2017. szeptember 26., kedd

Indulás kis ütközéssel, de nem a rakpart a hibás! - MV Priwall (18. rész)


Augusztus 22. szerda, Great Yarmouth. 
Mégse ma megyünk el. Nem végeztek a berakással, mire a magas víz felemelte a hajót, kiderült, hogy még kell vagy 80 tonna ócskavas, és mivel teljes rakományra vették ki a hajót, ezért be kell rakni a maximumot. Mire elkészültek, már jött az apály, na és még hátra voltak a javítások. Ugyanis, tessék elképzelni, amikor ócskavasat rakunk, óhatatlanul lehullanak nagyobb vasdarabok a markolóból, és vagy három helyen elgörbítették a korlátot a fedélzeten, egy helyen eddig ki is törték. Mire ezt megcsinálták, újra ültünk az iszapban.
Este indultunk, de nélkülem, mert ugye éjfélkor jövök szolgálatba.


Augusztus 23. csütörtök, úton. 
Szokásomhoz híven azt kellett volna írnom, hogy: úton - Great Yarmouth - úton. De ennek története van!


Egy kisebb karambol


Tegnap este nem tudtam aludni. Forgolódtam, aztán tízkor felkeltem, és írtam. Tizenegykor rendben beindult a főgép. Fél óra múlva lassítunk, gondoltam, kiszáll a pilot. De hallom, hogy hátrát kér barba.
Nocsak, ez nem szokás!
Aztán kisvártatva előre járt a főgép, majd néhány perc múlva, megint rázkódik a kabin, ez megint azt jelenti, hogy hátramenetben jár a csiga. Mi a fene? Kétszer száll ki a pilot? Mivel tíz perc hiányzott az éjfélhez, felmentem a hídra. Még bent voltunk a folyón, a derékszögű kanyarral küszködtünk a kijáratnál. Éppen hátrát kértünk. Aztán újra előre. Nekilendült a hajó, de csak nem fordult az orra. A csatorna pedig nagyon szűk. Hiába járt az orrsugárkormány teljes erővel, csak mintegy húsz fokot fordult el a hajó, az áramlás, volt vagy hat csomós, nem engedte. Most már hiába jött a hátramenet, a szemközti part túl közel volt. Srácok pecáztak a szélén, ijedten ugráltak fel és kiabáltak, de mi csak mentünk. Aztán durr, nekimentünk. Majd átestem a mellvéden, a híd rázkódott, mintha le akarna ugrani a raktártetőre.
Többet nem próbálkozott a pilot. Lekötöttünk a legközelebbi rakpartra, hogy megvárjuk a pangó vizet, amikor a dagály tetőzik, és még nem indult el a víz vissza, akkor nem mozog. Megvizsgáltuk a hajó orrát, leszondáztuk az orrtankot, ha kilyukadt a test a vízvonal alatt, akkor ott kellett volna jelentkezni a beömlő víznek, de üres volt. A barba és a pilot elment megnézni a rakpartot, hogy látszik-e kár, de semmi. Persze, a bulba (a hajók orrán, a vízvonal alatt, egy fektetett csepp alakú kiképzés) ütközött, az pedig két méterrel a víz alatt van, tehát a sérülés is ott lehet. Hajnali kettőkor volt a salck water, a pangó víz ideje. Persze minden normális hajó akkor indul, így aztán igazi csúcsforgalomban értünk ki a tengerre. Előttünk két "supply vessel", azaz ellátóhajó, ami a fúrótornyokhoz hordja ki a szükséges anyagot, mert Great Yarmouth az egyik bázisuk, mögöttünk is egy idétlenkedett, és nekiindultunk négyen, hogy átmenjünk a bójasoron, ami a legszűkebb részén alig 4 kábel (1 kábel = 0,1 mérföld, azaz 185,2 m.).


Augusztus 24. péntek, úton.
Semmi különös. Az idő szép, párás, fülledt, de nem túl meleg.


Írok.


Sőt, az is lehet, hogy lesz valami belőle. Az nyilván való, legalább is számomra, hogy az ember elkezd valamit írni, aztán pár oldal után rájön, hogy mégse lesz belőle semmi. Elteszi jobb időkre. Mint ahogyan én is, ezen a hajón, amikor volt az a nagyon hülye álmom, elkezdtem megírni, de aztán abbamaradt. Nem mondom, hogy véglegesen letettem róla, de most nem fejezem be. Van belőle vagy 18 oldal. Egyelőre ennyi.
A mostani nekiveselkedésem mintegy tíz napja kezdődött. Megnéztem a naplómat, pontosan két hete, azaz 12-én kezdtem el. Először megírtam vagy hat oldalt, és rájöttem, hogy nem azt akarom, kitöröltem. Aztán nekiálltam újra, 30 oldal kész volt, amikor a gép bedöglött, csak nyolc oldalt tudtam megmenteni három kész fejezetből. Harmadszorra is belefogtam, mert hallatlanul érdekel amit kitaláltam.
Azt már írtam, hogy olvasom, és azóta befejeztem Raymond E. Fest könyvét, az Érzőszívű mágust, eredeti címe: Magician. A műfajt tekintve fantasy.
Gondolom sokan összeráncolják szemöldökük, ennek hallatán.
Nos, amikor elkezdtem, rájöttem, hogy egyszer, vagy hat éve, valamelyik hajón már olvastam. Nemcsak akkor, hanem most, másodszorra is rendkívül jó és érdekes olvasmány volt. A műfaj alfáját, Tolkien: A gyűrűk ura című könyvet (Göncz Árpád fordította) kétszer is elkezdtem, de nem tudtam befejezni. Most erős elhatározásom, hogy nemcsak elolvasom, hanem meg is veszem. Tolkien könyve körülbelül olyan jelentős, mint Robinson története, mert a további hajótöröttes történeteknek ez az alapja, vagy, mint a fantasztikus könyvet se lehet írni úgy, hogy megkerüljük I. Asimov által lefektetett, s azóta minden szerző által alkalmazott "robotika három törvényét". Ez az oka, hogy mindenképpen át kell rágnom magam Tolkien művén.
Tehát az olvasmány megihletett, és most fantasyt írok.
Azt hiszem, vaskalaposság azt mondani, hogy a fantasy nem irodalom. Mert az a lényeg, hogyan van megírva. Van-e mondanivalója, vagy nincs? Ha ezek hiányoznak, a történelmi regény se irodalom, mint ahogyan a rossz, a gondolatok nélküli vers se költészet.
Ezért most nincsenek averzióim, hogy a könyvben mágusok és varázslók szerepelnek, és van benne egy jópofa kobold, mert ezek csak körítések. Úgy gondolom, ez a műfaj a mai ifjúság romantikus történetek iránti éhségét elégíti ki, hiszen kalandos, és a jó mindig győz a rossz felett. S ha - azt hiszem - a hagyományos regénynek leáldozóban is van, a tizenévesek lelke igényli ezt a műfajt, és ebben a formában éledhet újjá.
Valójában az egész mese, és az benne a csodálatos, hogy nem kötik a szerzőt semmiféle kötelezettségek. Olyan bolygóra teszi a történetet, amilyenre akarja, úgyis a Föld köszön vissza. Olyan társadalmat alakít ki, amilyen csak tetszik, de a szabályait be kell tartania. Olyasmi az írása, mint egy szerepjáték lehet (mert azt nem ismerem), csak én viszem az egészet.
Élvezem.
R. E. Feist könyvét B. Pistától kaptam kölcsön. Ő szereti a fantasyt. Kölcsönadott egy másikat is. Muszáj írnom róla, mert azt hiszem, szépen alátámasztja az elméletem, miszerint nem a műfaj a rossz, vagy jó, hanem a mű. Nos, a Ló úr című borzadályról van szó. Egyszerűen olvashatatlan. Unalmas, pedig sokkal több a "fantasy"-s elem benne, mint Feist művében. Ebben vannak varázslók, gonoszak, jók, lovagok, hollóvá változó gonoszok, de az egész érdektelen, unalmas, a jelenetek kidolgozatlanok, semmi meglepő fordulat. A kalandok magukért vannak, nincs semmi ami izgalomban tartaná az olvasót. A szereplőknek nincs valójában semmi mondanivalójuk azon kívül, ami szorosan az akcióhoz tartozik, nem tárul elénk egy különös világ, pedig az lehetne, ha az író vette volna a fáradtságot, és egy kicsit megrajzolta volna. A másik, ami kimondott borzalommá avatja a "művet" az nem az író - Peter Morwood - hibája, hanem a kiadóé. A könyv hemzseg helyesírási hibáktól. Oldalanként tízesével fordulnak elő. A mindig az mindig "mindíg", a fordító, aki kiadta a kezéből a szöveget nem tudja, hogyan kell megírni a párbeszédeket, nem tudja, hogyan kell használni a kötőjeleket, -egyszer- közrezárja a szavakat szóköz nélkül, máskor - nem -, de azt se tudja, hogyan kell írni az idegen neveket, ha beillik a ragozás a nyelvünkbe, akkor nem kell kötőjelet használni, mint a "Tomnál", és nem "Tom-nál", és amikor használ, akkor sokszor így teszi: "Ackie - val". Az, hogy ha valaki beszél, annak minden mondata új sorban kezdődik, gondolatjellel kezdve, az szinte semmiségnek tűnik, és az is, hogy az elhangzott mondat után nem zárja le a kötelező gondolatjellel, hanem fűzi hozzá a gondolatait.
Az ilyen "könyvet" nem lehet végigolvasni. Abbahagytam a 125. oldalon.
Le kell írnom a lektor nevét, ha már vállalta, és benne van a könyvben: Juhász Péter az, aki azzal foglalkozik, amihez egyáltalán nem ért.
A kötetet fordította, és a magyar nyelvtant semmibe vette: Antony Péter.
Ugyanígy a kiadásért (nem)felelős igazgató: Tarnóczy István úr az AMON könyvkiadó nevében. Mindannyian szégyellhetik magukat.
Az ember szíve zokog, hogy ilyen "könyvek" megjelenhetnek, s nagy példányszámban a boltokba kerülnek!

2017. július 18., kedd

Grillparti esőben és pörgés... - MV Priwall (17. rész)

Augusztus 15. szerda, úton, Brunsbüttel. 
Olvasok és írok.
Este "nagy" meccs a tévében, negyed kilencre hirdették, de csak kilenckor kezdődött, előtte háromnegyed órás beharangozó. A 100 éves MLSZ-t ünnepelték egy Magyarország - Németország mérkőzéssel.
Az eredmény nem lehet vitás, a fritzek félgőzzel, ezerötszáz újoncot kipróbálva, akkor rúgtak gólt, amikor akartak, a második félidőben azon munkálódott keményen a két csapat, hogy a magyarok tiszteletgólját összehozzák, ez sikerült is a 60. perc körül. De mi mohók vagyunk, és az utolsó percben még egyet rúgtunk, ezért nem állták meg a dajcsok, hogy ne fejeljenek ők is egyet a lefújás előtt. Végeredmény, ami számunkra nem rossz: 2 - 5. Bicskei úr továbbra is építheti a várat, abból, ami a rendelkezésére áll. Lisztes, állítólag a legjobb magyar, a Bréma (tartalék) játékosa bűn rossz volt.
Éjfélkor érkeztünk, fél egyre part mellé szerencsétlenkedtük magunk.

Augusztus 16. csütörtök, Brunsbüttel, úton. 
Reggel rakodás, aztán megjött az order is, a következő út: Bréma - Hull. Az augusztusra szánt cementet elhordtuk Dagenhambe, majd szeptemberben mehetünk újra, de akkor már Hókival, ha minden igaz.

Augusztus 17. péntek, úton. 
Táviratok jönnek-mennek, ide megyünk, oda megyünk, szóval várjuk, mi lesz a következő út.
Laci minden távirat alkalmával elemez, és tervez, hogy kimutassa, mi vagyunk a három cementszállító közül a legjobb, és nekünk kellene kapni a szeptemberi fuvarokat is. Ha nem írtam volna, akkor a MV Monica Müller és a MV Julia Isabel a másik két hajó. Nem akarja felismerni, hogy egy dolog számít: a másik hajó azé az Otto Mülleré, aki a fuvarokat szerzi, hát egy dolog nyilvánvaló: a jól fizető fuvarokat ők kapják.
Nekem jövő vasárnap letelik a szerződésem, és szeptember elején hazamegyek, aztán kezdődik az új hajó keresése. Ha a Marlow-nál maradok, akkor ott novemberben van a nagy váltás, decemberben csak rendkívüli esetben vesznek le valakit, ez kicsit magyarázat arra, hogy miért nem kaptam tavaly decemberben hajót.
Ha tudok, akkor a hét végén bemegyek Londonba, mert délután megjött az út: Great Yarmouth - Bilbao (ócskavas), utána Santander - Sharpness, természetesen cement.

