkeztek vele. Gyönyörű dolgokat hoztak: szantálfa faragásokat, elefántcsontot (ezt tilos hazavinni!), ezüst ékszereket féldrágakövekkel. Két készlet nagyon tetszett: egy alexandrium köves és egy ónix. Soluzinho azt mondta, a városban sokkal olcsóbb, és megbízhatóbbak. De szívesen vettem volna apró mütyüröket: ördöggolyót, apró szobrokat, stb.
A pálmát azonban egy festői megjelenésű férfi vitte el: fekete nadrágot viselt, tarka selyeminget, bordó turbánt. Szúrós, fekete szemmel nézett ránk, és csak a képességeit árulta. Tudta a jövőt. A kápónak el is mondta. Én nem kértem belőle. Nem kért pénzt előre, annyit fizet a páciens, amennyit akar, mondta, de ez nem volt teljesen tiszta, mert a végén ő is mondott egy úgynevezett méltányos összeget.
Holnap ki kell mennem, és venni akarok néhány dolgot. A computert is meg kéne csináltatni, de nem hiszem, hogy kivihetem a vám miatt. És városnézni is kéne... Ez utóbbi lenne a legfontosabb! Mert ez INDIA! Nemcsak egy nagyváros! Csak meg tudom-e tenni a sok dolog miatt?
A rakodásvezető (stivador) ma egy szatyor gyümölcsöt hozott nekem. Rendes tőle, mert tegnap megígérte, és be is tartotta. Én citromos árpaszörppel kínáltam, cserébe hozta az almát, körtét, narancsot, gránátalmát.
Este bejött a shipi, aki a drótköteleket hozza. Hallgatta egy sort a magyar nyelvet, majd kérdezte, olaszul beszélünk e a barbával egymás között? Azt hiszem írtam, hogy már ketten is kérdezték, hogy spanyolul beszélünk-e? Úgy látszik, a nyelvünket nemcsak mi szeretjük, a kívülálló számára is dallamos, és szépen hangzó.
Azt sajnálom, hogy a fiam nagyon hadar továbbra is. Ali, a captain, először csak nézett, amikor bejött hozzá, mert engem keresett a fiam. Semmit se értett a beszédéből...
Megrendelt két karton sört, hogy bedobja a névnapja alkalmából. Este odajött hozzám, és elmondta, majd lazán közölte, hogy 
- Fizesd ki, így majd 111 $-ral jövök.
Még nem tudja, hogy azt kapja névnapi ajándékul...

Videóztam

is. India kapuját és a Tadzs Mahal Hotelt filmre vettem este, és ugyanabból a látószögből reggel is. Felvételt készítettem a hajó melletti bárkákról is. Fantasztikus és festői látvány a sok ócska mauna (bárka). Ahogy a "konyhában" főztek az egyenesen videóra kívánkozott. Égett a szabadtűzhely, azon lepényt sütöttek. A tésztát egy koszos deszkadarabon gyúrták... Megörökítettem egy pasast: kötényt viselt, alatta semmit! Jó barna segge volt... 
És a kicsi, piros cicánk is videóra kívánkozott. Aludt. Az valami fantasztikus volt: a hátán, fejét a két mancsával fogta.
Nemcsak a magam számára készítek felvételeket. A hajó kameráját is állandóan használom, hogy Mr. Bott megláthassa, milyen hatalmas kalap sz...ból építünk neki hajót! Biztos vagyok benne, hogy fogalma sincs arról, milyen a hajója, és csak néz, ha a felvételeket meglátja!
Este Ninónak fel akartam olvasni a Világ közepét, de most leveleket ír, és nem akarom megzavarni benne.

