2017. december 19., kedd

Pontgondok, de megoldottuk, pont! - Lys Carrier 3. rész

Január 31. csütörtök, úton. Megkezdtem áldásos tevékenységem a hóvége kapcsán. Számolok, szorzok, osztok, és persze rájöttem, hogy továbbra is utálok kézzel írni, tehát elő a komputert, és elkészítettem a megfelelő táblázatokat.

Nem is lenne baj, ha nem húsz évvel ezelőtti módszerekkel dolgozna hajó. Ez nyilván Capt. Bambasz találmánya (természetesen nem így hívják, de mivel jobb, ha nem írom ki a nevét, nevezzük ezen a becenéven, amit a legénysége akasztott rá). Úgy sikerült összekomplikálnia a rádiónyilvántartást, és az elszámolást, hogy az csuhaj! Még jó, hogy mindez nem teljesen ismeretlen előttem, mert részleteiben itt-ott már csináltam. A forgalomelszámolást a Paduán, a szétválogatást címzett szerint a Petrán, csak összeállt a kép, ha nem is túl gyorsan.

Ami rossz, hogy január van, és minden nyilvántartás már szépen irattárban van, így nem tudom megnézni, mit hol tárolnak, hol tartanak, hova mit kell lefűznöm, és órák mennek el azzal, hogy kitotózom, kitalálom, megálmodom.

Ráadásul ehhez jön még Viktor.

Viktor, a parancsnok

Nem rossz ember, sőt, kifejezetten kellemes vele a hajón, mint általában az orosz emberekkel. Barátságos, jó dumapartner, de él benne az oroszok túlzott bürokratizmusa.

Természetesen mindent komputerre viszek, az összes kimutatást, az összes jelentést. Mutatom neki, a mai alkotásaim egyikét.

- Nagyon jó, István... -, mondja lelkesen, és közben összeráncolja szemöldökét, mint aki valami félelmetes hanyagságot fedezett fel a részemről. - Ott egy pont van -, mutat a képernyőre.

- Igen - felelem teljesen ártatlanul.

- De nézd meg a táblázatot, ott nincs pont.

Megnéztem, valóban, nincs pont.

- The document is document... - jelenti ki határozottan, és éreztem, most belemásztam a lelke legmélyebb zugaiba, ahol a felelősség, a kötelességtudás, a pontosság, és a hazaszeretet fészkel.

Mostan, hogy mindenki lássa, milyen hanyag is vagyok, elmagyarázom, ennek a pontnak a jelentőségét.

A táblázat első oszlopa az, hogy "No.", azaz sorszám. És a kézzel írott "dokumentumban" a sorszám után nincsen pont! Én meg odamerészkedtem egyet! Na, ki hallott még ilyet? Ugyanis, ha pontot teszek a szám után, akkor, aki ismeri az Excelt, az tudja, hogy egy húzással kitöltöm az összes sort, és megkapom növekvő sorrendben a sorszámokat.

Nos, Viktor nem egy csökönyös, bikkfafejű főnök. Egy éjszaki töprengés után közölte:

- Maradhat a pont, István, kinyomtathatod a táblázatot...

Most mit mondjak, hallatlanul megkönnyebbültem. 

Ilyen nehéz döntést meghozni nem könnyű, így amikor lementem a hídról, észben tartva, amit még a halmstadi indulás után mondott, elrendeztem a térképasztalt. A naplót úgy helyeztem el a térképasztalon, hogy a szélével pí fél szöget zárjon be (szavahihető, komoly emberek szerint ez 90 fok, s ezért azt gondolom, sokkal alkalmasabb kifejezés a helyzet drámaiságát megvilágítandó). Az iratlyukasztót pontosan az asztali lámpa mellé tettem, úgy hogy kissé betoltam a polc alá, mintegy fél centit. Azt nem tudom valójában, hogy miért kell ennyire bedugni, de így kell, tehát azt gondolom, ha egy villám belecsap a térképasztalba, éppen a polc széle mellett, akkor az iratlyukasztó nyomókarja nem görbül el, s mi, a diadalmas emberiség adtunk egy kezet a természet erőinek. A vonalzótartó vájatába belehelyeztem mindkettőt, egymás mellé, hogyjól szoruljon, nehogy slendrián módon billeghessen rossz idő esetén.

Csak ezután kívántam jó éjszakát és jó őrséget.

2017. december 8., péntek

Mi van a hűtőben levő kenyeres kosárban? - MV Lys Carrier 2. rész


Január 25. péntek.
Én nem tudom, mit zabálnak a svédek ezen a zord északon? Utálatos egy időjárás van. Reggel kijövök, hogy elvégezzem a házmesteri teendőket: – kinyitni a fedélzeti ajtót, a fedélzeti raktárt, beírni a naplót a hídon –, hát alig lehetett a decken közlekedni, olyan jeges volt minden. Mínusz három, és süvöltő szél fogadott.

Délelőtt esett egy kis eső is, de a melósok nem álltak le a berakással, sőt, egy óra múlva se, amikor jó húsz perces hóvihar kerekedett, vízszintesen hordta a szél a havat.

Délre befejeztük a rakodást, és egykor indultunk Kumportba. Ez török kikötő a Márvány tengeren, de lehet, hogy bemegyünk Antwerpenbe felvenni vagy 1100 tonna acélárut.

Ha így lesz, akkor vagy 4 órát is eltölthetünk a belga kikötőben

Amikor elbúcsúztam a vikk.net levelezőlistájától, akkor kértem, hogy imádkozzanak egy kicsit értem, hogy menjünk le a Földközi-tengerre. Nos jól kérték az égi hatóságokat.

Ez a hajó évek óta ezt járja: török és görög kikötőkbe visz papírt, és vissza acéllal jön. Északon svéd és norvég (főleg Oslo) kikötőkben veszi a rakományt. Nem rossz vonal. Szeretem a hosszú meneteket, és a kikötőkben is állunk két-három napot.


Január 26. szombat, úton
Egész éjszaka tépelődtem, mit tegyek, ha jönne vissza a lengyel elsőtiszt? Ha a német parancsnok hozzá ragaszkodik, és én erőszakkal itt maradok, még azt is elérheti, hogy saját költségen menjek haza, csak rosszindulat kérdése. Nem tudom, mi lenne a jó magatartás, de már nagyon kellene egy rendes behajózásra járó pénz.

Az idő jól bedurrant, mindenütt délnyugati 7–8-ast mondanak, az Angol csatornára pedig tízes időt. Ezt jól kifogtuk. Felfelé jövet, a szakács elmondása szerint, jó idő volt végig. Ha már szóba került, akkor eldicsekszem, hogy olyat ettem vacsorára, mint még soha: sült kolbászt paradicsommártással és rizzsel. Hozzá savanyú uborkát kaptunk. Felséges lehet annak, aki szereti. A mártást és a rizst meghagytam, pedig a matrózoknak épp most panaszkodtam, hogy az a legnagyobb bajom, hogy mindent szeretek. 

Tegnap például olyan volt vacsorára, amit még nem ettem. Hajában főtt krumpli és ecetes, füstölt hering. Valami isteni volt!


Január 27. vasárnap, úton
Az idő teljesen begorombult, 8–9-es időben mentünk éjszaka. Délutánra lecsendesedett, de a naplóba mi továbbra is 9-est írunk. Úgy látszik, Viktor csak ezt a számot ismeri, ha fúj a szél. Nem baj, ő a főnök, ha úgy akarja, írok én 28-as szelet is.

Elmarad Antwerpen, egyenesen a tütyőkhöz megyünk. Jobb is, nem kell olyan sűrűn manőverezni.

Január 28. hétfő, úton
Mára már emeltük a számokat, és 10-es időt írunk. Nem is lenne semmi baj, ha nem a valóság lenne. Benne vagyunk a totális viharban, csak az vigasztal, hogy ahonnan jöttünk, a dán vizeken most 11-es orkán tombol. Jókor szálltam én is hajóra. Már alig várom, hogy a Földközi–tengeren legyünk, bár életem legnagyobb viharát ott éltem meg.

Wojciech

Ő a szakács. Hasonló típusú lengyellel már hajóztam, ő az, aki ismeri a magyarokat már legalább is azokat, akik hírünket viszik a világban. Tehát: a focistákat, nagyjából Albertig bezárólag. Utána is rémlik neki valami Nyilasi, meg talán Törőcsik, de ezzel kész a magyar labdarúgás.

Jönnek a zenészek: Omega, LGT, Skorpió...

Énekesek: Koncz Zsuzsa, Kovács Kati, Katona Klári...

Ők híresek voltak a polyákoknál a szocializmus alatt, sokszor látta is őket, mivel gdyniai, és ezek a hírességek sokszor felléptek a lengyel tengerparton.

Nem főz különösebben jól, se rosszul. Azt hiszem, ha a tulaj engedné, akkor jobb lenne a kaja, de fő a gazdaságosság, így nincs herdálás. Tegnap este, azaz éjfél előtt – ekkor kezdődik a szolgálatom – a hűtőben volt két, megfelelően behűtött üres kenyereskosár, más semmi.
Hát ettől senki se fog elhízni...


Január 29. kedd, úton
Este megtanultam, hogyan kell kitölteni az antiguai rádiós jelentést. Nem tudom, hogyan van ez, de valahol hallottam a "kis ország, kis csőcselék" rosszindulatú kifejezést, ennek analógiájára megkockáztatom a "kis ország, nagy marhaság" megállapítást.

Amióta bekeményítettek – november 1. –, azóta mindenféle plusz adminisztrációval látnak el. Helyre kis kimutatást kell készíteni minden adatforgalomról, nem is egy formában, csak tudnám, hogy minek?


Január 30. szerda, úton
Tombol a szél, háborog a tenger, és tele a hócipellőm. Ennyi elég is mára.

2017. december 1., péntek

Első napok az új hajón - MV Lys Carrier, 1. rész

Nincs fotóm a hajóról, de a nevére kattintva megnézheted, milyen volt. Ez már a 2009-es átnevezése után, Margerita néven, de az előzmények között ott van, hogy MV Lys Carrier volt...  

LYS CARRIER

2002. JANUÁR 23.- MÁJUS 14. Január 23. szerda. 
Hajnali kelés, majd nyomás a reptérre. Először fordul elő, hogy egyedül kell kimennem, szegény fejemnek, családi kíséret nélkül. Nos, elárulom mindenkinek, fel tudtam szállni a gépre.
 
Istenem, hol vannak a régi szép idők, amikor élveztem a repülést. Mára csak a kényelmetlenség, a "székhezkötöttség" érzése maradt, meg azon szitkozódni, hogy az utóbbi években miért lettek olyan szűkek az ülések, a fene a sok profithajhász légitársaságba.
 
Amszterdamban dög meleg volt a tranzitban, majdnem rosszul lettem, Stockholmban meg jó mínuszok vártak, meg egy vámos, aki jól szétkapta a csomagjaimat, de rendes volt, mert közben jól eldumáltunk, és semmi más nem érdekelte, mit a gyógyszereim, amit pár éve már hordani kell a hajóra, sajnos nem úri passzióból, hanem szükségből. Még azt is elmagyarázta (vagy jobb szó az elangolozta?) hogy hova kell mennem, ha a Halmstadba induló gépre akarok felszállni. Szerintem Stockholm körbe van építve az Arlanda repülőtérrel, annyit kellett gyalogolnom. Direkt elfáradtam, így a 3-as terminál egy nyugodalmas sarkában letelepedtem, miután kifigyeltem, honnan indul a gépem 15.50-kor. Még két óra se volt, összetoltam két fotelt, lerúgtam a cipőmet, kényelmesen elhelyezkedtem, és nekiálltam olvasni, és egyszer csak azt vettem észre, hogy felébredtem. 15.35 volt. Pont időben tértem magamhoz.
 
Csak a gépen kezdett a frász kiveregtni, mert amikor a beszállópulthoz értem, akkor láttam kiírva, hogy: utolsó hívás, leadtam a csomagjaimat, és amint beszálltam, a busz elindult géphez. Három perc híján lekéstem...
 
Az ügynök várt, hipp-hopp a hajón voltam. Egy hazautazónak hoztam egy jegyet a HMS-től,
a német parancsnok volt, a régi elsőtiszt (XY. Viktor, még nem jegyeztem meg a nevét) lett az új barba.
Vacsora után beszélgettünk, és párszor jól elküldte a fenébe
germánját, aki elég utálatos volt vele...
 
Jó, hogy Viktorral leszek elsőtiszt.
 
Ami nagyon nem tetszett, hogy ugyanaz a helyzet, mint a Priwallon, a tanfolyamon levő elsőtiszt helyébe kellett jönnöm, és az április elején akar behajózni. Mondom, hogy jönne, mert én nem engedek a szerződésből. Hat hónapot írtam alá, akkor annyit is leszek!
 
Papírt rakodunk, 650 kg-os tekercseket, esőben nincs rakodás, és ma esős nap volt.

Január 24. csütörtök, Halmstad. 
Elég alaposan átnéztem a hajót, csak apró különbségek vannak a Priwallhoz képest. Ezt szeretem a hajózásban, lehet, hogy azonos típus két hajó, de nincs két egyforma! Nem véletlen, hogy az angolban nőnemű a "ship", a hajó főnév.
 
Rakodás közben szóba elegyedtem a munkásokkal. Megkérdeztem, hogy mit tudnak arról, hogy húsz éve volt itt egy hajógyár?
 
Már nem működik, mondták.
 
- A feleségem unokatestvére volt a tulajdonosa, ő alapította - mondtam.
 
- A Béla? - kérdezte az egyik. - A bátyám nála dolgozott. Jó ember, mi van vele?
 
Hát nem felejtették el, pedig már több, mint húsz éve elment ebből a svéd kisvárosból.
 

Pascal kapitány...

Pascal az egyik matróz. Szép darab legény, azt nem lehet rá mondani, hogy a sok napozástól sült le. Zöldfoki szigetekről való, akárcsak a másik, Manu, azaz Emanuel. Ami meglepett, hogy milyen jól beszélnek angolul.
 
- Chief, ha dolgozni akarok, meg kellett tanulnom. Otthon nincs sok munka... - mondta.
 
Este shiftelni kellett a hajót. Hatvan métert hátrahúzni, saját kötéllel. Nem egy nagy "was ist das", csak meg kell fogni a dolog vége helyett a köteleket.
 
Nos, én elől manőverezek Pascallal. A srác elemében volt. Mondtam, hogy mondja el, hogyan kezelik a köteleket, mert mindig jobb, ha az új alkalmazkodik a megszokott eljárásokhoz, mintha többeknek kellene hozzám, az én módszereimhez idomulni.
 
