Az utolsó kapcsolja le a Kambót... - utolsó rész

2000. augusztus 19. szombat. A fedélzeten és a gépben dolgoznak, egyébként semmi.

Este tűzijáték volt, biztosan, mert holnap lesz a nevem napja…

Augusztus 20. vasárnap. Encsike felhívott a nevem napján, és megköszöntött. Szegényke elsírta magát, nagyon egyedül van…

Augusztus 21. hétfő. Dolgozunk. Lehet, hogy nem lesz olyan egyszerű a faxprogram elintézése, de nem tűnik reménytelennek.

Augusztus 22. kedd. Mr. Broskowski behozott egy programot, beüzemelte, és most van faxom…

Két óra múlva valami gond adódott, és nem volt faxom.

Egyébként a napok unalmasan telnek. Itt kell rostokolnom, és telefonügyeletet tartok. Ugyanis most a mobiltelefon a fax, a másik beépített, tehát nem nagyon tudok mozogni, mert a tulaj napjában 3491-szer felhív.

A gépet kiszedték, és elszállították Meppenbe, ahol a cég „főműhelye” van.

Augusztus 23. szerda. Isten éltesse a Román Szocialista Köztársaságot és Emőke húgomat.

Reggel korán keltem, háromnegyed hétkor már a szalonban voltam, és legnagyobb meglepetésemre Sörensen a szalonban ücsörgött. Éjjel ideette a fene…

Kíváncsi a gépre, és el akar menni Goscickivel.

Napközben mindenféle rémhírek terjengtek, hogy hazaküldi a fedélzeti személyzetet, aztán, hogy nem küldi, stb… Ahogyan az már ilyenkor lenni szokott.

Este elmentek Andrzejjel…

Augusztus 24. csütörtök. Ma itt volt a faxszakértő és úgy beállította, hogy azóta minden rendben a faxommal…

Az értőknek: a komputerben nincs modem, viszont vagy egy program, ami szimulálja a modemet, ezt használja egy vacak maroktelefon, így aztán nem csoda, hogy sok volt a baj (és még lesz is, mert Sörensen nem akar beleinvesztálni nagyobb pénzt, hogy vegyen megfelelő készülékeket…)

Andrzej felhívott Meppenből, hogy van főgép.

Kettő is… Jövő héten repül Indiába, és beszerzi.

Mindenki hazamegy, kivéve a gépészeket.

Ez is a spórolás egyik módja: nincs karbantartás a fedélzeten, nem kell fizetni a matrózokat… Majd isszuk a levét később…

Augusztus 25. péntek. Minden rendben, dolgoznak a fedélzeten, és a gépben…

Este felhívtam Achimot, Isten tudja hányadszor. Végre otthon voltak. De csak Achim és Maik. Simone szanatóriumban van. Meghalt Simone nagymamája Berlinben, hétfőn lesz a temetése, és kedden Achim meglátogat a hajón.

Augusztus 26. szombat. Laza nap, minden csendes.

Augusztus 27. vasárnap. Még lazább nap…

Augusztus 28. hétfő. Minden csendes. Legalább is eleinte úgy tűnt. Délután felhívott Goscicki, és nem tudom, hogy mennyire jó hírrel szolgált.

A tulaj azon gondolkodik, hogy mindenkit hazaküld hó végén, csak Waldek, a gépész marad, felügyelni a hajót.

Este felhívtam apát, elmondtam, mi újság van. Örült a hívásnak.

Augusztus 29. kedd. Délelőtt megjött hivatalosan: mindenki hazamegy négy hétre, egy kis szabadságra, s utána mindenki visszajöhet. Attól tartok, hogy ez újabb négy hónapos szerződést jelent, és az Északi-tengeren nem egy leányálom télen hajózni…

Sörensen holnap jön, és hoz pénzt a személyzetnek.

Achim tizenegykor érkezett. Nagyjából elmesélte mi van velük, hogy vannak, semmi különös. Meghívott jövő nyárra Rostockba. Remélem, el tudunk menni.

Augusztus 30. szerda. Egész nap a hóvégét készítettem. Reggel telefont kaptam az ügynökségtől, hogy a tulaj azt szeretné, hogy vonattal menjek, mert (gondolom úgy olcsóbb) szerinte a repülőút hosszú, és majdnem egy nap, amíg hazaérek. Valószínűleg elfogadom, mert vonattal még nem jártam ezen a környéken, és egyszer miért ne? Hálókocsiból végignézni az utat kellemes lesz.

Sörensen megjött a pénzzel, de csak este hét után. Persze nem hozott eleget, volt bajom elég, amíg elosztottam a legénység között. Waldek itta a levét, mert nem tud hazaküldeni a feleségének. semmit.

Este megtartottuk Piotr születésnapját.

Beszéltem Maciejjel is, most hajót keres és új ügynökséget. Kíváncsi vagyok, mikor talál, és milyent.

Augusztus 31. Duisburg. csütörtök. Reggel felhívtam a vasúti információt. Este hat negyvenkor indulok, és nincs hálókocsi. Ezt jól megkajoltam…

Délelőtt beszéltem Goscickivel, és megmondtam, ez az utolsó, hogy vonattal utazom.

Egyelőre ennyi, holnap otthon folytatom…

2000. szeptember 1. péntek. Budapest. Életem legrohadtabb vonatos utazása volt. A Berlin - Nürnberg között közlekedő Intercity talán a világ legkényelmetlenebb vonata. Jó, van légkondi, slussz… Az ülések borzalmasan kemények, a két üléssor között kevesebb a távolság, mint a repülőn, az ülés borzasztóan keskeny, kényelmetlen, nem lehet mozogni, és csak másodosztályú kocsikkal közlekedik, holott nekem megvolt az első osztályra… Még az a jó, hogy Nürnbergben éjszaka rákérdeztem, és kiderült, hogy a pestin sincs első osztály, tehát kaptam egy kupont, amire visszafizetik a különbözetet.

Senki se várt az állomáson, dolgoznak (Enikő, iskolába járnak Szabolcs és külföldön vannak Ninó).

Jó volt hazaérkezni.

Ramóna faxa - MV Kambo 13. rész

2000. augusztus 15. kedd, Rajna - Duisburg, hajógyár. Reggel kilenckor telefon a tulajtól: Duisburgban van, csónakot keres, amivel a hajóra jöhet. Öt perc múlva újabb telefon, ő a biztosító szakértője, Duisburgban van, csónakot keres, amivel a hajóra jöhet.

Megadtam Sörensen telefonszámát, keressenek csónakot ketten, akkor hátha gyorsabban találnak…

Tízkor a hajón voltak a hajógyár emberével.

