2013. február 26., kedd

Hogyan (nem) láttam Los Angelest? - Kécza Sanyi sztorija

Portgeles of Los An1993 kora őszén jutottam el Los Angelesbe … bár ez a megállapítás így pontatlan, hogy miért, hamarosan kiderül. Mert ott voltunk ugyan, rakodtunk is, de … na, erről szól majd ez a rövid történet.
Akkoriban Bodroggal jártuk a Karib-tengert, s tévedtünk át néhány alkalommal a nagy vízre, a Csendes-óceánra. Mentünk oda, hova a hajóbérlő kénye-kedve irányított minket. Igazi „tramp” hajózás volt az, csellengtünk ide-oda, és sírtuk vissza megszokottat, a Mahart vonaljáratait. Igaz, érdekes új tájakat ismertünk meg, de a levelek rendre elkerültek minket, akadtak gondok a váltásokkal, arról nem is beszélve, hogy a kért gépalkatrészek is végig keringték a fél kontinenst, mire ránk találtak. Kóstoló volt ez a ránk köszöntő, szép új világból.
Zsákolt hallisztet fuvaroztunk Chiléből Mexikóba – talán nevezzük meg a két kikötőt, érdekesek a nevek, - Iquiquéből Manzanillóba. Két hetes volt az út, a Galapagos szigetek között megtartottuk az egyenlítői keresztelőt, kicsit színesítendő a hosszú út monotonságát. A kirakó kikötő adott volt tehát, de hogy utána hova megyünk … talán még a bérlőnk se tudta nagyon. Folyt a találgatás, sokat szavaztak az Antillákra, néhányan az USA nyugati partjára tippeltek – nekik lett igazuk.
Táviratban jött a rossz hír: ömlesztett ként rakodunk, perui rendeltetéssel. Mi volt ebben a rossz? A függelék: meszeljük ki a raktárakat! Micsoda? Meszelni? Igen, az, nem festeni, mosni, sikálni, nem, meszelni! Kezdett megkérdőjeleződni bérlőnk elmeállapota, de parancs az parancs, meg már ott volt a furgon néhány zsák mésszel, akkor hát meszelünk! Biztosan valami jenki furcsaság, és amúgy is mindig tanul valami érdekeset az ember, - győzködtük magunkat. Különben is van róla írás, - így készültünk raktáraink tisztába tételére. (Állítólag így lehetett megakadályozni, hogy a kén ki ne kezdje hajónk acélját.) Akkor hát irány Los Angeles, California!
Négy nap állt rendelkezésünkre – ennyi volt az út – hogy a kívánalmaknak megfelelően fehérre varázsoljuk raktárainkat. A porított meszet kevertük vízzel, s ezt a zagyot fújtuk fel a raktárak falaira. Meg ahova sikerült. Fújtuk egyszer, éppen hogy világosodott a raktár sötétszürkéje. Akkor fújtuk még egyszer, majd még egyszer és még egyszer – akkorra már szépen világított a raktárfalak fehérsége a száradás után, a jól végzett munka örömével nézegettük művünket. Éppen hogy megszáradt az utolsó réteg, már fel is tűntek Los Angeles felhőkarcolói, már amennyi kilátszott belőlük barnás, vöröses füstködből. Horgonyt dobtunk, várakoztunk a vizsgálatra, a pilotra. Az utóbbit szívesebben vettük volna előbbre, mert akkor várható lett volna a gyors kikötés, de nem, jöttek elsőnek az immigration hivatalnokai, a coast guard egyenruhásai, az egészségünket firtató egyedek, az ügynökség aktatáskásai – bocsánat, laptoposai – és az elmaradhatatlan vámhivatal emberei.  Jött egy ellenőr is, aki majdan ellenőrzi raktáraink milyenségét, alkalmas – e a kén szállítására, de ő nagyon hátulra került a rangsorban.
A bevándorlási hivatal embere rögtön leszögezte, hogy partra nem léphetünk, mert nincs vízumunk. (Nem tapodhatja poszt – kommunista lábunk a szabadság megszentelt földjét. Igaz, ezt nem mondta, csak mi gondoltuk.) Miért nem kértünk vízumot két héttel az érkezés előtt? Láttam, hogy parancsnokunk orcáját pír lepi el, és az a pír nem a szégyené, hanem a felháborodásé … tehát mielőtt elküldte volna anyjába a pattanásos arcú, egyenruhás kamaszt, nyelt egy nagyot, s közölte, hogy pár napja kaptuk meg az új desztinációt, idő nem volt a vízumkérésre. Ezen még csámcsogtak egy darabig, de maradt a verdikt, partra nem léphetünk, kivéve a barbát. Akkor ő szolidarít, ő se látogat ki a városba! Jól esett a gesztus, csak éppen értelme nem volt sok. Kezdett nem tetszeni ez a „Loszi”! Megtartották a szokásos pofavizitet, útlevelünkkel a kezünkben álldogáltunk