2012. szeptember 30., vasárnap

Szondamizéria az M/S Radnótin (Trifid sztorija)


Ezt a sztorit hozzászólásként kaptam, érdemes közkinccsé tenni:

MS Radnóti
Amszterdam, 1980. február, M/S Radnóti.
Éppen pár napja szálltam be, az első nagy hajóm volt, tátott szájjal bámultam, hogy Jézusom, ekkora bazi hajót!!! Aszi (gépápoló, lásd Szavak a hullámok hátán című szótár megfelelő szócikkét) voltam, és az első szoli után, ha nincs "idegenvezetőm", még ma is a kijáratot keresném a gépházból. Az egyik éjjel, mikor is tankoltunk, a jól megérdemelt alvókámat töltöttem, mikor is ébresztenek, hogy baj van, keljek, meló van. De hát én csak... Nincs semmi "dehát", menni kell. Mégis mi a gond? Majd meglátod! Csak gyere.
Ok.
Kikászálódtam, magamhoz tértem, látom ám, hogy mindenki aki él és mozog az talpon, és rohadtul szitkozódnak, ránk gépészekre úgy néznek, mint a véres rongyra, meg tele a hócipőjük velünk, mert mindig a gépészekkel van a baj, stb... Jön az első tiszt, szól, hogy öltözzek át, keressek a vödröt, rongyot, stopát (lásd Szavak a hullámok hátán című szótár megfelelő szócikkét), amit csak találok, és irány a dekk (lásd Szavak a hullámok hátán című szótár megfelelő szócikkét). Szófogadó emberként mindent magamhoz vettem, irány a fedélzet. Hát amit ott láttam az elkeserített, nem kicsit, nagyon. A felépítménytől kb. a hajó feléig bokáig érő nehézolaj terítette be dekket. Azért csak bokáig, mert a felesleg szépen engedelmeskedve a gravitáció törvényének,a tengerbe csordogált a hajónk, és a tanker közé. Jézus Máriám! Mi a franc történt itt? Akik már elmerültek rendesen a fekete trutyiban, lapáttal, vödrökkel, meg mindenféle hadra fogható eszközzel próbálták visszatöltögetni a mézszerű olajat a levegőztető csöveken a nehézolaj tartályba. Úgy kb. +2 fok volt, el lehet képzelni, milyen állapotú ilyenkor a nehézolaj.
A lényeg, amiért az a kis incidens történt: az ügyeletes géptiszt felküldte az aszit, hogy szondázza meg az "x" tankot, és szóljon amikor tele, akkor átáll egy másik tankra.

(Az alábbi videó csak illusztráció, amit fényképezőgéppel készítettem amikor beszálltam a Johannéra Nyikolajevben - Seafalcon)



Ok. Az aszi persze úgy gondolta, hogy a tank üres, van bőven ideje mire megtelik, hát szépen beült a szalonba, kajálgatott, olvasgatott. Egyszer csak jön a géptiszt, hogy mi a fene van, az a tank már majdnem tele volt, csak egy keveset kellett rátölteni. Így aztán az a kevés elég sok lett, túl sok lett, mi meg nyakig ültünk a szarban, akarom mondai a nehézolajban. 
A hollandok persze a hajukat tépték, néhányan azonnali kötél általi halállal fenyegettek bennünket, de szerencsére megúsztuk. Azt nem tudom, hogy hány ezer dollárja bánta a cégnek, de nem kevés, az biztos. Napokig takarítottuk a rengeteg trutymót, még hónapok múltán is szivárgott a fedélzeti berendezések alól a fekete lé. Rémálom volt, persze azt hittem a Radnótin ez lesz legrosszabb, de tévedtem, volt ennél rosszabb "rémálmom" is. De az már egy másik történet.
Üdv: 
Trifid

2012. szeptember 29., szombat

Ügynök a vízben! - MV Humber 42.

Szerda, október 30. Atlanti-óceán. Elindultunk egy Fekete-tengeri kikötőbe. Oda szól a cukor a Bill of Lading szerint.
Ma délben kezdenek a matrózok, a tegnapi nap igen megerőltető lehetett nekik, hajnali négytől este nyolcig egyhuzamban dolgoztak! Ninóhoz reggel nyolckor benéztem, húzta szegény a lóbőrt.

Csütörtök, október 31. Atlanti-óceán. Egész nap a kazettáimat rendeztem. Felvettem kilenc órányi URH adást, és négy kazettám lett 90%-ban brazil zenével tele!

NOVEMBER

Péntek, november 1. Atlanti-óceán. Távirat érkezett Mr. Bott-tól, hogy Ventspilsbe, Lettországba megyünk. Palmasról megy haza B. Zoli és Sz. Béla. Nagyon várom már L. Lajost, ő jön vissza...! Azt mondta, többet nem hajózik, de hát tengerész, vagy mi a szösz?

Szombat, november 2. Atlanti-óceán. Átolvastam a Sea Falcont, és találtam egy új címet: Bonzsúr Dóra. Ehhez tudni kell, hogy a két nő, akik egy-egy tengerész szívét megbolondítják a Bonzsúr és a Dóra névre hallgatnak.

Vasárnap, november 3. Atlanti-óceán. Ma nem dolgoztak a matrózok. Készültünk az esti pupabulira. Jó volt. Csak két szelet hátszínt, két szelet tarját ettem meg, ráadásnak egy halat.

Hétfő, november 4. Atlanti-óceán. Ma nem ettem semmit, mert böjtölöm a tegnapi napot. Amióta elindultunk Paranaguából egész jól megy a fogyás, csak nem tudom a súlyomat, mert az elektronikus mérleg egyáltalán nem akar működni, ha a hajó egy kicsit is billeg.

Kedd, november 5. Atlanti-óceán. Megállunk Las Palmason, és nemcsak olajozás miatt, hanem a főgépet is kell javítani. Remélem, hogy most végre kijuthatok a városba. Nem kapjuk meg a megrendelt anyagokat, mondván, hogy túl drága hely. A raktártetőhöz szükséges ékek megjönnek, festék is, más nem. A barba telexezett Khioszra, hogy az azért nem lene rossz, ha kapnánk néhány gurit is, amivel festeni lehet...

