2015. október 30., péntek

Hülye álmom volt... - MV Clipper Caraibes 5. rész

November 4. Csütörtök, úton. Átlagos menetnap. Este semmi szócséplés, Gweg szótlan volt mint a sült hal. Ehhez tudni kell, hogy szemből kaptuk a hullámokat, s ez a hajó is, akárcsak a Petra orrfelépítményes révén, igen csak liftezteti a tengerészeket.

November 5. Péntek, úton. Hasonló a tegnapihoz. Gweg ebédnél közölte, ma nagyon beteg, így csak a felét ette a szokásos kaja adagnak. Én meg csak salátát és gyümölcsöt ebédeltem, a mozgást az én gyomrom se veszi jó néven.
Délután számolgattam egy keveset, mert két nehézdarut rakhatnánk be olasz kikötőben, (200-200 tonna darabja, és negyven méter hosszú).
Az előzetes számítások szerint a stabilitás oké, csak a probléma az lesz, hogy a garázsajtó 5,85 m. magas, s a rakomány 5,2. Mondhatná a laikus, hogy akkor simán befér, de gondoljunk arra, hogy mi van, ha ráhajt a rámpára, és közben a hajó fara lesüllyed vagy nyolcvan centit a kétszáz tonnás terhelés miatt! A művelet közben ballasztolni kell, nem lesz valami gyors berakás, de legalább állandóan ott kell lenni, és számolgatni...

Fogathajtó lettem

Na, persze csak álmomban, mert úgy látszik ez a sorsom, minden hajón álmodok valami vadbaromságot.
Ez így túl egyszerű lenne, tehát a fogathajtásból csak arra emlékszem, hogy valami irdatlan hegy meredek oldalán volt a rajt, és felborult a szán. Ja, mert tél volt, tehát logikus, hogy szánt - olyan trojkaféle, kecses alkalmatosságot tessék elképzelni -, kellett hajtanom. Na most éppen azzal küszködtem, hogy valahogyan felállítsam a felborult versenyjárművemet, amikor arra biciklizett a bükkszenterzsébeti Teri néni.
- Miért nem segítesz az Istvánnak, te lyány? - kérdezi, és akkor láttam, hogy ott áll egy fának támaszkodva egy csaj, talpig nercbundában, és unott arccal pörget egy világító jojót.
- Én csak a segédhajtó vagyok! - mondta, és rágózott tovább.
Teri néninek megeshetett rajtam a szíve, mert leszállt a bringáról, és felállítottuk a szánt. Mielőtt elkerekezett, még jó tanáccsal is szolgált:
- Ilyen lapos kerékkel nem nyered meg a versenyt! Jó lenne, ha felfújnád!
Nézem, hát valóban tök lapos a hátsó kerék.
Nem tudom, próbált-e már valaki mínusz negyven fokos hidegben, fürdőgatyában, egy biciklipumpával felfújni egy szán hátsó gumiját? Rohadt egy meló, az biztos! Ráadásul a külső (piros színű) csupa lyuk és szakadás volt, ahogy pumpáltam, a belső kitüremkedett a réseken, olyan lágy, nyúlós, fehér valami volt, és teljesen behálózott.
Slussz.
Itt ébredtem fel. Aki tudja, fejtse meg, és küldje el az eredményt...

November 6. Szombat, úton, Sint Eustatius, úton. Este ötre érkeztünk a holland gyarmatra. Felvettük az olajat, és elindultunk Európába.
Valami gubanc van a komputerrel. Szerencsére nem az enyémmel, hanem a hajóéval. Estére annyira helyrehozták, hogy a benne levő anyagot ki lehetett menteni, innen az jön, hogy meg kell formázni a winchestert, mert a Works 4.0 nem megy, és sok program azon fut. Sajnos, ugyanis nem szeretem, az Excel sokkal jobb.
Egy órát előreállítottuk az óráinkat, ez minden, ami történt. Nem sok...

November 7. Vasárnap, úton. Jó tíz-tizenkét napig nem látunk mást, mint vizet. Amire számíthatunk: viharos, vagy viharosabb lesz az elkövetkező napokban. Már most is szépen lityegünk, mi lesz itt később! Gweg rosszul van a gondolatra is...
Folytattam a "Szuburbánus dekameront". Tulajdonképpen kíváncsi vagyok magamra, mi sül ki belőle. Nem olyan, ami önálló, egységes kötetbe való lenne.

November 8. Hétfő, úton. Az óceán átkelés nem tartozik a legizgalmasabb, legérdekfeszítőbb utazások közé. Ma is mentünk, megtettünk vagy 280 tengeri mérföldet, enyhén lityegünk, ennyi...
Ma is egy órával szegényebbek lettünk, csak 23 órát éltünk...

November 9. Kedd, úton. Telexet kaptunk: Brindisibol kirakás után Tarantóba majd Salernóba megyünk, mindkét kikötőben berakunk egy-egy nehézrakományt. Tarantóban egy 260 tonnás, 44 méter hosszú hóbelevancot, Salernóban egy kisebbet, csak 200 tonnás, 25 méteres frincfrancot. Mindkettő öt méter húsz magas (a rámpa ajtaja 5,80 m. magas). Kíváncsi vagyok a muveletre. Mindkét rakomány Anzióba szól.
Folytatom a Szuburbánust. A hajón három részt írtam eddig, persze ezeket nem lehet elmondani, ezek hangulatok, érzések. A Tisztásban megadták a műfaji meghatározást, teljesen találóan: hangulatképek.

November 10. Szerda, úton. Megkezdődött a lityegés. Annyira dülöngélünk, hogy reggel a barba irányt változtatott, óvni kell a rakományt, és Európa, vagy Afrika mindenképpen útba esik, ha keletre megyünk.

Telex otthonról

Telexet kaptam az asszonytól, ideges, hogy mi van velem? A fiam szombaton utazik Szicíliába, és holnap nem megyünk az asszonykával színházba, bár a jegy már indulásom előtt megvolt.
Milyen érdekes: az, hogy milyen a kapcsolatom a legénységgel, nagyban befolyásolja a hajó felépítése. A Petra dög kicsi volt, de állandóan együtt voltunk. Itt a tiszti szalon külön van, csak nálunk jó a videó és a tévé (bár semmit nem lehet befogni), külön kávézunk, külön eszünk, teljesen elszeparálódunk a matrózoktól, így a kapcsolat is más. Nem rossz, de más. Nincs az a hangulat, mint a Petrán, persze ehhez még egy fontos tényező is belejátszik: aki jól beszél angolul, az Gweg, a gaudeloupei kadét, a lengyelek közül még a második tiszt és második gépész is igen haloványan beszéli a nyelvet.
Marian, a második gépész két évvel idősebb nálam - tegnap derült ki -, éppen hogy pötyög valamit angolul, de legalább azt képes felfogni, hogy nem vagyok perfekt lengyel, s amikor anyanyelvén beszélgetünk, akkor lassan, kimérten, azaz érthetően mondja a szavakat.
Nem tudom, Andrzej, a szakács mindig ilyen-e, de még nem láttam vidámnak. Állandóan morcos képpel jár-kel, sose tudom, hogy haragszik-e, vagy megorrolt-e rám valamiért? De jókat főz. Sajnos mérni nem tudom magam, mert a mérleg - elektronikus lévén - a legkisebb mozgás esetén se hajlandó megmutatni a súlyomat.
Éjszaka segélykérést fogtam a rövidhullámon. Megnéztem a térképen, hát Kamcsatka mellett van veszélyben egy hajó. A világ másik végén. Vajon ott fogta-e valaki a közelben?

November 11. Csütörtök, úton. Reggel leállt a főgép, és 12 órán keresztül javították a gépészek. Igaz, reggel azt ígérték, hogy mindössze egy órára lesz szükségük, de aztán...
A főgépész számomra eléggé közömbös pasas. Nem rossz, nem jó, itt van... De minek? - kérdezem sokszor magamtól. Többször is kérdeztem, elemi dolgokról: mennyit szállít óránként a ballaszt szivattyú?
- Nem tudom -, volt a meglepő válasz. Sint Eustatius után:
- Melyik tankba vételezték az olajat? - kérdeztem, mert tudnom kell a stabilitás miatt.
- Nem tudom, talán a második gépész tudja...
Hát akkor mit tud vajon?

2015. október 25., vasárnap

Hol van Franciaország és Hollandia közös határa? - MV Clipper Caraibes 4. rész

November 3. Szerda, Port au Prince, úton. Ami a lényeg: két kilóval kevesebb vagyok, mint ahogyan a hajóra érkeztem! És ez nem semmi!