Első útjuk a gépházba vezetett.

Jön fel a tulaj: – Captain, sajnos hajógyárba kell mennünk…

Utána a biztosító embere jött: – Master, hajógyárba kell menniük…

Amikor a hajógyár embere jött, megelőztem: – Csak nem hajógyárba kell mennünk?

Ő csak bólintott. Kicsit szomorúnak láttam, hogy nem tudott újat mondani.

Sörensen egyébként mindennek kinéz, csak „komoly” hajótulajdonosnak nem. Olyan „Jó fej” tanár fazon, a narancssárga pólójában és a térd fölött levágott, és kirojtozott farmerjében. Egyébként szimpatikus fazon. Tipikus skandináv, magas szőke, és minden itteni (angol, német) nyelvet jól beszél. Még dánul is, bár ez nem túlzott csoda.

Kettőkor már megjött két vontató, az egyik oldalt kötötte meg a hajót, a másik kötélre vett minket, és két óra alatt bevittek a hajógyárba. Gyorsabban mentünk vissza, mint lefelé…

Hja, kérem, most egyszer 3500 és egyszer 1500 KW-os gép hajtott…

Sörensen szerint 3-4 hét alatt kijavítják a gépet.

Goscicki szerint 4-5 hét kell a javításra.

A hajógyár szerint, jó, ha hat hét múlva elmehetünk, ha a tulaj vesz egy új gépet, s nem kell a javítással bíbelődni.

Szerintem tök mindegy, dög unalmas lesz az elkövetkező másfél hónap.

Viszont lesz időm az adminisztrációra.

A tulaj délelőtt felhívta az ügynökséget, hogy kell két gépszerelő (fitter) és egy elektrikus. Délután jött a telefon, hogy holnap hajnalban már a hajón is lesznek.

2000. augusztus 16. szerda, hajógyár. (Ezt a továbbiakban nem írom, mert irtó unalmas lenne.) Megjöttek a gépészek és az elektrikus. A marha taxis elhozta őket a hajógyárig, aztán nem találta a hajót, visszavitte az állomásra őket, és eltűzött haza.

Tegnap Sörensen még azon morfondírozott, hogy a deck személyzetet hazaküldi, de Piotr kisírta, hogy maradhassanak.

Na, most itt van a három plusz ember, de hova tegyem őket? Egy kabinunk van csak, abban Andrzej lakik, így marad az egy szem ágy a térképszobában, amit a pilotok használnak, ha itt éjszakáznak. Oda mehet az elektrikus.

Nem volt más választásom, a két szerelőt a hídon kell elhelyezni valami fekvőalkalmatosságon… A helyzet kísértetiesen hasonlít a Petrához, amikor 6 katona jött volna pluszban, kísérni a rakományt.

Délután kimentem, vettem szerszámokat az elektrikusnak, mert az előző hajója elsüllyedt Japán és a Fülöp-szigetek között, minden szerszáma odaveszett, a hajón meg nincs semmi…

Vettem két kempingágyat, hozzá két kispárnát és két felfújható matracot.

Kicsit ódzkodtam, mert attól féltem, hogy nem fogadják el, kényelmetlennek tartják majd (az egyik fazon 125 kilónyi színlengyel…

De tévedtem. Nagyon meg voltak elégedve, hogy ni csak, vadonatúj holmit kaptak, még piros és kék törülközőt is. (Na, nem a Vasas szívem miatt, hanem mert más nem volt.)

Annak ellenére, hogy az egész éjszakát úton töltötték, becsülettel dolgoztak este nyolcig…

Az elsőtiszt mondta, hogy nem lesz gond. Örülnek, hogy van munka, mert sok otthon a hegesztő, sorban állnak hajóért, és minden alkalmat megragadnak. hogy szerződéshez jussanak. És a pénz se rossz, öt dolláros órabért kapnak a fitterek, napi 80-at az elektrikus.

Augusztus 17. csütörtök. Estére szétszedték a főgépet, a hajógyár kivágta a raktárt és a gépházat elválasztó falat, holnap ki lehet(ne) emelni a főgépet, ha lenne daru.

De nincs, és ez nem a hajó hibája.

Ez egy olyan hajógyár, hogy na…

Nincsen parti áram, nincsen daru a parton, csak egy nagy köves síkság…

Van egy lófarok frizurás fazon, aki reggel megjelenik, lébecol egy kicsit, szidja a németeket és az országot, aztán elmegy, de amúgy segítőkész. Azt tudja magyarul, hogy „edzs, kezit csókolom, jo estét”. A nagymamája magyar volt, bizonyos Kertész. Az apja újvidéki német.

Délelőtt beszéltem Sörensennel. A hajón van két mobiltelefon. Az egyik fixen beépítve, ehhez van egy speciális fax kártya, a másik egy teljesen hétköznapi maroktelefon.

A fax valami miatt nem üzemel. Amikor a tulaj itt volt, megpróbálta megbűvölni a faxot, de nem tudta.

Ma azt mondta, hogy én intézzem el a szervizt. Aranyos. Ezt általában a menedzsment teszi.

2000. augusztus 18. péntek. Reggel úgy döntöttem, hogy akkor itt az ideje, hogy elintézzem a faxot. Gond egy szál se lehet, hiszen itt vagyunk az európai civilizáció kellős közepén, és mindenki arra vár, hogy nekem európai szintű szolgáltatást nyújtson.

Ramóna faxa

Tehát reggel beszéltem Ramónával. (A lófarkast hívjuk Ramónának, mert állandóan a Club Ramonával oltja a népet, hogy menjenek, mert sok új ukránka érkezett…)

Egyébként tengerész volt, jól beszél angolul, és segítőkész. Egy kis furgonnal jár, tegnapelőtt is ő segített a bevásárlásnál, ő hozta be a sok cuccot.

Amíg megyünk a városba, általában szidja a németeket, lefasisztázza őket. Az a baja, hogy nem fogadják be a szüleit, mert bácskai németek. Ugyanis csak az a német, aki itt született (persze nem hivatalosan). A többiek idegenek, betolakodók, élősködők.

Szóval Ramóna (egyébként Robert) elintézte, és bejött egy pasas, bizonyos Herr H. Hess, aki másodállásban a Siemensnek dolgozik, de a Nokiához is ért, mert a cége azt is forgalmazza.

Megszakértett mindent, és kijelentette, kell egy kábel, meg egy fax program, de neki nincs, és vette az európai kalapját és elment. Beszerezni túl kacifántos, mondta, és neki erre nincs ideje. De kifizetem, próbáltam ellenkezni. Akkor se volt ideje…

Viszont adott egy címet, a duisburgi hivatalos Nokia forgalmazóét.