Ezt valószínűleg úgy értelmezte, hogy át van adva a parancsnokság neki, mert ettől kezdve pattogott, mint kecskedrazsé a deszkán, intézkedett, utasított:
 
- Chief, ezt ide, azt a kötelet oda, húzzuk, toljuk, szakítsuk... fussunk, szaladjunk, igyekezzünk...
 
Ez engem különösebben nem zavart - sőt, direkt élveztem! -, de el tudom képzelni, hogy más elsőtiszt ezt rossz néven vette volna, "önérzetében megsértve" kikérik maguknak, én meg jókat vigyorogtam magamban a buzgólkodásán. Jó dolgos marinaio (matróz - olasz) mind a két matróz.

2017. november 8., szerda

Hazautazás az emlékezetes 9.11-én! - MV Priwall, utolsó rész

Szeptember 8. szombat, Avonmouth. 

Takarítgatok, csomagolgatok, unatkozgatok, mennék már haza.  Ilyenkor már nem lehet írni... 
Hogy mondják?

Minden jó, ha a vége jó!

Nos nekem valóban jól sikerült. Ebéd után a szakáccsal bementünk Bristolba. Ő az Argosban akart vásárolni a kisfiának egy távirányítású markolót és bulldózert, és nekem is szükségem volt egy válltáskára. 
Bevonatoztunk.
Nem tudom, miért élt úgy az emlékeimben, hogy Bristol egy randa iparváros? Kellemesen csalódtam. Gyönyörű az Avon parti város. Nemccsak, hogy átszeli a várost a folyó, de három éles kanyart véve kígyózik az ódon épületek között. Meglátogattuk A St. Mary Ratcliffe templomot, ahol több mint 800 éve miséznek. Megnéztük a Beiley várkastély romjait, és az ősrégi "mota" maradványait (valamiféle kora középkori erődítmény lehetett), másfél méter vastag és 20 méter magas falakkal körülvéve.
Amíg megtaláltuk az Argost bebarangoltuk a belváros vásárló és sétálóutcáit. Voltunk egy fedett bolhapiacon, nincs róla információm, de egy csoportot vezetett egy idegenvezető, tehát nyilván történelmi jelentőségű a fedett csarnok.
Az Argos is megér egy mondatot. Katalógus-áruház. A hajón természetesen minden kiadása megvan az ingyenes, több száz oldalas vaskos árjegyzéknek. Az "eladótérben" körös körül egyszerű cél-számítógépek, ahol beütöm a kiválasztott áru kódját.
Azonnal kiadta, hogy válltáskát akarok, van belőle 6 daraba raktáron, és akcióban most harmad áron adják, mindössze 6,99 fontért. Kitöltöttem az igénylőlapot, odamentem a pénztárhoz, majd leültem az árukiadó elé, és öt perc múlva megjelent a kódszámom, a 751-es az A jelű pulthoz kellett mennem, ahol átvettem. Sokan voltak, de három percnél sehol se kellett többet várnom, kivéve az árukiadást. Kíváncsi vagyok, mikor jelenik meg otthon az első az üzletláncból? 
Ami miatt egy kicsit otthon éreztem magam, hogy a Severn Beachre induló vonat negyed órás késéssel állt be a peronra. Viszont volt időm, hogy kényelmesen megegyem a dupla sült krumplim a chilis és kék sajtos mártással.

Csak az állomásról ne kellett volna vagy másfél kilométert gyalogolni! Akkor már bennem volt a fél kettőtől fél ötig tartó állandó mászkálás kilométerei, és az utolsóak mindig a legnehezebbek. 
De legalább holnap nem dolgozik a kikötő, és nyugodtan pihenhetek, takaríthatok és csomagolhatok!

Szeptember 9. vasárnap, Avonmouth. 

Ahogyan tegnap írtam: takarítottam. Kiglancoltam a hidat, aztán a kabint mostam ki, és csomagoltam. Még arra is volt időm, hogy írjak. 

Szeptember 10. hétfő, Avonmouth, Bristol. 
Na, most miért menjen simán bármi is, ha egyszer meg lehet keverni. 
Reggel fél hétkor hívta a hajót Toró Pestről, hogy a számítógépes rendszer lefagyott, és valószínűleg nem érik el a hajót.
Ez a valószínűség hétkor lett biztos. Mert akkor is Pesten voltak, tehát a bristoli gép elmegy nélkülük. Most aggódunk sorban.
A Laci azért, mert mi lesz a hajóval? Meg mi lesz a bármivel, mindegy, csak aggódni lehessen... Pedig ő az, akinek megjön a váltója, és biztosan megy haza.
Én azért, mert nem tudom... Ilyenkor aggódni illik. Szerintem, majd meglátom, hogy milyenek lesznek a körülmények. Az abszolút logikus eljárás az, hogy felülök én is a gépre, és amikor megjönnek valamikor, beszállnak, és a hajó elmegy.
Hét ötvenkor rájöttem, hogy miért aggódjak: ha telefonon elérik a németek Torót még mindig Pesten, akkor lefújhatják az utazást. Mondjuk ebben az esetben ki kellene próbálnom, hogy milyen az, amikor az ember fogja magát, és kiszáll a hajóról. Kiteszem a bőröndömet, és azt mondom:
- Ágyő... a szerződésem két hete lejárt, a repülőjegyem ott van a reptéren én megyek. Itt volt a szombat, a vasárnap, meg lehetett volna oldani a váltást, már augusztus 25.-én tudtuk, hogy ide jövünk, és sokszor itt vált a cég. Miért nem intézkedtek időben?
Na, ja... a baj csak az, hogy nem teszem meg, mert minden nap komoly pénzt jelent, és arra most nagyobb szükségem van, mint arra, hogy balhézzak, meg botrányt csapjak. Más lenne a helyzet, ha hat hónap lenne mögöttem.
Tizenegykor már más volt a helyzet. Toróék felszálltak valamelyik gépre, és valahova mennek, tehát egyszer megérkeznek. Az asszonyt felhívtam a suliban, és nem tudtam semmit mondani...
Tizenegy húsz: Herr Genrich, a cégtől határozottan kijelentette, hogy a hajónak el kell menni ma délután, legkésőbb kettőig. Ha nem jönnek meg a váltók addig, akkor a pilotcsónakkal lesz a váltás, na, ilyet még úgyse csináltam, érdeklődve várom mi sül ki belőle?
Egy kicsit élvezem a helyzetet, Laci meg kicsit rossz néven veszi, hogy jó kedvem van...
Tizenhárom harminc: itt van Hóki, és azonnal elintézte, hogy a hajó csak este, 21.30-kor induljon. Toróék telefonáltak Amszterdamból, hogy 15.30-kor érkeznek, és az ügynöktől 18.00-ra kértünk taxit. A reptéri hotelbe megyünk, s holnap reggel 6-kor indulunk a Schipholra, onnan 15.30-kor érkezünk Ferihegyre. Ez a program, már 99,99%-ban biztos (feltéve, ha nem jön közbe semmi...)
Hóki elhozta a ciprusi kormány új rendelkezését, amely szerint november 1-től kötelező a ciprusi bizonyítvány és a tengerészkönyv. Ezt majd a Marlow-val kell elintéznem.
Este a szállodában folytatom.
A Days Inn láncnak a reptérhez közeli moteljében kaptunk szobákat. Kényelmes. Elmentünk vacsorázni, illetve Laci vett annyi kaját, mintha a napszámosait kellene jól tartani az építkezésen. Horácz Burger Kingben kajált, és olyat mondott, hogy csak néztem: ő mekis, és ez azt jelenti, hogy "csak oda jár", és mivel itt nincs, ezért fanyalodott a Burger Kingre. Egy "vérbeli" mekis nem megy burgerbe, és viszont. Mindig tanul az ember... pedig szerintem egykutya. Bármilyen hamburgert vesz az ember, azt csak amerikásan, azaz gusztustalanul lehet enni, a szutyákok lecsöpögnek, a szájából kilógnak a hagymacsíkok, na, nem ragozom.
Holnap reggel fél ötre van az ébresztő, még jó, hogy a közép-európai időt tartjuk, így nekem ez csak fél hatot jelent.

Szeptember 11. Bristol, Budapest. 

Hajnali kelés, normális utazás lett volna, ha a gép nem lenne derékban szűk. Ez már nem változik, mert egyre több az olcsó, fapados, és borzalmasan kényelmetlen repülő, ami az üzletembereknek lehet, hogy megfelel, de azért más idegileg és fizikailag fáradtan felülni, és nyomorogni. Mindegy. 
Amszterdamban vártunk egyig.
Simán megérkeztünk. Encsike várt, a gyerekek egyetemen, főiskolán voltak.
Itthon a taxiban hallottam, hogy a new yorki World Trade center épülete ellen terrortámadás volt. Mindkét toronyba belerepült egy-egy repülőgép, ráadásként a Pentagonra is rázuhant egy.
Sajnos, a hajón túl sok katasztrófafilmet és egyéb állatságot láttam. Talán ennek köszönhető, hogy fásultan fogadtam a hírt.

2017. október 25., szerda

Rohanunk, mint a mérgezett egér, de én tudom, hogy hova! - MV Priwall, 20 rész

Augusztus 29. szerda, Santander, horgonyon. Otthon hívott Kovács Panni, hogy szervezik Kary Évával a találkozót, ahogyan megbeszéltük szeptember vége, október elejére.
Most megint elkapott a "Dombóvár" láz, és állandóan ezen jár az agyam.

Augusztus 30. csütörtök, Santander, horgonyon. Csendesen telt el a nap, csak Lucó aggódott, nehogy bedurranjon az idő, fel kelljen húzni a horgonyt.
Fél ötkor manővereztünk, s közben Toró felhívta Lacit. Indulásra kész, már idegeskedik, és ez feltétlenül jó jel.
Már mennék haza.
Várom, hogy találkozzam a családdal, kikérdezzem a nyári élményekről őket, na és a felvételikről.
Lesz dolgom elég, ami az interneten vár, arra jobb nem is gondolni.
Santanderben helyi ünnep van, nincs nyitva semmi, a srácok kissé le vannak lombozódva, én nem terveztem, hogy kimennék.

Augusztus. 31 péntek, Santander. Valami baj van a laptoppal, azt hiszem, a képernyője kezdi elhagyni magát, megjelent az alján egy sötétkék csík, azt jelenti, hogy ott nincs kép...
Valami baj van, a rakodógéppel. Későn kezdtek, volt már tizenegy óra is, és közben is ácsorogtak.
Délután Lucó beszélt a "központtal", a következő rakomány, illetve út ügyében. Swansea-ból New Rossba megyünk és onnan Avonmouth. Ez, ha minden igaz, akkor Bristol elővárosa. Ez egy nagyon jó hely arra, hogy a Bristol - Antwerpen - Budapest útvonalon hazamehessek.

Szeptember 1. szombat, Santander, úton. Jó korán indultunk, hogy elérjük a hétfő reggeli magas vizet Swansea-ben.
Írom a fantasy-mat. Most azt találtam ki, hogy írásos "dokumentumokat" is készítek.

Szeptember 2. vasárnap, úton. Hideg van. 16-17 fok, és északi szél. Az éjszakai őrség alatt fűteni kellett.

Szeptember 3. szerda, hétfő, úton, Swansea, úton. Még nincs hír a kihajózásról. Meyer "nem találja Hókit", de ezt nem hiszem.
Ja, a napokban mondta el Lucó, miért hívják a srácok Hókinak capt. Brackhagent: még a kezdetekben történt, ugyanis a Priwallon a hajógyári átadást követően magyar személyzet van, hogy eleinte Hókuszpók volt a neve, mert olyan gonoszkodó volt. Ebből maradt a Hóki.
Telefonos hírek:
Grúzia - Magyarország 3 - 1. Az eredmény ránk nézve hízelgő. Kilencet is kaphattunk volna.
Bicskeit leváltották. Ettől megtanulnak focizni a "fiúk"? Marhaság! Ha van focistánk van eredmény, ha nincs, kikapunk. Jelenleg nincs senki, aki nemzetközi mércével elfogadható lenne (talán Király, a kapusunk, de ő állandó csapattag is a Herthánál, rajta kívül nem játszik magyar komoly európai csapatban).
Reggel tízkor kötöttünk ki, és este tízkor indultunk. Ennyit a walesi városról...

Szeptember 4. kedd, úton, New Ross. Szerencsés napom volt. Mindazt lefényképezhettem, amiért régebben egy kicsit fájt a szívem, hogy nem volt rá alkalmam.
Délben horgonyt dobtunk a Barrow torkolatánál, az idő ráadásul verőfényes volt, jó szögből kapta a napfényt a Hook Head. Két fotót készítettem a világ egyik legrégebben működő világítótornyáról, immáron több, mint nyolcszáz éve szolgálja a tengerészeket (a mai napig).
Amint érkezünk a horgonyzóhelyre, jött egy helikopter, hogy mentési gyakorlatot szeretnének tartani, engedélyt kértek, hogy letegyenek egy embert a fedélzetre. Legalább öt képet készítettem, nagyon remélem, hogy jól sikerültek.

Beszélt Laci Hókival, intézi a behajózást, hamarosan hazamehetünk. 
Ha kis szerencsénk van, akkor saját csúcsot dönthetünk: augusztus 25-e és szeptember 8- között öt kikötőt érinthetünk: 25- Santander, 3-a Swansea, 4-e New Ross, 6-a Avonmouth és van két napunk a következőig, amit még nem tudunk.
Este tízre kötöttünk ki.

Szeptember 5. szerda, New Ross.  Reggel Lucó felhívta Herr Meyert a váltás ügyben. Nagy valószínűséggel a hét vége lesz az alkalmas időpont a hazamenetelre. Horácz is jön haza. Ez csak azért érdekes, mert amikor Ciprust értesítette Laci, hogy hárman mennénk, Mrs. Vasoulla azt mondta, hogy nem váltja le Horáczot, mert nem telt le még a szerződése. Erre ma Meyer intézkedik. Ezt teszi, hogy tíz éve van a hajón. Természetesen leváltja, mert karácsony előtt jön vissza a hajóra.
Közben kissé megváltoztak a körülmények. Este érkezett egy másik hajó, így átálltunk a folyó túlsó partjára. Holnap este megyünk vissza, addig még összekaparnak vagy 300 tonna rakományt, és elmegyünk Avonmouthba. Ott péntek este bevisznek, és hétfőn kiraknak. Nyugodtan le lehet váltani...
Telefonos hír: félidőben Magyarország - Románia 0-2. Ez azért nem rossz. Tényleg. Ezektől az izéktől...

Szeptember 6. csütörtök, New Ross. Mint említettem, a helyzet állandóan változik. Ma is: menjünk, mint az olajozott mennykő, érjünk péntek reggelre Avonmouthba (nem megy!), ha nem érkezünk meg, akkor este kikötünk, éjjelre túlórát rendelnek, és reggel elmegyünk Montrose-ba (Skócia, Aberdeentől 20 mérföldre délre), és legyünk ott hétfő reggel. Nem megy: az út 800 mérföld, ez három napi út, kedd reggel lehetünk ott.
Hogy én honnan megyek haza?!
Este indultunk.