Kedd, szeptember 3. Mumbai. Reggelre befejeztük a Jumbó kötelének a cseréjét. Azt mondja a stivador, holnap part mellé állunk, és akkor két nap alatt befejezzük a kirakást. Persze akkor 24 órás rakodást jelent. 
Jó lenne tudni, hova megyünk? Tegnap Mr. Pálca (Bott) kérdezte, milyen magas a raktárszáj üres hajó esetén? Ez azt jelenti, hogy ömlesztett rakományt rakunk be. A kérdés arra irányul nyilván, hogy a szállítószalag alá befér-e a hajó. Azt nem tudom, hogy a másik távirati kérdése - milyen széles a fedélzet - mit takar? Csak nem fedélzeti rakományt akar valahol felvenni?

Zsolt és Éva ma kimentek Bombayba

Ha part mellett leszünk, akkor kimegyek én is Ninóval. Muszáj fizetnem a kimenetel költségeit, mert nem venném a szívemre, hogy a pénztelenség miatt ne lássa Bombayt. (Én kezdő tengerész koromban kimentem egy fillér nélkül is, legfeljebb nem kóláztam, nem taxiztam, még csak buszra se szálltam! Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a fiam ezt igényelné, mert nem kért pénzt, csak én egy atya vagyok, és ha nekem van egy kevéske pénzem még, akkor miért ne együtt menjünk?) P. Zoli és a felesége Márta tegnap voltak a városban. Sok szépet láthattak. Márti "lelkesen" be is számolt róla:
- Voltunk abban a lógókertben is, vagy mi a franc volt. De csak növények lógtak, emberek nem... Nyilván humor volt.
Éva, Zsolt menyasszonya, kedves, értelmes, szerény és csinos. Újságíró szeretne lenni, csak nem tudja, hogy mit kell csinálnia az érettségi után, hogy az lehessen.
Éva szerint egy függőkertet csináltak a várost ellátó hatalmas víztározó fölé, ahol a növényeket különböző állat formájúra nyírták. Voltak egy múzeumban, végigjárták a Queen's Necklace-t, azaz a tengerparti üzletsort, amit a Királynő Nyakékének hívnak. Gyönyörű a Viktória pályaudvar. Mintha valamelyik angol nagyvárosban jártak volna.
Ennyi információ fért abba tíz percbe, amit az ajtó előtt töltöttem, míg Zsolt egy szál törölközőbe öltözötten készült zuhanyozni.

Hol van Albert?

No nem a Flóri a Fradiból, hanem F. Albert a HMS-től, aki F. Gábort váltja le (véletlen névazonosság...). Tegnap este érkezett a gépe a Bombayi reptérre. Nincs róla semmi hírünk. Két ügynökség dolgozik a hajónak: egyik a charterer részéről, ők intézik a kirakást (Mitsutor a neve cégnek, de ez nem érdekes). A másik az úgynevezett Protecting Agent, ezt a tulajdonos (Mr. Bott) fogadja fel, hogy a hajó dolgait képviselje. Szükség is lenne rá, mert a Mitsutor a hajó ellen dolgozik. A kirakás döcögős, és ezt a hajóra akarják kenni. Ez hagyján, de olyan lelkiismeretlenek, hogy nem adnak hírt F. Albertről, nem tudjuk mi van vele. Lehet, hogy várták, de az is lehet, hogy nem. Teljes ez ügyben a bizonytalanság. Persze ha én lennék a helyében, akkor szállodába mentem volna ha nem várnak, de egy gépápoló tud-e angolul, tudja-e, hogy megteheti, van-e rá pénze? Mind megannyi megválaszolhatatlan kérdés. 
Közben ma a kirakás paródiája amit csinálnak. A munkaidő 10.30-tól 19.00-ig tart. Megjöttek tízre. Tizenegyig eltököltek, majd elkezdtek kirakosgatni. Három köteg lemezt az uszályba, kettőt a vízbe tettek, illetve ejtettek! Tizenkettőkor leálltak egy óra ebédidőre! Aranyos! Az egyes raktárból nem raktak ki semmit, a rakományt shiftelik (átrakják a hátuljából az elejébe!) csak tudnánk, hogy miért?
A stivadorok délután mérgesen közölték, ez a brigád rosszul dolgozik, nem fizetik nekik a túlórát, így négykor már elmentek. Az egyesből kiraktak nyolcvan tonnát az ezeregyszázkilencvenkettőből. Szépek lennének a kilátásaink, ha a Jumbóval kellene kirakni. De megjött este a három kötél a Thompsonhoz, holnap kicseréljük, és folytathatják a munkát azzal.