Augusztus 18. szombat, úton, Dagenham. 
A hajnali őrségben mint a tetű, úgy vánszorogtam, 3-4 csomós sebességgel, hogy reggel fél tízre érkezzünk a pilot beszállóhelyhez, ekkor van a magas víz.


Bolond grillparti

Úgy döntött Lucó, hogy ma van az utolsó alkalom megrendezni a grillpartit, ami a születés és névnapom megünneplésére rendezünk. Ezért Horácz előkészítette a rablóhúst, és a flekkent. Gyusza, mint rendesen a tüzet élesztgette. Felvittem a Santanderben vásárolt négy üveg bort (5 dollár volt üvegje), kenyérkockára készítettünk finom falatokat: sajt került rá és arra ringli, meg kagyló kapribogyóval.
Közben természetesen ment a kirakás. A klinker cement jó rakomány, mert lehet esőben is rakni, tehát nem kell állandóan felügyelni. Viszont a legkisebb szél is hatalmas porfelhőt hord, beterít mindent. Amíg nem kezdtük el a sütést, a hajótól elfújó szél volt, természetesen, ettől a pillanattól kezdve a csónakfedélzetre hordta, mindent szépen bevont cementtel.
Amikor már minden sínen volt, a húsok sültek, koccintottunk, csak a kaját vártuk, elkezdett szemerkélni az eső. Aztán később már szépen esett, és mire befejeztük, zuhogott.
Esőkabátban, vízhatlan, raktármosáshoz használt ruhában ültünk a fedett helyeken, és néztük, hogy jön az égi áldás. Természetesen nem adtuk fel, "végigélveztük" a partit.
Befejezésül megnéztük a Macskajaj című fergeteges filmet, azt hiszem, régen láttam ilyen jót. Persze ezt nyugaton nem tudják úgy értékelni, mint mi, akik a szocializmusban nőttünk fel,

Augusztus 19. vasárnap, Dagenham. 
Reggel szép borús időre ébredtünk. Hárman bementek Londonba, én sajnos nem, mert a bokám nem volt a legjobb állapotban.
Sajnos.
Ez a sajnos csak délután kettőig volt érvényben. Ugyanis akkor jött vissza a városnézésről Novotny Zoli, eléggé ette a kefét.
A kikötő mellett van a vasútállomás, ahonnan fél óránként megy vonat Londonba, és megállója van a Towernél, a Westminsternél, a Trafalgar téren, és a jó ég tudja még hol? De, mint kiderült, csak hétköznap, így hiába volt a nagy nekikészülődés, csak egy szimpla külvárosnézés lett belőle, egy állandóan nyitva tartó áruház-látogatással.
Ezt viszont nem irigyeltem tőlük.
Ez egy kicsit rosszmájúság...


Augusztus 20. hétfő, Dagenham, úton, Great Yarmouth. 
Horácz friss kenyeret sütött, ez volt a Szent István napi megemlékezés.
Encsike és Szabolcs is felköszöntött.
Este kikötöttünk.
Azt hiszem, egyszer már le kellett írnom az érkezést ebbe a kikötőbe, de most ez azon is túltett, amikor a Paduával voltunk itt.
Az oka pedig az, hogy farral jöttünk be a kikötőbe. Az, hogy kikötőt mondok ne tévesszen meg senkit. A Yare folyó teljes hosszában, a tengertől a városközpontig, mindkét oldalon összefüggő rakpart van kiépítve. Mintegy két kilométer hosszan rükverceltünk. Nagyon fájintos manőver volt, kimondottan élveztem.
Nem vagyunk messze a központtól, legfeljebb ötszáz méterre. Ha azt veszem, hogy 1997-ben a túlsó oldalon álltunk, tehát a hídig fel kellett gyalogolni, akkor messzebb álltunk a várostól. Holnap kint a helyem a városban.


Augusztus 21. kedd, Great Yarmouth.
Kellemes nap. A rakodás beindult, semmi dolgom, mert nincs mit ellenőrizni. A hajó alacsony víznél fekszik az iszapban, nem lehet ellenőrizni a merülést. Majd, ha felúszunk...
Délután kimentem, beváltottam 100 dollárt, és sikerült is elég hamar elköltenem.
Holnap délután indulunk egy óra felé a magas vízzel.
Élvezettel írom a fantasyt. Valójában mese, és szabadjára engedhetem a fantáziámat. A harmadik fejezet végén vagyok, részenként legalább 17-18 oldal. Magam is kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle?

2017. május 29., hétfő

Pörgünk és dolgozunk, és közben nem olvasnak! - MV Priwall 16. rész


Augusztus 7. kedd, Dagenham, úton. 
Legnagyobb meglepetésemre, amikor felkeltem, a hajó majdnem ki volt rakva. Fél kilenckor mentek le a srácok takarítani, közöttük Christian, Volke fia is. Amíg lent voltak, készítettem egy bizonyítványt a srácnak. Ebédnél adtam át, a barba egy tábla csokit tett mellé. Helyes volt, ahogy zavarában vigyorgott.
Erre megivott egy kólát, ami az életében igen nagy esemény, mert Volke elmondta, hogy otthon nem kap - ez elvi kérdés náluk -, kristályvizet vesznek, mert a csapvíz ihatatlan. Pedig megtehetnék, kimondottan jómódúak, még német mércével mérve is!
Este kártyáztunk, römit játszottunk a srác kedvéért.
Nem szoktam oda lenni a meghatottságtól, ha egy pilot jól teszi a dolgát (ha nem, akkor inkább kikelek magamból), de az idős révkalauz olyan mesterien hozta ki a hajót a rakpartról, hogy le a kalappal előtte. Pedig mint az érkezésnél írtam, egy belső rakpartnál álltunk, és a bejárat hallatlanul keskeny és szűk volt. És az öreg olyan első osztályú manővert mutatott, be, hogy nem győztük dicsérni, ő meg tudott eléggé vigyorogni!
Este megint kártyaparti volt.

Augusztus 8, szerda, úton. 
Átlagos menetnap, a vihart hátulról kaptuk, vacsorára paprikás krumpli volt, de olyan, amilyet én se tudok főzni!

Augusztus 9. csütörtök, úton, Brunsbüttel.
Laci őrsége este hattól éjfélig tart. Nos, éjfélkor felmegyek, ő meg marad. Éjjel kettőre értünk a kibójázott hajózóútba, s ő végig, egészen hatig ott rostokolt a hídon.
Ezután kikötés, megérkezett Hóki - hogy az mi a francot keres állandóan itt? -, a családjával, ügynök, shipi, vám, minden ami ilyenkor kell. Ebéd után tűzött el mindenki, Mr. Pott, aki szívélyes üdvözletét küldte, de én lefeküdtem aludni háromnegyed délben, aztán Laci beindította a berakást. Háromkor keltem, hatra kész lett a hajó, nyolckor Lucó elment egy kicsit elájulni, mert éjfélkor indulunk, természetesen marad velem a hídon, amíg kiérünk, de lesz az reggel hat is, utána jön az ő őrsége, de én nem maradok majd...
Ha belegondolok, hogy Maci a Paduán, amikor elhagytuk Brunsbüttelt egyedül hagyott a hídon, hogy vigyem ki a hajót, akkor Laci egy kissé túl óvatosnak tűnik. De ő a barba, úgy intézi a dolgokat, ahogy számára megfelelő...
Encsike kétszer is hívott.
Másodszor este kilenckor, mert egyedül van otthon, és meccset néz, a Debrecen játszik valami moldáv csapattal UEFA kupameccset, és vezetnek kettő nullra.
A Fradit megvette az MTK tulajdonosa, az Újpest elleni meccsen az újpestiek antiszemita demonstrációt rendeztek.
Behajózott B András, elment P Józsi.

Augusztus 10. péntek, úton. 
Pontban 00:00 órakor indultunk. Amikor Lacit keltettem a manőverhez, olyan volt, mint aki nem tudja, hol van. És végig lenyomta az őrséget velem, egészen a kijáratig, aztán ledőlt másfél órára, s aztán hattól délig az ő őrsége jött.
Táviratot kaptunk, hogy csak vasárnap reggel tudunk kikötni, így most teljesen lelassítottunk a kedvező érkezés érdekében.

Augusztus 11. szombat, úton. 
Kidolgoztam az útvonalra a végleges waypointokat, számítógépes listát készítettem róla, most már "nyugodtan" hajózhatunk.

Augusztus 12. vasárnap, úton, Gravesend, Dagenham. 
Megbeszéltük Lucóval, hogy kikötés után bemegyek Londonba, hiszen ez ragyogó alkalom, jó húsz perc vonattal, s van vagy tizenkét órám a két magasvíz között.
A révkalauz az adott időben be is szállt, aztán Gravesend előtt London Port Controll arra utasított, hogy álljunk meg, kössünk ki, mert a Julia Isabel nem indul el a reggeli dagállyal.
Ennyit a londoni kirándulásról. Nyolcra lekötöttünk, megvártam a fél kilencet, aztán csöngettem egyet a mobillal, Encsike egy perc múlva hívott is.
Ma van a huszonötödik házassági évfordulónk.
Most a Petrán írott naplómat olvasom, javítom, s ott azt kérdeztem, 1999-ben, hogy vajon az ezüstlakodalmunkat együtt töltjük-e?
Hát nem.
De ha hazamegyek, akkor megünnepeljük!
Éjjel, fél egykor keltem, s az első volt, hogy kibontsam a kis csomagot, amit Encsike küldött B. Andrással. Ezüst csomagolópapírban, ezüst szalaggal átkötve két kis doboz volt benne: egy ezüst fényképkeret, s egy ezüst kis szelence... Erre a boltban azt mondták, hogy alkalmas arra, hogy a "napi gyógyszert" tartsam benne. De szerintem arra is, hogy beletegyem Encsike fényképét, és a nyakamban hordjam egy ezüst láncon.
Este átálltunk a kirakó rakpartra, s elkezdték a kirakást.

Augusztus 13. Hétfő, Dagenham. 
Egész nap rakodtak. Tettem-vettem a hídon. Éjszaka fent voltam, így reggel nem kellett kelnem, az Isten tudja, mikor aludtam ilyen jót.
B. Pisti olvassa a Gudrunt. Azt mondja, jó. Ő olyan fajta, aki szereti a sci-fit és a fantasyt.
Egyébként, amikor a könyveket lehoztam, Lucó a Jaminaországra csapott le, Horácz elvitte a Bonzsúrt és G Gyuszi a Gudrunt. Nem értékelem, de Pisti úgy kérte el Gyuszitól a Gudrunt, hogy ő bele se olvasott...
Én viszont egy fantasyt olvasok, az Érzőszívű Mágus a címe. Egyszer, régen olvastam, akkor is tetszett, most is...

Augusztus 14. Kedd, Dagenham, úton. 
Ma is hasonló volt a tegnapihoz. Éjjel fél kettőig fent voltam a rakodást ellenőrizni, aztán alvás, tizenegyig. Az utóbbi két napban úgy kialudtam magam, hogy az csuda! Nagyon finom volt!
Annyira a könyv hatása alatt vagyok, hogy elkezdtem írni én is "mesét", azaz fantasyt. Régen dédelgetem a témát, de eddig nem fogtam hozzá, mert "nem komoly téma", és nem éreztem úgy, hogy meg is tudom írni. Most kíváncsian várom, mi lesz belőle? Könyvben egészen más, mint filmen. Ez abszolút könyv műfaj, a filmek nem tudják visszaadni azt, ami a fantáziára, az olvasó képzelőerejére van bízva.
Pisti elkérte Horácztól a Bonzsúrt. Természetesen, a szakács is úgy adta oda, hogy még nem nézett bele... No comment. Kapásból felismerte Meggyesiben a kambúzert, akiről részben mintáztam az alakját.

(Beszúrás, 2017. Milyen igaza volt édesapámnak, amikor azt mondta:
- Ha odaadsz valakinek egy könyvet, sose kérdezd, hogy olvasta-e!
És milyen igaza volt!)