a laptopos szerv előtt, hogy bebizonyíthassuk, mi vagyunk mi. Bebizonyítottuk, de ez csekély mértékben sem vitte előre a dolgok menetét. Jól elszórakoztunk, ők velünk, mi meg gondolatban a jó édesanyjukkal. (Két országban volt részem a pofavizitben: a Szovjetunióban, és az Egyesült Államokban. Véletlen?) És jöttek a vámosok … nézték, Mexikó … oh! - hangzott fel a szájukból. Régebbi bejegyzésre tévedt szemük: Kolumbia! Még nagyobb oh, és már öltöztek át az overállba, nekiláttak módszeresen szétszedni a hajót. De az istennek sem akart előkerülni a vélt kábítószer zsákmány! Csalódottan hagytak fel a kutatással, és – becsületükre legyen mondva – pakolták vissza az előszedett holmit. Volt, aki a kambúzánkat forgatta föl, sok dolga nem akadt, hetek óta fogyókúráztunk, igaz, nem teljesen jószántunkból, alig volt ennivaló a hajón. Sárga könyveink is rendben voltunk, már csak a surveyor véleményére voltunk kíváncsiak. Indiából jöhetett a jóember, fizimiskáját tekintve, - s hamarosan oda is küldtük volna vissza, mert a raktárak megtekintése után fejcsóválva mászott ki a búvónyílásból: „Rozsdás”! – ez volt, a rövid, de annál lesújtóbb véleménye. „Kaparják le, meszeljék le újra!” Hogy az a … és itt következne néhány olyan fonéma, amit nem szívesen idéznék vissza. Tény, hogy helyenként tenyérnyi rozsdafoltokat takart a mész, de ha ez nem volt akadálya, hogy zsákolt cukrot szállítsunk … na, mindegy, raskétát fogtunk, és irány a raktár. Ja, feledtem az ügynököt, aki közölte, mindössze pár órás lesz a rakodás, annyi idő alatt kell elintézni a sztórt, a vízvételezést.
Így telt két napunk, vakarásztuk a rozsdát, meszeltük a foltokat, még a felénél sem jártunk a munkának, mikor szóltak, húzzuk a horgonyt, kikötünk. Éjszaka volt, mire bejutottunk, és láss csodát, egy kénszagú, jól lerakott hajó húzott el mellettünk, a nyílt óceán felé. Adta magát a magyarázat: nem volt hely, másik hajót rakodtak. A pilot meg is erősítette, elcseszték a rakodást, át kellett rakni a kén tekintélyes hányadát. Lehet, hogy rávették az ellenőrt, ne fogadja el rakodásra alkalmasnak a hajónkat, így megúszhatják kötbér fizetése nélkül! Akkor már mindegy volt, part mellé álltunk, s reggelre kelve kezdődhetett a rakodás.
Kaptunk még egy listát, mit tehetünk rakodás alatt, és mit nem. (Ez utóbbiból volt a több.) Nem használhatjuk saját daruinkat. Nagyszerű! Félkamionnyi árut cipelhettünk be, a járón lépcsőzve, festéket, gépalkatrészt, élelmiszert. Aki élt és mozgott, hordta mindenki. Nem nyúlhattunk a rakományhoz, amíg rakodott a hajó. Erre rögtön lett is egy példa, mennyire nem életszerű volt a rendelet: zárt futószalagon érkezett az áru a hajóba, és amikor fordították a csövet az egyik raktárból a másikba, pár tonnányi a fedélzetre zúdult. Ők nem nyúltak hozzá, mert a lapát használatát nem engedélyezte a szakszervezet, mi nem nyúlhattunk hozzá, mert nem … Ott púposkodott a kén a fedélzeten, rosszindulatúan sárgállva – még a kész raktárt sem csukhattuk be miatta. Pár tonna víz is került a hajóba – kéretlenül – a kénport kötötték meg vele, permetezve a sárga masszát, gyanúsan mélyre merültünk, mikor készen lett a hajó. Vizsgálat, órányi talán, és ivóvíz vételezés – alig négy tonna került a tankokba a két hetes útra, előrevetítve a vízkorlátozás rémét. Kevés volt az a víz, nagyon is az! Persze, hogy a tengervíz sótalanítóhoz rendelt alkatrész sem érkezett meg  - csak arra vízre számíthattunk, ami ott lötyögött a tankokban.
Gyors vizsgálat, megszámoltak, annyian megyünk, ahányan jöttünk, és isten veled. Los Angeles! Na, ne kapkodjuk el a búcsúzást, ott éktelenkedett a jókora kupac a fedélzeten, így, amikor eloldották köteleinket, lapátra kaptunk, s gőzerővel hánytuk be a ként a raktárba. Szerencsére, az óceán a nevéhez illően nyugodt volt, így hamarosan a helyére került a rakomány, becsukhattuk a raktárakat, a daruk is ott pihentek a bölcsőjükben … úton voltunk.
Kérem, hadd ne szeressem ennek az országnak a lakóit.