Ramóna el is vitt a megadott címre. Elegantos, frinces-francos üzlet, tele mindenféle elvihető reklámtárgyakkal, de ezt csak elhinni lehet, mert nem hoztam se D2 telfontársaság kitűzőt, se Siemens papírmobiltelefonmásolatutanzatot, se összecsukható Nokia igyenkatalógust. Az üzletben csak néztek, amikor azt kértem, hogy jöjjenek ki, és szakértsék meg a helyzetet.

– Mit csináljak? – kérdeztem.

– Vegye meg ezt a kábelt, és állítsa össze a készüléket.

– Ez az a kábel, amit H.H.Hess ajánlott?

– Nem, ez laptophoz való…

– És ha nem jó, visszaveszik a kábelt?

– Nem… – Ezt nem teljesen értettem, és elég hülyén nézhettem az eladóra, aki egyébként igen elegáns volt, ahogyan az egy igen komoly Nokia dealerhez illik, aki mindent megtesz a vevőért… Hogy tudjam, merre hány óra, kisegített. – Ha nem jó a kábel, adja el, vagy dobja ki.

Jött a mentő ötlet. Elő a mobilt, felhívtam Sörensent, ás adtam az eladót, hátha zöld ágra tud vele vergődni. Amikor letárgyalták a dolgot, a tulaj azt mondja:

– Captain, ez nem jó cég, menjenek egy Nokia szervizbe…

Kérdem Ramónát, hol van szervíz. Csak legyint.

– Ők azok… –, mondja, és árad megint belőle a panasz a németekre, hogy már nem a régi az ország, senki nem akar „dolgozni”, csak a fehérgalléros munkahelyeket keresik, ahol napszámra meresztik a feneküket, legfeljebb telefonálniuk kell.

Nyilván eltúlozza a dolgokat, de biztosan jó adag igazság is van a panaszaiban.

Na, most a fenét csináljak?

– Menjünk a főnökhöz… – mondja Ramóna.

– Miért, ő ért hozzá?

– Nem, de kiterjedt kapcsolatai vannak…

Igaza volt a lófarkasnak. A főnök telefonált ide, telefonált oda, de persze péntek lévén legtöbbször csak üzenetrögzítővel beszélt. Amikor eljöttünk, Ramóna kacsintott.

– Elintézi a főnök, meglátja parancsnok.

Kétkedve fogadtam a szavait.

Délután négykor megjelent egy fiatalember.

A főnök veje, egyetemista.

Megszakértette a dolgot, elmagyarázta, hogy a kis mobillal tudunk faxot küldeni, ha akarunk, de venni nem tudunk, kell egy kábel, és egy program. Hazamegy, szétnéz az Interneten, hol vehet ilyen kábelt, behozza a szoftvert, és összeállítja, beüzemeli, és fizetni csak akkor kell, ha elégedett vagyok. Használjam egészséggel, és indulás előtt elintézzük az anyagiakat…

Úgy látszik, neki csak a pénz kell, még nem „német üzletember…”.

Estére a gépészek levették a főgépről a tengelykapcsolót, hétfőn, vagy kedden a gyár kiveheti a régi gépet.

Eltörött - no, nem a hegedűm, hanem - a hajóm! - MV Kambo 12.rész

A főgépnél fura dolgok történtek, később pedig hiába informáltam mindenkit, senki nem tudott felhőtlenül boldog lenni. Az Off hire 15:50-kor kezdődött!
2000. augusztus 14. hétfő. Duisburg - Rajna. Ma délelőtt még egyszer átnéztek mindent, a biztonság kedvéért.
A kirakás lassan haladt, csak egyre végeztek.
Ebéd után ment el Andrzej és a régi gépész. Kimentek a közeli benzinkúthoz, hogy várják a taxit Lengyelországból.
Fél kettőkor indultunk.

Fura dolgok történnek indulás után

A főgép hangja nem nagyon tetszett, lementem, megkérdezni Waldekot, mi a helyzet? A 7-es henger üzemanyag szivattyújával van gond, de emiatt le tudunk menni Rotterdamba, nyugtatott meg. Amíg olajat vételezünk, megcsinálom…
Oké!
Antwerpenben rakunk be 1800 tonna homokot, és Orkangerbe megyünk, ez Mo i Rana alatt van közvetlenül, jó öt napos utunk lesz.
Fél háromkor leesett az olajnyomás. Szaladok le a gépházba, a gépész nyakig olajos, és kiabálja, hogy álljunk meg. Rohantam fel, mondom a pilotnak, de a helyzet olyan volt, hogy pár száz métert még menni kellett.
Már keresztben álltunk a Rajnán, amikor a főgép leállt.
Mi pedig egyenesen egy uszály közepének tartottunk. Rohanás ki, üvöltök Piotrnak: „dobd le a jobb horgonyt’”. Ilyenkor persze nem megy símán, beragadt a fék, ketten alig tudták kiszabadítani, de végül sikerült, s az uszály mellett nyolc méterre megálltunk, s beálltunk a folyás irányába.
Tíz perc múlva jön a főgépész.
– Captain, a főgép olajvezetéke szét volt szerelve. Nem, nem eltörve, szétszerelve –, bizonygatta, amikor hitetlenkedve néztem rá. De indulhatunk… A főgép jár…
Megrökönyödve nézek a fordulatszám mérőre: mindössze 300 a fordulat, az ötszáz helyett. Ráadom a fordulatot, semmi. Teljesen előre tolom a kart, semmi…
– Gyere, Waldek, nézd meg mi a baj…
A gépész csodálkozik, aztán lemegy a gépházba. Öt perc múlva magából kikelve jött fel.
– A telegráf összekötő rudazatból a csapszeg hiányzik… – mondta mérgesen. – Ez nem olyan dolog, ami magától kiesik –, dühöngött.
– Mehetünk? – kérdeztem.
Bólint. Ráteszem teljes fordulatra, pörög a gép rendesen. Felhúzzuk a horgonyt, a gép hangja nem az igazi, de azért megyünk.