Zsolt és Éva az olvasóm

Megbeszéltem Zsolttal, hogy ő csinálja a könyveim borítóját. Ezért átadtam neki az Atlantic Start elolvasásra. Jó véleménnyel van róla, de ami még jobb, felfedezte ugyanazokat a hibákat is amit apa mondott: sok a szakmai szöveg az elején, túl sok mindent a párbeszéddel oldok meg, kevés a leíró rész. De jónak tartja.
Éva szerint túl sok a kurvázás a könyvben...
Elolvasták a Bonzsúr Dorát is.
Sokkal jobb, volt az egyöntetű vélemény (ez az enyém is). Sokkal jobb figurák vannak benne, jobb helyzetek, élőbbek a szereplők. Zsolt szerint érdekes látni, hogy mennyit fejlődtem a két könyv között. Persze ehhez ott a Zsan is, én tudom, hogy az is kellett ahhoz, hogy tudjam, mit szabad írnom, hogyan szabad írnom...
A Bonzsúr Dorában jók: Meggyesi, Tatai, Kölesdi, Kőrösi és a felesége, Dóra és a helyzetek sokasága, az, hogy pergő cselekménye van, hogy mindig történik valami, a szakmai részek olyanok, amit az olvasó úgy fog fel: ez egy tengerészregény, nyilván vannak olyan dolgok, amikhez mi nem értünk, de azért nagyjából mindannyian kapiskáljuk, miről van szó... Jó sztorik vannak benne, nincs kurvázás - persze úgy, mint az Atlanticban, mert azért van... - szép a szex és még szebb a szerelem is benne.
Zsoltnak nagyon tetszett Meggyesi alakja, ahogy leszerelmesedik, és elzsibbad az élménytől...
Elkezdtem ma délután a Nagy sztori című könyvet... Ki hinné el, hogy tengerészekről szól...?

Szerda, november 6. Atlanti-óceán. Reggel irtó álmos voltam, órát állítottunk, ráadásul nehezen aludtam el.

Csütörtök, november 7. Atlanti-óceán. 31 oldalt megírtam, és a fiam szerint ez "érdekesebb mint az előző", pedig azt (A Bonzsúr Dorát) nem is ismeri.

Péntek, november 8. Atlanti-óceán. Ma végre meg tudtam mérni magam. 104,6 kiló vagyok. Van olyan nap is, hogy csak reggelizem, és slussz. Most könnyen megy, nem tudom, miért...? Az a baj ezzel az elektronikus mérleggel, hogy nem viseli el a hajó legkisebb rázkódását se, ha teljesen sima vízen megyünk, akkor működik csak. És az elmúlt napokban enyhén, de billegtünk.

Megtanultam valamit...?

A Nagy sztoriban a 40. oldalnál járok. valószínűleg igaza van a fiamnak. Ez sokkal jobb könyvnek indul, mint a Bonzsúr Dóra... Stílust váltottam, és másképpen írom. De azt hiszem, ez csak egyelőre van így, mert a cselekmény most így kívánja. A könyv középső része olyan lesz, mint az eddigiek. A vége megint más. Mert pontosan tudom, hogy fejezem be. Illetve van három variáció, de azt hiszem, az "amerikást", bármennyire is sajnálom is, elhagyom...
Eddig írtam három könyvet: Az Atalantic Start, a Zsant, és a Bonzsúr Dórát.
Az, hogy hogyan írok, és milyenek a könyveim, természetesen más lapra tartozik, de úgy érzem, sok-sok buktatón túl vagyok, és tudom, hogy sokkal könnyedebben írom a történetet, mint régen. (Még két hete is nehezebben ment, amikor befejeztem a Bonzsúr Dórát, bár meg kell mondjam, hogy a harmadik harmada ilyen szempontból már nekem is tetszik, akkor már nagyon éreztem a dolgokat, élveztem az írást. Nem mintha előtte nem így lett volna.) És meg kell mondjam, hogy ebben S. Zsolt is nagyon sokat segített. Volt egy jó meglátása:
Körülbelül ilyen stílusú volt a mondat amit valahol leírtam az Atlanticban: "Kiment a házból, vett egy újságot, s miután elolvasta, felöltözött és elutazott Prágába." Túl sok mondatomban nagyon sok esemény van bezsúfolva. Persze lehet, hogy néha szükséges - a helyzet dönti el, de nálam ez többször előfordult. Én pontosan tudom, hogy ez a megállapítás nekem sokat segített. Erre azóta odafigyelek, és sokkal pergőbb a cselekmény, mert az apró események kifejtése során sok mindent el lehet mondani, amit eddig nem tudtam. Sőt! Ez volt szükséges ahhoz, hogy úgy írjak, ahogy már ezután folytattam:
Most már tudok olyan dolgokat, amit eddig nem.
Csuda jó dolog könyvet írni...!
Szombat, november 9. Atlanti-óceán. Nem kötünk ki Las Palmason... Nem lesz nyomtatóm. A franc essen beléjük... De legalább jön L. Lajos, és ez is a jó hírek közé tartozik...
Nem tudom, hogy jól kezdtem-e el a Nagy sztorit? Lehet, hogy másképpen kellett volna megírni az elejét? Nem tudom, most egészen bizonytalan vagyok... Abban reménykedem, hogy a későbbiekben úgy tudom folytatni, ahogy elterveztem, akkor pedig jónak kell lennie.

Vasárnap, november 10. Atlanti-óceán. Lassan megyünk, később érünk... Délután mentőcsónak riadó volt, siralmas végeredménnyel. Majd gyakoroltatjuk az urakkal...
Reggel rántottát ettem, a szakács csinálta, rettentő zsíros volt, megfeküdte a gyomromat. Ebédre egy nyomorult csirkecombot képtelen voltam megenni. Este a fagyit letoltam.

Hétfő, november 11. Atlanti-óceán. Nem szeretem Sz. Bélát, mert készül haza... De legalább annyi jó van a dologban, hogy ez leutazókat jelent, akik levelet hoznak otthonról. 
Minden nap napozom. Már jó barna vagyok. Viszont nem ettem tegnap déltől, ha a fagyit nem számítom. Majd holnap reggelizem, aztán holnapután is... Kíváncsi vagyok, hány kiló vagyok, mert nem tudom magam mérni. Két napja 103,5 kilót mutatott a mérleg...
Remélem Palmason, annak ellenére, hogy nem állunk part mellé, nem mozog majd a hajó, és így pontos adattal tudok szolgálni, mint Meggyesi...
15-én mennek Béláék, és 14-én érkezhetnek a hajóra L.-ék...

Kedd, november 12. Atlanti-óceán. Teljesen nyugodt nap, süt a nap, napoztam, jó barna vagyok, és Mr. Bott továbbra is hülye. Illetve a görögök, de ez nem csoda, mert ők görögök. Jött egy telex, hogy milyen jogon rendeltünk az ügynökségtől 15 pár munkáskesztyűt, amikor az rettentő drága. Ráadásul ott a telexköltség is, ami még drágább. Egészen véletlenül a hajón is van telex, és ki tudjuk számolni, hogy a távirat ára kevesebb mint öt dollár. Akkor mi a rettentő drága a kesztyűben...? Hiába, a görögök útjai kifürkészhetetlenek...

Szerda, november 13. Atlanti-óceán. Nem javítunk, nem ácsorgunk, hajnalban elmegyünk, amint kész a bunkerolás, és bejöttek a váltók... Leveleket kapok...!

Csütörtök, november 14. Atlanti-óceán. Na, mit mondtam? Kaptam levelet! L. Lajos meghozta. És javítani se kell. Lajos, amint megtudta, mi a gond, kijelentette, hogy nem gond...
Jó kis bolondokháza volt. Megjött az élelmiszer, a sör kartonja 19$, ettől Sz. Béla kiakadt... Aztán hét óra körül riasztottam Éváékat, hogy menniük kell, tíz után indultak... Közben a sztór... Az oxigén és acetilén palackok... Aztán az ügynök beleesett a vízbe, de a járót kihalásztuk.