Szeptember 7. péntek, úton, Avonmouth. Hajnalban írtam.
A déli váltáskor minden letisztult. Hóki hétfő reggel érkezik 9.45-kor a bristoli reptérre. Vasárnap, vagy hétfőn megyek haza, csak Horácz váltása bizonytalan, mert péntek délben nehéz otthon szakácsot találni.
És öt óra után megjött, hogy a váltók hétfőn délelőtt jönnek, mi ugyanaznap reggel kapjuk meg az utazási részletezést. Nagy valószínűség szerint hétfőn késő este érünk haza.
Hétkor szállt be a pilot, meglehetősen ramaty időben, van vagy hetes nyugati szél, milyen kellemes dolog, hogy az első igazán rossz idő már nekem jön. Egyébként amikor megyek haza, ők Bantry (délnyugat Írország irányába lityegnek).
Tízre kikötöttünk.

No. 1: Jaminaországtól az Óperenciáig

Milyen érdekes: B András mindhárom könyvem elolvasta, és azt mondta, hogy magasan a legjobb a Jaminaországtól az Óperenciáig. Horácz is végzett vele, szuperlatívuszokban áradozott róla. Azt mondanom se kell, hogy Lucó (aki igen lassan jutott túl rajta, napi egy-egy írással) is igen jókat mondott. Arról dunsztom nincs, hogy Zoli és Gyuszi elolvasták-e bármelyiket is, mert egy szót se szóltak róla. Azt elismerem, hogy a helyzet nem "mindennapi", együtt hajózni a könyvek írójával, elképzelhető, hogy nem tudták, hogy mit mondjanak, vagy pedig az, hogy ne szólj szám, nem fáj fejem... Ebből is látszik, hogy az ember sose tudhatja, hogy mit kinek ír? Hiszen meg voltam győződve, hogy a legnagyobb sikert a Bonzsúr aratja, s lám a tengerészek körében a Jamina "tarolt", de hozzá kell tennem, hogy ezen a hajón. Azért elmondhatom, hogy ezek a beszélgetések bizonyítják, hogy érdemes írni, mert csak az olvasó véleménye számít. (És legfőképpen azoké, akiknek tetszik.)

Hogy mi lesz a sorsa annak, amit most írok, arra igazán kíváncsi vagyok! 

2017. október 12., csütörtök

Santurzi, halétterem... - MV Priwall 19. rész

Augusztus. 25 szombat, úton. 
Mint tegnap. Írok. Megírtam hat fejezetet, mindegyik 17-19 oldal. Most, hogy nehogy elvesszen az egész, a fejezeteket külön egységként mentem el, majd ha kész, egybefűzöm. 

Augusztus 26 vasárnap. Úton, Bilbao. 
Laci nagyon aggódik, hogy van-e sérülés a bulbán. Pedig hiába minden, amíg ki nem rakják a hajót, és ki nem emelkedik, addig nem lehet megnézni. 
Délre már ki voltunk kötve, nem keltettek a manőverhez, így fél egyig húztam a lóbőrt.
Délután közvetítés a lengyelországi kajak-kenu világbajnokságról. Láttunk egy ezüstöt, a kenu négyesek 500 méteres számában a fiúk 17 ezred másodperccel maradtak le a románok mögött.
Szabolcs is nézte, azt mondta, hogy nyolc aranyat nyertünk.
Szép volt.
Ezek a sportolók érdemesek a támogatásra. Nem úgy, mint a focistáink. Szerdán a fiam szerint Magyarország-Románia, már egy győzelem se segít, a szomszédainknak meg létkérdés a győzelem, nem kétséges kié a három pont. Sajnos...

A mai nappal letelt a szerződésem. 

Toró (K. Cs., aki helyett jöttem) telefonált Lucónak, 28-án és 29-én van a kapitányi vizsgája, és azt ígérték, hogy a bizonyítványt hamar kiállítják. Ez azt jelentheti, hogy szeptember első hetében hazamehetek, nagy valószínűséggel Lucóval együtt. 

Este tévézünk a szalonban Zolival, és a gépház felőli folyosón megjelent egy néger. Nem mondom, hogy nem lepődtünk meg. Természetesen lopni jött, de ezt csak zárójelben mondom, mert valószínűleg ellenkezik az emberi jogokkal, ugyanis addig, amíg nem rabolja ki a hajót ártatlannak kell vélnünk. Ha már nincs meg a pénzünk, csak akkor lehet mondani.

Augusztus 27. hétfő, Bilbao. 
Kirakunk. Meg kell, hogy mondjam, nem gondoltam, hogy a nap úgy végződik, ahogy...

Santurtzi, halétterem...


Fél hét felé Lucó rábeszélt, hogy menjünk ki. Kicsit bizonytalankodtam, aztán ráálltam, mert miért ne? Ritka alkalom, hogy Bilbaóban úgy rakodjunk, hogy ki tudok menni... 

Horácz is jött, kimentünk a tengerparti városba, Santurtziba. Sétáltunk egy sort, vettünk ezt-azt. Én csak filmet, Lucó két Zorro kalapot az unokáinak, de sajnos disznó álarcot nem kapott, pedig az unokái a kukoricásban Zorro kalappal akarják hajkurászni, vállukon puskával, és Laci papa a vaddisznó...

Utána a tengerészklubba mentünk, Laci telefonált, majd a mólóra, ahol szabadtéri vendéglő van, a vízparton felállított faszenes rácsokon sütik a mindenféle halakat. Nincsenek elegáns asztalok, vagy hatot egymás mellé toltak, és székek, ez egy sor, és van vagy hat. Egyszerű műanyag tányérok. A menü: 
Gamberi, azaz vörösre főtt rákok.
Utána egy cseréptányérban fűszeres lében főtt kagyló.
Ezután saját levéből készített mártásban kalamári.
Végül sült friss szardíniák.
Két kancsó sör.
A gamberit, azt hiszem, nem egyszerű sós vízben főzték, mert nagyon zamatos volt.
A kagyló különlegessége a leve: bőven fokhagymázva, petrezselyemzöldtől volt zöld a színe, és erősen lehetett érezni a fehér bort, vagy a jerezt. Ez utóbbira szavaznék a különleges zamata miatt. A bajt ez a mártás okozta, ugyanis evőeszköznek csak villát kaptunk, és a levét ki kellett tunkolni. Ezt puha bélű fehér kenyérrel oldottuk meg.

A kalamári más volt, mint amit Lucó várt. Mindkettejükön láttam, hogy némi averzióval nézik a koromfekete mártást, amiben a fehér tintahaldarabok voltak. Nem lennék az, aki, ha nem elsőnek vettem volna belőle. 
- Olyan, mint a paradicsommártás... - mondtam, és erre Laci és Horácz is megkóstolta. Mindketten elmondták, hogy ha én nem veszek belőle, akkor hozzá se nyúltak volna. Ki lehet találni, hogy a zömét én ettem meg. Ja, a mártáshoz megint nem volt kanál.
A szardíniából Horácz már nem bírt enni, így Lacival addig ettük, amíg csak kettő maradt a tálon, az kifogott rajtunk. Amikor elmentünk, a mellettünk ülő asztaltársaság rácsapott a két pici halra. Lehet, hogy összevesztek rajta?

Az egésszel nem lett volna baj, ha Laci nem úgy találja ki a kimenetelt, hogy én már túl voltam a paprikás krumplin, ugyanis az volt vacsorára. Otthon töredelmes beismerő vallomást kell tennem az asszonynak... 

Augusztus 28. kedd, Bilbao, úton, Santander, horgonyon. 
A délelőtt aggódással telt. Amikor a bulba eléggé kiemelkedett, végre látni lehetett, hogy milyen kár érte a hajót Great Yarmouthban. Nos, vagy hetven centi hosszú, és 5-10 centi mély behorpadás keletkezett. Azt hiszem, semmi komoly. Naplókivonatot készítettem, parancsnoki jelentést írtunk, és közben Laci folyamatosan aggódott. Én nem. 

Ha én lettem volna a barba, biztos lett volna pár kellemetlen éjszakám... 
Átmentünk Santanderbe, de nem kötünk ki. Csak pénteken kezdik a berakást, és egy inoperatív rakpart napi költsége 1700 márka, ezt nem fizetik. Na, még jó! Nem a Mahart vagyunk, ahol ilyen esetekben két kézzel szórták ki a pénzt az ablakon, csakhogy a jó haver parancsnok uraknak a kedvében járjanak.

2017. szeptember 26., kedd

Indulás kis ütközéssel, de nem a rakpart a hibás! - MV Priwall (18. rész)


Augusztus 22. szerda, Great Yarmouth. 
Mégse ma megyünk el. Nem végeztek a berakással, mire a magas víz felemelte a hajót, kiderült, hogy még kell vagy 80 tonna ócskavas, és mivel teljes rakományra vették ki a hajót, ezért be kell rakni a maximumot. Mire elkészültek, már jött az apály, na és még hátra voltak a javítások. Ugyanis, tessék elképzelni, amikor ócskavasat rakunk, óhatatlanul lehullanak nagyobb vasdarabok a markolóból, és vagy három helyen elgörbítették a korlátot a fedélzeten, egy helyen eddig ki is törték. Mire ezt megcsinálták, újra ültünk az iszapban.
Este indultunk, de nélkülem, mert ugye éjfélkor jövök szolgálatba.


Augusztus 23. csütörtök, úton. 
Szokásomhoz híven azt kellett volna írnom, hogy: úton - Great Yarmouth - úton. De ennek története van!


Egy kisebb karambol


Tegnap este nem tudtam aludni. Forgolódtam, aztán tízkor felkeltem, és írtam. Tizenegykor rendben beindult a főgép. Fél óra múlva lassítunk, gondoltam, kiszáll a pilot. De hallom, hogy hátrát kér barba.
Nocsak, ez nem szokás!
Aztán kisvártatva előre járt a főgép, majd néhány perc múlva, megint rázkódik a kabin, ez megint azt jelenti, hogy hátramenetben jár a csiga. Mi a fene? Kétszer száll ki a pilot? Mivel tíz perc hiányzott az éjfélhez, felmentem a hídra. Még bent voltunk a folyón, a derékszögű kanyarral küszködtünk a kijáratnál. Éppen hátrát kértünk. Aztán újra előre. Nekilendült a hajó, de csak nem fordult az orra. A csatorna pedig nagyon szűk. Hiába járt az orrsugárkormány teljes erővel, csak mintegy húsz fokot fordult el a hajó, az áramlás, volt vagy hat csomós, nem engedte. Most már hiába jött a hátramenet, a szemközti part túl közel volt. Srácok pecáztak a szélén, ijedten ugráltak fel és kiabáltak, de mi csak mentünk. Aztán durr, nekimentünk. Majd átestem a mellvéden, a híd rázkódott, mintha le akarna ugrani a raktártetőre.
Többet nem próbálkozott a pilot. Lekötöttünk a legközelebbi rakpartra, hogy megvárjuk a pangó vizet, amikor a dagály tetőzik, és még nem indult el a víz vissza, akkor nem mozog. Megvizsgáltuk a hajó orrát, leszondáztuk az orrtankot, ha kilyukadt a test a vízvonal alatt, akkor ott kellett volna jelentkezni a beömlő víznek, de üres volt. A barba és a pilot elment megnézni a rakpartot, hogy látszik-e kár, de semmi. Persze, a bulba (a hajók orrán, a vízvonal alatt, egy fektetett csepp alakú kiképzés) ütközött, az pedig két méterrel a víz alatt van, tehát a sérülés is ott lehet. Hajnali kettőkor volt a salck water, a pangó víz ideje. Persze minden normális hajó akkor indul, így aztán igazi csúcsforgalomban értünk ki a tengerre. Előttünk két "supply vessel", azaz ellátóhajó, ami a fúrótornyokhoz hordja ki a szükséges anyagot, mert Great Yarmouth az egyik bázisuk, mögöttünk is egy idétlenkedett, és nekiindultunk négyen, hogy átmenjünk a bójasoron, ami a legszűkebb részén alig 4 kábel (1 kábel = 0,1 mérföld, azaz 185,2 m.).


Augusztus 24. péntek, úton.
Semmi különös. Az idő szép, párás, fülledt, de nem túl meleg.


Írok.