Port au Prince

Csak tudnám, miért "a herceg kikötője" a neve ennek a városnak? Természetesen tudunk bizonyos dolgokat erről az országról: volt rabszolgák alapították, már a múlt században független lett (talán a "mérhetetlen" gazdagságnak köszönhetően), és Papa Doc volt évtizedekig a korlátlan hatalommal bíró diktátor, most meg ENSZ csapatok igyekeznek fenntartani a rendet.
Az ország hivatalos nyelve a francia. Ezért a parancsnok hívta a kikötőt. Na, ha ennyire nem is, de nem sokkal rosszabbul beszélem a gallok nyelvét, mint a helyiek. A barba jót derült a franciaságukon, és azon, hogy minduntalan angolt kevertek a beszédbe.
Bár az igazsághoz tartozik, és erről a hajózási kézikönyv is szól, hogy az általánosan használt nyelv a kreol. Azt hiszem, ez egy vadonatúj nyelv, abban a tekintetben, hogy eddig csak és kizárólag beszédre használták, írni rajta csak az elmúlt öt-tíz évben kezdtek. Ugye Gregory anyanyelve is ez, és ezt ő büszkén vallja, így a helyiek igencsak csodálkoztak, hogy egy "arab" hogyan beszélheti a karib szigetek nyelvét.
Gweg, mert kreolul így kell szólítani a kadétot, sokat mesélt magukról.
A kreolt beszélők igen agilisak, dinamikusak, és ez a nyelvben is meglátszik. "Nincs idejük" arra, hogy az "r" betűvel bajlódjanak, sokáig tart amíg kimondják, ezért ebből a nyelvből, ami 80 %-ban francia, kihullott, helyette a w-t kultiválják. Így lett a Greg-ből Gweg. A quatre (talán így írják a négyet franciául), kreolul: kat. Fonetikus írást alkalmaznak, a nyelvtant most dolgozzák ki. Így erről nem tudott nyilatkozni, de annyit azért sikerült kiszednem belőle, hogy az igéhez hozzátesznek egy segédigét, ami megmutatja az igeidőt és a személyes névmással ragoznak. Tehát igen egyszerű nyelv, mint az eszperantó - mondta Gweg.

Haitiból semmit se láttam.

Délben kikötöttünk, megjöttek a kéksisakosok, behajtottak a 73 vadonatúj Toyotával, felrakták a fedélzetre a hat konténert, és délután háromkor már be is fejezték a Koszovóba küldendő, ENSZ katonai felszerelés berakását.
Gweget kiküldte a barba, hogy vegyen ötven kiló kenyeret, húst, zöldséget, gyümölcsöt, és némi italt a kantinnak.
Kenyeret nem kapott. (Igaz, nekünk fagyasztott kell, s nem hiszem, hogy Pesten bárhol sikerrel járt volna, bár nálunk egy kereskedő se készült még fel arra, hogy hajókat kell ellátnia az óceáni átkelés előtt.) Zöldséget nem kapott! A hús olyan volt, hogy nem volt gusztusa megvenni. Csak ausztrál almát hozott be. Igaz, Heineken sört, Ballantines whiskyt, amerikai bort kapott. Úgy látszik, ezek errefelé az alapvető élelmiszerek.
A rakomány átadója egy svéd pasas volt, négy és fél éve él itt, még fél éve van. Borzalmas, mondja, hogy abszolút nincs közbiztonság. Reggel hullaszállítók cirkálnak, hogy összeszedjék az elvágott torkú szerencsétleneket. Naponta legalább tízettalálnak.
Este hétkor eljöttünk.

Gweg tervei

Az őrségben Gweg megmutatta a barátnője fényképét, hosszan áradozott róla, bár azt is megjegyezte, hogy azonnal kirúgja, ha ellenzi hogy hajózzon. Össze akarnak költözni, egy bérelt lakásba, mert a kislány is Nantesben tanul egyetemen.
- Lesz-e elég pénzetek, kell-e szülői segítség? - kérdeztem.
- Ugyan chief, mit gondol? - háborodott fel. - Semmi segítségre nincs szükségem! Most kadétként hajózok, keresek 5000 frankot (800 dollár), s ha letelt a nyolc hónap, tisztként hajózom be, rendes fizetésért. Amit a hajón összegyűjtök, és a kettőnk ösztöndíja bőségesen elég lesz.
Elmesélte, hogyan járt barátja. A másodév után kitöltötte a kadét idejét, tehát tiszt lett. Azonnal első tisztnek hajózták be (egy kis hajóra), s két hét múlva már ő volt a parancsnok! Igaz, hogy 36 000 frankot (5800 dollár!) keresett, de egy évet vesztett, összeszednek. mert a tiszti hat hónapból a felét a gépházban kell tölteni, s neki ez hiányzik, s nem folytathatja a főiskolát (az utolsó évet) amíg le nem tölti ezt a gyakorlati időt is. (A franciáknál - csakúgy mint a németeknél - kettős képzés van).

Szent Márton szigete gyarmatosításának hiteles története

Természetesen a történet Gwegtől, aki felettébb érdeklődik az (közép)amerikai (karibi) történelem iránt. Nem tudom, a történet igaz, vagy se, de érdekes:
Hihetetlen, de tény, hogy Saint Martin szigetére azonos napon érkezett egy francia és egy holland hajó a gyarmatosítókkal. Hamarosan összetalálkoztak.
A két kapitány nem esett egymásnak se karddal se puskával, hanem "európai" módon, civilizáltan megoldották a kérdést. A két csapat először összebarátkozott a tábortűznél, s ahogyan az lenni szokott civilizált körökben, áldomást is ittak, és elkezdődött a vetélkedés. A holland kapitány délnek indult, a francia északnak a part mentén. Körbefutják a szigetet, határozták el, s ahol összetalálkoznak, azt a pontot kötik össze a kiindulásival, az az egyenes vonal lesz a határ.
Elindultak, futottak. Ám a francia, aki csak a bortól volt részeg, jobban bírta az iramot. A holland, aki sert vedelt, többször is meg kellett álljon, könnyíteni magán, tehát jóval rövidebb távot futott be. Ha megnézzük a szigetet, akkor látható, hogy a francia rész jóval nagyobb, fejezte be a sztorit Gweg.
Ehhez még csak annyit: fogós, ravasz kérdés lehet egy vetélkedőn: hol van Franciaország és Hollandia közös határa? A válasz: Sint Marteen és Saint Martin között, Szent Márton szigetén.
Egy nüánsz, de a sztorihoz tartozik: holnap reggel megnéztem a tengerészeti kézikönyvet, és a következő adatot találtam: Saint Martin, Franciaország része, 17 négyzetmérföld, Sint Marteen Hollandiához tartozik, területe 21 négyzetmérföld.
Hm...
A sztori azért jó.
Ilyenekre mondtuk valaha a Mahart hajókon:
- Öreg, mesélj valamit, az se baj, ha nem igaz, csak érdekes legyen...

2015. október 21., szerda

Indulás, ismerkedés Gregory-val - MV Clipper Caraibes 3. rész

Október 30. szombat, Port of Spain, horgonyon. Reggel azzal kezdtünk, hogy a tegnap érkezett anyagokat átnéztük - az átvételkor csak a darabszámot ellenőriztük -, hát van némi furcsaság. Rendeltünk 7 overallt, érkezett hat, a számlán csak négy van, de hogy ne kelljen sokat válogatni az üzletben, mindegyik "L" méretű. Hát, ha megnézem, jó lesz negyven kilónyi fogyás után talán nekem is...
A 45-ös cipő nem jön a lábamra, túl magas a rüsztöm.
Kértünk egy nagyméretű hűtőszekrényt is, valóban az. Oly annyira, hogy még nagyobb is, mint amit megadtunk a maximum méretben. Most aztán egy ajtón se fér be a felépítménybe.
Leadtam a papírjaimat a parancsnoknak, és nem felejtettem el a számlákat se, kifizetik a Bp. - Gdynia vasutat, a szállodát, még a taxit is fizetnék, de amilyen ökör vagyok, arról nem kértem számlát (vesztettem 95 zlotyt, azaz 23,5 dollárt). Így is visszajön 87 dollár.Este, induláskor (pontban ötkor) megmértem magam, csak 115 voltam. És este!
Pedig Andrzej, a kuszkusz avatott mestere

Pacinsky, a szakács

jól főz. Azt szoktam mondani, hogy milyen főzőember az, aki nem szeret enni? Hát ő nem ilyen!
Tegnap estére olyan thai sült rizst készített, hogy egy negyed adagot muszáj volt ennem. Igaz, attól éheztem meg igazán, de erős voltam, mint a Krupp-acél, s inkább kimentem, amikor a többiek repetázni kezdtek. Ebédre gulyást főzött (makaróni és uborka nélkül ettem, csak pár kocka húst), de a leves helyett tálalt salátából nagyot kértem. Ez jó, hogy nincs leves - francia szokás, állítólag este eszik a levest -, helyette a saláta sokkal célszerűbb.
Reggelire lengyelesen tálal, tehát hideget, a kenyeret sajttal helyettesítem.