Ügynök a vízben!

Ez jópofa volt... Ülök a kabinban, és az asszony levelét olvasom. Kopognak.
- Tessék! - de nem nyit be senki.
- Adelante! - üvöltök. Pabló dugja be a fejét. A parancsnok hívat, mondja. Ali mutatja, hogy egy ember van a vízben. Kinézek, hát, milyen igaza van...! Az ügynök feküdt a mentőgyűrűn, és a feneke világított... 
- Na, hogy működik a világító bójánk...? - kérdem büszkén a barbát.
Közben a matrózok a kötéllétrát szerkesztették, hogy feljöhessen. Az történt ugyanis, hogy a csónakból a járóra lépett, és a közepe táján járhatott, amikor a csónak alulról meglökte a másfél tonnás vaslépcsőt, ami leszakadt a rögzítő szerkezetéről. Az a része, amelyik a fedélzethez rögzíti. Tehát a lánc, ami az ellenkező végén tartotta, megfogta. Ebből az következik, hogy az emberünkkel a lépcső előre bukott, és ő minden bizonnyal, egy szép fejessel a vízbe röpülhetett. Szerencsére a különböző okmányokat, amiket a kezében hozott, nem dobta el. Így megvannak, csak kissé cikis lapozni...
A hajóra visszavenni a lépcsőt ment mint a karikacsapás... Milyen jó, hogy a hajógyárban megcsináltatta Mr. Bott. De arra, hogy a rögzítő, és a forgórészt is megjavítsák, nem volt se pénz, se energia. Most az törött el...
A tudomány jelenlegi állása szerint Klaipedára megyünk kirakni. Azt mondják, kellemes kis litván város. Van aki azt mondja, lett, de lehet, hogy észt. Majd ha a térképen megnéztem, megmondom.
Innen most Falmouthba megyünk bunkerolni. Nem kell röhögni! Ez valóban így van. Óvatosan, lépésről lépésre közelítjük meg Klaipédát. Angliában még úgyse voltam...
Sajnos 105,5 kg vagyok, de ez is négy kiló mínuszt jelent 15-16 nap alatt. Jó lenne Klaipédán már a 100 körül lenni...

2012. szeptember 21., péntek

Szavak a hullámok hátán a Kossuth Rádióban

A tegnap esti Tetten ért szavak című nyelvművelő műsorban Balázs Géza nyelvész beszélt a szótáramról az Mr1. Kossuth Rádióban (2012.09.20).
Ha a linket követed, akkor a rádió hangtárába jutsz, és ott a műsor címére kattintva meghallgathatod. Sajnos trehányul rögzítették, ezért a Sportvilág utolsó blokkjának 1-2 perce van előbb a hegyi kerékpárosok olimpiai szerepléséről. Utána kezdődik, és mindössze öt percnyi, tehát igazán nem hosszú.
Vannak persze benne pontatlanságok, de ez annak, aki nem tengerész vagy nem ismer személyesen, nem tűnik fel.
Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam előre mikor beszél a Tanár Úr a könyvről a rádióban, így sajnos nem hallottam élőben. Még jó, hogy a keresztlányom hallgatta a Kossuthot és felhívott, különben "elkallódhatott" volna...
Jó lenne, ha valaki tudná "jutubizálni" a műsort, mert 15 nap múlva nem lesz már elérhető...

2012. szeptember 20., csütörtök

Sandra Jackson sztori... - MV Humber 41.

Kedd, október 22. Paranagua. Kíváncsi vagyok, mennyi az a mennyi? Mármint a rakodási idő. Ugyanis éjjel fél kettőtől nem tudtunk rakodni eső miatt. Beleszámolták a 8 napba?
Élvezem, hogy itt vagyunk, pedig a tegnapi nap bolondokháza volt... Csak már nagyon mennék ki...
Olvastam egy aranyos viccet a Pesti Viccben:
Khon elutazik Párizsba. Megkeresi a szőke Lolát, eltöltenek egy kellemes éjszakát, Khon 200 $-t ad. Így megy ez még további négy éjszakán keresztül. Az utolsó reggel:
- Kedves Lola, nekem most vissza kell repülnöm Tel Avivba.
- Jé, maga ott lakik? Nem ismeri a nagybátyámat Grünt?
- De, ő küldte az 1000 dollárt...
Megvolt a "disznóvágás". Az orvos először vágott, aztán kipörzsölte a szemölcsöm helyét a nyakamon. Csak annyit éreztem, hogy büdös van... 
Telefonáltam is, jól van mindenki, és a gáz is kész, és a lakás is kezd helyrejönni.
Drágaság van. Körülbelül másfél, kétszeres az ár, mint amikor legutoljára itt voltam. 

Szerda, október 23. Paranagua. 40. Évforduló... Kíváncsi lennék, hogyan ünnepelnek otthon? A tavalyiról se tudok semmit, lehet, hogy jobb is...?
Betöltöttem a 8. hónapomat. 
Délelőtt vásárolni voltam. Vettem egy jó bőrcipőt, és ennek örülök, mert eddig nem tudtam hordani, a köszvényem miatt. Papucsot is kaptam.
Este a Conquistador diszkóban voltunk. Az egyik lány mondta, tudja, hogy magyarok vagyunk, mert egy hosszú hajú, széles vállú fiúval találkozott a városban az Estoril bárban, az mondta... Csak nagyon nehezen értette, hogy mit mond, mert nagyon hadart... egyébként voltam ott, abban a bárban, tegnap a telefon után, és egy igen csinos kiszolgáló fiú van ott, aki csak úgy riszálja az aranyos popsiját...

Csütörtök, október 24. Paranagua. Tegnap eső nélkül kihúztuk. Lehet, hogy elmehetünk hétfőn...?
25 dollárért megcsinálták a szemüvegem... Borzasztó a drágaság!

Péntek, október 25. Paranagua. 
Az egyik matróz barátnője, miután beszéltem vele, és elmondtam, hogy voltam, sőt videóztam a Lídóban négy éve, megmutatta Sandra Jacksont, azt a lányt, aki 1992 július 31-én a Lídó bárban sztriptízt táncolt.

Szombat, október 26. Paranagua. Tegnap délelőtt megjelent egy "úriember", aki a Port State Controll képviseletében jött. Ez egy új hivatal, az a dolga, hogy a hajókat megfogja, hogy bizonyítsák: igenis szükség van rájuk, és hasznosan dolgoznak. Tizenhétpontos hibalistát állított össze, amiből tizenöt csak kekeckedés, eggyel, a raktártetőkre vonatkozóval meg tudnak fogni annyi időre, amennyire csak akarnak! Mindenesetre ma azon dolgoztunk, hogy amit tudtunk, kijavítsunk...
Ma este a van a Boszorkánybál Paranaguában... Láttam kiplakátolva: Noite das bruxas, azaz boszorkányok éjszakája...

Reménykedő széplányok...