A főgépnek annyi…

Négy előtt tíz perccel látom, hogy újra leesett az olajnyomás. Rohanok le a gépházba. Waldek valamit dolgozik, hatalmas a füst, nem értem a hangját, de a mozdulatokból kiveszem, hogy meg kell állni, le kell dobni a horgonyt megint.
Fel a hídra, három másodperc az egész. Mondom a pilotnak.
Az élénken tiltakozik:
– Parancsnok, szembe is jön két bárka, mögöttünk három követ, lehetetlen amit kér.
Na, ilyenkor mit lehet tenni?
A főgép segített ki a dilemmából: hatalmas durrogások, és utána süket csönd.
Leállt…
A rajnai kormányos pánikban, a hajót keresztbe fordítjuk, és üvöltök az első tisztnek: „Dobd le a bal horgonyt’”.
Horgony le…
Az orrunk előtt kevesebb mint öt méterre elment az első bárka. Gyorsan fordultunk az áramlattal, és ez volt a szerencse, mert a hajózó út szűk volt, az utánunk jövő, épp, hogy nem súrolta a farunkat. A kormányosa meg csak vigyorgott, miközben engem a frász tört ki…
Amikor beálltunk a folyásirányba, rohanok le a gépházba.
Waldekkal a lépcsőnél „futottam össze”.
– Mi történt?
– Master, nincs főgép… eltört a főtengely, a főgépből kirepült egy törött alkatrész, a motorblokkból kitörött egy nagy darab, és egyenest a lábfejemre…
Veti le a cipőjét, a zokniját, a lábközép csontja csupa lila és alaposan megdagadt.
– Eltört… –, mondtam lakonikusan.
– Attól tartok, igen… –, válaszolta, és közben sziszegett, s vicsorított fájdalmában.
Mozgalmas délután
Elő a mobilt: első hívás Andrzejnek.
– Hol vagy? – kérdeztem.
Amikor megtudtam, hogy még várják a taxit, elmondtam, mi történt. Lelki szememmel láttam, ahogyan sápad, és kiveri a víz.
– Kaptájn (ilyen furcsán ejti az captain-t), intézd el, hogy visszamehessek a hajóra, nincs nálam pénz…
Hát ez aranyos, itt a folyón, mit tehetek?
A kormányosunk kézbe vette a dolgot. Felhívta a vízirendőrséget, mert mondtam, hogy a gépészt sürgősen kórházba kell vinni. Fél óra múlva megjelent két szimpatikus rendőr. Elvitték Kaminskit.
Megígérték, hogy Mr. Goscickit is behozzák a hajóra, lévén szükséghelyzet, egyébként ők nem vízi taxivállalat…
A következő telefon a tulajnak. Bíztam benne, hogy Andrzej már felhívta, ahogyan ígérte.
Pár szóban elmondtam, mi történt.
Hát nem volt valami harsány hangulatban… Azonnal indulok a hajóra, mondta.
Fél kilenckor meghozták Andrzejt és Waldekot.
Az intendáns első útja a gépházba vezetett.
– István, nem lehet megjavítani. Hajógyárba kell mennünk…
Na, ezt már Waldek is mondotta volt, tehát nem lepett meg különösen.
Mivel már hivatalosan tudtam, amit amúgy is, felhívtam Heirin kisasszonyt a hajóbérlőtől – ő helyettesíti Mr. Lekvent, amíg szabin van –, hogy a Kambo betlizett, nincs fuvar, keressenek másik hajót…
Az „off hire” (bérleten kívüli idő) ma, 15:50-kor kezdődik.
Ő se volt kimondott boldog.
Ilyen nap volt a mai: senkinek se tudtam örömet szerezni… Hát érdemes ezeknek dolgozni?

Tisztelet az ülőgumóknak! - MV Kambo 11. rész

A rajnai kormányosunk elképesztő mennyiséget tud egy ültő helyben kormányozni. Megérkezett az új gépész, és kiderül, hogy mit nem vett észre Zbigniew?

2000. augusztus 11. péntek, Moerdijk, úton. Kettőkor indultunk. A folyami kormányosunk egy "piperkőc" hobó. Tele van tetoválva, olyan 55-57 évesnek nézem. Bozontos mellkasán már ősz a szőr, de a haja koromfekete, csak a tövénél fehér.

A tábori, összecsukható, hordozható (rejtett) fabudi...

Ez egy valamilyen különleges szerkezet lehet, ami a pasas zsebében - vagy másutt - lehet elhelyezve (felszerelve), mert egyszerűen hihetetlen, amit véghezvisz. 
Délután kettőtől - és most ugorjunk az időben egy kicsit, pontosan holnap reggel kilencig - amíg ki nem szállt, megivott: két kólát, három Fantát, vagy hat teát és egy kávét. S eközben egy ültő helyében végigkormányozta a Rajnát, Moerdijktól Duisburgig, és el se mozdult az ablak elől. Én legalább hatszor elmentem volna pisilni ennyi folyadék után... 
Embertelen meló (tengerész szemmel nézve) egy ültő helyben "letekerni" 19 órát. 

Amikor mondtam neki, csak nevetett. 
- Captain, amikor bárkám volt, márpedig tizenkét évig azzal dolgoztam, sokkal többet kormányoztunk egy ültő helyünkben. 
Tiszteltetem az ülőgumóit... Amikor matrózként két órát kellett letekernem a Székesfehérváron, vagy a Cegléden, a második óra végén minden bajom volt. Igaz, nekünk tiltották - szocialista hozzáállásból kifolyólag -, hogy leüljünk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a hozzáállás mindig parancsnokfüggő volt. 

2000. augusztus 12. szombat, Rajna - Duisburg. Szóval, tizenegyre érkeztünk. Szépen komótosan elintéztem mindent az ügynökkel, és vártuk, hogy megjöjjön az új főgépész. Este hétig minden normálisan ment:

Kellemetlenül érzem magam

Megérkezett Andrzej Goscicki és Waldemar Kaminski az új gépész. Először természetesen Andrzej feljött hozzám, a kabinba, és megbeszéltük a folyó ügyeket, ezekre nem érdemes szót vesztegetni. Illetve csak annyit, hogy megígérte, hogy visszajöhetek, azaz számítanak rám a jövőben is, mint parancsnokra. Ezután szóba hozta Zbigniewet, hogy valójában miért küldtem haza? Láttam rajta, hogy nagyon kétkedve fogadja a dolgot, és nem biztos benne, hogy igazam van. 
Elmondtam neki mindent. 
- Oké, István -, válaszolta -, természetesen elfogadom, de az azért tény, hogy a hajó megy, a főgép működik, itt vagytok, minden baj nélkül. Talán mégse olyan rossz, hiszen harminc éves gépszerelő múltja van -, s éreztem, hogy nem hisz nekem száz százalékban. Nagyon kellemetlen érzés volt. Mintha én lettem volna a harapós, vad, magyar parancsnok, aki lengyel gépészeket vacsorázik... 
Azért átadtam egy levelet neki, amiben leírtam, hogy miket művelt a hajón Zbigniew, és mi a véleményem róla. Az utolsó mondta ez volt: 
"Haza kellett küldenem, mert vészhelyzetben kimondott veszélyt jelentene a hajónak, és normál körülmények között pedig túl sok problémát okoz." 
- István, ne haragudj, ezt a levelet nem adom oda az ügynökségnek, mert ezzel kettétörjük egy életre Zbigniew hajózási karrierjét. 
- Akkor tartsd meg magadnak, nem akarok neki semmi bajt okozni. Felejtsd el... -, mondtam, és valóban így is éreztem, mert már előbb is írtam, hogy sajnálom ezt a marhát belülről... 
Később Piotr is elmondta, hogy mindenben igazam volt, aztán lengyelül kezdtek vitázni, később Andrzej mondta el, hogy természetesen leváltották Zbigniewet a kérésemre, de se ő, se az ügynökség nincs meggyőződve, hogy mindenben igazam lenne, és ezen vitáztak az első tiszttel. 
Szóval vacsora után, fél nyolckor felszedelőzködtek. Hétkor átadtam a papírjait a hazamenő gépésznek, búcsúzóul mondott valamit, amit persze nem értettem, gondolom elküldött melegebb éghajlat alá... 
Már a csomagokat cipelték, amikor a Goscicki kérdezett valamit Zbigniewtől. Az válaszolt, mire Andrzej leejtette a csomagját, és hitetlenkedve nézett a gépészre. Visszajött. 
- Elnézést, István, le kell mennem a gépházba, s valamit ellenőriznem. 
Öt perc múlva visszajött. 
- Nem megyünk -, mondta vészjósló tekintettel. - A főgép totálisan oda van... - ennyit értettem az egészből, amit regulátorról, és a fordulatszabályozóról mondott. 
Felhívta a feleségét, hogy késni fognak, mert éjfél előtt nem tudnak indulni. 
Este kilenckor talpig mocskosan feljött. 
- Nagy a baj... - mondta. - Az egyik hengerfej megrepedt, ki kell cserélni... Ez a vadbarom nem vette észre, hogy folyik a gép oldalán a hűtővíz... Elállította fordulatszabályozót, hogy levegye a terhelést, és ezzel "megoldott" mindent. Nagyon elbarmolta a főgépet. Csoda, hogy el tudtatok eddig jönni... 
Telefon Lengyelországba, a sofőr nem tud tovább várni, vasárnap délben szolgálatba kell állnia a taxivállaltnál, majd hétfő délutánra érkezik újabb kocsi. Andrzej újra hívta az asszonyt, előbb a két éves kisfiával beszélt, majdnem elsírta magát, mert a gyerek nem értette meg, miért nem jön haza a papa, hisz megígérte, hogy vasárnap Luna Parkba mennek. A felesége se volt boldog, mondanom se kell. 
Éjfélkor lefeküdtem, még nem fejezték be a javítást. Természetes Wadek, az új gépész, és Zbigniew dolgozott, bár ez utóbbi totálkárosra itta magát közben. 

2000. augusztus 13. vasárnap, Duisburg. Egész nap dolgoznak a gépházban. Amikor Andrzej egy kis lélegzethez jutott, feljött. 
- István, én most nagyon mérges vagyok -, mondta, és kristálytisztán látszott is rajta. - Most már elhiszek neked mindent. Ez a f...kalap nem csinált semmit a gépházban. A leveledet odaadom Mr. Cyrsonnak is, és a tulajnak is. 
Közben Zbigniew persze berúgott, akár az albán szamár. Sajnos társa is akadt, mert az öreg matróz, Wojciech jó cimbora az ivásban. Őt ma még hagyom, de ha holnap reggel hatkor nem lesz üzemképes, akkor kitekerem a nyakát neki is. 
Délután két órát járt a főgép, úgy néz ki, minden rendben van. 

A gépész hazamegy... - MV Kambo 10. rész

Augusztus 3. csütörtök, úton, Finnsness. úton. Hatkor érkeztünk. Reggel nyolckor jött Zbigniew, hogy ki akarja cserélni a főgép hűtővíz szivattyút. Mindössze pár óra, mondta, délre kész. Reméltem is, mert egy körül ígérték a berakás befejezését.

Fél négyre berakták a hajót, a gépész még mindig „szerelte” a szivattyút.

Hatkor pilot a hajón, Gas még mindig „szerelt”.

Nyolckor tudtunk indulni.

Ezen teljesen kiakadtam.

Indulás után jön a chief, tépi a haját.

– István, most szondáztam. A főgépész azt mondta, hogy kiszivattyúzott minden ballaszttankot, amit mondtam. Lemértem, és az egyes bal oldali tele van…

A hajóra „full”, azaz teljes rakományt kötöttek. Szerencsémre negyven tonnával kevesebb lett, nem készült el a gyárban, így most nincs baj a merüléssel.

Ha berakjuk az egészet, akkor a hajó túl lett volna rakva a marha gépész miatt. És ki se tudjuk üríteni a tankot, mert akkor oldalra dőlnénk.

Tele van a hócipőm vele…

Egyébként Isten éltessen az 52. születésnapomon. Felhívott a fiam (a kisebbik), és gratulált, Encsike is, apa megtette, amikor hívtam.

Augusztus 4. péntek, úton. Reggel felhítvam a gdyniai ügynökséget, és kértem a gépészünk váltását. Nehéz szívvel tettem, mert nem szeretek senkivel kiszúrni, de itt másról van szó. Nem lehet a végtelenségig „jószívűsködni”. Vagy én, vagy a hajó látja a kárát.

Zbigniew hazamegy…

Nem akartam megmondani neki, de Cyrson akart vele beszélni, és megmondta, hogy Rotterdamból saját költségére hazamegy.

Láttam rajta, hogy nem nagyon örült a hírnek.

Egy ilyennek egyébként senki se örül…

Szilárd meggyőződésem, hogy neki is jobb lesz. Látom rajta, hogy fél a munkakörtől.

Tegnap elküldtem a hóvégét. Másodikán este kérdeztem, hogy hol van, amit neki kell elkészíteni?

– Nem, captain, nekem nincs semmi hóvégém… – mondja.

Felhívtam Goscickit. Naná, hogy el kell készíteni a főgép és segédgép üzemóra kimutatást, és a havi fogyasztásjelentést.

Teljesen elképedt, hogy milyen dolgai adódnak, egy hajón.

Becsületére legyen mondva, este hatkor nekiállt, hogy kiszámolja (összeadja az órákat és a napi menetidőre kiszámítsa a napi fogyasztást).

Közben felvettük a pilotot. Negyed tizenegykor megyek le, hogy kávét készítsek, Gas ül a kabinban, és veri a számológépet.