2017. május 12., péntek

Civil a hajón! - Priwall, 15. rész

Augusztus 3. péntek, Brunsbüttel. 
Isten éltessen. Ma vagyok ötvenhárom éves. Encsike és a gyerekek is köszöntöttek, hála a mobilnak. A srácoknak egy karton sört vettem ki, el is fogyott a nap folyamán.
Fél hatkor kezdtem ünnepelni, mert hatra jöttek a darusok, hogy megrakják a hajót. Délelõtt duhajkodtam még a térképekkel is egy kicsit, délre megjött Hóki, hogy a franc egye meg, ez a pasas nem tudja magát elfoglalni a szabadsága alatt?
Ebéd helyett draft survey, aztán volt egy kis nyugi. Holnap reggel hétkor indulunk, hatra várjuk Mr. Pottot és a kisfiát, eljönnek Dagenhambe, és vissza.

Augusztus 4. szombat, Brunsbüttel, úton. 
Hajnali fél hatkor rendezkedtem a hídon, amikor megérkezett Herr Volke Pott. Jó hosszikás manus, biztos, hogy több, mint két méter... Christian, a fia, tizenhárom éves, szintén nyúlánk.
Közösen hoztuk ki a hajót Lucóval az Elba torkolatig. Ugyanis azt találták ki, hogy nem kell pilot se az Elbán, se a Temzén. (Szerintem csak azért döntöttek így, mert nem kérdezték meg Gátit...) Ráadásul ki kell tölteni egy nyomtatványt, és a Temzére bizonyítványt kapunk, amit viszont más hajókon lehet hasznosítani, remélem, ez sokat segít a jövõben, így ennek kimondottan örülök! Nem sok parancsnoknak van...
Mr. Pott és a fia fent lakik a hídon. Természetesen ez magával vonja, hogy állandóan beszélgetünk. Szimpatikus pasas. Ez az elsõ tengeri útja, tud ám sok butaságot kérdezni, de azért tájékozottabb, mint egy átlagos halandó. Elvégre a hajóbérlésben dolgozik, így ezen a téren sok érdekességet megismertem. Például azt, hogy egy kikötés Sharpnessbe 19 ezer márkába kerül, ez a hivatalos kiadások, de nem foglalja magába a rakodási költségeket.
Természetesen elmondtam a helyzetem, és azonnal segítséget ígért, amit majd meglátunk... Azt ajánlotta, hogy tárgyaljak Krause asszonnyal, aki a cégnél a hajó menedzselést intézi.

Augusztus 5. vasárnap, úton. 
Ma is Volkéról írok... Kérte, hogy ne Mr. Pott-ozzuk...

Trianon és a német egyesítés

Feltűnt, hogy a GPS képernyőjéhez egészen közel hajolt, amikor megnézte. Kiderült, hogy tavaly elvesztette a látásának 90%-át. Középen nem lát, csak "ködöt", a periférikus látásra kell, hogy hagyatkozzon. Ez vonatkozik mindenre, ami öt méternél távolabb van. Közelről felismeri a dolgokat, de például olvasni már nem tud. Nagyon félt, hogy elveszti az állását, de szerencséjére a főnöke hallani se akart erről. A munkájának 75%-a telefonálás, ez nem okoz különösebb gondot, és a cég beszerzett egy különleges szoftvert a számítógéphez, ami felnagyítja a betűket, így használni tudja a szövegszerkesztőt. Természetesen a gépkocsi vezetésről le kellett mondania, így a felesége vezeti az Audijukat.
Vacsora után politizáltunk egy kicsit. Elmondtam, hogy Trianon az oka, hogy a II. Világháborúban az ország szekerét Hitlerhez kellett kötnünk. Erről semmit se tudott, a Bécsi egyezményekről se... Persze, a németek számára ez nem volt fontos, csak a magyaroknak, akik azt hitték, hogy visszaállíthatók a régi határok, vagy legalább a magyarok lakta területeket visszaszerezhetjük.
Õ meg a német egyesítésről beszélt, hogy potyogtak a könnyei, amikor a tévében nézte, hogyan szaladnak a keletnémetek a szabad világba a magyar határon át... Ezek szerint egy valaki még emlékszik a szerepünkre, mert az emberi feledékenység iszonyatos tud lenni!
Éjjel vesszük fel a révkalauzt, és hajnalban kötünk ki Dagenhamben.

Augusztus 6. hétfő, úton, Dagenham. 

Volke egész éjjel fent volt, így aztán újólag csak dumáltunk. Kitárgyalta a Bundesligát, a nemzetközi focit a pilottal, én meg közben hallgattam, mert nagyon volt mivel villogni.
Volt Volkénak délután egy megjegyzése: soha nem hitte volna, hogy ennyire más a tengerészek élete, mint a szárazföldi. Egyébként valóban örülök, hogy találkoztam vele. Mert leírhatom, hogy hallatlanul szimpatikus, intelligens, értelmes ember. Hogy ne csak rosszat írjak a németekről. Hogy kitessék, hogy nem a németekkel van bajom, hanem azokkal a személyekkel, akikkel találkoztam, és az, hogy németek, az "véletlen", nem az a jellemző a népre, hanem az egyénre a saját viselkedése.
Délután arról beszéltünk, hogy merre jár szabadsága alatt, hogyan piheni ki az irodai fáradalmakat. Síel az egész család, de nyaranta is elmennek valahova, volt többek között Mallorcán. Említettem, hogy láttam egy riportot az RTL-en, és bemutatták, hogy van egy hely a spanyol szigeten, a plázson, ahol csak németek vannak. Erre egy pillanatra elborult a tekintete, és megjegyezte, hogy oda véletlenül se teszi be a lábát, mert oda csak inni járnak, és szégyelli magát a németek nevében. Azt tudta, hogy a kereskedelmi adó ingyen italt fizetett mindenkinek, amennyi beléjük fért, és filmezték a magukról megfeledkezett, és emberi mivoltukból kivetkőzött német turistákat. Ennyit a kereskedelmi tévékről...
Nem lehet mondani, hogy könnyű manőver volt érkezéskor. Be kellett menni egy rakpart mögé, elég keskeny bejáraton. Ha elgondolom, hogy ezt egy barbának kellene egyedül megcsinálni, ahogy a cég szeretné spórolásból kifolyólag, akkor csak mosolygok magamban.

Lucó...

Le kell szögeznem, hogy szeretem, szeretek vele hajózni.
Nagyra értékelem Laci azon tulajdonságait, amiben meglehetősen közösek vagyunk. A nyugodt életet szereti. Már amikor a Hévízen hajóztunk, 1973-ban, arról beszélt, ha nyugdíjas lesz, akkor majd egy hintaszékben üldögélve olvassa a Népsportot, megiszik egy sört, és figyeli a természetet. Most is hasonlóak a vágyai. Balatonszőlősön építkezik, Pécselyen van szőlője, és minden vágya, hogy azt gondozza, vendégeket láthasson vendégül egy jó halászlére, hozzá saját termésű bort kínálhasson.
Olvassa a Jaminaországtól az Óperenciáig könyvem, és ez megihlette arra, hogy majdan, négy öt év múlva gyöngytyúkot is beszerezzen. És fejős kecskére vágyik, meg arra, hogy legyen egy kendermagos kotlósa, és kiscsirkéi... Szöszmötölni a kertben, lekarikázni a boltba, beszélgetni a szomszédokkal, jó kakas pörköltöt enni, és nyugalmasan olvasgatni, ez az igazi élet szerinte, és ebben sok igazság van, számomra is vonzó lehetőség, elzárkózni ettől a csúnya világtól...

2017. május 2., kedd

Milyen filmeket néz egy tengerész a magányos estéken?


Az előbb akadtam egy emlékezős megosztásra a Fészbukon. Két kedvencem is benne van!
Aktív koromban úgy mentem hajóra, hogy egy bőröndben volt a laptop, a printer, millió kábel, és vagy millió DVD letöltött filmekkel. Hogy legyen mit néznem a szolgálat és az elalvás között.
vandamme_x.jpgNos, az egyik alkalommal elvittem a Tenkes kapitányát, és a Tüskevárat. Teljesen beleszerelmesedtem, így aztán akkor semmi mást nem néztem! Minimum 3 részt néztem esténként. Így aztán csak a jó Isten tudja, hányszor néztem meg mindkettőt! nem hazudok, ha azt mondom, hogy szinte szórul-szóra megtanultam... Nem akarok nagy szavakat használni, de nem hiszem, hogy rajtam kívül van kis hazánkban felnőtt, aki annyiszor megnézte ezt a két filmet, mint én. (Egy nem hitelesített Guinness rekordnak fogom fel!)
A sógorom szerint van annak valami bája, hogy egy éltes, diplomás tengeri medve a nagy viharban a szófára kucorodva Tutajost, meg Buga Jakabot nézi, ahelyett, hogy Schwarzanegger vagy Van Damme verekedne a képernyőn.
Megkövetem minden kultúrkommandós kedves ismerősömet, ha a művészi élményre való hajlamot hiányolják, de higgyék el, a húzós napi munka után az agy kikapcsol, a szem néz, de nem igen lát...

Itt a link, ahol te is megnézheted az Emlékek "mackós" korunkból (az 1960-as évekből) című összeállítást. Sok érdekesség van benne!

2017. április 19., szerda

Egy, kettő, három. Tudja valaki folytatni? - MV Priwall, 14. rész

Kellemes nap. A laptopra megcsináltam egy programot, és ezzel a gyógyszerleltárt, aminek Gáti Laci igen örült. Azt hiszem, egy kicsit túlértékeli a komputerrel végzett munkát, de mivel a fia is ezzel keresi a kenyerét, tudja, mennyi munka fekszik egy-egy jól működő alkalmazásban, és megbecsüli. 
A rakodást Laci felügyelte.
Nyolckor lefeküdtem, a manőverhez nem kellettem.

Július 24. kedd, úton. 
Szép napsütés, viszonylag sima tenger, csak mi billegünk, mert cinkércet viszünk, és ez rettentően "mozgékony" rakomány

A naplóimmal foglalkozom. 

Csak a tengeren írottakat olvasom át, immáron harmadszor. Mindig húzok belőle, a politikai kommentárokat (zömmel) kihúzom, meg azokat a részeket, ahol a németekről, franciákról, amerikaiakról és arabokról sommás ítéletet mondok... Hátha lesz olvasója az interneten, akinek bökné a csőrét. 

Július 25. szerda, úton. 
Verőfény, meleg, nincs billegés, lehet, hogy nem is mi hajózunk erre... Éjfél után érkezünk.

Július 26. csütörtök, úton, Aviles. 
Hajnali fél kettőre kötöttünk ki. Azért ide, rossz időben bejönni pilot nélkül, nem semmi. Egy dolog a radaron figyelni a partot, és más szabad szemmel. Mintegy ötven méterre a meredek szikfaltól fordultunk be a szűk csatornába! 
Fél kettőre már ki is rakták a hajót.
Négykor indultunk.
Látom, nem írtam, hogy hova megyünk. Nos: valahova. Nincs egyelőre rakomány, majd ha lesz, akkor megmondják. Így gazdaságos sebességgel Ushantot vettük célba.

Július 27. péntek, úton. 
Hajnalban az őrségátadáskor Hókiról beszélgettünk Lucóval. A helyzet nagyjából az, hogy mindent hajlandó vagyok elhinni, ami a németek, faragatlanságáról, műveletlenségéről szól, és Laci csak ilyen sztorikkal szolgált, a hajó német parancsnokáról.
Illetve nem jól mondom. Mert itt nem németekről, általában van szó, hanem a német tengerészekről. Biztos, hogy tudásban, intelligenciában nem vehetik fel a versenyt a magyarokkal!
Késő délután jött meg az order: Rekefjord (Falsund közelében levő norvég kikötő), innen követ szállítunk Cuxhavenbe, az elbai kikötőbe. Onnan átugrunk Brusbüttelbe, s cement klinkert (ez mi?) szállítunk a Temzén levő Dagenhambe.
Ahogy rátettem teljes fordulatra a főgépet lassan szállingózni kezdtek az urak, s kérdezték, hova megyünk, mi a hír?

Július 29, vasárnap, úton. 
Ha az ember felvesz egy szokást, akkor tartsa magát hozzá. Mivel szeretek UHF rádión dumálni, ezért keresem a magyarokat, ha nagyobb forgalmú helyen járunk. Ma hajnalban is beleszóltam a Doveri szoros előtt:

Egy, kettõ, három, tudja valaki folytatni?