Sőt, az is lehet, hogy lesz valami belőle. Az nyilván való, legalább is számomra, hogy az ember elkezd valamit írni, aztán pár oldal után rájön, hogy mégse lesz belőle semmi. Elteszi jobb időkre. Mint ahogyan én is, ezen a hajón, amikor volt az a nagyon hülye álmom, elkezdtem megírni, de aztán abbamaradt. Nem mondom, hogy véglegesen letettem róla, de most nem fejezem be. Van belőle vagy 18 oldal. Egyelőre ennyi.
A mostani nekiveselkedésem mintegy tíz napja kezdődött. Megnéztem a naplómat, pontosan két hete, azaz 12-én kezdtem el. Először megírtam vagy hat oldalt, és rájöttem, hogy nem azt akarom, kitöröltem. Aztán nekiálltam újra, 30 oldal kész volt, amikor a gép bedöglött, csak nyolc oldalt tudtam megmenteni három kész fejezetből. Harmadszorra is belefogtam, mert hallatlanul érdekel amit kitaláltam.
Azt már írtam, hogy olvasom, és azóta befejeztem Raymond E. Fest könyvét, az Érzőszívű mágust, eredeti címe: Magician. A műfajt tekintve fantasy.
Gondolom sokan összeráncolják szemöldökük, ennek hallatán.
Nos, amikor elkezdtem, rájöttem, hogy egyszer, vagy hat éve, valamelyik hajón már olvastam. Nemcsak akkor, hanem most, másodszorra is rendkívül jó és érdekes olvasmány volt. A műfaj alfáját, Tolkien: A gyűrűk ura című könyvet (Göncz Árpád fordította) kétszer is elkezdtem, de nem tudtam befejezni. Most erős elhatározásom, hogy nemcsak elolvasom, hanem meg is veszem. Tolkien könyve körülbelül olyan jelentős, mint Robinson története, mert a további hajótöröttes történeteknek ez az alapja, vagy, mint a fantasztikus könyvet se lehet írni úgy, hogy megkerüljük I. Asimov által lefektetett, s azóta minden szerző által alkalmazott "robotika három törvényét". Ez az oka, hogy mindenképpen át kell rágnom magam Tolkien művén.
Tehát az olvasmány megihletett, és most fantasyt írok.
Azt hiszem, vaskalaposság azt mondani, hogy a fantasy nem irodalom. Mert az a lényeg, hogyan van megírva. Van-e mondanivalója, vagy nincs? Ha ezek hiányoznak, a történelmi regény se irodalom, mint ahogyan a rossz, a gondolatok nélküli vers se költészet.
Ezért most nincsenek averzióim, hogy a könyvben mágusok és varázslók szerepelnek, és van benne egy jópofa kobold, mert ezek csak körítések. Úgy gondolom, ez a műfaj a mai ifjúság romantikus történetek iránti éhségét elégíti ki, hiszen kalandos, és a jó mindig győz a rossz felett. S ha - azt hiszem - a hagyományos regénynek leáldozóban is van, a tizenévesek lelke igényli ezt a műfajt, és ebben a formában éledhet újjá.
Valójában az egész mese, és az benne a csodálatos, hogy nem kötik a szerzőt semmiféle kötelezettségek. Olyan bolygóra teszi a történetet, amilyenre akarja, úgyis a Föld köszön vissza. Olyan társadalmat alakít ki, amilyen csak tetszik, de a szabályait be kell tartania. Olyasmi az írása, mint egy szerepjáték lehet (mert azt nem ismerem), csak én viszem az egészet.
Élvezem.
R. E. Feist könyvét B. Pistától kaptam kölcsön. Ő szereti a fantasyt. Kölcsönadott egy másikat is. Muszáj írnom róla, mert azt hiszem, szépen alátámasztja az elméletem, miszerint nem a műfaj a rossz, vagy jó, hanem a mű. Nos, a Ló úr című borzadályról van szó. Egyszerűen olvashatatlan. Unalmas, pedig sokkal több a "fantasy"-s elem benne, mint Feist művében. Ebben vannak varázslók, gonoszak, jók, lovagok, hollóvá változó gonoszok, de az egész érdektelen, unalmas, a jelenetek kidolgozatlanok, semmi meglepő fordulat. A kalandok magukért vannak, nincs semmi ami izgalomban tartaná az olvasót. A szereplőknek nincs valójában semmi mondanivalójuk azon kívül, ami szorosan az akcióhoz tartozik, nem tárul elénk egy különös világ, pedig az lehetne, ha az író vette volna a fáradtságot, és egy kicsit megrajzolta volna. A másik, ami kimondott borzalommá avatja a "művet" az nem az író - Peter Morwood - hibája, hanem a kiadóé. A könyv hemzseg helyesírási hibáktól. Oldalanként tízesével fordulnak elő. A mindig az mindig "mindíg", a fordító, aki kiadta a kezéből a szöveget nem tudja, hogyan kell megírni a párbeszédeket, nem tudja, hogyan kell használni a kötőjeleket, -egyszer- közrezárja a szavakat szóköz nélkül, máskor - nem -, de azt se tudja, hogyan kell írni az idegen neveket, ha beillik a ragozás a nyelvünkbe, akkor nem kell kötőjelet használni, mint a "Tomnál", és nem "Tom-nál", és amikor használ, akkor sokszor így teszi: "Ackie - val". Az, hogy ha valaki beszél, annak minden mondata új sorban kezdődik, gondolatjellel kezdve, az szinte semmiségnek tűnik, és az is, hogy az elhangzott mondat után nem zárja le a kötelező gondolatjellel, hanem fűzi hozzá a gondolatait.
Az ilyen "könyvet" nem lehet végigolvasni. Abbahagytam a 125. oldalon.
Le kell írnom a lektor nevét, ha már vállalta, és benne van a könyvben: Juhász Péter az, aki azzal foglalkozik, amihez egyáltalán nem ért.
A kötetet fordította, és a magyar nyelvtant semmibe vette: Antony Péter.
Ugyanígy a kiadásért (nem)felelős igazgató: Tarnóczy István úr az AMON könyvkiadó nevében. Mindannyian szégyellhetik magukat.
Az ember szíve zokog, hogy ilyen "könyvek" megjelenhetnek, s nagy példányszámban a boltokba kerülnek!

2017. július 18., kedd

Grillparti esőben és pörgés... - MV Priwall (17. rész)

Augusztus 15. szerda, úton, Brunsbüttel. 
Olvasok és írok.
Este "nagy" meccs a tévében, negyed kilencre hirdették, de csak kilenckor kezdődött, előtte háromnegyed órás beharangozó. A 100 éves MLSZ-t ünnepelték egy Magyarország - Németország mérkőzéssel.
Az eredmény nem lehet vitás, a fritzek félgőzzel, ezerötszáz újoncot kipróbálva, akkor rúgtak gólt, amikor akartak, a második félidőben azon munkálódott keményen a két csapat, hogy a magyarok tiszteletgólját összehozzák, ez sikerült is a 60. perc körül. De mi mohók vagyunk, és az utolsó percben még egyet rúgtunk, ezért nem állták meg a dajcsok, hogy ne fejeljenek ők is egyet a lefújás előtt. Végeredmény, ami számunkra nem rossz: 2 - 5. Bicskei úr továbbra is építheti a várat, abból, ami a rendelkezésére áll. Lisztes, állítólag a legjobb magyar, a Bréma (tartalék) játékosa bűn rossz volt.
Éjfélkor érkeztünk, fél egyre part mellé szerencsétlenkedtük magunk.

Augusztus 16. csütörtök, Brunsbüttel, úton. 
Reggel rakodás, aztán megjött az order is, a következő út: Bréma - Hull. Az augusztusra szánt cementet elhordtuk Dagenhambe, majd szeptemberben mehetünk újra, de akkor már Hókival, ha minden igaz.

Augusztus 17. péntek, úton. 
Táviratok jönnek-mennek, ide megyünk, oda megyünk, szóval várjuk, mi lesz a következő út.
Laci minden távirat alkalmával elemez, és tervez, hogy kimutassa, mi vagyunk a három cementszállító közül a legjobb, és nekünk kellene kapni a szeptemberi fuvarokat is. Ha nem írtam volna, akkor a MV Monica Müller és a MV Julia Isabel a másik két hajó. Nem akarja felismerni, hogy egy dolog számít: a másik hajó azé az Otto Mülleré, aki a fuvarokat szerzi, hát egy dolog nyilvánvaló: a jól fizető fuvarokat ők kapják.
Nekem jövő vasárnap letelik a szerződésem, és szeptember elején hazamegyek, aztán kezdődik az új hajó keresése. Ha a Marlow-nál maradok, akkor ott novemberben van a nagy váltás, decemberben csak rendkívüli esetben vesznek le valakit, ez kicsit magyarázat arra, hogy miért nem kaptam tavaly decemberben hajót.
Ha tudok, akkor a hét végén bemegyek Londonba, mert délután megjött az út: Great Yarmouth - Bilbao (ócskavas), utána Santander - Sharpness, természetesen cement.

Augusztus 18. szombat, úton, Dagenham. 
A hajnali őrségben mint a tetű, úgy vánszorogtam, 3-4 csomós sebességgel, hogy reggel fél tízre érkezzünk a pilot beszállóhelyhez, ekkor van a magas víz.


Bolond grillparti

Úgy döntött Lucó, hogy ma van az utolsó alkalom megrendezni a grillpartit, ami a születés és névnapom megünneplésére rendezünk. Ezért Horácz előkészítette a rablóhúst, és a flekkent. Gyusza, mint rendesen a tüzet élesztgette. Felvittem a Santanderben vásárolt négy üveg bort (5 dollár volt üvegje), kenyérkockára készítettünk finom falatokat: sajt került rá és arra ringli, meg kagyló kapribogyóval.
Közben természetesen ment a kirakás. A klinker cement jó rakomány, mert lehet esőben is rakni, tehát nem kell állandóan felügyelni. Viszont a legkisebb szél is hatalmas porfelhőt hord, beterít mindent. Amíg nem kezdtük el a sütést, a hajótól elfújó szél volt, természetesen, ettől a pillanattól kezdve a csónakfedélzetre hordta, mindent szépen bevont cementtel.
Amikor már minden sínen volt, a húsok sültek, koccintottunk, csak a kaját vártuk, elkezdett szemerkélni az eső. Aztán később már szépen esett, és mire befejeztük, zuhogott.
Esőkabátban, vízhatlan, raktármosáshoz használt ruhában ültünk a fedett helyeken, és néztük, hogy jön az égi áldás. Természetesen nem adtuk fel, "végigélveztük" a partit.
Befejezésül megnéztük a Macskajaj című fergeteges filmet, azt hiszem, régen láttam ilyen jót. Persze ezt nyugaton nem tudják úgy értékelni, mint mi, akik a szocializmusban nőttünk fel,

Augusztus 19. vasárnap, Dagenham. 
Reggel szép borús időre ébredtünk. Hárman bementek Londonba, én sajnos nem, mert a bokám nem volt a legjobb állapotban.
Sajnos.
Ez a sajnos csak délután kettőig volt érvényben. Ugyanis akkor jött vissza a városnézésről Novotny Zoli, eléggé ette a kefét.
A kikötő mellett van a vasútállomás, ahonnan fél óránként megy vonat Londonba, és megállója van a Towernél, a Westminsternél, a Trafalgar téren, és a jó ég tudja még hol? De, mint kiderült, csak hétköznap, így hiába volt a nagy nekikészülődés, csak egy szimpla külvárosnézés lett belőle, egy állandóan nyitva tartó áruház-látogatással.
Ezt viszont nem irigyeltem tőlük.
Ez egy kicsit rosszmájúság...


Augusztus 20. hétfő, Dagenham, úton, Great Yarmouth. 
Horácz friss kenyeret sütött, ez volt a Szent István napi megemlékezés.
Encsike és Szabolcs is felköszöntött.
Este kikötöttünk.
Azt hiszem, egyszer már le kellett írnom az érkezést ebbe a kikötőbe, de most ez azon is túltett, amikor a Paduával voltunk itt.
Az oka pedig az, hogy farral jöttünk be a kikötőbe. Az, hogy kikötőt mondok ne tévesszen meg senkit. A Yare folyó teljes hosszában, a tengertől a városközpontig, mindkét oldalon összefüggő rakpart van kiépítve. Mintegy két kilométer hosszan rükverceltünk. Nagyon fájintos manőver volt, kimondottan élveztem.
Nem vagyunk messze a központtól, legfeljebb ötszáz méterre. Ha azt veszem, hogy 1997-ben a túlsó oldalon álltunk, tehát a hídig fel kellett gyalogolni, akkor messzebb álltunk a várostól. Holnap kint a helyem a városban.


Augusztus 21. kedd, Great Yarmouth.
Kellemes nap. A rakodás beindult, semmi dolgom, mert nincs mit ellenőrizni. A hajó alacsony víznél fekszik az iszapban, nem lehet ellenőrizni a merülést. Majd, ha felúszunk...
Délután kimentem, beváltottam 100 dollárt, és sikerült is elég hamar elköltenem.
Holnap délután indulunk egy óra felé a magas vízzel.
Élvezettel írom a fantasyt. Valójában mese, és szabadjára engedhetem a fantáziámat. A harmadik fejezet végén vagyok, részenként legalább 17-18 oldal. Magam is kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle?

2017. május 29., hétfő

Pörgünk és dolgozunk, és közben nem olvasnak! - MV Priwall 16. rész


Augusztus 7. kedd, Dagenham, úton. 
Legnagyobb meglepetésemre, amikor felkeltem, a hajó majdnem ki volt rakva. Fél kilenckor mentek le a srácok takarítani, közöttük Christian, Volke fia is. Amíg lent voltak, készítettem egy bizonyítványt a srácnak. Ebédnél adtam át, a barba egy tábla csokit tett mellé. Helyes volt, ahogy zavarában vigyorgott.
Erre megivott egy kólát, ami az életében igen nagy esemény, mert Volke elmondta, hogy otthon nem kap - ez elvi kérdés náluk -, kristályvizet vesznek, mert a csapvíz ihatatlan. Pedig megtehetnék, kimondottan jómódúak, még német mércével mérve is!
Este kártyáztunk, römit játszottunk a srác kedvéért.
Nem szoktam oda lenni a meghatottságtól, ha egy pilot jól teszi a dolgát (ha nem, akkor inkább kikelek magamból), de az idős révkalauz olyan mesterien hozta ki a hajót a rakpartról, hogy le a kalappal előtte. Pedig mint az érkezésnél írtam, egy belső rakpartnál álltunk, és a bejárat hallatlanul keskeny és szűk volt. És az öreg olyan első osztályú manővert mutatott, be, hogy nem győztük dicsérni, ő meg tudott eléggé vigyorogni!
Este megint kártyaparti volt.

Augusztus 8, szerda, úton. 
Átlagos menetnap, a vihart hátulról kaptuk, vacsorára paprikás krumpli volt, de olyan, amilyet én se tudok főzni!

Augusztus 9. csütörtök, úton, Brunsbüttel.
Laci őrsége este hattól éjfélig tart. Nos, éjfélkor felmegyek, ő meg marad. Éjjel kettőre értünk a kibójázott hajózóútba, s ő végig, egészen hatig ott rostokolt a hídon.
Ezután kikötés, megérkezett Hóki - hogy az mi a francot keres állandóan itt? -, a családjával, ügynök, shipi, vám, minden ami ilyenkor kell. Ebéd után tűzött el mindenki, Mr. Pott, aki szívélyes üdvözletét küldte, de én lefeküdtem aludni háromnegyed délben, aztán Laci beindította a berakást. Háromkor keltem, hatra kész lett a hajó, nyolckor Lucó elment egy kicsit elájulni, mert éjfélkor indulunk, természetesen marad velem a hídon, amíg kiérünk, de lesz az reggel hat is, utána jön az ő őrsége, de én nem maradok majd...
Ha belegondolok, hogy Maci a Paduán, amikor elhagytuk Brunsbüttelt egyedül hagyott a hídon, hogy vigyem ki a hajót, akkor Laci egy kissé túl óvatosnak tűnik. De ő a barba, úgy intézi a dolgokat, ahogy számára megfelelő...
Encsike kétszer is hívott.
Másodszor este kilenckor, mert egyedül van otthon, és meccset néz, a Debrecen játszik valami moldáv csapattal UEFA kupameccset, és vezetnek kettő nullra.
A Fradit megvette az MTK tulajdonosa, az Újpest elleni meccsen az újpestiek antiszemita demonstrációt rendeztek.
Behajózott B András, elment P Józsi.

Augusztus 10. péntek, úton. 
Pontban 00:00 órakor indultunk. Amikor Lacit keltettem a manőverhez, olyan volt, mint aki nem tudja, hol van. És végig lenyomta az őrséget velem, egészen a kijáratig, aztán ledőlt másfél órára, s aztán hattól délig az ő őrsége jött.
Táviratot kaptunk, hogy csak vasárnap reggel tudunk kikötni, így most teljesen lelassítottunk a kedvező érkezés érdekében.