Éjfél körül lementem újabb kávéért, még mindig számolt.

Háromkor is az asztalnál ült, a kabinban mindenütt papírok szétteregetve (az ajtaját mindig nyitva tartja, akkor is, ha alszik – ablakot nem lehet nyitni, mert akkor kiviszi a cúg, más szellőzése meg nincs a kabinjának.

Negyed ötkor már aludt.

Tegnap délután kérdem, hogy talán nem tudta elkészíteni, mert le kell zárnom a borítékot.

Boldogan mondja: – Kész van, captain, nincs probléma.

– És hol van?

– A kabinomban, miért kinek kell?

Édes jó Istenem!

Augusztus 5. szombat, úton. Lassan megyünk, késünk. Nagyon valószínű, hogy csak csütörtökön érkezünk.

Augusztus 6. vasárnap, úton. Lityegünk, mint a rosseb…

Augusztus 7. hétfő, úton. A hajó komputere vadonatúj. Beszállásom előtt két hónappal vették. A legmodernebb. Van hozzá Encarta ‘99 és egy fociprogram. Én vagyok az edző, és végigverem a világot a csapatommal (egyszer Juventus, máskor a Sheffield Wednesday, és csináltam egy csapatot, minden idők legjobb magyar focistáival, jó vegyes a névsor, és mindent megnyerek velük…).

Eddig megnyertem az olasz, a holland, a német, a skót, és most az angol bajnokságot. Egyébként nemcsak jó játék, hanem sok mindent megtudok az adott ország csapatairól, és bajnoki rendszerükről…

Augusztus 8. kedd, úton. Zbigniew próbálkozott, hogy ne küldjem haza. Már nem lehet visszakozni, mert minden sínen van. Szegény feje nem érti, hogy nem az a fő baj, hogy nem beszél angolul, hanem az, hogy nem főgépész…

Goscickivel és a lengyel ügynökséggel úgy beszéltem meg, hogy a tulajdonos előtt csak ezt mondjuk, mert ha szakmailag marasztalom el, akkor az az ügynökségre rossz fényt vet.

Augusztus 9. szerda, úton. Megjavult az idő. Eddig nem sokat beszéltem Zdislawról, a szakácsunkról. Lehet, hogy vonzom a jó szakácsokat?

Azt nem részletezem, hogy milyen kajákat főz, mert a repertoárja ugyanolyan lengyel, mint Heniué, vagy Paczinskié volt. Ámbár levesek tekintetében mindenkit űberol! Sokkal magyarosabban készíti, mert egy kicsit sűríti, igaz nem rántással, hanem valamivel… Időnként tejszínes habarásnak nézem. A paradicsomleves sokkal finomabb így!

Azt hiszem, ha meg akarom állapítani, hogy milyen egy szakács, akkor fagylaltot kell kérni tőle, vagy kivárni, amíg vasárnap elém teszi.

Riszard, a Petrán, kivájta a dobozból kanállal, és úgy adta.

Zdislaw a fagyi tetejére kompótot tesz, arra tejszínhabot, megszórja durvára vágott mandulával és dióval, s leönti csokiöntettel. Lehet így is. Amelyik szakács ennyit babrál vele, az szereti a szakmáját. Meg kell nézni, hogyan tálal.

Este pisztráng volt. Mindegyikre hajszálvékony citromkarikát tett, a burgonyapürét fagylaltkanállal tette a tányérra, hogy szabályos gömb legyen, megszórta petrezselyemzölddel, és parányi céklát is hozzátett dísznek.

A kínai ételeket fantasztikus jól készíti. Ugyanúgy sűríti mint a kínaiak, az a nem tudom hogyan készülő kicsit zselés, kicsit kocsonyás állagú szaft nagyon finom.

Kár, hogy hazamegy szeptemberben.

Augusztus 10. csütörtök, úton, Moerdijk. Még jó, hogy reggel fél tízkor, amikor már a pilot a hajón volt, Heirin kisasszony – most ő helyettesíti Mr. Lekvent a hajóbérlő cégnél – elárulta, hogy nem Rotterdamba megyünk, hanem Moerdijkba.

Kettőre kötöttünk ki. A parton vagy három autó várakozott. Találgattuk, kik lehetnek.

Megkezdődött az ilyenkor szokásos bolondokháza.

A dokkmunkások elkezdték a kirakást. Az első ember aki a hajóra jött természetesen az ügynök volt. Vele volt az időközben ránk kötött bárka kapitánya is, és sürgették a rakománypapírokat. Még nem végeztünk, amikor kopogtatott a shipchandler. Megjött az élelmiszer, a fedélzeti és a gépházi anyag. Öt perc múlva egy alacsony pasas jött.

– Radio Holland –, mutatkozott be, mintha egymaga lenne az egész cég, pedig csak a folyami radart jött megjavítani. Öt perc múlva két úriember jött a kabinomba. Ők a rádió surveyorok voltak, mert meg kell hosszabbítani a rádió bizonyítványát a hajónak. Még le se ültek, újabb pasas jött, szállítólevelet lobogtatva, hogy meghozta a kenőolajat. Utolsónak a Det Norske Veritas képviselője érkezett, a hajó főtengely időszaki ellenőrzése és a rádiópapírok meghosszabbítása végett érkezett.

Ötre mindenki eltűnt.

Három hülye órám volt, ezerfelé koncentrálni, százfelé válaszolni, ide jönni, oda menni, közben persze telefonok is jöttek, én is hívtam a lengyel ügynökséget, hogy mikor indítsák a váltókat.

Mikor minden elcsendesedett, Piotrral leültünk, magunkhoz vettünk egy vodkát Fantával, és azon csodálkozgattunk, hogy minden ment mint a karikacsapás, nem „felejtődött” el semmi, mindent elintéztünk.

Lesz egy nyugodt éjszakánk, mert csak holnap délután fejezik be a kirakást.

Azért, hogy az este mégse legyen teljesen nyugodt, hatkor jött a munkacsapat vezetője, és utasított, hogy álljunk előre vagy száz métert, mert holnap ott folytatják a kirakást.

Sereg és a bokmål - MV Kambo 9. rész

2000. július 29. szombat, úton. Fantasztikusan szép időben hajózunk…

2000. július 30. vasárnap, úton. A tenger csendes, minden rendben…

2000. július 31. hétfő, úton. Holnap délelőtt érkezünk a pilotállomáshoz…

Az idő fantasztikus, a tenger olaj sima, csak az ég felhős…

Angol téma…

2000. augusztus 1. kedd, úton, Mo i Rana. Ez egy érdekes név. Mo a város neve, egyébként ötven évvel ezelőtt csak tanyák voltak elszórtan a fjord körüli keskeny, lapos partszakaszon. Később ipart telepítettek, s mára mintegy tizenötezres nagyváros lett. Rana a környező terület (megye, járás?) neve, az „i” pedig -ban, -ben. Tehát a Ranabeli Mo-nak lehetne „magyarítani” a település nevét.