Kivittem a kamerát, és éjjel egyig nézték a Lídós műsorban szereplő lányok. Már aki itt van közülük... Sandra Jackson, aki szappanhabbal kenegette magát, itt keresi a pénzt, már három gyereke van, (az utolsó egy olasztól) és odavan, de rettenetesen az akkori magyar barátjáért, akitől annyi pénzt kapott, hogy az mesébe, illetve a következő regényembe illő sztori. Eszter és Duda, az a két lány, aki a két székkel csinálta a műsort, német illetve olasz férjet kapott, Krisztina, a lófejű műsorvezető egy görögöt boldogít Hellászban valahol, és aki fehér tollruhában énekelt, az is férjhez ment, Olaszországba. Született egy magyar gyerek is, Rachelnek volt ilyen szerencséje... 
Egy lány, egy bizonyos Krisztina, meghalt azóta AIDS-ben...
Az este egy érdekes "szokásnak" voltam tanúja. Az egyik lány férjhez ment egy román tengerészhez. Ma volt az esküvőjük. Az ismeretség itt, a Conquistador diszkóban köttetet. Nem lehetett valami hetedhét országra szóló lakodalom, mert a menyasszonyi csokor is csak egy szál vörös rózsából állt. Nos az ifjú, és rettentően boldog ara éjfélkor felment a dobogóra, és a sikoltozó, ugrándozó lányoknak háttal állva közéjük dobta a "menyasszonyi csokrot". Aki elkapta, az megy legközelebb férjhez áltatják magukat... [2012: ez a szokás azóta átköltözött hozzánk, a fiam esküvőjén is dobálta a kis menyem](Azt hiszem, ez a lány most többszörösen boldog, hiszen innen mindegyik szerencsétlen menekülne, mert nem a legboldogítóbb módja a pénzkeresetnek, még akkor is, ha ilyen csodák megesnek, hogy egy-egy szerencsés férjhez megy. Azt hiszem a ritka esküvők hiú ábrándokat táplálnak, és halvány reményt adnak a lányoknak a "munka" rossz oldalának elviseléséhez...)

A Sandra Jackson sztori...

Mint említettem, 1992-ben itt voltunk. Akkor a Lídó bár még üzemelt. Sandra nagyszerű műsort csinált... Csoda-e, ha az egyik tengerész felfigyelt rá? És ahogy annak történnie kellett, együtt töltötték az időt, amíg Paranaugában voltunk. Az utolsó napon ötszáz dollárt kapott a kislány. Ez akkor igen nagy pénz volt, lévén az átlagos tarfia esténként 30 dollár. A hajó elment, én és a fiam kihajóztunk Santanderből, de a Csokonai visszatért. Rióban rakott ki, és Salvadorba vette fel a visszárut Európának.
Sandra egyik barátnője ezt megtudta, és megmondta a lánynak. Ő buszra szállt, és irány Rió... Utána ment Salvadorba is. Az egyik délután szépen kiöltöztek, és a tengerész elvitte egy vendéglőbe. 
- Soha nem voltam még ilyen elegáns helyen, magyarázta Sandra. Megérezhettem valamit, mert kérdeztem: - Van nálad pénz? Menjünk taxival! Veszélyes erre...
De a férfi csak nevetett, és azt bizonygatta, hogy nincs nála. A vendéglőben aztán kiszámolt elém négyezer dollárt, mondta a ma már huszonhat éves nő. Nem akartam hinni a szememnek! De valóban az enyém lett a pénz!
- Aztán a hajó elment, és én visszajöttem Paranaguába - folytatta. - Törtem a fejem, mit csináljak a pénzzel? Végül úgy határoztam, hogy veszek egy házat, közösen két lánnyal. Hiába mondták, hogy azt az épületet ne vegyük meg, mert maffiózóké, nem hallgattunk az okos szóra. Megvettük. A rendőrségen derült ki, hogy nem is az övék volt, így nem lehetett átírni a nevünkre. A pénz meg elúszott.
- Most itt állok, pénz és ház nélkül... - mondta Sandra Jackson. - Amivel gyarapodtam, az egy gyerek. De nem a magyar tengerészé, egy olasztól van...

Vasárnap, október 27. Paranagua. Beszéltem este Encsikével. Minden rendben otthon.

Hétfő, október 28. Paranagua. Késő éjszaka kész lehetünk. Este 11-kor kimentem, mert vissza kellett váltanom a megmaradt reáljaimat a Conquistador c. éjszakai diszkó-lokál-kurvatanya műintézményben. Nem volt nagy gond, fél óra alatt összejött a pénztárban 60 dollár, közben lestem a Daniela című nehézbombázót, de úgy látszik, nem volt bevetésen, vagy a laktanyájában alakizik valakivel...

Kedd, október 29. Paranagua. Háromnegyed háromkor befejeztük a berakást. Már csak a botrány kitörését várjuk a raktártetők miatt... Éjjel óránként kint voltam a rakodást ellenőrizni, aztán a manőver, kijöttünk horgonyra. Egész délelőtt baszkolódtunk a sok apró-cseprő túróval, amit kijelöltek megjavításra. Kettőkor megjöttek a surveyorok, és újra végigjártunk mindent...
Ki hinné el, hogy elengedtek? Pedig így igaz! És az is az igazsághoz tartozik, hogy a Konstancán öt évre kapott bizonyítványok egy részét bevonták, és egy hónapra adták meg csak. Így a második menet a kirakó kikötőben lesz!
Ninó teljesen fel volt háborodva, hogy nem lehet kimenni horgonyról!

2012. szeptember 13., csütörtök

Asszony verve jó, a férj meg...

Megy a haddelhadd szpr. Dr. Varga  István képviselő úrnak a Tisztelt Házban "elkövetett" felszólalása után.
Ennek kapcsán el kell mondanom egy történetet.
Volt egyszer egy kis falu.
Ott élt egy házaspár. Két gyerekre kellett volna a családfőnek keresni, de inkább a kocsmában múlatta az időt, mint afféle szeszkazán. Ám a felesége kitartott mellette. Persze volt sok szóbeszéd a faluban, hogy milyen csihi-puhi megy Gyuszi bácsiéknál, csak azt nem értették, hogy hogyan is van ez: Julika néni egy fejjel magasabb az uránál.
Egyszer Gyuszi bácsi túlontúl felöntött a garatra, Julika néni meg amúgy is ideges volt, hát nagyon mérgesen várta haza az urát.
Késő délután ért haza a férj, az asszony éppen vasalt. Gyuszi bácsi motyogott valamit a hosszú útról a téesz irodától hazáig, mire az asszonyt elöntötte az epe. Elkezdte pofozni, karmolni Gyuszi bácsit, majd megragadta a fülét, és dühében a keze ügyében levő tárggyal kezdte ütni. Az meg a tűzforró vasaló volt. Sikerült vele homlokon nyomni a férjét, de úgy, hogy tenyérnyi tüzes folt lett a homlokán. És ugye a reflex még a részegnél is működik, tehát elrántotta a tüzes vas miatt a fejét.
Megszabadult.
Csak a füle maradt a felesége markában.
Hirtelen csend lett, Julika néni dühe rémületre váltott, amikor meglátta, mit szorongat, Gyuszi bácsi kijózanodott, majd üvölteni kezdett. Szerencse, hogy délután volt, elérték még a buszt a szomszédos nagyközségbe, s irány a kórház.
Gyuszi bácsi fülét visszavarrták, a fejét bepólyálták, s hazamentek.
A falunak azt mondták, egy traktornak ment fejjel az öreg, az tépte le a fülét...