Augusztus 11. szombat, úton. 
Kidolgoztam az útvonalra a végleges waypointokat, számítógépes listát készítettem róla, most már "nyugodtan" hajózhatunk.

Augusztus 12. vasárnap, úton, Gravesend, Dagenham. 
Megbeszéltük Lucóval, hogy kikötés után bemegyek Londonba, hiszen ez ragyogó alkalom, jó húsz perc vonattal, s van vagy tizenkét órám a két magasvíz között.
A révkalauz az adott időben be is szállt, aztán Gravesend előtt London Port Controll arra utasított, hogy álljunk meg, kössünk ki, mert a Julia Isabel nem indul el a reggeli dagállyal.
Ennyit a londoni kirándulásról. Nyolcra lekötöttünk, megvártam a fél kilencet, aztán csöngettem egyet a mobillal, Encsike egy perc múlva hívott is.
Ma van a huszonötödik házassági évfordulónk.
Most a Petrán írott naplómat olvasom, javítom, s ott azt kérdeztem, 1999-ben, hogy vajon az ezüstlakodalmunkat együtt töltjük-e?
Hát nem.
De ha hazamegyek, akkor megünnepeljük!
Éjjel, fél egykor keltem, s az első volt, hogy kibontsam a kis csomagot, amit Encsike küldött B. Andrással. Ezüst csomagolópapírban, ezüst szalaggal átkötve két kis doboz volt benne: egy ezüst fényképkeret, s egy ezüst kis szelence... Erre a boltban azt mondták, hogy alkalmas arra, hogy a "napi gyógyszert" tartsam benne. De szerintem arra is, hogy beletegyem Encsike fényképét, és a nyakamban hordjam egy ezüst láncon.
Este átálltunk a kirakó rakpartra, s elkezdték a kirakást.

Augusztus 13. Hétfő, Dagenham. 
Egész nap rakodtak. Tettem-vettem a hídon. Éjszaka fent voltam, így reggel nem kellett kelnem, az Isten tudja, mikor aludtam ilyen jót.
B. Pisti olvassa a Gudrunt. Azt mondja, jó. Ő olyan fajta, aki szereti a sci-fit és a fantasyt.
Egyébként, amikor a könyveket lehoztam, Lucó a Jaminaországra csapott le, Horácz elvitte a Bonzsúrt és G Gyuszi a Gudrunt. Nem értékelem, de Pisti úgy kérte el Gyuszitól a Gudrunt, hogy ő bele se olvasott...
Én viszont egy fantasyt olvasok, az Érzőszívű Mágus a címe. Egyszer, régen olvastam, akkor is tetszett, most is...

Augusztus 14. Kedd, Dagenham, úton. 
Ma is hasonló volt a tegnapihoz. Éjjel fél kettőig fent voltam a rakodást ellenőrizni, aztán alvás, tizenegyig. Az utóbbi két napban úgy kialudtam magam, hogy az csuda! Nagyon finom volt!
Annyira a könyv hatása alatt vagyok, hogy elkezdtem írni én is "mesét", azaz fantasyt. Régen dédelgetem a témát, de eddig nem fogtam hozzá, mert "nem komoly téma", és nem éreztem úgy, hogy meg is tudom írni. Most kíváncsian várom, mi lesz belőle? Könyvben egészen más, mint filmen. Ez abszolút könyv műfaj, a filmek nem tudják visszaadni azt, ami a fantáziára, az olvasó képzelőerejére van bízva.
Pisti elkérte Horácztól a Bonzsúrt. Természetesen, a szakács is úgy adta oda, hogy még nem nézett bele... No comment. Kapásból felismerte Meggyesiben a kambúzert, akiről részben mintáztam az alakját.

(Beszúrás, 2017. Milyen igaza volt édesapámnak, amikor azt mondta:
- Ha odaadsz valakinek egy könyvet, sose kérdezd, hogy olvasta-e!
És milyen igaza volt!)

2017. május 12., péntek

Civil a hajón! - Priwall, 15. rész

Augusztus 3. péntek, Brunsbüttel. 
Isten éltessen. Ma vagyok ötvenhárom éves. Encsike és a gyerekek is köszöntöttek, hála a mobilnak. A srácoknak egy karton sört vettem ki, el is fogyott a nap folyamán.
Fél hatkor kezdtem ünnepelni, mert hatra jöttek a darusok, hogy megrakják a hajót. Délelõtt duhajkodtam még a térképekkel is egy kicsit, délre megjött Hóki, hogy a franc egye meg, ez a pasas nem tudja magát elfoglalni a szabadsága alatt?
Ebéd helyett draft survey, aztán volt egy kis nyugi. Holnap reggel hétkor indulunk, hatra várjuk Mr. Pottot és a kisfiát, eljönnek Dagenhambe, és vissza.

Augusztus 4. szombat, Brunsbüttel, úton. 
Hajnali fél hatkor rendezkedtem a hídon, amikor megérkezett Herr Volke Pott. Jó hosszikás manus, biztos, hogy több, mint két méter... Christian, a fia, tizenhárom éves, szintén nyúlánk.
Közösen hoztuk ki a hajót Lucóval az Elba torkolatig. Ugyanis azt találták ki, hogy nem kell pilot se az Elbán, se a Temzén. (Szerintem csak azért döntöttek így, mert nem kérdezték meg Gátit...) Ráadásul ki kell tölteni egy nyomtatványt, és a Temzére bizonyítványt kapunk, amit viszont más hajókon lehet hasznosítani, remélem, ez sokat segít a jövõben, így ennek kimondottan örülök! Nem sok parancsnoknak van...
Mr. Pott és a fia fent lakik a hídon. Természetesen ez magával vonja, hogy állandóan beszélgetünk. Szimpatikus pasas. Ez az elsõ tengeri útja, tud ám sok butaságot kérdezni, de azért tájékozottabb, mint egy átlagos halandó. Elvégre a hajóbérlésben dolgozik, így ezen a téren sok érdekességet megismertem. Például azt, hogy egy kikötés Sharpnessbe 19 ezer márkába kerül, ez a hivatalos kiadások, de nem foglalja magába a rakodási költségeket.
Természetesen elmondtam a helyzetem, és azonnal segítséget ígért, amit majd meglátunk... Azt ajánlotta, hogy tárgyaljak Krause asszonnyal, aki a cégnél a hajó menedzselést intézi.

Augusztus 5. vasárnap, úton. 
Ma is Volkéról írok... Kérte, hogy ne Mr. Pott-ozzuk...

Trianon és a német egyesítés

Feltűnt, hogy a GPS képernyőjéhez egészen közel hajolt, amikor megnézte. Kiderült, hogy tavaly elvesztette a látásának 90%-át. Középen nem lát, csak "ködöt", a periférikus látásra kell, hogy hagyatkozzon. Ez vonatkozik mindenre, ami öt méternél távolabb van. Közelről felismeri a dolgokat, de például olvasni már nem tud. Nagyon félt, hogy elveszti az állását, de szerencséjére a főnöke hallani se akart erről. A munkájának 75%-a telefonálás, ez nem okoz különösebb gondot, és a cég beszerzett egy különleges szoftvert a számítógéphez, ami felnagyítja a betűket, így használni tudja a szövegszerkesztőt. Természetesen a gépkocsi vezetésről le kellett mondania, így a felesége vezeti az Audijukat.
Vacsora után politizáltunk egy kicsit. Elmondtam, hogy Trianon az oka, hogy a II. Világháborúban az ország szekerét Hitlerhez kellett kötnünk. Erről semmit se tudott, a Bécsi egyezményekről se... Persze, a németek számára ez nem volt fontos, csak a magyaroknak, akik azt hitték, hogy visszaállíthatók a régi határok, vagy legalább a magyarok lakta területeket visszaszerezhetjük.
Õ meg a német egyesítésről beszélt, hogy potyogtak a könnyei, amikor a tévében nézte, hogyan szaladnak a keletnémetek a szabad világba a magyar határon át... Ezek szerint egy valaki még emlékszik a szerepünkre, mert az emberi feledékenység iszonyatos tud lenni!
Éjjel vesszük fel a révkalauzt, és hajnalban kötünk ki Dagenhamben.

Augusztus 6. hétfő, úton, Dagenham. 

Volke egész éjjel fent volt, így aztán újólag csak dumáltunk. Kitárgyalta a Bundesligát, a nemzetközi focit a pilottal, én meg közben hallgattam, mert nagyon volt mivel villogni.
Volt Volkénak délután egy megjegyzése: soha nem hitte volna, hogy ennyire más a tengerészek élete, mint a szárazföldi. Egyébként valóban örülök, hogy találkoztam vele. Mert leírhatom, hogy hallatlanul szimpatikus, intelligens, értelmes ember. Hogy ne csak rosszat írjak a németekről. Hogy kitessék, hogy nem a németekkel van bajom, hanem azokkal a személyekkel, akikkel találkoztam, és az, hogy németek, az "véletlen", nem az a jellemző a népre, hanem az egyénre a saját viselkedése.
Délután arról beszéltünk, hogy merre jár szabadsága alatt, hogyan piheni ki az irodai fáradalmakat. Síel az egész család, de nyaranta is elmennek valahova, volt többek között Mallorcán. Említettem, hogy láttam egy riportot az RTL-en, és bemutatták, hogy van egy hely a spanyol szigeten, a plázson, ahol csak németek vannak. Erre egy pillanatra elborult a tekintete, és megjegyezte, hogy oda véletlenül se teszi be a lábát, mert oda csak inni járnak, és szégyelli magát a németek nevében. Azt tudta, hogy a kereskedelmi adó ingyen italt fizetett mindenkinek, amennyi beléjük fért, és filmezték a magukról megfeledkezett, és emberi mivoltukból kivetkőzött német turistákat. Ennyit a kereskedelmi tévékről...
Nem lehet mondani, hogy könnyű manőver volt érkezéskor. Be kellett menni egy rakpart mögé, elég keskeny bejáraton. Ha elgondolom, hogy ezt egy barbának kellene egyedül megcsinálni, ahogy a cég szeretné spórolásból kifolyólag, akkor csak mosolygok magamban.

Lucó...

Le kell szögeznem, hogy szeretem, szeretek vele hajózni.
Nagyra értékelem Laci azon tulajdonságait, amiben meglehetősen közösek vagyunk. A nyugodt életet szereti. Már amikor a Hévízen hajóztunk, 1973-ban, arról beszélt, ha nyugdíjas lesz, akkor majd egy hintaszékben üldögélve olvassa a Népsportot, megiszik egy sört, és figyeli a természetet. Most is hasonlóak a vágyai. Balatonszőlősön építkezik, Pécselyen van szőlője, és minden vágya, hogy azt gondozza, vendégeket láthasson vendégül egy jó halászlére, hozzá saját termésű bort kínálhasson.
Olvassa a Jaminaországtól az Óperenciáig könyvem, és ez megihlette arra, hogy majdan, négy öt év múlva gyöngytyúkot is beszerezzen. És fejős kecskére vágyik, meg arra, hogy legyen egy kendermagos kotlósa, és kiscsirkéi... Szöszmötölni a kertben, lekarikázni a boltba, beszélgetni a szomszédokkal, jó kakas pörköltöt enni, és nyugalmasan olvasgatni, ez az igazi élet szerinte, és ebben sok igazság van, számomra is vonzó lehetőség, elzárkózni ettől a csúnya világtól...

2017. május 2., kedd

Milyen filmeket néz egy tengerész a magányos estéken?


Az előbb akadtam egy emlékezős megosztásra a Fészbukon. Két kedvencem is benne van!
Aktív koromban úgy mentem hajóra, hogy egy bőröndben volt a laptop, a printer, millió kábel, és vagy millió DVD letöltött filmekkel. Hogy legyen mit néznem a szolgálat és az elalvás között.
vandamme_x.jpgNos, az egyik alkalommal elvittem a Tenkes kapitányát, és a Tüskevárat. Teljesen beleszerelmesedtem, így aztán akkor semmi mást nem néztem! Minimum 3 részt néztem esténként. Így aztán csak a jó Isten tudja, hányszor néztem meg mindkettőt! nem hazudok, ha azt mondom, hogy szinte szórul-szóra megtanultam... Nem akarok nagy szavakat használni, de nem hiszem, hogy rajtam kívül van kis hazánkban felnőtt, aki annyiszor megnézte ezt a két filmet, mint én. (Egy nem hitelesített Guinness rekordnak fogom fel!)
A sógorom szerint van annak valami bája, hogy egy éltes, diplomás tengeri medve a nagy viharban a szófára kucorodva Tutajost, meg Buga Jakabot nézi, ahelyett, hogy Schwarzanegger vagy Van Damme verekedne a képernyőn.
Megkövetem minden kultúrkommandós kedves ismerősömet, ha a művészi élményre való hajlamot hiányolják, de higgyék el, a húzós napi munka után az agy kikapcsol, a szem néz, de nem igen lát...

Itt a link, ahol te is megnézheted az Emlékek "mackós" korunkból (az 1960-as évekből) című összeállítást. Sok érdekesség van benne!

2017. április 19., szerda

Egy, kettő, három. Tudja valaki folytatni? - MV Priwall, 14. rész

Kellemes nap. A laptopra megcsináltam egy programot, és ezzel a gyógyszerleltárt, aminek Gáti Laci igen örült. Azt hiszem, egy kicsit túlértékeli a komputerrel végzett munkát, de mivel a fia is ezzel keresi a kenyerét, tudja, mennyi munka fekszik egy-egy jól működő alkalmazásban, és megbecsüli. 
A rakodást Laci felügyelte.
Nyolckor lefeküdtem, a manőverhez nem kellettem.

Július 24. kedd, úton. 
Szép napsütés, viszonylag sima tenger, csak mi billegünk, mert cinkércet viszünk, és ez rettentően "mozgékony" rakomány

A naplóimmal foglalkozom. 

Csak a tengeren írottakat olvasom át, immáron harmadszor. Mindig húzok belőle, a politikai kommentárokat (zömmel) kihúzom, meg azokat a részeket, ahol a németekről, franciákról, amerikaiakról és arabokról sommás ítéletet mondok... Hátha lesz olvasója az interneten, akinek bökné a csőrét. 

Július 25. szerda, úton. 
Verőfény, meleg, nincs billegés, lehet, hogy nem is mi hajózunk erre... Éjfél után érkezünk.

Július 26. csütörtök, úton, Aviles. 
Hajnali fél kettőre kötöttünk ki. Azért ide, rossz időben bejönni pilot nélkül, nem semmi. Egy dolog a radaron figyelni a partot, és más szabad szemmel. Mintegy ötven méterre a meredek szikfaltól fordultunk be a szűk csatornába! 
Fél kettőre már ki is rakták a hajót.
Négykor indultunk.
Látom, nem írtam, hogy hova megyünk. Nos: valahova. Nincs egyelőre rakomány, majd ha lesz, akkor megmondják. Így gazdaságos sebességgel Ushantot vettük célba.