Elindultunk

Ötkor felhúztuk a horgonyt, és elindultunk Port au Prince-be. Jó két és fél nap az út. Gregory, a kadét a watchmanom.
Szinte az egész őrség alatt szóval tartottuk egymást.
Nos, azonnal kiderült, hogy nem arab, bár ránézésre annak tartottam, de színes bőrű. Guadeloupe szigetén lakik, a helyi kormányzóságtól kap ösztöndíjat, és így tud Nantes-ban, a tengerészeti akadémián tanulni. A szigeten, illetve a fő sziget mellett egy aprócskán született, négy éves korában átköltöztek Európába, majd amikor tíz éves volt, visszamentek. Azt mondja, az a pici sziget (öt négyzetkilométer, 1500 lakos) a világ legszebb helye.
Ez jól is van, de csak azért mondja, mert még nem látta Budapestet!
Először botanikusnak készült, de nem akart egyetemet végezni, és átnyergelt a hajózásra. Szerencséje volt, mert magának kell társaságot keresni, és az Orbigny örömmel alkalmazta, mert a hajó eddig Port-á-Pitre (Guadeloupe) és Fort de France (Martinique) között járt, s így nem kellett költeni az utazásra.
Délután végre megkaptam az asszony telexét, ez azt jelenti, hogy nemcsak megérkezett az enyém, hanem ők is tudják kezelni a programot, és talán azt is, hogy rendben kinyomtatódott, mert attól tartok, nem tudják az otthoniak, ha gond van a nyomtatóval, akkor mit kell tenni? Erre van egy frappáns megoldásom, de nem tudom, mennyire vihető keresztül. El kell hozni Barbudára, és a hivatalos szervek "megoldják a problémát", hiszen azért vannak.
Éjfél előtt válaszoltam is, így holnap reggel hat előtt már meg is kapták.

Október 31. Vasárnap, úton. Úgy elaludtam reggel, ahogyan az elő vagyon írva. A nagyobb baj az, hogy nem tudom, mi az oka, hogy nem érkezett meg a faxom, mert a visszajelzésen az állt, hogy nincs ilyen állomás.
Délben újra elküldtem, és amikor elolvastam, rájöttem, hogy miért nem kapták meg: rosszul írtam be a faxszámunkat! Kijavítottam, és öt percen belül megjött: kézbesítve. Tehát délután hatkor már meg is kapták.
Mennyivel más így faxolni, hogy hazamegy, mintha az unokatesómnak címezném! Elképzelem, hogy most berreg fel a nyomtató, és az asszony ugrik, hogy mi ez, és amikor meglátja, hogy tőlem jött az üzenet, akkor összeörüli magát. Aztán a géphez ül, és mindössze ötven perc alatt begépel másfél sort, és elküldi telexként a hajóra. Ha többet nem is használnám, már akkor is megérte. Igazándiból itt, a világ másik felén van szükségünk erre a lehetőségre, hogy írásban és azonnal üzenni tudjunk egymásnak.
Délben a fedélzetmester szomorúan mesélte, hogy egész nap a festékraktárral kell foglalkozniuk, mert az éjszaka Gregory elöntötte vízzel.
Ez akkor lehetett, amikor bejelzett az egyik alarm, és bekapcsolta a szivattyút, mert azzal kell a vizet kiszívni az orrsugár-kormánytérből. Hát mellényúlt, és a tűzoltórendszert indította be a festékraktárban.

November 1. Hétfő, úton. Az éjszakai őrségben politizáltunk Gregoryval, rettenetesen panaszkodott a franciák rasszizmusára, nyelvészkedtünk, a kreol nyelvről tartott rövid bemutatót (Guadeloupe-on - és sok karibi szigeten - ezt beszélik, megmutatta a CD-it, hallgattunk gudeloupe-i zenét, segítettem előkészülni a ma reggeli csillagászati helymeghatározásra.
A reggelinél harsány kacagás közepette közölte, hogy Puerto Rico szigetén vagyunk a számításai szerint.
Ebéd előtt Ricard-t ittunk a főgépésszel, utána mangó volt, szóval nem élünk rosszul.

November 2. Kedd, úton. Délelőtt elértük Hispaniola szigetét, már Haiti alatt jártunk, amikor vagy háromszor is leállt a főgép. Ebédre azért megjavították.
Egy kissé bennem van a félsz az érkezéstől, ez mindig így van az első kikötő előtt. Remélem, rendben mennek a dolgok.

Szerelmesek a tükör előtt

Tegnap elkezdtem a délelőtti őrségben olvasni a Szerelmesek a tükör előtt című könyvet, ha nincs a black-out, akkor ma be is fejeztem volna. Azt hiszem, túl randa világban élünk, hisz apa arról kesergett otthon, hogy még az író-olvasó találkozókon se ez a könyv fogy igazán, hanem a magyar várakról írott. A szépirodalom huszadrangú ügy lett, nem keresik és nem olvassák az emberek. Pedig ezt érdemes lenne...
Számomra nyilvánvalóan másak apa könyvei, mint az "átlag" olvasó számára. Amikor elkezdtem, nem a duxi kastélyt láttam magam előtt és Casanovát, ahogyan a feljegyzéseit olvassa a nemzetközi vendégsereg előtt, hanem apát, amint ül a Rositext előtt, és szorgalmasan veri a billentyűket, vagy félhangosan mormolja az előző nap megírt fejezetet. Ettől a képtől igen nehéz volt ám szabadulni, de olvasás közben lassan eltűnt előlem a zöld képernyő (ugyanis elolvastam a szövegszerkesztőben azt a fejezetet, amiben Casanova megérkezik a budai Bomba térre, s büszkén száll ki a Fehér Kereszt fogadó előtt "magamutogatni"), s maradt a pergő cselekmény, a tizennyolcadik századi lovag, aki a testi gyógyulás reményében jön a "vidéki" Budára, s megtalálja az "öregkori" szerelmet (ráadásul duplán).
Azt hiszem, ez mindennél többet mond. Elragad a cselekmény, megszűnik a külvilág az olvasó számára, ettől jó a jó könyv. Meg attól, hogy hirtelen leteszem, felugrok, és beleképzelem magam abba a helyzetbe, amiről az imént olvastam...
Isten bizony, sajnálatra méltó az, aki nem olvassa el. Milyen szenzációs élménnyel lesznek szegényebbek! Persze így nem tudják, mit vesztenek... Azt hiszem, a rég megírt, de ki nem adott Ovidiust ebben a történetben "rehabilitálta" egy kicsit apa. Most sajnálom, hogy nem olvastam az Ars Amatorát - gimnazista koromban a kezemben volt, de kit érdekelt még akkor? -, de azt hiszem, meg lehet megszerezni...
Még ha tudjuk is: arról, hogy Casanova mit csinált Pesten és Budán nincs feljegyzés, akkor is elhiszem, hogy így történt, mert olyan szuggesztív, és magával ragadó az események sodra, hogy fel se merül bennem: mindez bizony csak az írói fantázia terméke, valódi környezetbe csomagolt, hiteles figurák által megszemélyesített mese. Arra kíváncsi lennék, hogy melyik a Zöld oszlopos fürdo (talán az, amelyik oly közel van a Casanova bárhoz, a Ganz utca végében)?
És még egy valami: ha lett volna valaki a hídon, azt hihette volna, hogy valami humoreszket olvasok, olyan jót kacagtam. Jó, tudom, a könyveket az élet írja, de azért van némi köze az írónak is a cselekményhez. Egy biztos: ha valaha is történelmi regényt írnék, egy szereplőm se fejti majd ki ily szabatosan mint Casanova Ikóniának, hogy egy Kos mire termett, a Vízöntő mely jegyeket hordoz magában. (Legfeljebb azt, hogy az Oroszlánnak mindig igaza van...)
Éjjel fél tizenkettőkor érkeztünk Port au Prince horgonyzóhelyre. Mindent el lehet mondani erről a faluról, csak azt nem, hogy fővárosias, pedig az.