Egy igaz tengerésztörténet Malájtól

Már többször említettem a blogomban Malájt, aki a világ legnagyobb konténerhajójának a parancsnoka. Jelenleg is együtt töltik az idejüket, valahol Kínában járnak kikötőről kikötőre és terítik a konténereket. Az ő blogjából való az alábbi "igaz tengerésztörténet". Áthoztam, mert jó...
Az, hogy Izraelben kapott hajót második tisztként valóság, így a történet első kézből való!
Szóval:

Az alábbi bejegyzést, kollégám, barátom, pennatársam Székely Pista ihlette az egyik bejegyzése kapcsán a Facebook-on. A pennatársat tessék úgy érteni, ahogy van, nem kell találgatásokba bocsátkozni, ill. a magánhangzó cserével aljas, hozzánk nem méltó dolgokra gondolni. No, szóval Pistánkat is elkapta a gépszíj és celeb lett. A róla szóló újság cikkben nyert említést egy 11-12 erősségű hurrikán a Francia partok alatt. Hurrikán a francia partoknál?……ne mááááááá…..mé’ nem mindjárt tájfun????


1996-ban jobb dolgom nem lévén elporoszkáltam Izraelbe állás interjúra. Akkoriban arrafelé úgy működött a dolog, hogy az ember fia jelentkezett az állásra, s mikor minden rendben találtatott akkor jött a repülőjegy, s a meghívólevél. Az érkezés utáni másnap el kellett menni a Közlekedési Minisztériumba, ahol egy bürokrata és két-három aktív tengerész előtt kellett vizsgázni a szakmából. Sikeres vizsga esetén az embergyereke kapott egy szerződést, amit aláírt és másnap vagy harmadnap be is szállhatott. A cég elég „fair” volt, mert sikertelen vizsga esetén is állta a visszautat. Mit mondjak, megvegzáltak rendesen.
Mellesleg ez a vizsga megismétlődött, amikor az embert előléptették. Így volt ez esetemben is, mikor csúfmét lettem, függetlenül attól, hogy a Barbám külön írt nekik egy levelet miszerint nem kell engem b@szogatni, jó vagyok én úgy, ahogy vagyok. (kényszer váltás kapcsán előbb szálltam be, mint csífmét, majd csak az út végén kellett vizsgázni mennem, mikor visszaértünk Izraelbe)
Ashdod a térképen
És akkor az „igaz” történet:
Egyszer volt, hol nem volt egy izraeli harmadik tiszt, aki előléptetésre várt. Kérdi a vizsgáztató: „ a nyugat afrikai útja után megérkezik Ashdod elé, a rakpart foglalt, mit tesz Ön?” „Egyeztetek a kikötővel és a kijelölt horgonyzó helyen horgonyt dobok….” jött a válasz.
„Rendben” mondta a vizsgabiztos….”de az éjszaka folyamán a szél 4-5 erősségűvé válik, a hajó vonszolni kezdi a horgonyát, mit szándékozik tenni?”…. „Ledobom a másik horgonyt”….jött csípőből a válasz.
„Bonyolítsuk egy kicsit a dolgot” mondta a vizsgabiztos…..”a szél tekereg jobbra-balra…..7-8 erősségűvé válik,…..mit tesz ön annak érdekében, hogy elkerülje a láncok összecsavarodását?”……”ledobom a farhorgonyt”…válaszolt a harmadik tiszt rezzenéstelen arccal.
„Hmmmm”….”tételezzük fel, hogy a szél erőssége tovább fokozódik és eléri immár a hurrikán fokozatot…..ön szerint mit kéne tenni?”……Rövid csend után jött a válasz….”ledobom a negyedik horgonyt”.
Ashdod kikötője
A vizsgáztatót meglehetősen sokkolta a válasz….majd fennhangon ordítva kérdezte a tisztet, hogy: „….árulja már el honnan a pics@ból vesz maga elő egy negyedik horgonyt, mert én már a hármat is túlzásnak találom?”
„és maga honnan a pics@ból vesz hurrikán erejű szelet Izrael partjainál?”…..kérdezett vissza  nem kissé indignálódva a harmadik tiszt.
Hogy átment e a vizsgán vagy sem nem tudom…., de nem is ez a lényeg, mert valószínűleg ez is csak egy szakmai, városi legenda.  :-)
Nos, hogy igaz-e a történet, azt én is tanúsíthatom, mert Malájtól függetlenül hallottam. Nekem lengyelek mesélték, és az ő történetük kikötője Szczecin volt, ahova a vizsgabiztos hurrikánt varázsolt 

2012. szeptember 11., kedd

Készül az új regény, azaz ha unalmas a menet... - MV Humber 40.

A csöppnyi kabinban
Péntek, október 4. Durban, olajozás. Milyen kár, hogy nem ma reggel álltunk be, akkor kimehettem volna a városba, és vehettem volna egy nyomtatót (talán...)
Ma gazdag leszek. Felveszem a szeptemberi járandóságomat, és behajtom a tartozásokat. Lesz vagy ezer dollárom!
Vacsora közben jött egy telex Mr. Bott-tól, hogy "gazdaságos sebességgel" menjünk, mert lehet, hogy Durbanbe visszafordulunk gabonáért. Örülnék neki...

Szombat, október 5. Indiai-óceán. Megyünk... Nem jött semmi, így továbbra is az eredeti irányban haladunk.

Vasárnap, október 6. Aradi vértanúk. Indiai-óceán. Milyen messzi vannak az első magyar felelős kormány minisztereinek a bitója a mai átlagembertől. Mert az, hogy senkinek se jutott eszébe, hagyján. De hogy Szemere Bertalan esetében tanácstalanul tárják szét a karjukat, és csak annyit tudjanak róla, hogy egy utcát neveztek el róla...
Nimród és H. Géza ma fekpadot csinálnak, hogy súlyzózhassanak.
Délután jött az order, menjünk Brazíliába. Hát megyünk, de milyen szívesen! Ráadásul zsákos cukrot rakunk be, saját daruval, ez mindenképpen lesz vagy 30-40 nap. A hozzáértők azt mondják, hogy alábecsültem a rakodási időt...