Egy teljes szótár itt van, vagy ehhez a bejegyzéshez
Szószedet:
raskéta = rozsdakaparó
barba = parancsnok
surveyor = ellenőr
coast guard = parti őrség
kambúza = élelmiszer raktár
immigration = bevándorlási hivatal
sztór = ellátmány
sárga könyv = egészségügy könyvecske az oltásokról és egyebekről.

2013. február 19., kedd

Barbaságom története 17. - Béla kaftán levele

 Eltelt egy újabb hónap és jelentem a helyzet romlik. Alant a parancsnok éneke a hanyag karbantartásról és arról, hogy figyelhettem volna oroszórán az iskolában.
Kezd a dolog unalmassá válni. Van itt nekünk egy szép, TMK szoftverünk, ami alapján a karbantartásokat végezzük. A neve BlueFleet, de mi csak fonetikusan „blúshit”- nek hívjuk. Angolul kevésbé tudok számára:kékkaka. Azért a becenév, mert annyira felhasználóbarát, mint a beceneve elmondja. Ez még nem lenne nagy baj, elbirkózunk vele, Rejtő Jenő híres Pepita Oféliájának stílusában. A Chief rögzít egy elvégzett karbantartást a rendszerben, csatolja a fájlt, majd felhangzik egy gyors, pattogó orosz káromkodás, mivel a program virgonc ököllengetéssel nem menti a dolgot, lehet nekifutni még egyszer. Felteszem, ennek következménye, hogy az elmúlt két hónap alatt napi szinten potyognak a csontvázak a kápó nyakába a gépházban. Illetve ez csak egy része az okoknak. A nagyobb ok, hogy az a birodalmi kápó, aki nemsokára visszatér ide és a hajóleltárban szerepel már négy éve, csak a blúsitben végezte el az előírt karbantartásokat.  Másképp miként lehetne az, hogy az elvileg a főgép hűtőjében papíron (blúsiten) 10 hónapja cserélt tömítésekről még én is megmondom, hogy azokhoz évek óta nem nyúlt senki? Ezt onnan tudom, hogy segítettem a tömítéscserében. A gumi már annyira kikeményedett, hogy tört. És 130 lamella között kell a tömítéseket kicserélni, nem kis munka. Ilyen és ehhez hasonló dolgok színezik napjainkat, főleg a gépészekét, de hát ugye ha bánya nem termel, fent a fejnél is fáj a dolog.
Nekem külön van két keresztem, akiket második és harmadik tisztnek hívnak. A harmadik tisztről talán már írtam, fiatal srác, ez a második teherhajója, előtte „operett hajós” volt, görög kompokon dolgozott. Vissza is sírja, hogy ott nem volt koszos a keze, az overallja. Egy hónap után belerázódott az alapvető dolgokba, bár dadogós angolja nem könnyíti meg a dolgát. És hát még mindig lassú, vagy az én elvárásaim nagyok. Nem vagyok még annyira öreg, hogy ne emlékeznék, mennyi időbe tellett bizonyos dolgok elvégzése a hajón. Neki sajnos háromszor annyiba kerül, de felírom a rutintalanság rovására. Sajnos a kezét is fogni kell, mert önállóan nem dönt semmiben, még a nyomtató tintapatronjának a cseréjéhez is engedélyt kér. Erről lassan leszokik, mert a Chief emelt hangon emlékezett meg az óvodáról, meg arról, hogy ez itt nem üdülőtelep, és az igen tisztelt tiszt úrnak fel kellene kapcsolnia az agyát. Mivel Dima erre pislogott, én tolmácsoltam: a Chief ezzel engedélyt adott, hogy akkor cseréljen