2015. október 17., szombat

A rakomány: 886 méter Toyota - MV Clipper Caraibes - 2. rész

Október 28. Csütörtök. Port of Spain, horgonyon. Korán ébredtem, fél hatkor, igaz ez számomra még a fél delet jelenti. Gyorsan összeállítottam a komputert, megírtam a Naplót. Éjjel fél háromkor megjött még két matróz, ők Varsó - Frankfurt - Caracas - Port of Spain útvonalon érkeztek. Már csak a parancsnok hiányzik, aki szintén megérkezett volna tegnap, de Miamiban lekéste a csatlakozást, már hívott az ügynök, hogy délután kettő körül behozza a hajóra.
Gyors szemlére felmentem a hídra. A legfontosabb: van komputer. Meg még egy, amin az Inmarsat-C program fut. Meg még egy, ami rádiótelexként üzemel. Több nincs. (De van még egy!)
A híd jól felszerelt, szuper radar és a legmodernebb GPS, és a navigációs kiadványok is angol nyelvűek! Telexet is kaptunk, a Virgin-szigeteken vételezünk olajat.
Alig reggeliztem, csak sonkát, sajtot és paradicsomot, na meg egy joghurtot ettem.
A szokásos bajom van, elveszettnek érzem magam, főleg, hogy nincs aki átadja a dolgokat, ezért struccpolitikát folytatok, s nem foglalkozom semmivel, a kabinom teszem rendbe, hogyha megjön a barba ezzel ne kelljen időt pocsékolnom, s gőzerővel belevethessem magam a munkába.
Ilyen kabinom se volt még: az ágyat körbe lehet járni (kivéve a fejrészét, ott illeszkedik a falhoz), ehhez járul a világ legkisebb fürdője, ha a WC-re ülök a hónom alatt a mosdó van, a lábam a hálófülkében. Van még egy irodám, a hálófülkétől harmonikaajtóval elválasztva. A parancsnok, a főgépész, a második gépész és én lakunk a felépítmény elejében, a többiek, és az utasfülkék hátrább vannak. Mivel ez igazi ro-ro hajó, lehetőség van a kamionsofőrök elhelyezésére is. De ezt a lehetőséget az utóbbi években nem használták ki. Óriási a felépítmény, csak lézengünk benne. Összesen tizenegyen leszünk a hajón. Valójában nem nagy a hajó (csak lentről tűnik annak, amikor az ember mellé áll egy aprócska csónakkal), mindössze 91 méter hosszú, de széles (24 m.), és állítólag jól tud billegni. Sebessége (eredetileg 14) most 13,5 csomó.
Délelőtt körbejártam a hajót, a fedélzetmester megmutatott egy csomó dolgot, amitől nemhogy okosabb lettem volna, hanem zűrzavarosabbá vált minden. De ez a dolgok rendje, ebből tud letisztulni napok múltán.
Már festjük fel az új nevet: Clipper Cauris, az anyakikötő Kingstown, a lobogó St. Vincent és Grenada.
Na, már most: amint megjött a parancsnok, az első az volt, hogy közölte: ne fessük tovább az új nevet, mert marad a régi, tehát Clipper Caraibes, és az anyakikötő: Port aux France, s a lobogó is francia (Kerguelen marad - azt hiszem csak egyelőre. A következő ténykedés az volt, hogy közölte: közvetlenül Miamiba megyünk, tehát kimarad Tobago, Haiti és Sint Eustatius.
Jarek, a második tiszt elkészítette az útvonalat, amikor azzal állt elő a barba, hogy a legújabb verzió szerint az utunk: Port au Prince (Haiti), Sint Eustatius, itt olajat veszünk, majd San Martin és egyenesen Brindisi. A rakomány maradt, annyi Toyota 464-est veszünk fel, amennyi belénk fér. Meg voltam lőve, amikor a barba jött, hogy mondjam meg, hányat tudunk berakni? Persze a kérdés jogos, mert én vagyok a chief, az én dolgom megmondani, kiszámolni, utánajárni.
Elő a francia nyelvű okmányokat, némi keresgélés után megtaláltam a szükséges adatot: 591 méter rakomány fér belénk. (A Petrába, csak a garázsba 360 méter). Ez négy sort jelent egymás mellett. A személygépkocsiból legalább hat sort el kell tudni helyezni, tehát osztok néggyel, szorzok hattal: 886 méter autó. Egy kocsira számolok öt métert, az 177 darab.
Biztonság kedvéért megkérdeztem a fedélzetmestert is, szerinte - ránézésre - legalább 160 elfér. Ha azt veszem, hogy a legutolsó sornál veszthetünk helyet, még kiderülhet, hogy jól számoltam a 170 darabot (ennyit mondtam a barbának). Ő is utána számolt, és megegyeztünk 160-ban. Kíváncsian várom, hogy mi lesz a végeredmény?
Az elhelyezésre van egy alsó raktár, oda liften mennek le a kocsik, a garázs, és a fedélzet, ahova egy másik lift viszi fel az autókat.
Érdeklodve várom, holnap ha part mellé állunk, mi lesz a legújabb variáció? Nem tudom, ismerős-e valakinek a helyzet? Mintha ez már előfordult volna!
Egyébként szimpatikus a barba, és emlékezett rám a Petráról. (Amikor Flambeux, a részeges disznó behajózott, ő is ott volt, gépészeti ügyben látogatott el, ezért nem emlékeztem rá.)
Azt mondják, minden jó, ha a vége jó.
Akkor ez a nap is jól végződött, mert nincs víz, mosakodni nem tudunk, de legalább koszosak vagyunk, és maradunk is, amíg a második gépész be nem fejezi a javítást.
Háromnegyed kilenckor feküdtem (zuhany után...)

Október 29. Péntek, Port of Spain. Korán, ötkor ébredtem. Felmentem a hídra, hogy elküldjem az első faxot Encsinek, de úgy döntöttem, hogy megvárom a tíz órát (otthon 16:00), mert akkor talán ő is otthon lesz.
Megtaláltam a régi hajónaplót, október 9-én értek az utolsó lapra, ott aztán minden nap egy sorba írtak, így 26-ig tartott ki. Október 3-a óta itt a hajó, horgonyon. Gondolom, kipihenték magukat a hosszú rohangálás után. Két kikötő között jártak, naponta fordultak, egy ámokfutás lehetett az életük.

Vetélkedés Clipper Caraibes módra

Az úgy kezdődött, hogy hat körül kimentem a legénységi szalonba. Nagy hangzavar fogadott, a fedélzetmester és a gépész valamin vitatkoztak. Nem értettem, de düllesztették a pocakjukat, és amikor elővették a mérleget, akkor kezdtem sejteni, hogy miről lehet szó. A gépész állt rá először, 102,5 kg.-ot nyomott. A bosun következett. Nála 104 volt kereken.
- Na, mit akarsz, öreg? - valami ilyesmit kérdezhetett, évődő-kötekedő hangsúllyal. Akkor bejött a szakács, félretolt mindenkit, és rácsörtetett a mérlegre.
Ő volt a nyerő 106-tal.
Akkor megkértem őket, saccolnának meg engem, mielőtt ráállok 
a mérlegre én is.
- Á, chief, a szakács a legnehezebb... - volt a számomra hízelgő válasz, csak ők még nem tudták.
Úgyis tudja mindenki, hogy magasan vertem a csapatot 115,8-cal.
A többiek satnyák. Polak mindössze 98, a többiek girnyók a maguk 80-90 kilójukkal.
És még azt mondják, hogy a Clipper Chayenne a nehézárut szállító hajó a cégnél!
Reggel kilenckor kikötöttünk. 
Most a hídon voltam, de ha farral kötünk ki, akkor én manőverezek hátul. A barba a kikötőben átvette a manővert, és ő tette part mellé a hajót. Klasszul manőverezik, és egyáltalán nem ideges. Ez jó jel a jövőre nézve! Eddig nyugodt pasasnak látszik, nem idegesíti magát hiába (mint tenné ezt Costagliola).

A kadét

Napközben Gregory a komputerrel bajlódott. Rokonszenves fiatalember, ő az, akit arabnak néztem érkezéskor, és biztos vagyok benne, hogy nem véletlenül. Elvégzett két évet a tengerésztiszti főiskolán, most 14 hónapos gyakorlaton van, utána jön az utolsó év az iskolában. Nyolc a fedélzeten, hat hónap a gépben. Navigációs programot készített (óceáni áthajózáskor hogyan állapítjuk meg az indulási irányt). Vagy két órát kínlódott, akkor megesett rajta a szívem (az az áldott jó), és megmutattam, hogyan készíthet függvényt, amelyik megadja az irányt, akkor is, ha az eredményül kapott szög nagyobb mint 360 fok.
Nagyon örült, és hálás volt.
Mint általában a húszas éveik elején járó ifjak, ő is komputermegszállott, így van miről beszélgetni. Keseregtem, hogy milyen drága otthon az Internet használat, erre megmosolygott. Náluk háromszorosa, de ha hozzáveszem, a magyar és francia fizetések közötti különbséget, akkor vajon kinek van igaza?
Elkészítettem az első videót a hajóról. Eddig csak az utazás során filmeztem.

