2011. október 21., péntek

A hobbiparaszt örül

Hát hogyne! Emlékszel, tavasszal milyen kilátástalannak ítéltem a helyzetet? Nos, örömmel jelentem, az idei évre tervezett munkákat elvégeztük! Az utolsó volt a tereprendezés! A fenti képen láthatod, milyen volt, amikor nekiállt a buldózer. Sajnos hiába van talicskám, meg lapátom, nem ment sk. mert ugye a térdem, meg ugye ez akkora baromi nagy meló feltölteni a garázs előtti szakaszt (a keverővel egy vonalban majd egy méter vastag sitt került...),
Szóval buldózer jött, és két óra alatt megcsinálta amit én három év alatt tudtam volna.
És kész, és örülünk!
Persze ez nem azt jelenti, hogy elhintettük a babérágyat, és innen pihenünk rajta. mert hál' Istennek lesz mit jövőre is csinálni!

Ami a nagyon remek, hogy a tereprendezésre félretett pénz túl soknak bizonyult, annyira, hogy most kijön belőle a gyümölcsfák, szőlő, ribizlibokrok ára, így azt is el tudjuk telepíteni.
Igazság szerint, az elkettyenés egyik oka ez is volt tavasszal, ha nem tudom a tereprendezést megcsinálni, akkor nem tudok gyümölcsfákat telepíteni, és nem tudok majd vegyes lekvárt, meg baracklekvárt főzni... 
Hogy mi mindent tervezek? A képeken megmutatom. Az igazsághoz tartozik, hogy a növények elhelyezése persze az idénre vár, a nagy munka az lesz, amit az utolsó képen mutatok.
Remélem, lesz erő, lesz tehetség, és meg tudom csinálni! Ahol a két bozótos fa van, meg közte a hulladék gerenda oda egy sufnit tervezek, hát meglátjuk...
Ja és végül megmutatom a sok kétkedőnek, szkeptikusnak, hogy igenis lett csemegekukoricám, a június végi másodvetés szépen hozott, hamarosan fazékba kerül a zsenge kukorica! Még hogy nem érik be! Nézze meg az ember!!! 

4 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy örülsz, és hogy szépültök! Persze, hogy lesz erő és teheccség, lesz egy egész tél kipihenni a fáradalmakat. Azt pedig mindenki tudja, hogy sufni jó! :)))

    VálaszTörlés
  2. Ferenc: Igen én is így gondolom, hogy tavasszal majd megújult erővel sufok!

    VálaszTörlés
  3. A jó terv az első lépés a megvalósítás felé, és az látom megvan. Kívánom, hogy sikerüljön megvalósítanod.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm wanna, igyekszem, csak az a baj, hoyg megint elkezdett vacakolni a térdem. De jön a tél, majd csak pihenek, és tavasszal majd...

    VálaszTörlés

Címkék

8-as (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (2) black gang (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) botlek (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) Dagenham (1) Dávidházy András (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) húsvét (1) Inmarsat-C (1) internet (1) Írország (1) Isartal (3) Izland (2) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) KK_döntő (1) komposzt (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marina di Carrara (2) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (65) MV Kambo (14) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (17) naan (1) Napló (213) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) Pancon 3 (23) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) Pireusz (3) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) pumping shanty (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rotterdam (3) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (8) Sharpness (5) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (2) Szingapúr (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (2) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (8) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) Tisztás (1) TME (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)