Július 27. péntek, úton. 
Hajnalban az őrségátadáskor Hókiról beszélgettünk Lucóval. A helyzet nagyjából az, hogy mindent hajlandó vagyok elhinni, ami a németek, faragatlanságáról, műveletlenségéről szól, és Laci csak ilyen sztorikkal szolgált, a hajó német parancsnokáról.
Illetve nem jól mondom. Mert itt nem németekről, általában van szó, hanem a német tengerészekről. Biztos, hogy tudásban, intelligenciában nem vehetik fel a versenyt a magyarokkal!
Késő délután jött meg az order: Rekefjord (Falsund közelében levő norvég kikötő), innen követ szállítunk Cuxhavenbe, az elbai kikötőbe. Onnan átugrunk Brusbüttelbe, s cement klinkert (ez mi?) szállítunk a Temzén levő Dagenhambe.
Ahogy rátettem teljes fordulatra a főgépet lassan szállingózni kezdtek az urak, s kérdezték, hova megyünk, mi a hír?

Július 29, vasárnap, úton. 
Ha az ember felvesz egy szokást, akkor tartsa magát hozzá. Mivel szeretek UHF rádión dumálni, ezért keresem a magyarokat, ha nagyobb forgalmú helyen járunk. Ma hajnalban is beleszóltam a Doveri szoros előtt:

Egy, kettõ, három, tudja valaki folytatni?

Legnagyobb meglepetésemre, egy kissé bizonytalan hang válaszolt:
- Hát... én tudnám...
Valami furcsa volt a válaszoló hangjában. A kölcsönös bemutatkozás után - Kovács Richárdnak hívták a fiatalembert -, elmondta, hogy kormányos egy svéd hajón.
Ez a kormányos szó szöget ütött a fejembe...
Szó szót követett, kiderült, hogy a szülei 1968-ban disszidáltak, ő Göteborgban született, s már tudtam, mit éreztem a beszédén: egy halvány idegen akcentust. Tökéletesen beszéli a nyelvünket, a szüleivel magyarul beszélnek, és a felesége is erdélyi magyar. Csak egyetlen furcsa szóhasználata volt: a gyakorlat helyett régiséget mondott. "Nincs meg a két év régisége"...
Egy bitumenszállító hajón dolgozik, a kormányos beosztás megfelel a mi második tisztünknek. Sokat beszélgettünk, meséltem neki a magyar hajózásról, kikérdeztem a svéd hajóról, legalább három órán keresztül szóval tartottuk egymást.
Jó szórakozás volt az őrség alatt, csak egy dolog nem fér a fejembe: az elején bemutatkoztunk, és mégis, egész idő alatt Farkasnak hívott...

A barba dicsérete

Olvassa a Jaminaországtól az Óperenciáig című könyvem. Nagyon jónak tartja, teljesen a hatása alá került, ami a gyermekkoromról szóló részeket illeti. Ehhez persze tudni kell, hogy sokat nosztalgiázunk mindketten az őrségváltások alkalmával a gyermekkor, a falusi élet után. 

Többször kifejtette, hogy vissza akar térni a vidéki élethez, készül a háza Balatonszőlősön, és ott két dolgot mindenképpen meg akar valósítani: fejős kecskét tartani, és kotlóst ültetni... 

Július 30. hétfő, úton. 
A tegnap délután szintén olvasással töltöttem. P. Nagy Töhötöm könyvében a világháború utáni évek voltak soron, az események központjában Mindszenty bíboros, hercegprímás Őeminenciájának kinevezése, és működése, és a szerző ehhez szorosan kapcsolódó harcai. 

Július 31. kedd, úton, Rekefjord, úton. 
Újabb szép norvég "kikötőt" tehetek el a fényképalbumomba. Ahány, annyiféle. Ez, a rekefjordi, nem a fjord mélyén van, hanem teljesen az elején. Az öböl nem nagy, hol van ez a Sognefjordtól? Mindössze másfél mérföld hosszú, a csücskében pár szép ház, ez a település. A kikötő követ exportál. Nagyon egyszerűen megy ez errefelé. Az ember toppant egyet a lábával, hogy itt akar kőbányát létesíteni, és mehet. Ha más nincs is Norvégiában, de kő dögivel! Tehát itt elkezdték lefaragni a tengerparti hegyet, s mivel jó kikötő is egyben a fjord, kőbányát létesítettek. Hetente tíz-húsz hajó fordul itt meg. Mi is csak "megfordultunk, mert reggel hétkor kikötöttünk, s háromra berakták a hajót. Kimenetelről szó se lehetett, mert se idő, se jármű nincs. A hajót óránként, félóránként shiftelni kellett, amíg be nem fejezték a rakodást. Három képet azért készítettem, amint a harminc méter hosszú "rakpart" mellett állunk.
Megpróbáltam apát felhívni, a tegnapi születésnapja alkalmából. Nem volt otthon, valahol a barátai ünnepelték.

AUGUSZTUS

Augusztus 1. szerda, úton. 
Jó sűrű napoknak nézünk elébe... Még azzal se lett szerencsénk, hogy a cuxhaveni érkezés este lett volna. Lekéstük a zsilip nyitását, ezért csak éjjel egykor mehetünk rakpart mellé, majd háromkor kezdik a kirakást, várható Herr Meyer, Brunsbüttel és Anglia között lesz egy utasunk, bizonyos Herr Pott, a 11 éves kisfiával, meglátogat Hóki, sztórt várunk, kirakunk, berakunk, kész bolondokháza lesz. És ehhez természetesen a hajónak csillogni-villogni kell, mindenki suvickol, Lucó kicsit fel van pörögve...
Engem különösebben nem izgat a dolog, csak az, hogy a tulajjal tudjak beszélni.
Remélem, ez sikerül...

Augusztus 2. csütörtök, úton, Cuxhaven. 
A lüke révkalauz nekivágta a hajót a rakpartnak de nem lett súlyosabb következménye. Lenyomtam az éjszakai szolgálatot (háromkor kezdték a kirakást), a többiek három körül feküdtek le, a kora hajnali manőver után. 
Reggel fél hétkor hívtam apát. Most sikeres voltam, tudtunk beszélni, kölcsönösen felköszöntöttük egymást, az õ születésnapja 29-én volt, az enyém holnap lesz. Jól vannak, jól érezték magukat Görögországban.
Egy óra körül megérkezett Herr Meyer, a tulaj. Kaját hozott, meg fedélzeti, gépházi anyagokat. Végre volt öt szabad perce, és így rá tudtam kérdezni, hogy mi a helyzet a Wotan körül.
Nem kertelt, megmondta, hogy nem tud alkalmazni. Megvan a két parancsnok, így nem akar ígérgetni, mert nincs lehetősége. Egyenes beszéd.
Nyilván úgy volt, hogy amikor eldöntötte, hogy abbahagyja a rendszeres hajózást, akkor eleve elrendezte a két parancsnokot, és az kényszermegoldás volt, hogy Brackhagent átszállította, az meg nem tudott róla.
Most az a reményem van, hogy Herr Pott, aki a cég egyik bennfentese, és két napot a hajón lesz, mert átjön Dagenhambe, talán tud segíteni a többi tulajdonost kikérdezve. De ehhez nem fűzök nagy reményeket, ez Gáti Lucó ötlete.
A következõ út egy nagy üzlet része. Még 8-10-szer csináljuk meg az utat. Remélem legfeljebb a felén leszek itt. Este még gyorsan átrohantunk Brunsbüttelbe. Kilencre érkeztünk.
Nem, még nem lehet aludni.
A parton várt Hóki, a német barba. Mindenáron el akarta vinni Lucót, hogy nézze meg az új házát. De előbb megérkezett a vizsgálat, és végszóra a vízirendőrség. Ez lett a mi Amerikánk. Mindent ellenőriztek, Gáti Laci nem győzte vezetni őket és megmutatni az okmányokat.
Ezalatt én a draft surveyorral foglalkoztam.
Fél tizenegykor távoztak a hivatalos személyek, Lucó inkább az ágyba ment volna, de nem lehetett Hókinak ellent mondani. Így szomorúan nézte, hogy lefekszem, ő meg mehet családlátogatni (és vissza taxival 60 márkáért!).

2017. március 31., péntek

JFK Dunbrody, a kivándorlóhajó - MV Priwall, 13. rész

Július 22. vasárnap, úton, New Ross. 
Jól érkeztünk. Hajnalban le kellett lassítanom, mert pilot csak 08.15-re várható. Mire felébredtem, már part mellett álltunk. 

Az első manőver, nélkülem. 

Délután kimentem a városba, pótolandó, amit egy hónapja elmulasztottam.

JFK Dunbrody


Hiába messze a város (nekem, mert jó négy kilométert kellett gyalogolnom), be kellett mennem, mert előző úton nem láttam a múzeumhajót. Ráadásul az ügynök elmondta, hogy most valami három napos "ünnep" van. 

Nos, nem ünnep, hanem az első fesztivált tartották, amit ezután évente kívánnak megrendezni. A JFK Dunbrody Festival 2001 legnagyobb attrakciója maga a Dunbrody, az a kivándorlóhajó, amivel John Fitzgerald Kennedy, a meggyilkolt elnök ősei az Államokba érkeztek. A vitorlást is a Kennedy család építtette újjá, és ajándékozta a városnak. A család New Rossból származik, mindenütt "Kennedy folyik a csapból" is... Kennedy emlékház, Kennedy múzeum... 

A hajón most műsort is adtak, tekintettel a nagy eseményre. Mi más is lehetett volna, mint tánc? Elsőként egy ötéves kislány mutatta meg, mit tud, aztán két tizenkét-tizenhárom éves barátnője követte, és végül két "hölgy", még húszon innen megmutatta stepptánc tudását. Mint a géppuska, úgy kopogott a különleges cipő orra és sarka. Azt megjegyzem, hogy ezek a szteppcipők nem utcai viseletre készültek. Közelről megvizsgálva, látható, hogy az orra nemcsak megvasalva, hanem nehezítve is van, hogy jó "húzós" legyen. Sajnáltam, hogy a videóm nem jó... 


Végigjártuk a hajót. 

A fedélzet alatt, a fedélközben voltak az utasok elhelyezve. A tulajdonos 294 embert zsúfolt be oda, ahova a korabeli hajózási törvények szerint mindössze 236-ot lehetett volna. A törvény így rendelkezett: öt regiszter tonnánként két ember vehető fel. A hajó 594 regiszter tonnás. Az egy éven aluli gyermek nem ember, gondolom azokból akármennyi behajózható volt. Egy tizennégy éven aluli félnek számított. Nos a törvény előírta, hogy egy felnőttre 3 x 8 láb hálóhelyet kell biztosítani. Itt, az utastérben 6 x 6 lábnyi helyet adtak négy embernek, ezek a "ládák" két sor magasan voltak. Másfél láb alig több, mint 48 centi. Én még élemre állítva se férnék el... A fedélköz közepén összesen négy asztal, itt lehetett étkezni, levelet írni, társasági életet élni. Az utasoknak mindössze egy vécéjük volt... 

Rossz időben bezárták a fedélzetre vezető ajtót, elképzelhető, hogy milyen bűzben teltek a napjaik... Ha valaki nem bírta a vihart, összehányta a fekhelyét... Az lecsöpögött az alsó "ágyakra"...Nem csoda, ha a hajótulajdonos számítása mindig bevált, amikor az előírt élelmiszer-mennyiségnél kevesebbet vettek fel, számítva a "természetes" elhullásra. 

A fedélköz végében volt a "luxus". Itt lakott a parancsnok, az első tiszt és az első osztályra jegyet váltó utasok. A Dunbrodyn mindössze négy jegyet adtak ki ide, mivel két utas kabin volt. Ezekben egy emeletes priccset helyeztek el az ablaktalan, legfeljebb 1,2 méter széles helységben. Még a csomagok elhelyezésére se volt lehetőség, olyan pindurka volt. A parancsnok kabinja volt ez egyedül elfogadható, mai szemmel. Olyan hosszú, mint az ágya, mert neki nem beépített priccs járt, igazi, szalmazsákos, fejtámlás ágyban aludt. Mellette egy kis szekrényke, ez a két bútor kiadta a kabin szélességét. A szekrényen lavór és vizeskancsó, az ágy fölött egy parányi polc, a könyveknek, és három gyógyszeres üvegnek. Az első tiszt asztala a hajósládája volt, igaz a priccs és a láda között nem volt hely, így, ülőhely híján nemigen használhatta. 

Minek is, amikor az ajtaja a "szalonra" nyílt. Itt étkeztek a tiszt urak és a kiváltságos utasok. És ez volt a parancsnok asztala, amikor navigált. Egy kronométer, egy szextáns, és egy mágneses tájoló volt minden felszerelése. A térképükön csodálkoztam a legjobban. A szakmám révén tudom, hogy akkoriban ilyet használtak, de nem ismerem a korabeli hajózási módszereket, helymeghatározást, hogy elképzelhessem, miként navigáltak? Egy térképük volt Írországról, borzasztó aránytalan, például Skócia kelet nyugat irányban jóval nyugatabbra terjed, mint Írország nyugati partja... A másik térkép New Yorké volt. Nyilván, egy az induláshoz, egy az érkezéshez, a navigáció többi részére ma se használunk mást, mint "kockás" papírt... (Jó, nekünk irány és távolságtartó Merkátor vetületű "kockáink" vannak.) 

A második tiszt már "kis" ember volt, hiszen az ő helye a legénység között volt. Őket az orrban helyezték el, ott kezdődött a szállás, ahol a horgonylánc kifut a hajóból. Kétszer két emeletes priccs az oldalfalon, és egy keresztben elhelyezve, ez volt tíz ember számára. Itt lakott a hat matróz, a hajóács, a pincér, a szakács, a hajóács és a már említett második tiszt. A falra kifüggesztették a fizetési és a "büntetési" listát. 

A fizetések: 1. tiszt: 5 font/hónap. 2. tiszt: 3 1/2 font, hajóács: 4,2 font, szakács: 3 font, pincér: 2,8 font, matróz: 2 1/2 font. 

Példaként a büntetésekről: 

Ha valaki késve érkezik a hajóra: 1 napi bér. 

Ha valaki trágárul beszél a tisztekkel: 1 napi bér. 

Ha valaki részeg: 1 napi bér. 

Ha valaki késik a szolgálatból: 1 napi bér... és így tovább. Minden büntetés egy napi bérmegvonást jelentett. 

A hajóács "műhelye" a legénységi szállás alatt volt. A hajófenékben ezen kívül még hely volt a rakomány számára is. Úgy saccolom, hogy az utasok mellett, mintegy 100-150 tonnát tudtak felvenni. 