Hétfő, október 7. Indiai-óceán - Atlanti-óceán. Reggel kilenckor megkerültük a Jóreménység fokát. Már az Atlanti-óceánon hajózunk. Az időre nem panaszkodom, lehetne sokkal rosszabb ebben az évszakban. Dülöngélünk, de nem vészes. Az elmúlt két napban nem sokat tudtam írni, pont a mozgás miatt. A 171. oldalnál tartok...
Este hírt kaptunk a berakásról. Nem cukor lesz, hanem egy folyón berakunk 12.000 tonna gabonát Brazíliában, majd Rio Grandéban felveszünk még 8.000-et. Dél-Afrikában rakjuk ki. valószínűleg Porto Alegrében rakunk be.
Hurrá!
Brazilban rövid berakásra számítok, talán még októberben visszaindulunk, Dél-Afrikában legalább egy hétig tart markolóval kiszedni.
Este tovább olvastam Ninónak a könyvet. Jó meglátásai vannak. Azt mondja két szereplőnek van igazi karaktere, ez így igaz, a deck-boy és Meggyesi azok. Azt mondja, az eleje kicsit vontatott, talán a nem tengerésznek nem olyan érdekes. Ezt valahol éreztem én is, és amikor az igazi cselekmény elkezdődött már éreztem, hogy az első hét fejezetből biztosan húzni kell. Csak még nem tudom, hol, és mit?

Kedd, október 8. Atlanti-óceán. Kiszámoltam a rakományt, nem lehet Porto Alegrében berakni, mert csak 5,80 méter a megengedett maximális merülés. A mi rakományunkkal 7,60-at merülnénk.
Nincs igazán jó idő. Állandóan lityegünk, amióta a Jó reménység fokát elhagytuk. Na és a hőmérséklet! 14-15 fokos hideg van! Borzalmas...

Szerda, október 9. Atlanti-óceán. Megyünk... Újabb ujjgyakorlatot kaptam, kiszámoltam, és most várunk. 20700 tonna rakomány lehetne valahonnan...
Irtó hideg van továbbra is...
187 oldat írtam eddig.

Csütörtök, október 10. Atlanti-óceán. Megyünk... Legújabban Paranaguába. 20.700 tonna ömlesztett cukor lenne, saját daruval berakva. A tudomány mai állása szerint. Ajjaj... A Thompsonokkal és a Jumbókkal - gondolom markolóval - sok-sok napot venne igénybe. Még szerencse, hogy a tudomány napjainkban rohamléptekkel fejlődik...
Délután természetesen távirat jött, kettő is, és úgy néz ki, hogy egyre biztosabb a paranaguai rakomány. Már azt is tudjuk, hogy saját daruval rakjuk be, és "big bag"-ben jön az árú (egy tonnás zsákok), beemeljük, s a raktárba öntik. Hetek kérdése, mikor lehetünk készen...
200 oldallal kész vagyok.
Nem rossz dolog ez az írás, csak egy bökkenő van: testmozgásnak nem a legjobb. Ugyanis most így néz ki a napirendem: reggel 4-8 a hídon vagyok (ülök, olvasok, és keveset járkálok), utána leülök a szövegszerkesztőhöz, és írok fél tízig. Utána szundi délig. Ebéd után újra a könyvet írom, majd kávé, és a szolgálat (ülök, olvasok, keveset járkálok), majd este újra a könyv, és alvás. Nem az a kimondott - fizikai erőnlétet próbára tevő - triatlon...
Ha befejezem a Sea Falcont, és Nimródék is elkészültek a fekpaddal, akkor egy kicsit súlyzózni akarok.

Péntek, október 11. Atlanti-óceán. Megyünk... De már azt is tudjuk, hova! Délelőtt megjött, hogy Paranaguát lefixálták, a Fekete-tenger vagy a Balti-tenger lesz a kirakó. Én a Balti-tengernek örülnék, Rostocknak, vagy Lengyelországnak. Ha Rostok, vagy más német kikötő lenne, akkor Achimot kereshetném meg, ha lengyel lenne, akkor elmennék a Tengerésztiszti Főiskolára, személyesen megbeszélni a tanfolyamot...

Szombat, október 12.Atlanti-óceán. Megyünk... Délelőtt tíztől este nyolcig kipufogószelepet javítottunk, addig álltunk. Napok óta terveztük, csak mára lett olyan az idő, hogy nem mozogtunk. Kezd melegebb lenni, délután már húsz fok volt.

Vasárnap, október 13. Atlanti-óceán. Megyünk...

Felment a pulzusom...



És írok, mint a megszállott. 241 oldallal kész vagyok. Ma főleg átdolgoztam. Kihúztam, hozzáírtam, betoldottam. Nagyon félve fogtam hozzá, mert bizonytalan voltam, jól teszem-e? De most már tudom, hogy megérte. Biztos vagyok benne, hogy a javára vált, sokkal jobb lett tőle (bár eddig se írtam unalmasan - remélem). Az utóbbi napokban sokáig vívódtam, hogy folytassam-e? Olyan részekhez értem, amit nehezen szültem meg. De most már fantasztikusan élvezem, és most hogy az utolsó harmada jön, és egészen pontosan tudom, mit akarok írni, fel vagyok dobva. Hogy mennyire? Naponta mérem a vérnyomásomat. Jó. Délben is ellenőriztem: 134/82, de a pulzusom 108 volt, annak ellenére, hogy egész délelőtt itt ültem a gépnél. Megdobogtatja a szívet az írás... És ez jó!
Este folytatni akartam, de nem tudtam. Olyan szellemi fáradtság vett rajtam erőt, amilyet régen éreztem... Így maradt a pasziánsz.

Hétfő, október 14. Atlanti-óceán. Megyünk... És írok. Huszonkilenc oldalt írtam ma, 260-at eddig... Élvezem, élvezem, élvezem... Szeretem Meggyesit, sajnálom Kölesdit, de mit tehetek, ilyen az élet...

Kedd, október 15. Atlanti-óceán. Megyünk...

Szerda, október 16. Atlanti-óceánTegnap jött a hír, hogy csak két-három napot kell horgonyon állni a külső horgonyzóhelyen.

Csütörtök, október 17. Atlanti-óceán. Távirat érkezett, hogy van egy szabad rakpart, és ha az arra váró hajónak nem készül el a rakománya, akkor kikötés érkezéskor. Állunk elébe, addigra minden rendben lesz, kezdhetjük a berakást, csak azt nem tudom, hogy fér belénk a 20.700 tonna cukor. Az ügynökség szerint 54-et kubál (egy tonna = 54 köbláb), ez túl magas. A szakirodalom szerint a cukor sf-je (stowage factor) 42-45. Lehet, hogy számcsavarás? (45 - 54)

Péntek, október 18. Atlanti-óceán. Már ideje lesz kikötni. 295 oldallal kész vagyok, és már eléggé a végén járok. Nem lehet több hátra, mint húsz-harminc oldal. Szeretem amit írok...

Szombat, október 19. Atlanti-óceán. Hétfőn reggel kilenckor jön a pilot, bevisz a belső horgonyzóhelyre, és 22-én kikötünk... Ezt táviratozta az ügynökségünk. Hiszem, ha látom!
Befejeztem a Sea Falcon c. könyvemet. Megírtam, de még sok munka van vele. Simítások, javítgatások...