A sereg mindenütt „csak” sereg…

Olyan „birodalmi” a stílusuk. Lehetne akár „szovjet” típusú szervezésnek is mondani, vagy összehasonlítani a „kora rákosi” magyar gondolkozásmóddal is…

A pilot mondta, hogy sokszor ő szégyenkezik miattuk a parancsnokok előtt.

Az eljárás: „Légy éber!”

Ha egy hajó megközelíti a norvég parti vizeket, akkor be kell jelentkezni telefonon a határőrségnél. Kikérdezik, hova megy, és miért… Ez rendben.

Amikor keresztezi az északi szélesség 68. fokát, be kell jelentkezni megint, most az északi határőrségnél. (Vagy a délinél, ha északról jövök). Mielőtt megérkezem a kikötőbe újra kell jelentkeznem. Amikor elhagyom a kikötőt, akkor is. (Pedig ezek az információk megkaphatók a norvég szervezetektől is – pilot állomás, ügynökség, stb…)

Bejelentkezem. A pasi kikérdez.

Aztán kiderül, hogy „van big problem…”.

Megmondtam, hogy Finnsnessbe megyünk. Ki az ügynök, jött a kérdés.

– Finnfjord Smelteverk SA. – adtam meg a választ az igazságnak megfelelően.

– Captain, maga félrevezeti a hatóságot. Maguk nem is Finnsneesbe mennek, hanem Finnfjord Smelteverk-be…

Csak néztem, mint a hülye, a pilotra.

Az kivette a kezemből a telefont, és elküldte őket a fenébe.

Ezzel minden „el lett intézve”.

Az alapvető „problémájuk” az volt, hogy a gyárnak (Smelteverk) saját rakpartja van, úgymond privát kikötő. Hát egy külföldi egyén, akinek csak a fia beszél norvégul (azaz tanulja a bokmĺlt), honnan a jó francból tudja kideríteni az ügynökség nevéből, hogy hova megy?

Bokmål, Nynorsk, és az adó

Ha már a nyelvnél tartunk, ki tudja (Nimródon kívül), hogy Norvégia „kétnyelvű” ország, és mind a két nyelv norvég? Az egyiket az ország nyugati, délnyugati partján beszélik, ez a nynorsk, a másikat Oslo környékén, és az ország többi részén beszélik, valamint ez a TV és a rádió, az írott sajtó nyelve. Persze csak szavakban különbözik, nyelvtanban nem.

És hogy itt is működjön a „szovjet típusú” éberség, a nynorsk = újnorvég az ősi, régi nyelv, a bokmål az újabb keletű (ezen a nyelven írt Ibsen is, tehát nem dánul ahogyan eddig tudtam), a dánnal erősen kevert nyelv.

Most azon vitázik a parlament, hogy a letelepült külföldieknek meg kelljen-e tanulniok mindkettőt, mert a helyieknek kötelező beszélni, tanulják is a suliban.

Minden pilotnak, és gondolom nemcsak nekik, mindenkinek alapvető gondjuk az adórendszer, igen magas a jövedelemadó, 42% (de jó nekik, otthon 43% a legmagasabb kulcs).

Ebben egyetértek velük, de magamban elgondolkoztam, hogy négymillió embernek fenn kell tartani egy ilyen barom hosszú országot, mennyi utat kell építeniük, aminek a vége egy-egy eldugott településen van, kerülgetni a hegyeket, fjordokat… A világ leghosszabb tengerpartja az övék, több mint 32 ezer kilométer hosszú, ezen fenn kell tartani a hajózást segítő létesítményeket, világítótornyokat, kibójázni a veszélyes területeket, megszervezni a közlekedést a legeldugottabb településekre is, eljuttatni az élelmiszert, postát arra a tanyára is, amelyik közelében nincs egy lélek se rajtuk kívül.

Persze könnyen beszélek, mert kívölálló vagyok…

Hatkor érkeztünk, fél hétkor kezdtek, két óra alatt berakták az 500 tonnát, s tízkor indultunk.

Ugye azt már tudjuk, a fjordban én hozom a hajót, én vagyok a pilottal. Tehát reggel hattól délig szolgálat, fél egykor beszállt a révkalauz, este hatig vele voltam a hídon. Nyolctól 21:45-ig aludtam, majd manőver, s reggel ötkor kitettem a pilotot.

2000. augusztus 2. szerda, úton. Fél tízig voltam fent, felhívtam a finnsnessi ügynököt és a hajóbérlőt, s nyomás aludni. Háromig húztam a lóbőrt.

Rám is fért, mert a mai program: kilenc körül Lödingen, beszáll a pilot, s reggel négy és öt körül érkezünk a finnsnessi gyár rakpartjához. Tehát addig megint szabad fent lennem. Este majd indulunk, s hajnalig enyém a bicikli megint…

Egyébként a Mo i Ranába a bemenet nem volt az a világot rengető nagy élmény. De ma délután fantasztikus tájakon járunk. Holdbéli hegyek mindkét oldalon, csupa fekete szikla, fantasztikus kontúrok, elszórva egy-egy ház, tanya a parton, mert az ember a legigénytelenebb állat, mindenütt megél, ahol egy kis lehetősége van rá. Jó példa rá Vörös Erik, aki jól beetette az izlandiakat, amikor az általa felfedezett szigetnek a Grönland nevet adta, s jöttek a telepesek az új „zöld földre”, aztán csak néztek ki a fejükből, hogy milyen zöld erre minden… De csak ott maradtak.

Még magasan járt a nap, amikor beszállt a révkalauz. Ez persze este tíz órát jelent. Számomra érdekes ez is: éjszaka nincs sötét, csak szürkület. S alig tűnik el a horizonton (észak-északnyugaton) a lemenő nap vöröses sárga fénye, két óra múlva északkeleten megjelenik az első éles napsugár.

Holnap lesz a születésnapom.

Kezdődnek a gondok! - MV Kambo 8. rész

2000. július 26. szerda, úton, horgonyon. Reggel olajtengeren hajóztunk… Délután négykor horgonyra álltunk.

Nehéz elhatározás

Este beszélgettem az első tiszttel. A téma a gépészünk volt. Papíron ő a chief engineer, azaz főgépész, még akkor is, ha egyedül van a gépházban, és a maga főnöke csak. Az elvárások vele szemben ugyanazok, mint egy bármekkora hajó főgépészével.