Azt hiszem, a legúribb dolga a szakácsnak volt. Hiszen a konyha a fedélzeten volt, mindig a friss levegőn volt, és a konyha tágasabb volt a tiszti szalonnál is. Hja, a fedélzeten volt hely... 

Azt nem tudtam kideríteni, hogy főzött-e az utasok számára is, vagy csak a legénységnek? Elképzelhető, hogy a rizsüket, krumplijukat megfőzte, mert akkor ugyan hol főztek volna a szerencsétlen kivándorlók? 

Azt mondom, szerencsétlenek... 

Biztosan azok is voltak, de nem szabad a mai kor emberének a szemével nézni a helyzetet. A hajó az adott kornak megfelelő "műszaki-technikai" szinten volt, s a hajdani kivándorlók talán otthon ennél is mostohább körülmények között éltek, de számukra mindenképpen természetes volt, legfeljebb az út viszontagságai azok, amik számukra is nehézséget jelentettek. Öt-tíz hétig kellett elviselni, a szép, új élet reményében, és mint tudjuk, tízezrével próbáltak szerencsét! 

Nézem a belépőmet. 

Ez, mint már említettem az egy hónappal előtti részeknél, a kivándorlók és a hajótulajdonos közötti szerződés és egyben jegy is volt. (Hányan vannak tudatában, hogy mind a mai napig, mindenféle jegy, "szerződés" az utas és az utaztató között, jogi értelemben?) 

Ezen a jegyen hat név van: Michael és Anty White házaspáré (mindketten 50 évesek) és négy gyermeküké: Patrick és Joanne ikrek, tizenhét évesek, Moses csak tizenegy, és legkisebb a hét éves James. hatuk jegye 19 fontot kóstál. Emlékszünk, ugye, mennyit keresett a hajó első tisztje? Teljes öt fontot, amiből, úgy gondolom, tisztességesen el tudta tartani a családját, s talán még félre is tudott tenni öreg napjaira. Akkor a jegy ára, mai szóval élve, elég húzós volt! Mr. és Mrs. White minden bizonnyal pénzé tette mindenét, hogy átkelhessenek az óceánon, s új életet kezdjenek az angol gyarmaton. 

Azt hiszem, majd egy órát töltöttem el a hajón. 

Utána sétáltam.

A városka nem nagy, még az országúton láttam egy táblát, miszerint a felújítását az Európai Unió támogatja, s ez bizony meg is látszik. Minden épület "régi fényében" pompázik. Kocsmából, vagy ahogyan már otthon is elfogadott: a pubokból sok van. Tekintettel a hétvégi fesztiválra, magára valamit is adó kocsmáros (pubos? pubáros?) élő zenét szolgáltat a sör mellé. 

A Purple Turtle Pubba harsogó tangóharmonika és gitár hangja csalogatta a vendégeket. Éppen a Fidler's green-t játszották, ismerem és szeretem is ezt a számot, még 1989-ben, Dublinban vettem meg egy kazettán, persze az is élő, kocsmai felvétel. 

Szerencsém volt. A bárpultnál találtam egy üres ülőkét, leültem, és másfél órán keresztül ücsörögtem. Ebbe egy pint (nem korsó!) Smithwicker's és egy pint Guiness fért bele (vagy belém...). Az utóbbi sört majd mindenki ismeri, az elsőre szintén Dublinból emlékeztem, és most se csalódtam az ír vörös sörben, finom volt. 

Mikor a kéttagú együttes eltette a zeneszerszámait, a gitárt, harmonikát, szaxofont, szájharmonikát, már tele volt a kocsma. A hangulat jó volt, a tévében is véget ért a Dublinból közvetített ír focimeccs, ez a mi általunk ismert labdarúgás és a rugbi (európai) keveréke. Itt is van focikapu, hálóval, kapussal, akinek gólt lehet rúgni, de van égbenyúló két oszlop is ami között pontot ér, ha átmegy a kerek labda. 

Kocsma után visszamentem a folyópartra, ahol a nagy parkolóban készülődtek az esti koncertre. Ma a Sabor Latino és a Bootleg Beatles együttes volt a fő attrakció. A latin zenét játszók számaiba belehallgattam, de kilenckor elindultam, mert nekem egy óra gyaloglást jelentett visszakerülni a hajóra. Zolival találkoztam, ő megvárta a Beatles számokat játszó bandát, jók voltak, elmondása szerint. 

Mi tetszett a koncerten? 

Elkerítették hordozható korlátokkal a teret, és senki nem veszekedett a rendezőkkel, nem másztak át rögtönzött kerítésen. Akik sörözni akartak közben, azok a tér túloldalán voltak, a kocsmasoron ücsörögtek az asztaloknál, mert a koncert nézőterén tilos volt az alkoholfogyasztás a tiltó táblák szerint. És senki nem is ivott... Nem voltak hamburgert, hot dogot, sülteket, pattogatott kukoricát, kólát árusítók, nem volt kosz, szemét, nem kínáltak bóvlit, giccset, filléres ócskaságokat... 

Jaj, Istenem, de hosszú volt a befelé vezető út gyalogosan. 

És amikor megérkeztem, majdnem a szívszélhűdés jött rám! 

Látom, hogy dagály van, az üres hajó a rakpart fölé tornyosodik, és az oldalán csak a kis kötéllétra lóg, mintegy másfél méternyire, jó két és fél méter magasan volt az alsó fok a rakparttól! Hogyan megyek be, amikor már lépni is fáradt voltam? Már azt néztem, hogy hol találok apró kavicsokat, amivel valakinek az ablakát megdobálom, amikor megláttam a megmentőmet, a parton ott feküdt a hajó alumínium létrája, amin "könnyedén" fölmentem. 

Arra azért volt erőm, hogy megnézzek egy "Légy jó, mindhalálig!"-os videót, a Fortress 2-t, de mivel mindenki rossz volt benne, ezért lelőtték, felrobbantották, agyonverték és kicsinálták őket. Szép, tanulságos, lírai "műalkotás"...  - MV Priwall 132. rész

2017. március 21., kedd

Akinek nem voltak nagyszülei... - MV Priwall, 12. rész


2001. július 18. szerda, horgony, Sharpness.
Amikor felmentem szolgálatba, B. akkor indult Pestről. Feri már várja... én is. Encsike küldi a könyveimet, és a Parnasszust, a kisb fiam verseivel! Várom már, hogy kézbe vehessem!
Az éjszakai szolgálatban olvastam apa könyvét.
Este kötöttünk ki.
Kilenckor behajózott B. István, az új gépész. Első látásra szimpatikus. Megkaptam a három könyvem, és a Parnasszus legfrissebb számát, amiben Szabolcs a 78. oldalon két verssel szerepel.
Encsike küldött valamit, egy szép kis csomagot, de telefonban megmondta, hogy csak augusztus 12-én bonthatom ki, így addig furdalhat a kíváncsiság, mi van benne?

Július 19. csütörtök, Sharpness.
Amilyen nagy eszem van, megkértem Johnnyt, az egyik ügynökünket, hogy engedjen internet közelébe. Így aztán vagy másfél órát lógtam rajta. Sajnos dög lassú volt a kapcsolat. A saját lapomat nem tudtam megnézni, olyan zsúfolt volt az Extra oldal.
Az íméljeimet átnéztem, volt benne egy-két érdekes, többen jelentkeztek a hajózási lapra, és amilyen ló vagyok, nem mutattam meg Szabolcsnak, hogyan teheti fel a jelentkezőket. Most nyár végén leszek otthon, csak akkor kerülhetnek fel a jelentkezők, sajnálom. Kaptam, és írtam R. Erikának, Kíváncsi vagyok, meddig lesz a Mahartnak számítástechnikai osztálya? Lassan olyan kicsi létszámú lesz a hajdan "mamut" cég, hogy előnyösebb lesz egy külső kis vállalkozást megbízni az ügyek intézésével.
Persze írtam a vikk.netnek is, Cs. Idának is, bár könnyen lehet, hogy nyári uborkaszezon van náluk is, és nyaralnak valahol...
Nagyon kíváncsi lettem volna a statisztikákra, azt nem tudtam letölteni, egyiket se, a lassú kapcsolat miatt.
Most, amikor a naplót írom, szól a zene, P. Józsi új lemezeit hallgatom, mert nálam van CD lejátszó, és szeretné tudni, milyeneket vett Santanderben. Egy rumba válogatás igazán jó, a többi olyan, amilyen.

Július 20. péntek, Sharpness.
Valószínűleg New Ross - Aviles lesz az út. Nem lennék meglepve, ha egy újabb cement fuvar következne utána. Ez azt jelentené, hogy itt ünnepelném az 53. születésnapomat. (Hű, de gyerek voltam! - 2017)
Olvastam a Blikkben, hogy Friderikusz megpályázta a tévé elnöki tisztét, és "mindenki" elkönyvelte, hogy ő a nyerő, már gratulálnak neki...
Aztán B. Pista mondta, hogy nem ő a befutó.

Július 21. szombat, Sharpness úton.
Ez a nap is eltelt. Ennyi.
Megbeszéltük Lucóval, hogy Avilestől a hídon manőverezek, hogy "szokjam" ezt a hajótípust. Nem rossz.
Nem tudom, hogy mikor mondta az apám, hogy "na, te is egy jó firma lehettél...", vagy valami hasonlót, amikor a Jaminaország kéziratát lektorálta, vagy amikor a megjelent könyvet újraolvasta, utalva a pesti, Városligeti élményeimre. Ez igaz lehet, de én viszont nem pásztorkodtam át a teheneket Jugóba, mint ő...
Elolvastam a Szülővárosom, szép Szeged című kötetét.
Megrendítő élmény volt.
Az írások zömét ismertem, hisz mindegyike megjelent már valahol, de egészen más alkalomszerűen olvasni, mint így, rendezve, kötetbe gyűjtve. Az újságban megjelentek nem állnak össze egységes egésszé, míg a könyvből megismertem édesapa gyermekkorát.
Azt már többször leírtam, hogy felnőtt fejjel mennyire hiányoznak a nagyszüleim, mindkét oldalról. Nekem nem adatott meg, hogy leüljek melléjük, és Rózsa Sándorról szóló történeteket hallhassak... Persze ez így, csak most merült fel bennem. Amire most egy kicsit megkaptam a választ, az a "meséljek a papádról...?" nagyapai, elmulasztott kérdést követő történetek... Ez a könyv pótolja a nótás kedvű nagyapámat, akinek tiszte lett volna mesélni apámról, a csínyeiről, vagy a nagymamát, aki arról beszélt volna, "hogyan küldtem el apádat lóhúst venni...", bár nem hiszem, hogy ezt megtudhattam volna tőle, valószínű, hogy az unoka előtt is szégyellte volna.
És milyen jó, hogy volt egy közös sétánk apával Szegeden! Mert így nemcsak olvastam, hanem láttam is a Dugonics utcai iskolát, a Szilléri sugárútit, a kereskedelmit, láttam magam előtt a nagy, sárga MÁV épületet, ahova a tanfolyamistákat bekvártélyozták.
Szülővárosom, szép Szeged, és Jaminaországtól az Óperenciáig...
Két könyv.
Két életírás.
Egy biztos: nekünk, apa és fia számára ez a két könyv egészen más, mint a halandóknak.
Ezáltal a könyv által egy kicsit más ember lettem.
Szegedi.
Ha apa a város szülötte, akkor én Szeged unokája vagyok. A városról, a városhoz írott-szerkesztett könyv most egy kicsit pótolja a nagyszüleimet.

Ez a blog a hajózásról szól. Itt nem szoktam idézni az "irodalomkodásaimat."  Most muszáj kivételt tennem, és beszúrom a Krétai vagyok című írásomat, amit úgy írtam, hogy csak édesapám halála után fogom nyilvánosságra hozni. Most megteszem:

Krétai vagyok

Na ide jövök Istvánka mondja a nagymamám nagyikám a mamikám az óma mit meséljek neked kisunokám sok mesét tudok neked tudom a meséket a Jancsi és Juliskát akarod érted tudok meséket a Csizmás kandúrt de szereted a Mátyás király meséket meséket meséket hát mondjad melyiket mondjam lázas vagy nem szabad felkelned Édesanya most dolgozik csak mi vagyunk ketten meghitt ketten vagyunk mesélek ha akarod vagy téged meséljelek a rosszcsont kisfiút aki mindenféle kalandokba keveredik szereted ha rólad mondom a történeteket a nagyi sok szép mesét tud de ha akarod mesélek neked édesapádról hogyan hajtotta át a teheneket a határon vagy most főzzek neked finom gyenge húslevest nem szabad felkelned lázas vagy tüzel a homlokod takarózz be szépen ide teszem a homlokodra a kezem az jó hűs vedd be szépen az orvosságot tudom nem szereted de a nagyi kedvéért vedd be szépen mondjuk azt hogy ebben a kiskanál nagyon finom barack levár van a nagyi neked tette el télire

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Na hogy vagy kisember maradj ágyban ne kelj fel pihenj ha meggyógyultál majd eljössz hozzánk elmegyünk kirándulni sétálni megyünk felmegyünk a hegyekbe megnézzük a mókusokat megnézzük a mi barlangunkat a titokbarlangot a mi titkunkat a papa a nagypapa a nagyapa felvisz az ösvényen szedünk szedret csinálok neked csúzlit meg nyilat veszünk szép egyenes mogyorófa botot meghajlítja a nagypapa húrt teszünk rá és máris kész az íjad nádvesszőt vágunk és bodzafa nehezéket teszünk rá és nyilad is lesz te leszel a Tell Vilmos a nagypapa pandúr lesz te meg a kis betyár fűzfalovat faragok neked megnyergeled és oda vágtatsz ahova csak akarsz te leszel a Rózsa Sándor a nagyfejedelem hadnagya is lehetsz ha akarsz vágtatsz majd a paripán lobog a hajad és megnézzük a Latorcát és pecázunk is

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Nézze meg az ember hát ez a kisfiú ágyban van beteg vagy kisunokám na majd ha meggyógyulsz eljössz a nagymamához kint játszol majd a hatalmas udvaron és ha éhes leszel kapsz egy nagy karéj zsíros kenyeret és ehetsz annyi epret az öreg fáról amennyit csak akarsz és paradicsomot a kertből és sütünk szalonnát a kertben és süt a nagyi finom lekváros buktát meg túrós lepényt mindent amit csak szeretsz te mondod meg majd mit főzzek lesz paprikás krumpli is uborkasalátával és meglátogatjuk a szomszédokat

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Hát mi történt Istvánka beteg vagy nahát nézze meg az ember de ha majd meggyógyulsz lejössz hozzánk Édesanya elhoz a nagyapához és megnézzük a szomszéd lovait teheneit beszívod a jó istállószagot és a szomszéd bácsi felültet a szekérre s kimentek a mezőre szénát gyűjteni és elmegyünk a malomba és megnézzük meg kártyázunk zsírosat meg snapszert és biciklivel bejárjuk majd a falut megnézzük a halastavat is

De most nem lehet felkelned ágyban kell maradnod lázas vagy nem kelhetsz fel

Krétai vagyok.