Valami nem stimmel

Késő estig part mellett álltunk. Érkezett némi olaj meg kaja. Ettől függetlenül volt mit rohangálnom.
Éreztem, hogy valami szokatlan van velem. Egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mi az. Csak lefekvés után esett le a tantusz.
Az élelem este fél tízkor érkezett. Innen kezdve egy nagy rohanás volt minden. Mivel ez autószállító, egy árva daru nem sok, annyi sincs. Mindent kézben felcipekedni, és elég magas az oldal, innen még négy emeletnyi magasban van a konyhai raktár.
Ezután jött a manőver. Több mint egy órán át tartott, indulás, ki a horgonyhelyre, horgonydobás. Mindezt készenlétben végig kellett ácsorogni a vezérlőpultnál.
Mindez meg se kottyant a lábamnak. Amikor a Csokonain voltam, néhány manővert a hídon csináltam végig, a végén már sírni tudtam volna, annyira fájt a sarkam és a bokám. Most meg semmi! Az ég világon semmi!
Hihetetlen!
Éjfél után kerültem ágyba.

2015. október 14., szerda

A barbadosi hatóságok azért vannak, hogy megoldják a mi problémánkat (ami nincs) - MV Clipper Caraibes 1. rész

CLIPPER CARAIBES

1999. OKTÓBER 27 - 1999. DECEMBER 15.



Október 24. Vasárnap. Napközben nem sok minden történt. A komputerben rendezgettem a dolgaimat. Előkészítettem az elutazásra.
Délután felugrottunk az unokatestvéremhez, kedves volt, de nagyon meglepődött, hogy így, ukk-mukk-fukk elutazom. (jelezem, ezen még én is csak csodálkozom.)
Hazatérve felhívtam apát, aki szintén meglepődött az elutazásom hírére. Elkértem Molnár Géza telefonszámát, a Tisztás főszerkesztője, hogy kérhessek egy számot, ha mégse tudnék ott lenni az Írószövetségben, a bemutatón.
Fel is hívtam, és megbeszéltük, holnap fél tizenkettőkor elugrok hozzá. Az furcsa volt, hogy azt mondta, majd lehozza a példányomat.
Este aztán kitört a balhé...
Na, nem a családban, nem. Interneteztünk, és egyszer csak leállt, és közölte, hogy nincs vonal, nem tudtam mit tenni, éjjel egyig fent voltam, és csak az tudja, aki ismer, hogy milyen hisztit ki tudok vágni, ha pánikba esem. Varázsolhattam, amit csak akartam, nem sikerült. Sokáig el se tudtam aludni, most vajon mi lesz?

Október 25. Hétfő. Nem tudom, volt-e valaha ilyen sűrű napom?
Reggel az OTP-ben kezdtem, átutaltam a forintszámlánkra. (1) Természetesen nem működött a központi komputer, nem tudták a számlaadatokat lehívni. Innen a Moszkva téri postára mentem, feladtam a békéscsabaiaknak a számlámat.
Tíz előtt már Rákospalotán voltam, ahol Gyöngyi egy fiatalemberrel várt, aki most a csontkovácsolás művészetét tanulja, rajtam mutatott be néhány fogást. A végén adtam egy Bonzsúrt.
Fél tizenkettő után tíz perccel csöngettem Molnár Gézánál, le is hozta a Tisztás első számát. Benne vagyok, mégpedig az "Új hangok" fejezet alatt. A Szuburbánus dekameron első hat (mínusz a harmadik) részével, hiánytalanul. Baranyi, Faludy, Janikovszky, Bartis, Takács Tibor társaságában vagyok.
Fél egykor már hívtam a Morskát. Ma este kell utaznom, mondta Pyzik, szerdán kell Port of Spainbe érkeznem. Fuccs a folyóirat-bemutatónak! Hát nem örültem (a meghívón rajta van, hogy egy meghívott előadóművész olvas fel írásokat, és úgy döntöttem, hogy én is köztük leszek. Ezt azért jó lett volna hallani!)
Telefon a keletibe, és a kisebbik fiamat ugrasztottam a jegyért. Közben levittem a komputert a szervizbe. Kitöröltek egy fájlt, és kész. Megkönnyebbültem.
Itthon természetesen nem tudtam beindítani a faxot és az Internetet se az új telefon-vonalon. Rettentő ideges lettem.
Felhívtam a MATÁV ügyfélszolgálatát, nem tudtak segíteni. Közben feljött apa. Elbúcsúztunk, konyakkal koccintottunk.
Csomagolás.
Encsike órák óta rágta fülem, hogy mikor kezdek már összeszedelőzködni? Legalább a papírjaimat szedjem össze. Még lementem vásárolni, vettem italokat, meg ezt-azt, kaját, újságokat, tisztálkodási szereket.
Hat körül kezdtem csomagolni. Persze az egészségügyi bizonyítványom nem volt meg. Újra hiszti, szentségelés. Encsike szegény hősiesen tűrte.
Nagyjából összecsomagoltam, de olyan dög fáradt voltam már, hogy alig álltam a lábamon. A taxi 19.45-kor érkezett.
A csomagjaim dög nehezek. Milyen jó, hogy a nagyobb fiam ilyen klassz srác... Úgy vitte, mint én hajdanán...
Nyolckor az állomáson voltunk, becuccoltam a fülkébe, szerencsére egyedül voltam (azért volt ma valami jó is...).
Tízkor, a vámvizsgálatok után, lefeküdtem, és nem kellett ringatni.

Október 26. Kedd. Ki hinné, hogy a szlovák-cseh határon ilyen urak? Nem ébresztettek fel, csak a cseh lengyelnél (vagy túl közel van a kettő, és nekem alvás közben teljesen egybefolyt). Hajnal négy felé arra ébredtem, hogy valaki motoszkál a résnyire nyitott fülke ajtaján. Szerencsére be volt láncolva, nem tudtak bejönni. Amikor látták, hogy felkelek, eliszkoltak. Mire kimentem, senki nem volt a folyósón. WC-re menet láttam, hogy a kalauz alszik, a kocsi vége zárva volt, de manapság, ha valaki rossz ember, ez ugyan mit számít? Istenem, mi történhetett volna, ha a határőrök után nem láncolom be az ajtót?

Újra Lengyelországban

Varsóba nyolc tízkor érkeztem, a Krakkó - Gdynia intercity kilenc előtt tíz perccel érkezett.
Negyed kettőkor már a gdyniai állomáson szentségeltem, hogy milyen nehéz a csomag. Legközelebb el kell hoznom a fiamat...
Innentől kezdve az események normális kerékvágásba zökkentek. Beadtam a csomagot a megőrzőbe, elmentem az ügynökségre, megkaptam a jegyeket. Eszerint holnap reggel Gdansk - London - Bridgetown - Port of Spain útvonalon repülünk. Átadta Pyzik a trinidadi ügynökség címét és telefonszámát is, és az is kiderült, hogy hatan megyünk. Rajtam kívül a második tiszt és második gépész, a szakács és két matróz. Azt is megtudtam, hogy beszállás után a hajó átjön Brindisibe, s a jó Isten se tudja, mi lesz a sorsa. Lehet, hogy eladják, és akkor át kell szállnom a Clipper Chayenne-re. Ez egy speciális hajó, nehéz rakományt szállít, és tekereg a nagyvilágban.
Szállodai szobát foglaltam (a Neptunban, ahogy ez már nálam úgy látszik, hogy szokásba jön), átmentem Alfred Naskrenthez, nála végeztem a kapitányi tanfolyamot, és megérdeklődtem, hogy két bizonyítványt (ami nincs meg) hogyan lehetne megszerezni.
Az alkalmazottjával beszéltem, az elkezdett hümmögni, hogy nem lehet, menjek a főiskolára. Szerencsére megjött Alfréd, és mondta, hogy holnapra megvan. Ő rögtön tudta, hogy nekem a tanfolyamra nem, hanem csak a bizonyítványra van szükségem. Az rögtön világos lett számomra, hogy az előbb említett alkalmazottját nem a rettentő nagy eszéért tartja. Utána, mivel esett az eső, beültem egy tengerparti kioszkba, és megettem egy sült halat, a tanfolyami időket idézve.