Albert megvan, s levelet hozott.

És nem F., hanem Sz., de Albert, és kettő óra tízkor ébresztettek, hogy levelem van, s megjött - legnagyobb örömömre - a szokásos vastag boríték, apa naplórészletével, Encsi levelével, és még a kisebbik fiam is írt bele, ami újabban nem nagy szokása volt.
Van stílusa a prózában is. És egészséges humora. Hasonló, mint az enyém. De kiről venne példát, ha nem rólam? Hiszen én küldöm a több oldalas beszámolóimat, s a naplóstílusomra ismerek a leveléből. Kézzel kellett a válaszlevelet megírnom, csak egy kurta levélke lett, nem megy úgy az írás, ha nincs a szövegszerkesztő!

Fantasztikus hármas a Céhnél...!

Encsikének beindult a tízhónapos verkli. Szabolcs is újra járhat iskolába. De jó is neki! Éppen most írom a Katedra a világ közepén c. részt Nagyszékelyről, s az évnyitókról! Apa azt írja a levelében, hogy átadta a Céh című lapnak a Jaminaországot, ahol megjelenik. És Szabolcs úrfi verseiből is közöl egy párat Bartis Ferenc író, szerkesztő! Természetesen apa írását is közlik, és így a lapot a : Takács Tibor, Nagyszékely István, Székely Szabolcs íróhármas uralja majd! Mikor volt ilyen Magyarországon? Magától értetődik: erre csak mi vagyunk képesek, ketten oroszlánok, és egy kos! Nem pályázom már különösebb irodalmi babérokra, ahhoz túl késő van, és úgy látom magamról, nem írok túl könnyen. Természetesen nem adom fel, de a géneket akkor is én örökítettem át! Ez nem vehető el tőlem soha!

2012. július 2., hétfő

Hűvös van

Persze a vályogházban.

A paraszti észt dicséri... én csak hobbiparaszt vagyok, de azért volt annyi sütnivalóm, hogy vályogházat vegyünk.

Ülök bent a hűvösben, és azon gondolkodom, hogy hova lett az emberek józan esze? Fel tudtam úgy nőni, hogy soha nem volt hőségriadó. Persze mi tudtuk, hogyha a nap éget, akkor nem célszerű kimenni. És ez úgy volt nyilvánvaló, mint az, hogy az éjszakára nappal jő... És nem volt millió faktoros naptej. Sőt semmilyen sem. Jó buli kozmetikumokkal foglalkozni...

Megmutatom, hogy memmeg minő szép virágaink vannak már megint:
Nagyon szeretjük őket.
 Az első sor első virága bíbor kasvirág (Echinacea purpurea), halványlilás, rózsaszínes a szirma. A mellette levő az Bouganvillea, vagy magyarul: murvafürt. Alatta a hosszú képen: jázmintölcsér, vagy mandaville. Mellette szarkaláb. Alul: fehér som, cickafark, és sásliliom (Hemerocallis 'Cherry Point')..

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (2) black gang (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) botlek (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) Dagenham (1) Dávidházy András (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) húsvét (1) Inmarsat-C (1) internet (1) Írország (1) Isartal (3) Izland (2) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) KK_döntő (1) komposzt (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marina di Carrara (2) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (65) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (2) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) naan (1) Napló (219) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) Pancon 3 (23) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) Pireusz (3) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) pumping shanty (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rotterdam (3) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (8) Sharpness (5) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (2) Szingapúr (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (2) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (8) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) Tisztás (1) TME (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)