És itt a baj.

Mert Zbigniew nagyon jó szerelő, de semmi több. Februárban szerzett 3. gépészi bizonyítványt, egy hajón volt negyedik gépész, és most ő az „első” ember a gépházban. Tudnia kell mindent, ami ezzel a munkakörrel összefügg. De sajnos fogalma sincs a dolgokról. Ha valaki – és jelen esetben ez a valaki Goscicki, a cég intendása – megmondja, hogy mit nézzen meg, mit csináljon, megteszi, de maga magától mindenre azt mondja:

– Nem, tudom… Nincs… Fogalmam sincs róla…

Ez baj, nagy baj. Mi lesz, ha nem tudunk kapcsolatba lépni Goscickivel?

Egy büdös kukkot nem beszél angolul.

Ez nem azért baj, mert én nem beszélek úgy lengyelül, hogy a gépészeti problémákról eszmét cserélhessünk, hanem azért, mert képtelen elolvasni bármilyen iratot, kézikönyvet, hogyan vezeti a gépnaplót, mert azt angolul kell!

Nehéz elhatározás volt, de úgy döntöttem, hogy haza kell küldeni.

2000. július 27. Úton, Neap House. Hajnalban érkeztünk, lefeküdtem, két órát aludtam, és jött egy ellenőr, ellenőrizni a tűzjelző rendszer érzékelő detektorait.

Mindent rendben talált, elment, értesítettem a tulajdonost, Sörensent, aki módfelett megelégedetten vette tudomásul.

„Szerencsére” nem kezdték el a kirakást, mert a két daru másik hajóknál dolgozott, ennek persze a hajóbérlő egyáltalán nem örült, csak mi.

Volt egy nyugodt éjszakánk.

Igazából nem érzem jól magam, hogy elhatároztam: Zbigniew hazamegy Duisburgból. Mint embert sajnálom. Talán nem kellene szó nélkül kirúgni, mindenki megérdemli, hogy kapjon egy lehetőséget…

2000. július 28. Neap House, úton. Reggel beszéltem a chieffel. Megbeszéltük, hogy beszélek a fejével, és adok legalább egy hónapot. Ha akar, akkor belejöhet a dolgába.

Szerencsétlen főgépész

Elkértem tőle a gépnaplót. Egy borzadály…

Szegény feje, összevissza írta, tele volt marhasággal, a fontos dolgokban (főgép menetórák, fogyasztás, elvégzett munkák) egy nagy kuszaság az egész. Nem beszélve arról, hogy leírt néhány dolgot „angolul”, amin halálra röhögtem magam, de egy szóval nem tudtam megbirkózni: „ciesc”. Ezen meg Piotr röhögte hülyére magát. Hogy mit jelent lengyelül elfelejtettem, de ez az angol „change” kicserélni szó lengyel helyesírással…

No comment…

Felhívtam az irodámba. Eléggé sápadt volt.

Nagyjából a következőket mondtam:

– Nézze, chief… Három hete vagyunk a hajón. Emberileg semmi gondom magával. Mindent elvégez, amit Goscicki mond. Bizonyára jó gépmester. De mint főgépész, eddig csak gondot jelentett. Az alapvető baj, hogy nincs gyakorlati ideje. Nem volt harmadik, se második gépész, nem járta végig a ranglétrát. Nem is tudhatja, hogy mi mindenre kell odafigyelnie… És sajnos, ha valami gond adódik, akkor az okokat nem képes meglátni.

A másik baj az angol. Nem tudja elolvasni a fontos iratokat, a kezelési utasításokat. A gépnapló egyenesen siralmas.

Adok egy hónap türelmi időt, és segíteni fogok magának az adminisztrációban. Később meglátjuk, mit tehetünk. Most nézzük a gépnaplót.

Minden napot átnéztünk.

Kiderült, fogalma sincs, mit kell tenni, amikor órát állítunk, akár 23, akár 25 órás volt a nap, 24 órát írt. A fogyasztás kiszámítással gondjai vannak… Nem tudja, hogy mit hova kell írni. Szorgalmasan vezette a nehézolaj kimutatást, holott diesel olajjal járunk…

Holnap reggeltől, nyolckor feljön a hídra, megnézzük, mit kell bevezetni a naplóba.

Láttam rajta, hogy megkönnyebbült.

Aztán délután megcsinálta a következő hülyeségét, ami valójában nem gond, csak nem értem, miért tette?

Júniusban megrendeltünk egy alkatrészt. Cipruson (a cég anyagbeszerző ügynöksége ott van). Délelőtt megkértek (telefonon), hogy adjuk meg az alkatrész méreteit, mert olyan régi a hajó, hogy a norvég hajógyárban már nincs. Telefon Goscickinek, Zbigniew beszélt vele. Utána elkezdte méricskélni a különböző csöveket, amihez az alkatrésznek (egy speciális szelep) illeszkednie kell. Délután bejön az ügynök. Még nem kaptam meg a főgépésztől a méretet. Kérdem, mikor adja, mert át kell adnom a faxot az ügynöknek.

Zbigniew akkor kinyögte Piotrnak, az első tisztnek, hogy Goscicki azt mondta, még délelőtt, hogy hagyjuk az egészet, majd ha hajógyárban leszünk megjavítják.

Akkor meg mi a fenének nem mondta nekem, és mi a jó büdös francot méricskélt egész délután?

Szerencsétlen, gyámoltalan, önállótlan pasas.

A baj csak az, hogy sajnálom szegény fejét…

Négykor indultunk.

Szuper pilot…

Még sose volt dolgom ilyen révkalauzzal. Korombeli, és fantasztikusan jó fej. Az első pillanatban megtaláltuk a közös nevezőt, és végig dumáltuk az utat. Tengerész-sztorikat meséltünk, hamar eltelt a négy óra. Elmeséltem a Pancon-3 kalandos útját Pireusztól Szingapúrig, a Humber rémtörténeteit. Cserébe meghallgathattam az övéit.

De a lényeg az volt, ami még nem fordult velem elő, hogy 98%-ban értettem, amit mondott. Olyan pompás kiejtéssel beszélt, mintha az lenne a célja, hogy mindenki megértse. Az első angol anyanyelvű pasas, aki valóban angolul beszélt, minden dialektus nélkül, tökéletesen érthető kiejtéssel, nagyjából ugyanúgy volt érthető, mint egy otthoni angol tanár, akihez a tanuló már hozzászokott, és érti minden szavát.Most Mo I Ranába megyünk – érdekes név –, onnan felhívom Nimródot, és elújságolom neki is.