Október 27. Azt hiszem, ez volt életem leghosszabb szerdája. Pontosan harminc órán át tartott.

Az utazás

Pyzik szerint hatra kérjek taxit, ezért háromnegydre rendeltem meg, ébresztőt ötre kértem, az órát beállítottam öt előtt öt percre, s fél ötkor már fent kukorékoltam. Összeszedtem minden lelkierőmet, és a maradék három kiflit a szobaasszonynak hagytam, ha már borravalót nem kap, akkor tízóraira egyen finom Encsis szendvicset.
Időben érkeztem a reptérre. Első voltam a leutazók közül. Másodiknak a szakács, majd a második gépész is megérkezett. Már a tranzitban voltunk, amikor kiderült, hogy a második tiszt is jön, így nem maradt le senki.
A chek-in-nél okosak voltak, mert a jegyünk két részletből állt: egy szelvényen volt a Gdansk - London - Barbados (Bridgetown a fővárosa), és egy másikon a Barbados - Port of Spain szakasz, de a kis lengyel nagysád a csomagokat Trinidadig vette fel, hogy ne kelljen az átszállásnál foglalkoznunk vele. Innen ment minden, mint a karikacsapás.
Londonba kilenckor érkeztünk, egy óránk volt az átszállásra.
Sose gondoltam volna, hogy a Gatwickről ennyi utas van Barbadosra! Tele voltunk, és még ha tudjuk, hogy délután négykor indul a következő gép, akkor még inkább nem értem - de végül is arrafele igen jó idő van...
Nincs borzalmasabb utazás, mint az interkontinentális repülőút!
Ez akkor is igaz, ha minden ülés háttámláján ott a tévé, s azt a műsort nézem, amelyiket akarom. Megnéztem a Mátrixot (ez tetszett, mert szeretem a sci-fit), és még két marhaságot, szórakozás gyanánt. Reggelire volt zabkása is, ebédre currys marhát kértem, és megittam:
- egy Bloody Maryt: paradicsomlé, Worchester szósz, vodka
- egy Cuba livrét: Cola, Baccardi, citrom
- egy gin-tonicot
- egy üveg vörösbort (2 dl.)
- egy üveg pezsgőt (2 dl.)
Ezeken kívül sok narancsdzsúszt, vizet és kávét. Délután szendvicset és jégkrémet kaptunk.
Kettőkor kiszálltunk Barbados repülőterén. (Így jár az, aki még nem cukros! - beszúrás 2015-ben)

Falusi reptér, világszínvonalú barmokkal

Harminc fok, és magas páratartalom fogadott, amitől borzalmasan megfájdult a fejem.
A hatos kapuhoz érkeztünk.
Ez azt jelenti, hogy a röpülő megáll az épület előtt, és mindenki mehet, amerre lát. Igaz, az épületbe a kilences kapu előtt lehet bemenni, de nekünk meg kellett kerülni egy virágoskertet, mert ugye a hatoshoz érkezett a gép.
Földszintes épület, előtte egy barom hosszú fedett járda, ahol húszméterenként ki van írva: 1-es kapu, 2-es kapu, stb.
Na, jó.
Be a főépületbe, Hatalmas tömeg, de minden ablaknál folyik az okmányok ellenőrzése.
Végül odaértem.
- Hova megy? - a kérdés jogos.
- Trinidadra. Tranzit... - tettem hozzá, hogy értse, miről is van szó...
- Minek? - (Mi köze hozzá?)
- Tengerész vagyok.
- Hol a hajó? - okos, szellemes kérdés.
- Port of Spain-ben.
- Biztos?
Az igen, hogy hülye a tag. Azért bólintok, mert a hatóságokkal nem jó packázni. Megmutattam a hivatalos levelet, amiben benne van a trinidadi ügynök címe és telefonszáma, s amiben kérik, hogy vigyen be minket a hajóra.
Természetesen nem enged ki egyikünket se a hatóság úr. Ugyanis az a világbajnok rendszer van, hogy a tranzit utasoknak is ki kell menni (tehát átesnek útlevél- és vámvizsgálaton is, majd felveszik a csomagjaikat, és újra becsekkelnek, azaz, útlevél és vámvizsgálat, s máris ugyanabban a teremben vannak, ahol eddig is, csak egy üvegfal túloldalán.
A méltóságos hatóság elvette az útleveleinket, és a repülőjegyet. Azt megengedték, hogy leüljünk. Egy órát várakoztunk, amikor megkérdeztem, hogy mondanák meg, mi a problémájuk velem.
Na, most tessék figyelni:
- Kérem, a barbadosi hatóságoknak semmi problémája nincs. Önöknek van problémája. Mi most azon fáradozunk, hogy megoldjuk a maguk problémáját, hogy ne legyen problémájuk. Mert sok utasnak van problémája, csak nekünk nincs...
Innentől kezdve minden világos. A gép 16.10-kor indul, addig csak megoldják azt a problémát, ami nincs, hát nem?
15.51-kor jön egy tiszt úr, és közli:
- Lehet, hogy sikerül megoldani a problémájukat. Beszéltünk telefonon Trinidaddal, és valóban oda mennek, és valóban ott a hajó, és valóban várja magukat az ügynök. Csak az a maguk problémája, hogy erről nekünk nincs hivatalos iratunk. Tehát most várjuk, hogy (hivatalos) faxon (hivatalosan) megkapjuk Trinidadról, hogy valóban várják magukat (hivatalosan).
Te (hivatalos) jó ég!
Már nem voltam ideges, mert láttam, hogy ezt a rettentő problémát a gép indulásáig lehetetlen megoldani.
S valóban.
Jött is mosolyogva, 16.50-kor a tiszt úr:
- Uraim! Megjött a hivatalos fax Trinidadból. Mehetnek!
Tehát minden problémánkat leküzdötték, így legfeljebb az a "nüanc" izgatott minket, hogy mikor, mivel, és hová, de főleg minek megyünk azután, hogy az a gép, amire jegyünk szólt, jól itt hagyott minket?
De ezek az urak nem ismertek lehetetlent, s valóban megoldották a legeslegutolsó problémát is!
A suhanc tiszt úr átadta a jegyeket (a 19.40-kor induló gépre), elintézte a check-in-t is, a csomagjegyek is nála voltak, hordárt hozott, aki azonnal elvitte a csomagjainkat, hogy ne kelljen cipekednünk, és jó utat kívánva átkísért az üvegfal túloldalára, a tranzitba.
- Látják, megoldottuk az önök problémáját. Ezért vagyunk... - búcsúzott el mosolyogva.
Isten áldjon Barbados, remélem több problémát nem okozok ezeknek az önfeláldozó embereknek! (Elképzeltem magamban, hogy mi lett volna, ha ez az asszonnyal történik, mondjuk útra jött volna.)

Megérkeztem a hajóra

A repülőút mindössze harmincöt perc. Sorbaállás, okmányellenőrzés a trinidadi reptéren.
- Hova megy?
- Hajóra.
- Hol a hajó?
- Port of Spainben.
- Biztos?
Te jó ég, ezek visszavittek Barbadosra?
- Igen. Az az úr vár minket -, mutatom, mert megláttam a táblával ácsorgó ügynököt. Széles mosoly. Tíz perc múlva a harminc fokos melegben és 85 százalékos párában izzadtam, karomon a most igencsak haszontalan koloncnak tűnő télikabáttal, a reptér épülete előtt.
Innen minden úgy ment mint a sicc!
Kikötő, hatóság, csónak, mehetünk.
Igyekszem kivenni, melyik lehet Clipper Cayenne a fények alapján. Hamarosan kiszúrtam az orrfelépítményéről, és a két, felállított darujáról. Hiszen Pyzik említette, hogy ugyan olyan, mint a Petra. Mint a gyorsvonat elrobogtunk mellette.
Hova megyünk?
Mivel volt élelem is a csónakban, úgy döntöttem, hogy előbb egy másik hajónak elvisszük a kaját, és utána megyünk a mienkhez.
Közeledünk.
A farán a név: Clipper Caraibes. És egy "dög nagy", igazi, ro-ro hajó.