Legnagyobb meglepetésemre, egy kissé bizonytalan hang válaszolt:
- Hát... én tudnám...
Valami furcsa volt a válaszoló hangjában. A kölcsönös bemutatkozás után - Kovács Richárdnak hívták a fiatalembert -, elmondta, hogy kormányos egy svéd hajón.
Ez a kormányos szó szöget ütött a fejembe...
Szó szót követett, kiderült, hogy a szülei 1968-ban disszidáltak, ő Göteborgban született, s már tudtam, mit éreztem a beszédén: egy halvány idegen akcentust. Tökéletesen beszéli a nyelvünket, a szüleivel magyarul beszélnek, és a felesége is erdélyi magyar. Csak egyetlen furcsa szóhasználata volt: a gyakorlat helyett régiséget mondott. "Nincs meg a két év régisége"...
Egy bitumenszállító hajón dolgozik, a kormányos beosztás megfelel a mi második tisztünknek. Sokat beszélgettünk, meséltem neki a magyar hajózásról, kikérdeztem a svéd hajóról, legalább három órán keresztül szóval tartottuk egymást.
Jó szórakozás volt az őrség alatt, csak egy dolog nem fér a fejembe: az elején bemutatkoztunk, és mégis, egész idő alatt Farkasnak hívott...

A barba dicsérete

Olvassa a Jaminaországtól az Óperenciáig című könyvem. Nagyon jónak tartja, teljesen a hatása alá került, ami a gyermekkoromról szóló részeket illeti. Ehhez persze tudni kell, hogy sokat nosztalgiázunk mindketten az őrségváltások alkalmával a gyermekkor, a falusi élet után. 

Többször kifejtette, hogy vissza akar térni a vidéki élethez, készül a háza Balatonszőlősön, és ott két dolgot mindenképpen meg akar valósítani: fejős kecskét tartani, és kotlóst ültetni... 

Július 30. hétfő, úton. 
A tegnap délután szintén olvasással töltöttem. P. Nagy Töhötöm könyvében a világháború utáni évek voltak soron, az események központjában Mindszenty bíboros, hercegprímás Őeminenciájának kinevezése, és működése, és a szerző ehhez szorosan kapcsolódó harcai. 

Július 31. kedd, úton, Rekefjord, úton. 
Újabb szép norvég "kikötőt" tehetek el a fényképalbumomba. Ahány, annyiféle. Ez, a rekefjordi, nem a fjord mélyén van, hanem teljesen az elején. Az öböl nem nagy, hol van ez a Sognefjordtól? Mindössze másfél mérföld hosszú, a csücskében pár szép ház, ez a település. A kikötő követ exportál. Nagyon egyszerűen megy ez errefelé. Az ember toppant egyet a lábával, hogy itt akar kőbányát létesíteni, és mehet. Ha más nincs is Norvégiában, de kő dögivel! Tehát itt elkezdték lefaragni a tengerparti hegyet, s mivel jó kikötő is egyben a fjord, kőbányát létesítettek. Hetente tíz-húsz hajó fordul itt meg. Mi is csak "megfordultunk, mert reggel hétkor kikötöttünk, s háromra berakták a hajót. Kimenetelről szó se lehetett, mert se idő, se jármű nincs. A hajót óránként, félóránként shiftelni kellett, amíg be nem fejezték a rakodást. Három képet azért készítettem, amint a harminc méter hosszú "rakpart" mellett állunk.
Megpróbáltam apát felhívni, a tegnapi születésnapja alkalmából. Nem volt otthon, valahol a barátai ünnepelték.

AUGUSZTUS

Augusztus 1. szerda, úton. 
Jó sűrű napoknak nézünk elébe... Még azzal se lett szerencsénk, hogy a cuxhaveni érkezés este lett volna. Lekéstük a zsilip nyitását, ezért csak éjjel egykor mehetünk rakpart mellé, majd háromkor kezdik a kirakást, várható Herr Meyer, Brunsbüttel és Anglia között lesz egy utasunk, bizonyos Herr Pott, a 11 éves kisfiával, meglátogat Hóki, sztórt várunk, kirakunk, berakunk, kész bolondokháza lesz. És ehhez természetesen a hajónak csillogni-villogni kell, mindenki suvickol, Lucó kicsit fel van pörögve...
Engem különösebben nem izgat a dolog, csak az, hogy a tulajjal tudjak beszélni.
Remélem, ez sikerül...

Augusztus 2. csütörtök, úton, Cuxhaven. 
A lüke révkalauz nekivágta a hajót a rakpartnak de nem lett súlyosabb következménye. Lenyomtam az éjszakai szolgálatot (háromkor kezdték a kirakást), a többiek három körül feküdtek le, a kora hajnali manőver után. 
Reggel fél hétkor hívtam apát. Most sikeres voltam, tudtunk beszélni, kölcsönösen felköszöntöttük egymást, az õ születésnapja 29-én volt, az enyém holnap lesz. Jól vannak, jól érezték magukat Görögországban.
Egy óra körül megérkezett Herr Meyer, a tulaj. Kaját hozott, meg fedélzeti, gépházi anyagokat. Végre volt öt szabad perce, és így rá tudtam kérdezni, hogy mi a helyzet a Wotan körül.
Nem kertelt, megmondta, hogy nem tud alkalmazni. Megvan a két parancsnok, így nem akar ígérgetni, mert nincs lehetősége. Egyenes beszéd.
Nyilván úgy volt, hogy amikor eldöntötte, hogy abbahagyja a rendszeres hajózást, akkor eleve elrendezte a két parancsnokot, és az kényszermegoldás volt, hogy Brackhagent átszállította, az meg nem tudott róla.
Most az a reményem van, hogy Herr Pott, aki a cég egyik bennfentese, és két napot a hajón lesz, mert átjön Dagenhambe, talán tud segíteni a többi tulajdonost kikérdezve. De ehhez nem fűzök nagy reményeket, ez Gáti Lucó ötlete.
A következõ út egy nagy üzlet része. Még 8-10-szer csináljuk meg az utat. Remélem legfeljebb a felén leszek itt. Este még gyorsan átrohantunk Brunsbüttelbe. Kilencre érkeztünk.
Nem, még nem lehet aludni.
A parton várt Hóki, a német barba. Mindenáron el akarta vinni Lucót, hogy nézze meg az új házát. De előbb megérkezett a vizsgálat, és végszóra a vízirendőrség. Ez lett a mi Amerikánk. Mindent ellenőriztek, Gáti Laci nem győzte vezetni őket és megmutatni az okmányokat.
Ezalatt én a draft surveyorral foglalkoztam.
Fél tizenegykor távoztak a hivatalos személyek, Lucó inkább az ágyba ment volna, de nem lehetett Hókinak ellent mondani. Így szomorúan nézte, hogy lefekszem, ő meg mehet családlátogatni (és vissza taxival 60 márkáért!).

2017. március 31., péntek

JFK Dunbrody, a kivándorlóhajó - MV Priwall, 13. rész

Július 22. vasárnap, úton, New Ross. 
Jól érkeztünk. Hajnalban le kellett lassítanom, mert pilot csak 08.15-re várható. Mire felébredtem, már part mellett álltunk. 

Az első manőver, nélkülem. 

Délután kimentem a városba, pótolandó, amit egy hónapja elmulasztottam.

JFK Dunbrody


Hiába messze a város (nekem, mert jó négy kilométert kellett gyalogolnom), be kellett mennem, mert előző úton nem láttam a múzeumhajót. Ráadásul az ügynök elmondta, hogy most valami három napos "ünnep" van. 

Nos, nem ünnep, hanem az első fesztivált tartották, amit ezután évente kívánnak megrendezni. A JFK Dunbrody Festival 2001 legnagyobb attrakciója maga a Dunbrody, az a kivándorlóhajó, amivel John Fitzgerald Kennedy, a meggyilkolt elnök ősei az Államokba érkeztek. A vitorlást is a Kennedy család építtette újjá, és ajándékozta a városnak. A család New Rossból származik, mindenütt "Kennedy folyik a csapból" is... Kennedy emlékház, Kennedy múzeum... 

A hajón most műsort is adtak, tekintettel a nagy eseményre. Mi más is lehetett volna, mint tánc? Elsőként egy ötéves kislány mutatta meg, mit tud, aztán két tizenkét-tizenhárom éves barátnője követte, és végül két "hölgy", még húszon innen megmutatta stepptánc tudását. Mint a géppuska, úgy kopogott a különleges cipő orra és sarka. Azt megjegyzem, hogy ezek a szteppcipők nem utcai viseletre készültek. Közelről megvizsgálva, látható, hogy az orra nemcsak megvasalva, hanem nehezítve is van, hogy jó "húzós" legyen. Sajnáltam, hogy a videóm nem jó... 


Végigjártuk a hajót. 

A fedélzet alatt, a fedélközben voltak az utasok elhelyezve. A tulajdonos 294 embert zsúfolt be oda, ahova a korabeli hajózási törvények szerint mindössze 236-ot lehetett volna. A törvény így rendelkezett: öt regiszter tonnánként két ember vehető fel. A hajó 594 regiszter tonnás. Az egy éven aluli gyermek nem ember, gondolom azokból akármennyi behajózható volt. Egy tizennégy éven aluli félnek számított. Nos a törvény előírta, hogy egy felnőttre 3 x 8 láb hálóhelyet kell biztosítani. Itt, az utastérben 6 x 6 lábnyi helyet adtak négy embernek, ezek a "ládák" két sor magasan voltak. Másfél láb alig több, mint 48 centi. Én még élemre állítva se férnék el... A fedélköz közepén összesen négy asztal, itt lehetett étkezni, levelet írni, társasági életet élni. Az utasoknak mindössze egy vécéjük volt... 

Rossz időben bezárták a fedélzetre vezető ajtót, elképzelhető, hogy milyen bűzben teltek a napjaik... Ha valaki nem bírta a vihart, összehányta a fekhelyét... Az lecsöpögött az alsó "ágyakra"...Nem csoda, ha a hajótulajdonos számítása mindig bevált, amikor az előírt élelmiszer-mennyiségnél kevesebbet vettek fel, számítva a "természetes" elhullásra. 

A fedélköz végében volt a "luxus". Itt lakott a parancsnok, az első tiszt és az első osztályra jegyet váltó utasok. A Dunbrodyn mindössze négy jegyet adtak ki ide, mivel két utas kabin volt. Ezekben egy emeletes priccset helyeztek el az ablaktalan, legfeljebb 1,2 méter széles helységben. Még a csomagok elhelyezésére se volt lehetőség, olyan pindurka volt. A parancsnok kabinja volt ez egyedül elfogadható, mai szemmel. Olyan hosszú, mint az ágya, mert neki nem beépített priccs járt, igazi, szalmazsákos, fejtámlás ágyban aludt. Mellette egy kis szekrényke, ez a két bútor kiadta a kabin szélességét. A szekrényen lavór és vizeskancsó, az ágy fölött egy parányi polc, a könyveknek, és három gyógyszeres üvegnek. Az első tiszt asztala a hajósládája volt, igaz a priccs és a láda között nem volt hely, így, ülőhely híján nemigen használhatta. 

Minek is, amikor az ajtaja a "szalonra" nyílt. Itt étkeztek a tiszt urak és a kiváltságos utasok. És ez volt a parancsnok asztala, amikor navigált. Egy kronométer, egy szextáns, és egy mágneses tájoló volt minden felszerelése. A térképükön csodálkoztam a legjobban. A szakmám révén tudom, hogy akkoriban ilyet használtak, de nem ismerem a korabeli hajózási módszereket, helymeghatározást, hogy elképzelhessem, miként navigáltak? Egy térképük volt Írországról, borzasztó aránytalan, például Skócia kelet nyugat irányban jóval nyugatabbra terjed, mint Írország nyugati partja... A másik térkép New Yorké volt. Nyilván, egy az induláshoz, egy az érkezéshez, a navigáció többi részére ma se használunk mást, mint "kockás" papírt... (Jó, nekünk irány és távolságtartó Merkátor vetületű "kockáink" vannak.) 

A második tiszt már "kis" ember volt, hiszen az ő helye a legénység között volt. Őket az orrban helyezték el, ott kezdődött a szállás, ahol a horgonylánc kifut a hajóból. Kétszer két emeletes priccs az oldalfalon, és egy keresztben elhelyezve, ez volt tíz ember számára. Itt lakott a hat matróz, a hajóács, a pincér, a szakács, a hajóács és a már említett második tiszt. A falra kifüggesztették a fizetési és a "büntetési" listát. 

A fizetések: 1. tiszt: 5 font/hónap. 2. tiszt: 3 1/2 font, hajóács: 4,2 font, szakács: 3 font, pincér: 2,8 font, matróz: 2 1/2 font. 

Példaként a büntetésekről: 

Ha valaki késve érkezik a hajóra: 1 napi bér. 