patron a nyomtatókban, amikor akar. De legalább a navigációval nincs gond, nem mintha a világ legforgalmasabb környékén járnánk. Azért egy meglepit okozott, a szokásos esti körülnézésem során valahol Norfolktól délre azt kellett látnom, hogy hat hajó is halad velünk egy irányban. Kissé körülnézve rá kellett jönnöm, hogy valamelyik amerikai hordozó és kísérete poroszkál 12 csomóval északnak, Dimu pedig az alakzat kellős közepén előzi őket 16 csomóval. Kérdezem: és ez így jó a verekedős fiúknak? A válasz meglepett: megbeszélte velük, hogy ő itt és így jön, azt mondták, oké. Hm, ezt mind az ő angolosságával? De nem volt baj, senkihez nem kerültünk közel és tüzet sem nyitottak ránk, pedig a „névivel„ vigyázni kell.
Lett új második tisztem is, sajnos ettől égnek áll a hajam. Az új fiú már 47-ik évét tapossa, és bár rendelkezik Chief papírral, a képességekkel nem. Nem is meglepő, 17 év orosz haditengerészet kiölheti a gondolkodást az emberből. Illetve a gyakorlatiasságot. Sajnos Andrejt 47 évesen tanítjuk a második tiszt dolgaira. Kezdve a térképjavítástól az útvonal megtervezéséig. Amitől sikító frászt kaptam. Lett egy kisseb betétfuvarunk Costa Ricába, és hát neki kellett húzni a rottát. A térképeken szépen berajzoltam a fő fordulópontokat, amik alapján tervezhet. Ezek egy részét ő lazán figyelmen kívül hagyta és meghúzta az útvonalat tökön- paszulyon keresztül, néhol alig fél mérföldre a parttól. Enyhén szólva nem tapsoltam meg. A nemzetközi helyzetet bonyolítja, hogy Andrej még kevesebbet beszél angolul, mint a harmadik tiszt. Nagyon idegesítő, hogy érkezéskor, többnyire az ő őrségében érkezünk, amint feljövök a hídra, semmit nem csinál, sem egy helyzetpontot, sem egy útirány változtatást, pedig én még épp csak ott tartok, hogy hol a kávé, eszembe sincs átvenni tőle az őrséget. De Andrej az összes haditengerészeti rutinjával utasításra vár. Ha meg a radar előtt ülve, a kávét szürcsölgetve megkérdezem, hogy a pilottal beszélt- e már, akkor átnéz a vállam fölött és megpróbálja elmondani, hogy mi a helyzet a radaron látható céltárgyakkal. Ilyenkor nem tudom sírjak, vagy röhögjek. Komolyan, olyan szinten Tarzan angolját használom, hogy hülyének érzem magam tőle, de még így sem megy. A manővereknél inkább nem válaszol a rádión, mert nem érti, amit kérek, pedig nem Shakespeare összest olvasok fel neki. A single up, meg a forward station és aft station kifejezésekről dunsztja sem volt, okozott némi galibát manőver közben, hogy a hátsó brigádnak kiadott utasítást elől nagy lelkesen végrehajtotta. Vagy a bócmannal beszélek, vagy a Chief fordít nekem oroszra. De mi lesz itt akkor, amikor a Chief hazamegy majd?
Az új Chief egy alig 28 éves román srác lesz. Nem mondom, lehet éppen gyakorlata, de nagy tétben nem fogadnék rá. Az eddigi kényelmes életemnek vége, az utolsó bő hónapban mindenkin rajta kell tartanom a szememet.