Vasárnap, október 20. Atlanti-óceán / Paranagua, horgonyon. Kicsit korán érkeztünk volna, így aztán fél öttől fél hatig visszafelé mentem, hogy a horgonydobás olyan tíz körül legyen...
Tegnap megbeszéltem S. Zsolttal, hogy ő csinálja a könyvekhez a borítótervet. Ezért el kellett, hogy olvassa az Atlanticot... Érdekes: ugyanaz volt a kifogása, mint az apámnak! Van egy fejezet, amelyik szakmai szempontból abszolút korrekt, tehát az olvasó nem értheti, így alaposan át kell írnom. Apa tanácsára kétharmadát már kihúztam, de úgy látszik, nem eléggé. Most már van annyi tapasztalatom, hogy tudom, hogyan kell érdekesen megírni, és meg is teszem...
Zsoltnak nagyon tetszett...!
Most a menyasszonya is elolvassa, kíváncsi vagyok, ő mit mond, mert ő még majdnem laikus...

Hétfő, október 21. Paranagua, horgonyon - kikötőEste kikötöttünk.

Egy puszi története...



Mert ma kaptam egyet... Úgy kezdődött, hogy horgonyon bejött a vizsgálat, és akinek nincs tengerészkönyve, azokra az Immigration (rendőrség) 700 $-os büntetést rótt ki. A három román hegesztőnek nincs, ez Mr. Bott számlájára megy. Ezen kívül Éva és Márti sem rendelkezik seaman's book-kal. Tehát az ő büntetésüket a férjük fizeti, és ráadásul ki se mehetnek a városba...
Szegény Éva egy hónapja feni a fogát, hogy eljut Dél-Amerikába, és tessék... (Hogy a büntetésről ne is beszéljünk...). Mindenesetre a barba eltette az útleveleket, és így a rendőrség nem vitte el.
Kikötés után az ügynök közölte, nincs büntetés, és mehetnek ki...
Ezt én közöltem, és mint a jó hír hozójának egy puszi minimum kijárt... (De csak Évától...)
8 nap berakást jósolnak.
A Lido bárt bezárták, ahol 1993-ban a videót csináltam, mert túl sok heroint fogyasztottak (a lányok...)
Élvezem a brazil rádiót, éjjel nappal üvölt az URH a kabinomban...
Egy dollár egyenlő 1 reál...
Őrület, hogy mi volt este. Rakodás beindítása, daruk beállítása, közben raktárnyitás, eső, raktárcsukás, nyitás, eső, csukás... Én közben az ügynökséggel, a rakodással, a draft surveyorral foglalkoztam...
Holnap valószínűleg orvoshoz megyek, egy nagy szemölcs van a nyakamon, azt vetetem le orvossal.


2012. szeptember 10., hétfő

A tengerészkapitány kalandjai

Bár nem igazán kalandok, de azért elolvasható írás a megyei lapban:

Mert én voltam a nap témája!


Az apró hibáktól tekintsünk el, zsurnaliszta fogások kellenek (az eladhatóság miatt). Nem kerültem meg a földet (sajnos).

2012. szeptember 5., szerda

Trockij és az állatkert - MV Humber 39.

Kedd, szeptember 24. Indiai-óceán. Ma reggel N. Imre és Pista szondáztak, mert Sz. úr lemondott a hivatalról. Érdekes: rögtön egészen mások lettek a szondaeredmények, a fenékkutak majdnem üresek, míg ő állandóan fél métereket írt... Tehát azokat se mérte! A fartankból hiányzik 50 centi, ezek szerint a tájékára se ment! És minden bizonnyal, meg van sértve...
Hetven oldalt kész már a Sea Falconból! Amit tegnap írtam, azt hiszem, nagyon jól sikerült, a hajó szilveszteri bulija, ahol Meggyesi nagyot alakít, mint botcsinálta költő...
Este Ninó feljött kormányozni. Nem teljesen önszántából. Szóltam Cs. Zolinak, hogy küldje fel azzal, ha Sz. hazamegy, akkor lehet, hogy neki kell beszállni kormányozni, addig meg kell tanulnia. Azért nem én szóltam, mert a fedélzetmestertől jobban tart...
Miközben tekert, próbáltam lelket önteni bele, mert a harmadik tiszt mondta, hogy beszélt vele, és úgy látja, hogy nincs benne önbizalom... Elmeséltem, hogy kezdetben mennyire hülye voltam a hajózáshoz, és mennyire nehéz volt belerázódni a munkába (a városnézésbe nem...!)
Azt hittem, kapva kap a tiszti tanfolyam lehetőségén, de még vacillál...

Szerda, szeptember 25. Indiai-óceán. Semmi hír arról, hogy hova megyünk, de legalább megyünk. Őrségenként 45 mérföldet teszünk meg...
A 82. oldalnál tartok. És még nagyon az elején tartok. Megy az írás, mint a karikacsapás. Talán egy kicsit jobban is mint kéne:
Nem tudok aludni. Éjjel felébredek, és hozzáírok, vagy kihúzok valamit. Hajnalban álmosan ébredek, de délelőtt nem tudok aludni. Muszáj írnom... Délután ugyancsak fáradtan megyek fel a hídra. Lazítani kéne, de hogyan? Tudom, hogy sokkal jobbat írok, mint az Atlantic Star. De azért azt is szeretem...

Csütörtök, szeptember 26. Indiai-óceán. Semmi hír a berakásról. Egyelőre "in oder"-ba megyünk. (Rendelkezés szerint).


Kormányos úr...


Tegnap beszélgetek Zsolttal az esti őrségváltáskor. Mondja, hogy Ninó egészen jól kormányoz. G. Gabi, a fedélzetmester fia, aki pincérként jött le, de a fedélzetre akar átjönni, szintén feljár kormányozni, hogy gyakorlatot szerezzen. A harmadik tiszt utasította a fiamat, hogy tanítsa meg Gábort a kormányzás művészetére. A fiam erre jól begazolt.
- Hogy én... - kérdezte ijedten.
- Hát ki más? - volt Zsolt válasza.
És Ninó egészen ügyesen elmondta, hogy és miként kell a hajót egyenesben tartani, hogyan kell kormányozni...
Leadtam az őrséget, és a lépcső aljában találkozom Nimróddal.
- Hallom öreg tengerész lettél...
- Hogyhogy - jött a szokásos, és Ninóra jellemző kérdés.
- Te tanítod a kezdőket kormányozni - utaltam Gáborra.
- Ja, hogy izé... Hehe, haha. Ja, szóval én... Igen, de nem... Csak őt, és azaz... - fejtette ki világosan, hogy mit is csinál...

Péntek, szeptember 27. Indiai-óceán. Semmi. Mármint arról, hogy hova megyünk.