Ha valaki trágárul beszél a tisztekkel: 1 napi bér. 

Ha valaki részeg: 1 napi bér. 

Ha valaki késik a szolgálatból: 1 napi bér... és így tovább. Minden büntetés egy napi bérmegvonást jelentett. 

A hajóács "műhelye" a legénységi szállás alatt volt. A hajófenékben ezen kívül még hely volt a rakomány számára is. Úgy saccolom, hogy az utasok mellett, mintegy 100-150 tonnát tudtak felvenni. 

Azt hiszem, a legúribb dolga a szakácsnak volt. Hiszen a konyha a fedélzeten volt, mindig a friss levegőn volt, és a konyha tágasabb volt a tiszti szalonnál is. Hja, a fedélzeten volt hely... 

Azt nem tudtam kideríteni, hogy főzött-e az utasok számára is, vagy csak a legénységnek? Elképzelhető, hogy a rizsüket, krumplijukat megfőzte, mert akkor ugyan hol főztek volna a szerencsétlen kivándorlók? 

Azt mondom, szerencsétlenek... 

Biztosan azok is voltak, de nem szabad a mai kor emberének a szemével nézni a helyzetet. A hajó az adott kornak megfelelő "műszaki-technikai" szinten volt, s a hajdani kivándorlók talán otthon ennél is mostohább körülmények között éltek, de számukra mindenképpen természetes volt, legfeljebb az út viszontagságai azok, amik számukra is nehézséget jelentettek. Öt-tíz hétig kellett elviselni, a szép, új élet reményében, és mint tudjuk, tízezrével próbáltak szerencsét! 

Nézem a belépőmet. 

Ez, mint már említettem az egy hónappal előtti részeknél, a kivándorlók és a hajótulajdonos közötti szerződés és egyben jegy is volt. (Hányan vannak tudatában, hogy mind a mai napig, mindenféle jegy, "szerződés" az utas és az utaztató között, jogi értelemben?) 

Ezen a jegyen hat név van: Michael és Anty White házaspáré (mindketten 50 évesek) és négy gyermeküké: Patrick és Joanne ikrek, tizenhét évesek, Moses csak tizenegy, és legkisebb a hét éves James. hatuk jegye 19 fontot kóstál. Emlékszünk, ugye, mennyit keresett a hajó első tisztje? Teljes öt fontot, amiből, úgy gondolom, tisztességesen el tudta tartani a családját, s talán még félre is tudott tenni öreg napjaira. Akkor a jegy ára, mai szóval élve, elég húzós volt! Mr. és Mrs. White minden bizonnyal pénzé tette mindenét, hogy átkelhessenek az óceánon, s új életet kezdjenek az angol gyarmaton. 

Azt hiszem, majd egy órát töltöttem el a hajón. 

Utána sétáltam.

A városka nem nagy, még az országúton láttam egy táblát, miszerint a felújítását az Európai Unió támogatja, s ez bizony meg is látszik. Minden épület "régi fényében" pompázik. Kocsmából, vagy ahogyan már otthon is elfogadott: a pubokból sok van. Tekintettel a hétvégi fesztiválra, magára valamit is adó kocsmáros (pubos? pubáros?) élő zenét szolgáltat a sör mellé. 

A Purple Turtle Pubba harsogó tangóharmonika és gitár hangja csalogatta a vendégeket. Éppen a Fidler's green-t játszották, ismerem és szeretem is ezt a számot, még 1989-ben, Dublinban vettem meg egy kazettán, persze az is élő, kocsmai felvétel. 

Szerencsém volt. A bárpultnál találtam egy üres ülőkét, leültem, és másfél órán keresztül ücsörögtem. Ebbe egy pint (nem korsó!) Smithwicker's és egy pint Guiness fért bele (vagy belém...). Az utóbbi sört majd mindenki ismeri, az elsőre szintén Dublinból emlékeztem, és most se csalódtam az ír vörös sörben, finom volt. 

Mikor a kéttagú együttes eltette a zeneszerszámait, a gitárt, harmonikát, szaxofont, szájharmonikát, már tele volt a kocsma. A hangulat jó volt, a tévében is véget ért a Dublinból közvetített ír focimeccs, ez a mi általunk ismert labdarúgás és a rugbi (európai) keveréke. Itt is van focikapu, hálóval, kapussal, akinek gólt lehet rúgni, de van égbenyúló két oszlop is ami között pontot ér, ha átmegy a kerek labda. 

Kocsma után visszamentem a folyópartra, ahol a nagy parkolóban készülődtek az esti koncertre. Ma a Sabor Latino és a Bootleg Beatles együttes volt a fő attrakció. A latin zenét játszók számaiba belehallgattam, de kilenckor elindultam, mert nekem egy óra gyaloglást jelentett visszakerülni a hajóra. Zolival találkoztam, ő megvárta a Beatles számokat játszó bandát, jók voltak, elmondása szerint. 

Mi tetszett a koncerten? 

Elkerítették hordozható korlátokkal a teret, és senki nem veszekedett a rendezőkkel, nem másztak át rögtönzött kerítésen. Akik sörözni akartak közben, azok a tér túloldalán voltak, a kocsmasoron ücsörögtek az asztaloknál, mert a koncert nézőterén tilos volt az alkoholfogyasztás a tiltó táblák szerint. És senki nem is ivott... Nem voltak hamburgert, hot dogot, sülteket, pattogatott kukoricát, kólát árusítók, nem volt kosz, szemét, nem kínáltak bóvlit, giccset, filléres ócskaságokat... 

Jaj, Istenem, de hosszú volt a befelé vezető út gyalogosan. 

És amikor megérkeztem, majdnem a szívszélhűdés jött rám! 

Látom, hogy dagály van, az üres hajó a rakpart fölé tornyosodik, és az oldalán csak a kis kötéllétra lóg, mintegy másfél méternyire, jó két és fél méter magasan volt az alsó fok a rakparttól! Hogyan megyek be, amikor már lépni is fáradt voltam? Már azt néztem, hogy hol találok apró kavicsokat, amivel valakinek az ablakát megdobálom, amikor megláttam a megmentőmet, a parton ott feküdt a hajó alumínium létrája, amin "könnyedén" fölmentem. 

Arra azért volt erőm, hogy megnézzek egy "Légy jó, mindhalálig!"-os videót, a Fortress 2-t, de mivel mindenki rossz volt benne, ezért lelőtték, felrobbantották, agyonverték és kicsinálták őket. Szép, tanulságos, lírai "műalkotás"...  - MV Priwall 132. rész

2017. március 21., kedd

Akinek nem voltak nagyszülei... - MV Priwall, 12. rész


2001. július 18. szerda, horgony, Sharpness.
Amikor felmentem szolgálatba, B. akkor indult Pestről. Feri már várja... én is. Encsike küldi a könyveimet, és a Parnasszust, a kisb fiam verseivel! Várom már, hogy kézbe vehessem!
Az éjszakai szolgálatban olvastam apa könyvét.
Este kötöttünk ki.
Kilenckor behajózott B. István, az új gépész. Első látásra szimpatikus. Megkaptam a három könyvem, és a Parnasszus legfrissebb számát, amiben Szabolcs a 78. oldalon két verssel szerepel.
Encsike küldött valamit, egy szép kis csomagot, de telefonban megmondta, hogy csak augusztus 12-én bonthatom ki, így addig furdalhat a kíváncsiság, mi van benne?

Július 19. csütörtök, Sharpness.
Amilyen nagy eszem van, megkértem Johnnyt, az egyik ügynökünket, hogy engedjen internet közelébe. Így aztán vagy másfél órát lógtam rajta. Sajnos dög lassú volt a kapcsolat. A saját lapomat nem tudtam megnézni, olyan zsúfolt volt az Extra oldal.
Az íméljeimet átnéztem, volt benne egy-két érdekes, többen jelentkeztek a hajózási lapra, és amilyen ló vagyok, nem mutattam meg Szabolcsnak, hogyan teheti fel a jelentkezőket. Most nyár végén leszek otthon, csak akkor kerülhetnek fel a jelentkezők, sajnálom. Kaptam, és írtam R. Erikának, Kíváncsi vagyok, meddig lesz a Mahartnak számítástechnikai osztálya? Lassan olyan kicsi létszámú lesz a hajdan "mamut" cég, hogy előnyösebb lesz egy külső kis vállalkozást megbízni az ügyek intézésével.
Persze írtam a vikk.netnek is, Cs. Idának is, bár könnyen lehet, hogy nyári uborkaszezon van náluk is, és nyaralnak valahol...
Nagyon kíváncsi lettem volna a statisztikákra, azt nem tudtam letölteni, egyiket se, a lassú kapcsolat miatt.
Most, amikor a naplót írom, szól a zene, P. Józsi új lemezeit hallgatom, mert nálam van CD lejátszó, és szeretné tudni, milyeneket vett Santanderben. Egy rumba válogatás igazán jó, a többi olyan, amilyen.

Július 20. péntek, Sharpness.
Valószínűleg New Ross - Aviles lesz az út. Nem lennék meglepve, ha egy újabb cement fuvar következne utána. Ez azt jelentené, hogy itt ünnepelném az 53. születésnapomat. (Hű, de gyerek voltam! - 2017)
Olvastam a Blikkben, hogy Friderikusz megpályázta a tévé elnöki tisztét, és "mindenki" elkönyvelte, hogy ő a nyerő, már gratulálnak neki...
Aztán B. Pista mondta, hogy nem ő a befutó.

Július 21. szombat, Sharpness úton.
Ez a nap is eltelt. Ennyi.
Megbeszéltük Lucóval, hogy Avilestől a hídon manőverezek, hogy "szokjam" ezt a hajótípust. Nem rossz.
Nem tudom, hogy mikor mondta az apám, hogy "na, te is egy jó firma lehettél...", vagy valami hasonlót, amikor a Jaminaország kéziratát lektorálta, vagy amikor a megjelent könyvet újraolvasta, utalva a pesti, Városligeti élményeimre. Ez igaz lehet, de én viszont nem pásztorkodtam át a teheneket Jugóba, mint ő...
Elolvastam a Szülővárosom, szép Szeged című kötetét.
Megrendítő élmény volt.
Az írások zömét ismertem, hisz mindegyike megjelent már valahol, de egészen más alkalomszerűen olvasni, mint így, rendezve, kötetbe gyűjtve. Az újságban megjelentek nem állnak össze egységes egésszé, míg a könyvből megismertem édesapa gyermekkorát.
Azt már többször leírtam, hogy felnőtt fejjel mennyire hiányoznak a nagyszüleim, mindkét oldalról. Nekem nem adatott meg, hogy leüljek melléjük, és Rózsa Sándorról szóló történeteket hallhassak... Persze ez így, csak most merült fel bennem. Amire most egy kicsit megkaptam a választ, az a "meséljek a papádról...?" nagyapai, elmulasztott kérdést követő történetek... Ez a könyv pótolja a nótás kedvű nagyapámat, akinek tiszte lett volna mesélni apámról, a csínyeiről, vagy a nagymamát, aki arról beszélt volna, "hogyan küldtem el apádat lóhúst venni...", bár nem hiszem, hogy ezt megtudhattam volna tőle, valószínű, hogy az unoka előtt is szégyellte volna.
És milyen jó, hogy volt egy közös sétánk apával Szegeden! Mert így nemcsak olvastam, hanem láttam is a Dugonics utcai iskolát, a Szilléri sugárútit, a kereskedelmit, láttam magam előtt a nagy, sárga MÁV épületet, ahova a tanfolyamistákat bekvártélyozták.
Szülővárosom, szép Szeged, és Jaminaországtól az Óperenciáig...
Két könyv.
Két életírás.
Egy biztos: nekünk, apa és fia számára ez a két könyv egészen más, mint a halandóknak.
Ezáltal a könyv által egy kicsit más ember lettem.
Szegedi.
Ha apa a város szülötte, akkor én Szeged unokája vagyok. A városról, a városhoz írott-szerkesztett könyv most egy kicsit pótolja a nagyszüleimet.