De vissza Andrejhoz. Abban kellemes helyzetben vagyunk, hogy van elektronikus térképünk. Nem teljes verzió ugyan, és emiatt elsődlegesen papír térképen navigálunk, de van, nagyon jó dolog manőver, horgonyzás közben. Ha működik. Előfordul ugyanis, hogy aki kezeli, az nem ért hozzá, és olyankor tud ám olyan dolgokat produkálni, hogy ihaj. Mint minden számítógépes rendszernek, ennek is megvannak a gyenge pontjai. Ha a GPS-ről érkező jel gyenge, akkor az bezavar a térkép működésébe. A radaréba is, de aki elvégezte a megfelelő tréninget, az tudja, hogy a radarkép nem szokott lefagyni, mert az térkép rosszul működik. Sajnos Andrej nem végezte el ezt a tréninget, papírja ugyan van róla, de a Chiftől tudom, ő is csak fizetett, de semmilyen tanfolyamot nem kellett végigülniük. Ráadásul a típus specifikus tréningjük sem arra a brejzlire (elektromos készülék tengerészül – a szerk.) szól, ami nekünk van, hanem teljesen másra. Ezért Andrej, a rossz GPS jel miatt lefagyó radarképet az elektromos térkép hibájának értelmezte, holott 4 centis vörös betűkkel villog a radaron, hogy a GPS jel minősége rossz. Azt tényleg nem tudom, honnan vette, hogy az elektromos térképnek van befolyása a radarra. Fordítva igen, de ettől még nem lesz „lefagyott” a kép. Sajnos laza csuklóval lekapcsolta a ECDIS-t (az elektromos térkép, bár ha nem teljes verzió akkor nem így hívják angolul – a szerk.) és nem hívott fel a hídra, mivel hajnali kettő volt az idő. Az, hogy állandó utasításba van kiadva, hogy bármelyik navigációs berendezés meghibásodása esetén hívnia kell, azt nem tudta. Pedig aláírta, hogy elolvasta és megértette a Master’s Standing Orders nevezetű, általam jegyzett 3 oldalas novellát (két oldal 1-es sorközzel, 8- as betűmérettel). Hát nem. Eltartott pár óráig, amíg a rendszert valahogy összekalapáltam ismét. Komolyan, nemsokára akár az IT osztályra is áthelyezhetnek, mert amit itt a számítógépekkel gépészkednem kellett az elmúlt két hónapban, az nem semmi. Sokkal többet tudok a Windowsról, a hálózatokról, meg egyebekről, mint mielőtt beszálltam volna.
Szóval Andrej ad okot az állandó aggodalomra. Szerencsére már csak 48 nap van hátra ebből a szerződésből. Remélem a váltóm időben érkezik, nem lesz semmi zavar. Mert most van, a kápónak és a Chifnek ma kellett volna hazamennie, de mivel nem vagyunk az USA-ban és csak két hét múlva leszünk ott ismét, hát csúszik a váltásuk. És miért nem vagyunk ott? Mert kérem, a rakodómunkások sztrájkolnak.  Igen. Az USA-ban. Hogyhogy miért? Hát több pénzért. Főleg a new yorki és baltimorei szekció. A többiek igazból dolgoznának, de ez a két szekció enyhén szólva a fehér galléros bűnözők befolyása alatt van. És el fogják érni, amit akarnak, holott a konténeres üzletág ezer sebből vérzik. A pénzt közvetlenül a hajózási társaságok fizetik, mint a Maersk, Hapag Lloyd, de ez a bérleti díjakban alaposan visszaüt a tulajdonosokra.
Hogy azért vidám dolgokról is szó legyen: kaptam e-mailt a bérszámfejtésbonyolító ügyosztálytól, ami logikusan Manilában van. Kezdődik a levél így:
„Dear Captain Minarik,
Nice to work with you again…”
Namost ugye aki rendszeresen olvassa firkálmányaimat, az tudja, hogy a Captain Minarik, becsületes nevén Malay Tigris (bocs Malay :D), barátainak csak Malay, a cég zászlóshajójának állandó parancsnoka, az összes fejes kebelbeli barátja, mentorom, és a  többi, és a többi.
Én már meg sem lepődök rajta, ha a matrózaim között van olyan, aki már hajózott vele, ha valahol ismerik, most is van egy martalócom, na az is azzal jött némi tudatmódosító szer bevitele után, hogy ismerem–e a Captain Minarikot, mert ő is magyar?  Kérdem én: van még olyan szeglet ezen a bolygón, ahová hajó beteszi a lábát és még nem ismerik? Van egy sanda gyanúm, hogy a Puerto Cortesben a legöregebb pilot is emlékszik rá, mert amikor elárultam, hogy magyar vagyok, akkor nem lepődött meg nagyon, és mondta, pár éve találkozott már magyar parancsnokkal….
Na de ez a levél akkor is kissé félre ment, bár a kis filippínó hölgyike azt írja, hogy akkor mostantól ő bérszámfejt a maffiának, no de Malay egyrészt jól megérdemelt szabadságát élvezi, másrészt ez itt nem a Fabiola. Vissza is írtam, hogy kiskezi’csókolm, sajnos ez nem a Fabiola, meg nem a Malay, csak én. Postafordultával landolt a villanyvarnyú,  az meg hogy lehet? Neki azt mondták, magyar parancsnok van, akkor az meg a Minarik- Malay Captain. Elmagyaráztam, hogy vagyunk még páran magyarok, de bevallom, jó negyedórát röhögtem, hogy szegény Malay, már szürke középszer sem lehet. Ha magyar, akkor Malay. Most is fülig érő szájjal vigyorgok, amikor ezt gépelem.
Puerto Cortesra visszakanyarodva, mit tesz a véletlen, Malay is járt ott (az öreg révész nem téved), nem is egyszer, így ajánlott helyi nevezetességeket. Két hónapja vagyok itt, és végre, nem az éjszaka kellős közepén kötöttünk ki. Ki is mentünk a kápóval és felkerestük az El Delfino nevezetű helyet. Nem emlékszem, hogy Malay név szerint ajánlotta volna az éttermet, de megkerestük, megtaláltuk és bizony normális ember módjára, vacsoráztunk, kávéztunk, beszélgettünk. Nagyon nem is akaródzott visszajönni a hajóra, két hónap után jó volt parton lenni. Kár, hogy az esti indulás miatt a helyi jellegű söröket nem lehetett kipróbálni. Ettől függetlenül 3-4 órára kissé ellazultunk.
Hogy a személyzet többi tagja vajon mit csinált nem tudom, de a kassza eléggé üres, és páran itt vakaródznak, hogy kellene még készpénz, mert a következő kikötő is víg hely. Azt hiszem, a kikötő kapujától nem messze lévő bárok nem panaszkodhattak a bevételre.
Én sem az orosz másodtisztre. Gondoskodik a folyamatos kalandtúráról. A ballasztolástól írásban tiltottam el. Amíg nem tudja melyik a jobb és a bal oldal, addig kis színes pántlikákat kell viselnie a kezén. Ugyanis bőszen töltötte a bal oldali tankokat, hogy korrigálja a balra dőlést, és nem értette, miért nem akar az a dőlés csökkeni. Kész szerencse, hogy időben érkeztem, különben nem biztos, hogy ezt a kis firkálmányt legépelhettem volna.