Behajózás

Csókoltatom Mr. Pyziket. Mi lett volna Barbadoson, ha meg is mondom, hogy a Clipper Cayenne-re megyünk?
Felmásztunk.
Na, most ezen megint kezdhetek mindent előlről. Mármint új hajótípus, bele kell tanulni. Egy suhanc, egy arab és két óriás ügyködött körülöttünk.
Nagy nehezen felhurcolkodtunk a felépítménybe.
- Chief, ez a kabinja -, mutatja a Second Capitain feliratú ajtót bosun. 
Benézek óvatosan, nehogy megzavarjam a régi első tisztet, ha netán alszik. A kabin üres.
Milyen rendes, hogy kiürítette az érkezésemre, s valahol, egy tartalék kabinban gyűrődik, gondoltam, minthogy ez tűnt a legvalószínűbb lehetőségnek. Mellettem a parancsnoké, az is nyitva. Biztosan a hídon van, gondoltam. Megtaláltam a szalont, leültünk, hogy kifújjuk magunkat.
A bosun és a fitter, a két lengyel azt hitte, hogy honfitárs vagyok, fel se merült bennük, hogy csak kicsit beszélem a nyelvüket. Ez annak köszönhető, hogy a bemutatkozás után csak néhány szó hangzott el, de az polyákul.
- Hol a chief? - kérdeztem, mert meg akartam beszélni, hogy kora reggel kezdjük az átadás átvételt, mert ismeretlen a hajó, sok kérdésem lesz.
- Hazament -, volt a meghökkentő válasz.
- A parancsnok? - érdeklődtem, de gyanú rakott fészket pici szívemben. Igazam volt.
- Ő is elutazott.
Látván kérdő tekintetem, hozzátették: - csak mi, négyen vagyunk a hajón.
Hoppá! Erre inni kellett. Hoztam is a Gundel szilvapálinkát, és ettől kezdve nem érdekelt semmi, ugyanis belenéztem egy-két okmányba a chief-irodában, minden francia nyelvű. Ha megjön holnap a barba, segít. Ha azt akarja, hogy el tudjam látni a dolgomat.
Mindenre számítottam, csak erre nem.
Milyen jó, hogy nem írtam valami hasonlót a Bonzsúrban, mert senki se hitte volna el a tengerészek közül.
A főgépész azt mondja, hogy innen az út:
Tobago - Haiti - Olaszország.
De előbb átlobogózzuk a hajót, és új nevet is kap: Clipper 
Cauris.

2015. október 7., szerda

Sir István Óbuda Lordja - MV Petra 17, utolsó rész

Augusztus 12. csütörtök, úton, Genova. Érkezés előtt ránk tört a misztrál. Északi szél fúj, a hőmérséklet két óra alatt 29-ről 20 fokra esett vissza, esik az eső, és fázunk. Éjjel kikötöttünk, de nem tudtam már olyan későn felhívni Encsikét, hogy elmondjam:

Ma is őt venném feleségül

ugyanis ma van a házassági évfordulónk. A huszonharmadik. Vajon a huszonötödik hol lesz? Otthon leszek-e, vagy hajón? Jó lenne nagy murit csapni...
Az is igaz, hogy nagy valószínűséggel nincs is otthon, Márta barátnőjénél nézi a napfogyatkozást még mindig a tévében.
Hajnali fél kettőkor kerültem ágyba. Még meg kellett csinálnom a rakodási tervet is.

Augusztus 13. péntek, Genova, úton. Igazam volt. Hétkor hívtam az asszonyt, de nem vette fel senki a kagylót. Mártázik (remélem...).
Szeretnénk elhúzni a berakást, hogy Marseillebe későn érjünk, mert akkor miénk lehet a hétvége...
Alberto, a stivador, meghívott a következő kikötéskor egy pizzára. Feltéve, hogy este érkezünk, olyan időpontban, amikor még érdemes kimenni.
A második tiszt olyan totálkárosra itta le magát, hogy nem volt magánál. (Tette ezt annak örömére, hogy holnap hazamegy.)
Ötkor eljöttünk, holnap délelőtt Marseille, a következő érkezéskor már megyek haza!

Augusztus 14. szombat, úton, Marseille, úton. Negyed tizenegykor voltunk a pilotállomásnál. Biztos voltam benne, hogy Encsike Mártánál van, de hogy a lelkiismeretemet megnyugtassam, ezért kimentem telefonálni.
Persze, hogy otthon volt. Tegnap reggel mélyen aludt...
Bebiztosítottuk egymást, hogy ma is csak egymást szeretjük, és csak együtt... (Ugyebár tegnapelőtt voltunk 23 éves házasok.)
Délután kezdték a rakodást, és be is fejezték este negyed kilencre. Elment Andrzej, megjött Szergej. Andrzej elköszönt...
Kiszúrtam az Európai Unióval. Megnéztem a személyzeti jegyzékben, hogy mi a neve...
Egyébként jól elvan a hajón. Olvas, tévézik, a gépházban még állítólag nem volt. Végül is mit keres egy Unió az olajbűzben, nem?
Szergejt szeretem. Parancsnoki papírja van, és második tiszt. De nem ez a szeretetem oka. Hanem az, hogy nincs GMDSS bizonyítványa. És Mareknek se volt, amikor hazament. Egy hajón két tisztnek kell, hogy legyen. Kilencven százalék az esély arra, hogy maradhatok...! Ezt egyébként a matrózok mondták lelkendezve, hogy "nem jöhet Marek, chief, te maradsz!" Ők már kész tényként veszik...
Szóval Szergej orosz, mint a neve is mutatja. Leningrádban lakik, és perfekt lengyel. Tíz éve a polyákokkal hajózik. Megint nem értem Pyziket, hogy akkor velem miért nem akar több szerződést kötni? A másik behajózó Jaroslaw Licau, a gépszerelő harmadéves főiskolás fia, aki gyakorlatra jött. Fél évvel fiatalabb a fiamnál...
Estére dög fáradt lettem, tizenhét órát húztam le, a konténereket is én raktam be a második tiszt helyett, mert akkor ők átadtak és átvettek.

Augusztus 15. vasárnap, úton. A hajnali őrségváltás nagyon katonásan zajlott le.

Szőr lettem...

Szergej teljesen hivatalosan fogadott. No, azt azért nem mondta, hogy "erőt, egészséget Chief elvtárs!", de olyan képpel köszöntött, hogy rájöttem: itt most hivatalos aktus zajlik, lazaságnak helye nincs, s magában nyilván helyteleníti a "csescs"-csemet (lengyel szia).
Sarkos mozdulatokkal bemutatta a hajó helyzetét, és állandóan szőrözött.
- Az irány 201 fok, Sir!
Meg kell vallanom, hogy ily hajnali órákban a legkevésbé se izgatnak ezek a dolgok. Ilyenkor nem hadijelentésre, hanem egy kávéra van szükségem, meg arra, hogy nyugodtan elszürcsölgessem, kivárva, amíg teljesen fel nem ébredek. Azért, hogy mondjak valamit, lakonikusan közöltem:
- Tudom.
Ez szöget ütött Szergej fejébe.
- Honnan, ha még meg se nézte a térképen, Sir?
- Mindig ezt az irányt tartjuk, ha Algírba megyünk. Másfele nem lehet...
- Az irányt át kell adni, hogy a váltó tudja - mondta a leckét, amit még gondolom a haditengerészetnél vertek a fejébe.
- Nincs hajó a közelben Sir! - közölte a következő tételt a szolgálat átadás-átvétel szabályzatból, de lehet, hogy attól tartott, hogy Siri megrovást kap, mert helyesbített. Kirohant és hatalmas mozdulatokkal integetett Marseille irányába:
- Sir, ott van egy hajó, de már nem lehet látni.
Egyem azt a kis hadihajós orosz szívét...
Mondom neki, hogy minden rendben, de engem Istvánnak hívnak. Gyorsan lejegyezte magának a farzsebben hordott kisokosba, a térkép szélére, és egy árkuspapírosra. Gondoltam, hogy megtette a kötelességét, mehet.
- Dobra noc! - köszöntem el lengyelül, mert attól tartok, ha oroszul kezdek neki gagyogni, akkor többé nem mukkan meg velem más nyelven, mint ezt márt volt alkalmam tapasztalni a Szojuzban.
- Nem, Sir! A szolgálatom 05:00-ig tart, majd akkor távozom kaptam meg az eligazítást.
A kis huncut!
A szolgálat 05:00:00-ig tart ám! Nem kerekítjük ám a 04:59:59-et 5-re, gondoltam, és csak csodálkoztam, hogy hova csöppentem ebben a hajnali órában.
Bajtársi kézfogással búcsúzott:
- Jó éjszakát, Sir!
Ennyiben maradunk.
Otthon is lehet ám Sir Istvánnak szólítani... De akinek jobban tetszik akár le is "lord"-ozhat. (Sir István, Óbuda Lordja, nem is hangzik rosszul...)
Már lassan semmin se lepődök meg, ha volt Szajúzbeli tengerésszel hajózom. (Lásd a Humberen írt naplót.)