Ez a blog a hajózásról szól. Itt nem szoktam idézni az "irodalomkodásaimat."  Most muszáj kivételt tennem, és beszúrom a Krétai vagyok című írásomat, amit úgy írtam, hogy csak édesapám halála után fogom nyilvánosságra hozni. Most megteszem:

Krétai vagyok

Na ide jövök Istvánka mondja a nagymamám nagyikám a mamikám az óma mit meséljek neked kisunokám sok mesét tudok neked tudom a meséket a Jancsi és Juliskát akarod érted tudok meséket a Csizmás kandúrt de szereted a Mátyás király meséket meséket meséket hát mondjad melyiket mondjam lázas vagy nem szabad felkelned Édesanya most dolgozik csak mi vagyunk ketten meghitt ketten vagyunk mesélek ha akarod vagy téged meséljelek a rosszcsont kisfiút aki mindenféle kalandokba keveredik szereted ha rólad mondom a történeteket a nagyi sok szép mesét tud de ha akarod mesélek neked édesapádról hogyan hajtotta át a teheneket a határon vagy most főzzek neked finom gyenge húslevest nem szabad felkelned lázas vagy tüzel a homlokod takarózz be szépen ide teszem a homlokodra a kezem az jó hűs vedd be szépen az orvosságot tudom nem szereted de a nagyi kedvéért vedd be szépen mondjuk azt hogy ebben a kiskanál nagyon finom barack levár van a nagyi neked tette el télire

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Na hogy vagy kisember maradj ágyban ne kelj fel pihenj ha meggyógyultál majd eljössz hozzánk elmegyünk kirándulni sétálni megyünk felmegyünk a hegyekbe megnézzük a mókusokat megnézzük a mi barlangunkat a titokbarlangot a mi titkunkat a papa a nagypapa a nagyapa felvisz az ösvényen szedünk szedret csinálok neked csúzlit meg nyilat veszünk szép egyenes mogyorófa botot meghajlítja a nagypapa húrt teszünk rá és máris kész az íjad nádvesszőt vágunk és bodzafa nehezéket teszünk rá és nyilad is lesz te leszel a Tell Vilmos a nagypapa pandúr lesz te meg a kis betyár fűzfalovat faragok neked megnyergeled és oda vágtatsz ahova csak akarsz te leszel a Rózsa Sándor a nagyfejedelem hadnagya is lehetsz ha akarsz vágtatsz majd a paripán lobog a hajad és megnézzük a Latorcát és pecázunk is

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Nézze meg az ember hát ez a kisfiú ágyban van beteg vagy kisunokám na majd ha meggyógyulsz eljössz a nagymamához kint játszol majd a hatalmas udvaron és ha éhes leszel kapsz egy nagy karéj zsíros kenyeret és ehetsz annyi epret az öreg fáról amennyit csak akarsz és paradicsomot a kertből és sütünk szalonnát a kertben és süt a nagyi finom lekváros buktát meg túrós lepényt mindent amit csak szeretsz te mondod meg majd mit főzzek lesz paprikás krumpli is uborkasalátával és meglátogatjuk a szomszédokat

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Hát mi történt Istvánka beteg vagy nahát nézze meg az ember de ha majd meggyógyulsz lejössz hozzánk Édesanya elhoz a nagyapához és megnézzük a szomszéd lovait teheneit beszívod a jó istállószagot és a szomszéd bácsi felültet a szekérre s kimentek a mezőre szénát gyűjteni és elmegyünk a malomba és megnézzük meg kártyázunk zsírosat meg snapszert és biciklivel bejárjuk majd a falut megnézzük a halastavat is

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Krétai vagyok.

Minden krétai hazudik.

Sosem voltak nagyszüleim.

2017. március 7., kedd

Amikor meghiúsul a kikötés... - MV Priwall 11. rész

Pörgés, rohanás, és a végén hiába akarunk kikötni, ha a vizet a szél kifújja az öbölből... és vajon mit szól hozzá a hazautazó?

2001. július 6. péntek, úton. 
Csendes, nyári, meleg idő. Folytattam a naplóim rendezését, átolvasását. Ezen kívül írok. Hogy mit, nem árulom el, mert nem tudom, mikor, mi, és milyen dolog sül ki belőle? És ez is olyan, mint a szuburbánus, hogy nem tudom folyamatosan írni, kihagyásokkal, szünetekkel készül, lassan.
Sajnos nincs sok időm írással foglalkozni. Most, hogy "hosszú" úton vagyunk, három napos, van időm... Fáradt vagyok a gondolkozáshoz is...

Július 7. szombat, úton. 
Lelassítottunk, hogy vasárnap hajnalban érkezzünk, a rakpartunk foglalt, így legalább nem alszunk az éjszaka.

Július 8. vasárnap, Úton, Bilbao. 
Biztosan szép város. De a szép, és randa városoknak van egy közös tulajdonsága: kicsit messze esnek az ócskavas rakodótól, főleg, ha azok gyári rakpartok. Szerencse, hogy a Csokonaival már voltam itt, és láttam.
Reggel negyed nyolckor lefeküdtem, az asszony jókor hívott, fél tizenkettőkor, amikor már úgyis keltem volna az ebédhez.
A rakodás végét holnap éjjelre ígérik. Santander 39 mérföld, a kimenetellel, a bemenetellel együtt gyenge hat óra.

Július 9. hétfő, Bilbao. 
A kirakás éjfél előtt lett kész, s mivel belebarmoltak az egyik ballaszttank oldalába, így csak holnap reggel indulunk, ugyanis meg kell hegeszteniük.

Július 10. kedd, Bilbao, úton, Santander. 
Áthoztam a hajót. Este nyolckor már a másik spanyol városban kötöttünk ki.
Végre úgy alakulnak a dolgok, legalább egyszer, hogy a kedvünkre való:
Holnap beraknak 2800 tonnát, holnapután kiegészítik 3600-ra, felballagunk a bristoli öbölbe, ott vasárnaptól keddig horgony, szerdán kikötés Sharpnessben, s csütörtökön lesznek készen. Végre egy út, amelyik nem ámokfutásban telik el. Ezt köszönhetjük az árapály kedvező alakulásának, és a közbenső hétvégének.

Július 11. szerda, Santander. 
Nyugis nap. Délután kimentünk Zolival az el Corte Inglésbe. Előhívattam az első tekercs fényképet, hát, sikerült már jobban is, de azt hiszem, az előhívásnál rontották el, mert pár képen beszűrődés van, Zolién is...
Bevásároltam borból a születésnapomra. Minőségi vörösbort vettem. A whiskyt és a sört a hajón veszem.
Jól lejártam a lábam, mert gyalog mentünk ki.

Július 12. csütörtök, Santander. 
Délre beraktuk a hajót, éjfélig várakozni kell a cement ülepedésére, éjfélkor manőver.
Megadtam Encsinek B. Pisti számát, lehozza a könyveimet. Sharpnessben lesz váltás, megy haza Feri.

Július 13. péntek, úton. 
Pontban éjfélkor manővereztünk. A királyi kastély gyönyörűen ki volt világítva, azt hiszem, itt a király, legalább is azt mondták.
A Vizcayán szépen billegtünk.

Július 14. szombat, úton. 
Éjfélre lecsendesedett a tenger.
A Naplóimat rendezem. Előkészítem, hogy kitehessem a honlapomra. Már végeztem a Humberrel, a Paduával, most a Presidenttel dolgozom, az első hajómmal, ahol a naplóírásra adtam a fejem. E hónap 25-én lesz hat éve, hogy belefogtam, és egyáltalán nem bántam meg. Legalább 98%-ban napi rendszerességgel írom, és élvezem. Most, hogy visszaolvastam, tetszenek.

Július 15. vasárnap, úton, horgonyon. 
Megérkeztünk, egykor lehorgonyoztunk. Estére ökörsütést terveztünk, de irtó hideg, és erős szél kerekedett, így letettünk róla. Persze az időjárás csak-csak kitolt velünk. Délután háromtól kilencig fújt, aztán alábbhagyott. Csak addig volt szél, amíg biztossá nem vált, hogy elmarad a pupaparti.
Az asszonykám hallatlan pontossággal kiszámította, hogy mikor telefonáljon. Éppen ledobtuk a horgonyt, és berajzoltuk a pozíciót, amikor csengett a mobil.
Ha jól számolom, akkor a szerződésem közepén járok, még másfél hónap, és megyek haza.
Jó lenne tudni, hogy mi Herr Meyer szándéka a Wotánnal kapcsolatban?



Július 16. hétfő, horgonyon. 
Mondhatnánk azt is, hogy kiszúrtunk az időjárással. Mivel délkeleti vihart jósolt estére, ezért a barbequet áttettük ma délre, és volt ám dínom, no, meg dánom is!
Sz. Feri kihajózása alkalmából volt, rablóhús és tarja volt, a szokásos italokkal: vodka, sör, bor.
Sajnos a vége, ha nem is veszekedésbe, de politikai vitába torkolt.


Július 17. kedd, horgonyon, úton, horgonyon. 
Elkezdtem olvasni apa könyvét, a Szülővárosom, szép Szeged címűt. Hallatlanul nagy hatással van rám. Többé kevésbé ismerem az írásokat, hiszen az élete során megírt tárcákat sorakoztatja fel, amiket Szegedről írt, aminek szegedi vonatkozásai vannak. De így, egy kötetben egészen más. Most nem részletezem, majd ha befejeztem...
Ma volt egy gyakorló menetünk.
Délutánra istenesen bedurrant az idő, 8-as erősségű délkeleti szél fújt, megjött a hideg, alig van 13 fok.
Kettőkor lementem Lacushoz, hogy vonszoljuk a horgonyt, jó másfél csomós sebességgel haladtunk, pedig 5 nódus is kint volt a 15 méteres vízben (egy nódus 25 m.-es szakasz a horgonyláncból). A barba úgy döntött, hogy felhúzzuk a horgonyt, és lassú menetben körözünk, s majd hajnali kettőkor úgyis bevisznek.
Amikor elkezdtük húzni, hívott Sharpness pilot.

Kikötünk.


Soha jobban nem lehetett volna megszervezni. Húsz perc múlva már a hajón volt az öreg. Felmentünk a zsilipig, de ez a dög szél kifújta a vizet a bristoli öbölből, és az előrejelzéssel ellentétben, nem volt elegendő víz, hogy beálljunk a zsilipbe.
A zsilip előtt megfordultunk és visszamentünk a horgonyzóhelyre (illetve még most is megyünk).
Ha ilyen marad az idő, akkor még a hajnali dagállyal se tudunk bemenni, meg kell várni a holnap délutánt, ugyanis minden nappal emelkedik vagy 40 centit a magas víz szintje.
Ez azt jelenti, hogy Pista később tud beszélni, és Feri nem tud a telepített jeggyel hazautazni, egy napot csúszik. Ilyenkor ez borzasztó dühítő tud lenni ám!




2017. február 14., kedd

Pörgés a köbön... - MV Priwall, 10. rész

Július 2. hétfő, Hull, úton. 
A kirakással jól eltököltek, ötre végeztek, de fél hatkor már a zsilipben voltunk, s amire az én őrségem letelt, már a Humberen hajóztunk.

Mi voltunk a teszthajó.

A CJBW (ez a cég nevének rövidítése) nagy mennyiségű árut kötött le, s minket küldtek kipuhatolni, milyenek a lehetőségek. Úgy gondolom, hogy a lassan tíz éves - és ezzel már öregnek számító, az eladásra megérett - Priwallt nem sajnálták. Ha valami gebasz történik, akkor ezért az öreg hajóért nem olyan kár, mint a fiatalabb testvérhajókért.
Így megírjuk a jelentést, hogyan kell beállni, mire kell ügyelni, mi a kirakás menete, és mi a párhuzamosan történő ballasztolás sorrendje, hogy a hajó felső hídja alacsonyabb maradjon, mint a kapu magassága, s a további rakományt Herr Müller két hajója, a Monica Müller és az Eva Maria Müller fogja Brémából Hullba szállítani, mi pedig megyünk más rakomány után.
Őszintén szólva, nem is bánom, mert elég strapás vonaljárat lesz a két hajó számára.
A mi utunk: Hull - Ghent (Belgium) - Bilbao (ócskavasat szállítunk) - Santander - Sharpness, természetesen Angliába cementet viszünk.
Ez a következő két hét programja.
Encsi negyed három felé felhívott. Nagyon izgatott volt szegénykém, azt hittem, valami baj van. De hál' Istennek, jó hírrel szolgált.
Szabolcs magyar írásbelije az ELTÉ-re 30-ból 29 pont lett, s a Pázmány angol felvételin 30-ból 27-et hozott a fiam!
Ugye nem baj, ha most egy kicsit büszke vagyok?

Július 3. kedd, úton. 
Éjszaka, a szolgálatban beszéltem Nagy Lacival, vele a Tatán hajóztam kezdő harmadik tisztként, 1981-ben. Nem tudtam megjegyezni, milyen hajón van, a nevét még nem hallottam. Dankó Misi a matróz rajta, Szimon Béla a szakács, összesen öten vannak, és havi tizenöt kikötésük van, pörögnek mint a motolla.
Ghentbe este nyolcra érkeztünk, még be se fejeztük a manővert, már itt voltak a melósok, hogy raknák már két daruval az ócskavasat. Holnap délután háromkor fejezik be, és akkor jön a hosszú út, három nap Bilbaóba!