Folytatása következik.


2013. február 12., kedd

Egy üres kabin - MV Humber 52.


Kedd, január 22. Alexandria. Semmi nem történt. Nem álltunk át, este bejött az ügynök, a rakománypapírok még sehol. Én nem sietek...

Este jött egy távirat, Rafael megy haza, az apja beteg. Holnapután hajnalban repül el Kairóból.

S. Zsolt ma mesélte, hogy tegnap kiment a fedélzetre. A fiam adja 8-12-es őrséget. A harmadik tiszt kereste valami miatt, és sehol se találta...

Aztán észrevette, hogy a leghátsó árbocról mászik le, edzi magát! Mostanában sok munkát végeznek a magasban, ő lent dolgozik, mert a tériszonyát elfogadják. Ezt viszont ő nem akarja, és mászógyakorlatokat tart, hogy hozzászokjon a magassághoz.

Egyébként már jóval biztosabban mozog, na nem a magasban, hanem olyan helyeken, ahova az első napokban irtózattal nézett. Lemenni a raktárba, a raktártetőn mozogni nyitás közben, a szélére menni - mert muszáj! - már nem okoz olyan nagy problémát.

De ez a tény, hogy edzi magát, mindenképpen tiszteletreméltó, és hallatlan akaraterőt tükröz! Nekem ehhez hajdanán nem volt merszem...!

A horoszkóp szerint mint minden ember, naponta elvégzem a munkámat, de ez már egy kicsit kezd unalmassá válni. A partnerem lehet, hogy többre vágyik...

Elvégzem, de unom, az egyszer biztos!


Csütörtök, január 23. Alexandria. Ma vagyok tizenegy hónapja a Humber első tisztje...!

Nem történ ma se semmi. Állítólag kirakunk 1900 tonnát uszályba, ezen a rakparton. Hazautazott Rafa. Jó matróz volt, rendes ember, jó volt vele együtt dolgozni. Remélem minden rendben lesz az utazásánál, mert rettentő sok csomagja volt. A TV-jét vitte, de a videóját, a hifi tornyát, az összecsukható kerékpárt, és egy hatalmas bőröndöt itt hagyott, hogy Pablo jutassa majd haza...

A gyomrom már kevésbé fáj, a hátam viszont igen.

Folytatom a Nagy riportot. Már negyven oldalt írtam négy nap alatt. A második részből az első kikötőt befejeztem, Leixoest, és elkezdtem Rio Hajnát. Reményeim szerint ez igen érdekes rész lesz...

Bízom abban is, hogy úgy tudom megírni, ahogy elterveztem, mert azért mindig észreveszem, hogy egy kicsit elsiklik a cselekmény az eredeti elképzeléshez képest.

A horoszkóp szerint ma nem mertem előállni kiváló terveimmel, és ezért a főnökömhöz kellett volna fordulnom, aki jó szakember és kellemes ember.

Hm..., most erre mit mondjak?


Péntek, január 24. Alexandria. A mai nap se történt semmi. Már egy hete itt vagyunk, és várakozunk a rakománypapírokra. Vagy ki tudja, mire?

Egy üres kabin...


Nimródot a fedélzetmester ráállította, hogy Rafa kabinjában rakjon rendet. Fantasztikus, hogy mit hagyott hátra. Két zsák munkaruhát dobtak ki, találtunk egy vadonatúj nyeles raskétát (rozsdakaparó szerszám), egy állítható kulcsot, csípőfogót, mi a fenére használhatta ezeket? Elhoztam pár darab, spanyol nyelvű könyvet, a filippin nyelvűeket otthagytam. Tele volt a kabin mindenféle csicsával: karácsonyi ezüst és arany girlandok, virágfüzér műanyagból, Playboyos széplányok, és még számtalan kacat! És mennyi holmit hagyott Pablónak, hogy vigye haza!

Érdekes: amióta folytatom a Nagy Riportot, azóta a vérnyomásomon is meglátszik. A felső érték egy kicsit nőtt, de a pulzusom jelentősen emelkedett! A 75-ös átlagról 85-re...

Esténként videózom... Pedig hülyébbnél-hülyébb filmek vannak, de nem tudok állandóan a szövegszerkesztő mellett ülni, és írni. Már a 206-ik oldalt is befejeztem...

A horoszkóp szerint ma minden munkával végeztem, nincsenek restanciáim, de vigyázni kell a tartalékaimra. Ne lumpoljak a hétvégén, inkább pihenjek...

Jó...!


Szombat, január 25. Alexandria. Majdnem elkezdtük a kirakást! Este bejött a P&I képviselője, és állították, hogy elkezdjük, de fogalmuk se volt, hogy mikor, mibe, és mit. Minden egyéb stimmelt.

A horoszkóp szerint ma a család nélkülem ment el síelni.

Hogy ez milyen igaz! Feltéve, hogy Encsike suttyomban megtanult...


Vasárnap, január 26. Alexandria. Egyre többet tudunk. Ma voltak bent vagy öten ők semmit nem tudtak mondani, tehát mi most azt tudjuk, hogy sok arab semmit se tud...

Délután kettőre elrendelték, hogy horgonyra állunk. Fél háromkor lefújták. Ez történt ma. Még egy nüánsz: elvesztettem a kabinkulcsomat, illetve találtam neki egy jó helyet, csak nem tudom, hol?