Augusztus 16. hétfő, úton, Algír. Délelőtt Maciej adott egy szöveget. A marseille-i ügynöktől kapta, ő egy görög parancsnoktól, aki a Kieli-csatornában a pilottól szerezte. Tehát Európa szerte terjed. Ha angol humor, akkor a javából, bár nem hiszem...
Itt a hiteles fordítása:

Egy ritka tünemény

A hadihajó parancsnoka az első tisztnek:
Holnap délelőtt 09:00-kor teljes napfogyatkozás lesz! Ez olyasmi, amit nem lehet minden nap látni, tehát sorakoztassa fel a legénységet kimenőruhában a fedélzeten, hogy láthassák ezt a jelenséget. Hogy megértsék, magam fogom elmagyarázni az okát. Eső esetén sajnos nem lehet tisztán észlelni. Ebben az esetben a legénység gyülekezzen a szalonban.

Első tiszt a második tisztnek
A parancsnok utasítására holnap délelőtt 09:00-kor teljes napfogyatkozás lesz. Ha esni fog, nem láthatjuk tisztán a fedélzetről, még a kimenőruhánkban se. Ebben az esetben a nap eltűnését a szalonban fogjuk észlelni. Ez olyasmi, ami nem minden nap történik meg...

Második tiszt a harmadik tisztnek
A parancsnok utasítására végignézzük kimenőben ahogy a nap eltűnik a szalonban holnap délelőtt kilenckor. A captain megmondja, hogy esni fog-e vagy se? Ez egy nem mindennapos esemény lesz.

Harmadik tiszt a fedélzetmesternek
Ha holnap délelőtt esni fog a szalonban, ami egy igen ritka esemény, és a parancsnok kimenőruhájában kilenckor eltűnik.

Fedélzetmester a legénységnek
Holnap délelőtt kilenckor a parancsnok eltűnik. Sajnos, ez nem minden nap történik meg.

Meg kell, hogy mondjam, egész délelőtt ezen vigyorogtam. Azt hiszem, angolul jobb... Délelőtt távirat jött: a következő marseille-i érkezésre megszervezik, hogy Marek Skrundz leváltsa Mr. Székelyt.
Maciej megnézte a bahamai előírásokat. A szerint elég a hajón egy személy, aki rendelkezik GMDSS bizonyítvánnyal. Ám Olaszországban minden esetben két tiszttől kérik.
Megjegyzés: (Az IMO előírás ezt tartalmazza, s ahogyan a nemzetközi jogban tanultuk, a helyi előírások lehetnek szigorúbbak, de enyhébbek nem, mint a nemzetközi.) Szerintem ebből nagy balhé lesz, mert a lengyelek biztosan ragaszkodnak Marek leutazásához, a franciák meg buták mint a segg, s nem igen értik majd, hogy miről is van szó. Aztán Genovában megrázzák a hajót, de akkor már nekem lőttek...
Este ökörsütés volt. Jó volt. Kellemes hangulat, hűvös szél fújt, ez elviselhetővé tette a meleget, az Európai Unió elvegyült a nép között, és Zbigniew szavalt a Hamletből, ami meglepő volt, mert igen hosszan és igen részegen idézte Shakespeare-t.

Augusztus 17. kedd, Algír. Maciej táviratban kérdezte meg Mr. Andrieu-t, hogy a bahamai előírások szerint hány GMDSS operátornak kell lenni a hajón. Hamar megkaptuk a választ a Bahamai követségről:
Egy (sajnos), de az nem lehet a parancsnok (Hurrá, hát ez az!). Most már csak az maradt hátra, hogy Mareknak ne legyen meg a bizonyítványa. A barba szerint biztos, hogy nincs, mert nem egy kimondott "észkombáj" (ahogy Nimród mondta pici korában), tehát fel se merülhet benne, hogy nyáron ilyen hiábavalóságok megszerzésére áldozza az idejét.
Legyen igaza a parancsnoknak...

Az angol világnyelv

Ez ma is kiderült. A garázsban tébláboltam, amikor odajön egy vámos és egy munkavezető. Ékes franciasággal elkezdték a mondókájukat. Hát ebből egy kukkot se értettem, illetve annyit, hogy a rakományjegyzékkel van valami gondjuk.
- Parle anglais... - mondtam nekik, hogy megértsék, angolul kell beszélni, ha zöld ágra akarnak vergődni velem.
- Óh! Parle vous anglais? Beszél angolul? (mintha nem ez lenne a természetes...) - örvendezett a vámos, és rögvest nyelvet váltott:
- Ich habe alles papieren, aber diese mann nicht. Ferschtehen Sie? - kérdezte a világ legtermészetesebb hangján, és érdeklődve várta a válaszom.
- Ja, ich ferschtehe englisch sprache... - mondtam vigyorogva.
Este faxot küldtem Encsikének, s megírtam, hogy elképzelhető, hogy maradok még a hajón, ha Mareknak nincs meg a GMDSS vizsgája.

Augusztus 18. szerda, Algír. Hajnalban tévéztem: Nemzeti az Expo területén lesz, Kovács István pályázik az MLSZ elnöki posztjára. Törökorzágban 8-as erősségű földrengés volt. Délután belehajtottak a fiúk, és eljöttünk. De nem ám Genovába megyünk, hanem Marseille-be.

Augusztus 19. csütörtök, úton. Megjött, hogy pénteken délben érkezik Marek, én szombaton hajnalban 6:30-kor indulok és Párizson át megyek haza.
Nem igazán értem Maciejt, úgy néz ki, hogy beletörődik abba, hogy Marek GMDSS papír nélkül jön le. Azt hangoztatja, hogy ha a vállalatnak elég az, hogy csak egy embernek legyen meg a papírja, ám legyen... De erről szó sincs. Nem tudok arról, hogy bármi ilyen értelmű távirat jött volna. Végül is ő tudja... Délután Szergej már megenyhült velem szemben, mert Mr. István voltam, holmi szőr helyett...
Este megmutattam a stabilitás és rakodási programot, amit készítettem magamnak, el volt ragadtatva, de azt is mondta, hogy nem hiszi, hogy Marek használni fogja, mert antitalentum a számítógéphez, és ha mégis hozzányúl, akkor összebarmolja...
Jó kis tiszt lehet...
Délután felhívtam Encsit - az Orbigny költségén a barba jóvoltából - , nagyon örült, hogy szombaton 11-kor már otthon leszek, így ki tud jönni elém a reptérre.
Este bedobtam egy üveg whiskyt, odaadtam a címem Adamnak (Maciej is megkapta).

Augusztus 20. péntek, Szent István, úton, Marseille. Isten éltessen a nevem napján! Hajnalban Szergej azzal fogadott, hogy a matrózok mind panaszkodtak neki, hogy miért kell hazamennem, miért nem maradok...
Ma már úgy búcsúzott, hogy:
- Jó éjszakát, István.
Semmi szőr, semmi Mr. István... Remélem, ez nem a harag jele nála!
Későn érkeztünk, kettő után kötöttünk ki. Marek Skrundz a parton volt, ő vette el a kikötőköteleket. Egyébként szimpatikus férfi, biztos megvan az oka, amiért nem rajonganak érte, az átadás átvétel alatt nem lehet valakit alaposan megismerni.
Felhívtam Encsit, aki nagyon örült, főleg annak, hogy a hajón éjszakázom, és innen holnap reggel egyenesen a reptérre megyek. Jelzem ezt én is így akartam, sőt kértem Maciejtől.
Este elköszöntem akitől tudtam, mert volt már aki aludt, ezért aztán egy lapot írtam, amit holnap reggel kiragasztok a szalon falára az alábbi szöveggel:
Nem tudtam mindenkitől elbúcsúzni, elnézést! Itt jeletem ki, hogy ez a hajó és a kollégák nagyon jók voltak, jól éreztem magam. Köszönöm! Minden jót kívánok mindenkinek! Nem felejtek el senkit! Aláírás, és alá ragasztottam a fényképem. Remélem, mindenki jó szívvel emlékezik majd rám...
Be kell fejeznem, holnap este otthon folytatom, még beírom a statisztikámba, hogy :
Marseille - Párizs, Párizs - Budapest útvonalon megyek haza.
Augusztus 21. szombat, Marseille - Budapest. Hajnalban fél négykor ébredtem. Felöltöztem, kitakarítottam, megkávéztam, elszívtam az utolsó cigit, közben tévéztem. Marek is felkelt az indulásra.
A taxi pontos volt. Hat órakor tűntek fel a lámpái a hajó végében. Fél hétkor már a reptéren voltam, és 11-kor már Budapesten.
Jó volt hazajönni.
Jó megérkezni.

Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)