Július 4. szerda, Ghent, úton. 
Na, ez is egy olyan város, ahol úgy voltam, hogy nem láttam. Azért ez a hajózás már nem az a hajózás, aminek romantikája van. Én szerencsés vagyok, hogy amikor kezdő voltam, akkor még "élveztem" valamit a "nyugodt" hajózásból. Akkor nem volt rohanás, több napot, sőt hetet is rakodtunk két, öt nap menet után. Az az idő visszavonhatatlanul elmúlt.
Tehát délután négyre befejezték a berakást.
Azért egy kicsit tartok ettől az úttól.
Az ócskavas - ki hinné - ugyanolyan "veszélyes rakomány, mint a gabona, azzal a különbséggel, hogy nem csúszik meg. Viszont a raktár "csurig" tele van, és mivel nem tonnára, hanem köbtartalomra vette ki a szállító, annyi vasat préselt be, amennyit csak tudott. Ezt szó szerint kell érteni. Amikor már púpos volt, akkor hoztak egy egytonnás betontömböt, és azzal ledöngölték, újra raktak, döngöltek. Mi a következménye?
A rakomány nem homogén elrendezésű, hanem alul kisebb a sűrűsége, mint fent. Ezáltal a súlypont megnő, a hajó - mondjuk így, a laikusok kedvéért - borulékonyabb lesz. Azért a helyzet nem veszélyes, mert felvettünk ballasztot, ami növeli a stabilitást.
A manőver után lefeküdtem, úgy elaludtam, mint akit agyonütöttek.

Július 5. csütörtök, úton. 
Az elmúlt napokban a régebbi naplóimat olvasom, s "rendezem a honlapomra". Ez azt jelenti, hogy felszabdalom olyan részekre, amit optimálisnak érzek ahhoz, hogy olvasható hosszúságú legyen. Majd kiszedem belőle az "érdektelen" részeket. A neveket monogrammal helyettesítem (személyiségi jogokra való tekintettel).
Most a Humber van soron. A pakisztáni és indiai napló kimondottan érdekes, de a legjobb az alexi, amikor a cukorkálváriát jártuk.

Lebuktam

Éjfélkor a hídon azzal fogadott Lacus, hogy találkozott Kovács Zsolt Gigivel. Ott mentek el egymás mellett, még integettek is, olyan közel. Gigi Líbiából jött, Antwerpenbe mennek. Most akarja kirúgni az első tisztjét, és Bódi Mikit akarja levinni. Toldi Miki is hozzá megy, de ő már ott van a szállodában, beszállásra készen.
Gigi üzente, hogy még nem olvasta el a könyvem (a Gudrunról van szó), de már nincs sok hátra.
Bukta...
Ugyanis ezen a hajón nem mondtam el, hogy írok.
Gáti Lucó csak nézett, aztán pár szóban ecseteltem a pályafutásomat. Ígértem neki könyveket is.

A Bíró András trilógia

Befejeztem, elolvastam a harmadik részt: a Megtépázva, megszaggatva, megmaradva címűt.
Magasan jobb, mint a második. Azt hiszem, ahogy közeledik a mához, úgy csökken a mese, és jönnek a dokumentálható száraz tények.
Sajnálom, hogy nem derül ki a kötetből, hogy ő hol, hogyan csatlakozik a családhoz, melyik ághoz tartozik. Nyilván női ágon, hiszen nem Esztelneki a neve...
Örülök, hogy elolvastam.
Azt persze túlzásnak tartom, amit ő maga írt valahol a könyvről, hogy nemzeti kincs, de mindenesetre elfogadom, hogy ajánlott olvasmány legyen.
Szép időben megyünk, csak köd van a Csatornában.

2017. január 27., péntek

Át kéne írni a Genezist... MV Priwall, 9. rész


2001. június 26. kedd, úton. 
Indulás hajnali kettőkor... Beszélgettem a pilottal a fent említett problémáról. Elővezettem az ötletemet, amit este találtam ki: 
Miután egy hangárba kel bemenni, és az ajtaja 13,5 méter magas, e miatt van a magassági korlátozás, a következőképpen kellene eljárni: a hajó nem megy be teljesen a hangárba. A felépítmény előtt mintegy öt méterrel megállunk. Az első raktártetők kinyithatók, részlegesen a hátsók is. A rakomány kétharmada kirakható, a többit villástargonca előrehordaná. 
A révkalauz azt mondta, hogy az ötlet teljesen jó, mert a hasonló méretű hajók így rakodnak a hulli hangárban... 
Ezek szerint nem én találtam fel a spanyolviaszkot, de az én agyamból is kipattant az ötlet, s ez nem megvetetendő... 
Azt hiszem, Gáti Laci kicsit ódzkodik ettől a megoldástól, félti a hajót. 
Ha már szóba került: 
Szívesen hajózom vele, nagyon jól érzem magam a hajón, és ez csak és kizárólag neki köszönhető. Nem hajtja túl az embereket, az az elve, hogy ha parancsnok is, a rakodás többé kevésbé az övé, én a hídon dolgozzam... Persze ennek ellentmondani látszik, hogy a cementberakásnál veregettem a vállamat, de az csak az utolsó két óra volt, amikor az úszáshelyzetet kellett beállítani. 


Június 27. szerda. 
Átszeltük az Északi-tengert, célirányosan, keresztül mindenen, ami most a térkép szerint egy csomó fúrótornyot jelent. Ám ami a térképen egy rakás, az a valóságban szépen el vagyon rendezve, így nem volt semmi gond. 
Hál' Istennek, ma már megérkezünk... Hát, nem lehet mondani, hogy kevés kikötőnk van havonta. Kezd már fárasztó lenni! 

Felmentünk Bremerhavenig, és várakoztunk, majd délután beszállt a másik révkalauz, aki Brémáig vitt. 
Eddig nem tudtam, most megismertem a környéket: Bremerhaven és Bréma két teljesen különböző város, harminc mérföld a távolság. Kicsit hülye elnevezés, de a németeknél még ilyen is előfordulhat. 
A révkalauz, aki a "két" Bréma között hozta a hajót, mint kiderült, a rostocki barátom, Achim évfolyamtársa volt az akadémián. Kicsi a világ... 
Hatalmas felhőszakadásban jöttünk ki a zsilipből, és utána egész este esett az eső. 
Ledőltem egy kicsit, mert éjszakai ügyeletet tartunk, mert 24 órában dolgoznak, bármikor jöhetnek. 
Itt a MV Parcival, szintén Marlow hajó, biztos vannak rajta magyarok (is), de nem tudunk átmenni, mert a túloldalon áll, és úgy tűnik, az egy sziget, és a közelben nincs híd. 


Június 28. csütörtök, úton, Bréma. 
Milyen igazunk volt, az ügyelettel. Fél négykor állítottak be, hogy akkor elkezdik a hajót... 
Egyem a kis szívüket! 
Jól teleraktak acélgurigával, azt meg kell adni, hogy hallatlanul precízen dolgoznak, az alátét deszkákat (dönecs magyar tengerészül, dunnage angolul) még méretre szabták, majd össze is szögezték. 
Délelőtt megérkezett Herr Meyer, jött látott, rohangált, intézkedett, és eltűzött, nem volt egy perce se arra, hogy a Wotanról beszéljünk. Beszéltem az asszonnyal, Szabolcs jövő héten minden nap felvételizik, a szóbelik jönnek. 
Megígérték, hogy hajnali fél kettőkor indulunk. 
Ez igazán felemelő érzés, hogy megint nem kell aludni... 


Június 29. péntek, Bréma. 
Már azt hittem, hogy át kell írni a Genesist, a Teremtést, valahogy így:

És Isten teremtette az Eget és a Földet,
s látá, hogy ez jó.
És éjfélkor teremtette a manővert,
és látá, hogy ez nem kóser,
de lusta volt változtatni rajta... 

Reggel fél kilenckor jött a révkalauz, délután kint voltunk, gyönyörű, csendes tenger fogadott, ami azért is jó, mert a vassal igencsak mozognánk. 


Június 30. szombat, úton, Humber. 
Semmi különös, jövünk, mint a veszedelem. Este a Humber, a pilot beszáll, naná, hogy éjfélkor volt a zsilip, és hajnali egy, mire kikötöttünk. 
Gondolom, az asszony próbált hívni, de vonal híján ez nem megy... 
A hangárban pedig megint nem lesz... 

Július 1. vasárnap, Hull. 
Az angolok urak! Már délben megmondták, hogy nem fejezik be estére, így lesz egy nyugodt éjszakánk. 
Délután sikeresen kijöttünk a hangárból, de ehhez le kellett szerelni a mágneses tájolót, és a kémény toldalékot. 
Í-mélt küldtem Szabolcsnak, megírtam, hogy drukkolok neki jövő héten, azonnal megjött a válasz, tehát "tanul" az interneten... 
Este rendeltünk buszt a tengerészklubból, szívesen mentem ki, mert a prospektus szerint 4 komputer is van internet csatlakozással. A klub a buszt negyed nyolcra ígérte. Nyolckor gyalog elindultunk, de negyed úton visszafordultunk, túl messze lett volna gyalog. 
Ez nem az a hagyományos angol kiszolgálás, amihez itt szokva vagyunk! 
Este a naplómmal foglalkoztam. 

2017. január 22., vasárnap

Szürke hétköznapok, mert ilyenek is vannak! - MV Priwall, 8. rész

Június 21. csütörtök, úton, Rotterdam. 
Lelkileg felkészültünk, hogy kemény napoknak nézünk elébe. Nagyjából az lett, amire számítottunk. 
Befelé mentünk, amikor az asszony felhívott. 
Szabolcs leérettségizett. Remélem, nem lesz gond a felvételi. 
Vízilabdában megvertük az oroszokat. 
Érkezés, kikötés 17:00-kor. Azonnal ránk kötött az olajosbárka, megkezdtük az üzemanyag vételezést, közben a rakodásvezető, és a bárka kapitánya egy kicsit összevesztek, mert kellene kezdeni a kirakást. Nem lehetett, meg kellett várnia, amíg végzünk az üzemanyaggal. 
Közben az uszály tolakodott, amelyikbe kirakunk. Hatkor között ránk, és nekünk estek. Egy uszály megrakása másfél óra (ezer tonna cink koncentrátum). 
Az uszályos szimpatikus, fiatal házaspár volt, kisgyerekkel, ezt onnan gondolom, hogy a lakótér tetején egy "játszótér" volt, dróthálóval bekerítve, benne egy hinta, egy műanyag fürdőmedence, egy kisbicikli, és mászóka. 
A három uszállyal még nem végeztek (de már le kellett menni raktárt takarítani), amikor megérkezett Herr Meyer, a tulajdonos, és meghozta a megrendelt élelmiszereket, fedélzeti és gép anyagokat. A hajó tulajdonosa már 68 éves, de nem látszik meg rajta. Levezetett 700 kilométert, aztán segített az anyagokat behordani, felvittük a hídra az új Inmarsat C-t, fáradhatatlanul rohangált, mindent futólépésben csinált. Nem pihent meg, hanem már éjjel egykor ment is vissza. 
Így aztán a dolgomról nem is beszéltünk, hogy mi lesz a Wotan ügyében? 


Június 22. péntek, Rotterdam, úton, Dordrecht, úton. 
Hajnali négykor jött a pilot. Mire mindennel végeztünk, már nem volt érdemes lefeküdni, így aztán a szalonban beszélgettünk. Gáti Lucóval felidézzük a hetvenes évek elejét, ki nem fogyunk a témából... 
Dordrechtben hatkor már part mellett voltunk. A berakás azonnal elkezdődött. 
Hétkor lefeküdtem aludni. 
Fél tizenegykor az asszony telefonja ébresztett. 
A berakással hétre végeztünk, indulás kilenckor. 
Szerencsére, Lucó hagyott aludni, így csak az éjféli szolgálatra kellett felkelnem. 


Június 23. szombat, úton, Humber, horgonyzóhely. 
Hatra érkeztünk. Jól átvariálták a bójasort, új szeparációs zónarendszert hoztak létre, és erről nem volt térképünk. 
Este ünnepeltük a barba és Zoli névnapját, ökörsütés volt a pupán. Kilenckor elhúztam, mint a vadlibák. A többiek maradtak. 
Ma tellett le a negyedik hetem a hajón. 