A 232. oldalt fejeztem be, nagyon élvezem, és tudom, hogy jó, amit a napokban írtam.

A horoszkóp szerint a leghelyesebb lenne, ha elmennék hógolyózni, s akkor este nem kell elringatni...

Az arabok hülyét kapnának, ha itt hógolyózhatnék...!


Hétfő, január 27. Alexandria. Még mindig itt állunk, és semmit nem tudunk.

Délután a hajóbérlő embere itt járt, és valami olyasmit makogott, hogy nem csodálkozna, ha akár egy hónapot is itt állnánk. Valaki itt elcseszett valamit, de tisztességesen...!

Encsinek küldtem faxot, remélem kapok rá választ, és megírja, hogy mi van Szabolccsal...

A horoszkóp szerint ma a főnököm bal lábbal kelt fel, s ennek én iszom a levét.

Csak narancslét ittam, mert vacsorához azt adtak...!


Kedd, január 28. Alexandria. Még mindig nem kezdtük el a kirakást. Délben jött egy csapat, és mintát vettek a rakományból. Ez már a harmadik eset... Aztán rajtaütésszerűen elkezdték lepecsételni a zsákokat. Egész délután ezen munkálódtak. Minden raktárban, a legfelső sorra, hatalmas, arab nyelvű felirat került.

Ez mind semmi! Megígérték, hogy holnap reggel átállunk a kirakó rakpartra, és elkezdjük végre...! De mondtak már annyifélét! Ki hisz ezeknek?

A horoszkóp szerint ma estére összecsaptak a hullámok a fejem felett... Gyalog járjak, vagy busszal, mert az autóvezetés ma nem ajánlatos... Nem maradok le semmiről...

Isten bizony nem vezettem autót!


Szerda, január 29. Alexandria.

Az arab logika...


(Ez nincs, senki ne is keresse..., de ha valaki megtalálja, akkor szóljon!) Ma délelőtt megjelent ugyanaz a csapat, mint tegnap. Festékes vödrökkel, és pecsétnyomókkal. Na mit kezdtek pecsételni? Ne tessék találgatni!

Elrakták a tegnap lepecsételt zsákokat, és az alatta levőkre nyomogatták nagy szorgalmasan! Ez frankó...! Isten bizony, nem én vagyok a hülye! És nemcsak a második, hanem öt teljes sort lepecsételtek. Ha logikájuk lenne, akkor holnap is jönnének, és az öt sort elhordanák, és az alatta levő ötöt kenynék össze...

Délelőtt még azt mondták, hogy délután átállunk a kirakó rakpartra. Délután azt mondták, hogy holnap uszályokba kezdünk itt kirakni.

A véleményem az, hogy holnap megjelenik egy brigád, pecsétnyomóval a kézben, és a kettes raktárban is stempliznek. (Holnapután az egyesben...)

Este megjelent az ügynökségünk, és azt kérdezték, hogy mikor kezdünk el kirakni! Aranyos...!
Befejeztem a Nagy Riportot!

Kettőszázhetvennégy oldal lett, valamivel hosszabb, mint a Sea Falcon. A második részt azzal a technikával írtam, amit apa ajánlott.

Minden reggel az előző napi adagot átolvastam, javítottam, szépítgettem. Biztos, hogy jó lett! Természetesen, gondolkodom még rajta, és ha egy hónapot ülepedett, akkor újra átolvasom, és ha szükséges, módosítok.

A horoszkóp szerint a nagy horderejű dolgokkal nem szabad könnyedén bánni, de nekem mégis ezt tanácsolja.

Csak nem a Nagy Riportra vonatkozik...?

Címkék

8-as (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (2) black gang (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) botlek (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) Dagenham (1) Dávidházy András (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) húsvét (1) Inmarsat-C (1) internet (1) Írország (1) Isartal (3) Izland (2) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) KK_döntő (1) komposzt (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marina di Carrara (2) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (65) MV Kambo (14) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (17) naan (1) Napló (213) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) Pancon 3 (23) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) Pireusz (3) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) pumping shanty (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rotterdam (3) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (8) Sharpness (5) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (2) Szingapúr (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (2) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (8) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) Tisztás (1) TME (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)