Minden krétai hazudik.

Sosem voltak nagyszüleim.

2017. március 7., kedd

Amikor meghiúsul a kikötés... - MV Priwall 11. rész

Pörgés, rohanás, és a végén hiába akarunk kikötni, ha a vizet a szél kifújja az öbölből... és vajon mit szól hozzá a hazautazó?

2001. július 6. péntek, úton. 
Csendes, nyári, meleg idő. Folytattam a naplóim rendezését, átolvasását. Ezen kívül írok. Hogy mit, nem árulom el, mert nem tudom, mikor, mi, és milyen dolog sül ki belőle? És ez is olyan, mint a szuburbánus, hogy nem tudom folyamatosan írni, kihagyásokkal, szünetekkel készül, lassan.
Sajnos nincs sok időm írással foglalkozni. Most, hogy "hosszú" úton vagyunk, három napos, van időm... Fáradt vagyok a gondolkozáshoz is...

Július 7. szombat, úton. 
Lelassítottunk, hogy vasárnap hajnalban érkezzünk, a rakpartunk foglalt, így legalább nem alszunk az éjszaka.

Július 8. vasárnap, Úton, Bilbao. 
Biztosan szép város. De a szép, és randa városoknak van egy közös tulajdonsága: kicsit messze esnek az ócskavas rakodótól, főleg, ha azok gyári rakpartok. Szerencse, hogy a Csokonaival már voltam itt, és láttam.
Reggel negyed nyolckor lefeküdtem, az asszony jókor hívott, fél tizenkettőkor, amikor már úgyis keltem volna az ebédhez.
A rakodás végét holnap éjjelre ígérik. Santander 39 mérföld, a kimenetellel, a bemenetellel együtt gyenge hat óra.

Július 9. hétfő, Bilbao. 
A kirakás éjfél előtt lett kész, s mivel belebarmoltak az egyik ballaszttank oldalába, így csak holnap reggel indulunk, ugyanis meg kell hegeszteniük.

Július 10. kedd, Bilbao, úton, Santander. 
Áthoztam a hajót. Este nyolckor már a másik spanyol városban kötöttünk ki.
Végre úgy alakulnak a dolgok, legalább egyszer, hogy a kedvünkre való:
Holnap beraknak 2800 tonnát, holnapután kiegészítik 3600-ra, felballagunk a bristoli öbölbe, ott vasárnaptól keddig horgony, szerdán kikötés Sharpnessben, s csütörtökön lesznek készen. Végre egy út, amelyik nem ámokfutásban telik el. Ezt köszönhetjük az árapály kedvező alakulásának, és a közbenső hétvégének.

Július 11. szerda, Santander. 
Nyugis nap. Délután kimentünk Zolival az el Corte Inglésbe. Előhívattam az első tekercs fényképet, hát, sikerült már jobban is, de azt hiszem, az előhívásnál rontották el, mert pár képen beszűrődés van, Zolién is...
Bevásároltam borból a születésnapomra. Minőségi vörösbort vettem. A whiskyt és a sört a hajón veszem.
Jól lejártam a lábam, mert gyalog mentünk ki.

Július 12. csütörtök, Santander. 
Délre beraktuk a hajót, éjfélig várakozni kell a cement ülepedésére, éjfélkor manőver.
Megadtam Encsinek B. Pisti számát, lehozza a könyveimet. Sharpnessben lesz váltás, megy haza Feri.

Július 13. péntek, úton. 
Pontban éjfélkor manővereztünk. A királyi kastély gyönyörűen ki volt világítva, azt hiszem, itt a király, legalább is azt mondták.
A Vizcayán szépen billegtünk.

Július 14. szombat, úton. 
Éjfélre lecsendesedett a tenger.
A Naplóimat rendezem. Előkészítem, hogy kitehessem a honlapomra. Már végeztem a Humberrel, a Paduával, most a Presidenttel dolgozom, az első hajómmal, ahol a naplóírásra adtam a fejem. E hónap 25-én lesz hat éve, hogy belefogtam, és egyáltalán nem bántam meg. Legalább 98%-ban napi rendszerességgel írom, és élvezem. Most, hogy visszaolvastam, tetszenek.

Július 15. vasárnap, úton, horgonyon. 
Megérkeztünk, egykor lehorgonyoztunk. Estére ökörsütést terveztünk, de irtó hideg, és erős szél kerekedett, így letettünk róla. Persze az időjárás csak-csak kitolt velünk. Délután háromtól kilencig fújt, aztán alábbhagyott. Csak addig volt szél, amíg biztossá nem vált, hogy elmarad a pupaparti.
Az asszonykám hallatlan pontossággal kiszámította, hogy mikor telefonáljon. Éppen ledobtuk a horgonyt, és berajzoltuk a pozíciót, amikor csengett a mobil.
Ha jól számolom, akkor a szerződésem közepén járok, még másfél hónap, és megyek haza.
Jó lenne tudni, hogy mi Herr Meyer szándéka a Wotánnal kapcsolatban?



Július 16. hétfő, horgonyon. 
Mondhatnánk azt is, hogy kiszúrtunk az időjárással. Mivel délkeleti vihart jósolt estére, ezért a barbequet áttettük ma délre, és volt ám dínom, no, meg dánom is!
Sz. Feri kihajózása alkalmából volt, rablóhús és tarja volt, a szokásos italokkal: vodka, sör, bor.
Sajnos a vége, ha nem is veszekedésbe, de politikai vitába torkolt.


Július 17. kedd, horgonyon, úton, horgonyon. 
Elkezdtem olvasni apa könyvét, a Szülővárosom, szép Szeged címűt. Hallatlanul nagy hatással van rám. Többé kevésbé ismerem az írásokat, hiszen az élete során megírt tárcákat sorakoztatja fel, amiket Szegedről írt, aminek szegedi vonatkozásai vannak. De így, egy kötetben egészen más. Most nem részletezem, majd ha befejeztem...
Ma volt egy gyakorló menetünk.
Délutánra istenesen bedurrant az idő, 8-as erősségű délkeleti szél fújt, megjött a hideg, alig van 13 fok.
Kettőkor lementem Lacushoz, hogy vonszoljuk a horgonyt, jó másfél csomós sebességgel haladtunk, pedig 5 nódus is kint volt a 15 méteres vízben (egy nódus 25 m.-es szakasz a horgonyláncból). A barba úgy döntött, hogy felhúzzuk a horgonyt, és lassú menetben körözünk, s majd hajnali kettőkor úgyis bevisznek.
Amikor elkezdtük húzni, hívott Sharpness pilot.

Kikötünk.


Soha jobban nem lehetett volna megszervezni. Húsz perc múlva már a hajón volt az öreg. Felmentünk a zsilipig, de ez a dög szél kifújta a vizet a bristoli öbölből, és az előrejelzéssel ellentétben, nem volt elegendő víz, hogy beálljunk a zsilipbe.
A zsilip előtt megfordultunk és visszamentünk a horgonyzóhelyre (illetve még most is megyünk).
Ha ilyen marad az idő, akkor még a hajnali dagállyal se tudunk bemenni, meg kell várni a holnap délutánt, ugyanis minden nappal emelkedik vagy 40 centit a magas víz szintje.
Ez azt jelenti, hogy Pista később tud beszélni, és Feri nem tud a telepített jeggyel hazautazni, egy napot csúszik. Ilyenkor ez borzasztó dühítő tud lenni ám!




Címkék

8-as (1) 9/11 (1) adriai_járat (1) advent (1) ajándék (1) Aka (7) alert (1) anekdota (1) Aqaba (1) áramkimaradás (1) Aranykapu (1) Ászár (2) asszonyverés (1) átverés (1) babgulyás (1) Balázs Géza (1) Bálint Gazda (1) bálnavadász nóta (1) Baltic Ice (1) Bejrut (1) Béla kaftán (9) Berkeley Castle (1) bikaviadal (1) Bilbao (1) biznyák (1) bizonyítványok (1) black gang (1) Black Irish Band (1) blogregény (1) Boldog Karácsonyt! (1) Bonzsúr Indonézia (1) Bosun's Alphabet (1) Brunsbüttel (1) BUÉK (1) Buga Jakab (1) Bukarest (2) bulvár (1) bunkerolás (1) capstain shanty (1) cégvezető (1) cékla (1) cickafark (1) Ciprus (1) citromillatú muskátli (1) Clancy Brothers (1) Clavigo (7) Cobh (1) Corvus J (1) Costa Concordia (12) Costa Crociere (1) cukkini (2) Czakó Gábor (1) csatornaágyás (1) cserépkályha (1) csicsóka (1) Csopak (2) D.D.E.. (1) Dagenham (1) dalszöveg (1) David Coffin (1) Dávidházy András (1) ddr. Juba Ferenc (1) de Ruyter (1) december (1) delfin (1) dinnye (1) distress (1) dongás (1) DSC (1) Dubliners (1) Duisbuirg (1) Dumbrody (1) duna tengerjáró (1) Duna tévé (1) Edmond (1) EPIRB (5) Erdély (1) értékmentés (1) esküvő (2) Ete (1) EU (1) évforduló (1) Fabiola (1) Fairport Convention (1) Farbi (1) Farfaraway (1) farsang (1) fatalp (1) favágás (1) fekvőrendőr (1) félmilliomodik (2) fészbuk (1) Fiddeler's Green (1) Fluvius Kft (1) fogászat (1) fokhagyma (1) forecastle song (1) forróság (1) fotó (1) Fölszállott a páva (1) francia (1) fröcsözés (1) futball (1) fűszernövény (1) Garay Béla (4) gémél (1) Genova (1) Ger Loughlin (1) German Sky (1) GMDSS (3) görögdinnye (1) Greenore (1) gyümölcs (1) gyümölcsnap (1) hajókatasztrófa (1) hajós (1) hajósbál (1) hajózás (1) Hans Albers (1) Három királyok (1) havazás (1) házaló (1) hazautazás (1) Hévíz (1) hibajavítás (1) (1) hobbiparaszt (5) hobbyparaszt (5) hófúvás (2) Hóki (1) hőség (1) Humber folyó (1) humor (4) Husnes (1) húsvét (1) internet (1) ír népdal (1) Írország (1) Isartal (4) Izland (2) Jachtnavigátor (1) JFK Dunbrody (1) (1) Johnny Cas (1) kacsa (1) Kalóztámadás (2) karácsony (5) Karmöy (2) katalógusfeleség (1) Kécza Sanyi (8) kemence (2) keresés (1) kert (2) kínaikel (1) Kisbér (5) kivándorlóhajó (1) Kıbrıs (1) KK_döntő (1) komposzt (1) Kopervik (1) kórus (2) Kossuth (1) könyvkiadás (2) Közelről (2) Krétai vagyok (1) krumpli (1) kukorica (1) kütyü (1) kvargli (1) Labuan (1) Lackics (1) Láng Gépgyár (1) Le Havre (1) Legendás hajósok (1) lelked rajta (1) lettem (1) Levi (1) lirycs (1) Lys Carrier (1) Lyubov Orlova (1) M/S Bodrog (1) madár (1) madáretető (1) Magyar Nemzet Magazin (1) Magyarország szeretlek (1) mahart (8) Maláj (3) Marseille (7) másodvetés (1) Mayday (1) Mechanicy Shanty (1) mentés (1) mentőtutaj (1) Minarik László (1) Mini-Magyarország (4) Mini-Skanzen (2) MN Magazin (1) MOB (1) Moerdijk (1) Moha (1) mókus (1) Mostaganem (2) mr1 (2) ms radnóti (1) mustármag (1) műanyag palack (1) MV Clipper Caraibes (12) MV Humber (1) MV Isartal (48) MV Kambo (14) MV Lys Carrier (27) MV Lys Chris (46) MV Lys Chris2 (1) MV Petra (40) MV President (13) MV Priwall (21) MV Priwall-2 (13) MV RMS Andromeda (57) naan (1) Napl (1) Napló (323) Napló. MV Isartal (1) Naplü (2) nato (1) Navtex (3) New Ross (2) Niklas (8) Norbi (1) norvég (1) Norvégia (2) nosztalgia (1) novella (2) nyero (1) nyugdíjas_klub (1) óceánevezés (1) óceáni evezés (7) off hire (1) okostelefon (1) Oran (1) oregano (1) országok (1) Oslo (1) öntözés (1) összeütközés (1) padlizsán (1) Padua (23) palánta (2) paradicsom (1) patisszon (2) Pelyhecske (1) Pierre (1) pikírozás (1) pityóka (1) Plomin (4) pókháló (1) potyautas (3) president (2) president szarkeverés (1) Priwall-2 (1) pumping shanty (1) rabszolgaság (1) Rakonczay (8) rally (1) Rapid (1) Réde (1) rejtvény (1) Reményik László (1) Remlac (2) rendőrségi zsebkönyv (1) rendőrzsebkönyv (1) réni (1) Rijeka (1) Rolling Home (1) rubel (1) Santander (3) sárgabarack (1) sárgadinnye (1) SART (1) Sauda (1) Sex Bomb (1) shanty (29) Sharpness (5) shelter (1) Shenandoah (1) Shogun (1) Skinny Listers (1) spanyolország (1) sport (1) statisztika (1) Strzemionego! (1) Sunndalsöra (1) Svelgen (3) Swarzanegger (1) Szavak a hullámok hátán (6) Székesfehérvár (2) szemüveg (1) szépségkirálynő (1) Szeremley Huba (1) szilva (2) szilvalekvár (1) szilveszter (1) szótár (2) sztori (19) Szuezi-csatorna (1) T-Com (1) találkozó (2) tavasz (1) tél (2) tengeralatti kábel (1) Tengerészeti Világnap (1) Tengerészéveim (6) tengerésznóta (29) tengerésztörténet (1) tengeri körzet (1) térkép (1) The Dubliners (2) The Midshipmen Glee Club (1) The Pouges (2) The Seekers (1) Tisztás (1) TME (1) Tolkien (1) Tom Jones (1) tök (1) tört üveg (1) Tricolor (1) Trieszt (1) Tutajos (1) tűzdelés (1) újságcikk (1) Union Moon (1) univerzum (1) US shanty (1) Valencia (1) Van Damme (1) városok (1) Vasas (1) Velence (1) Veperdi András (6) vészhelyzet (14) vetőmag (1) vicc (1) video (8) videó (3) vihar (1) virágok (1) Vitéz (1) Vitold (1) víznap (1) voltam (1) Woody Guthrie (1) X faktor (1) zátony (1) zöldség (1)