Június 24. vasárnap, Humber horgonyzóhely, úton, Flixborough. 
Éjfélkor a szalonban találkoztunk, még tartott a névnap. Háromkor feküdt le a barba, a többiek nem bírták addig. A hídon megrajzoltam az új szeparációs zónákat, nagyon szépre sikeredett. 
Délben, amikor lekászálódtam ebédelni, az ünneplés még folyamatba volt helyezve... 


Június 25. hétfő, Flixborough, úton. 
Nem gondoltam, de két autódaruval valóban kirakták nyolc óra alatt a hajót. 
Az utat délután kaptuk meg: Bréma - Hull, ez utóbbi ugyancsak a Humberen van. Acéltekercseket hozunk. Ezzel kapcsolatban megadták, hogy a legnagyobb magasság (air draft) 13,5 méter lehet, így kötötték a charter partit. Hát nem tudom, hogyan gondolják? Talán a hajót meg kellett volna kérdezni! Ugyanis ebbe a magasságba még belefér a híd, üresen is, de a mágneses tájoló, és a kinyitott raktártető már 15 méter magasságot ad. Ehhez jön még a megbuherált kémény, mert Herr Meyer megemelte, ami igazán jó ötlet volt, így nem jön a korom a fedélzetre, viszont a megadott magasságba nem fér bele! 
Most töri mindenki az agyát, hogy mit lehet tenni? 
Majd kiókumlálnak valamit... 

2017. január 13., péntek

A Kennedy család kivándorlóhajója - MV Priwall, 7.rész


Június 18. hétfő, New Ross. 
Szép, verőfényes reggelre ébredtünk, az írek reggel nyolckor kezdik a műszakot, ami hajóidő szerint kilenc, így elég volt negyed nyolckor kelnem.

Tetszik ez a nép

Raktárnyitás, és hajszálpontosan kilenckor megindult a szállítószalag, s megindult a porrá őrölt cinkérc. 
Kisétáltam a parti raktárba, megnézni, hogyan dolgoznak. Egy buldózer kanalazta a porított ércet, egy hatalmas tölcsérbe borította, és a szállítószalag a hajóba hozza. A munkagép vezetője egy egyszerű pormaszkot viselt. Milyen lehet a szerencsétlen tüdeje, hiszen az ilyen maszk nem túl nagy védelem a nehézfém finom, szállongó pora ellen? Nem tudom, mennyi ideig dolgozik, de nem irigylem! 
Mint ahogy az angliai Sharpness-ben is buldózer teríti el a raktárba a hajóból kirakott cementet, s a vezető ott lenyomja keményen a tizennégy órás műszakot (reggel hattól este nyolcig)! Annak a raktárnak az ajtaja zárva, s a parányi réseken csak úgy gomolyog a cementpor, hogy még azt is megköhögteti, aki elsétál a raktár mellett. 
Úgy dolgoznak, mint az ördögök. És pontosan, jól, vigyáznak a hajóra és a rakományra (nem úgy, mint a hollandok), a rakodó-berendezésnél óránként váltják egymást, egy órát felügyelik a szívófejet, egy órát a zsákológépnél, egy órát a villás targoncán dolgoznak, s folytatják. Csak a raktári buldózerest nem váltja senki... 
Nem véletlen, hogy ezek a brit népek, a telepeseik olyan virágzó országokat hoztak létre, mint az USA, Ausztrália... Itt persze nem a katonai erőről beszélek, hanem a farmerokról, akik a hazától távol is valószínűleg ugyanilyen lelkesen, és jól dolgoztak... 
Politikáról, hatalomról, angol-ír ellentétről most nincs szó. Csak a hétköznapi emberről. 
Tetszik ez a nép. 
Nyilván azért fogott meg, mert itt, az Isten háta mögötti kisvárosokban még megmaradt valami a brit életből... Itt kevés a bevándorló, színes bőrűt alig látni, azokkal is csak Berkely-ben találkoztam. Nem mintha bajom lenne velük, mert ma már hozzátartoznak az angolokhoz. 

Június 19. kedd, New Ross, úton. 
Hajnalban felkeltem meghallgatni az időjárást. Egy kicsit tele a barba hócipője az állandó (árapályhoz kötött) hajnali indulásokkal. Ma fél ötkor volt manőver.

A kivándorlóhajó

 A révkalauzzal a New Ross-ban horgonyzó múzeumhajóról beszélgettem. 
Ugyanis a városka hídjánál ott áll a 458 bruttó regisztertonnás Dunbrody hiteles másolata. Ha másról nem híres, mint arról, hogy a Kennedy család őse ezzel vándorolt ki Amerikába, már ezért is szóra érdemes. 

A hajó kivándorlókat szállított az újvilágba. Azt nem tudom, hány "fordulót" tett meg. Zoli és Horácz megnézte, és be is hozta a múzeumi belépőt, ami egy korabeli jegy másolata. Mi mindent tudunk meg a jegyről? Először is azt, hogy hajdanán Mrs. Ellen Fitzgerald (76 éves) fizetett érte három font tíz shillinget érte. A hajójegyet 1849. március 18-án állították ki. Ezért elhelyezést kapott a fedélközben, hozhatott magával egy összesen 10 köbláb űrméretű csomagot. "Hetente nem kevesebbszer, mint kétszer" (így a jegyen lévő szerződés szövege) osztottak élelmet: 3 és fél font kétszersült, 3 és fél font mindenféle "egyéb lisztárú", rizs vagy kiadagolt burgonya, és napi háromnegyed gallon víz járt a jeggyel. Aláírta a William Graves & Son nevében William Graves sk. A jegy át nem ruházható. 
Az út 6-10 hétig tartott. 
Ha valaki látta a háromárbocos brigget, akkor nehéz elképzelnie, hogy ez a pici hajó ennyi embert át tudott szállítani az Újvilágba. Persze az akkori ember más volt. Másak az igények, minél szegényebb volt valaki, annál inkább elviselhető volt az út viszontagsága. Bemutatnak két utast, az egyik egy szegény asszony, aki miután kifizette a viteldíjat mindössze 55 pennyvel a zsebében vágott neki az útnak. Ennyi volt nála, ebből vehetett "élelem-kiegészítést", ha akart... Ő az irtózatos éhínség elől menekült, 1849-ben. 
Persze egy ilyen hajón a tisztek élete se volt fenékig tejfel. A parancsnok kiváltsága mindössze annyi volt, hogy a kabinján volt ágy és nem priccs. A legénységet az orrban zsúfolták össze. Nekik járt egy, és a kivándorló száznak egy másik "toalett". 
Amikor a hajó elindult, akkor az utasok 85%-ára szerezték be az élelmet, mert mindig számoltak a "természetes elhullással". 
El tudom képzelni, hogy akik ilyen utazásra vállalkoztak, azok igencsak elkeseredett emberek lehettek, és amikor megérkeztek, hatalmas elánnal vetették magukat munkába az ingyen földeken, örömmel építették a magukét, s megbecsülték a szabadságot. 
Érdekelt, hogyan tudott egy korabeli vitorlás hajó felmenni a folyón? Többször törtem az agyam, hogy a brit hajósok vajon mennyire használták ki a hajózható folyóikat régen? Mert ma igen sok folyón van kikötő tengerjárók részére, de ez a géphajók kora. A pilot adta meg a választ: 
- Az árapályt használták, chief -, mondta az egyébként nem túl közlékeny férfi. - Amíg hozta őket a dagály, jöttek, aztán az apály idejére megálltak. Ezt a hidat is, ami félúton van a tenger felé, száz éve úgy építették, hogy a vitorlás hajók rásodródtak, és rákötöttek, várva a következő dagályt.


Mayday, Mayday, Mayday

Aki nem tudná, annak elárulom: ha valaki ma S.O.S. alkalmazásával kérne segítséget, annak igen sok időbe telne megmagyarázni, hogy mit is akar. Ma a segítség kérés hívószava a "mayday". 
Éppen végeztem a déli pont bejegyzésével, amikor meghallottam Bantry Coast Gardot, hogy kérdezi: ki adott mayday jelzést? Megnéztem az órám, 12:40 volt. Öt perc múlva jött az adás, Bantry C.G.-tól, hogy egy hajó az 51 fok észak és 10 fok nyugati pozícióban veszélyben van, s kérte a közeli hajókat, hogy jelentkezzenek. Az egyik hajót, amelyik közelebb volt mint, mi, elutasítottak, így nem is jelentkeztem be. 
Nem volt még egy óra, amikor közölték, hogy egy repülőgép, egy helikopter és egy hadihajó indult a mentésre, és a közelben tartózkodó halászhajó is elindult menteni. 
Nem sokkal ezután meghallottam, hogy a 
Watchdog 72
hívójelre hallgató repülő jelenti, hogy tíz perc múlva a körzetben van. A 
Rescue 115
hívójelű helikopter jelentkezett utána, ők is úton voltak. 
Meg kell jegyezni, hogy a megadott pozíció meglehetősen hiányos, mert csak fokokat tudtak közölni, és ha 51 és 52 északi szélesség között valamint a 10 és 11 fok nyugati hosszúság közötti területet át akarják kutatni, akkor az mintegy 2400 négyzetmérföldes területet jelent, ami szép nagybirtok lenne a szárazföldön. 
A Watchdog 72 pilótája meg is kérdezte, hogy a parti őrség szerint van-e értelme ekkora területet átkutatni. Az idő délnyugati 5/7-es volt, ami már hullámos tengert jelent, és aki nem próbálta, nem tudja, hogy egy vízben levő embert egy száz méteres körzetben szinte alig lehet felfedezni! Itt persze valamilyen hajót kerestek, de ha felborult vitorlásról van szó, a helyzet ugyanolyan reménytelen... 
Szóval sajnálatra méltó helyzetben voltak a bajbajutottak. 
A következő rádióforgalmazásnál hallottam, hogy a parti őrség rádiósa nyelvi nehézségekre hívta fel a pilóták figyelmét, ha megtalálnák őket. 
Akkor, ha hajóról van szó, távol-keleti tisztek lehetnek, ha vitorlás, nagy valószínűséggel franciák. Ugyanis ők azok, akik elvből nem tanulnak angolul. 
Délután fél ötkor megoldódott a helyzet. 
A vitorlás, mert az volt közelebb sodródott, és megjavult a rádiókapcsolat. Az árboca eltört, ezért kerültek bajba. Persze franciák voltak. Hogyan mondta még Marseille-ben egy kikötői melós: 
- Aki beszélni akar velünk, tanuljon meg franciául... 
Lehet, hogy csak a szokásos öntelt duma volt? 
Hogy ezek elkezdenek angolul tanulni, az biztos! Vagy csak francia vizeken vitorláznak ezentúl. 
Szabolcs ma érettségizett. Jó lett volna otthon lenni! Kíváncsi lettem volna, milyen érzésekkel jön haza a vizsga után. Ezzel befejezte a pályafutását a Móricz Zsigmond gimnáziumban! Pedig mintha tegnap lett volna, hogy hetedikben jött haza panaszkodva, hogy utálja a Tauszt, és íme, az egyik legjobb barátja lett! Ja, szegény kiesett a Színművészeti harmadik fordulóján. Biztos valami protekciós nyálgép jutott be helyette. 

Június 20. szerda, úton. 
Hajnalban rádión összejöttem Velkey Andrással. A Calisbrooke cégnél van, én is tárgyaltam velük. Falmouth-ban olajoznak, utána Cadizba mennek. Bellyei Csaba a parancsnok, vele a Dinán hajóztam 1989-ben, akkor újrakezdő második tiszt voltam. 
Bandi második tiszt, azt mondja, nem is akar továbblépni, elég a második tiszti beosztás, szeret turistáskodni, és az biztos, hogy második tisztnek lenni a világ legjobb dolga. Nincs felelősség, elvégzi a munkáját, kijavítja a térképeket, és mehet. 
Persze van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezért maradt olyan sokáig a Mahartnál is. 

Címkék

8-as (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (2) black gang (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) botlek (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) Dagenham (1) Dávidházy András (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) húsvét (1) Inmarsat-C (1) internet (1) Írország (1) Isartal (3) Izland (2) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) KK_döntő (1) komposzt (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marina di Carrara (2) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (65) MV Kambo (14) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (18) naan (1) Napló (214) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) Pancon 3 (23) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) Pireusz (3) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) pumping shanty (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rotterdam (3) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (8) Sharpness (5) shelter (1) Shogun (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (2) Szingapúr (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (2) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (8) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) Tisztás (1) TME (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Venezuela (2) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)