S. Zsolt...


A harmadik tiszt. Rendes srác, és azt hiszem, igen jó tengerésztiszt válik belőle. Értelmes, okos, és agilis. Sokat foglalkozik Nimróddal. Most kormányozni tanítja, de amikor kikötőben vagyunk és ő az ügyeletes tiszt, akkor is foglalkozik vele. Csomók kötésére oktatja, a watchman kötelmeit magyarázza, és sok olyan feladatot ad, hogy a fiam csak néz, azzal szép ártatlan szemeivel:
- Ezt most én csináljam? - kérdezte, amikor arra "utasította", hogy zavarja ki a munkásokat a picóból. (Fedélzeti raktár az orrban). Ugyanis Ninó ekkor került először szembe olyan feladattal, hogy nála idősebbeknek, felnőtteknek, illetve öregnek parancsolnia kellett, és érezte, nem lehet nem végrehajtani, tehát a sarkára kellett állnia...
Jókat beszélgetünk. Meglehetősen azonos az érdeklődési körünk, és miután ő otthonosabb a képzőművészetben (ilyen irányú szakközépiskolát végzett, de ezt már írtam valahol), rajta keresztül vizsgálom magam, hogy az én hozzáállásom milyen. Ugyanis nehezen tudom a "modernet" elfogadni. Először Karinthy Ferenc naplóját olvasva nyugodtam meg, hogy más is baromságnak látja az öncélú, vászonra pazarolt sok szép, színes festéket. Ő (Karinthy) lila gőznek hívja ezt a művészkedést. Én ökörségnek. Zsoltot hallgatva újfent megnyugodtam magamban...
Bár az elmúlt egy hétben nem maradok fent a hídon az őrségváltás után, hogy beszélgessünk. Írom a sorrendben harmadik, valójában a második könyvem.

Juhászék nyomdokain...?


Milyen jó, hogy feladtam Encsinek a táviratot. Este, az őrség utáni hír: Durban bunkerolás, majd Dél-Amerika. Ebből bármi is lehet még... A barba a Paranára számít, hogy ott rakunk be gabonát. De mi lesz, ha úgy járunk, mint Juhász captainnel történt tavaly télen? Mauritiuson befejezték a kirakást. Elmentek Durbanbe olajozni (mint mi is) utána ugyanazt kapták: menjenek Dél-Amerikába. Elérték Recaladát, ahol a Buenos Airesi pilot beszáll, jött az order, induljanak Brazília felé. Később, hogy az Amazonason raknak be. Miután elérték azt az utasítást kapták, hogy menjenek fel a Mississippire.
Lehet, hogy mi is...?

Szombat, szeptember 28. Indiai-óceán. Tehát most is megyünk, csak sokkal messzebb nem tudjuk, hova...
104 oldalt írtam eddig...

Vasárnap, szeptember 29. Indiai-óceán. Semmi nem történt.
Elkészültem 115 oldallal. Csak a végét nem látom. Illetve azt igen, tudom, hogy fejezem be a Sea Falcont, csak a közbeeső cselekmény még nem tisztult le...

Hétfő, szeptember 30. Indiai-óceán. Mindenféle telexek jöttek: Sz. Pista megy haza Durbanből, remélem H. kmtr. hoz leveleket, bár én csak rövidet tudok küldeni. Megy haza két salvadori gépápoló is. Mr. Bott mindenféléket üzent, sokallja a kért kötelet, blokkot, görgőt, félszemet, amiket a darvakhoz rendeltünk.
128 oldalt írtam már a Sea Falconból... Olvasom Nimródnak. Nagyon élvezi, és látom is rajta, nemcsak mondja. Ma érünk el a szilveszteri bulihoz, rettenetesen érdekel a reagálása. Jó humorú fejezetnek érzem...


OKTÓBER


Kedd, október 1. Madagaszkár-szoros. Megyünk...


A Humber zoo...


Mert van egy állandóan szaporodó állatkertünk. A barmokról és a marháktól most tekintsünk el, ezen kívül van egy kendermagos cica, ő venezolana. Egy vörös kandúr, Trockij névre hallgat, és hamarosan sok miákoló, kis szőrpamacs-halmaz büszke apja lehet. A varjúnk is kezd megszelídülni, Mumbaiban maradt a hajón, aztán csak nézett, hogy nincs hova elrepülni. És természetesen van egér, egyet Trockij szájában is láttunk, de a fiókomat is lakják, és tele vagyunk abszolút szelíd csótányokkal. Ezek annyira elháziasodtak, hogy az egyik a kápóval alszik. Nem zavartatják magukat, és pofátlanul mindent elárasztanak, minden tele van velük.
Trockij időnként agyoncsap egyet-egyet, de ez nem a leghatékonyabb módja a bakuli irtásnak. Ő egyébként még igencsak játékos. Van egy pingpong labdája, azzal hatalmas hancúrt csap a szalonban. Az első két alkalommal csak ugrált, mint aki megkergült, a labda után, de azóta már haláli biztonsággal kezeli le, űzi, hajtja a szalon egyik sarkából a másikba. A cirmossal is játszanak állandóan (hamarosan már papást-mamást), nem hagynak békét egymásnak. És a varjút utálják.
Ugyanis az hova járjon enni, ha nem a macskatányérhoz? Amikor először leszállt és kenyeret csipegetett, mind a két macsek másként viselkedett. A latin minden porcikája remegett, ideges lett, lekushadt a földre, és lágy, lassú mozdulatokkal megpróbálta becserkészni. Kimutatta hegyes fogait, rezgett a bajusza, és villogott a tekintete.
Trockij egészen másként reagált. Oldalazva próbálta megközelíteni az új játékot. Miután az rá se hederített, aprókat ugrott, farkával a földet csapkodta, oda-odakapott, de minden eredmény nélkül... Aztán a fekete madár elunta az idétlenkedését, és huss, felrepült a mentőcsónak peremére. Trockij leült a meglepetéstől, és mint a hülye csodálkozott.
Ma reggel ölbe vettem. (De jó dolga van, hiszen mindenki szeretgeti, simogatja, felemelik.) A szemüvegem a nyakamban lógott. Ettől teljesen bezsongott. Mi a csuda lehet ez, ami nagyít, átlátszó, madzagon lóg? Harapta, pofozta, rágta, és időnként rám nézett, mit szólok hozzá? Csuda aranyos.
Valaki, aki tengerész és emellett hülye - nem feltétlenül összetartozó fogalmak! - , állandóan fürdeti, pedig nem szabad! Hetente egyszer... Ilyenkor őkelme rettentő bánatos tud lenni, olyan mint az ázott ürge, szép rőtszínű bundája csomókban, idegesen rezegteti a lábát, hogy szabadulna meg már a nemszeretem víztől...
Hatalmas kandúr lesz belőle.

Szerda, október 2. Madagaszkár-szoros. 140 oldalt írtam eddig a Sea Falconból. Készülődünk Durbanre... nagyon várom a leveleket otthonról.
Két salvadori gépápoló, Nelson és Meija is hazamegy. Helyettük nem jön váltó... 
A kápó savanykodik...
Este behoztam Trockijt a kabinomba. Csak nézett, aztán hatalmasat aludt. Kövér, mint egy boroshordó...

Címkék

8-as (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (2) black gang (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) botlek (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) Dagenham (1) Dávidházy András (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) húsvét (1) Inmarsat-C (1) internet (1) Írország (1) Isartal (3) Izland (2) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) KK_döntő (1) komposzt (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marina di Carrara (2) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (65) MV Kambo (14) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (19) naan (1) Napló (215) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) Pancon 3 (23) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) Pireusz (3) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) pumping shanty (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rotterdam (3) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (8) Sharpness (5) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (2) Szingapúr (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (2) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (8) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) Tisztás (1) TME (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)